Dunántúli Napló, 1980. július (37. évfolyam, 179-209. szám)
1980-07-18 / 196. szám
1980. július 18., péntek Dunántúli napló 3 A gyerekek nyelvén játékos formában Munkás ifi vezető Szeretet és felelősség a fiatalokért, a jövőért Most éppen nincs zsivaj a MÉM IV. üzemének magyar- hertelendi úttörőtáborában. Az eső bekergette a gyerekeket a faházakba, és a többségük a tv-focit választotta csendes szórakozásul. Franyó József táborvezetőről először áprilisban hallottam: akkor a Pécs városi úttörőelnökségen szóltak a sikeréről, hogy az országos KlSZ-mozga- lomtörténeti pályázaton az úttörőkategóriában ötödik lett. Május végén a városi sport- csarnokban egy egész délelőttös gyermeknapi sportvetélkedőt szervezett és vezetett a Mecseki Ércbányászati Vállalat által patronált tizenkét pécsi általános iskola 2500 tanulójának. Hatalmas sikerrel. Huszonöt éves, föld alatti operátor a bányában, KISZ- és úttörővezető, aki a MÉV IV. üzemében az úttörők patroná- lásának szervezésével foglalkozik. — Négyen vagyunk testvérek, s otthon olyan nevelést kaptunk, hogy számunkra a testvéri szeretet igazán nem volt üres szólam — mondja. — A gimnázium elvégzése után lettem KISZ-tag, s mint új embert 1974-ben megkérdeztek, hogy szeretnék-e úttörő-ifiveze- tő lenni? Elvittek egy iskolába rajfoglalkozásra. Nagyon megtetszett, s azóta csinálom. Kellett egy év gyakorlat a pedagógusok segítségével, amíg úgy éreztem, hogy önállóan el tudom látni ezt a feladatot, hiszen a gyerekek világa — különösen a 13—14 éveseké, akikkel mi munkásfiatalok foglalkozunk — sajátos világ. Nem elég szeretni őket, nem elég a nevelői érzék: a módszereket is meg kell tanulni! No és a játékokat! ötéves munkám talán legfontosabb tanulsága, hogy egy úttörővezető felnőtt nem mehet ötletek, program- javaslatok nélkül a gyerekek közé, hiszen a nem könnyen megtalált, megteremtett kontaktust hamar el lehet rontani, meg lehet ölni az unalommal. — Erről irt a pályázatában is? — Tulajdonképpen erről, hiszen a saját tapasztalataim alapján azokat a módszereket elemeztem, amelyek a gyerekek KISZ-életre való felkészítését játékos, vonzó formában segítik. Nálunk a MÉV-nél ennek a feladatnak szükségességét elég régen felismertük, testvéri kapcsolattal, neveléssel segíteni az úttörőéletet és a KISZ közötti átmenetben a gyerekeket, hiszen ők a mi mozgalmunk jövőjének letéteményesei. — Nem mondták még, hogy pályát tévesztett, hogy tulajdonképpen pedagógusnak kellett volna lennie? — Az utóbbi időben elég gyakran — mondja elgondolkodva. - Persze, én is eltöprengtem ezen, de azt hiszem a tanításhoz nem lenne türelmem. Felnőtt pajtásként vezetőnek elfogadtatni magunkat egy gyerekközösségben más, mint hivatástudattal nevelni és tanítani. Több és kevesebb, könnyebb és nehezebb egyszerre. Soha nem akartam pedagógus lenni, s most, hogy a továbbtanulást elhatároztam, régi álmomat próbálom megvalósítani: programozó matematikus szeretnék lenni. Ez azonban remélhetőleg nem lesz akadálya, hogy folytassam az ifivezetői munkámat. Csak akkor hagyom abba, ha úgy érzem, hogy kiöregedtem belőle, ha a gyerekek már nem fogadnak pajtásként maguk közé. Franyó József családos ember. Kisfia három és fél éves. S az üzem tizenöt úttörő ifivezetőjének túlnyomó többsége szintén családapa már. Ez a helyzet ugyan erősíti az érzelmi kötődésüket a gyerekekhez, de még több áldozattal jár, s elsősorban a szabad idő rovására. Mégis Franyó József és a többi ifivezető a szervezője majd minden üzemi gyermekrendezvénynek, s a patronált iskolák úttörőprogramjainak is. — Nincs gondunk az utánpótlással, sokan szívesen vállalnák ezt a feladatot, aki pedig egyszer belekóstolt ebbe a munkába, az ragaszkodik is hozzá. Sokan úgy érzik, hogy az itteni tevékenységük eredményei konkrétabbak, mint a KISZ-élet több más területén. A KISZ-káderutánpótlás szempontjából is jó bázis az ifive- zető-gárdánk: aki itt jól vizsgázik, az többnyire alkalmas más KISZ-feladatok, funkciók ellátására is. Mindezek után kissé furcsa kérdés, de búcsúzáskor mégiscsak felteszem: — Megéri ezt a munkát végezni, s egyáltalán miért vállalja? Egy történettel válaszol: — Amikor az első osztályom, amelynek én voltam az ifivezetője, búcsúzott az általános iskolától, a tanévzárón a gyerekek olyan szeretettel fogadtak engem, hogy ahhoz hasonló élményben még nem volt részem. Sok KISZ-es kitüntetést kaptam már, de egyik sem okozott ilyen örömet. Azóta is, ha a városban találkozom velük, rám köszönnek: „Szervusz, Józsi bácsi!" S lehet-e szebb igazolása munkám értelmének, mint amikor ezek a gyerekek elújságolják, hogy ők is jelentkeztek ifivezetőnek? Dunai Imre Műanyag fürdőszobafelszerelések Kizárólag hazai polipropilénből és szocialista importalapanyagból gyárt mind több színes, praktikus fürdőszobafelszerelési cikket az Általános Gép- és Műanyagipari Szövetkezet, amely a szak-nagyke- reskedelmi vállalattal, az Amforával együttműködve szervezett fejlesztésbe kezdett a drága nyugati importtermékek helyettesítésére. A szövetkezet ma már tucatnyi fürdőszoba-felszerelési cikket készít többféle színben, így előfordul, hogy egy-egy szak- üzletben sem található meg az egész választék. Ezért az Amforával egyetértésben tervezik, hogy különféle összeállításokban, kartondobozos csomagolásban teljes garnitúrákat hoznak forgalomba. Elsőként mintegy 10 ezer — szögletes tükörből, polcrendszerből, fogasból és szappantartóból álló — készlet kerül rövidesen az üzletekbe. Egy évre a pincehelyiség bére: huszonháromezer forint Felszálláshoz készítik elő a Cobra—15 vitorlázógépet A vitorlázórepülés örömei és gondjai A kevés ellátmányt épületbontások és egyéb munkákért kapott pénzből pótolják „Nincs más csak az ég, s alattam a Föld, amelytől elszakadtam . ..” De Saint-Exupéry len megoldás: épületbontás és ami jön. A szakosztály tagjai így kerestek össze az elmúlt három év alatt vagy egymilliót. II gyógyszerkereskedelem félévi eredményei A magyar gyógyszerek ismertek és keresettek a világpiacon. A Medimpex Külkereskedelmi Vállalat közreműködésével ma már 90 országba jutnak el. Tavaly több mint 123 millió dollár értékben szállítottunk a tőkés országokba a 200 millió rubeles szocialista kivitel mellett. Az idén tovább nőttek a gyógyszeripar előtt álló feladatok: a tavalyinál 10 százalékkal nagyobb tőkés exportot kell kielégíteniük az exporttermékszerkezet korszerűsítése, valamint a hazai ellátás folyamatos biztosítása mellett. Az első félév tapasztalatairól Erdei Tibor, a Medimpex vezérigazgatója elmondotta, hogy a magyar gyógyszeriparra az elmúlt esztendőkben az volt a jellemző, hogy a szállítások zöme az év második felében, azon belül is elsősorban az utolsó negyedévben realizálódott. Ez visszavetette a kereskedelmi munkát. Az idei első félév mérlege e tekintetben biztató. Az ipari termelés egyenletesebbé vált, s az exportra szánt termékek mennyisége és értéke több százalékkal meghaladta az elmúlt évit. 210 millió rubeles exporttervünkből 102 millió értékűt már teljesítettünk. Nem az ipar termelésén, hanem a csomagolóanyag-hiányon múlott - ami a belföldi igények kielégítésében is éreztette hatását — további 5—6 millió rubeles előnyszerzés a második félévre. Most már rendelkezésre áll a szükséges csomagolóalapanyag, ami az ütemes szállítás fontos feltétele. A tőkés export értéke több mint 4 százalékkal haladta meg az elmúlt év hasonló időszakáét, de a tervezettét még így sem érte el. Az előbbre lépés mégis értékes számunkra, elsősorban azért, mert változatlanul nehezek a világpiaci feltételek. Ha igaza van Kosztolányinak, és az emberi boldogság alapja a kellő időben megszerzett rögeszme, akkor a vitorlázórepülők boldog emberek. Igaz, ezt a boldogságot nem adják ingyen, mert a lelkesedés önmagában nem elég. Mégis: csak Pécsett vagy kétszázan vállalják e nehéz feladatot. A tizenöt évesektől az első osztályú pilótákig. Igaz, ők nincsenek túl sokan. Hu- szonöt-harmincan ha lehetnek az országban, beleértve azt a hat pécsit is, aki szinte az életét tette a repülésre, a növendékek oktatására. Mindezt szabad időben, társadalmi munkában. Ez utóbbiban különben sincs hiány, mert a repülés sokba kerül. És a 38 000 forintos évi ellátmányukból 23 000-ret elvisz a klubhelyiség bére. Ez nemcsak méltánytalanul sok, de a pincehelyiség csaknem alkalmatlan az elméleti oktatás, az ösz- szejövetelek céljára. A maradékból pedig nem sokra futja. Marad az egyetÉs mit kapnak cserébe a fiatalok? Nos, ha jó repülőidő van, egyszerre 25 fiú és leány ügyködhet a zöld gyepen: a starthelyre tolják a gépeket, beakasztják a csörlő kötelét, futnak a fölszálló gépek szárnyát támogatva. Harmincszor? Negyvenszer? Talán többször is, amíg végre beülhetnek az oktató elé a gépbe . .. Aztán 15—20 percig ott suhanhatnak a végtelen égbolt alatt, a repülés soha, semmihez sem hasonlítható varázslatában, fegyelmezett mozdulatokat gyakorolva .. . Azokat a mozdulatokat, amelyekkel később, évek múltán majd az utasgépeket, a növényvédő helikoptereket irányítják. Mert a vitorlázás minden repülés alapja. így kezdték az űrhajósok is. A repülés szenvedély? Meglehet az, de társadalmi érdek is. Több segítséget, támogatást érdemelne. Már csak a közel fél évszázados repülőmúltért is, amelyre a pécsiek visszatekinthetnek. Búsbarna László Ki mit csinál otthon? E lőször telefonüzenet, aztán távirat, majd levél érkezett. Mindhármat ugyanaz a fiatalasszony küldte, azonos kéréssel: ne írjam meg, amiről beszélgettünk. Pedig a téma, amit ő nem szívesen olvasna viszont, nagyonis hétköznapi — a családi munkamegosztás. És ő, amikor találkoztunk, készségesen, örömmel beszélt arról, hogy náluk ki mit csinál otthon. Mi indította az utólagos, kétszeresen megerősített kérésre? Nem tudom. A kíváncsiság azonban feltételezésekre késztet. A kiindulópont, hogy ez a fiatalasszony falun él. Olyan baranyai községben, melyről az átutazó is elismeréssel állapíthatja meg, hogy az itt lakók egyaránt törekednek a saját és a közösség jólétére. Elárulják ezt a takaros porták, a jól karbantartott gyermekintézmények, kereskedelmi, vendéglátó egységek. Közülük néhány még szinte friss festékillatot oroszt és épülőben lévővel is találkozhatunk. A többségük tehát az utóbbi évek eredménylistáján szerepel. Velük együtt változott és változik az itt lakók élet- és gondolkodásmódja. A gyermekek megnyugtató elhelyezését biztosító óvoda, az újabb munkalehetőséget teremtő üzemek azokat az asz- szonyokat is munkavállalásra ösztönözték, akik addig nem tudták kire bízni gyermekeiket, vagy nem akartak ingázni. A falun élő családok döntő többsége két feladatot vállal: a munkahelyit és a háztájit. Mellettük marad a háztartás. Nem kell sokat visszaforgatni az időkereket ahhoz, hogy példákat találjunk, miként oszlott meg e hármas feladat férj és feleség között. Édesanyák, nagyanyák beszélnek róla, nem feledve az asszonyokat hamar nyűvő sok munkát. Férfiember feladata volt a mezei munka, az asszonynépé a gyereknevelés, háztartás, a jószág, a kert gondozása. Évek, évtizedek múltak el, míg ezek a hajdani társadalmi berendezkedésből eredő hagyományok oldódni kezdtek. Hogy sok vagy kevés ez az idő, azt aligha kell mérlegelni . . . S hogy a változás mégsem megy máról holnapra, azt úgy vélem, napjainkban a falu igazolja vissza erősebben. A nagyobb közösségben élő városi családok számára egyszerűbb o változtatás. Bár ilyen statisztika tudomásunk szerint még nem készült, valószínű, hogy a többség él úgy, hogy nem mérlegeli, kinek a feladata ez vagy az a háztartási munka. Az kapja kézbe, aki előbb ér haza, akinek aznapra nincs más feladata. Egyre kevésbé létezik visszatartóként az a félsz, hogy mit szólnak a szomszédok, kollégák, ismerősök . .. Főként a fiatalok azok, akik természetesnek veszik a lehetőleg egyenlő teherviselést. Igaz közülük sem mindenki. A közelmúltban három fiatalasszonnyal beszélgettém, okik elmondták, hogy náluk egy kényszerítő ok kellett a változtatáshoz. Kezdetben nagyon tetszett nekik a tökéletes háziasszony szerep, ám a munka és a gyerekek mellett egyre fárasztóbbá vált számukra. Szép szóval, veszekedéssel sem tudtak rajta változtatni. Amit nem értek el így, meghozta az az új helyzet, hogy tanulni kezdtek. A szakma, a nagyobb fizetés lehetősége előtt hajtottak fejet a férjek, segítettek nekik, sa tanulás ideje alatt kialakult munkamegosztás állandósult. A falu ma még konokabb. Legalábbis látszólag. Az a fiatalasszony, akivel beszélgettem, elmondta, hogy ő is dolgozik, állatokat tartanak, kertjük van most építkeznek, ő tanul is, szóval sokféle a* tennivalójuk. Megosztják a munkát. És nemcsak ők gondolkodnak, élnek így a faluban. De azt is hozzátette, hogy a férfiak általában nem szívesen beszélnek arról, mit segítenek otthon. A híre gyorsan terjed, s ha tréfásan is, de ma is hamar megkapják: mi van szomszéd, szoknyát húztál?! De talán a férfiakénál is csipősebb az asszonyok nyelve. Legkevesebb, ha lustának tartják azt, akinek a férje rendszeresen segít otthon. Tulajdonképpen nem bánom, hogy a falusi fiatalasz- szony ismerősöm nem vállalta a beszélgetésünket nyilvánosság előtt. Méq mindig jobb ez így. Sokkal jobb annál, mintha mindannyiunknak elmondta volna, hogy reggel ő kel elsőként, elkészíti a család reggelijét, kitisztítja valamennyiük lábbelijét kikészíti a ruháikat, aztán felkelti őket. Míg a férje és a gyerekek reggeliznek, készülődnek, addig ő megeteti az állatokat, megkapál egy sor kukoricát a kertben. Aztán, ha mindenki elvonul, beáztatja a szeny- nyest. ő is összekapja magát, rohan a munkahelyére. Munka utón bevásárol, főz, mos, megeteti az állatokat, gyomlál a kertben és másnap minden kezdődik elölről ... Török Éva Balatincz Zoltán vontatógép pilóta ellenőrzi a PBL—101-est.
