Dunántúli Napló, 1980. augusztus (37. évfolyam, 210-239. szám)

1980-08-11 / 220. szám

NYÁRI MAGAZIN i ^jjÜ% WMM _J NYÁRI MAGAZIN * _J NYÁRI MAGAZIN SBSK MINI BIKINIK: Itt aztán akad látnivaló! Ámbár a strandokon, tengerpartokon nem mindig ilyen ideális, tökéletes látvány tárul a szemek el é . . . No, de az már csak a világ legtermészete­sebb dolga, hogy a legújabb fürdöruhadivatot bemutató hölgyek külseje kifogástalan, hiszen e viseletek egyre merészebbek, egyre kevesebbet tak arnak. A legújabb fazon szinte nem is áll másból, mint egy-két keskeny kis zsinórból. . . Balatoni műsorajánlat Hangversenyek, előadóestek, ren­dezvények : Lukács Sándor előadóestjét ma, hétfőn este 20.30-kor rendezik meg Fonyódon. Siófokon ma este 20 órai kezdettel az Állami Népi Együttes lép fel. Balatonföldváron ma 20 órakor az Omega együttes ad koncertet. Ba- latonfüred és Siófok között ma ren­dezik meg a hagyományos átúszóver­senyt. Ugyancsak ma este 20 órai kezdettel a köröshegyi kápolnában kerül sor Holtai Keresztély orgona­estjére. A bogiári kápolnában jövő vasárnaptól Lugosi Mária szobrász­művész és Deim Pál grafikusművész kiállítása lesz megtekinthető. A ba- latonboglári szabadtéri színpadon holnap, kedden este 20 órai kezdet­tel Halló, itt Balaton címmel ŐRI* est lesz. 14-én ugyanitt 20 órai kez­dettel a Dinamit együttes hangver­senyezik. Moziműsor: HÉTFŐN és KEDDEN a siófoki teremmoziban fél 6-kor: Bosszúvágy, fél 8-kor: Akiket forró szenvedély hevít. Siófoki kertmozi: este 9 órakor: Akiket forró szenve­dély hevít. Balatonboglár: este 8 órakor: Goodbye és ámen. Balaton- lelle, fedett kertmozi: este 9 órakor: Fej nélküli lovas, este 11 órakor In­diánkaland Ontarióban. Balatonfeny- ves fedett kertmozi: este 9 órakor: Mackenna aranya. Fonyódi fedett kertmozi: este 9 órakor: Volt egyszer egy Vadnyugat, I., II. Fonyódi te- lemmozi, este 8 órakor: A két arany­ásó. SZERDÁN a siófoki teremmoziban fél 6 és fél 8 órakor: Csendestárs. A siófoki kertmoziban este 9 órakor: Vadállatok a fedélzeten. Balaton- bogláron este 8 órakor: Konvoj. Ba- latonlellén, a fedett kertmoziban es­te 9 és 11 órakor: Félénk vagyok, de hódítani akarok. Balatonfenyves, fe­dett kertmozi, este 9 órakor: Akiket forró szenvedély hevít. Fonyódi fe­dett kertmozi, este 9 órakor: Mackenna aranya. Korlátozások a magyarhertelendi strandon A komlói KÖJÁL augusztus 11-i hatállyal elrendelte a ma­gyarhertelendi fürdő nyitvatar- tásának korlátozását: ezentúl hétfőn, csütörtökön és szomba­ton zárva lesz a strand, a nyit­vatartási napokon is csak 600 ember látogathatja. Ha betelt a létszám, ki kell tenni a „Telt­ház" táblát ás be kell zárni a pénztárt. Csak akkor szabad újabb fürdőzőt beengedni, ha legalább 80—100 ember el­hagyta a strand területét. Mi az oka ennek a rendkívüli - és szokatlan — szigorításnak? A határozat indokolása szerint júliusban a fürdőt körülvevő if­júsági táborokban 35 fiatal ka­pott erős hasmenést. A járvány­szerű megbetegedések okát a KÖJÁL a strand vízének szeny- nyezettségé'ben és más higiéniai hiányosságokban látja. (A 62 fokos víz hűtés nélkül érkezik a medencébe, amelyet félig töl­tött állapotban is használnak, nincs külön vízellátású zuha­nyozó, nincs ,,taposó”, stb.) Jó idő lévén, tegnap tömegé, vei érkeztek a vendégek a strandra.- Most mondja meg. mit csi- náíjak? Elküldjek ennyi embert, akik Pécsről, Dombóvárról, és ki tudja honnan jöttek el ide? Vagy kérjem a rendőr segítsé­gét a fürdőzőkke! szemben? — mondta elkeseredésében köny- nyezve Nagy László, a fürdő igazgatója. - Nincs bizonyítva, hogy a gyerekek itt betegedtek meg. Ezt a szezont még igazán végigvihettük volna így. A korlátozás hírét, íme, közzé- tesszük, bár kételkedünk abban, hogy az emberek emiatt otthon maradnak. Miért pont én ne férnék be a hatszázba? — gon­dolják majd sokan, s trkkor még nem is beszéltünk azokról, akik nem a Dunántúli Naplót járatják. Az egyetlen megoldás, nak az látszik, hogy a helyi ta­nács - akár megyei segítséggel - az előírásoknak megfelelő feltételeket biztosítson a stran­don. így nem kerülhet*, kényes helyzetbe sem a vendég,-sem a fürdőigazgató. H. J. A Balaton partján A zért jó kint a mólón, mert az ember min­dig vár valamire — akár csak a pályaudvaro­kon, a jövő-menő vonatok láttán - itt is kell történ­nie valaminek, pedig soha semmi nem történik, főként ilyen bágyadt, fülledt me­legben, amikor a párás le­vegőben elmosódik a túlsó part és az opál színű látó­határt csak egy közelgő „já­tékhajó" töri meg. Olyan messze van még, hogy le­het, ide sem ér, de aztán hogy másfelé bámészkodsz néhány percig, s már itt zu­bog a víz, a hajó - tele utasokkal - szépen becsob­ban az öbölbe, megzörge­tik a harangot a fedélze­ten, azt is hallani, ahogy a korlátnál csoportosuló jó­kedvű társaság énekel, ma­gasba lendített demizsonok kíséretében. A sziklákon ücsörgő pecá- sok néha behajítanak egy-egy marék kukoricát, aztán figyelik a vizet és a botot, a sétálók figyelik a horgászokat, de hal .... az aztán nincs. A móló beton mellvédjén üldögélők is messze elnéznek a víz fölött, esznek, söröznek üvegből, ezüst fejű aggastyán legyezi magát az elmaradha'.atlan fekete ka­lapjával, odébb egy lány ül, lerúgja a strandpapucsot és piros lábkörmeit vizsgálgatja, a fehérfarmeros férfi meg csak nyomja neki a sódert: „...Szó­val titkos beosztásom van . . . Pilóta vagyok, csak most ki- kapdostam a szabimat. . ., van egy víkendházam, ha akarja, kocsivcl megpattanunk . . . csak várom a haveromat, kölcsön kérte a . . ." A lány szó nélkül kaparja körméről a lakkot. A móló tövében - ahol egy kedves arcú, fehér köpenyes asszony méri. kristálytiszta po­hárba a badacsonyi tsz rizling- jét — minden kerti asztal fog­lalt, középkorú sovány férfi ül a kisfiával, colát isznak, van A pék az öreg kemence előtt még egy fölösleges szék. „Sza­bad?” — „Persze...!" Be is mutatkozik, Gödényi Gyula Iregszemcséről. Hallott már róla, ugye? Ott van a híres kutatóintézet. Én a tsz-ben dolgozom, az állat- tenyésztésben. — Üdülnek? — Nem. Csak mára kivettem a szabadnapomat, átjöttünk a gyerekkel a reggeli busszal. Nincs messze. Mögöttünk — a pavilonok vé­gében - sort állanak a gyere­kek, a Csehszlovákiából érke­zett vándor-terrárium pénztá­ránál. — Nem nézik meg a kígyó­kat? — A frász nyavalya, aki kí­váncsi rájuk! — Meghívhatom egy pohár borra? — Én már rég nem iszom, de egy cseppet sem. Valamikor persze . . . De az rég volt. — Érdeklődik, mi járatban va­gyunk, mondom neki, felderül az arca ............egyszer velem is c sináltak riportot a tévében, Pannon Krónika volt a címe a műsornak". Pécsről jöttek ugye? A másik asztalnál két férfi, magas, szikár az egyik, társa alacsony, testes. — Pécset ismerem — szól át az előbbi. — A Tettye, tudja-e hol van? Hát ott van egy háza a lányomnak. Én építettem ne­ki. Mi itt lakunk Siófokon. Nyugdíjasok vagyunk, a ko­mámmal minden nap kisétá­lunk a mólóra. Télen, nyáron, ha esik, ha fúj, mi itt vagyunk. Az „üzletsor" keskeny sufnik­ból áll, egyikben fagylaltot árulnak, a másikban gyümöl­csöt (hihetetlenül magas áron), aztán ajándékbolt értékes és bóvli árukkal zsúfoltan. És a tömeg föl-alá hullámzik, vá­sárol, eszik, nézelődik, tétlen­kedik, alkudik, vitatkozik. Az autópálya - amely néhány he­te még eléggé nyugodt volt a rossz idő miatt — most ismét a Gödényi Gyula kipufogógáz kékes felhőjében remeg, izzik; autó autó hátán, menet is, szemtől jövet is, mint­ha valcmi nagy támadásra ké­szülnének a szerencsétlen Ba­laton ellen. A szántódi Ménes-csárda kér'helyi-égé biztatóan kínál egy kis hűs nyugalmat. A kávé is langyos, ezzel sincs gond ilyen melegben. Három dupla — pontosan 30 forint, odanyúj­tok két húszforintost, a pincér mégkotorja a zsebét, kiszed egy marék pénzt, a fene egye meg, nem akar előkerülni any- nyi, hogy visszaadjon, megint erőlködik, én türelmesen nézek másfelé, végre leejt az' asztal­ra öt forintot apróban. Aztán eltűnik. Mármint a pincér. Kü­lön üzennem kell érte társával, hogy küldjön még vissza öt forintot, mert annyival keveseb­bet tetszett, itthagyni az abro­szon. Fölsétálunk a csárda udva­rán, följebb van egy terebé­lyes szederfa, lekapdosunk né­hány szemet, ezért talán nem kell fizetni. A kukoricagóré alatt szivar alakú autócsoda. Emitt csoportosulás, öreg ke­mence, azt mondják, 200 éves. Ez is idegenforgalmi neveze­tesség. A pék támaszkodik a falnak. Belátok az ajtón, fris­sen sült óriási kuglófok, hét­nyolc darab, baloldalt kétszer annyi lepényféle. — Eladó? — Nem. Illetve, van Gmikor igen. — És ha igen; akkor meny­nyiért? — Nem tudom — mondja a pék. — Akkor minek sütötte? — Valami fejesek jönnek a minisztériumból, aztán szóltak, süssek le néhány kalácsot, meg lángállót. — Hányán jönnek? — Gondolom, négyen-öten . . . Étvágyukra nem lehet panasz. Gondolom, leülnek majd a kerthelyiségben is. Egy-egy ká­véra mondjuk . . . Rab Ferenc Egy balatoni villa teraszáról Balatoni vendéglátóm peres­kedik. Napozás és fürdőzés helyett naponta a volán mögé ül és o megyeszékhely rendőr­sége, bírósága és ügyészsége között ingázik. Nincs egy gond­talan perce sem, ügyiratokat szerkeszt és feljelent. Fehér mint az írógéppapír, néha pe­dig olyan vörös a dühtől, mint­ha napszúrást kapott volna. Ismerősömet becsapta a kő­műves. Két esztendeje kezdte el vízparti villájának építését, s azóta megszállottként rohan, gól elsikkasztott előlegének visszaszerzéséért. 10 000 forin­tot vett fel akkor a mester mo­solyogva, majd eltűnt mint a napsütés idén júliusban. A villa természetesen fel­épült nélküle is, hiszen jöttek újabb és tisztesebb építők, akik egymásra rakták a téglá­kat. Faburkolot, kerti medence, dupla fürdőszoba. 3 milliónál ólig ér többet az egész. Házigazdám monomániós lett. Szidja a végrehajtókat és fizeti az ügyvédeket. Mégiscsak ob- szurdum - mondja —, hogy valaki csakúgy zsebre tesz tíz­ezret és se foglalás se büntető eljárás. Hol az igazság? Ter­veket kovácsol és szövetségese­ket gyűjt. Felháborodott. Ha­talmas haragját már testsúlya sínyli. Belefogyott, nyugtatókon él. Néha egy kicsit furcsán a fejét is megrázza. Egy-két éven belül alighanem rendesen meg­bolondul majd. Eddig a történet. Egyetlen kis szépséghibája, hogy igaz­ságkereső ismerősöm maga is igen csekély eséllyel pályázhat­ná meg a becsületrendet. Nem hcngyaszorgalmának, hanem az adóhatóságok nagyvonalúságá­nak és nyugdíjas könyvelő bra­vúrjainak köszönheti ugyanis, hogy milliomos lett. Természe­tesen korrekt embernek tartja: magát és ezért is zökkentette ki nyugalmából, esete a kőmű­vessel. Sokadik hete immár, hogy a szombat, vasárnapokat a Bala­tonnál töltöm. Ezek a tóparti hétvégek mindig ráérősek és jut idő a beszélgetésre. Töltöt­tem estéket KISZ-táborban és Anna bálon, szalonnasütéssel és szállodai teraszon. Mi a leg­gyakoribb téma a fürdőhelyen? A víz meg az időjárás gondolná az ember. A feltételezés hibás. A különböző tisztes társaságok­ban leginkább az erkölcsökről folyik a szó. Munkamorál és szex, tisztességtelen haszon és közlekedési kultúra. Az érintet­tek, az elmarasztaltak termé­szetesen mindig a szomszédok, a távollévők, az ismeretlenek. Az idei nyár közhangulatára, leginkább a vizsgálódások a jellemzőek. Nem a megszapo­rodott vendéglátóipori és köz­egészségügyi ellenőrzésekre gondolok természetesen. Mind­annyian érezzük, hogy valamer­re millió és millió forintok foly­nak el. Megfoghatatlanul ki­csúsznak a kezeink közül. Rá­dióriportok és újságcikkek tu­catja folytat oknyomozást, he­tente. Nincs hát mit csodál­kozni ozon, hogy nemcsak a tömegkommunikációs eszközök­ben, hanem az emberek egy­más közötti érintkezésében is ez lett az állandó téma. Miközben ismerősöm milliós villájának teraszán verem az iiógépet látom, hogy a járó­kelők, nyaralók megállnak és miközben végigmérik a formás épületet, sugdolóznak. Nem tu­dok szájról olvasni, óm így is kitalálom, hogy miről lehet szó. Persze azért jó lenne pontosan tudni, hogy mit gondolnak ma­gukban: vajon hogyan függ össze a piros írógép és az eme­letes nyaraló. Mert azt azért mindenki tudja, hogy egy író­gép klaviatúráján nehéz össze­zongorázni egy milliót. Szóval a Balatonnál könnyen megérinti az embert az az ér­zés, hogy erkölcs-csőszök ve­szik körül. Mintha mindenki csak azért ugrott volna le ide, hogy kellően megbotránkozzon és a kánikulában süttesse er­kölcsi fölényét. Hiszen elég be­állni a lángosbódé előtti sor­ba, vagy megpillantani egy ha­zai rendszámú, márkásabb au­tócsodát és máris levonható a következtetés a haszon és a tisztesség ilyenkor oly egysze­rűnek, megbotránkoztatónak tű­nő összefüggéseiről. Pereskedő vendéglátóm, alig­hanem komolyan megneheztel­ne rám, ha ezek a sorok kezébe kerülnének. Talán még engem nevezne erkölcs-csősznek és kérdezné, hogy milyen jogon prédikálok a morálról, miköz­ben az ő sörét iszom. Erre az­után nem is tudnék mit vála­szolni. Ő egyébként is állan­dóan felháborodott, mert 10 000 forintjával meglépett a kőmű­ves. A kőműves, akire tulajdon­képpen nehéz is haragudnom, hiszen személyes példamutatá­sával is csak azt az igazságot bizonyította, hogy az országot végülis nem a Balatonnál épí­tik. A tóparton pihenni kell! Szerencsére akad még néhány ember, akinek tényleg van mit kipihennie. Házigazdámnak az izgalmakat, másoknak a mun­kát . . Balatonfüred, 1980, aug. 10.

Next

/
Thumbnails
Contents