Dunántúli Napló, 1980. május (37. évfolyam, 119-148. szám)
1980-05-08 / 125. szám
e Dunántúlt napló I960, május 8., csütörtök Régi diákok emlékeznek vissza szorongva a szombati 6. órákra: úristen, megint énekkar! A megjelenés kötelező, tanulmányi átlagával játszik, aki dacol az énektanárral. Volt, aki az első meghallgatáson tudatosan torzította el a hangját, hogy mentesüljön a próbák alól. Mások pasz- szivitással, fegyelmezetlenséggel tiltakoztak a kényszerű többletórák alatt Mondani sem kell, a muzsikálás öröméből vajmi keveset sikerült o tanárnak diákjaiba plántálnia. De ez már a múlt. Lassan egy évtizede nem lehet köte- telezővé tenni az iskolákban a karénekre járást. Ha most azt állítom, hogy ez meg is látszik az énekkari mozgalmon, nem mondok igazat, mert azelőtt is voltak nagyon jó kórusok, és ma is vannak gyengék. Ráadásul jó néhány tanár esküszik rá, hogy nem lehet még egy kora-tinédzser kénye-kedvére bízni, magába szívja-e legalább az ének- zene alapjait vagy sem. Példákat említenek: hányán r Énekelni jó megbánták, hogy abbahagyták a karéneklést, a hegedű- lést, zongorázást! „Ha akkor erősebben fog a tanárom, most nem lennék ilyen tök a zenéhez..." — fogalmazta meg az egyik diók. Nehéz igazságot tenni. Tanár és tanítvány egyénisége válogatja; a jó — emberséges, szuggesz- tív, gyakorlott - karnagy még a zenei antitalentumokat is megbabonázhatja, a rossz mestertől pedig előbb-utóbb elpártolnak a leglelkesebbek is. A középiskolai karéneklés és általában a zeneoktatás lehetséges magaslataira az elmúlt szombati diákhangverseny adhat példát. A pécsi Nagy Lajos Gimnázium zenei együttesei hosszú évek óta jó kapcsolatokat ápolnak a Janus Pannonius Gimnázium és Óvónői Szakközépiskola leánykaróval. Számos közös siker erősíti ezt a kapcsot, no és a karnagy, Iva- sivka Mátyás, aki mind az öt együttest — a Nogy Lajoson belül a női és a vegyeskart, a férfi vokált, valamint az Orff-együttest — dirigálja. Partnereik ugyancsak régi barátság alapján a dunaújvárosi Münnich Ferenc Gimnázium és a szombathelyi Entzbruder Dezső Óvónői Szakközépiskola dalosai voltak dr. Varga András, illetve Holéczy Szilvia vezényletével. A Nagy Lajos Gimnázium dísztermében, többségében szülők előtt adott közös hangverseny magas színvonala mindenkit meggyőzhetett arról, hogy nem, szükségszerű az iskolai énekkarok sorvadása, a zenei kultúra ápolásának - sajnos gyakran tapasztalható — elhanyagolása. Az éneklési kedv minden gyerekben megvan, ezt, ha más nem, a slágerek átvétele, szíves „interpretálása” is bizonyítja. A baj ott kezdődik, amikor ezt az alapvető örömforrást, az emberi hangot mindenáron kordába akarják szorítani. A korlát leggyakrabban a rosszul értelmezett didaktika, vagy a karnagy, a zenetanár saját presztízse. Kár, hogy a kamarakórus- fesztivál fénye egy kicsit elhomályosította ezt a diákhangversenyt. (Az időpontegyezésről tulajdonképpen egyik szervező fél sem tehet.) Egyébként méltó volt a műsor az alkalomhoz, a pécsi és a dunaújvárosi iskola közötti kapcsolat tízéves évfordulójához. — havasi Megkérdeztük Bagossy Lászlót A hónap művészei voltak: Eck Imre és Uhrik Dóra. A kép a Salome előadásának egy részletében készült Mi lesz a hónap mivészeivel? A folytatásnak biztosítani kell a feltételeit Protekció f A Magyar Népművelők Egyesülete idei programja A közelmúltban tartotta első elnökségi üléséta Magyar Nép. művelők Egyesülete, melynek 1700 tagja között mintegy 50 a baranyai népművelő. Az egyesület elnöke dr. Gyarmathy Kálmán, a Hajdú-Bihar megyei Művelődési Központ igazgatója: ügyvezető titkárnak Lévai Józsel- nét, a Népművelési Intézet mun. katársát választották meg. A 35 tagú elnökség tagja Brandstöt- ter György, a Baranya megyei Tanács művelődésügyi osztályvezető-helyettese. Az első elnökségi ülésen kialakították az egyesület idei programját. Ennek kiemelkedő eseménye a Magyar Népműve. lök Egyesületének első vándor- gyűlése Kecskeméten, október 17—18-án. Itt a közművelődés előtt álló középtávú feladatokat fogják megvitatni, a népművelők élet. és munkakörülményeit, és kiemelten az érdekvédelem helyzetét. Ez év második felében Budapesten, Csongrád, Hajdú-Bihar és Veszprém megyében alakul meg az egyesület helyi szervezete — ezt a kö. vetkező évben szeretnék minden megyére kiterjeszteni. Fontos szerepet szán az egye. sülét a közművelődés dolgozóinak továbbképzésére, a friss információcserére. Nagy jelentősége lesz a népművelők számára kiírandó pályázatoknak, ezeket az idei év közepén hirdeti meg az elnökség. A pályá. zatok fő szempontja a gyakorlati munka, a tartalmi és szervezeti megújulás. Kidolgozzák a hazai és külföldi ösztöndíjak rendszerét, s az első önköltséges tanulmányutat ősszel szervezik meg Csehszlovákiába vagy Lengyelországba. Májusiq az egye. sülét minden tagjához eljut az alakulóülés jegyzőkönyve, és döntés született arról is, hogy félévenként hívják össze a tagságot. Az egyesület évi tagdíja 100 forint, címük Magyar Népművelők Egyesülete, Budapest, 1251 Corvin tér 8. A hónap művészei címmel februárban sikeresnek ígérkező rendezvénysorozat kezdődött pécsi művészek közreműködésével. Egy-egy hónapban a művészeitek mégy ágának képviselői találkoztak a közönséggel : általános iskolában éppen úgy, mint mtmkás- klulbban, művelődési háziban, fiatalok között. Bánky József, Berták László, Erdős János és Vattai Péter; Kircsi László, Pá- kolitz István, R. Fürtös Ilona és Uhrik Dóra; Csorba Győző, Eck Imre, Gyermán István és Martyn Ferenc voltak eddig a hónap művészei. Már tudtuk, hogy májusban Antal György, Kós Lajos, Simon Béla és Tüskés Tibor lesz a hónapos rendezvénysorozat főszereplője, amikor arról értesültünk, elmarad a májusi sorozat. Miért? — kérdeztük Ba- gossy Lászlót, a sorozat kezdeményerőjét, szervezőjét. — Ha tömören kell fogaimázni, akkor azért, mert a jelenlegi szervezeti formánk nem alkalmas a zavartalan «»lebonyolításra, s mert a munkatársaim és az én erőm, felkészültségünk kevés, hogy más leterhelések mellett ezt is színvonalasan tudjuk elvégezni: a Pécsi Nyári Színházra kell fordítanunk minden időnket.- „Bedöglött" volna A hónap művészei sorozat?- Szeretném remélni, hogy nem, hogy ősszel folytatni tudjuk. Folytatni, s nem újrakezdeni. Ehhez viszont szükséges, hogy minden érintett személy és intézmény mérlegre tegye a három hónap eredményeit és hibáit. Mindkettőből van dnnyi, hogy mérlegelni érdemes legyen.- Mi volt a szándék ezzel a sorozattal?- Pécs sók mindenre lehet büszke, múzeumutcájára, egyetemeire stb. De arra, hogy az itt élő művészek elszigetelődtek városuktól, sőt egymástól is, arra nemigen. Szándékunk szerint a rendezvénysorozat elsődleges feladata az lett volna, hogy közvetlen kapcsolat: beszélgetés, eszmecsere, vita — ismeretség alakuljon ki művész és művész, művészek és közönség között. S erre nagyon sóik jó példát sorol a három hónap. Felfedezni saját értékeinket — ez lenne a célja, mert vallom, nincs szégyellni valója Pécsnek. Minden területen állni tudnánk a „versenyt" a fővárossal.- Voltak nagy érdeklődést kiváltó, s voltak csendben lezajló rendezvényei a sorozatnak. Minek tulajdonitható ez?- Ügy tapasztal tűik, a legnagyobb sikert a színházművészek érték el. Ehhez hozzáte- hetem, a színháziak is vették legkomolyabban tagjaik közreműködését, az igazgatótól a világosítóig 'mindenki „kivonult” műsorukra. Legkevésbé a zenei műsorok vonzották a közönséget — s a művésztársakat. Ebben benne lehet az is, hogy valóban nagyon gazdag a zenei kínálat, s nagyon elfoglaltak a zenészek magúk is. Az irodalmárok is megnézték író-, költőtársuk műsorát, amúgy olyan középarányos volt az érdeklődés. A képzőművészeknél nehezebb lemérni, hiszen pl. egy kiállítás hosszabb ideig is megtekinthető.- Reméljük, valóban csak szünetelnek A hónap művészei. A folytatáshoz milyen ellenállást kell legyőzni? Ellenzi-e valaki, (valakik) a sorozatot? — Ez lenne a jobbik eset. Az ellenfél álláspontja ugyanis így megismerhető, vitatkozni lehet vele s meggyőzni is talán. Itt szörnyűbb akadály van, a közömbösség. S ennek sok arca van. Talán nem szerénytelenség, ha fontos kultúrpolitikai lehetőségnek minősítem A hónap művészeit. A folytatás feltételét tehát abban látom, hogy az intézmények, vállalatok, szervek ismerjék ezt fel, s igényéljék „kulturális étlapunk” kínálatát. S rendezni tartom szükségesnek a szervezők helyzetét is, például Óbban, hogy munkahelyi feladatuk lehessen, s ne megtűrt „hobbyjuk", hogy a hónap művészeinek jó feltételeket teremtsenek. (Bodó) M egnőtt a forgalma, konjunktúrája van e szónak ezekben a hónapokban a felvételik, pályázatok csúcsidejében. Hallom, hogy sikerült dupla protekcióval bejuttatni Pistikét a középiskolába, hallom, hogy áradnak a levelek, telefonok minden képzelt vagy valóban befolyásos fórumhoz — protekcióért. Tizennégy éves kis barátnőm ugyanakkor elpanaszolja, hogy osztályukból nem azokat a gyerekeket vették fel gimnáziumba, akiket ők, az osztálytársak a nyolc év alatt a legtehetségesebbeknek ismertek meg . . . hanem másokat, akik nem is titkolják, hogy a papájuk elintézte. Az oktatásügyi intézmények a — legrátermettebb — tanulókat, érthető módon, kötött keretszámokkal várják. Igazodnak a népgazdaság szükségleteihez. De ha a 25 alkalmas gyerek mellé beférkőzik a kiskapuban 10 alkalmatlan, pro- tezsált csemete, akkor ez nemcsak a meg nem érdemelt előnyt jelenti e 10 számára, hanem azt is, hogy miattuk kiszorul 10 rátermett gyerek. Egy-egy kurrens szakmában — mivel annyian döngetik a kaput — létszámmódosítást is szoktak kérni az iskolák. No nem a kőműves, az ács, sokkal inkább a fogtechnikus, a kozmetikus, a karosszérialakatos, az autófényező osztályokban. A szülő kéri, követeli, vegyék fel gyermekét a gimnáziumba — mert az egyetemi felvételit ő már el tudja intézni (!). Az már nem probléma. Igaz, hogy a gyermek egyenes úton nem kerülhetne be az iskolába, mivel nemcsak hogy nem tehetséges, hanem hanyag is, rossz a bizonyítványa. És ez sem probléma. Vajon a vakbelét is ki merné vetetni tíz év múlva ez az atya ezzel az ifjúval? A protekció különleges válfaját „sikerült" megteremteni a diplomások számára kötelező pályázati rendszerrel. Azt kéri a kedves szülő, utasítsák el gyermeke pályázati kérelmét — mind a három alkalommal. Ezután ugyanis szabadon választhat a végzett diplomás, és már megvan a hely is, ahol — mondani sem kell — háromszor annyi a kereset, mint mondjuk a pedagóguspályán. A jövendő állásnak semmi köze a pedagóguspályához. „Atyai barátom gyermekét ajánlom szíves figyelmedbe...” érkezik a baráti levél a megfelelőnek vélt fórumhoz. A gyermeket ajánlja, aki egy hanyag csibész, nem azt a fiatalt, aki közben megtanult három nyelvet, szabadidejében eredményes képzőművészeti szakkört vezet kisiskolásoknak, vagy pedig felállított egy új képletet. Nem. Az eredményekre ritkán hivatkoznak. Pedig ez lenne az igazi ajánlólevél. A hátrányos helyzetet nemcsak az jelenti, hogy otthon öten laknak egy szobában, és a papának nincs három nyelvvizsgája. Hátrányos helyzetű az a kis faluban élő tehetséges gyerek is, akiért senki sem emel szót. Mert szívesen hallanék olyan ajánlásokról, olyanfajta „protekciókról", hogy például a vidéki pedagógus, vagy akár a párttitkár, a tanácselnök ajánlja a városi, a megyei művelődési osztály figyelmébe a terecsen-pusztai gyereket, aki rendkívüli tehetséget mutat a matematikában. Mert jön ilyen kérés is, de nem ez az általános. Az ajánlólevél mindig létezett. Ajánlólevéllel küldte a nagyenyedi kollégium Körösi Csorna Sándort is Göttingába, aki ha nem vitt volna tehetséget is a tarsolyában az ajánlólevele mellett, szorgalmat és kitartást, legfeljebb jó lelki- pásztor lehetett volna Háromszék megyében, de nem világhírű Ázsia-utazó és nyelvtudós. Ajánlólevéllel mentek a magyar ifjak Heidelberg, Krakkó, Bologna, Firenze egyetemeire, a köznép fiai; ajánlólevéllel indultak hajdan vándorútra a mesterlegények, s ajánlólevelet adott a tehetséges parasztgyereknek a falusi plébános, a falusi tanító is. Hiszen a tehetség ápolása, felkarolása jól felfogott érdeke minden társadalomnak. Mert a tehetség nem magáért, hanem a közösségért tehetséges. Ez nem valamifajta sznob, elit szemlélet. Ez a felismerés hozta létre a Szovjetunióban a tehetségek iskoláit — jnqgMfc nálunk nagyon hiányozni« —, hogy közösségi többletfeladatokra készítsék fel a rátermetteket. Vagy nézzünk egy más példát az iskola elvszerűségére, az angol iskolákét, melyek két dologra büszkék igazán: hogy hány miniszter végzett falaik között, és hány későbbi minisztert buktattak meg. Ezek a számok fémjelzik az iskola nívóját. „Ahol a pénz és a protekció dönti el az előmenetelt, s ahol a türelmes érdem nem jut előre, ott késnek a vonatok, ott a megbízásokat az alkalmatlanok kapják meg, ott a tudomány nem fedez fel semmit, ott a terveket nem teljesítik, ott nincs együttműködés, nincs közösségi szellem, ott nem azonosulnak az emberek a munkájukkal" — idézi tanulmányában Hankiss Elemér az Economist egy 1957. évi cikkét. Az idézet drámaian fogalmaz, de ezzel valós veszélyre figyelmeztet. Hankiss elvezet a végkövetkeztetésig is, miszerint a protekciónak, a korrupciónak azokban a társadalmakban van tere, melyekben hagyományosan hiányoztak vagy a gyors fejlődésben felbomlottak a közvetítő struktúrák a társadalom egyes rétegei, csoportjai között. Többek között ezért olyan súlyos ez a probléma a fejlődő országokban és a mi gyorsan fejlődő társadalmunkban. Az előbb mai említettünk egy arányt: 25 tanuló mellett 10 protekciós. Említhetünk egy másikat is: a negyven személyes érettségi előtt álló osztály vizsgaelnökéhez mintegy 20 protekciót kérő levél, telefon érkezett. A vizsgaelnöknek erős volt a morális érzéke, humora is volt, így a vizsga megkezdése előtt „örömmel” tájékoztatta az osztályt, hogy beérkezett hozzá minden kérvény, és nyugodt lehet az egész osztály, mert mindenkit különös figyelemmel és megértéssel fog levizsgáztatni. A maturan- dusok ezek hallatán felszisz- szentek — még nem volt teljesen romokban az erkölcsi érzékük. Akiktől a protekciót kérik, elmondják, hogy általában nincs valós hatalom, igazi erő a kérelmezők mögött, bár ezt szeretnék érzékeltetni. Van aki a fenyegetőzéstől, a zsarolástól sem riad vissza. Hiszen „gyermeke jövőjéről” van szó — csakhogy a kedves szülő kissé későn kezdte el a vele való törődést. Csúnya kudarcokat szerezhet gyermeke számára, mivel a protekció csak a bejutáshoz segít hozzá. A helytálláshoz már nem. így kerül sor arra, hogy félévkor hatból áll bukásra a bejuttatott gyermek, vagy pedig ostobaságokat követ el, s mi több, tetemes károkat idéz elő a munkahelyén. Példája addig is rombol, bomlasztja környezetét. Mert azt szuggerálja, hogy csak így érdemes, mert csábít másokat is a jogtalan előny megszerzésére. Megalázza a kérelmezőt — ha ugyan megalázhatja — és azt is, akit korrumpálni akarnak. Megalázza a tisztességes, a tehetséges embereket is, ha az évfolyam legsemminekellőbb hallgatója kerül diploma után a legelőnyösebb állásba, aki a tényleges munkájával korántsem tudna így boldogulni. A példa riaszt, de egyúttal inspirál is. Olyan fertőző gócokat jelent társadalmunkban, melyeket minél előbb ki kell irtanunk. Gállos Orsolya Bevezetik az alapfokú nyelvvizsgát Várhatóan még az idén meg. jelenik az alapfokú nyelvvizsga bevezetéséről intézkedő rendel, kezés, az idegennyelv-oktatás továbbfejlesztésére. Mint Her. man József, az Oktatási Minisz. tórium főosztályának vezetője tájékoztatta az MTI munkatársát, megkezdték az állami nyelvvizsgák rendszerének felülvizsgálatát és korszerűsítését. Az alapfokú nyelvvizsga bevezeté. sével az eddigieknél szélesebb rétegek igényét elégítik ki. Munkások, külföldi beruházásoknál, exportoknál; több ezren dolgoznak az idegenforgolom- ban, a kereskedelemben, stb. Elsődleges feladat az iskolai nyelvoktatás eredményesebbé tétele. Ez csak elegendő számú, jól felkészült nyelvtanárral valósítható meg. Ezért az idén felemelték az egyetemek és főiskolák nappali tagozataira felvehető idegennyelv-szakos hall. gatók számát. Szeptembertől orosz szakon például a korábbi 520 helyett csaknem 700 első éves kezdheti meg tanulmányait. Érdemi változást terveznek a képzés tartamában is: ez év szeptemberétől a tudomány, egyetemeken különös figyelmet szentelnek az idegen nyelv ala. pos, gyakorlati elsajátíttatására.
