Dunántúli Napló, 1980. július (37. évfolyam, 179-209. szám)
1980-07-24 / 202. szám
1980. július 24., csütörtök Dunántúli napló 5 Szovjet-vietnami űrpáros indult a Szaljut—G-ra NAGYVILÁGBAN Losonczi Pál Heves megyében (Folytatás az 1. oldalról) nemzetközi legénységként — a Szaljut—6 űrállomásra tart, ahol Leonyid Popowal és Valerij Rjuminnol együtt hajtják végre c kutatási feladatokat. Ez utóbbiak az Interkozmosz-program szerves részeként a világűr békés célokra történő hasznosítását szolgálják. A Szojuz—37 a hatodik nemzetközi űrpárost szállítja: a csehszlovák űrhajós 1978 márciusi expedíciója után — egy-egy szovjet parancsnok oldalán — lengyel, NDK-beli, bolgár, s legutóbb Farkas Bertalan személyében magyar űrhajós tett Szojuz-típusú űrhajóval űrutazást. Viktor Gorbatko és Pham Tuan a szokásoknak megfelelően a csillagvárosi felkészülést befejezvén az elmúlt néhány napot már Bajkonurban töltötte, ahol részt vett az űrhajó utolsó ellenőrzésében, átesett az utolsó orvosi ellenőrzéseken. A Moszkva környéki földi irányító központban helyet foglaló repülésirányítók az előkészületek — majd később a start és a felszállás — valamennyi szakaszában kapcsolatban álltak a két űrhajóssal. Nyomon követték, amint szerda délután a szkafander felöltése után Gorbatko és Pham Tuan a rajt helyszínére érkezett a koróbbA Szojuz—37 parancsnoka, Viktor Gorbatko ezredes, a Szovjetunió kétszeres Hőse, a szovjet űrhajósok idősebb nemzedékéhez tartozik. 1934- ben született a krasznodari körzet egy kis kaukázusi falujában. 1956- ban, miután befejezte tanulmányait a batajszki katonai repülési iskolán, a szovjet hadsereg légierejének kötelékébe lépett. 1960-tól Gorbatko az űrhajós egység tagja lett, majd anélkül, hogy az űrhajósok kiképző központjában végzett munkáját abbahagyta volna, elvégezte a Zsukov Repülőmérnöki Akadémiát. Gorbatko 1969 októberében indult Pham Tuan 1947. február 14-én, parasztcsalád gyermekeként született Thai Binh tartomány Quoc Tuan falujában. Mint kitűnő középiskolai tanuló lett 1963-ban a Ho Si Minh Kommunista Ifjúsági Szövetség tagja. Ugyanebben az évben o vietnami hadsereg légierejének kötelékébe került, ahonnan a Szovjetunióba küldték tanulni. A katonai repülők főiskoláján 1968- ban szerzett diplomát. Hazájába visszatérve alhadnagy! rangban Vietnom egyik leghíresebb repülőalakulatának, a Vörös csillag elfogó-vadászezrednek lett a pilótája. Az amerikai agresszorok elleni harcban, különösen az éjszakai repülésekben kitűnt magas fokú műszaki és taktikai képességeivel, értelmével és bátorságával. 1968-ban lett a kommunista pártnak, az akkori Vietnami Dolgozók Pártjának tagja. ról már ismert különleges »utóbuszon. A szovjet parancsnok ezután jelentette az állami bizottság elnökének, hogy az indulásra készen állnak. A két űrhajós elfoglalta helyét a kabinban, majd — a központból végzett utolsó műszeres orvosi és műszaki ellenőrzés után — működésbe lépett a hordozó- rakéta hajtóműve. A Szojuz—37 a három lépcső leválása után ráállt a megadott Föld körüli pályára. Az első három Föld körüli fordulat alatt a két űrhajós ellenőrizte a műszereket s csak ezután kap pihenőt: .ekkor levetik a szkafandert és felkészülnek a további, most már a magasabb pályára állást és a Szaljut—6 megközelítését célzó manőverekre. Előreláthatólag csütörtökön késő éjszaka érik el a Szaljut—6 űrállomást, amelynek állandó személyzete, Leonyid Popov és Valerij Rjumin, szeretettel várja a vendégeket. A földi irányító központban szerdán késő este közölték, hogy o Szojuz—37 a rajttal és a pályára állással kapcsolatos feladatokat sikerrel hajtotta végre, a műszerek és berendezések az előírásoknak megfelelően működnek, s az űrhajósok közérzete jó. jui—6, a Szojuz—7 és a Szojuz—6 közös űrrepülésébon. 1976-ban a Szojuz—23 tartalékegységének parancsnoka volt. 1977 februárjában a Szojuz—24 parancsnokaként 18 napos űrutazást tett, amelynek során társával, Jurij Glazkovval a Szaljut—5 űrállomáson végzett kutatásokat. Viktor Gorbatko 1959 óta az SZKP tagja. Több társadalmi megbízatásnak tesz eleget: a Szovjet—Mongol Baráti Társaság elnöke, a Szovjet Ejtőernyős Sportszövetség elnöke. Nős, két leánya van. Felesége orvos. 1957-ben született Irina leánya a Lomonoszov Egyetemen tanul, az 1960-as születésű Marina pedig a Lumumba Egyetem hallgatója. Ceausescu látogatása Franciaországban Szerdán délután háromnapos hivatalos látogatásra a francia fővárosba érkezett Ni- colae Ceausescu román államfő, a Román Kommunista Párt főtitkára. Kíséretében van felesége, Elena Ceausescu, a Román Kommunista Párt KB Politikai Végrehajtó Bizottságának tagja, továbbá Cornel Burtica miniszterelnök-helyettes, külkereskedelmi miniszter és Stefan Andrei külügyminiszter. A román államfőt és kíséretét az Orly-repülőtéren Valery piscard d'Estaing francia elnök és felesége, valamint több más magasrangú francia személyiség fogadta. A repülőtérről a román vendégek szálláshelyükre, a Hotel Marigny-ba hajtottak. A késő délutáni órákban került sor Giscard d’Estaing és Ceausescu első találkozójára. A francia államfő az esti órákban az Elysée-palotában vacsorát adott vendége tiszteletére. A vacsorán pohárköszöntők hangzottak el. ♦ + MOSZKVA': A Novoje Vremja című hetilap recenziót közöl az Andrej Gromiko külügyminiszternek cikkeit és beszédeit tartalmazó válogatásról, amelyet „V. I. Lenin és a Szovjetunió békeszerető külpolitikája" címmel jelentetett meg angol nyelven a Progressz Kiadó. ♦ WASHINGTON: Ronold Reagan felkínálta Gerald Ford- nak a hadügyminiszterséget és a fehérházi apparátus vezetését is, ha alelnökjelöltje lesz — írta szerdán a The New York Times-ban James Reston. A neves publicista szerint alaptalanok az állítások, hogy Ford akart mindenáron bejutni Reagan gárdájába - éppen fordított volt a helyzet. Reston szerint írásos dokumentum van arról, hogy Reaganék felkínálták Fordnak: alelnökként ő irányíthatja a’fehérházi apparátust és a hadügyminisztériumot is. Egy ilyen terv megvalósításához az amerikai alkotmány módosítására, rendkívül bonyolult törvényhozási eljárásokra lett volna szükség. A valójában irreális Reagan-féle terv nem kis kárt okozott a republikánusoknak, amelyet a most kiszivárgó további részletek csak tetéznek. + MOSZKVA: Leonyid Brezs- nyev és Alekszej Koszigin szívélyesen üdvözölte India vezetőit az indiai tudomány és technika kiemelkedő sikere, a „Rohini” mesterséges hold felbocsátása alkalmából. ♦ MIAMI: Kedden a kubai Camagüeybe téritették az amerikai Delta légitársaság Chica- go-Miami-San Juan útvonalon közlekedő egyik repülőgépét. A gép legénységével és 146 utasával még aznap éjjel visszatért Miamiba. A géprabló megadta magát a kubai hatóságoknak. Titkos fegyverszállítások az afgán lázadóknak A francia hírügynökség washingtoni tudósításában amerikai katonai körökre hivatkozva számolt be arról, hogy különböző országok — köztük az Egyesült Államok — a legnagyobb titoktartás mellett, kerülő utakon eljuttatott fegyverekkel támogatják az afgán lázadókat. Az érintett kormányok saját szerepük leplezésére igyekeznek megnehezíteni a fegyverek származásának azonosítását. Külpolitikai bonyodalmak elkerülése végett az Egyesült Államok mind ez idáig óvakodott attól. hogy közvetlenül szállítson amerikai fegyvereket a lázadóknak, s a Pentagon nem volt hajlandó kommentárt fűzni a fegyverszállítások kérdéséhez. Egy magas rangú amerikai személyiség ugyanakkor közvetve elismerte, hogy a CIA kapta a feladatot a fegyvereknek feketepiacon való beszerzésére és azok titkos úton történő eljuttatására. Jól értesült washingtoni források szerint több más országon kívül Pakisztánnak és Egyiptomnak is köze van ezekhez az ügyletekhez. Egy amerikai katonai szakértő szerint Pakisztánban jól utánoznak idegen gyártmányokat, és innen kerülnek át Afganisztánba például szovjet géppisztolyok utánzatai is.-f ANKARA: Munkások százezrei - a DISK, a török forradalmi munkásszakszervezetek konlöderációjának tagjai — szerdán sztrájkba léptek Törökország több nagyvárosában, tiltakozásul a szövetség alapitójának, Kemal Türklernek keddi meggyilkolása ellen. Ankarában, Isztambulban és Izmirben megszűnt a tömegközleke- kedés, a köztisztasági dolgozók sem vették lel a munkát, és számos bank is zárva maradt. A rendkívüli állapot parancsnoksága felmondással és letartóztatással fenyegette meg a tilalom ellenére sztrájkolókat, a fenyegetés azonban hatástalan maradt. A parancsnokság megkezdte sztrájktörők szervezését. A bolíviai parasztok útzárlata Az ellenálló bolíviai parasztok teljesen lezárták a Potosi- Cochabamba—La Paz útvonalat, amelyen személy- és teherautók, ezrei torlódtak össze — közölték a vidékről a fővárosba érkezett külföldi újságírók. La Paz élelmiszer-ellátása így várhatóan rövid időn belül nagy nehézségekbe fog ütközni, és ez megnehezíti a puccsisták hatal. mának megszilárdulását. Az ország bányaközpontjainak többségében a dolgozók ellenállási gócokat alakítanak ki a tárnákban. A puccsista légierő bombázásai után megmaradt rádióadóik folytatják adásaikat és további ellenállásra szólítják fel a bányászokat és parasztokat. Az általános sztrájk nyomán La Pózban továbbra is zárva tart az üzletek nagy része, bár a tömegközlekedés részlegesen beindult. Aliig felfegyverzett katonák támadták meg a főváros munkásnegyedeit, ahonnan szórványos lövöldözés hallat, szott. ♦ ♦ TEHERÁN: Dzsaledin Farszit jelölte Irán miniszterelnökének tisztére az Iszlám Köz- társasági Párt Központi Bizottsága — közölte szerdán a párt hivatalos lapja. A parlamentben többséggel rendelkező párt jelöltjének megválasztása bizonyosnak látszik. Dzsaledin Farszi eddig a párt vezetőségében tevékenykedett. + MANAGUA: A nicaraguai nemzeti újjászületés kormánya és a Palesztinái Felszabadítási Szervezet, a szolidaritás és az antiimperialista harc közös eszméinek megfelelően, kapcsolataik további fejlesztése érdekében elhatározta a diplomáciai kapcsolatok felvételét. Az eseményt Daniel Ortega, a nicaraguai kormányzótanács tagja, és Jasszer Arafat, a PFSZ VB elnöke jelentette be egy managuai sajtóértekezleten. ■f BEJRUT: Szerdán Bejrútban ismeretlen tettesek meggyilkolták Ríjad Tahát, a libanoni hírlapkiadók szövetségének elnökét. A fegyveres merénylők hosszabb ideig követték az újságíró kocsiját, majd tüzet nyitottak rá. Életét vesztette Ríjad Taha sofőrje is. A tettesek elmenekültek. + RÓMA: öt évre szóló acélipari megállapodást kötött a Szovjetunió és a Finsider, olasz állami acélvállalat. 1981- től 1985-ig terjedő időszakra meghosszabbítják a szovjet külkereskedelmi minisztérium és a Finsider között 1974-ben létrejött megállapodást, amelynek értelmében Olaszország 5 00 ezer tonna acéllemezt és nagy átmérőjű acélcsövet exportál a Szovjetunióba, mig a szovjet fél acélhulladékot, szenet, vasércet és nikkelt szállít az olasz cég számára. ♦ BILBAO: Az ETA baszk szeparatista szervezet politikaikatonai szárnya szerdán telefonon közölte az Egin című napilappal, hogy csütörtökön pokolgépes merényletsorozatot hajtanak végre a Kanári-szigeteken három szálloda ellen. Az ETA tíz nappal ezelőtt szakította meg merényletkampányát. ♦ KABUL: - Szerdán megtartotta harmadik kibővített ülését az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt Központi Bizottsága. A plénumon Babrak Karmai, a párt központi bizottságának főtitkára, a forradalmi tanács elnöke, az ország miniszterelnöke beszámolót tartott az ellenforradalom elleni harc fokozásával, a fegyveres erők, valamint az állambiztonsági és karhatalmi szervek megerősítésével kapcsolatos párt- és állami feladatokról. Viktor Gorbatko életrajza első űrutazására: a Szojuz—7 fedélzeti mérnökeként részt vett a Szó1974-ben léptették elő századossá, s 1976-ban ezredének helyettes parancsnoka lett, majd hamarosan az ezred parancsnokává nevezték ki. Pham Tuan „A népi fegyveres erők hőse”, a harmadosztályú „Haditettekért” érdemrend, valamint a másod- és harmadosztályú „Hadiszolgálat” érdemérem kitüntetettje. Pham Tuan nős, négyéves kislánya van. 1978-ban Pham Tuant a Szovjetunióba küldték, s megkezdte tanulmányait a Jurij Gagarinról elnevezett repülőakadémián. 1979-ben alezredessé léptették elő. Ugyancsak 1979- ben a Vietnami Kommunista Párt és o VSZK kormánya őt jelölte azon vietnami pilóták egyikének, akik a Szovjetunióban készültek az Interkoz- mosz-program keretében végrehajtandó közös szovjet—vietnami űrrepülésre. A dinár leértékelésének céljai KÜLGAZDASÁG Néhány gazdasági adat a teljesebb áttekintésre: 1979-ben a kiskereskedelmi árak 24 százalékkal emelkedt-zk, ez kétharmaddal több, mint 1978-ban volt; a fize:é$l mérleg hiánya kétszeresére növekedett, összege 1979 végén 3,4 milliárd dollár, amire jelentős mértékben hatott az olajár emelkedése, de a belső tényezők is azonos szerepet játszottak; a személyi fogyasztás 5,5 százalékkal nőtt az előirányzott 4,1 helyett, az állami fogyasztás 0,9 százalékkal haladta meg a tervezettet; az export 1,3 százalékkal esett vissza; az import 8,2 százalékkal emelkedett. A fenti adatokat a belgrádi Politika közölte és ennek ismeretében érthetőbbé válik, hogy miért volt szükség a dinár 25 százalékos leértékelésére. Zoran Pupovac, a jugoszláv Szövetségi Árügyi Hivatal igazgatója a leértékelés magyarázatát és indokait sajtóértekezleten ismertette és az újvidéki Magyar Szó cikkéből több fontos részlet vált ismeretessé. Zoran Pupovac kijelentette: a dinár leértékelése két irányba hat, a hazai árak növekedése és a kivitel fokozása irányában, Ha szabadjára engedték volna az inflációt, akkor a termelési árak növekedése 40 százalékkal, a kiskereskedelmié pedig 37 százalékkal nőtt volna az év végéig — így csak 18 és 13 százalék lesz az inflációs növekedés. Ez kedvezőbb mind a népgazdaság, mind a lakosság szempontjából, mert a valóságban o dinár belföldi és külföldi értékvesztése önmagában is elérte a leértékelés százalékát és gyakorlatilag nem történt más, mint arányba hozni a belföldi és külföldi árakat és ezzel serkenteni az exportot. „Senki sem veheti ezt az intézkedést egyszerű átszámítási kényszernek, nem tekinthet rá úgy, hogy termékeinek vagy szolgáltatási árainak árába bekalkulálja, s úgy tesz, mintha semmi sem történt volna. Az átértékelés mindenkire egyformán vonatkozó kényszere az, hogy mindenki megérzi, senkinek sem szavatol olyan jövedelmet és körülményeket, mint eddig. A tényleges következményeknek átlagosan körülbelül csak a felét számíthatják bele az árba. Ez a fele azonban olyan átlag, amire szinte senki sem számíthat, mert a kőolaj-behozatallal es az energiatermeléssel járó többletkiadásnak 90 százalékát ismeri el a társadalom és hasonlóan nagyarányú lesz a fémipar és a színesfémipar termelésnöveléséhez szükséges eszközök elismerése”, (Idézet o Magyar Szó cikkéből.) Gyakorlatilag és lényegében arról van szó, hogy az eddig sem eléggé akkumula- tiv jugoszláv gazdaságnak újabb tartalékokat kell találni, hogy kiegyenlíthesse a többletkiadásokat és ennek érdekében a belső fogyasztást is tovább kell csökkenteni. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a személyi jövedelmek mérsékeltebben emelkednek, elsősorban azt, hogy a kivitel, amely eddig a gazdasági ágazatok jelentős részében csak hazafias kötelességnek számított, ezentúl jövede'me- ző üzlet lesz. Azonban ennek jövedelmezőségét is mintegv 20 százalékban számolják, mert egyidejűleg megszüntettek export-serkentő kedvezményeket és a jövedelem kizárva, ha az külföldi nyersanyagra alapozódik. Ezzel a hazai nyersanyagok fokozott felhasználását kívánják előmozdítani. ahol ez ienetsé- ges. A dinár leértékelése, a: ezzel egyidejű szabályozók életbe léptetése nem hozta magával az árok arányos növekedését. A Jugoszláv Szövetségi Végrehajtó Tanács (kormány) minden áremelést a saját hatás-körébe utalt és beleegyezése nélkül senki sem hajthat végre ármódosítást, sőt a szabálytalanul emelt árakat érvénytelenítik. Mindez addig lesz érvényben, amíg a köztársaságok és tartományok nem tárgyalják újra gazdaságfejlesztési határozataikat, főként annak árpolitikai részét, de ezeknek teljes mértékben figyelembe kell venni a dinár leértékelésével kapcsolatos hosszútávú gazdaságpolitikai célkitűzéseket és el kell nalaszta- niok a júliusra volt esedékes áremelési döntéseket h. Kászon József Losonczi Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács elnöke szerdán Heves megyébe látogatott. Egerben a megyei pártbizottság székházában Vaskó Mihály, az MSZMP Heves megyei Bizottságának első titkára fogadta és tájékoztatta a megye politikai, gazdasági életéről, célkitűzéseiről. Losonczi Pál a megye vezetőinek társaságában felkereste az Eger-Mátra Vidéki Borgazdasági Kombinát egri központját, ahol a nagyvállalat munkájáról, fejlesztési törekvéseiről tájékozódott. A kombinát vezetői a többi között elmondták, hogy az öt megyére kiterjedő nagyvállalat kiemelkedő szerepet vállalt a történelmi borvidék szőlő és borgazdálkodásában, s több mint száz termelőgazdasággal sikerült megvalósítaniuk a kölcsönös érdekeken alapuló sokrétű együttműködést. A világpiaci igények fokozottabb kielégítésére kezdeményezték az úgynevezett bikavérprogramot, amelynek keretében a termelőüzemekkel együttműködve 1400 hektár kékszőlőt telepítenek 1982-ig. A szőlőtelepítés jól halad és a program eredményeként — az új telepítések termőre fordulásával — négyszer annyit termelhetnek majd a minden piacon jól értékesíthető bikavérből, mint jelenleg. Losonczi Pál ezután megtekintette Egerben a kombinát 1-es számú palackozó üzemét, ahol naponta 80 ezer, évenként pedig mintegy 20 millió palackot töltenek meg tájjellegű borokkal. Az Elnöki Tanács elnöke köszöntő sorokat irt az Eger Csillaga és a Soós István szocialista brigád naplójába. Az Elnöki Tanács elnöke ellátogatott a történelmi borvidék korszerű nagyüzemi szőlőtelepeire is. A látogatás Recsken fejeződött be. Itt Kapolyi László nehézipari miniszterhelyettes az ércmező feltárásának előkészítő munkálatairól tájékoztatta Losonczi Pált. llüiiili A külügyminisztérium szóvivője szerdán (több napos halogatás után) nyilatkozatot olvasott fel, amely szerint az amerikai kormányt „súlyosan aggasztják" a bolíviai fejlemények, az a tény, hogy a fegyveres erők több száz embert letartóztattak. sokukat kegyetlenül megkínoztak. Az MTI tudósítója megkérdezte a szóvivőt, hogy e helyzet láttán kivonják-e Bolíviából az amerikai katonai tanácsadókat, összekötő tiszteket, akik több helyőrségben is jelen vannak, vagy pedig megpróbálják-e legalább felhasználni befolyásukat a fejlemények alakítására, John Trattner szóvivő szerint az amerikai katonai személyzetet nem kívánják felhasználni a bolíviai helyzet befolyásolására. Az ösz- szekötők változatlanul a helyszínen vannak. Washington csak „általánosságban” mérlegeli, hogy (esetleg később) csökkenti hivatalos kiküldöttei számát Érinti-e majd ez a katonai személyzetet is, egyelőre nincs eldöntve — hangzott a szóvivő válasza. Az Amerikai Államok Szervezetének állandó tanácsa csütörtökön tűzi napirendre a bolíviai kérdést, a vitában az Egyesült Államok is részt vesz. * Szerdán New Yorkban folytatta munkáját az ENSZ köz^ gyűlésének a palesztinai kérdéssel foglalkozó rendkívüli ülésszaka. Csaknem valameny- nyi részvevő arab küldöttség és az el nem kötelezett országok delegátusainak többsége elhagyta a konferenciatermet, amikor Izrael képviselője, Jehu- da Blum emelkedett szólásra. Pham Tuan életrajza