Dunántúli Napló, 1980. június (149. évfolyam, 178. szám)
1980-06-18 / 166. szám
Az utolsó simításokat végzik, befejezés előtt áll a tereprendezés környékért. a moszkvai olimpiai stadion Bajnokság után (I.) így látták az NB l-es klubok elnökei B! lefejeződött a labdarúgó bajnokság, az NB I. csapatai július 7-ig pihenőre térnek. Nem úgy a klubok vezetősége. Értékelik az idényt, dolgoznak az augusztus elején induló új bajnokságra a csapat előkészítésén, erösitésén. Az elmúlt idényről, az új bajnokság célkitűzéseiről nyilatkoznak az MTI sorozatában az egyesületek elnökei: Bissi Tibor, (Bp. Honvéd): Megnyertük a bajnokságot, ezzel az egyesület régi vágya, álma teljesült. Nemcsak az NB l-es gárda ért célba, még öt csapatunk lett bajnok, a tartalék. ezenkívül két ifjúsági és két serdülő együttes. Mindez úgy gondolom bizonyság arra, hogy nemcsak elsőcsapat centrikus a szakosztály, nagy gondot fordítunk az egész labdarúgó vonal fejlődésére. Természetesen az NB l-es bajnokságnak örülünk a legjobban, győzelmünk az egységes csapatszellem, a csa. pótmunka, a kiegyensúlyozott morális és fegyelmi helyzet diadala. Hó/ya István, (Ú. Dózsa): Számunkra rosszul indult az 1979—80. évi bajnokság, az őszi idény derekán álltunk még o 15. helyen is. Szerencsére időben rendeződtek a sorok, a csapat fokozatosan visszanyerte ré. gi arcát. Sikerült előrelépni a második helyre. Miként annyi éve, újólag a dobogón végeztünk, lehetőségünk van megint nemzetközi kupaszereplésre. Országh Józsel (Tatabánya): Az első öt hely valamelyikének megszerzése volt a cél, a tervet sikerült megvalósítani. Eredményes volt a csapat fiatalítása, kialakult egy ütőképes gárda. Több fiatal jelentősen előrelépett, közülük különösen Her- mannt dicsérném. Jövőre is az első öt hely valamelyikét pályázzuk meg. Baracs Ferenc, (Pécsi MSC): Az elnökség célul tűzte ki, hogy NB I. osztályú labdarúgócsapatunk szerezzen 35 pontot és ér. kezzen o 6—8. helyre. Pontban eggyel több jött és hetedikek lettünk. Ettől függetlenül nem lehetünk mindennel elégedettek, nagyon hullámzó volt a teljesítmény. Adódtak nagy kisiklások és nagy bravúrok, állandóbb szereplés szükséges. Dévényi Tibor, (MÁV Előre): Sajnos, harmadszorra nem tudtuk kiharcolni az újabb NB l-es szereplés jogát. Csak az őszi szerepléssel lehetünk elégedettek, 14 pontot szereztünk és 3 ponttal vezettünk a kieső helyen lévők előtt. Tavasszal visszaesés következett, csak 8 pontot érdemeltünk ki. Sajnos, ekkor már hazai pályán sem voltunk képesek a korábbi teljesítményekre. • WIMBLEDON: A világ legnagyobb egyéni teniszversenyén, Wimbledonban idén Björn Borg és Martina Navratilova lesz a No. 1., tehát a férfi-, illetve női viadal első számú kiemeltje. Ez derül ki a torna „kiemelő bizottságának” hétfőn nyilvánosságra hozott listájából, amelyen a mezőny legjobb 16 férfi, illetve női versenyzője szerepel. A férfiaknál a komputeres ranglistának megfelelően az amerikaiak alkotják az élmezőny javarészét, a legjobb 16 között ugyanis 10 helyet foglalnak el. Borg mögött McEnroe és Connors következik, a nőknél a listavezető Navratilovát Austin és Evert Lloyd követi. 0 IASI: A romániai lasiban folytatódott a nemzetközi női röplabdatorna, amelynek résztvevője az olimpiára készülődő magyar együttes is. Az újabb ellenfél a tornagyőzelemre pályázó Szovjetunió volt, s az eredmény alakulásához nem is fért kétség: a Szovjetunió 3:6- ra győzött. 0 BRISTOL: Többszöri halasztás után - az eső szólt közbe - Románia megnyerte Davis Kupa mérkőzését az angol teniszválogatott ellen, a sorsdöntő egyesben Nastase 7:5, 8:6, 2:6, 2:6, 6:4 arányban bizonyult jobbnak a Feaver elleni csatában. Nas- taset a norvég vezető bíró kétszer is figyelmeztette az ellenfél zavarása, illetve minősíthetetlen hangnem miatt, így több mint valószínű, hogy a román sportolót ismét megbünteti a Nemzetközi Szövetség. A továbbjutó Románia az európai ,,B"-döntőben a Franciaország ellen 5:0-ás eredménnyel továbbjutott Csehszlovákiával találkozik. 0 ODESSZA: A női sakk- világbajnok-jelöltek negyeddöntőjében a bolgár Lemacsko és a szovjet Litinszkaja hatodik találkozója a 41. lépésben függőben maradt, a folytatásra szerdán kerül sor. A szovjet sakkozónő jelenleg 3,5:1,5 arányban vezet. SPOll n Bőrös területi munkahelyi olimpia A BTC sporttelepén rendezték a bőrös területi munkahelyi olimpia újabb fordulóját, melynek szervezője ezúttal a Pécsi Kesztyűgyár tömegsport bizottsága volt. Hét sportágban versenyeztek a Kesztyűgyár üzemei — központi, 2. számú. Siklós» Dombóvár, bőrruházat —, valamint a Pécsi Bőrgyár dolgozói, több mint 300-an. A versenyeket kispályás labdarúgásban, kézilabdában, asztali- teniszben, sakkban, természetjárásban, lövészetben és atlétikában rendezték. Az összetett pontversenyt a Pécsi Bőrgyár nyerte, a Kesztyűgyár központi gyára, valamint a 2. számú gyár előtt. A dijakat a győzteseknek Gulyás József, a Pécsi Kesztyűgyár vezérigazgatója adta át. A győztes csapat elnyerte a Bőripari Dolgozók Szakszervezete által felajánlott serleget, és az első három helyezett a Kesztyűgyár sportkörétől vásárlási utalványokat kapott tömegsport célokra. Kézilabda MB I. 0 várakozásnak megfelelően szerepelt a Pécsi MSC I Tehetséges fiatalok I Ősszel előrébb léphet a csapat A Pécsi MSC férfi kézilabdacsapata az 1980. évi bajnokság félidejében 10 ponttal a 8. helyet foglalja el az NB I. bajnoki táblázatán. Ha a papírformát nézzük, okokkor ez az eredmény megfelelő, a csapat hozta azt az eredményt, melyet a szakemberek és a szurkolók vártak. Ha az egyes mérkőzéseket nézzük, akkor viszont már kissé elégedetlennek kell lennünk, mert a 10 pontnál valamivel több is lehetett volna. A csapat nem tudta megragadni a lehetőségeket. Vajon ez miért nem sikerült? Mindenekelőtt azért, mert oz őrségváltás után még tart a fiatalok beépítése. Az idei bajnok, ságot olyan ismert játékosok nélkül kezdte a PMSC, mint Ágoston. Harmat, Gera, Herbert, akik visszavonultak, vagy a Komlóra igazolt Benkő. A helyükre került fiatalok máris megcsillantották képességeiket, de még hiányzik a rutin és ez két-három pontba került. Példaként az ózdi és debreceni mérkőzéseket említhetnénk, ahol csak nagy küzdelem után maradtak alul a piros-feketék és ha valamivel tapasztaltabbak a játékosok, akkor könnyen a ma. guk javára fordíthatták volna a mérkőzést. Vagy az Elektromos elleni találkozó hazai pályán, amikor a félidőben még biztoson vezettek a pécsiek és elég volt egy pillanatnyi kihagyás és máris fordult a kocka. Meghatározó volt még néhány sérülés fs, ráadásul a kulcsemberek dőltek ki a sorból és így tovább csökkent az átlagéletkor. Móró Gábor, aki immár ötödik éve irányítja a csapat edzéseit, a tavaszi idényben elsősorban Füzesi, Kedves, Hunyadi, Kova. csics valamint Endrédi játékával volt elégedett. Hegedűs és Tas. kó teljesítményét sérülésük befolyásolta. Hullámzó teljesítményt nyújtott Kovács. Kőszegi, Koleszár és Ivanics. A fiatal, de már a válogatottságig eljutott Fehér keveset játszott, de igazolta hogy ő még sok örömet szerezhet a sportág híveinek. Ha már a válogatottság szóba jött, akkor e| kell mondani, hogy ebben az évben csúcsot állítottak fel a pécsiek. Válogatott mérkőzésen a magyar csapat színeiben pályáro lépett Kovacsics, Fehér és Hunyadi. Csupán sérülése miatt nem játszhatott Füzesi a címeres trikóban. Faludi Mihály szövetségi kapitány a 25 fős olim. piai keretbe meghívto Kovacsi- csot. Füzesit, Kedvest és Hunyadit. Most már véglegessé vált, kik utaznak Moszkvába. Ugyan az utazó keretbe nem jutott be egy pécsi sem, de nincs ok elkeseredésre, mert a kiszemeltek a jövőben még bizonyíthatnak. Kovacsics így is készenléti tartalék, amennyiben a nevezett három kapus közűi egyik megsérül, akkor ő utazik az olimpiára. — A fiatalok sokat fejlődtek a tavaszi idényben, így ősszel magasabbra emelhetjük a mér. cét — mondotta Móró Gábor. — Az őszi sorsolásunk kedvezőbb is, hiszen a 11 mérkőzés közül hatot itthon játszunk és idegenben is eséllyel lépünk pályára a kiesőjelölt Vasas és Újpesti Dózsa ellen. A bajnokság hátralévő szakaszában 12— 14 pont megszerzése a cél és ha sikerül, akkor megpályázhatjuk a hatodik helyet. A PMSC július 15-én kezdi meg a felkészülést az őszi fordulóra és az előkészületek során Dunaújvárosban majd Keszthelyen szerepelnek felkészülési tornán. Augusztus 15— 17. között Pécsett a városi sportcsarnokban nemzetközi tornára kerül sor, melyre a rendezők ’meghívtak egy lengyel, román és dán csapatot. Ez a nemzetközi torna lesz az augusztus 24-i őszi rajt főpróbája. Lázár Lcjos ff irlőiiéifiyéfc kividéi* ATLÉTIKA. Tapolcán országos serdülő összetett versenyen jól szerepeltek a szigetváriak. Számos nagy egyesületet megelőzve megnyerték a lányok és fiúk csapatversenyét is. Egyénileg a legjobban Péter Balázs, Molnár Szilárd, Pintér Lívia és Gulyás Erzsébet szerepelt. MODELLEZÉS. Várnában a szocialista országok hagyományos hajómodellező versenyén jól szerepeltek az Ércbányász sportolói. A felnőtt DX-kategó-‘ riában Vönöczky 2., a DM-ka- tegóriában Dúsa 3., a D-lLies kategóriában Nádaskay ugyancsak 3. lett. Az ifjúságiak mezőnyében a D-10-es kategóriában Kucsera nagy fölénnyel győzött. LABDARÚGÁS. A komlói járási bajnokság legutóbbi fordulójának eredményei: Egyházaskozár-Mágocs II. 4:3, Nagypall-Gödre 2:0, Magyar- egregy-Lovászhetény 5:2, Me- kényes—Kisvaszar 5:2, Pécsvó- rad-Hosszúhetény 0:1, Liget- Hetvehely 2:0. TERMÉSZETJÁRÁS. A Pécs városi Sportlelügyelőség megalakította a Városi Természet- barát Szövetséget. Az elnök Gida Tibor, a titkár Kazal György lett. MAI SPORTMŰSOR: Kézilabda. Megyei női mérkőzés: MEZŐGÉP—Kesztyűgyár, Rácvárosi iskola, 18.00. 45/A LAKASTEXT1LBOLT (KOSSUTH TÉR -r BEM U. SAROK) nagy maradékengedménnyel , 0 Függönyök, futó- és padlószőnyegek, bútorszövetek, bútorvásznak és függönykísérök. TOVÁBBI KEDVEZŐ AJÁNLATUNK: Régi ár Új ár Damasztabroszok 81,50 57,— Damasztabroszok 71,— 49,70 225 cm-es függönyújdonság 78,50/m 47,10/m y Amíg a készlet tart! A Budapesti Vasas Izzó visszalépett az NB ll-ből A Budapesti Vasas Izzó Sportkör elnöksége legutóbbi ülésén a labdarúgó szakosztály helyzetéről tanácskozott. Határozatot hozott, hogy az 1979—80-as idény befejeztével a csapat lemond NB ll-es jogáról és kéri a budapesti bajnokság I. osztályába való besorolását. Ezzel egyidö- ben a bázisvállalat társadalmi és gazdasági vezetői, valamint Vác városi Tanácsa és pártbizottsága között létrejött megállapodás értelmében jelentős segítséget nyújt majd a város sportjának fejlesztéséhez az alábbiak szerint: Vácon a közeljövőben megalakult egy összevont sportegyesület, Váci Izzó MTE néven, mely jogutódja a Váci Híradás Sportegyesületnek. A Váci Híradás és a Bp. Vasas Izzó csapataiból alakítják ki a Váci Izzó MTE NB ll-es együttesét. Az Izzó BLSZ gárdáján kívül az összes utánpótlás csapatot működteti továbbra is. A Vácra menő játékosok átigazolása folyamatba kerül. A PÉCS VÁROSKÖRNYÉKI LABDARÚGÓ-BAJNOKSAG VÉGEREDMÉNYE 1. Gyód 12 7 2 3 28-26 16 2. Pellérd 1. 12 6 3 3 40-19 15 3. Bogád 1. 12 7 1 4 35-14 15 4. Görcsöny 12 6 2 4 26-19 14 5. Bogád II. 12 6 2 4 25-22 14 6. Pellérd II. 12 3 1 8 13-52 7 7. Berkesd 12 1 1 10 15-30 3 Osztályozok az NB //-be jutásért Sellye-Siófok mérkőzés Befejeződött a labdarúgó-bajnokság, de a sportágban még izgalmas küzdelmek vannak hátra. A 19 megyei bajnok, továbbá Budapest bajnoka június 22-én és 29-én játszik osztályozót az NB ll-be jutásért. A 20 csapatból sorsolás alapján tíz párt alkottak, az oda-vissza párharc győztese szerzi meg az NB ll-es jogot. Az első, június 22-i mérkőzésre az elölálló együttes otthonában kerül sor, a visszavágó, június 29-én az első fordulóban a vendégcsapat pályáján lesz. Az ismert kupaszabályok döntenek, ha a visszavágó után egyenlő az állás, pontban, illetve gólkülönbségben. A holtversenyt ebben az esetben eldönti az idegenben lőtt több gól. Ha ez is egyenlő, akkor a visszavágó nem ér véget a 90. percben, 2x15 perces hosszabbítás következik, s ha ez sem hoz döntést, akkor 11-es rúgásokra kerül sor. Az osztályozok párosítása: Dombóvári Munkás—iHonvéd Toldi SE, Sellye—Siófok, Szegedi DÉLÉP— Baja, Szeghalom—Karcag, Keszthelyi Haladás—Répcelak, NIKE Fűzfő— Csorna, Honvéd Rákóczi SE—ÉGSZOV MEDOSZ, Soroksári VOSE—Nagybá- tony, Recsk—Borsodi Volán, Hajdú- böszörmény—Tuzsér. Dunántúlt namo Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallama Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245. 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 ________Kiadó telex: 12-320 ____ K észült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177. 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 30,— Ft negyedévre 90,— Ft, egy évre 360,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007