Dunántúli Napló, 1980. május (37. évfolyam, 119-148. szám)
1980-05-11 / 128. szám
1980. MÁJUS KULTÚRA DN HÉTVÉGE 9. T fi köziffödlö Bemutató a Pécsi Nemzeti Színházban Fritz Hochwälder osztrák szár. mazású svájci szerző drámája a francia forradalomnak egy olyan epizódját dolgozza fel, amelynek „áthallásai” — különösen, ha a drámo megírásának idejébe, 1948-ba képzeljük magunkat — eléggé nyilvánva. lóak a törvénytelenségek és kegyetlenkedések fasiszta változataira. Mégsem mondanám, hogy drámája nem történelmi dráma, noha adós marad a történelem új, vagy korábban rejtve maradt vonatkozásaink kibontásával, de ugyanakkor adós marad szélesebb horizontú, általánosabb mondanivalóval is, valami olyan — talán filozófiai kérdésföltevéssel, amely e történelmi „sztorit” mai drámává emelné. Mindezek mellett A közvádló jó színdarab, érthetővé teszi, miért játsszák szerzője műveit Európa. szerte nagy kedvvel, látszik be. lőle, hogy Hochwälder kiválóan ismeri a színpadot, olyan szerző tehát, aki nem az irodalom felől közelít a színpad felé, hanem a színházból, a színházban élve-gondolkodva ír darabot. Mégis megjegyzem, hogy — hiába! — nem elég mély és nem elég erős az a gondolat, ami e drámában benne van, s a mód, ahogyan benne van. Ez pedig úgy tartozik témánkhoz,' hogy az következik belőle: kevesebb tekintélytisztelet a „külföldi neves szerző" iránt jót tett volna az előadásnak, tetemes húzásokkal pergőbbé, szelleme, sebbé lehetett volna tenni ezt a — valóban krimiszerű — színpadi történetet. A nézőt pedig ezúttal olyan kép fogadja a színházba lépve, ami jót ígér: hagyományos és korszerű színházat egyszerre, vagyis a játék örömét, magá- valragadó történetet, beleélésre alkalmas miliőt, igazi színpadi figurákat, konfliktust, egy szuverén világ hangulatát. A francia forradalomból ismert ,,nép” táncol, dalol az előcsar. nokban, ünnepel, levágott fejeket cipel kosarakban, a korabe. li utca képét a kései utókor ítéletét nyújtva egyidejűleg. Majd gonddal berendezett színpadot talál a néző: kőfalak közt meghúzódó régi ablakokat, gyertyavilágos, aktákkal zsúfolt közvád. lói irodát, zajjal csapódó vasrácsos ajtót, oszlopokkal osztott teret. És azután egy mind szorosabbra záródó csapdát kísér, hét nyomon, összeomló elszántságokat, felizzó emberi aljasságokat, köpönyegforgatást, Vallói Péter és Koszta Gabriella önfeláldozást, igazi színpadi int. riktíf. A közvádló — aki nemcsak lelkiismeretes bürokrata, de jószimatú nyomozónak is szeret, te hinni magát -— a néző szeme láttára készíti el magának a vermet, amibe azután „megdolgozott" hamistanúi és titkos ellenségei együttes erővel bele is lökik. Hall a néző a rossz törvények precíz végrehajtóitól arról is, hogy mennyivel jobb lenne jó törvényeket szolgálni. Hall a néző egyet mást az önkény természetéről, a félelem pszichológiájáról, a „csak parancsot teljesítettem” öncsaló filozófiájáról. Pozitív figurát eb. ben a vérgőzős világban nem talál, legföljebb gyengének bi. zonyuló jellemet. A közvádló ördögi figurája mellé egy-két velejéig rothadt alak csatlakozik még és a csapda-építő hősnő, akiről eldönthetetlen, mikor hazudik, s mikor mond igazat, eldönthetetlen tehát, milyen valójában. Fentiekből alighanem kitűnik, hogy míg o vendégként díszletet tervező Banovich Tamás munkája teljes egészében, az ugyancsak vendégként közreműködő Schaffer Judit jelmezei nagyrészben voltak kielégítőek — utóbbinál nem értettem, hogy a klasszikus nagyasszonyt miért kellett rózsaszínbe és főkötőbe öltöztetni, amitől inkább látszott hímezgető polgárasszony, nak, semmint a legendás hírű therm idori hősnőnek —, Sik Ferenc rendezése pedig minden ötlete ellenére a valódi feszültséget nem tudta a színpadra va. rázsolni. A szereposztással is lehetne vitatkozni. Gyóry Emil néhány nagyszerű jelenettel ajándékozott meg bennünket, de mindvégig mégsem tudta tartani Fouquier-Tinville jellemének ko. romfekete színeit. ízlését dicséri, hogy ha már belülről nem jött o gonoszság, külsőséges eszközökkel nem igyekezett pótolni — épp ez lehet az oka, hogy főként az utolsó részekben volt igazán a helyén, amikor a félelem és a balsejtelem föllazította a közvádló magabiztossá, gát, s itt mód volt „emberi" kitágítására ennek a sátáni jellemnek. Rögtön utána Faludy Lászlót kell említenünk, aki méltón a pécsi közönség egyik kedvence, ezt a feneketlenül aljas vén kéjencet is úgy vitte színre, hogy annak minden apró részlete kimunkált, mesteri volt. Bán János sikerrel küzdött meg egy — szavakban legalábbis, — bátor, jobb. ra törő fiatalember szerepével, Dávid Kiss Ferenc többet is kihozhatott volna az írnok figurájából, s Vállai Péter sem tudta egyéni színekkel felruházni Tallien előkelő-aljas alakját Csikós Gábor és ifi. Kőmives Sándor tisztes munkát végeztek, Koszta Gabriella azonban aligha volt a helyén. Leginkább az ő lágyságának, bizonytalon figurájának köszönhető, hogy o dráma nem izzott fel igazán ott, ahol amúgy erre lehetőség lett volna. Mármost éppen a nézők, vagy a leendő nézők kedvéért hadd mondjam ki: az előadás végül is egy tisztes, a közepesnél jobb színvonalat képvisel. De ugyancsak az ő kedvükért, ha más értelemben is, hadd adjak számot még valamiről. A közvádlót a második vagy harmadik előadásán néztem vé. gig, ahol elmaradt például az előcsarnok! közjáték nem tudom, miért. Nem voltak éppen kevesen a nézőtéren, de voltak pillanatok, amikor mégis úgy tűnt: tátongó nézőtér előtt zajlik a játék. Ásított néha a szín. pad is. Annak a kontaktusnak, amit színházi emberek oly gyak. ran és fontosként emlegetnek, mert annak meg kell lennie szín. nészek és közönség között, most nyoma sem volt. Hogy ez miért alakult így, a színház dolgo ki. deríteni. Tény azonban, hogy ezt a jelenséget nem szabad jelentéktelennek vagy meg nem történtnek tekinteni. Lehet, hogy ez egy alkalommal most a közönség volt a „bűnös”. Nem volt jó az összetétele, nem „vette a lapot". Lehet, de nem valószínű. S ha így van, se okolható. Színház — közönség nélkül: abszordum. Nem létezhet, nem is létezik. Olyan ez, hogy o színész — bocsánat a profán hasonlatért — tátong csak, mint a szárazra vetett hal. Átéltem légszomját. Olyan lecke ez, ami régóta fel van adva. de amire mindig újra kell készülni. Hallama Erzsébet Huszonöt éves a Magyar Rádió Gyermekkórusa Huszonöt éves fennállásának alkalmából a közelmúltban ünnepi hangversenyt adott a Magyar Rádió Gyermekkórusa a Zene- akadémián. Képünkön: Csányi László vezényli a kórust Könyveink a nagyvilágban A Corvina Könyvkiadó évről évre sok ezer példányszámban jelentet meg számos idegen nyelven magyar könyveket. — Milyen célok irányítják a könyvkiadót a magyar könyvtermékek más országokban illetve idegen nyelveken történő terjesztésekor? — kérdeztük a Corvina nyelvi szerkesztőjét, Veressné Deák Évát. — Elsősorban kulturális, politikai célok határozzák meg munkánkat, amikor a magyar kultúra legfontosabb termékeit igyekszünk eljuttatni külföldre — mondta a nyelvi szerkesztő. — Verseket, kiasz. szikus irodalmat, társadalom. és történelemtudományi cikkeket, tanulmányokat, szociológiát fordítunk le a világ legkülönbözőbb nyelveire. Bizonyára ismeretesek már az úgynevezett Corvina könyvek például, amelyek főleg társadalom. és történelemtudományi műveket tartalmaznak. Igyekszünk minél szélesebb körű tájékoztatást adni a fel. sorolt területekről. Másik törekvésünk hogy minél több művészeti témájú könyvünket idegen nyelveken is megjelen, tessük, részben külföldön, részben pedig idehaza. Egy harmadik szempont is meghatározza könyvkiadásunkat, mégpedig, hogy azokat a könyveket adjuk ki, amelyekhez külföldön kiadópartnere, két is találunk. Ezért vagyunk jelen rendszeresen a nemzetközi könyvvásárokon, Frankfurtban, Bolognában, Lipcsében és másutt is. Ezeken a vásárokon minden országnak saját könyvstandja van. A vásárokat idejében és jól előkészítjük, már előre tudatjuk partnereinkkel, hogy milyen könyvekkel jelentkezünk. Rengeteg bemutatóanyagot viszünk magunkkal, s igyekszünk rábeszélni partnereinket a közös publikálásra. — Mit jelent a közös könyvkiadás? — Az úgynevezett kiskereskedői eladás révén is elkerülnek magyar könyvek külföldi könyvesboltokba, de az nagyon kevés, és többnyire elsikkadnak. Az az igazi vál. lalkozás ha valamelyik külföl. di kiadóval közösen jelentetünk meg egy-egy könyvet. A A Corvinának nagyon sok or. szággal vannak már közös kiadványai, így az NSZK-val, az USA-val, a Szovjetunióval, Spanyolországgal, Franciaországgal, Finnországgal, Olasz, országgal, Dániával, Hollan. diával, Jugoszláviával, Angliával. Még welsi nyelven Is adunk ki könyvet. A közös ki. adás valójában minden munkát miránk hárít, mi készítjük el a könyveket idehaza, persze a partnerek kívánságait figyelembevéve. — Milyen híre van a világban a Corvina kiadványainak? — Hírünk elég jó, csak az a baj, hogy sokszor nem tudunk a megállapított időre szállítani, mivel fordítói, nyomdai és kiadói gondokkal küszködünk. A régi fordítói gárda kihalóban van, a fiatalokat meg más, könnyebb és lényegesen jobban fizetett területekre csábítják. — Milyen alapon választják ki a lefordításra kerülő munkákat? — Résziben a szerzők vállalkoznak bizonyos könyvek megírására, részben pedig a szerkesztők figyelik, mi az, ami kell. Vannak már eleve fordításra váró művek, mint például a magyar költészet klasszikusai. Az idegenforgalmi könyveket a szükségletnek megfelelően idehaza adjuk ki. Most készülünk megjelentetni egy színes Budapest fotóalbumot, öt nyelven. Az ilyesfajta könyvek iránt nagy a kereslet. De ugyanúgy nagy számban nyomtatunk ki gyér. mekkönyveket, sakk. és szakácskönyveket is. Ami idegen- forgalmi kiadványainkat illeti, meglehetősen sok probléma van velük, mivel elosztásukat sajátos módon szervezik meg az országban. A Balaton könyveket például egyáltalán nem a Balaton körül lehet megvásárolni, mint ahogy a Csongrád megyéről szólóakat sem Csongrád megyében. — Vannak-e a Corvinának sikerkönyvei? — Igen vannak. Ilyen Bar- csay Jenő Művészeti anatómia című munkája, amelyet 1955. óta minden évben újra kinyomtatunk németül, franciául, angolul, oroszul, spanyolul, hollandul, svédül sok tízezres páldányszámban. Tavaly például csupán angol nyelven 20 000 példányban jelentettük meg. Sikerkönyv ugyancsak a Janikovszky—Ré. bér gyermekkönyvsorozat, amelyet szintén sok nyelven publikálunk. A gyermekeknek íródott és készült „arany könyv” sorozat is nagy siker lett. Csak a német nyelvű ki. adás tíz publikációt ért meg, — Milyen fajta könyvek, kiadványok terjesztésével vannak gondjaik? — Nagyon szeretnénk terjeszteni a már említett Corvina könyveket, de ez nem megy kellő propaganda nélkül. Gondjaink adódnak a magyar klasszikusok kiadásával is, elsősorban itthon tudjuk eladni őket, bár a Magyar Kulturális Kapcsolatok Intézete kivisz belőlük néhányat. Olykor egészen váratlanul ka. punk kiadói partnert, így a párizsi Sorbonne tudomány- egyetem helyi kiadóját a POF-ot, velük állítottunk ősz. sze egy magyar drámai antológiát. Jövőre közösen jelentetjük meg Móricz Zsig- mond Boldog emberét, Kosztolányi Dezső Pacsirtáját és Vörösmarty Mihály néhány versét, valamint a Csongor és Tündét. Hadd mondjam el itt, hogy létezik a Corvinának egy többnyelvű folyóirata is, az Árion, amelyet Somlyó György szerkeszt. S most készülünk megjelentetni egy olyan kétnyelvű antológiát, amelyben 52 ország költője publikálja eddig még meg nem jelent verseit. — Hol tart ma a külföldre kikerülő, idegen nyelveken megjelenő magyar könyvkiadás? Fejlődött-e a színvonal az elmúlt évek során? — Nagyon komoly fejlődés, ről számolhatunk be. Néhány évvel ezelőtt a nemzetközi könyvvásárokon még szívósan körbe kellett járnunk a standokat, hogy ajánlgassuk könyveinket. Ma viszont már maguktól jönnek hozzánk, és alig győzzük a munkát. Könyveink szebbek lettek, több gonddal készülnek, mint húsz évvel ezelőtt, és gondjaink ellenére is javult o fordítások színvonala. Az viszont biztos, hogy a külföldi olvasóközönség előtt még nem vagyunk ismertek és keresettek. Szémann Béla Bőn János és Győry Emil
