Dunántúli Napló, 1980. július (37. évfolyam, 179-209. szám)

1980-07-26 / 204. szám

1980. július 26., szombat Dunántúli napló 3 Egzotikus színek, ritmusok — Kiállítás és kiadvány Népművészeti és hely- történeti kiállítás. Ked­den délelőtt 10 órakor nyí­lik egy igen érdekes kiállí­tás a beremendi Művelő­dési Házban: Kásád köz­ség népművészeti és hely- történeti gyűjteményéből rendeznek bemutatót, ahol régi és újabb ruhákat, edényeket, szerszámokat láthatnak, akik július 29-e és szeptember 29-e között megtekintik a kiállítást. • Mohácsi, mecseknádas- di kalauz. Megjelent a mohácsi csata múzeumá­nak, valamint a mecsek- nádasdi német nemzetiségi tájház gyűjteményének mú­zeumi katalógusa, melyet rövidesen kézbe vehetnek a kiállítások látogatói. A Fülöp-szigetek Nemzeti Balettje Pécsett szerepelt „Élni annyi, mint vállalkozni”... Pisti a vérzivatarban Amatőrök sikeres vállalkozása a Ságvári Művelődési Házban Aligha felejti el, aki látta őket. Nagy élmény volt a Fü- löp-szigeteki „Bayanihan" Nemzeti Balett pécsi vendég- szereplése szerdán este, ma­gyarországi turnéjuk búcsúfel­lépéseként. Az előadást ere­detileg — a Pécsi Nyári Szín­ház zárórendezvényeként — a Szabadtéri Táncszínre hirdették meg, az együttes azonban a délután még kevésbé ígéretes időjárási esélyek miatt inkább a biztonságosabb Sportcsarno­kot választotta. (15 fok alatt ugyanis nem lépnek fel sza­bad téren.) Műsoruk a Káp­talan utcában - látványban legalábbis — kétségtelenül többet adhatott volna, így vi­szont az ottani 1400-zal szem­ben jóval több, mint kétezren láthatták. A műsor lenyűgöző hatása alatt is többször eszembe ju­tott: mennyire keveset tudunk ennek a nagyon rokonszenves és nagyon távoli távol-keleti népnek az életéről, kultúrájá­ról. Néhány szűkös információ a júniusi műsorfüzetben s a műsorlap adatai a táncokról. Ennél többet aligha. Pedig kultúrájuknak a sokezer sziget­ből álló ország egészében ugyanúgy megvannak a sajá­tos vonásai, mint a tőlük D— DNY-ra elterülő indonéziai szigetvilág népeinek, amelyek közül a malájok a legközeleb­bi rokonaik, fgy vannak közös vonásaik is, például az, hogy színházkultúrájukban szinte mindenütt ezen a tájon a táncdráma az uralkodó műfaj, s erre a Bayanihan műsorában is láttunk példát. Alapvető el­térés azonban itt — ellentét­ben a környező országok hin­du, illetve muzulmán eredetű kultúrájával — az, hogy a Fü­löp-szigetek az egyetlen délke­let-ázsiai ország, amely (nyil­ván a XVI. század közepétől kezdődő spanyol gyarmati ura­lom hatására) megmaradt túl­nyomó többségben keresztény­nek. Bizonyos egyéb hatások természetesen itt is motívumok­ban jelentkeznek, jelezve a történelem viharait és színezve ennek a népnek a rendkívül gazdag népművészetét. (Pél­dául a hajózást szimbolizáló Több mint két tucat koprodukciós filmalkotást készít a tervek szerint a Magyar Televízió a következő másfél évben, s ebből 11 zenei té­májú. A Bartók-centenárium alkalmából három, a nagy zeneszerző munkás­ságát, életét idéző mű készül. Már rögzítették a jeleneteit a CBC kana­dai tv-társasággal közös produkció­nak, a ,,Bartók-concerto"-nak. A ze­neszerző zongoradarabjaiból a kiváló Bartók-interpretátorként ismert Ko­csis Zoltán és Ránki Dezső játszik, Doráti Antal vezénylete mellett. Még az idén filmszalagra kerül ,,A kékszakállú herceg vára" tv-film változata, ,,KékszakáH" címmel. A felvételek alapjául egy kiválóan sikerült Decca-lemez szolgál. A leen­dő produkcióban az operát Solti tánckép muzulmán szövegré- szei.) A Fülöp-szigetek ősi kulti­kus táncai viszonylag kevés helyet kaptak a műsorban. Mindössze az első és a máso­dik részt kezdő műsorszámok­nál gyönyörködhettünk a sod­ró lendületű, harcias erőt su­gárzó, dobokkal, és más rit­mushangszerekkel kísért origi­nális néptáncokban. Ez a mű­sor azonban érezhetően vala­milyen összképet akart nyújta­ni a „filippino”-k tánckultúrá­jából. Ez a szándékuk nagyon sok ízléssel, arányérzékkel és táncban, dalban, zenében, kosztümökben egyaránt egzoti­kusán gazdag színvilág tökéle­tes harmóniájában valósult meg. Műsoruk — noha szín­padra koreografált képek, táncszvitek, tematikus táncok füzéréből állt össze— a folklór üdeségével, a balettművészet igényességével és a show-mű- sorok ragyogóan szerkesztett látványosságával tárult elénk. Társulva helyenként az akro­batika, szemkápráztató ügyes­ségével. Nehéz lenne bármit is ki­emelni ebből az egzotikus han­gulatú táncművészeti „ikeba- na”-ból. Ami talán bizonyára mindenkit a legjobban megra­gadott, az a hölgyek csodála­tos hajlékonyságú kecses moz­gása; különleges, élénk pasz­tellszínekben pompázó újabb és újabb viselete, ruházata; a dobokkal, csörgőkkel, csengő- Ifélékkel és bambuszhangsze­rekkel dús népzenéjük és per­sze a ma is élő, spanyol ha­tású táncok, gitórkísérettel és a „castagnettek” csattogásá­val. Dalaik rendkívül melodi­kusok, s őrzik a spanyol nép­dalok többszólamúságát, har­móniavilágát. Zsongnak ezek a dalok, tele vannak derűvel és lehellet-könnyedén, szinte a Reneszánsz Idolok finomságá­val szólalnak meg az együttes énekes-táncosainak előadásá­ban. Kedves figyelmességül hangzott fel — búcsúzásként — ugyanebben a spanyolos stí­lusban egyéni zamatú derűs színekkel a „Csillagok, csilla­gok., magyar népdalunk. Köszönjük. W. E. György vezényli, a főszerepeket Sass Sylvia és Kováts Kolos énekli. A kül­ső felvételekre a tárnoki kőfejtőben kerül majd sor. Érdekesség, hogy a BBC ezúttal első ízben vállalkozott a Magyar Televízióval közős produk­cióra. A harmadik műsort, a Bartók éle­tét megjelenítő hotrészes, egy-egy órás tv-filmsorozatot jövőre forgatják a film legnagyobb európai gyártó és forgalmazó céggel, a francia Gaumont-tal közösen készül. A nem­zetközi vállalkozás művészeti vezető­je Szinetár Miklós, rendezője pedig a Franciaországban élő André Szőcs. A Magyarországon, Franciaország­ban, Svájcban, az NSZK-ban, Ma­rokkóban és New Yorkban játszódó cselekményt az eredeti helyszíneken veszik fel. Tíz évig várt a színpadi be­mutatásra Örkény István Pisti a vérzivatarban című színműve. De még előadása előtt meg­született azoknak a kritikák­nak, tanulmányoknak sorozata, amelyek Örkény művét értel­mezték, akarták értelmezni. A darabot azután a Pesti Szín­ház társulata vitte színpadra, megbolygatva a nézők és a bírálók kedélyét. A darabról — és az előadásról — akkor és azóta is több írás jelent meg. Ezeket fölösleges volna meg­ismételni most, csak annyit: a Pisti sem „tagadta meg" író­ját, magán viseli Örkény Ist­ván jellegzetes groteszk iróniá­ját, drámaiságát, némely rész­letében visszautal előző alko­tásaira, összekapcsolódik ve­lük és új formában válik nyil­vánvalóvá mondanivalója, ame­lyet a legjobban talán a szín­mű elé írt verses prológgal le­hetne röviden összefoglalni: „£ kor nekünk szülőnk és meg­ölünk, / Tőle kaptuk, mint út- ravalót, / hogy lehessünk hő­sök és gyilkosok / egy időben egy helyütt és személyben, / Ki merre lordul, aszerint." S amiért most erről írunk: a Pécsi Nyitott Színpad (Ságvári Művelődési Ház — Pécsi Ta­nárképző Főiskola) tagjai több előadásban bemutatták a Pisti a vérzivatarban-1. A nem ép-, pen csekély vállalkozás siker­rel járt. A rendező Vincze Já­nos és a szereplő fiatalok jól értették meg Örkény Istvánt és művét, s ami számunkra épp oly fontos, a megértésből élve­zetes, elgondolkodtató előadás is született. Nem akarták „túl­játszani", hagyták a jelenete­ket élni, groteszkségüket első­sorban az Örkényi szöveg adta. Ez nem jelenti azonban, hogy a rendező nem bővelkedett szellemes és ötletes formai, tartalmi megoldásokban. Elke­rülték az amatőr színjátszás gyakori veszélyét a „színházas- diság” álszínvonalát és álmo­dernségét. Kiváló a zenei hát­tér és Werner József mozgat­ható — vagy ha úgy tetszik, „lapozható", nagy alakú, könyvlapokra emlékeztető - díszlete, játéktere. A szereplők otthonosan mozogtak és ját­szottak, különösen Pilinczes Jó­zsef (Pisti), Guttim András (A tevékeny), Mikuli János (A fél­szeg), Gyarmati Zsuzsa (Rizi), de felsorolhatnám Peák László, Tóth László, Muschberger Ág­nes, Csorba Erika és a többi­ek nevét is. Az előadás gör- dülékenységét időnként akadá­lyozta a tömegek mozgatásá­nak és egyes jelenetek szét- szakífottságának darabossága. A tömegek néha a klasszikus szavalókórusra emlékeztettek, és ezzel egyben „le is ültet­ték" a darabot. Másfajta be­állításokkal, értelmezésük kö­tetlenségével bizonyára lehet ezen változtatni és az őszi elő­adások még egységesebbek, még mélyebb benyomást hagyó élménnyé válhatnak. Barlahidai A. Zenei témájú fi Írnek Fiímjegyzet KI Dll MEG EURÓPA NAGY HONVHAfÖNÖKÉIT ? SZWe%&aNKRO«KAa ÁMíBIKAI-NSíK BŰNÜGYI Fii.MVÍOJÁfSK M-NOEZTf TEO KOTCHEFF­SiffifiEPtö*. GEORGE SEGAL, JACQUELINE BISSET, ROBERT MOBLEY, PHILIPPE NOIRET Ki öli meg Európa nagy konyhafőnökeit? Uzsonna nélkül ne menjünk moziba! De akármilyen közna­pi szendvics nem felel meg, legalábbis egy gusztusos hi­degtálról válogassunk, mert a filmbeli látvány időnként ugyancsak próbára teszi üze­mi konyhához szokott gyomorsa­vainkat. Vigyünk például egy szép lazacot vagy homárt. Pardon, homárt inkább ne, mert ennek a szegény állat­nak nem jutott túl megtisztelő feladat a vígjátékban . . . Miután az erkölcsi tanulsá­got levontuk, már minden gát­lás nélkül derülhetünk a Ted Kotcheff rendezte amerikai— NSZK bűnügyi filmkomédián, amely elénk tárja Max, Európa bizonyára legnagyobb gour- mandjának kalandos történetét. Max az evés szenvedélyének szenteli az életét, és munkáját is ebből a körből választja meg. Ö szerkeszti a híres Epi- curos Magazint, melynek már a címe is utal a nem minden­napi gasztronómiai csodákra. Max összeállítja a világ négy legnagyobb mesterszakácsának közreműködésével egyedülálló menüjét, melyet Londonban még a királynőnek is feltálal­nak. Az ételkölteményekkel nincs is semmi baj, a problé­ma csak ott kezdődik, hogy Maxnak szigorúan megtiltja az orvosa, hogy továbbra is élvez­ze ezen pompázatos étkeket, különben készülődhet a saját temetésére. S temetéseket lá­tunk is a filmben, csakhogy a mesterszakácsokét, akik felet­tébb furcsa módon távoznak e szép, ételspecialitásokkal teli világból. A történet itt természetesen nem ér véget, de bűnügyről is lévén szó, tovább már nemigen illik beszélni a cselekményről. Az „is" nem véletlenül került a mondatba, mert lehet, hogy gyakorlott kriminézők a végső leleplezés előtt már sejtik vagy megfejtik a rejtélyt, de nem is ez a legszórakoztatóbb a pro­dukcióban. Sokkal inkább a hol szellemes, hol morbid képsorok és dialógusok. Több fárasztó, megszokott jelenet és geg is látható, hallható, de az egész filmre nem ez érvényes. A kitűnő színészek remekül komédiáznak és kevés jelenet­ből hiányzik a vidám szatíra. John Alcott kamerájával be­járjuk Velencét, Párizs és Lon­don legnevesebb éttermeit és életeit. S operatőri munkája legalább olyan élvezetes, mint némely feltalált ínyencség le­het. A főszerepeket Robert Mor- ley, George Segal, Jacqueline Bisset, a (romantikus szál sem hiányzik a történetből), Phi­lippe Noiret, Jean Pierre Cassel játsszák. Külön dicséret illeti Köböl Anna magyar szövegét és a szinkronizáló színészeket. Mindent egybevéve meglehető­sen szórakoztató filmet látha­tunk, melyet — konyha- és te­rítésművészetét figyelembe vé­ve — éttermeink dolgozóinak is szívesen ajánlunk. B. A. Nem dolgozhatnak? Számtalan fejtörést okoz több szektorban a diákok nyári munkavállalásának kérdése. Bennem ugyanakkor a fiatal mun­kavállalók törvényben megállapított alsó korhatára vet fel né­hány kérdést. Eszerint 15. életéve alatt hazánkban nem vállal­hat munkát a fiatal, a nyári szünidő idejére viszont munkába állhat, aki a 14. életévét betöltötte. Kétségtelen, hogy felidéz néhány szomorú emléket min­denkiben a gyermekmunka, szomorú tény ez napjainkban jó néhány fejlődő vagy éppen fejlett országban is. A mi korán felserdült tizenéveseinket nézve azonban arra a következtetésre jut az ember, hogy korlátozott időre, szabott keretek között meg kellene oldani a 12—13 éves fiatalok számára is a nyá­ri munkavállalás lehetőségét. Ez a korosztály ma számos probléma elé állítja a felnőtt társadalmat. Vannak köztük fizikailag, szellemileg kellően fejlett gyerekek, akik már kinőt­tek a gyerekjátékokból, s akik közösséget, időtöltést keresve nyáron nemegyszer az utcán, rossz társaságban töltik szabad idejüket. Szüleik dolgoznak^ önmaguk képesek már az ön­ellátásra, önállóságukat azon­ban sok veszély fenyegeti. Gon­dolok az utcán összeverődő tár­sulásokra, gyermekgalerikre. Vajon nem lenne jó nyári mun­kaalkalmakat teremteni e kor­osztály számára is? Néhány hét­re, napi négy órára, megfelelő felügyelet mellett, megfelelő könnyűségű munkára? A kézen­fekvő alkalmat elsősorban a mezőgazdaság, a gyümölcs-, a zöldségszedés kínálná. De el lehet képzelni ezeket a fiatalo­kat más idénymunkák, például a szolgáltatások területén is. Segíthetnének, és közlőén ma­guk is megkóstolnák a fizikai munka ízét, örömét, fáradságát is- _ _ . Korábban ez a téma nem okozott a maihoz hasonló lelki- ismereti kérdést. Vissza is éltek nemegyszer a gyermekmunka, a gyermekdolgozó rovására. Láttam és látom azonban az előnyöket is. Félő, hogy ma túl­ságosan elzárjuk, óvjuk gyerme­keinket mindennemű megterhe­léstől, míg azelőtt, mondjuk egy parasztcsaládnál annak minden tagja, minden korosz­tálya kivette részét a különböző nehézségű munkákból, s a gon­dokból, az örömökből is. A va­kációzó iskolásnak sem az volt az egyedüli gondja, hogyan töltse a szabad idejét, míg szü­lei a munkában görnyedeztek. Az ilyesfajta családi munka- megosztásnak ma valóban szű- kek a keretei, lehetőségei. Vá­rosban különösen. Éppen azért keresni kellene az új megoldá­sokat — nehogy túl későn kezd­jünk munkaerkölcsöt követelni gyermekeinktől. G. O.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents