Dunántúli Napló, 1980. július (37. évfolyam, 179-209. szám)
1980-07-03 / 181. szám
DimQnffllt napló 1980. július 3., csütörtök Szórakozva és hasznosan M egkezdődött a nyári nagyvakáció. Az idén valamicskét kurtítottak belőle, de csak így is kerek két hónap pihenést -jelent a diákok, nevelőik és szüleik számára is. Ismét lefutott egy év, betelt egy oldal a bizonyítványban. Üj gondok jelentkeznek azoknál a családoknál, ahol felsőbb iskolába lép, pályát választ, vagy hamarosan katonai behívóját várja a gyerek. Az új gondok jelentkezése előtt mégiscsak itt ez a két hónap, amikor táborozni, nyaralni vagy nyári munkára mennek a fiatalok. Megcsendesedik a ház, lazíthat a család. Jól megérdemelt pihenőjüket élvezhetik a pedagógusok is, bár többségük nyáron újabb kötelezettséget vállal a napközikben, táborokban, a sport- és kulturális rendezvényeken. Ök a nemzet mindenesei, munkájukat, szakértelmüket, lelkesedésüket nyáron, a szünidőben sem nélkülözheti társadalmunk. A diákok viszont zavartalanul élvezhetik a szünidei szabadságot. Szeptember elsejéig lényegében csak az a dolguk, hogy pihenjenek, erőt gyűjtsenek. Persze nem kötelező a semmittevés számukra sem. Szép és kedves feladatok várnak rájuk például otthon, a családi környezetben. A diáklányok sokat segíthetnek a nyaralásra való felkészülésben édesanyjuknak. A fiúk a házkörüli apróbb munkákhoz adhatják kölcsön fizikai erejüket, ügyességüket. Szinte természetes, hogy minden vakációzó diák átveszi ilyenkor a háztartás, a bevásárlás, a kisebb testvérek foglalkoztatásának gondját. Anyut, aput a nyári nagy meleg jobban megviseli, mint gyerekeik fiatal szervezetét, pedig számukra is fontos, hogy szabadságuk alatt jól kipihenhessék magukat, kellő energiát akkumulálhassanak a hosszú őszi, téli napokra. Az otthoni besegítés mellett bőségesen jut idő strandolásra, mozira, tévénézésre, sportra, táborozásra, bel- és külföldi tu- ristautakra. Van, aki megfelezi a vakáció két hónapját. Most gyorsan állást keres magának. Egy hónapig „ráver", augusztusban aztán pénzzel és minden más szükségessel felszerelve egy teljes hónapot csak a pihenésnek, sportolásnak, szórakozásnak szentel. A diákmunkásokat nagyon várják az üzemekben, az állami gazdaságokban, termelőszövetkezetekben, sőt a háztáji gazdaságokban is. A KISZ építőtáboraiban országos hasznú, nagyberuházások építőivé válhatnak a munkát vállaló diákok. Ma . már nem formális, kipipálandó feladat egyetlen üzem, politikai, vagy társadalmi szerv számára sem a diákok nyári foglalkoztatása. Az egyéni vakációs programok természetesen sokkalta gazdagabbak. Ismerek közép- iskolás diákot, aki az olvasásnak szenteli a nyári hónapokat. Mások szociológiai, néprajzi, helytörténeti kutatásokkal kívánnak foglalkozni a nyár folyamán. Szerény, de hasznos célja nagyon sok kisdiáknak, hogy a következő hetekben megtanuljon kerékpározni vagy úszni, elsajátítsa a közúti közlekedés, a KRESZ szabályait. Mások különböző szaktáborokban gyarapítják ismereteiket. Ez igy is van rendjén, hisz csupán „semmit tenni" olcsó és gyorsan megunható időtöltés. Valami programféle nyáron is jó, különben gyorsan unalmassá válik a szünidő. A táborozás, az utazások, a fürdés, csónakázás, egyáltalán a nyári közlekedés elég sok veszélyt jelent valamennyiünk, de különösen az általános iskolások, a tinédzserek számára. Hiába figyelmeztetik őket jó előre szüleik, nevelőik, az úszómesterek, a strandfelügyelők, a közlekedési rendőrök, vasúti kalauzok, mégis minden nyáron szomorú baleseti, halálozási adatokkal kell zárni a vakációs mérleget. Nyáron történik a legtöbb közlekedési és vízibaleset, ilyenkor szedi áldozatait a víz, a gépkocsi és a vonat. Tanács, szabály, utasítás - tudom, hogy nem szívesen hallgatnak ezekre a serdü- lőkorúak, de ha viharos a Balaton, tényleg nem szabad beúszni a bójákon túl. Bármily zsúfoltak a vonatok, nem lehet ,,stoppolni” az autópályákon. Jéghideg üdítő- és fagylaltfogyasztás valóban betegséget okozhat. Pénz, szállás, cél nélkül valóban veszélyes kóborolni a nyári országutakon, balatoni, velencei tavi üdülőhelyeken. Az elhamarkodott és felelőtlen ismeretségkötés sajnos gyakran a rendőrségre juttat becsületes, jó szándékú fiúkat és lányokat is. A szabadság szabados értelmezése súlyos erkölcsi és anyagi károkat okozhat. Nem festjük természetesen falra az ördögöt. Csupán arról van szó, hogy nyáron, a vakáció adta lazább formák az egyénre nagyobb felelősséget hárítanak, mint egyébként. Könnyebb a tanév tervszerű keretei között kikerülni a veszélyzónákat, mint nyáron, távol a családtól, szülőktől, barátoktól. A vakáció sok-sok öröm, kellemes órák lehetőségét rejti tarsolyában. Azt viszont, hogy ki, hogyan él ezekkel a lehetőségekkel, mindenki maga dönti el. Reméljük, hogy a diákfiatalok többsége számára sok szép emlék forrása lesz az idei nyár. Végtére is ezek az évek jelentik életük legboldogabb, legérdekesebb időszakát. V. F. A Magyar Televízió Szegedi Körzeti Stúdiója „Lómsza király szi- várványországa'' címmel mesejátékot forgatott az elmúlt hetekben Tamási Áron „Ordögölö Józsiás" c. mesejátéka részleteinek fel- használásával. A játék rendezője: Sík Ferenc, a Pécsi Nemzeti Színház főrendezője. Képünkön: jelenet, felvétel közben. csendes napok megye Határán... Hidasi „Ha az utat benövi a fű...” Sokan nem is hinnék, milyen húzó, illetve taszító ereje van még ma is a megyehatárnak. A képzeletbeli vonal nyomban érzékelhetővé válik, ha az útkarbantartásról, a szomszéd megye lapjának előfizetéséről, az egészségügyi ellátásról, a közlekedésről esik szó. A „periférián” egyensúlyozó települések élete külön tanulmányt érdemelne. Gazdagítani tudnák a tényanyagot a hidasiak is, akik naponta a bőrükön érzik a perem-lét minden hátrányát. Ez a 2800 lelkes község ugyanis úgy lebeg Baranya és Tolna határán, mint Mohamed koporsója ég és föld között. — Mintha a mecseknádasdi Szent István kápolnánál véget érne a világ, rólunk mindenki elfelejtkezik. Nem is tudom mikor járt utoljára megyei ember nálunk — mondja kesernyés mosollyal a tanácselnök, Mayer János. — Jobb volna, ha Tolnához tartoznának? — Ha semmit sem kapnánk onnan, akkor lennénk egálban. Százezer forint már azt jelentené, hogy jól jártunk Szek- szárddal . . . A tanácsházán beszélgetünk. Az épület emeletes, szép kúria volt, gyönyörű kétszintes kerttel, amelyet ma felver a gyom. — Sajnos a rendbehozatalára nincs pénz, pedig érdemes volna — mondja az elnök, aztán széttárja a kezét. — Látja, ez az épület nem műemlék ... Értem a célzást. Benne van a mozdulatban, hogy „nem akarok ujjal mutogatni, de nem is olyan messze van egy falu, amelyik a műemlékvédelem és a nemzetiségi kultúra ápolása címén rengeteg pénzt kap a megyétől, ide meg alig jut va- Icmi”. A falu lakóinak túlnyomó többsége bukovinai székely. A kitelepítések után itt maradt németséggel kezdetben igen nagy súrlódásaik voltak, ma már előfordulnak vegyesházasságok is. — Nálunk nincs nemzetiségi kérdés — mondja sokértelműen és a szándékoltnál talán egy kicsit keményebben Lipics Ferenc párttitkár. — Sokkal inkább szeretnénk, ha a székelyek hagyományait sikerülne megőrizni. Kétszer alakult meg a népi együttesük, kétszer is szűnt meg. Először azért ment el az emberek kedve, mert egy megyei szakember ledorongolta őket, hogy amit csinálnak, az giccs, értéktelen. Másodszor meg két pécsi fiatalember járt ki, de aztán ez is abbamaradt . . . — A legnagyobb baj a szervezetlenség — folytatja a párt- titkár. A művelődési ház igazgatója nem tudja kézben tartani a fiatalokat, és nem segít neki a KISZ sem. Pedig ha ösz- szefognának nyolcán—tizen, megfékezhetnék azt a maroknyi hőzöngőt, aki rendszeresen zavarja a rendezvények nyugalmát. Az igazgatónak érettségije van, most köteleztük arra, hogy végezze el a főiskolát. Ha továbbra is ilyen gyengén mennek a dolgok, meg kell válnunk tőle. A pártirodát s az egyik kul- túrházat egy régi nagygazda házából alakították ki. Horváth Gézáné, a kultúrigazgató felesége takarítja a helyiségeket. A kedves fiatalasszony röstell- kedve mutatja a klubot, amelyet enyhén szólva rendetlenA hidasi művelődési ház ségben hagyott ott a falu előző este mulatozó ifjúsága. — Hányon járnak ide esténként? — Általában hattól tízig van nyitva a klub, az alatt megfordul itt 30—40 ember. Tévéznek, magnóznak, asztalifociznak. A nagyobb rendezvényeket lent tartjuk a bányatelepi művelődési házban. Átmegyünk a könyvtárba, ami azonos az igazgatói irodával. A polcokon nem látok több könyvet, mint amennyit egy olvasni szerető ember az otthonában őriz. Bizonyára nagyobb rendben, mint itt. — Az iskolásgyerekek mindent összedobálnak — világosít fel az asszonyka. A könyvtáros meg nem rakja a helyére — teszem hozzá gondolatban. De miért is rakná arra a két órára, amely alatt a könyvtár — hetenként egyszer — nyitva tart? Horváthné plakátot húz elő. — Ez volt a legutóbbi színházi előadás Hidason: a „Kutyaszorító” című zenés bohózat. Budapesti színészek adták elő! Sajnos nagyon kevesen jöttek el rá. Közben megérkezik az igazgató is. Kocsiba ülünk, hogy megnézzük a bányatelepi kul- túrházat, amelyet most újít fel a község társadalmi munkában, körülbelül egymillió forint értékben. „Ez az egyetlen erőnk, a társadalmi munka" — mondta az imént a tanácselnök. Az épület zárva, a kulcs a takarítónőnél. Az ablakon át kukucskálunk be Horváth Gézával. Hatalmas termet látok, tele székekkel. — Két-három hetenként tartunk itt bálokat — mondja az igazgató. — Hiába, ebből van a bevétel . . . Horváth Géza fásult, be is vallja, hogy nincs kedve már a népműveléshez. — Valóban kötelezett a tanács a főiskolára, de én tizenkét éve érettségiztem, nem fog már menni — mondja. — Ha jobbat találnak, nem fogok tiltakozni, ha leváltanak. A tanácson dolgoztam előadóként, hirtelen jött a megbízatás. — Miért vállalta el? — Azt hittem könnyebb lesz ... A hidasi iskolában 25 pedagógus tanít, közülük csak három nem helybeli. Itt lakik az ipari üzemek értelmisége is. Hol veszik el ekkora szellemi energia? — Az értelmiség éli a maga életét — mondja Geosits Sándor iskolaigazgató. — Igen nagyok a falak az egyes szakmák között. Lehetetlen egy asztalhoz ültetni a mérnököt az ag- ronómussal, az orvost a tanárral. A pedagógusok túlnyomó többsége nő, a férjeik nem engedik el őket esténként otthonról, meg hát a gyerekekre is vigyázni kell valakinek. — Arról is beszéljünk, hogy amíg a vállalatok általában segítik a nekik otthont adó települést, Hidas csak kiszolgálja az itteni vállalatokat, de nem kap vissza semmit — teszi hozzá Lipics Ferenc. — Az eljáró munkások rengeteg időt töltenek az otthonuktól távol, itthon aztán bezárkóznak. S tudja, hogy van: az ösvényt, amit nem járnak, előbb-utóbb belepi a gyom ... És az egyén nem talál vissza a közösséghez. Havasi János Július 26.: Anna-bál Balatonfüreden Balatonfüreden az idén július 26-án 155. alkalommal tartják meg az Anna-bált. A híres bál iránt most is élénk a nemzetközi érdeklődés. Az első jegyigénylő leveleket hónapokkal ezelőtt elküldték a rendezőséghez. A hazaiakon kívül kilenc országból érkeznek vendégek a bálra. A rendelkezésre álló 412 belépőjegy mindegyike elkelt. Mint az utóbbi években, az idén is bemutatkozik egy nép- művészeti tájegység a bálon, jellegzetes folklórjával. Most a karcagi népművészekre kerül sor, akik a bál előtt a SZOT- szanatóriumban kiállítást is rendeznek. A televízió komolyzenei programjáról A televízió kedvelt komolyzenei műsorának programja a színházi évadhoz kapcsolódik: itt is megkezdődött a nyári szünet. Az új szezon október közepén, hétfői rendkívüli adásnapon kezdődik; Petrovics Emil „Bűn és bűnhődés" című operájának bemutatásával. A zenedráma a felszabadulás utáni új magyar operairodalom egyik legjelentősebb darabja. Az új évad repertoárján szerepel Kenessey Jenő: „Az arany meg az asszony" című operája is. A Krúdy-témára épülő mű ősbemutatóját 1943-ban tartották meg az Operahózban; s azóta többször felújították. Szir- | mai Albert születésének közel- ! gő centenáriuma alkalmából kerül képernyőre az egykor nagy sikert aratott „Úri jog” című zenés játék; szövege Hel- tai Jenő nevéhez fűződik. Az operettműfajt Offenbach: „Eljegyzés lámpafénynél" című műve képviseli. Ősszel három koncertre invitálják a közönséget a Zeneakadémiára. Egy-egy estén fellép a Szovjetunió Állami Szimfonikus Zenekara, az Állami Hangversenyzenekar, valamint a Magyar Rádió és Televízió zenekara. A tervek szerint tavasszal folytatja a Televízió e sorozatát: a karmesterversenyen népszerűvé vált fiatalok vendég- szereplése fémjelzi a programot. „A katedra nekem túl kiesi lenne..." Hester Edit Tíz perc alatt a harmadik cigarettára gyújt, s közben látom, hogy enyhén remeg a keze. Most egyáltalán nem, hasonlít azokra a mosolygós, kiegyensúlyozott képekre, amelyeket a tettyei próbák idején készített róla az egyik pécsi fotós. Fáradt és izgatott Mester Edit, de nem úgy tűnik, mintha ez az agyonhajszolt művésznő póza lenne. A bemutató előtti próbák egyikén kerestük meg. — Ez a darab itt a Tettyén nem annyira fizikailag, mint inkább szellemileg teszi próbára az embert. Vallói olyan színész, aki minden pillanatban meglepetésekkel szolgálhat, tehát számomra sem elegendő pusztán a szereptudós — mondja. — Mikor döntötte el, hogy színész lesz? — Egészen kicsi koromtól kezdve titokban, de tudatosan színésznek készülök. A szüleim fizikai dolgozók, nem nagyon örültek a terveimnek. Más kérdés, hogy az édesanyám most már minden szerepemben többször is megnéz. Leninvárosban, ahol 18 éves koromig éltem, nem volt lehetőség arra, hogy amatőrszínész legyek. Tulajdonképpen minden előzmény nélkül kerültem föl Pestre egy tehetségkutató versenyre, amit ai Színművészeti Főiskola rendező szakos hallgatói hirdettek meg. Az ő segítségükkel kerültem be aztán a főiskolára. A legtöbbet azonban Ladányi Árpádnak, az Operettszínház játékmesterének köszönhetek, akihez hasonlóan nagytudású ember kevés van a színházi életben. Méltatlanul nagy csend veszi körül mégis. A főiskolán töltött néqy év arra volt jó, hogy megtanuliam, mindenben csak magamra számíthatok. Újabb cigaretta. Amíq a gyufát keresgéli, megpróbálom valahogy összefoglalni magamban, amit Mester Editről ilyen rövid beszélgetés alatt meq lehet állapítani. Az az érzésem., hogy ez a szőke, vékony lány olyan tapasztalatok birtokában van, amelyeket ezen a pályán a befolyásos rokonokkal a háta mögött aligha tudott volna megszerezni. Hogy ezek a tapasztalatok mennyire kellemesek, az egészen más kérdés. — Egy évadra szerződött Pécsre. Mi vonzza vissza a fővárosba? — Lehet, hogy furcsa, de nem a színház. Jó színházat lehet találni vidéken is. Elsősorban olyan igények miatt vágvom vissza, mint a jégpálya, az uszoda. Hogy éjjel kettőkor is történjen valami az utcán, hogy soha ne legyek egyedül. — Milyen emberi tulajdonságokat nem szeret? — Utálom a közönyös és a közönséges embereket. Sajnos mindkettőből akad bőven a mi pályánkon is. — Szakitani tudna a színházzal? — Soha. Mindig a színpadra vágytam. Legfeljebb még tanárnak tudtam volna elképzelni magam, de úgy érzem, a katedra nekem túl kicsi ... H. J.
