Dunántúli Napló, 1980. június (149. évfolyam, 178. szám)
1980-06-23 / 171. szám
Osztályozó az KB ll-be jutásért Nincsen foci pletyka nélkül A bajnokságnak vége, gyorsan feledjük el! Tulajdonképpen ebben az ej^étlen mondatban lehetne sürflmázni első osztályú labdarúgóink csatározásairól a szurkolók véleményét. De itt a nyár, a játékosok már pihennek, a játékos „ügynökök” és a jól értesültek most élik világukat. Az egyesületek többsége mór meghirdette 20-as keretét. Igaz. mindegyiknél akad néhány üres hely. Oda megváltókat várnak vagy inkább igazolni szeretnének... A Nagymező utcai Operett presszóban ilyenkor, a nyári időszakban a szokott élet folyik. A művészvilág szabadságon lévő, vagy éppen haknizni induló tagjai itt adnak találkát a fociélet vájtfülüinek. Betoppanva egyik régi ismerősöm azzal fogadott: — Szerkesztőkém, igaz, hogy Lakat Károly doktort letartóztatták? Elképedt arcot vághattam, mert kérdezőm dadogott. — Bo . . ., Bo ..., bocsánat! Ez a hír járja. Megnyugtattam, hogy a Tanár úr jó egészségnek és fe- nenagy szabadságnak örvend, ha csak a felesége nem fogta be a hét végén takarítani. Egyébként készül újabb feladatára, "szeretné Tatabányán régi sikereit feleleveníteni. Rónai tgon konferanszié a kiváló művésszel, Szirtes Adómmal ült egy asztalnál. Letelepedtem melléjük, s Adóm kezdett incselkedni először. — Mondd, mi lész a Fradival? Azt mondják, feloszlik Mucha, Takács, Mészöly, Vépi a Volánba tart, és a dunaújvárosiak Judikot akarják visz- szavinni. Ebedli újra a Dózsa felé kacsingat, aztán Nyilasiról is furcsa hírek keringenek. — Kaján mosoly ült az arcára, hiszen köztudott, hogy Ádám Honvéd szurkoló. Nem tudtam cáfolni a híreket, de nem is volt rá időm. Rónai rákontrázott. — Mi lesz az MTK-val? Kovács Bélát elviszi a Dózsa. Már megint begyűjtést rendeznek Újpesten? Oda viszik Békéscsabáról Pásztort, Diósgyőrből Szálait, és úgy hírlik, hogy Pécsről Katzirz is a Megyeri úton folytatja. — Na, ha Szálait elviszik, a Dózsa azzal csak a Diósgyőrt erősíti — mondta az egyik asztaltárs. Egyelőre a pletykákból eny- nyi is elég. Remélem, legközelebb mór konkrétabb hírekkel tudok szolgálni. Az eddig leírtakért felelősséget nem vállalok, hiszen átigazolási időszak következik és mint minden évben, most sem lesz foci pletyka nélkül. Boross Dezső TOTO 1. Pápai Text.—Sárvári V. 3:1 1 2. Zaíaeg. Volán—Ajkai B. 4:1 1 3. Veszprémi Volán—Kőszeg 0:1 2 4. Kapuvár—Fdrtőszentmiklós <1:2 2 5. Nagyigmánd—Mosoni V. 5:3 1 6. Barcsi SC—Kiss J. SE 2:? x 7. Táncsics SE—Bonyhádi V. 3:3 x 8. Nyergesújfalu—III. k. TTVE 2:1 1 9. Szondi SE—Törekvés 5:2 1 10. Sülysáp—EMG Sashalom 1:3 2 11. Csongrád—Szabó L. SE 0:8 2 12. Mátészalkai MTK—Kisv. SE 5:2 1 13. Záhony—Debreceni Volán 0:2 2 Pátmérkőzések: 14. Steinm. SE—Szeksz. TAÉV 3:4 2 15. Mohács-Vém.—Kaposv. V 2:1 1 16. Szekszárdi D.—Pécsi BTC 3:1 1 Sellye, 2000 néző. V.: Soós. Sellye: Kollár — Kovacsevics, Vass, Krén, Elmayer - Könyves, Otártics (Vincze), Amigya - Majorosi (Pandur), Szabó, Go- ják. Edző: Koller Nándor. Siófok: Málics — Rékási, Horváth III., Takács, Bocsev — Miskei (Kiss), Csépán - Orosz, Pordán (Kékesi), Horváth I., Túli. Edző: Nagy György. A Sellye kezdett lendületesebben és már a 7. percben vezetést szerzett. Szabó legurított szabadrúgását Goják ló méterről, ballal a későn vetődő Málics mellett a bal alsó sarokba vágta. (1:0). A 16. percben Horváth I. 19 méteres szabadrúgását Kollár bravúrral kiütötte. Ideges volt a hangulat, mindkét csapat gyakran szabálytalankodott. Valamivel többet kezdeményezett ebben az időszakban a Siófok, de támadásai körülményesek voltak. A 27. percben növelte előnyét a Sellye. Amigya a bal szélről a kapu elé ívelt és Szabó az 5-ösről a léc alá fejelt (2:0). A második gól után már a hazaiak támadtak többet, és a 39. percben Szabó két nagy helyzetet is kihagyott. Szünet után sellyei támadásokkal folytatódott a mérkőzés. Az 51. percben Majorosi került gólhelyzetbe, de elhamarkodottan mellé lőtt. Egy óra elteltével alábbhagyott a hazaiak lendülete, átvette az irányítást Déli csoport Mohács-Véménd TE—Kaposvári Vasas 2:1 (0:0). Mohács, 600 néző. V.: Ignácz. Góllövők: Hell (2), ill. Parnell. Dunántúli csoport Szekszárdi TÁÉV—Steinmetz SE 4:3 (3:1). Pogány, 50 néző. V.: Aumann. Góllövők: Tóth, Marcsa, Poór, Etting, ill. Kocsis (11-esből), Knoch, Schmidt. Tenisz. Kaposvári Vasas—N. Olajbányász 5:4. OB III. férfi mérkőzés, Nagykanizsa. Kerékpár. Vasárnap Budapesten rendezték meg az országos kritérium bajnokságot, melyen a pécsi versenyzők ismét jó formában kerekeztek. Az úttörők mezőnyében Molnár (PSI) a második, a serdülők között Szakács (PSI) ugyancsak második, az ifjúságiaknál Szabó (PSI) és a junioroknál Maul P. (PMSC) harmadik-harmadik helyezést ért el, míg a juniorok között Lóki (PMSC) hetedik lett. Tenisz. Pécsi Spartacus—Budai Bányász 8:1, OB II. férfi mérkőzés. Kitünően kezdett a Sellye Sellye—Siófok 3:0 (2:0) a Siófok, azonban akárcsak az első félidőben, ezúttal sem tudott helyzetet teremteni. A 63. percben Krén reklamálásáért sárga lapot kapott. A 65. percben a siófoki kaputól 30 méterre szabadrúgáshoz jutott a Sellye. Otártics bombája nyomón a labda a felső lécről vágódott a gólvonal mögé. (3:0). Nem sokkal a befejezés előtt Pandur közeli lövését védte bravúrosan Málics. Kitűnően kezdett a Sellye az NB ll-be jutásért kiirt osztályo. zón. Végig lendületesebben, fe- gyelmezetebben, korszerűbben játszott, mint ellenfele, és győzelméhez egy pillanatig sem féri kétség. A Siófok körülményes, elképzelés nélküli játékával nagy csalódást okozott. A háromgólos előny birtokában a Sellyének nagy esélye van arra, hogy kiharcolja a magasabb osztályba jutást. Jók: Vass, El- nsayer, Otártics, Szabó, Goják, ill. Takács, Horváth I. Lázár Lajos * A LABDARÚGÓ NB tl-BE JUTÁSÉRT JÁTSZOTTÁK MÉG: Dombóvári MSC—Honvéd Toldi SE 4:0 (2:0), DÉLÉP SC-Ba- ja 2:0 (0:0), Keszthely-Répce- lak 1:0 (0:0). Szekszárdi Dózsa—Pécsi BTC 3:0 (2:0). Szekszárd, 400 néző. V.: Tóth J. Góllövők: Pölöskei, Szajkó, Walter. Bonyhádi Vasas—Honvéd Táncsics SE 3:3 (3:1). Kaposvár, 100 néző. V.: Varga. GóJ- lövők: György (2), Bulla, ill. Alt, Hideg, Bodó. Barcsi SC—Kiss J. SE 2:2 (1:2). Barcs, 300 néző. V.: Sümegi. Góllövők: Fodor Gy., Gulyás, ill. Bódis, Horváth Kézilabda. Nagykanizsai Olajbányász—Kapuvár 26:17 (14:10). NB II. férfi mérkőzés, Kapuvár. Vízilabda. PMSC—Bp. Siketek SC 11:4 (3:0, 4:1, 3:2, 1:1), OB ll/B. mérkőzés, Hullámfürdő, 400 néző. V.: Schlosser, Franta. Pécsi gólszerzők: Szilágyi (3), Katies A. (3), Tábori (2), Gyöngyösi J„ Katies J., Török. Egri Vízmű—Kaposvári Rákóczi 13:0, OB ll/B. mérkőzés, Hullámfürdő. Kézilabda. István-aknai Bányász—Ajkai Alumínium 24:19 (12:11). NB II. férfi mérkőzés, Pécsújhegy. A hazai játékosok közül Palánki dobta a legtöbb gólt, hatot. Keresse fel Ön is TESTKULTÚRA SZALONUNKAT Pécs III., Veress Endre u. 11. Telefon: 11-589 Nyitvatartás: hétfőtől péntekig 12—20 óráig páros szombaton 7—15 óráig NŐI NAP: hétfő, szerda, péntek, FÉRFI NAP: kedd—csütörtök, szombat TORNA, ERŐSÍTÉS, KONDICIONÁLÁS, MASSZÁZS, (FINN SZAUNA JÚLIUS 1-TŐL). Varjuk kedves vendégeinket Pécsi Szolgáltatóipari Vállalat Osztályoztak a szurkolók Katzirzé és Tallósié az aranylabda Véget ért a verseny a szurkolók kegyeiért, eldőlt, hogy olvasóink osztályzata alapján a PMSC labdarúgói közül Katzirz, a PVSK játékosai közül pedig Tallósi kapja p DN szerkesztősége által felajánlott aranylabdát. A PMSC csapatából 13-an szerepeltek legalább a mérkőzések felén, s így értékelhetők voltak. Az őszi első, Pál Gyula, lábtörése miatt kidőlt a sorból, nem lehetett versenyben a taU. PEAC—Bakony Vegyész 3:0, U. PEAC-Nagykanizsai Vízmű 3H), Pécsi VM—Bakony V. 3:1, NB II. női mérkőzések. U. PEAC— Nagykanizsa 3:0, NB II. férfi mérkőzés. Felvételünkön a Meteor röplabdázónője ejtéssel szerez pontot csapatának. Fotó: Arató Ökölvívás PVSK-sikerek Cegléden 132 ponttal nyerte o PVSK csapata a Cegléden rendezett idei vasutas egyéni bajnokságot. A vasutas öklözök eredményei: Győztesek. Serdülő I. korcsoport. Első helyezettek: Ladányi, Csizmadia. Ebben a korosztályban a legtechnikásabb versenyzőnek járó tiszteletdíjat Csizmadia kapta. Serdülő II. korcsoport. Első helyet szereztek: Balogh B., Kákái, Kovács, Balogh O., Schneider, Fridrich, Kanizsai. Dunai, Sándor, Ambrus: mósodikok lettek: Simon, Dunai L,, Horváth és Sári, harmadikok pedig Balogh L., és Kocska. Ebben a korcsoportban a legtechnikásabb ökölvívónak járó tisztelet, díjat Ambrusnak ítélték. Ifjúságiak. Első helyen végeztek: Horváth Gy., Szalai., Schneider, Bozsér, Szili; másodikon: Danhoffer Balogh, Gédert; a harmadikon pedig: Grunda és Papp. A legtechnikásabb ökölvívónak járó tiszteletdíjot itt Szili kapta. Felnőtt korcsoport. Első helyezettek: Kálmán, Mar. kó, Alvics, Pirbus, másodikak lettek: Magyar és Lovas, harmadik helyezett: Balogh. A legtechnikásabb ökölvívónak já. ró tiszteletdíjat Pirbus László kapta. A legtöbb pontot elért csapat edzőjének járó tiszteletdíjat Szaif Géza, a PVSK edzője vehette át. Kovács (Steinmetz SE) ezüst, érmet nyert Salgótarjánban, a kiemelt utánpótlás részére ren. dezett négynapos Szondi-em- lékversenyen. Pécsi iparvállalat felvételre keres közgazdasági egyetemi vagy pénzügyi és számviteli főiskolai végzettséggel rendelkező pénzügyi osztályvezetőt JELENTKEZÉSEKET: „PERSPEKTÍVA" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe kérjük. 1—196/1980. Bútorgyártásban jártas, több éves gyakorlattal rendelkező OKLEVELES FAIPARI MÉRNÖK vagy MÉRNOKHAZASPAR RÉSZÉRE osztályvezetői beosztásba pályázatot hirdetünk JELENTKEZNI LEHET: Szék- és Kárpitosipari Vállalat siklósi gyára vasszal. A helyére lépő Katzirz viszont parádés átlagot nyújtott: 6,48-at. Egy alkalommal kapott kilencest és öt alkalommal nyolcast! Dárdai kitűnő tavaszi formájával — négy nyolcasából hármat ekkor kapott — a 9. helyről jött fel a másodikra. Az őszi negyedik, Bodnár kevésszer jutott szóhoz a bajnokság második felében, Róth viszont ekkor tört be az élmezőnybe. Kincses és Torna megbízhatóságát jól tükrözik az érdemjegyek, s előkelő helyet foglal el Kerekes is. Dobány nagyszerű tavaszi osztályzatait (egyszer 9-est is kapott) az „első menet" gyengébb pontszáma rontja le. A PMCS-labdarúgók sorrendje: 1. Katzirz 6,48; 2. Dárdai 5,69; 3. Kincses 5,56; 4—5. Torna és Kerekes 5,56; 6. Róth 5,55; 7. Schulteisz 5,48; 8. Dobány 5,40; 9 Lutz 5,33; 10. Lőrincz 5,29; 11. Nagy 5,12; 12. Kardos 5,04; 13. Tapaszti 4,73. A FVSK-sok közül 12 játékost értékelhettünk. Itt az őszi első Tallósi megőrizte helyét. A népszerű „Tű" elsőséget az sem veszélyeztette, hogy a hajrára idegileg alaposan elfáradt. Szabó, a második régi harcos követi Tallósit, majd két újonc, Horváth és Szőcs található a rangsorban. Horváth általában idegenben kapott gyengébb jegyeket, Szőcs pedig sérülése után nem nyerte vissza korábbi jó formáját. Mögöttük áll Grünwald, Tóth és Hüber, s érdekesség, hogy a csapatból csak ők kaptak nyolcast — Grünwald kétszer is! A 12 név között nem szerepel egyik kapusé sem, oly sűrűn váltották egymást, hogy nem jött össze egyiknek sem a szükséges mérkőzésszám. A PVSK-labdarúgók sorrendje: 1. Tallósi 5,75; 2. Szabó 5,53; 3. Horváth 5,30; 4. Szőcs 5,26; 5. Grünwald 5,23; 6. Tóth 5,18; 7. Németh 5,11; 8. Hüber 5,09; 9. Kresz 5,04; 10. Kaszás 4,95; 11. Stájer 4.41; 12. Szász 4,29. A két nyertes így nyilatkozott. — Megtisztelő a szurkolók bizalma, örülünk, hogy osztályzataikkal nekem juttatták az cranylabdát. Úgy érzem, telje- siményemmel nem okoztam csalódást. Ezúttal szeretnék köszönetét mondani edzőimnek, főként Kovács József kapusedzőnek és Sági Sándor erőnléti edzőnek, akik egyénileg sokat foglalkoztak velem — mondta Katzirz Béla, aki harmadik alkalommal nyerte el az aranylabdát. TalJós István: — Nagyon boldog vagyok, hogy meg tudtam őrizni őszi elsőségemet, vitrinemben díszhelyet kap majd az aranylabda. Nagyon szerettem volna, ha sikerül bentmaradnunk az NB /-ben, de így némi kárpótlást nyújt az elismerés, aminek azért is örülök, hiszen játékospályafutásomból már nincs túl'sok hátra. Belénessy Csaba Világ proletárjai. hétfői Dunántúli napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallama Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György ISSN 0133—2007 Terjeszti a Magyar Posta Indexszám: 25 054 Nyári Totó Kupa Eredmények röviden