Dunántúli Napló, 1980. július (37. évfolyam, 179-209. szám)

1980-07-20 / 198. szám

1980. JÚLIUS 20. * REJTVÉNY - MŰSOR DN HÉTVÉGE I I. Egyforma - nem egyforma A figurák között csak két tel­jesen egyforma található. Me­lyik ez a kettő? Megfejtés: A második sor első és az utolsó sor harmadik figurája egyforma. Pátkai Tivadar Az első lecke ez az ÍRÁS átabota csupa ága csupa boga a Róka-betű cikornya az Á pedig templom tornya nem ismersz a hosszú í-re dülöngél mint részeg ipse a Sö-betű kissé kövér nincsen rajta ösztövér-es? Verbőczy Antal Gyermek­monológok AZ ÉN JELEM Az én jelem szőlő és Anyu rengeteget bajlódott, ómig egy egész fürtöt hímzett a szoknyámra. A nagyinak bezzeg sokkal könnyebb volt, — mondta Anyu — mert Anyu csak egy alma volt az óvodában. IGAZÁBÓL Nagyiék nyaralni mentek a Balatonhoz, de én iderajzolom őket a fotelba — mondjuk — ha megígérik átadják helyüket Nagyiéknak mikor visszajönnek Balatonról — igazából. Budaházi István Tök Levele óriásnak tenyere. Mégsem parolázik. Sárga lámpa virágja, irigykedik a világra. Befejeződött a tízrészes rejtvényjáték Ke resztrejtvény flz első magyar újság Kedves Pajtások! A május 11-i Dunántúli Naplóban indított tízrészes rejtvényjáték befejeződött. A helyes megfejtés sorrendje a következő: 1. Cegléd (C), 2. Száraz ágon, hallgató ajakkal (S), 3. Itt van az ősz, itt van új­ra (I), 4. Ludas Matyi (L), 5. Gogol (L), 6. Egy fecske nem1 csinál nyarat (E), 7. Balaton (B), 8. Ég a napmelegtöl a kopár szik sarja (É), 9. Jókai Mór (R), 10. Csokonai Vitéz Mihály (C). CSILLEBÉRC A július 16-ig (határidő) beküldött helyes megfejtők (267) közül sorsolás útján a következő pajtások részesül­nek díjazásban: Mit csináljak? — sokszor kér­dezed ezt, ha táborba indulsz. S különösen akkor, ha először. Pedig nincs ebben semmi rendkívüli, csak egy kicsit ké­szülnöd kell. Segítek neked a felkészülésben, ami tetszik, azt te is valósítsd meg I Jól tudom, hogy te is kíván­csi vagy, mint általában a gyerekek, ezt a tulajdonságo­dat most jól felhasználhatod. Már tudod, hova mentek tá­borozni, kicsit nézz utána, mi­lyenek a földrajzi adottságok, milyen érdekességek találha­tók, láthatók? Meglátod, ez a kis előtanulmány még sokszor jól jön majd neked, már csak a többi srác előtti tekintély miatt is. Nem árt, ha a tábor előtt tartcsz egy kis edzést, pár kilométer séta, utána fo­ci, a mozgás nem engedi be­rozsdásodni az izmaidat. Mit vigyek magammal? — kérdezed újra, mikor az indu­lás előtti napon hat—hét sza­tyor, bőrönd, kosár áll a szo­ba közepén. Keveset és csak azt, ami szükséges! Először is hátizsákba csomagolj. így köny- nyebb a terhet vinni. Fontos a tábori egyenruha, úttörő-iga­zolvány, melegítő, pulóver, für­dőruha, fehérnemű. Jó, ha anyaga nedvszívó, pamut. Ké­nyelmes cipő, tisztító- és evő­eszközök és esőkabát. Hasz­nát veszed a jegyzetfüzetnek, tolinak, varróeszköznek, mosó­szernek. Beszéljünk még a zsebpénz­ről. Kár sokat vinni, egy 100- as elég a 10—12 napra. Ha mégis többet kaptál, kértél, kunyeráltól, vigyázz rá, oszd I. díjat: a Magyar Úttörők Szövetsége által felajánlott kéthetes (zánkai) táborozást, Vági Tibor, Pécs, 39-es dan­dár u. 11 /a; a II. dijat: a szerkesztősé­günk által felajánlott 500,- Ft-os játékutalványt, Csősz Melinda, Pécs, Acsády I. u. 10.; és a III. dijat: szintén szerkesz­tőségünk által felajánlott 300,— Ft-os játékutalványt, Ritz Éva, Boly, Rózsa u. 14. szám alatt lakó pajtások nyerték A dijakat 1980. július 21- én (hétfő) délelőtt 9 órakor szerkesztőségünk kistanács­termében vehetik át a nyer­tesek. (Pécs, Hunyadi u. 11.) be, csak fontos dolgokra költs. Végre elindulsz és ott vagy a táborban. Lehet, hogy mór első nap fognak hiányozni a szüleid, esetleg a testvéred, akivel este lehetett bunyózni. A táborban önállóságot tanul­hatsz! Magadról kell gondos­kodnod, sőt sokszor a kiseb­beknek is segítened kell! Meg­tanulhatod az erdők házirend­jét, a csöndet, a tisztaságot értékelni. Ha egyedül vagy az őrssel kóborolsz, vigyázz a tá­jékozódásra! Ha van fényké­pezőgéped, örökítsd meg a tájat, élményeidet! Szüleid­nek, testvéreidnek készíts em­léket (faragást, gyűjtést stb.), ennek jobban fognak örülni, mintha bármit veszel is. Ha vándortáborban vagy, gyalo­golni is kell, és este fáradtan elkészíteni az ennivalót. De majd tapasztalni fogod, nincs finomabb a saját készítésű ka­jánál. Ha továbbmentek, gon­doskodj azokról, akik utánatok érkeznek (fa, víz, ivóvíz, tea, tisztaság), mert ezt kívánja a turisták becsülete. Érdekes ka­landok is várnak majd rád, gondolj csak az éjszakai őr­ségre. Ez az egyik legszebb megbízatás, vigyázni a többi­ekre. Talán félni fogsz, a szá­radó ruhákat, a mozgó bokro­kat félelmetes alakoknak, vo­nuló vadállatoknak hiszed. De ne szégyelld, a félelmet le le­het győzni. Állj háttal a fá­hoz, figyelj alaposan és egyez­tesd a tárgyak nappali és éj­szakai képét. így lassan felis­mered, szó sincs semmiféle veszélyről. Horváth Mihály Mezey Katalin Csutkajutka felöltözik Akkor hót elmesélem nektek, hogyan öltözik fel Csutkajutka, amikor jókedve van. És neki gyakran van jó kedve, Csutka­jutka vidám kislány. Ha jó kedve van, Csutkajutka odaáll a szekrény elé, ledobja harangvirágos hálóingét, gyor­san belebújik a magamosta tiszta alsókba, aztán pedig sor. ba felveszi a szoknyáit. Ponto­san öt fehér alsószoknyát húz magára. Lehet, hogy ti nem is láttatok még olyan alsószoknyá­kat, amilyen a Csutkajutkóé. De Csutkajutka nem azért él a me­sében, hogy mindenben pont olyan legyen, mint mi vagyunk. Mikor kislány voltam, én is olyan alsószoknyát szerettem volna viselni, mint amilyen Csut- kajutkának van. Azóta szeret­tem volna, hogy láttam, miként öltözik fel vasárnap délutáni ünneplőjébe egy öreg paraszt- asszony Bükkszéken. Azt hittem, ha majd nekem is olyan alsó­szoknyáim lesznek, mint neki vannak, én leszek a kirólykisasz- szony. De azóta sem sikerült ilyen alsószoknyákhoz jutnom, annál többet járok nadrágban. Csutkajutka viszont reaqelente öt szép ráncos, fehér alsószok­nyába öltözik. Az öt szoknya al­ján öt sor fehér csipke hintázik és mindegyik más mint a másik. A fehér szoknyák tetejébe piros szoknyát vesz Jutka, annak szé­lén pedig hímes szalag fut. Aztán a derekára simuló fe­hér ingecskébe is belebújik és a teteiébe piros réklit húz, ami épp olyan hímes szalaggal van szegve, mint a szoknya alja. Ilyen egészen piros ruhába öl­tözködik Csutkajutka, amikor jó kedve van. Amikor pedig rossz, akkor csak úgy hirtelen kapja magára a szoknyáját, ami az­tán soványan és szomorúan lóg a derekán. Legtöbbször kereken pörög rajta a szoknya, ha a villany- tűzhelytől hirtelen a konyhaszek­rényhez fordul, hogy cukrot te­gyen öccse párolgó kávéjába, vagy a magáéba. Mert Csutka­jutka gyorsan felöltözik, és már szalad is reggelit készíteni a konyhába. — Kész a reggeli, Gyurka! Kelj fel I Tojást sütöttem. És Csutkagyurka akármilyen ál­mos, erre a varázsszóra kibúvik az ágyból, és azon borzosan odaül a reggeli asztalhoz, hogy nővérével együtt bevillázza a rántottét. Ebből is láthatjátok, hogy Csutkajutka kislány létére már kész gazdaasszony. Kétszáz éve jelentette meg ,,A Magyar Hírmondó" című első magyar nyelvű újságot Ráth Mátyás. A lap kiadását az akkori uralkodó (függőleges 14.) engedélyezte. A címlap díszítése a Föld­golyón repülő Merkúrt ábrá­zolta, középen szalag futott, ezzel a felirattal: „Per Regna, per Urbes”, azaz (függőleges 12.). Az ország 103 helységébe eljutott újság sokat tett a fel­világosodás eszméinek terjesz­téséért, a (vízszintes 1.) újjá­születéséért. VÍZSZINTES: 1. (Bekülden­dő). 12. Becézett óvoda. 13. A legkisebb nyomdai betűnagy­ság. 15. Kórházi osztály. 16. Részlet, hányad. 18. A vízgőz. 19. V. 20. Indiai nők nemzeti viselete. 22. Angyalrang. 23. Gyalázatos (+’). 24. Redő. 26. Prémes állat. 27. Hegyes szer­szám. 29. összevissza kent. 32. Igekötő. 33. Vissza: valaha. 35. ízlelt. 36. Munkadíj. 37. Olajexportőr arab országok szövetsége. 39. Ráhullajt. 40. Európai államfő volt. 41. Cseh­szlovákiai város. 43. Kór be­tűi. 44. Az elektromos kapaci­tás egysége. 45. Prés. 47. Mozi németül. 48. Numero röv. 50. Franciaország fővárosának la­kói. 53. ÖL. 54. Világtalan. 56. Más-más formában ismételt. 57. Győri sportegyesület. 58. Férfinév. 60. Baromfitartás egyik kelléke. 61. Taktus. 62. Fővárosi patak. 64. ...mars! Kifelé! 66. Kenyeret fölvág. FÜGGŐLEGES: 2. Névelős járműalkatrész. 3. Hangszer. 4. Juttat. 5. Női becenév. 6. Anyós. 7. . . . Twain. 8. Pózna, része (!). 9. Idegen és. 10. Egyiptomi gázlómadár. 11. Prémes állat. 12. (Beküldendő). 14. (Beküldendő). 17. Mátkám. 19. Veteményes. 21. Lábikrák. 23. Áruda. 25. Elemei, argó­ban. 26. üzlet. 28. Takarmány- növény. 30. Göngyöleg. 31. Tyúk. 32. Á. Á. 34. Ropogósra pirított. 36. Játékvezető. 38. Hordó tartozéka. 40. Páncélos. 42. A hossz. 44. Autómárka. 46. Parancsolói. 47. Súlyegy­ség, röviden. 49. Halom. 51. Levelet küldtek. 52. Hordozha­tó nyári „lakás". 53. Vissza: lóversenypálya. 55. Kokain, ar­gónyelven. 57. Táplál. 59. Szá­mos. 61. Hajszolj. 63. SO. 65. Alulra. 66. Azonos betűk. G. Gy. Beküldendő a helyes megfejtés: július 28-án (hétfő) déli 12 óráig be- érkezöleg. LEVELEZŐLAPON 7601 Pf.: 134, Dunántúli Napló Szerkesztősége, Pécs, Hunyadi út 11. címre. A július 6-i lapban közölt rejtvény megfejtése: Rejtett gondolat. Azok a gondolatok, amelyeke': magunkba zárunk kárbavesznek. Könyvjutalmat nyertek: Edelényi Gizella Pécs, Varsány u. 20.; Ba- rancsi Imre Pécs, Páfrány u. 5/A.; Viqh Zsuzsa Pécs, Dr. Hal J. u. 1/A.; Gráics Andrásné Kátoly, 7661; Pfiszter Gyula Olasz, Petőfi u. 38. A könyveket postán küldjük el. Táborba indulok A RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓI MŰSORÁBÓL VASÁRNAP KOSSUTH RADIO 7.23: Baráti körben. 8.10: Ot konti­nens hét napja. 8.26: Nyitnikék pos­tája. 8.57: Olvastam egy novellát. 9.22: Népi együttesek műsorából. 9.50: Örök szerelem. Versek. 10.08: Olimpiai híradó. 11.05: Mese. 11.35: Rip van Winkle. Operettrészletek. 12.10: Olimpiai híradó. 12.35: Édes anyanyelvűnk. 12.40: Madrigálok. 13.00: Tiszta szívvel. 13:10: Wilhelm Furtwägler vezényli a Bécsi és a Berlini Filharmonikus zenekart. 14.05: Megbüntetem az anyák „vétkét”. 15.14: Olimpiai híradó. 15.29: New York-i levél. 15.39: Népdalkörök or­szágszerte. 15.59: A századforduló irodalmának hetei. 17.10: Olimpiai híradó. 17.15: Keressünk egy vagyont. 17.25: Opera-művészlemezek. 18.45: Halló, itt Moszkvai 21.00: Brahms- müvek. 22.10: Moszkva ’80. össze­foglaló. 22.30: örökzöld dallamok. 23.28: Kurtág György műveiből. 0.10: Toronyzene. PETŐFI RÁDIÓ 7.00: A református egyház félórája. 8.05: Mit IhalUink? 8.30 Szívesen hallgattuk. 10.00: Szivárvány. 11.55: Jó ebédhez szól a nóta. 12.52: Cérna­baba. Rádiójáték. 14.00: Sanzonok. 14.33: Olimpiai hírek. 14.43: Táska­rádió. 15.40: Jelenidőben. 16.10: Híres zenekarok albuma. 16.35: Olimpiai híradó: 16.55: Slágerek mindenkinek. 17.30: Halló, itt Moszkvai 18.43: A kutatás tárgya az ember. 19.13: Népdalok az Alföld­ről. 19.35: Magnósok, figyelem I 20.20: A világlíra gyöngyszemei. 20.30: Klasszikus bécsi operettekből. 21.40: A bolondok fesztiválja után — jegy­zet. 22.00: Népi zene, nóták. 22.30: Kellemes pihenést! 3. MŰSOR 7.00: A pécsi stúdió szerb-horvát nyelvű műsora. 7.30: A pécsi stúdió német nyelvű műsora. 8.08: A Prágai Madrigálisták Lassus-felvételeiből. 8.28: Zongoraest. 9.41: Aida — ope­rarészletek. 10.30: Űj Zenei Újság. 11.00: Hírek. 11.06: Zenekari muzsika. 12.10: Égtájak. 13.05: Hi-Fi varieté. 14.00: Kis Magyar Néprajz 14.05: Lakmé — operarészletek. 15.05: Mo­zart kamarazenéjéből. 16.10: így lát­tam Kodályt. 16.32; Oratórium. 18.10: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Csembaló- hangverseny. Közben: 18.45: A ma­gyar széppróza századai. 19.03: A csembaló-hangverseny közvetítésének folytatása. 19.38: Operaáriák. 20.10: Nagy mesterek — világhírű előadó- művészek. 21.00: Rádiószínház. 21.38: Dzsesszfelvételekből. 22.15: Daniel Barenboim, Pinchas Zukerman és Jacqueline du Pré Beethoven-felvé- teleiből. 23.00: Lutoslawski: II. szim­fónia. PÉCSI KÖRZETI STÚDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Tamás Ervin jegyzete. 17.10: Vasárnapi vendég­ségben. Dr. Nádor Tamás műsora. A tartalomból: Egy óra Koncz Zsuzsa táncdalénekessel, Tillai Auréllal, a Pécsi Nevelő Háza kamarakórusának karnagyával. Tóth Sándorral, a Pécsi Balett igazgatójával. 18.20: Könnyű­zene. 18.30: Szerb-horvát nyelvű mű­sor. Somogyi mozaik — önök kérték — A héten történt — Dallal a világ körül. II. rész. Beszélgetés Kersics Ankával. 19.15: Német nyelvű műsor. Vasárnapi beszélgetés. Riporter: Gráf Vilmos — Vidám történet nyelvjárás­ban — Magnósok figyelem! 20.00: „Gruss und Kuss”. Radio Budapest zenés riport-, üzenet- és kívánságmű­sora külföldi és hazai németek szá­mára. A műsort szerkeszti és vezeti: Hambuch Géza és Hartmann Helga. 21.00: Műsorzárás. MAGYAR TELEVÍZIÓ 8.00: Tévétorna, (sz.) 8.05: Óvodá­sok filmműsora. 1. A kis kecske (sz.) 2. Én is vagyok valaki. 8.25: Utazás egy mosolyért. Lengyel kisiátékfilm- sorozat. (ism.) 8.55: A XXII. nyári olimpiai játékokról jelentjük . . . (sz.) 13.00: A lengyel plakátművé­szet. (ism. sz.) 13.10: Papírsárkány. 13.50: Műsorainkat ajánljuk, (sz.) 14.15: Ranódy László-sorozat. Arany- sárkány. Magyar film. (sz.) 15.40: A közönségszolgálat tájékoztatója. 15.45: Reklám. 15.55: A XXII. nyári olimpiai játékokról jelentjük . . . (sz.) 18.30: Reklám. 18.40: Tévétor­na. (sz.) 18.45: Esti mese. (sz.) 19.00: A HÉT. (sz.) 19.50: Hírek. 19.55: Menekülés az arany földjéről. Magyarul beszélő csehszlovák film­sorozat. VII/1. rész. (sz.) 20.55: Az olimpiáról jelentjük. (sz.) közben: Reklám, (sz.) kb. 23.00: Hírek. 2. MŰSOR 16.30: Amatőrök is elkezdhetik, (sz.) 17.35: Reklám. 17.40: Az úgy volt. A Szegedi Körzeti Stúdió mű­sora. 18.15: Vakáción a Mézga csa­lád. XIII 6. rész: Az Uvegszemű ka­pitány. (sz.) 18.40: Az olimpiáról jelentjük . . . (sz.) közben: Reklám, (sz.) 20.55:Kékszakáll. Magyarul be­szélő francia film. (sz.) 22.40: Hí­rek. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 9.00: Barázda — faluműsor. 10.00: Folklórszemle. 11.30: Zenei csúszda. 13.00: Földművelőknek. 15.15: Kriti­kus pont. 15.45: A herceg és az est­hajnalcsillag — csehszlovák film. 17.30: Néha vasárnap. 20.15: Rajz­film. 20.27: Ma este bemutatjuk. 21.00: A föld szaga — jugoszláv film. 22.40: Arcképek. 23.10: Olim­piai szemle. 2. MŰSOR 11.55: Moszkva, olimpiai játékok — Vízilabda. Jugoszlávia—Kuba. 12.30: ökölvívás. Selejtezők. 16.25: Röplabda. 17.25: Úszás. 19.30: For­rás — tv-dráma. 20.55: Ma este be­mutatjuk. 21.00: A világ hegységei. 22.00: Huszonnégy óra. 22.10: Rajz­film. 22.20: Tudományos-fantasztikus ciklus: A világűr foglyai — amerikai játékfilm. HÉTFŐ KOSSUTH RÁDIÓ 8.25: Beethoven: c-moll trió 9.00: Ködruhában. Versek. 9.11: A hét ze­neműve. 9.41: Ki kopog? 10.05: Olimpiai híradó. 11.00: Nyitnikék — kisiskolások műsora. 11.30: Az ezüst­hullámos Elbán — keringő. 11.39: Az elmés, nemes Don Quijote de la Mancha. Regény folytatásokban. 12.35: Olimpiai híradó. 12.55: Vála­szolunk hallgatóinknak. 13.10: Zenei érdekességek az elmúlt hét műso­rából. 13.27: Versenymű két zongo­rára és zenekarra. 13.45: Pop-mű­hely. 14.40: A századforduló irodal­mának hetei. 14.55: Édes anyanyel­vűnk. 15.10: Olimpiai híradó. 15.15: A Szovjetunió népeinek zenéjéből. 15.29: Sztárok — anekdoták nélkül. 16.05: Ének- és hangszeregyüttesek felvételeiből. 16.28: A századforduló irodalmának hetei. 17.10: Olimpiai híradó. 17.20: A magunk érdekében, a magunk védelmében. 17.45: Tánc­házi muzsika. 17.59: Bemutatjuk új felvételünket. 19.15: Halló, itt Moszk­va. 21:00: Nóták. 21.09: Mozart- hanglemezfelvételekből. 22.15: Moszk­va '80. összefoglaló. 22.35: Tíz perc külpolitika. 22.45: Operaáriák. 23.13: A Rádiósz inház bemutatója. 0.10: Operettrészletek. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Keringők, löndlerek fúvós- zenekarra. 8.33: Népdalok, néptán­cok. 9.00: Slágermúzeum. 9.50: Kis pénz . . . jegyzet. 10.00: Zenedél- előtt. 12.00: Népi zene. 12.33: Kis magyar néprajz. 12.38: Tánczenei koktél. 13.25; Aki dudás akar lenni. 14.00: Kettőtől ötig . . . 17.00: Mi van a kosárban? 17.30: Halló, itt Moszk­va. Közvetítések. 19.10: Zeneközeiben. 19.58: Boldog boldogultak. Rádiójá­ték. 20.33: Slágerek. 21.00: Alomfej­tés. 21.40: Töltsön egy órát kedven­ceivel. 22.40: Verbunkosok, nóták. 3. MŰSOR 9.00: Lift off — angol nyelv kicsik­nek. 9.15: Vonós kamarazene. 10.06: Gondolatjel. 11.05: Népdalok. 11.19: A főszerepben: Beverly Sills. 14.45: Zenekari muzsika. 16.05: Láttuk, hal­lottuk. 16.30: Huszonöt perc beat. 16.55: A Bartók vonósnégyes hangle­mezeiből. 17.58: Zsebrádió-színház. 18.25: Egészségünkért! 18.30: A hét zenemüve. 19.05: A zeneirodalom re­mekműveiből. 20.23: Híres előadó- művészek kamarazene-felvételeiből. 21.00: A dzsessz történetéből. 21.40: Opera-művészlemezek. PÉCSI KÖRZETI STÚDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Hang-adó. Szer­kesztő-riporter: Görgényi Zoltán. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15: Zenés percek. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. Hírek innen-onnan — Tudósítóink jelentik — Slágermúzeum — ön hogy kezdi a hetet? — Duda­szó — Kólók furulyán és okarinán. 19.15: Német nyelvű műsor. Hétfői magazin: Hírek, tudósítások — A hét- vehelyi német lakodalmas. Riport — A soproni Storno-gyűjteményt bemu­tatja Hetényi Árpád — Újdonságok innen-onnan. 20.00: Műsorzárás. MAGYAR TELEVÍZIÓ 15.50: Hírek. 15.55: A XXII. nyári olimpiai játékokról jelentjük . . . (sz.) közben: Reklám, (sz.) kb. 23.00: Hí­rek. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 18.40: Magyar nyelvű tv-napló. 19.15: Albán mesék — gyermekműsor. 19.30: Hősök iskolája. 19.45: Pop-pa­rádé. 20.15: Rajzfilm. 20.27: Ma este. 21.00: Személyes dolgok — tv-dráma. 22.35: Zenével írva. 22.40: Dubrov- niki nyári játékok. 23.20: Olimpiai szemle. 2. MŰSOR 17.25: OJ Úszás. 20.55: Ma este. 21.00: A tudomány és mi. 22.00: Hu­szonnégy óra. 22.10: Rajzfilm. 22.30:■ Innen az örökkévalóságig — filmsoro­zat. 23.20: Könyvek és eszmék.

Next

/
Thumbnails
Contents