Dunántúli Napló, 1980. június (149. évfolyam, 178. szám)

1980-06-28 / 176. szám

e Dunántúli napló 1980. június 28., szombat Szerepelhessenek, ha dolgoznak... A megyei népművelési ta­nácsadó tájékoztatása szerint Baranyában 1979-ben összesen 89 nem iskolai szervezésű ama­tőr együttes (zenekar, kórus, népdalkor, tánccsoport, ha­gyományőrző színjátszó és bábegyüttes) működött a köz­ségekben és a városokban, Pécset is beleértve. Aki az amatőr művészeti együttesek, csoportok munká­ját hosszabb ideje ismeri, fi­gyeli, abban óhatatlanul fel- öltik egy aggodalmas kérdő­jel: vajon ennyi-e ma is ez a szám? Minden objektív vagy szub­jektív okból megszűnő amatőr művészeti együttes fájdalmas veszteség a nagyobb kö­zösség, az egész társada­lom számára. Különösképp fájdalmas a pótolhatatlan együttesek — pl. egy sajátos vidék vagy falu sajátos ha­gyományait őrző együttesek — felbomlása vagy elhalása (pl. Szaporca-Kémes). Vagy azo. ké, amelyek félévszázados munkáshagyományokat, da­loskultúrát őriztek. (Őriz­nek? . . .) Nemrég hallottam, hogy Pécs város egyetlen csaknem kizárólag fizikai dol­gozókból álló — és szakmai­lag kiválóan minősített! — munkáskórusa különböző okok miatt a búcsúhangversenyére készül... Az együttesek jelentős há­nyada a „középmezőnyben” szinte állandó fenntartási és működési nehézségekkel küszködik. (Anyagi nehézsé­gek, megfelelő szakmai irá­nyítás, szereplési lehetőségek hiánya; kényszerű időszakos­ság a működésükben, közöny, érdektelenség a társadalmi munkájuk iránt). A nem elő­adóművészeti ágazatokban kevesebb az ilyen természetű gond. Az utóbbi években ki­alakult amatőr bemutató rendszer kétévenkénti soroza­ta — járási és megyei bemu­tatók; megyei gálaműsor a Pécsi Nemzeti Színházban - a több irányú szereplés, a szakmai tapasztalatszerzés lehetőségeivel meggyőződé­sem szerint jó hatást gyako­rol, ösztönző erejű a mozga­lomra. Am a közbülső idő­szak sajnos nem megnyugta­tó. Akkor sem, ha olykor örö­münk telhet egy-egy új ének­kar, népdalkor vagy más együttes megalakulásában, vagy régi csoport újjászerve­ződésében. Számuk elenyésző a csöndben széthulló vagy ennek a határán vegetáló együttesekéhez képest. Mit lehetne tenni a műkö­dő együttesek megtartása, fejlődése és a szétbomlás előttiek megmentése ügyé. ben? A színjátszó együttesek részére nemrég szakbizottsá­got alakított a megyei nép­művelési tanácsadó: oz együttesek munkájának segí­tése, összefogása, érdekkép­viselete céljából. A többi ágazctban is különböző for­mák közt van valamilyen me­gyei szintű szakmai irányítás, támogatás, képzés stb. (Pl. szakkörvezetők továbbképzé­se, tanfolyamai a különböző ágazatokban). Megtartó erő­ként viszont kétféle feladat elengedhetetlen, s mindkettő helyi tennivaló vagy éppen a helyi (községi) tanácsokon múlik. Az egyik: lehetőleg a mű­ködő együttes váljék állandó közösséggé. Belső önművelő­déssel, meleg emberi kapcso­latokkal, közös programokkal. A másik: szerepelhessenek, ha dolgoznak. Mindegy hol: öregek napján, két tsz bará­ti találkozóján vagy éppen szociális otthonban, ajándék, műsorral. De közönség előtt, emberek között. Erre lenne jó nagyon odafigyelniök a ta­nácsi és gazdasáqi vezetők­nek. Másképp mi értelme van annak, amit amatőr művésze­ti mozgalomnak nevezünk? Ez pedig van, s bizako­dunk: lesz a jövőben is. W. E. Zenei jegyzetek Olasz kórus, komlói spirituálé Amanda Lear—Demis Roussos-paródiák Amanda Lear báb-karikatúrája, egyelőre a képzeletbeli paraván mögött Próbálják a Bóbita-show-t Új szabadtéri bábrevii- és zenei parédiamiisor a Csontváry-udvarban S ajátos és hozzátenném: ör­vendetes jelenségről halla­ni mind gyakrabban, or­szágszerte. Vidéken is megpróbálkozik egy-egy falu, nagyközség valamilyen nívós nyári koncerttel. Általában ott, ahol erre alkalmas orgonája van a templomnak. Neves mű­vészt, jó kamaraegyütteseket hívnak meg, s a közönség meg­tölti a „koncerttermet". Nem­rég sombereki orgonahangver­seny sikeréről hallottunk, de a sort tavaly Pécsvárad indította el, hogy az idei nyáron folytas­sa is. Hétfőn a Baranyában vendégeskedő Coro di Cernusco sül Naviglio (Olaszország) és a pécsi Mecsek Kórus közös hangversenyének tapsolt a kö­zönség — helyiek, pécsiek, kör­nyékbeliek - a pécsváradi ró­mai katolikus plébániatemp­lomban. A szép barokk műem­lékbelső kitűnő akusztikája már fél sikert ígért, a többiről gon­doskodott a két együttes. A mintegy 30 főnyi olasz férfikó­rus kellemes orgánumú, hagyo­mányos stílusban, de kulturál­tan éneklő együttes. Műsoruk fénypontja egy nagyobb zene­mű, a század első felében al­kotó L. Perosi Háromszólamú mise férfikarra c. kompozíciója volt. Régies stílusban szólaltat­ták meg (a mű is erre ad le­hetőséget), következésül szá­momra főleg a Kirie és a Sanc- fus-tételek tempóvétele szokat­lanul lassúnak tűnt. A kórus erőssége nagyon szép színek­ben ívelő mély szólama; a te- noruk helyenként nyers és egy éles hang a szélén gyakran „szólózik” ... A mű Agnus Dei tétele megkapó líraisággal csendült előadásukban. Ez a szép férfias líra jellemezte nép­dal-, illetve világháborús kato- nadal-feldolgozásaikat is. Utób­S zentimentális szerelmi tör­ténetével Claude Lelouch ezen a héten megint kedvezett a mozipénztáraknak — más értéket máshol sem kí­vánnak tőle. Ha az Egy másik férfi és egy másik nő című filmje mégiscsak jobb, mint volt a legutóbb látott Robert és Robert, szót nemigen érde­mel, főleg, hogy a héten a ba­ranyai mozik némelyikében a francia filmgyártás valóban je­lentős művészének, Robert Bressonnak filmjét vetítik. Nemigen kényeztették el a magyar nézőt filmjeivel; valaha az Egy halálra Ítélt megszökött című alkotását játszották, s filmklubokban elérhető manap­ság is a valóban nagyszerű Jeanne d'Arc pere című műve. A hároméves, Talán az ördög című műve így hát egy kicsit pótlás a filmművészetet kedve­lők számára. Az FBK-hálózat- ban bemutatott film, a Talán oz ördög főhőse egy fiatalem­ber, akinek titokzatos halálá­biakat (Piave, Gorizia, Asiago, Doberdo dalai) bizony torok­szorító érzés volt hallgatni . . . Az együttest Arnaldo Invernizzi vezényelte. Külön nagy örömünkre vált hallani a tartós vegetálás után föltámadt Mecsek Kórust, Tillai Aurél vezénylésével. Nagyon szép, igényes műsort hoztak Viadana, Marenzio, Montever­di, Kodály és Bárdos műveiből. Tenor szólamuknak a hangzás erejében, határozottságában még fel kell zárkóznia a többi­hez, egyébként régi nívóját csil­lantotta fel az együttes. Külö­nösen három Kodály-műben (Adventi ének, Ave Maria, Esti dal). Szerdán este a pécsi kö­zönség is meggyőződhetett er­ről együttes koncertjükön. A pécsi körzeti tv-stúdió ér­deme (adósságtörlesztése?), hogy a múlt szombaton Bük- kösdi László rendezésében ön­álló műsor keretében ismerked­hetett meg az ország közönsé­ge a Komlói Spirituálé Kvartett számunkra jól ismert, igényes, szép dzsessz-éneklésével. A mű­sor kitűnő, oldott indítása után átvezető részeiben feszessé, „oxigénhiányossá” merevült. Apró, de érthetetlen naivitások (pl. a „Fiúk! Elkezdődött!..." vagy a banális „Mit jelent szá­motokra a spirituálé ének­lés? ..szövegrészek) és Frajt Edit színpadias konferálása, te­hát a rendezési hibák ellenére is élvezetes műsorban lehetett részünk. Az együttes dalai és Bán János versmondása áttör­tek a rájuk húzott falakon és „dafke" művészi élményhez juttatták. Kár, hogy a négy fia­tal komlói pedagógus arca és neve csak egyiküknél került szinkronba. Bemutatásuk elma­radt. Pedig megérdemelnék . . . (w. e.) ról már a film elején értesü­lünk. öngyilkosság, majd gyil­kosság szerepel a halál oka­ként az újságokban, a valódi okot Bresson elemzi és kutatja. Ám nem egy jól megrende­zett krimi mesterdetektívje a rendező, érdektelen lesz ábrá­zolása nyomán, hogy a szeren­csétlen fiatalember vagy vala­ki más húzta-e meg a ravaszt. Nagyobb, súlyosabb kérdés foglalkoztatja: van-e értelme egyáltalán az életnek? A (rosz- szul) feltett kérdés évezredek óta foglalkoztatja az embert, különösen foglalkoztatja, mióta rádöbbent orra, hogy ezt a nem-tudni-mi-célú? — életet a technikai, fogyasztói civilizáció Aki emlékszik a Bóbita Báb­együttes hatvanas éveire, vagy a Ki mit tud? sorozatok tö­megsikerű televíziós műsoraira, az bizonyára szívesen felidézi a bóbitások emlékezetes kesz- tyűbáb-játékait, a nagyszerű könnyűzenei paródiákat, pl. a tv-ben is látott Rhoda Scott- paródiát. Azóta sokféle újabb stílusban jelentkezett a nép­szerű pécsi bábegyüttes. Az utóbbi években nyaranta ked­ves színfolt a nyári színházi program keretében a Csontváry- udvar bábelőadás sorozata. Eredeti stílusukkal, a kéípan- tomimmal, valamint a különbö­ző zenei paródiákkal és báb- revü számokkal hosszú idő után most jelentkeznek először. Az idei Pécsi Nyári Színház programjában Bóbita-show címmel kellemes felüdítő nyári akárcsak a környezetszennye­zéssel is elpusztíthatja. Valószínű, hogy a kérdés maga is azóta létezik, mióta az ember tudatában van a halál elkerülhetetlenségének, s birto­kában annak a képességének, hogy öngyilkosságot kövessen el, de valpban dimenziót vált — a kérdés is, a válaszolható felelet is — az emberiség kol­lektív öngyilkosságának lehető­ségével. Hangsúlyosan hívja fel erre a figyelmet Bresson, amikor hosszasan ábrázolja eredeti dokumentumfelvételek­kel az erdők irtását, a túlzott vegyszerfelhasználás következ­ményeit, vagy éppen a hidro­génbomba robbanását. De alapos gondolkodó Bres­szórokozást szeretnének nyújta­ni a felnőtt bábszínház kedve­lőinek. A napokban ellátogattunk egyik próbájukra. Az együttes bábmozgatói egyelőre paraván nélkül próbálják új műsorukat Kós Lajos művészeti vezető irá­nyításával, aki egyúttal a bá­bokat és a díszleteket is ter­vezte. Éppen a paródiákat pró­bálták. Sorra kerültek elő s keltek életre Amanda Lear, De­mis Roussos, s más neves disz­kó-személyiségek kacagtató bábfigurái, miközben saját da­laik csendültek fel a magnó­szalagról. Őket láthatjuk az son, tudja, a környezetszennye­zés vagy éppen az atomfegyver csak annyi szerepet tölthet be a kollektív pusztulásban, mint a főhős halálában a pisztoly, tudja, s nagyon érzékletesen ábrázolja, hogy a hűtőszekrény, az automata lift, a gépkocsi stb. nyújtotta civilizációs elő­nyök és kényelmek társadalmá­nak viszonyai közt elszakítha- tatlanul kapcsolódnak az életet fenyegető „kísérő jelenségek­hez”, hogy ez egyik vagy a másik csak jelképe ugyanan­nak: a polgári társadalom irra­cionalizmusának. Bresson tudja ezt, hőse, a diák nem. Ő csak annyit érzé­kel a világból, hogy a hagyo­mányos értékek, család, vallás, barátság, szerelem kiürültek. Rádöbbenésének kálváriáját vele együtt a néző is végigjár­hatja : a hetvenes évek végé­nek diákmozgalmai, a katolikus egyház reformkísérletei nem al­kalmasak arra, hogy célt, az élet értelmét jelentő progra­mot adjanak számára. Pótcse­lekvésként képtelen elfogadni a kábítószert és a környezetvé­delmet, a látszatbarátságot és idei Bóbita-show második ré­szében és sokan másokat is. A revüképek között „zoknibábok" alakjában megjelenik a Dzsin- gisz kán együttes, más bábfi­gurák pedig D. Ellington, L. Armstrong zenéjére sejtetnek majd valami „hasonlóságot”, csakúgy, mint a Golden Gate, vagy a Boney M. zenéje nyo­mán. A műsor első részében kéz­pantomim műsort láthatunk Ravel 6o/erojának zenéjére. Bemutató: július 6-án este 9 órakor. Ezt követően július 7-én, 10-én, 11-én és 13-án mutatják be idei műsorukat. a látszatszerelmet — oly mind­egy tehát, hogy az életét ki­oltó golyót ő maga repíti-e fejébe, vagy a „római módra” felkért kábítás ismerős. Valóban ilyen nihilista Bres­son, vagy pedig kíméletlenül őszinte, szenvedélyében és kö­vetkeztetéseiben a végsőkig el­menő „kegyetlen humanista” — ebből az egy filmjéből bajosan kideríthető. De tudva azt, hogy ő a jelenkori filmművé­szet Bergman, Bunuel, Anto­nioni vonalába tartozó polgári művésze, embert féltő szándé­kában nem kételkedhetünk, így azt sem kérhetjük számon rajta, hogy társadalmának elemzésével polgári következte­tésekre jut, s nem a valóságos, a lényegi ellentmondásokat is­meri fel, noha valódi és lé­nyeges dolgokat mond ki arról a francia társadalomról, ahol napjainkban maradéka alig van a hatvanas évek diákmegmoz­dulásainak, s ahol a burzsuázia most eredményes taktikát dol­gozott ki a baloldal megosztá­sára. Bodó László Képernyő Anti-D % N ézem a HÉT műsorát, növekvő csodálkozás­sal. A riportot, amely hatásosan adja tudtomra, hogy van már csodaszer az RH-ösz- szeférhetetlenség miatti károso­dás abszolút megszüntetésére, nem kell a terhes nő vagy a csecsemő vérét cserélni, csak be kell adni a veszélyeztetett nőnek egyetlen injekciót - akár szülésnél, akár spontán vagy művi vetélésnél -, s a további születendő gyermek egészsége biztosítva van. Az injekció ne­ve Anti-D immunglobulin, vér­adó intézet szállítja a klinikák­nak, kórházaknak. És mégis — mégis születnek testi és szellemi fogyatékos gyerekek. Miért? Mert az emberi tudatlanság .,. stb. Mert az orvosok sem ... stb. Nem hiszek a szememnek és a fülemnek. Most azt nyilatkoz­za az igazgató-főorvos, hogy reménykedik: a legutóbbi körle­vele talán hoz némi eredményt. Mivelhogy van egy egészség- ügyi miniszteri rendelet az Anli- D immunglobulin kötelező al­kalmazására. Mégis születnek testi és szellemi fogyatékos csecsemők a fent említett ok­ból. Miért nem szól közbe a ri­porter? Miért nem kérdez visz- sza: rendelet, valóban? Miért nem kérdezi meg, jól értette-e, valóban a „rendelet" szót mondták-e. Nem valami más szót-e, ilyesmit: kérés, óhaj, plakát, isméretterjesztö felhívás. Miért nem tudakolja meg, mit helyez a rendelet kilátásba a rendelet be nem tartóinak. Pénzbüntetést, kirúgást, akasz­tófát. Nem hiszek a szememnek és a fülemnek, nem, ezt biztosan rosszul hallottam. Hiszen köny­vespolcnyi irodalom foglalkozik a fogyatékos gyerekek problé­máival, mit csináljunk velük, milyen az arányuk a népesség- növekedésben (növekvői), ho­gyan lehetne ilyen meg olyan módon megelőzni ezt a szörnyű gondot. Hiszen tudjuk, hogy legfőbb érték az ember, hogy az egész nép egészsége, jö­vője függ ilyen dolgoktól. Nem, nem hallottam rosszul, tényleg rendeletet mondtak, már . nyilatkoznak is egy kórház orvosai — megdöbbenésemben nem figyeltem, melyiké —, hogy ők bizony mindig beadják azt a csodainjekciót, mert ártani nem árt, és az ember sokszor nem tudja, milyen vércsoportú a behozott nő, milyen vércso­portú a születendő gyermek ap­ja, stb. stb. Szóval ők betart­ják a rendeletet -, az a bizo­nyos körlevél tehát nem nekik fog szólni. A riport nem hagy nyu­godni, fölhívok két szü­lészorvost, egy buda­pestit, meg egy pécsit. A buda­pesti közli velem, hogy az ő kórházuk is betartja a rendele­tet, talán az X kórház nem — de ezt csak baráti információ­nak szánja —, lehet, hogy azok­ról szólt a riport. Itt Baranyá­ban — hallom a másik véle­ményt - ez az egész dolog meg van oldva, mégpedig úgy, hogy a megfelelő időben és módon tisztázzák a vércsoport­kérdést, mert a dolog másik véglete az volna, ha mindenki­nek beadnák azt a csodainjek­ciót, ha kell, ha nem, ez az injekció ugyanis drága, nem is lehet vele Dunát rekeszteni, a megoldás tehát a szervezett, értelmes fölhasználás, nem pe­dig a riportban említett eset, amikoris a megelőző vizsgála­tokat megspórolva adják be azt az injekciót. Mellesleg a ri­port pánikot keltett, jó is, ha megírjuk valahol: igenis meg­kapja mindenki, akinek szüksé­ge van rá! Kiről szólt hát a riport? A kérdést továbbdobom az olvasó­nak. H. E. FI LM JEGYZET ' ' ' . • ••• • ’ • V *Í:Í:Í:|i|:ÍiÍi^ Talán az ördög

Next

/
Thumbnails
Contents