Dunántúli Napló, 1980. szeptember (37. évfolyam, 240-269. szám)
1980-09-15 / 254. szám
Karbantartják a gépeket, takarítják a gyártócsarnokot o Kaposvári Cukorgyárban. (Tudósítás a 3. oldalon.) Fotó: Cseri László Befejeződött az 1980. autós hegyi bajnokság Pillanatképek a Mecsek autós hegyi versenyről. Balról jobbra: Mauro Nesti BMW Lolája a rajtnál, Hideg János pálya Ladájával vasárnap abszolút második lett, Bere Péter a P. Volán első F. Easter győzelmét aratta, Kiss Dezső az abszolút első az abszolút nagy Pannónia pezsgővel. Világ proletárjai, egyesüljetek! Ismét új pályacsúcs a Mecseken a gazdák borkezelési anyagokat is, mint például a zselatin, csersav, oztán fajélesztö, pektínbontó-enzim és egyebek. A szomszédos megye híres borvidékéről is kaptunk jelentést. A Szekszárdi Állami Gazdaság is csak három hét múlva kezdi meg a szüretet 520 hektáron, amelynek 60 százaléka kékszőlő. A munkálatokba besegít mintegy ezer tős diákcsapat és hatvan katona. A cukorfok sajnos alacsony Szekszárdon is. Ami a meny- nyiséget illeti, tavaly 80—90 mázsa termett hektáronként, remélik, ezt az átlagot talán az idén is elérik. De mint mindenütt az országban - ahol csak szőlőt termesztenek — a várható minőség meg sem közelíti a tavalyi esztendőét. R. F. Célban a pécsi bajnokjelöltek Vasárnap reggel még a szemerkélő eső ijesztgette a jó versenyre kíváncsi szépszámú közönséget (mintegy 15 000 néző foglalt helyet a pálya mellett), ' a versenyzők pedig a gumicseréket latolgatták, mivel vágjanak neki a napnak kopasz vagy esőgumikkal. Az edzésfutamon még íeny- lett az aszfalt, de az első versenyfutam vegére már ismét száraz pályán autózhattak. Akik autózhattak. Mert a szombati műszaki ellenőrzésre bocsátottak közül két Forma Eastert „kiszűrtek" meg nem engedett tuningolást fedeztek fel, így vasárnap Túrán Frigyes és Kovács Sándoi csak mint néző vehetett részt a versenyen. A verseny egyébként a visz- szavágások jegyében zajlott le. A szombati győztesek közül csak a külkeres Gaál József tudta megismételni a győzelmét. A többi géposztályban ez senkinek sem sikerült. A Trabantok között ezúttal Án- gyási (AFOR) volt a leggyorsabb. noha idejével szombaton csak ötödik lehetett volna. Fodor Jánosnak bajnoki címmel a tarsolyában csak az ötödik helyet sikerült megszereznie, viszont Reiser (Pécsi AFIT) szombati eredményét megjavítva szerezte meg a második helyet. Kardos már bajnokként a negyedik helyen végzett. Mahler viszont a második helyre szorult Genersich mögött, aki valóban imponálóan autózott. Gulyás Imre az első futamban „dadogó" motorral és gyenge idővel ért célba, viszont Simor ezúttal is második lett, ami viszont megerősítette a bajnokságát, A legnagyobb párharcot ezúttal a Hideg—Balatoni vetélkedő hozta. Vasárnap a Lada bizonyult gyorsabbnak az Alpine- nál. Hideg több mint két másodperccel jobbat, Balatoni pedig négy másodperccel gyengébb időt autózott mint szombaton. Hideg -ezúttal az abszolút értékelésben is második- helyet szerezte meg Kiss Dezső mögött. Tóth János ezúttal nem indulhatott harcba a magyar bajnoki pályacsúccsal. Az edzésen szerencsésen bukott. A második kanyarban felfutott az útmenti rézsűre és autója szabályosan hanyatt esett. Az autó erősen megrongálódott, Tóthnak szerencsére semmi baja nem esett. Mauro Nesti a vendég, természetesen vasárnap is új pályacsúcsot állított fel, 2:52.51 perc alatt ért fel a rajttól a célba. A Forma Easterek között a végére Bere Péter egyedült maradt állva; mivel a kizártakon kívül dr. Asztalos Csaba és Lencsés István kiesett a versenyből, így a díjkiosztáskor ö állhatott a dobogó legmagasabb fokára. A díjakat a győzteseknek Fűzi Árpád, a Volán 12. Vállalat igazgatója adta át. Mauro Nestinek a pályacsúcsért tiszteletdíjat nyújtott át, az abszolút első Kiss Dezső pedig a pécsi pezsgőgyár óriásüvegét kapta, természetesen Pannónia pezsgővel tele, amiből jutott a nézőkre is... Az Unitechnika különdíját Genersich kapta. Eredmények (a győztesek és a pécsi helyezettek) : 2—5. csop. 5. géposztály: Angyó- si András (AFOR), 2. Reiser Ferenc (AFIT Pécs), 5. Fodor János (Volán Pécs), 6. Ripszám Ernő (AFIT Pécs). 2—5. csop. 6. géposztály: Jászoi Sándor (Külker), 3. Bernáth László (Volán Pécs). 4. Kardos Lajos (Volán Pécs). 1 B. csop. 3. géposztály: Genersich Zoltán (Volán Bp.). 2. Mahler Józsel (Volán Pécs), 5. Ranga László (Volán Pécs). 1 B. csop. 4. géposztály: Selmeczi György (Volán Bp.), 3. Ulmer Nándor (AFIT Pécs). 2. csop. 7 1. géposztály: Szabó András (Külker), 2. Simor Gyula (Volán, Pécs), 5. Gulyás Imre (Volán Pécs). 2—5. csop. 7. géposztály: Gaal József (Külker): 2—5. csop. 8. géposztály: Hideg János (Kaposvári KSE), 6. csoport: Kiss Dezső (Volán Bp.). 8. csoport: Bere Péter (Volán Pécs). Kurucz Pál Hűvös, napfényszegény az időjárás Késik a szőlő érése Baranya össz-szőlőterülete 6111 hektár. Szőlőskertjeink, ültetvényeink nem sok jót' ígérnek. A Villány—Mecsekaljai Bor- gazdasági Kombinát szőlészetében — de az egész megyében! - általában két-három hetet késik a szüret. A kombinát termést adó területe 1000 hektár, fele-fele arányban kék, illetve fehér szőlővel. A jövő héten elvégzik az élesztőtenyészetek elkészítését, amely- lyel majd meggyorsítják a mustképződést. Kísérletképpen megnézték a Medoc noirt, az eredmény — most — 15 cukorfok. Szeptember 22-én kezdik az Oportó szedését. A szakemberek mindennap figyelemmel kísérik a szőlő állapotát. Egyelőre egészségesnek mondható az ültetvény, nagyobb mértékű rothadás még nem lépett fel. Mindenesetre a szürkerothadás ellen néhány fajtánál, — mint például a Cabernet és a késő érésű Olaszrizling — permetezést végeznek. A múlt hét elején 59 milliméter eső esett Villányban (Siklós környékén valamivel több) és ez még nem okozott kárt, a bogyó növekedésnek használt is, de több eső már nem kívánatos. Eredményes volt a jégelhárítás is. Tavaly 25 000 mázsával kevesebb lett a termés, éppen a nem kielégítő jégelhárítás miatt és ezért csak mintegy 60 000 mázsa szőlőt szüreteltek. Az idei terv — ha minden jól megy! — 85 000 mázsát ígér. A kombinát felkészült 2500—3000 diák és 100 honvéd fogadására: ennyien vesznek részt majd a szüreti munkálatokban, a kombinát dolgozóival együtt. A honvédek mór megérkeztek, egyelőre a szilvát szedik. A szőlőszüret előreláthatóan 35-40 napig tart. Pécs város és környéke szőlőterülete 967 hektár, ebből 437 hektár állami gazdasági, kutatóintézeti, egyéb, illetve intézmény tulajdonában van. A kora érésű fajtáknál mindössze 12—13 cukorfok várható. Tavaly az említett összterületen 17-18 cukorfok volt az átlag, az idén körülbelül 6 fokkal kevesebb lesz. A múlt esztendő a hetvenes évek kiemelkedő éve volt: Pécs terAz eső használt, de több már nem kell Megkezdődtek a szüreti előkészületek mésátlaga 54,3 mázsa hektáronként, a városkörnyék, átlaga 44,2 mázsa, 1979-ben! Most a becsült mennyiség 45,8 mázsa, illetve 41,6 mázsa. A minőség még javulhat, ha az elkövetkezendő hetekben meleg, napfényes napok következnek. A Pécsi Állami Gazdaságtól nyert értesüléseink szerint az elmúlt 50 év átlagához viszonyítva ebben az évben augusztus elsejéig 576 Celsius- fok hőmérsékleti összeg hiányzik. Szintén erre az időszakra számolva a napfényes órák számából 173,8 óra hiányzik és ez már behozhatatlan hátrány. A 18 hektárnyi szőlő egyes fajtáinak cukorfoka tavaly meghaladta a 20 fokot, az idén legalább 4—5 fokkal kevesebb lesz. A gzadaság elgondolása az, hogy október közepe előtt - ha csak nem jön közbe például a szürke rothadás — nem kezdik el a szüretet. Inkább várnak, hátha az őszi napok még valamit jó- vátesznek a termésben. A Pannónia ÁFÉSZ szőlő szakcsoportjának tagsága - mintegy 150 kistermelő - jelentős szőlőterülettel rendelkezik. Egyik-másik tulajdonos rizlingszilvániból próbaszüretelést végzett - 11 cukorfokkal. A helyzet tehát a kisparcellákon sem jobb. Az áfész pécsi — Koller utcai - Kertbarátok Szakboltjában mindenesetre felkészültek a szüretre. 250 literes hordó van elegendő, kisebb űrtartalmúak és kádak lövidesen megérkeznek. Új cikk a Tiszamenti Vegyiművek gyártmánya: az élelmiszer-folyadék tárolására alkalmas műanyag hordó: 220, 120, 60 literesek. Különböző méretben van szőlőprés, az elektromos, illetve kézi hajtású daráló pedig a napokban érkezik. Kaphatnak A tartalomból: MEGMARTA A KÍGYÓ „TITKOS” KÖZÉRDEKŰ TELEFONOK A sikossógvédelmiek roncsautót visznek ECET-. BAZSALIKOMBÓL, TÁRKONYBÓL Dél-Dunántúl legnagyobb füszerkertje A BIKÁK TÜZBE ROGYNAK Reményt keltő trófea a sellyei rezervátumból SZAKADÉKBA LÖKTE A RENAULT-JÁT Ha a biztosítósok mesélni kezdenek... TANÁR SZERETNE LENNI Deckorm a súlyos sérülése után * KAMERÁVAL AZ ÉRSEBÉSZETEN így készül a Pannon Krónika liTaiciTl Az MSZMP Baranya megy[oi Bizottságának lapja Dunántúli napló XXXVII. évfolyam, 254. szám 1980. szeptember 15., hétfő Ára: 1,80 Ft Schmidt levele Brezsnyevhez Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár a leszerelés kérdéseivel foglalkozó levelet intézett Leonyid Brezsnyevhez. A hírt maga a kancellár közölte az SPD választási lapjában vasárnap megjelent nyilatkozatában. A levél tartalmát illetően Helmut Schmidt nem bocsátkozott részletekbe, de hangoztatta: célja az, hogy előmozdítsa az előrelépést a leszerelés lét- fontosságú kérdésében. Emlékezetes, hogy Helmut Schmidt július elején Moszkvában megbeszéléseket folytatott a szovjet vezetőkkel, akik hangsúlyozták: a Szovjetunió kész tárgyalásokat kezdeni az Egyesült Államokkal az európai nukleáris fegyverek korlátozásáról. Nyilatkozatában a kancellár beszámolt arról is, hogy novemberben New Yorkba utazik. Látogatásának tervezett időpontjáig mind az NSZK-ban, mind pedig az Egyesült Államokban lebonyolítják a parlamenti, illetve elnökválasztásokat. Schmidt hangsúlyozta: az amerikai elnökkel folyfatandó tárgyalásokon arra törekszik, hogy előmozdítsa a Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti párbeszéd továbbvitelét, illetve elmélyítését. A fegyverzetkorlá- iozás, a fegyverzetellenőrzés és a leszerelés kérdéseiben csak ily ipádon léphetünk előre — fejezte ki meggyőződését a kancellár.