Dunántúli Napló, 1980. szeptember (37. évfolyam, 240-269. szám)

1980-09-13 / 252. szám

1980. szeptember 13., szombat Dunántúli napló 3 Erdélyi vörösfenyoböl az ajtók Befejezés előtt a kisegítő iskola felújítása Kívülről már újra régi fényé­ben ragyog Pécs egyik monu­mentális barokk épülete, amely az ország második legnagyobb Kisegítő és Foglalkoztató Inté­zetének és Gyermekotthonának ad helyet a Kuiich Gyula utcá­ban. Az épület papi szeminá­rium volt a felszabadulás évéig, majd szakérettségis kollégium, általános iskola, napközi, kör­zeti orvosi rendelő, gyermek ideggondozó céljait szolgálta. 1954-től kezdve működik itt a bentlakásos gyógypedagógiai intézet, jelenleg 180 bentlakó és 340 bejáró tanulóval. 30 ál­lami gondozott él az intézet fa­lai között, 50 osztálycsoportban tanul itt több, mint félezer eny­hén és közepesen súlyos értele mi fogyatékos gyermek, akinek iskolája, otthona most meg­újult. Az 1745-ben emelt épületet 40 esztendeje nem tatarozták. Ez idő alatt elavultak víz-, gáz- és villanyvezetékei; a hálókban és az osztálytermekben minden­napos volt a beázás, tönkre­mentek az ajtók, ablakok. Pécs város Tanácsa támogatásával fogtak hozzá az állagmegóvás­hoz három évvel ezelőtt. A fel­újítási munka értéke 15 millió forint, s ennek árán most egy felbecsülhetetlen értékű, szép, régi épületet bocsátanak az építtetők a köz javára. A barokk jelleghez illő külső felújítási munkálatokat, a vako­lást, festést az Országos Mű-, emlékfelügyelőség építői végez­ték a tőlük megszokott műgond, dal és hozzáértéssel. Asztalos­brigádjuk újította fel az épület ajtait, ablakait. A Pécsi Építő és Tatarozó Vállalat végezte a víz- és villanyszerelési munká­kat, a sásdi Építő Ktsz pedig egy önmagában is jelentős lé­tesítményt, az intézet új, nagy­kapacitású mosodáját alakította ki. A munkálatok során teljesen felújították az épület tetőszer­kezetét, újólag leparkettáztak minden tantermet, s mindehhez járult természetesen a külső és belső festés és mázolás. Új bútorok kerültek az ily mó­don megújult internátusba, és fokozatosan berendezik az osz­tálytermeket is. Az új tanévre készen áll minden osztály és hálóterem, csak a folyosók fes­tése, mázolása van még hát­ra. Ahogy elkészül az épület egy-egy része, vaz ember újra felfedezheti a bejárat vörösmár. vány portáját, a másfél méter vastagságú falakkal övezett szép barokk termeket, folyosókat. Er­délyi vörösfenyőből készítették el az eredeti minták alapján a felújításra váró ajtókat s ab­lakokat. Híven az eredetihez, alkal­mazkodva a jelenlegi funkció­hoz — ennek jegyében éled új­já a vénséges épület, melyben igen nehéz körülmények között éltek és dolgoztak a gyerekek és a tanárok. Nemegyszer ki­bontott ajtók, ablakok' mellett folyt itt a tanítás az elmúlt há­rom esztendőben. Még törmelék fedi az udvart, amikor dr. Fekete Béla igazga­tóval végigjárjuk a befejezéshez közeledő felújítást. Már helyé­re került az olajtartály, festés­re vár a belső, udvari homlok­zat. így, ebben a felfordulás­ban is érzékelhető, milyen szép zárt udvara ez Pécsnek. Az iskola már felajánlotta a városnak nyári hangversenyek rendezésére ezt az udvart, amit majd a Kertészeti és Parképítő Vállalat hoz rendbe a tataro- zási munkálatok befejeztével. Gállos Orsolya Kérdések egy portré kapcsán Akik végighallgatták a Pécsi Körzeti Stúdió (persze o 2. mű­sorban sugárzott portréfilmjét) Fekete Andrásról, a Pécsi Nem­zeti Színház ügyelőjéről, gon­dolom, visszafojtották a léleg­zetüket. Nemcsak azért, mert elemi erejű emberi vallomás­nak voltak tanúi, nem is csak azért, mert egy, a delelőn túl­jutott emberi sors kitárulkozása mindig „érdekes”, de a legke­vésbé azért, mintha a művész­arc mögül kibukkanó ember­arc többnyire gazdagságával, egyéni vonásaival, megrázó ta­nulságaival lepne meg. Nem, a magánemberként bemutatkozó színész (művész) rendszerint csalódást okoz. Hogy mennyi­ben a manipuláltság, mennyi­ben az óvatosság és mennyiben az egyéniség hiánya miatt — más kérdés. Fekete András, akit színészként már ismer az ország a filmjeiből — hogy csak a békeidő párttitkár figuráját említsük —, tefjesen mentes volt minden magamutogatástól, fel- és lefelé sandító póztól, álcázott nagyképűségtől, mű- vész-merev szerepjátszástól. Úgy vettem észre, egyszerűen megragadta az alkalmat hogy elmondhassa oz életét, a kese­rűségeit, el nem temetett, mert el nem temethető álmait, örö­meit és önvigasztalásait. Bár­ki, akit sose kérdeztek meg, hogy érzi magát, így kapasz­kodhat bele egy ráfigyelő kér­dezőbe. Bárki, mondom, s ez az, omiért ez a műsor olyan felka­varó volt. Igaz, konkrétan egy diplomás színészről volt szó, aki közel negyedszázaddal az­után, hogy ezt a diplomát kéz­be kapta, egy vidéki színház ügyelői pultja mögül kíván es­téről estére jó éjszakát azok­nak a boldogoknak, akik eze­ket az estéket nem ott hátul, hanem kint a színpadon töltik. Ezt a színészt egyszer-másszor „fölfedezik” maguknak filmren­dezők, eleinte bizonyára azért, mert jól jön az ismeretlen arc a vásznon, eredetibbé teszi a művet; később talán már azért is, mert az ismeretlen színész egészen jól megcsinálja azt, amit kérnek tőle. A kritikusok pedig megírják, hogy a Béke­időben a sok amatőr között kétségkívül kiemelkedőt nyúj­tott az egyetlen hivatásos szí­nész, ő érzelmi mélységeket is képes volt érzékeltetni. A szó­ban forgó hivatásos színész pe­dig átvesz egy díjat, elolvassa a kritikákat és visszamegy dol­gozni. Talán vár. Biztoson. Hát­ha egyszer... Bárki lehetne az ő helyé­ben. Bizonyára vannak is, szá­zak, ezrek. Egykori falusi gyer­kőcök, a háborúból tépetten ki- vackolódott család leendő tá­maszai, akik ástak, szántottak, disznót etettek, mikor mit kel­lett, nemigen jártak túl a falu határán,-'gyanakodva figyelték a földosztás optimizmusát kö­vető kevésbé optimista jeleket, de akiket meglegyintett valami különös szél. A fényes szellők vagy azok utórezgései. Aztán törvényszerűen jött valami vé­letlen, egy hívó szó, egy bizta­tás, fölpakolták a motyójukat és elmentek tanulni. És — ezt így szoktuk mondani: — évszázados éhséggel estek neki a tanulás­nak. Csakhogy közben naivak és esetlenek maradtak, nem tudták, hogy az érvényesülés­hez valami egyéb is kell... És most itt élnek köztünk, agyon­dolgozott orvosként, falusi ta­nárként, beosztott mérnökként és ki tudja: mi mindenként még. A társadalom a hibás, mert olyan sebtiben oktatta csak ki őket? A „dörzsöltek” a hibá­sak, akik ha be akarnak jutni egy ajtón, nem várnak a so­rukra, hanem a téblábolót fél­resodorják? Egész korunk a hi­bás, amelynek minden annyira sürgős, hogy nem ér rá a cset- lő-botlókkal, a maguk igazáért nem kiabálókkal, a halksza- vúakkal törődni? Abbahagyom a kérdéseket, amelyek itt örvénylenek jele­nünk felszíne alatt. Pedig a kérdésekre szükség van, még­ha olyannak tűnnek is néha, mint egy arculcsapás. H. E. A Kincskereső szeptemberi száma A háromhónopos nyári szü. net után ismét sok érdekes, iz­galmas olvasnivalóval jelentke­zik a Kincskereső. Az indián­történetek kedvelői bizonyára örömmel fogadják Rónaszegi Miklós most induló folytatásos regényét, A Sánta Bölényt, amely egy indfánfiú férfivá éré­sét meséli el. A regény hőse már az első részben betör egy vadlovat, és elhatározza, hogy felkutatja a törzse megélheté­sét biztosító bölénycsordát. . . ám sorsa hirtelen rosszra for­dul, mert törzsfőnök apja és a kudarcai miatt elkeseredett va­rázsló szóváltásba keveredik. Miért kell Okos Hód fiának el­bujdosnia? — megtudhatja, aki elolvassa a Kincskereső szep­temberi számát. Mint minden nyáron, az idén is találkoztak a lap szerkesztői és leghűségesebb olvasói (min­denekelőtt a Kincskereső-klu­bok tagjai) a szegedi Kincske­reső-táborban. A táborozásról és a szakcsoportokban folyó munkákról maguk a gyerekek számolnak be, s szép váloga­tást olvashatunk a táborban keletkezett versekből, tréfás történetekből is. A történelmi mondák iránt érdeklődők éppúgy találnak maguknak olvasnivalót (Lengyel Dénes: A Les-hegy), mint a természetrajongók (Fekete Ist­ván: Nyár). Harmonikus környezetünk tárgyai A pécsi design­kiállítás elé II magyar formatervezés eredményei Szükséges a kereskedelem jelenléte is i A fogalom nemzetközileg ál­talánosan elfogadott angol ki­fejezés, tervezést, rajzolást je­lent primér értelemben, de a formatervezett terméket és elő­állításának folyamatát is jelen­ti. Vanderbilt Webb amerikai kutató szerint „a design egy nehezen megfogható kifejezés, oly ravasz, hogy az angol szó­nak nincs semmi közvetlen megfelelője sok idegen nyelv­ben. Mégis az alapja a mű­vészet minden formájában, minden alkotásnak." A design fogalmán az ipari termékek, újabban termék­rendszerek szerkezeti-funkcio­nális, anyagi és szellemi hasz­nálatra alkalmas forma-migő- sége tervezését, illetve érzéki­konkrét sajátosságainak együt­tesét értjük világszerte — mondja Ur. Ernyey Gyula Ipari formák a lakásban katalógusá­nak előszavában. Magyar szóhasználatban az ipari formatervezés, németben a Formgestaltung vagy Form­gebung kifejezés használatos e tevékenység jelölésére. Az ipari eljárással sokszo­rosított termékek tervezésére az angol az „industrial design” ki­fejezést használja, amely anv- nyit jelent, hogy a tervező ál­tal készített terv ipari eljárás­sal kerül, sok esetben több százezres nagyságrendben megvalósításra. Míg a képző­művészek általában egy pél­dányban létező tárgyat készíte­nek, a designer sokezer vá­sárló igényét elégíti ki az ipa­rilag gyártott termékeivel. Az utolsó száz év során a formatervezés egyre újabb te­rületeket hódított /meg, jeten van mindennapi életünkben. Alkotó tevékenység, amelynek célja kialakítani a harmonikus mesterséges környezetet. Az iparilag fejlett országok­ban ma már egy minőségi ter­mék piaci sikerének vagy ex­portlehetőségének szinte kike­rülhetetlen feltétele a megfele­lő színvonalú design. A kapita­lista vállalatok erősebben rá­kényszerülnek a kockázatválla­lásra, piaci versengésre, mint a tervgazdálkodás nagyobb biztonságot adó körülményei között dolgozó szocialista vál­lalatok. Nálunk még sok ipari vezető idegenkedik a design­tól, inkább hívei a kockázatot nem jelentő, bevált piacot biz­tosító korábbi termékeknek. Népgazdaságunk jelenlegi helyzetében azonban megnö­vekszik a formatervezés jelen­tősége, szerepe. Nem lehet mellékes szempont az életün­ket kísérő tárgyak használható- sági és formai színvonalának emelése, sem a hazai fogyasz­tást, sem az export növelését tekintve. A sorozatgyártáshoz kapcso­lódó technológiai, gazdasági szemléleti körülmények gyakran akadályozzák a tervező elkép­zeléseinek maradéktalan meg­valósítását, de ugyanazt ered­ményezheti a formatervező nem teljes felkészültsége is. A ter­vező és gyártó ideális együtt­működése esetén is közbeszól­hat o kereskedelem meg nem­értése, s ilyenkor az egyébként piacképes termék nem jut el a vásárlóhoz. A Pécsi Galériában vasárnap délelőtt 11 órakor megnyíló kiállítás szeretné az utóbbi évek magyar formatervezési eredményeire irányítani a fi­gyelmet. Itt a szép tárgy — a terme­lés-tervezés folyamatának vég­eredménye. A bemutatott tár­gyakat, termékeket szeretnénk otthonunkban látni, használni, tehát szükséges a kereskede­lem jelenléte is. G. Molnár Judit Cl jegyzet címe kölcsönvett cím, egy tv-sorozat ere­deti címének fordítósa: A beto­lakodók. Tanulságos játékot eredményezett számomra, úgy a második, harmadik folytatá­sától: amikor a képerríyőn ide­geneket mondtak, magamban én mindig kommunistát mond­tam. A játék eredménye meg­erősítette sejtésemet, akkor is „ült" o film, eltekintve persze a „tudományos” blődségektől. Ha az idegen bolygó helyébe egy „idegen" földrészt, országot helyezünk, akkor sem romlanak el a tv-sorozat szituációi: egy átlagos amerikai szemében egy kommunista legalább olyan ide. gén lény, mint egy marslakó. Vagy ha nem, hát el kell ve­le hitetni! A kommunisták olyanok, mint az idegen boly­gó lényei: észrevétlenül beto­lakodnak az amerikai társada­lom hagyományos és remek in­tézményeibe, lám már a rend­őrség soraiban is ott vannak, hogy lassanként átvegyék a ha­talmat. De persze nem számol­nak Benkvikkel, elnézést Da- vid-del, aki maga Is egy iga­FILM JE G Á betolakodók zi amerikai érték: jó kiállású, szőke, délceg, magányos és ret­tenthetetlen — egy igazi Super­mann. Világos, hogy semmi ke. resnivalója öklével szemben egy idegen bolygó technikai arze­náljának. A sorozat végére azért sike­rült elérni, hogy minden sze­replőben idegenre gyanakod­jak. Betolakodóra én is, itt Ke­let-Európábán!? Hiszen olyan nehéz megkülönböztetni őket a valódi emberektől. Fő hát az éberség mindennel szemben, mindenkivel szemben! — ez o Támadás egy idegen bolygóról című tv-sorozat „mondanivaló­ja” A tv-sorozat alig leplezett kom. munistaellenességét némikép­pen „elfogadhatóvá” tette tu­dománytalansága és fantáziát­lansága; jobban bosszantott, mint infantilis mondanivalója. A Negyedik fázis című szint­úgy amerikai mozifilm már sok­kalta rafináltabb: nem kívülről jönnek értelmes lények, hogy aláássák az Egyesült Államo­kat. Egy kozmikus sugárzás a földi hangyákat „mutálta”, azok támadják meg az embert, A hangyák - miközben nagyfokú intelligenciáról tesznek bizony­ságot — a megmaradt ember­párt (Adóm és Éva?) az eljö­vendő hangyatársadalom első humánegyedének szemelik ki. . . De nézzük csak közelebbről ezeket o sugárfertőzött hangyá­kat! Külsőre, méretre éppen olyanok, mint a rendes han­gyák. Egyénenként nem mutat­ják értelem jelét, utasításra! te­szik, amit tesznek, s így könnyű elpusztítani őket. Erejük szer­vezettségükben van: mint az em­beri agyban a sejtek, úgy a hangyák - önmagában egyik sem az, ami sokaságának ösz- szessége. (Mit sem tudhattak a film for­gatásakor az alkotók Carter új stratégiájáról, s mégis, lám, az egyik kutató a hangyakirálynő elpusztítását akarja. He ez el­pusztul, o szervezett hangyatár. sadalom elveszti kollektív aka­ratát. Emlékeztetőül: o töme­ges megtorlást váltotta fel most a politikai vezető centrumok tá­madása az új USA-stratégiá- ban.) Ez a filmbéli hangyatársada­lom nagyon emlékeztet, majd azt mondtam megint, a kom­munista társadalomra. Leg­alábbis arra a kommunista tár­sadalomra, amelynek képét az amerikai ideológusok lefestet­ték az átlag amerikaiaknak. Hogy abban szabad akarat nél­küli tömegek vannak, mindenki alárendeltje az eszmének, amely mint tudvalévő, a világ megváltoztatásának szükséges­ségét írta zászlajára. Egyén nincs, csak kollektív aknamun­ka. Persze, hogy küzdeni kell el­lene! Bár a Negyedik fázis nem oly ostobán hurrá-optimista mint ai Támadás egy idegen bolygóról: ez azt a szomorú jövőt sejdíti, hogy mi vár a de­rék amerikaiakra egy „hangyá- társadalomban”. Nem egészen rossz kommu­nistaellenes propaganda, meg kell adni, bármelyik amerikai moziban megállja a helyét. A furcsa csak az a dologban, hogy nem Dallas egy mozijá­ban láttam a filmet, hanem csü. törtökön Pécsett, a másikat meg a Magyar Televízióban az el­múlt hetekben. Bár az is lehet, hogy nem burkoltan kommunistaellenes fil­meket láttam fejlett, szocializ­must építő hazánkban, hanem csak sci-fiket. Mint a sorozat­beli David gyanakszom, lehet, olykor oktalanul is. Mint most megint, Saul Bass egyébként kiválóan megcsinált filmjére. Milyen remekül fényképezte a hangyákat! Valóban. Bár, ha idebiggyesztem egy nyilatkozatát: — „(A hangyák) erős intuitív ösztönnel rendel­keznek, mely hihetetlen hatal­mat biztosít társadalmunknak. Ha ehhez még hozzávesszük cél. tudatosságukat és kitartásukat, valamint technológiai ismeretei­ket, akkor ahhoz a következ­tetéshez juthatunk, hogy élet­formájukkal nemcsak kivívhat­ják, de le is győzhetik az em­beri fajt" — gyanúm máris né­mi alappal bír. Csak a han­gyák és az emberi faj szava­kat kell kicserélni a kommunis­ta, illetve az Amerikai Egyesült Államok szavakra. Bodó László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents