Dunántúli Napló, 1980. május (37. évfolyam, 119-148. szám)

1980-05-04 / 121. szám

1980. május 4., vasárnap Dunántúlt napló 3 Miért nem lesz Pécs-Arezzo?... Fejlődés, kihagyott lehetőségekkel Utóhang a pécsi kamara- körus-fesztiuölhoz Kóru sím ű veiktől zengett 'há­rom napig a pécsi Liszt Fe­renc Hangversenyterem. A IX. országos kamarakórus- fesztiváil 'koncertjein, mint ina. pii tudósításainkban is jelez­tük, 12 hazai és 4 külföldi kamaraegyüttes lépett a pó­diumra. Sok szép zenei él­ményt és sok hasznos tapasz­talatot hozott a kétévenkénti fesztivál idei rendezvényso­rozata is. Közülük, úgy gon­dolom, a legfontosabb annak a tudata, előadók és hallga­tóság száimóra egyaránt, hogy ott és addig nincs nagy baj, amíg a kórusok (népek) ilyen tárt szíwél és ilyen őszinte hittel énekelnék — egymásnak. A pécsi kamara- kórus-fesztivál az idei évben is a népék barátságának és egymás tiszteletének, megbe­csülésének szellemében 'hang. zott él, a helsinki záróok­mány egyik legfontosabb gondolatának megvalósított eseményeként. Megnyugtató összkép Az összkép, a koncertek művészi nívója — úgy írtuk korábban - megnyugtató. Ezen azt értem, hogy miután 'itt o kamarakórusok legjobb, jai találkoznak, a meghívás, egyiben a produkciók előadá­sa eleve föltételez egyfajta magasabb színvonalat. Követ­kezésül a fejlődés árnyala­tokban, tartalmi vagy formai törekvésekben mutatható ki. Kiugró előrelépés valamelyik kórusnál előfordul, de ritka. Altatóiban véve a ikórusök többsége megbízható, jó színvonalon szerepelt, Néhá- nyutk, mint a Pécsi Nevelők Háza Kamarakórusa, a szom­bathelyi Jeunesses; az Or­szágos Széchényi Könyvtár Kamarakórusa; a pesterzsé­beti Csili, a székesfehérvári Valán női kara egy-egy szem­pontból kiteljesedett vagy a vártnál is jóbbat nyújtott. Ki­ugró szakmai és közönségsi­kert aratott megérdemelten az OKISZ Monteverdi Kama- rakórusa, amikor a művészi átélésnek valami egészen ki­vételes hőfokán tolmácsolták műsorukat. Az EDOSZ Szilá- lágyi Erzsébet Kamarakórusa és a Zeneművészeti Főiskola Kamarakórusa o sok éve megszökött és várt rendkívüli élményt nyújtotta műsorával. Akadt persze ezúttal is olyan együttes, amelyik nem tudott felnőni a fesztivál általános színvonalához. A háromtagú zsűri csupán eszmei szerepet kapott ezen a fesztiválon (illetve négy kő. rus minősítésre jelentkezett, róluk döntött). A fesztivál vé­ge felé alkalmam volt be­szélgetni a zsűri egyik tagjá­val, Makiári Józseffel a Ze- művészeti Főiskola tanárával, a KórusOk Országos Tanácsa elnökével. Elmondta: válto­zatlanul nagyon értékes, hasznos rendelvénye a kórus­mozgalomnak a pécsi feszti­vál. Fő értékei: áttékintést ad a kamarakórusok legjobb­jainak fejlődési irányairól; magas színvonalon táír fél, mutat be elfeledett vagy ed. dig egyáltalán nem ismert kórusművéket, mint ipi. a Széchényi Könyvtár együtte­se, amely áldozatos munká­val felvállalta középkori kéz­iratos magyar vokális zenéi anyagok előadását - amiben végtére is nagyon nem va­gyunk gazdagok .. . Több új magyar kórusmű is ezen a fórumon hangzik el először. Ugyanakkor mindig töláíko- zunk valamilyen új színfolttal is. A vendéglátó (Nevelőik Háza Kom ara kórusa) együt­tes hagyományos nyitó kon­certjén következetesen az el. hanyagoltöbb területeikre irá­nyítja a figyelmet. Ezúttal például néhány kordbeli hangszerrel együtt szólaltat­tak meg régi kóruszenét. A résztvevőket kétségeleniül job­ban is meg lehetne szűrni, tehát gyengébb együttes ne „lógjon ki" a sorból, és az is fontos, hogy egy-egy kama­rakórus ne próbálkozzék ncgykórusakra jellemző hang­zásképeket felidézni. A ka- mairakórus-énéklés a 'benső­séges, könnyed, hajlékony ze­nélés eszköze, ez a természe­téből adódik. Arra a kérdé­semre, nem lenne-e helyes, ha valamilyen díjakat is ki­osztanának, tehát e fesztivál a verseny légkörét is feltéte­lezné, Makiári tanár úr azt válaszolta, hogy ő eleve ver­senyellenes. Ez nagyon sók keserűséget is előidézhet, Pécs maradjon meg az oldöt. tabb légkörű fölszabadult muzsikálás mellett. Ellenben azon valóban érdemes el­gondolkodni, mennyiben emelhetné a fesztivál rangját és értékét, ha pl. ikarnagyi, előadásbeli vagy más kima­gasló művészi értékekért fesz. tiváldíjakat adnánk ki. Messzemenően egyetértünk ezzel, alátámasztva néhány észrevételünkkel, javaslatunk­kal. Most is volt néhány együttes (az elején említet­tem is), amelyik pl. „A leg­jobb karnagyi munkáért"; ,,A legátéltebb előadásért"; „Új (feltárt) kórusművekért"; ,,A legszebb kórushangzá­sért"; ,,Kortárs művekért" stb. az idén is megérdemelt volna valamilyen díjat. Hi­szen ezek a kórusok ezen' a színvonalon bármelyik euró­pai versenyfesztiválon szinte biztosan elhoznák valamelyik első díjat!... S ha már itt tartunk, fölvetjük ismét - a1 mozgalom egyik régi problé­máját. Pécs ismereteink szerint az egyetlen kamarakórus-feszti- vál színhely földrésZünlkön. De ma is, bár külföldieket is meghívnak rá, országos jel­legű. Nem nemzetközi. Nem­zetközivé nyilvánítása valahol ,,fönt” makacsul elakad. Ész­szerűden és felelőtlen pazar­lás ez hosszabb ideje. Meg­levő szellemi kincsekkel, mű. vészi értékékkel. A kamnara- kórus-mozgalmat — nem je­lentéktelen kisugárzással ha­tárainkon túlra — Pécs bon­takoztatta ki másfél évtize­den át. Ezen a mostani szín­vonalon tekintélyes európai figyelmet .kelthetne. Előlbb- utóbb valamelyik ország, ahol .nagyobb a kezdeménye, ző akarat és kisebb a bürok­rácia, meg fogja valósítani a kaimairökórusök európai fesz­tiválját Gálaest a közönségnek Von még egy kihagyott le­hetőség. Ha a fesztivál egy nappal korábban kezdődne, több idő jutna mindenre, így — bár több koncert, he­lyesen, másutt is elhangzott, mégis — a közönség jelenté­keny része „úgyse férek be” alapon kiszorult. Javasoljuk: legyen o zárókoncert gála­est: csak a közönségnek, föl­emelt helyáraikkal, helyre szó. ló jegyekkel. Ez esetben más­nap, vasárnap délelőtt pl. egy öttagú tekintélyes nem­zetközi zsűri véleményét a karnagyok meghallgathatnák. Ez most elmaradt, pedig a kórusmozgalom fejlődését il­letően nem szabadna le­mondani róla. ~ Wallinger Endre Veszélyes játékok FILMJEGYZET A Pál utcai fiúk, Tom Sawyer kalandjai és a Timur és csa­pata kaland-ötvözetéből gyúrt filmet Fejér Tamás, amikor Rolf Richter és Janikovszky Éva for­gatókönyve segítségével feldol­gozta Balázs Béla Heinrich, beginnt den Kampf című ifjúsá­gi regényét. Olyan ez a film, mintha az előbb fölsorolt tör­téneteket egy közepes úttörő színjátszó csoport adná elő. Hogy Balázs Bélából mi maradt meg a vásznon, még talányo­sabb kérdés. A harmincas évek közepén járunk, az egyre inkább fasizó- lódó Németországban. A bér­ház örökké hangos udvarán le­játszódik mindaz, ami odakint is foglalkoztatja az embereket: politikai harc, tüntetések, masí- rozások, jelszó-párbaj stb. Gye­rekek alakítanak csoportokat, csak éppen nem a grundért, „az édes grundért” harcolnak, hanem. .. miért is? Bármeny­nyire a szánkba rágja is a ren­dező, nehéz kimondani: ugyan­azokért az eszmékért, amelye­kért a főszereplő, a kis Péter (Dirk Schönberger) apja harcol. Klamm (Günter Sonneson) ugyanis oz illegális kommunis­ta párt tagja, s hamarosan Hitler fogházainak vendégsze­retetét élvezi. Az anya dolgo­zik, Péter egész napokra egye­dül marad. így történik meg hogy elbujtat egy röpcédulát osztogató fiatalembert, akit ül­döz a rendőrség. A fiatalember megmenekül, de a harcban a rendőrök lelövik Péter kqtyáját. A csapathoz tartozó fiúk elha­tározzák, hogy hőshöz méltó végtisztességet adnak az állat­nak. Egy erdőben temetik el, de a ceremóniát megzavarják a Hitler-jugendek. Ők győznek, a fiúknak menekülniük kell. Pé­ter haza nem mehet, figyelik a lakásukat. Segít azonban a nemzetközi szolidaritás: hama­rosan a határon túl, egy len­gyel család fogadja be a kis­fiút. Hogy miért nehéz elhinni ezt a történetet? Mert megfilmesí­tették. Úgy, ahogy magyar— NDK koprodukcióban a vágó­asztalról lekerült, s ahogy a mozik délutáni előadásain vetí­tik. Veszélyes játék ez is. Ak­kor, amikor a filmművészet — o magyar is — olyan magaslatok­ra jutott el a színészvezetés­ben, az amatőrökkel való együttdolgozásban, az operatő­ri és rendezői munkában, több mint elszomorítónak tarthatjuk Film... Film... Film... Film... Államérdek A világ'ban a fegyverkezésre fordított összeg megegyezik a harmadik világ összes országá­nak összjövedelmével. Csak az afrikai kontinensen több hadá­szati eszköz található jelenleg, mint az egész világban a má­sodik világháború végén. Fran- aiaország a világ harmadik leg­nagyobb fegyverexportáló or­szága, ahol a hadászati ipar 270 000 embert foglalkoztat, vagyis ugyanannyit, mint a vasúttársaság. A hetvenedik évéhez közele­dő André Cayatte rendező er­ről a témáról készített érdekfe­szítő, izgalmas filmet, olyan hí­res színészek felvonultatásával, mint Monica Vitti, Francois Pé- rier, Jean Yanne, Michel Bou­quet és Jean-Claude Bouillon. A fegyverexportot már nem egyes tőkés érdekeltségek bo­nyolítják, hanem maga az ál­lam. Képviselője, aki az ügye­ket intézi, vagyis a jól szerve­zett apparátust vezényli, elsi­mítja a kellemetlen akciók kö­vetkezményeit, esetenként meg­szervezi bizonyos veszélyes em. berek kivonását a forgalomból, egy hidegen számító, okos, ci­nikus Jean-Philippe Leroi. Mar­tot professzor a pacifista szer­vezet egyik vezetője, olyan do­kumentumok birtokában van, melyek veszélyesek lehetnek, ha nyilvánosságra hozza őket. Eb­ből kiderülne, hogy olasz köz­reműködéssel Zaire részére szál­lítanak, annak a Zairenak, mellyel szemben álló országot is korábban francia fegyverek­kel láttak el. Természetesen a professzort baleset éri, de még idejében át tudja adni a bizo­nyítékokat régi barátjának An­gélának. Angéla tovább akar harcolni, de minden eszközt fel­használnak ellene, míg végül egy rádióközleményben elhang­zik, hogy Ravelli biológusnő ön­gyilkos lett. Földi űrutazás Peter Hyams színes, magyarul beszélő amerikai filmje egy az űrutazással foglalkozó akcióval kapcsolatos visszaéléseket vet­te filmre. A Marsra tervezett utazásról kiderül, hogy a beren­dezések nem elég megfelelőek, de mégis indítani akarják az űrhajót, ami az asztronauták biztos halálával végződne. Nagy titokban folynak az előkészüle­tek egy elhagyott repülőtéren, nagy biztonsági apparátussal. Egyik technikusnak azonban fel­tűnnek bizonyos dolgok, amit elmond újságíró barátjának Is. Az asztronauták is megsejtik ve­szélyes helyzetüket és menekül­nek egy lopott repülőgépen, de egy sivatag felett elfogy az üzemanyag, üldözőik már a nyomukban vannak. Szerencsére az újságíró, aki egy mezőgaz­dasági repülővel megy keresé­sükre, egyikőjüket megmenti, így fény derül a nagy csalásra. A főszerepben: James Brolin, Elliot Gould, Brenda Vaccaro Államérdek. Színes, szinkronizált francia—olasz film és Telly Savalas, akit Kodjak gyár játékfilmszemle közönsége szerepében ismert és szeretett már látta, s nagy sikerre szá- meg a közönség. A filmet a ma- mníthat. Sorokban ÚJ KÖNYVEK: Saul Bellow: Napjaid gyü­mölcse. (ra-re) — Az égigérő paszuly. Kifestő — Fajth Tibor: Svájc. Nagy útikönyv — Halm Ginott: Szülők és gyermekek — Horváth Árpád: A megkésett világhír — (Húsz dráma 1945— 1975) — Nyikolaj Jevdokimov: Kálvária tér. (ra-re) — Kása László—Szemerkényi Ágnes: Apáról fiúra — Pollák László: Autóka rosszért ók javítása Suzanne, Prou: A sürgöny, (ra­re) — Seneca: —Vigasztalások. Erkölcsi levelek — Szerb Antal: Utas és holdvilág. Makláry Zoltán utolsó szerepe Megint egy új sorozat! Július végéig állandó kedd esti ven­dégünk a képernyőn Anna Ka­renina, azaz Nicola Pagett, aki­től még csak a minap vettünk búcsút a Napoleon-sorozatban. Az angol tévéfilmsorozat szinte valamennyi szereplőjét jól is­merjük egyébként, különböző, korábbi sorozatokból. E hosszú hét (valamennyi napon lesz tévéadás) műso­rai közül szeretnénk a figyel­mükbe ajánlani a vasárnap su­gárzásra kerülő „Ússzatok, ha­lacskák!” című magyar tévéfil­met. A lírai történet főszerep­lője egy 80 éves öregember, aki megszökik a szociális ott­honból. Makláry Zoltán utolsó alakítása ez a szerep. A politika iránt érdeklődők számára alighanem izgalmas lesz a Nemzetközi Stúdió csü­törtöki adása. Amikor Chrudi­nák Alajos, a műsor szerkesztő­je meghívta a stúdióba a Prav­da, Le Monde, a varsói kato­likus Slowa Powszechne és a The New York Times szerkesz­tőit, akkor még csak terv volt az amerikaiak fegyveres túsz- kiszabadítási akciója. Aligha­nem e fegyveres akció és en­nek következményei lesznek a legfőbb témái a kitűnő külpoli­tikai vitaműsornak. Az MTV Pécsi Körzeti Stúdió­ja nemzetiségi krónikával a Nas Ekrannal jelentkezik szer­dán 19.05 órakor a 2. prog­ramban. A 25 perces riportmű­sor megemlékezik a katymári bunyeváckör 10 éves jubileu­máról és bemutatja az ország­nak a Pécsi Tanárképző Főis­kolán működő Baranya tánc- együttes munkáját a gyűjtéstől a táncházig. az ilyen gyengén megcsinált filmeket. A gyerekek felnőtte- sen alakítanak, tőlük teljesen idegen szovakat és gesztusokat használnak. A párbeszédek erőltetettek, didaktikusak. Jel­lemzőül csak két szemelvény: „Ki volt ez a bácsi?” „Nézd kérlek, egy spicli .. .” Vagy: „Bocsánat, erről értesítenem kell a papát..." — mondja az egyik tízéves a másiknak. Nem hiszem, hogy egy ifjúsági film­nek feltétlenül sematikusnak és leegyszerűsítettnek kell lennie, hogy még a legbutább gyerek számára is világos legyen a végkövetkeztetés: ez itt fehér, ez pedig fekete. Az imitált ve­rekedések, a fekete nyokken- dősök túljátszott handabandá- zásai, az iskolai olvasmány-hő­sökhöz hasonlító felnőtt szerep­lők aligha segítik elő, hogy okár a magyar, akár az NDK- beli fiatalok jobban megismer­jék ezt a nem túl dicsőséges korszakot. H. J. Rock-koncert Dinamit - töltet nélkül „Dinamit a vérem” har­sogta a rekedtes férfihang és nem éreztem semmit. Csak a fülem cimpái rez- dültek gyakran a hamis hangok hallatán, amelyek egy jól felerősített sercegő lemezjátszó hangszín nél­küli bömbölését juttatták folyton eszembe. Persze próbáltam elhessegetni ezt az érzést. A „Senki sem szól hozzám”, aztán a „Mi az az érzés” kezdetű dal már-már meghatott, és kezdtem azt hinni, hogy a primitív hangzás monotó­niája csupán álca, amely magában hordoz valami félelmetes feszültséget a későbbi robbanáshoz. De nem robbant semmi. Azaz mégis. Énbennem. Mert amikor a nyilvánosság előtt megköszönték (nagyon szépen) a Hanglemezgyár­tó Vállalatnak és a srácok­nak (vagyis a nagyérdemű közönségnek) a sok szíves segítséget azért, hogy első lemezük megjelenhetett, is­mét sercegni kezdett ,a le­mezem. Be kell vallanom, igazságtalanul. A követke­ző nóta, amelyben tiszta harmóniák fölött végre szépívű dallamok jelentek meg kiérdemelt tetszést aratva, éppen „Az igaz­ságról” szólt. Az instrumentális zenét a basszus, az orgona és a dob képviselte egy szám­mal. Ebben voltak ötletek. Igaz, nem zeneiek, hanem inkább technikaiak, de vol­tak. Később minden hang­szer szólózott, megmutatta önmagát. S ez feldobta a hangulatot. Az effektusok külön reflektorfényt kap­tak. „Engem ne sajnálja­tok” — szólt ismét a fér­fihang a tizenévesek tábo­rához. Aztán „A munká­sokról” énekelt. Ekkor kez­dett újból sercegni a le­mezem. No nem a zene, hanem a „megszakadhatsz a pénzedért” refrén halla­tán. De megbékéltem ha­mar, mert az igazi siker­számok még ezután követ­keztek: „Neked adnám a világot, nyújtsd kezed". Nem nyújtottam, bár tet­szett a szám. Csak a tizen­évesek. Ök nyújtották. Fel a magasba. Fütyülve, üvöl­tözve. Aztán a „Minden éjjel” első akkordjainál a színpadhoz tódulva, inkább feltűnésből, mint őszintén arénázva. Mert ha visszagondo­lunk a pécsi sportcsar­nokban rendezett szokat­lanul rövid, mindössze egy óra tíz percig tartó Dina­mit rock-koncert valameny- nyiünkben csalódást kel­tett. Bornemissza Géza

Next

/
Thumbnails
Contents