Dunántúli Napló, 1980. augusztus (37. évfolyam, 210-239. szám)
1980-08-28 / 236. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli ilanl o XXXVII. évfolyam, 236. szám 1980. augusztus 28., csütörtök Ara: 1,20 forint Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja iXéntermélés és aj szénsagyon Zohák-hányaüzemhől leiszínre került a kilencmilliomodik tonna szén Költözik a Thorez-bányaözem Új szénmezö művelését kezdik Visontán A bólyi szőnyegszövő üzem Üj követelmények, ésszerű kockázatvállalás ■ Az áfészek munkáját értékelte a MÉSZÖV elnöksége ■ Első és utolsó hely az országos összehasonlításban Ciprusról- Líbiában Lesz-e végre igazi béke Aphrodité szigetén, Cipruson? — teszik föl a kérdést megfigyelők, annak kapcsán, hogy a legfrissebb hírek szerint Líbiában Kurt Waldheim ENSZ- főtitkár jelenlétében hamarosan újabb eszmecserét tartanak a görög és török ciprióták képviselői. Ezúttal Kadhafi elnök kezdeményezésére próbálják kimozdítani a holtpontról a tárgyalásokat. Másfél esztendőnél is több telt el azóta, hogy az eszmecserék kátyúba jutottak. Azóta a világban jó néhány feszültség támadt, fenyegetőbb, súlyosabb is, mint a ciprusi viszály. Ám a hajdanában a béke szigetének becézett, hazánknak alig egytizedét ki- \ tevő Ciprus számára égetően szükség van végre a nyugalomra. Törökország hat évvel ezelőtt hajtotta végre invázióját a sziget ellen. Tízezrek váltak hajléktalanná, kényszerültek otthonuk elhagyására, s a törők-görög zónát máig is drótakadályok választják el egymástól. Igaz, fegyveres akciók mostanában nem nyugtalanítják a lakosságot, de a két övezet között változatlanul feszült a viszony, s jó néhány romba- dölt hajiék, több kiégett egykori luxusszálló emlékeztet a közelmúlt véres eseményeire. Persze, a békétlenkedés gyökerei aligha a Földközi-tenger délkeleti medencéjének romantikus szépségű szigetén keresendők. Sokkal inkább a görög-török viszony alakulásában. Márpedig Athén és Ankara kapcsolatában az utóbbi időben sem következett be látványos javulás, bármiként is próbálkozik közvetítéssel a nézeteltérések elsimításában érdekelt Egyesült Államok. Bemard Rogers amerikai tábornok, a NATO európai haderőinek főparancsnoka tavasszal kész tervvel állt elő. Eszerint megoldható lenne az Égei-tenger keleti medencéje fölött a légi és a.tengeri ellenőrzés, megosztanák a török kontinentális talapzatban lapuló olajkincset a két ország között, viszont a ciprusi kérdés rendezését arra az időre halasztanák, amikor Görögország újból visszatér a NATO katonai szervezetébe. Athén éppen a sziget elleni török invázió miatt fordított hátat a katonai szervezetnek, ami vaósággal megbénította az Atlanti-szerződés délkeleteurópai szárnyát. Igaz, hogy Athén változatlanul szemet huny a görög területeken levő amerikai bázisok fölött, de az Ankarával folytatott vitában gyakran elhangzott már a fenyegetés, hogy ha az USA nem veti latba befolyását a törökökkel szemben, a támaszpontok ügyében Görögország is merevebb álláspontra helyezkedik. Látszólag mindez kissé távolesik a ciprusi kérdés rendezésétől. Valójában azonban nagyon is összefügg azzal: a ciprióták helyzetében csakis akkor következhet be lényeges változás, ha Athén és Ankara között enyhül a kölcsönös bizalmatlanság. Ennek fényében az újabb tárgyalások nem sok sikerrel kecsegtetnek, noha Líbia rendezési szándéka — akárcsak az ENSZ többszöri, hasonló kezdeményezése - mindenképpen tiszteletet érdemel. Gyapay Dénes Nevezetes nap volt a tegnapi Zobák-bányaüzem életében: felszínre hozták a kilencmilliomodik tonna szenet. A bányaüzemben 1963-ban kezdődött a termelés. Az időközben bekövetkezett elemi csapások, gázkitörések, tüzek utón kevesen hitték volna, hogy két évtizednek sem kell eltelnie, s az üzem termelése megközeliti a 10 millió tonnát. A mind szélesebb körben végzett feltárás, a bánya gépesítése, új módszerek bevezetése, nem utolsósorban a népgazdaság energiaszükségletének hazai szénből történő kielégítésére való törekvés végül is meghozta az eredményt, felszínre kerülhetett a kilencmilliomodik tonna szén, a bányaüzem több nehézség ellenére is felfejlődőben van. Az üzem vezetősége tegnap" röp- gyűlésen méltatta az eddig meglett utat, a dolgozók pedig a leszállás után ismét nekiláttak a termelésnek, hogy újabb tonnákat küldjenek a felszínre a zobáki feketeszénből, a népgazdaság különböző ágazatai szükségletének kielégítésére. * A Gagarin Hőerőmű és a A Magyar Szolidaritási Bizottság és az Országos Béketanács — csatlakozva a Béke-vi- lágtanács felhívásához — a világ haladó és békeszerető erőivel együtt megemlékezett a Namíbia népével való nemzetközi szolidaritás napjáról. Az ebből az alkalomból közzétett állás- foglalásukban hangsúlyozzák: Nagyra értékeljük és tisztelettel adózunk a namíbiai nép felszabadító mozgalma hősies. hosszcbb időre meghatározza az a „költözés", amely szerdán kezdődött az újabb visontai szénmezőre. A birtokba vétel első lépéseként egy földkotró gépóriás átlépte a jelenlegi bányát szegélyező vasútvonalat és az új területen megkezdte a nyitóárok mélyítését. A Mátraaljai Szénbányák Thorez-bányaüzemének áttelepítését az indokolja, hogy a legújabb kutatások eredményei szerint Visontától délkeletre, Kápolna és Füzesabony térségében több mint egymilliárd tonna szénvagyon rejtőzik, amelynek minősége hasonló a visontaihoz, mennyiségben pedig többszöröse annak. Mindez lehetővé tette a mátraaljai széntermelési program előnyös módosítását, azaz a széntermelés nem ér véget a felépült iparvasútnál, hanem messze túlterjed azon, délkeleti irányban. A több mint 20 kilométer hosszú iparvasút, amelyet a nagyberuházás kezdetén Vi- sonta két ipari óriásának kiségének, E nép, egyetlen törvényes képviselőjének, a SWAPO. nak a vezetésével küzd a Namíbiát jogtalanul megszálló és kegyetlenül elnyomó dél-afrikai fajgyűlölő rendszer ellen, az apartheid rendszer felszámolásáért, Namíbia szabadságáért, függetlenségéért, a társadalmi haladásért, Követeljük, hogy a dél-afrikai kormány tartsa tiszteletben az ENSZ határozatait és feltétel szolgálására építettek, továbbra is a helyén marad, mintegy 300 méter szélességben nem bányásszák ki a síneket tartó területet, amely egyébként is csekélyebb értékű fűtőanyagot takar. A vasúton túli új területen körülbelül három év múlva kezdődik meg a széntermelés, addig folyamatosan áttelepítik a Visontán dolgozó földkotró gépóriásokat. A széntermelés zavartalan lesz. Amikorra ugyanis a jelenlegi bányagödörben a széntermelés kimerül, a vasúton túli bányarész már teljes kapacitással ontja majd a szenet. A bányaművelés áttelepítésével egyidejűleg megerősítik a két ipari gépóriást kiszolgáló vasutat. Szabályozzák és biztonságosabbá teszik a bányamezőn áthaladó patak medrét mintegy három kilométer hosszúságban, és új nyomvonalra helyezik a szénmezőt szegélyező, Domoszló és Detk közötti országút egy szakaszát. nélkül vonja ki csapatait Namíbia területéről, és szüntesse meg a SWAPO angolai menekülttáborai elleni agresszív támadásokat. További szoladaritásunkról és határozott támogatásunkról biztosítjuk Namíbia népének küzdelmét, a téljes függetlenség és szabadság elnyerése, a fajüldözés és oz apartheid felszámolására. — A módosított szabályozó rendszer új feladatokat adott a megyei áfészeknek — mondotta az egyik hozzászóló tegnap a MÉSZÖV elnökségi ülésén, ahol az áfészek 1980. I. félévi gazdálkodásainak eredményeit tárgyalták Szegedi Ernő, a MÉSZÖV elnökhelyettese ismertetése nyomán. A január 1-én hatályba lépett ár- és közgazdasági szabályozó rendszer mind a vállalatoktól, mind a szövetkezetektől az észszerű kockázatvállalást, a rugalmas alkalmazkodó képességet követeli. Hogyan sikerült, vagy nem sikerült eszerint gazdálkodni a szövetkezeteknek, azt a következő adatok bizonyítják. A mezőgazdasági termékfelvásárlás árbevételében a megyei áfészek 99,1 százalékos eredményt értek el a tavalyi első félév eredményéhez viszonyítva. (Az országos átlag 97,8 százalék.) Az ipar és ártevékenység megyei szinten 0,3 százalékkal nőtt a tavalyihoz képest, viszont a Pécs város és Vidéke ÁFÉSZ ipari árbevétele 12,8 millió forinttal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában volt. A jövőt illetően azonban biztató a kép, a2 ipari üzemek teljes kapacitását már lekötötték rendelésekkel a következő félévre. A megye általános fogyasztási szövetkezetei az első félévben 55 millió 902 ezer forint nyereséget értek el, «ami 77,7 százalékos eredményt jelent. Ezzel az ország 19 megyéje és a főváros áfészei mögött az utolsó helyen állnak. Ennek okq többféle. Az alapélelmiszerek és élvezeti cikkeknél a forgalom-visszaesés, a múlt évi árváltozást megelőző elővásárlások, valamint a zöldség, gyümölcs dömpingszerű szezonjának az időjárás okozta késése. A ruházati áruféleségeknél egyrészt a textil és műszál alapú cikkek ára csökkent, másrészt a lábbelik ára jelentősen növekedett. Ez módosította a forgalom összetételét, ami 1,3 százalékos forgalomcsökkenést jelentett. Jellemző volt egyes tartós fogyasztási cikkek hiánya. A vendéglátóipar bevételére pedig fokozott mértékben hatott az árak emelkedése, a sör, hal krónikus beszerzési és ellátási hiánya. A nyereségvisszaesést nem le. hét csak külső okokkal magyarázni. A hatékonyságot kedvezőtlenül befolyásoló belső és megoldásra váró tényezők között szerepel többek között a szövetkezeti árpolitika. Ugyanis a teljesítményt, valamint a ráfordított élő- és holtmunka értékét a piac az árakban ismeri vagy nem ismeri el. így a szövetkezetben folyó ármunka jelentősége megnövekedett. Emiatt a korábbinál gyorsabb, a szükséges kockázatot is vállalni merő áralkalmazást kell megvalósítani. Ehhez azonban nincsenek az árpolitikát kellően értő, képzett, széles látókörű emberek az áfészek alkalmazásában. (Tervezik, hogy a jövőben ilyen képzést indítanak.) Az eredményes gazdálkodás érdekében hatékonyabban kell alkalmazni a teljesítmények szerinti bérpolitikát. Az egyik felszólaló mondta: 20—30 éves megrögzött bérszemléletet kell elfeledni, és bátrabban differenciálni. Csak azt kell külön megfizetni, aki nyereséget tesz le az asztalra. A jelentésben előterjesztett megoldási javaslatokat az ülésen részt vevők elfogadták, és Ambrus Lajos, a MÉSZÖV elnöke reményét fejezte ki. hogy o hibákon okulva, a jövő félév gazdálkodású eredményesebb Rendezik a pécsi Pannónia Szálló Váradi Antal utcai bejáratának környékét. Rendbehozzák a házak tűzfalait, majd reklámokkal diszitik. Fotó: Erb János Thorez-bányaüzem jövőjét Szolidaritás Namíbia népével