Dunántúli Napló, 1980. június (149. évfolyam, 178. szám)
1980-06-08 / 156. szám
n DN HÉTVÉGÉ 4. BELPOLITIKA 1980. JÚNIUS 8. Beszélgetés Baranya építészetéről Társadalmi összefogás eredményezhet csak színvonalas építészetet Hat egymást követő vasárnapon jelentek meg e hasábokon azok a beszélgetések, amelyeket Baranya építészetéről folytattunk. Mottóul az MSZMP KB 1978. október 12-i határozatából idéztünk egy mondatot: „A műszaki tervezők, az építőművészek törekedjenek esztétikus, változatos, a környezettel összhangban álló építészeti megoldásokra." A vitát az alábbiakban zárjuk le annak a beszélgetésnek az összefoglalásával, amelyet e témáról Wilhelm Ferenccel, a Baranya megyei Tanács építési, közlekedési és vízügyi osztályának vezetőjével és Tóth Zoltánnal, Baranya megye főépítészével folytattunk. Baranya megyében a befeje. zéséhez közeledő tervidőszakban előreláthatóan 18,5 milliárd forintot költünk magas- építési feladatokra. Amikor a Baranya megyei Tanács végrehajtó bizottsága áttekintette az építészet helyzetét, ennek a hatalmas munkának a társadalmi hatékonyságát is vizsgálta és megszabta azokat a legfontosabb tennivalókat, amelyek a társadalmilag hatékonyobb építéshez, az igényesebb környezetalakításhoz, építészeti kultú. ránk emeléséhez szükségesek. Azért volt erre szükség, mert az építési folyamatban részt vevő, meglehetősen tagolt és különböző érdekeltségi meghatározások szerint működő szervezetek csoportérdekei gyakran az építéssel kapcsolatos alapvető társadalmi igények elé tolakodhatnak. A mennyiségi igények szorításában sokszor még a tanácsi szervek is az építési programot életrehívó társadalmi igény minél tökéletesebb, teljesebb kielégítése helyett, annak csak a fejlesztési vetületé- vel foglalkoznak, s ennél is elsősorban a pénzügyi, műszaki megvalósítás hatékonyságára koncentrálnak. E negatívumokat az új létesítmények funkcionális egyoldalúsága, a szervezetlen, diszharmonikus beépítések jelzik. Amikor tehát az építészet színvonalának emelését szorgalmazzuk, messze nemcsak az épületek esztétikai küllemének javítására gondolunk. A téma> időszerűségét igazolták a Dunántúli Naplóban az erről folytatott beszélgetések is, A leggazdaságosabb megoldások keresése önmagában nem szülhet igénytelenséget Negyedszázados jubileumához érkezett a rádiógyártás a székes- fehérvári VIDEOTON-ban. Az első készülék 1955-ben készült el. Azóta csaknem ötmillió asztali, táska-, autó-, hagyományos és szte- reorádió készült a szalagokon. Képünkön: korszerű gyártósoron készül a legújabb rádiótipus a VIDEOTON-ban. jelezve, hogy még az építésben nagyon is illetékes beszélgető partnerek között is jelentős véleményeltérések vannak. Az építészeti színvonal emeléséhez elsősorban ezeknek a szemléleti különbségeknek a kiküszöbölé, se szükséges. A döntésekben részt vevők mindegyikének egyforma felelősséggel kell az építési „produkció” egészében gondolkodnia, mint ahogyan az Lvov-Kertváros „virágos" óvodáinál, vagy az épülőfélben lévő nevelési központnál is történt. Társadalmi összefogás nélkül nem jöhet létre igényes környezet, színvonalas építészet. Nem jó, ha bárki is azt a kényelmes álláspontot képviseli, mint az egyik nyilatkozó beruházó, hogy azért nem érzi az építészetileg kevésbé sikeres megvalósulások felelősségét, mert — úgymond — az igazán rátermett tervező a , beruházó ellenére is alkothat szépet. Szemléleti hiba az is, amikor azt gondoljuk, hogy csupán a megvalósulás ténye, a fő funkció teljesítése felmenthet a színvonaltalan, a környezetet romboló, vagy egyszerűen csak a saját lehetőségeitől elmaradó, ezért más szempontokból újabb feszültséget indukáló beépítésekkel járó felelősség alól. Igaz, hogy mindenki jogosan örült, aki Pécsett az új postaműszaki épület felépülése után telefonhoz juthatott, de még az épület műszaki hasznát élvezők közül is sokakat és joggal bánthat az épület léptéktelen, sematikus megfogalmazása. Ha annak idején erre is jobban odafigyeltek volna, az új telefonvonalak mellett Pécs történeti városközpontja is új értékkel gazdagodhatott volna. A tapasztalatok alapján egyet kell érteni azokkal, akik a beszélgetésekben is azt fogalmazták meg, hogy „nem attól lesz valami olcsó, ha csúnyára csinálják”. A leggazdaságosabb megoldások keresése önmagában még sohasem szülhet igénytelenséget, sőt a színvonaJtalanság, az egysíkúság mindig drága is egyben, mögötte sok esetben a szellemi restség, az ügyintézés kényei, messége húzódik meg, amit egyre kevésbé engedhetünk meg magunknak. Az építészettel kapcsolatos szemléleti egyenetlenségek, az ebből fakadó megoldatlanságok vagy félmegoldások kiküszöbölésében sokat segíthet az építészet demokratizmusának javítása. El kell érni, hogy egy. egy építési program már az előkészítés szakaszában a szakmai csoportok munkahelyi feladataiból vcflóban közüggyé nőhesse ki magát. Az építészet dolgairól való beszélgetések is ezt a célt szolgálták. Indokolt a téma egy-két olyan vonatkozásáról is beszélni, ami. röl a beszélgetésekben kevés szó esett. A megkérdezettek általában a városok állami építési programjaival, az így létrehozott építészet színvonalával foglalkoztak. Más problémák jellemzik' a magánerőből megvalósuló építéseket. melyek színvonalának javításában, az anyagi ellátás egyenletessé tételén, a magántervezés rendszerének főhatósági újraszabályozásán túl, elsősorban az építési igazgatásban dolgozóknak kell az eddigieknél nagyobb szakmai felelősséggel és elkötelezettséggel dolgozniok. Kevés szó esett a falvak középületépítési programjairól, Ezek építészeti színvonalának emelésében a funkcionális többcélúság lehetőségeinek ke. resése, a hagyományos környezethez való jobb idomulás jelentheti a legfontosabb teendőket. Többet kell törődni a telepü. léstervezés, a városrendezés és az építészet egymást erősítő tendenciáinak zavartalan ér- vényrejuttatásával, a rendezési tervek építészeti szempontú, az építési programok környezeti szempontú befolyásolásával. Amikor tehát az építészetet a település léptéke felé tágítjuk, nem lehet lemondani az épületeknél is kisebb léptékek célszerű, igényes alakításáról sem. Környezetkultúránknak, építészeti kulturáltságunknak a megfelelő színvonalú parkosítás, a térburkolatok, az utcabútorok ugyanúgy részei, mint a kiraka. tok portáljai, épületeinek belső térformálása, belsőépítészeti kialakítása. Ügy tűnik, hogy ezeken a területeken is jócskán van még javítanivaló, hiszen alí-alig találni a megyében ízlésesen, korszerű belsőépítészeti eszközökkel formált éttermet vagy üzletet. Rengeteg dolog van, amire jogosan lehetünk büszkék. Amikor országos fórumokon mutat, juk be építészetünket, sokan irigykedve gratulálnak a baranyaiaknak az eredményekhez. Ilyenkor a baranyaiak örülnek még akkor is, ha tudják: ennél sokkal jobban is lehetne. Az eredmények ismerete, megismertetése és elfogadtatása, valamint a hibák tudatos vállalása és elemzése együtt teremthetik meg az állandó előrelépés lehetőségét. „Bátran beszélhetünk mindkettőről — jelentették ki beszél, getőpartnereink —, hiszen mi magunk is részesei voltunk és vagyunk ma is az építészet eredményeinek és sikertelenségeinek egyaránt. Meggyőződésünk — és ezt a Dunántúli Naplóban közölt beszélgetések kendőzetlen egyenessége is csak erősítette, hogy amint azt közéletünkben mással is tesz- szük, az építészet társadalmilag eléggé fontos dolgairól is csak nagyon őszintén szabad és kell beszélnünk. Csak Így javíthatunk környezetünk színvonalán, csak igy lesz biztosítható, hogy a hatodik ötéves terv mérsékeltebb mennyiségi fejlesztési lehetőségei valódi minőségig javulást hozzanak épitészeTünk- ben." Hársfai István A Gabonatermesztési Kutató Intézet szegedi növényházában megkezdték a kisérleti kukoricák termésének betakaritását Az üvegházban a legértékesebb kukoricatörzsek kaptak helyet, s ezeknek csöveit törik. Az üvegházi termesztéssel lerövidítik az új hibridek előállítási idejét. A Dél-pesti Kórház műszaki átadására készülnek az egy és ne- gyedmilliárd forintos beruházás építői, s a kórház teljes elkészülte után egyidejűleg nyolcszáz beteget ápolhatnak majd itt (Fotó: Fényes Tamás felvétele) Itt a kancsó, hol a kancsó ?! Víz! Víz! Vizet! A Vízordító három halála, avagy hogyan lehet olcsón ebédelni? A nagy felfedezések pofon- egyszerűek. Engem majd egy esztendeje, a nagy árrendezések óta gyötör a kíváncsiság: hogyan lehetne vendéglőben olcsón ebédelni? Világcsavargó természetem miatt, utazgatás közben ez a kérdés nálamnál is jobban gyötri az erszényemet. Mert hiába jöttek rá illetékesek, hogy kicsinykét magasra lódult a számoszlop, s hiába nyomták azt most már lejjebb, ebédszámlán hamar összejön az ötvenes. És lám csak, ki kellett nézni a - vízre. Épp a tihanyi Hotel Tihany éttermében méláztam, hogy mennyibe kerül megint a pörkölt, mert ugye, kell hozzá savanyú, iszom egy kólát, esetleg egy pohár vörös bort. Kinézek az üvegfalon, rá a Balatonra. Rengeteg víz... És megjött a nagy ötlet! Tata, ne kérj savanyút és igyál vizet. Pincérkém kicsit furcsán nézett, de hozta a kancsót csordultig teli H20- val és a szokványos ötven forint helyett megúsztam a pörköltet harmincassal. A kólót megittam rá egy bisztróban, állva és háromért, a bort meg vasárnap ingyen a sógoromnál. Mondom, a nagy felfedezések, pofonegyszerűek, csak ki kell nézni e nagy tóra, de néha elég a tekintet a vizeskancsóra is. Vendéglőkben megrögzött vendégpárti vagyok, ami fizetéskor különösen természetes, így aztán körülnéztem Pécsett — Vízügyben. Lássuk csak: Megyek a Nádorba — mégiscsak ez az első korcsma a Mecsek tövén! — köszönés, asztal, étlap — pörkölt, kancsó víz. A pincér arca meg sem rezzen, rendkívül udvariasan veszi tudomásul, hogy csóró vagyok, jön pörkölt és víz. Ugyanez az Aranykacsában már emígy játszódott le: — Kérek egy bécsi szeletet és egy kancsó vizet! Csönd. Légyzümmögés künn, se benn nem hallatik. — Hogy tetszett parancsolni? — Bécsiszelet kancsó vízzel! Ismét csönd. Pincérem a homlokát törli és elmegy. A tanácskozás percei következhetnek odabent, a söntésben, gondolom, szóbakerülhet az idegosztály telefonszáma is. De jön bécsiszelet és jön víz. Egy pincértanuló forma srác kidugja fejét a konyhaajtón és megnéz. Ettől a perctől kezdve én lehetek a világhírű állatlexikon, a nagy Brehm-sorozat, „Vendég” címszavának sajátos káresete. Ha ragályos lesz és elterjed, be kell csukni a boltot. A felfedezés megrészegít, szinte körbefutom a várost: hol van vizeskancsó vízzel. Nem érheti szó a Baranya megyei Vendéglátó Vállalat házát, illetve üzleteit. Mert mindegyik bisztróban valahol oldalvást ott a víz, poharakkal. Sőt, a Ka- zinczyban még az asztalokon is ott áll, egy asztal, egy kancsó. Tisztes dolog. Persze ... — mert erszényügyekben mindig van egy ilyen „persze” — szóval, persze van, van, de csak az olcsó helyeken a tejbisztróban, a Hal téri Baranya bisztróban, a Borostyánban. Ahol már le lehet ülni - kivéve, mondom a Kazinczyt — nos, ott külön kell kérni a vizet. Bár a Baranya megyei Tanács kereskedelmi osztálya szerint - mely állam- igazgatási szervet jogügyekben, biztos, ami biztos, megkerestem - nem kötelező a vizeskancsót az asztalokra odakészíteni, de ha a vendég kéri, akkor súlyba teendő a villogó pincértekintet, s indul a H20. De hát éppen ez a bökkenő! Hogy aki takarékoskodni akar, annak kell akcióba lépnie, szólnia, kérnie. A lélektani céltudatosság egyértelmű: az a jó, ha a vendégnek nem jut eszébe a vizeskancsó. Hadd igyék mást, jobbat. Ettől fizet majd többet. Eszembe jut Jorge Amado híres regénye, A vízordító három halála. Nem is a háromszori halál története miatt jut eszembe, hanem azért, mert hőse, jókötésű, üveg rumra hitelesített dél-amerikai kikötői melós, fel akart húzni egy üveg rumot és csak akkor vette észre, hogy víz van benne, amikor az első korty H20 már leszaladt a nyelőcsövén. Lila lett a méregtől és úgy elordította magát: „Víz! Víz! Ez víz volt!", hogy összeszaladt az egész kikötő, s attól fogva ez a derék dokkmunkás Vízordító- nak neveztetett. Én meg a riportfelvétel utáni éjszakán azt álmodtam, hogy libasorba állt, ájulni készülő pincérek ordítják kórusban: „Víz! Víz! Vizet!” és isszák hektószám, nehogy maradjon és fel kelljen szolgálni. Földessy Dénes
