Dunántúli Napló, 1980. augusztus (37. évfolyam, 210-239. szám)

1980-08-06 / 215. szám

Vélemények az olimpiáról „üdvözölni szeretném az 1980-as olimpia szervező bízott, sógónak elnökét és valamennyi munkatársát, akik nagy sikerrel készítették elő a moszkvai olim. pici játékokat" — jelentette ki Moszkvából történt hazautazá­sa előtt, a repülőtéren tartott sajtókonferenciáján Lord Killa. nin, a Nemzetközi Olimpiai Bi­zottság (NOB) ma már tisztelet­beli elnöke. „Igazi olimpiai já­tékoknak voltunk szemtanúi, s csak sajnálni tudom azokat a sportolókat, akik nem lehet­tek Moszkvában" — hangsú­lyozta Killanin. Ugyanakkor nemcsak a szer­vezőkről emlékezett meg, ha­nem a nézőkrőTis, akik — mint rámutatott — a versenyek alatt „az olimpiai szellem legjobb hagyományainak megfelelő ma­gatartást tanúsítottak”. Kérte, hogy tolmácsolják legszívélye- sebb üdvözletét valamennyi szovjet sportolónak, s köszöne­tét fejezte ki mindazoknak, akik részt vettek a XXII. nyári olim­piai játékok szervezésében, il­letve lebonyolításában. A NOB tiszteletbeli elnöke végezetül re­ményét fejezte ki, hogy „ma­gánszemélyként rövidesen visz- szatér Moszkvába, s akkor lesz ideje megismerkedni a szovjet fővárossal is". * Pimen, Moszkva és egész Oroszország pátriárkája, aki ott volt a mpszkvai olimpiai játékok záróünnepségének tiszteletbeli vendégei között, a TASZSZ tu­dósítójának adott nyilatkozatá­ban méltatta e világméretű sportrendezvény jelentőségét. Rámutatott arra, hogy az olim­piai játékok a béke, a jóakarat és a népek közötti barátság eszméit szimbolizálják. Ezzel ösz- szefüggésben hangsúlyozta, hogy a moszkvai olimpián részt vett sportolók mindennek igazi példáját tanúsították. Pimen emlékeztetett arra, hogy a XXII, olimpiai játékokra azokban a napokban került sor, amikor az egész világon meg­emlékeztek az európai bizton­sági és együttműködési érte­kezlet záródokumentuma alá­írásának ötödik évfordulójáról. Hangsúlyozta: az olimpiai já­tékok bizonyították, hogy a zá-. ródokumentumot aláírt orszá­gok többsége teljesítette nem­zetközi kötelezettségeit. A hel­sinki charta ugyanis az álla­moknak a béke érdekében vál- I Iáit kötelezettségeit foglalja össze, elősegíti az egymás kö­zötti kapcsolatok fejlődését, így kulturális, illetve sportterü­leteken is. Pimen éppen ezért sajnálatosnak nevezte az ame­rikai kormánynak és néhány más, a washingtoni utat követő országnak az olimpiai játékok­kal kapcsolatos ismert állás­pontját. Hét olimpia bajnokai a Népstadionban? Kedden délelőtt tengerentúli telefonhívást kapott a Budapest Nagydíj nemzetközi atlétikai verseny szervező bizottsága: AI Oerter, az amerikaiak négysze­res diszkoszvető olimpiai bajno­ka jelentkezett be, s közölte, hogy idén is szívesen részt ven. ne az egyre népszerűbb viada­lon, Jövetele párját ritkító ese­ménynek számítana, hiszen így augusztus 11-én este a Népsta. dionban nem kevesebb, mint hét olimpia bajnokai adnának randevút egymásnak. A veterán amerikai dobó képviselné Mel- bourne-t, Rómát, Tokiót és Me. xikót, a nyugatnémet női ma­gasugró Meyfarth a müncheni győzteseket, az amerikai Moses (400 gát), az új-zélandi Walker (1500), a lengyel Wszola (ma­gasugrás), a jamaicai Quarrie- (200 m), Németh Miklós (ge­relyhajítás) és nem utolsósor­ban az 1978-as első Budapest Nagydíjon győztes MacWilkins Montreal aranyérmeseit, végül a legújabb dobogósok társasá­gát a brit Ovett (800), honfitár­sa Alan Wells (100 m), továbbá az olasz Simeoni (női magas­ugrás). A lista még így sem teljes — pedig már eddig is iga. zán tekintélyes -, hiszen nem esett szó a szocialista országo­kat képviselő mezőnyről, a moszkvai olimpiai bajnokok so­ráról, akiknek budapesti sze­replése csak attól függ, hogy a jövő hétfői budapesti gáláig nem szenvednek-e sérülést, illet­ve kipihenik-e a moszkvai küz­delmek fáradságát. Pécsi széllovasok sikere Nagyszerű pécsi siker született Agárdon az augusztus 1—3. között megrendezett első hivatalos széllo­vas magyar bajnokságon és nemzet­közi versenyen. Kilenc nemzet — Ausztria, Auszt­rália, Csehszlovákia, Hollandia, Ju­goszlávia, Lengyelország, Magyaror­szág az NDK és Svájc — széllovasai mérték össze tudásukat. A magyar csapatnak több pécsi tagja volt. in­dult a versenyen Horváth József (PAG MEDOSZ SE), valamint Borbély Nán­dor, Rattai László, Szél Zoltán, Cso­konai László (valamennyi PTTE). A három napra hét futamot írtak ki a rendezők, de a kedvezőtlen szélvi­szonyok miatt csupán négy alkalom­mal dördülhetett el a rajtpisztoly. Százhuszonnégy induló igyekezett vi­torlába fogni a szelet, ez leginkább az osztrákoknak sikerült. A hazai ver­senyzők közül sokan saját készítésű testtel és vászonnal szálltak vízre. És nem is sikertelenül. A nemzetközi verseny nehéz osz­tályában a pécsi Horváth József ti­zedik, Borbély Nándor huszadik, Rat­tai László huszonnyolcadik, Csokonai László ötvenedik lett, n lg könnyű osztályban Szél Zoltán a harminc- ötödik helyet szerezte meg. A ma­gyar bajnokság nehéz osztályában Horváth József harmadik, Borbély Nándor tizedik, Rattai László tizen­hetedik Csokonai László harminca­dik lett, míg a könnyű osztályban Szél Zoltán a tizenhatodik helyet szerezte meg. Horváth József, a PAG MEDOSZ SE versenyzője eddigi eredményei alapján elindulhat a szeptemberben TihanyDan megrendezendő széllovas világbajnokságon. H. T. A SZENTLÖRINCI ÁLLAMI*GAZDASÁG eladásra felkínál ipari burgonyát 1,30 FT/KG EGYSÉGÁRON A BURGONYA MEGVÁSÁROLHATÓ A GAZDASÁG VAJSZLÓI BURGONYATÁROLÓJÁNÁL REGGEL 7 ÓRÁTÓL DÉLUTÁN 16 ÓRÁIG Augusztus 9-én kezdődik a labdarúgó NB I. őszi idénye. A PMSC az első fordulóban Ka­posváron lép pályára, az újonc Rákóczi vendégei lesznek a piros-feketék. Fotóriporterünk a kedd délelőtti edzésen készítette felvételét. A képen (balról): Brezniczky, Schulteisz, Gallai, Tapaszti, Vigh, Róth, Réfi és Csaba Gábor pályaedző. Arató László felvétele llugusiltis 6 W. Ili, serdülő leány kosárlabda Európa- bajnokság Csoportmérkőzések Pécsett és Zalaegerszegen Labdarúgó MNK Lejátszották a labdarúgó Magyar Népköztársasági Kupa megyei selejtezőjének negye­dik fordulóját. Ebben a for­dulóban már pályára léptek az NB ll-es csapatok és mind a négy együttes továbbjutott. Igaz, á Zsolnay alaposan megnehezítette az MVTE dol­gát, a Duna-partiak csak 11-es rúgásokkal biztosították to­vábbjutásukat. A negyedik forduló ered­ményei : Zsolnay—Mohács-Vé­ménd TE 1:1 (11-esekkel az MVTE jutott tovább), Szeder­kény-Pécsi Kinizsi 6:1, Töttös -Boly 1:2, Vasasi Bányász- Komlói Bányász 1:3,. Villány— Vajszló 3:1, Mágocs-Nagy- nyárád 4:1, Bükkösd-Máza- szászvár 1:9, Pécsi Postás— PVSK 1:10, Szentlőrinc-Sziget- vár 1:0, Drávafok-Sellye 0:2, Somogyapáti-Beremend 1:4, Pécsvárad-Honvéd Steinmetz SE 1:5, Siklós—PBTC 4:3, Sza- badszentkirály-Abaliget 3:1. A megyei labdarúgó szö­vetségben elkészítették az ötö­dik forduló sorsolását, mely­nek mérkőzéseit augusztus 6- án, 10-én és 13-án játsszák. Az ötödik forduló párosítása: SzedelLény-MVTE, Magyar­szék-Komlói Bányász, Szentlő- rinc-PVSK, Honvéd-Steinmetz SE-Sellye, Mázaszászvár—Má- gocs, Villány-Beremend, Sza- badszentkirály-Siklós. A Boly ebben a fordulóban erőnyerő, így már bejutottak a legjobb nyolc közé. Baranyából az or­szágos döntőbe négy csapat jut, ahol a legjobb 64 között már pályára lépnek az NB I- es csapatok is a nemzetközi kupákban szereplő négy együt­tes kivételével. Sakk Buenos Airesben folytatódott a sakkvilágbajnok-jelöltek középdöntőjében Lev Poluga- jevszkij és Viktor Korcsnoj mérkőzéssorozata, ezúttal a 8. játszmára került sor. Az ösz- szecsapás a 41. lépés után függőben maradt, a szakem­berek szerint a folytatásban Korcsnoj az esélyesebb. A 9. játszmát kedden rendezik meg, a most függőben maradt 8.-at pedig szerdán folytatják. A "párosmérkőzés állása: 3,5:3,5, mindkét sakkozó egy-egy alka­lommal győzött, 5 mérkőzés döntetlennel zárult. Jelentkezés cselgáncs napközis táborba A PVSK cselgáncsszakosztólya 1980. augusztus 11—23-ig cselgáncs napközis tábart szervez, ahol az egy­szeri étkezés (ebéd) biztosított. Jelentkezhetnek: 1966, 1967, 1968­ban születettek. Napi térítési díj: 30 Ft, melyet a következő naptól le­het befizetni minden nap du. 15.00 órától. A jelentkezés helye: PVSK Sportiroda, Pécs, Verseny u. 2. A fog­lalkozások reggel 8-tól 16.00 óráig tar­tanak. A tanfolyamon megismerked­nek a cselgáncs alapjaival, valamint labdajátékok, strandolás és kirán­dulás szerepel a programban. A III. serdülő leány kosár­labda Európa-bajnokság ren­dezését Magyarország kapta. A rendezők a résztvevő 12 or­szág válogatottját két 6-os csoportba osztották, és a cso­portmérkőzésekre Pécsett, va­lamint Zalaegerszegen kerül sor. A csoportmérkőzések be­fejezése után az 1-6. helyért Zalaegerszegen, míg a 7—12. helyért Pécsett folytatódnak a küzdelmek. A pécsi csoportba Magyar- ország, Franciaország, Bulgá­ria, az NSZK, Olaszország és Svédország válogatottjai kerül­tek. A mérkőzéseket a városi sportcsarnokban játsszák na­ponta 15,00, 16,40 és 18,20 órai kezdettel. Kivételt képez augusztus 10-e, vasárnap, ami­kor 8,30, 10,10 és 11,50 a kezdési időpont. Augusztus 11- én nem lesznek mérkőzések. A rendezők az Európa-baj- nokságra kedvezményes bérle­A hollandiai Sittardban folytatódott az ifjúsági vízi­labda Európa-bajnokság, ahol a magyar válogatott Olaszor­szág, Finnország, Nagy-Bri- tannia és Jugoszlávia társasá­gában az A csoportban szere­pel, bízván a továbbjutásban. A hétfői fordulóban a britek voltak az ellenfelek, nem is volt gond az eredmény 6:1 (2:1, 2:0, 2:0, 0:0) a ma­gyarok javára. Ugyanebben a LABDARÚGÁS. MNK mérkő­zések: Szederkény-MVTE, Sze­derkény, 17.00, Magyarszék- Komlói Bányász, Magyarszék, 17,00, Szentlőrinc—PVSK, Szent- lőrinc, 17,00, Honvéd Steinmetz SE—Sellye, Postás pálya, 17,00. Előkészületi mérkőzés: PMSC- Nagykanizsai Olajbányász, Új- mecsekalja, 17,00. teket bocsátanak ki a felnőt­teknek 52, a diákoknak 11 fo­rintos áron. Bérletek a városi sportcsarnokban, valamint a Hal József úti és a Köztársa­ság téri általános iskolák nyá­ri napközijében válthatók. A napijegyek ára felnőtteknek 11, diákoknak 6 forint. Az Európa-bajnokság rész­letes műsora. Augusztus 6.: Bulgória-NSZK, Magyarország —Svédország, ünnepélyes meg­nyitó, Franciaország—Olaszor­szág. Augusztus 7.: Svédor­szág—NSZK, Magyarország— Olaszország, Franciaország— Bulgária. Augusztus 8.: Svéd- ország-Franciaország, Olaszor- szág-Bulgária, Magyarország- NSZK. Augusztus 9.: NSZK- Franciaország, Bulgária—Ma­gyarország, Olaszország-Svéd- ország. Augusztus 10.: Bulgá­ria—Svédország, NSZK—Olasz­ország, Magyarország—Francia- ország. Augusztus 12—14.: Helyosztó mérkőzések. csoportban az olaszok 13:4 (6:0, 3:1, 3:1, 1:2) arónybon bizonyultak jobbnak a finnek­nél, így a jugoszláv fiatalok - ellenfél nélkül — pihenhet­tek. A csoport állása: 1. Olasz­ország 4 p. (24:6), 2. Magyar- ország 4 p. (16:3), 3. Jugo­szlávia 2 p. (19:11), 4. Nagy- Britannia 2 p. (8:20), 5. Finn­ország 0 p. (8:35). KOSÁRLABDA. III. serdülő leány Európa-bajnokság selej­tezői. Pécs, városi sportcsar­nok. Bulgária-NSZK 15,00, Ma­gyarország—Svédország 16,40. ünnepélyes megnyitó 18,20. Franciaország-Olaszország 18,40. Ifjúsági vízilabda EB Mai sportműsor Mészöly elégedett Az új szövetségi kapitány, Mészöly Kálmán által vezetett magyar labdarúgó válogatott túl van a nyári felkészülés első szakaszán. — Ezután most már hivatalos, országok közötti találkozók kö­vetkeznek, augusztus 20-án Svédországot fogadjuk a Nép­stadionban, majd utána a Szov­jetunió válogatottjával mérjük össze erőnket — mondotta Mé­szöly Kálmán. — Az eddigi ta­pasztalatokkal teljes mértékben elégedett vagyok, jó volt a ta­tai felkészülés, s biztató jeleket láttam a nemzetközi találkozó­kon is. . Mint ismeretes, a Slovan Bra- tislavától kikapott a csapat, legutóbb Spanyolországban fö­lényesen győzött. — Ezeken c mérkőzéseken nem az eredmény volt a lénye­ges. Arra voltam kíváncsi, mi­ként kamatozik máris a tatai gypkorlás, ahol különböző tak­tikai variációkat próbált a csa­pat elsajátítani, A vereségből, illetve a ayőzelemből sem lehet nagy következtetést levonni, éppen azért Pozsony után sem változtattam az együttesen. Az c cél, hogy az őszi idényben megtaláljam a jövő évi vb-selej­tezőket játszó válogatott 7-9 állandó tagját. — A keret adva van, élvezi a bizalmat az a 16 labdarúgó, aki legutóbb szerepelt, vagyis Katzirz, Mészáros, Paróczai, Turner, Garaba, Tóth J„ Kere- ki, Pásztor, Nyilasi, Burcso, Csongrádi, Soós, Törőcsik, Kiss, Pölöskei és Kuti. Ök készülnek o svédek elleni mérkőzésre, az augusztus 16-i bajnoki forduló után jövünk majd össze, és együtt készülünk. Pillanatnyilag tehát ez a 16 játékos fut, de a keret nincs lezárva, több lab­darúgó áll megfigyelés alatt, s akik egyenletes jó formát mu­tatnak, bekerülnek a keretbe. Dunántúlt napló. Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallatna Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 12—19 óráig 10-053, 19 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 ________Kiadó telex: 12-320 Ké szült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 30,— Ft negyedévre 90,— Ft, egy évre 360,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007

Next

/
Thumbnails
Contents