Dunántúli Napló, 1980. május (37. évfolyam, 119-148. szám)
1980-05-26 / 143. szám
Négymilliárd forintos kár évente Alfa FORMA 1. versenyautó Az idei programon túlmenően pillantást vethetünk a jövő évi kiállítási menetrendre is, ez is ígér meglepetéseket. 1981-ben két olyan kiállításra is sor kerül, melyeknek megrendezésére első ízben vállalkozik a HUNGEXPO. A jövő év áprilisában rendezik meg SECUREX elnevezéssel az 1. nemzetközi munkavédelmi kiállítást szeptemberben pedig a Csináld magad 1. nemzetközi barkács- és kiskertkiállítást. Miklósvári Zoltán Konzervdoboz műanyagból, 44 méter magas tolólétra Évente mintegy négymilliárd forint kárt okoznak a népgazdaságnak az üzemanyag-utalvánnyal, közismertebb nevén a benzinjegyekkel való visszaélések. Az „ügymenet" viszonylag egyszerű. A benzinkutasok — természetesen jóval áron alul — megvásárolják a jegyeket, beragasztják az elszámolási tömbbe, aztán az adott meny- nyiséget már a saját zsebükre kimérik az autósoknak. Természetesen kár lenne csak a benzinkutasokat elmarasztalni, hiszen az igazság az, hogy orgazda csak akkor van, ha tolvaj is van. Némely vállalatnál, úgy látszik, megoldhatatlan feladatot jelent, hogy a gépkocsivezetőket leszoktassák az effajta üzérkedésről, vagy hogy lehetetlenné tegyék számukra. Pedig elsősorban nekik lenne érdekük, hiszen közvetlenül nem az ÄFOR károsodik, hanem az adott vállalat, közület. Mindezek ellenére — ahogy az ÁFOR országos központjában elmondták — nagyon sok intézkedést tettek, megszigorították az ellenőrzéseket. Magán rendszámú gépkocsiba jegyért nem tölthetnek üzemanyagot. Nagy ellenőrző apparátus s a rendőrség segítségével folyamatosan ellenőrzik az ország 450 AFOR töltő- állomását és a mintegy kétezer benzinkutas tevékenységét. A legkisebb visszaélésnél is igen szigorú szankciókat alkalmaznak, ismételt esetben vagy nagyobb összegű lopás, illetve orgazdaság esetében azonnali elbocsátás, illetve bűnvádi eljárás következik. Az ÁFOR ellenőrei — ügyészi jóváhagyással — személyi motozást is végezhetnek, gyanúra okot adó esetekben. Szigorú rendelkezés tiltja a benzinkutasoknak, hogy 200 forintnál több készpénzt tartsanak maguknál, mégpedig azért, hogy ne vásárolhassák fel a jegyeket. Persze nemcsak a vállalati rendészet találékony. Az egyik kutas például a kocsija légszűrőjében tárolta a megvett utalványokat. Ezután a személykocsik vizsgálatára is kiterjedt c rendészek figyelme. A válasz az volt, hogy aki törvénytelen ügyleten törte a fejét, az két sarokkal arrébb parkolt. A küzdelem váltakozó sikerrel folyik. Nemrégiben Baranya megyében ítélkezett az egyik járásbíróság egy benzinjegy- tolvaj ügyében. És ki ne hallott volna a nemrégiben „elveszett” 26 millió forint értékű benzinjegy csomagról? (Azóta az eltűnt érték nagy része megkerült, részben a becsületes megtalálók vagy az óvatosak, másrészt a rendkívül összehangolt, intenzív nyomozás révén.) Mindez azonban kevéssé megnyugtató, mert a milliárdos károk léteznek, s az ellenőrzés, a bűnüldözés is hatalmas energiákat köt le, és forintokat emészt. Ideje volna valamilyen más, megfelelőbb kiszolgálási módszert találni. A MÁV és a nagyobb szállítási vállalatok saját töltőállomásokkal rendelLesz-e blokkoló automata a benzinkutakon? keznek, de mi legyen a kisebbekkel? Az AFOR az. üzemanyag-utalványok megszüntetését szorgalmazza. Négy évvel ezelőtt nyújtotta be az illetékes szakminisztériumokhoz első javaslatát, s azóta számtalan más variációt is kidolgozott. A legújabbat éppen ez idő tájt bírálják el a legmagasabb hatáskörű szervek. Az már egyértelmű, hogy jegyek helyett a készpénzes vásárlás nem járható út. Sikerrel kecsegtetne viszont a blokkoló automaták felszerelése a kútoszlopokra. Ilyen szerkezetek azonban még nincsenek hazai forgalomban, tőkés valutáért való beszerzésük viszont igen drága lenne. Hírlik, hogy az automata tervezésével már megbíztak egy kutatóintézetet. Ha elkészül a prototípus, és sorozatgyártásra is akad vállalkozó, akkor is eltelik még jónéhány év az alkalmazásukig. Kurucz Gyula Barcson nap- kollektorokat gyártalak Óriási érdeklődés az olcsó energiáért! A törekvések dicséretesek, hogy a nap melegével 40—50 fokos használati meleg vizet produkáljanak, ami jó növényházak, hétvégi házak padlófűtéséhez, felhasználható tusolóban, fürdőszobában, mosogatóban. Ezen kísérletekben élen jár hazánkban a Barcsi Építőipari Szövetkezeti Közös Vállalat, ahol a napsugárzást összegyűj. tő úgynevezett kollektorok ötféle prototípusát alkották meg alig négy hónap alatt Mesz- lényi Zoltán kutató irányításával. Barcson lázas kutató és kísérletező munka folyik, szinte hetente állnak át, és újabb kísérletbe fognak. Szerelőket képeznek ki a szokatlan technológiákra és arra, hogy értsenek egyebek között a sugárfizikához, a fény- és hősugárzáshoz, a festékbevonatoláshoz,, sőt a korrózióvédelemhez is. Magyarországon először itt kezdődik meg a napkollektorok sorozatgyártása a tervek szerint a nyár közepétől. Addig is sok mindent szükséges tisztázni az elméleti problémákon kívül és ehhez nyújt szakmai segítséget a Csőszere- löipari és a Fűtőber Vállalat. ígérik, hogy a kollektort köny- nyen lehet majd beszerelni a házak tetejére és borús időben is néhány napon át hőt tud majd tárolni. Pillanatnyilag az irányár 10 és 20 000 forint között mozog, amihez hozzájárulnak még a szerelési költségek, Hazai viszonylatban ez drága, de nyugati, ugyanilyen termékek árához viszonyítva olcsóságról beszélhetünk. Egyébként az érdeklődés óriási és vállalatok, tsz- ek, szállodák, üdülők, téli sport. telepek csaknem kétezret rendeltek erre az évre. Részükre szállítják is a kísérleti példányokat, de a magános megrendelők csak a most folyó szigorú minősítések befejeződése után kaphatnak. A népszerűség oka, hogy olcsóbb, mint az olajfűtés és könnyen kapcsolható rá a kollektor az épület már kialakított fűtésrendszerére. Ezenkívül a gyártó szövetkezet hőtárolót és többéves garanciát is biztosít, de a beszerelést is elvégzi. Nyu. gat-európai országokban a garancia általában 5—6 évre szól és a berendezés élettartama eléri a három évtizedet is. Ugyanez a cél Barcson is, de arra is törekednek, hogy a folyamatos sorozatgyártáshoz elegendő alkatrészt, elemet szerezzenek be. Épp ezért a legideálisabb az, ha a méregdrága külföldi alapanyagok aránya lecsökken legalább a1 10—20 százalékra. Ugyanis gazdaságosan gyártani csak hazai alkatrészekből lehet. A szabadalmi eljárás megalkotásakor elsősorban nyugatnémet és osztrák minták szolgáltak elindulási alapul. A barcsi napkollektor súlya 30—40 kiló és a hasznos felületé 1—1,5 négyzetméter. Egy ember melegvíz-szükségletét ebben a kivitelben épp egy négyzetméternyi hasznos felület szolgáltatja. Nyáron a kollektor 60—80 fokra1 is felmelegíti a használati meleg vizet, míg tavasszal és ősszel 40 fokot ér el. A verseny megindult az olcsóbb energiáért, hiszen a Villamosenergiaipari Kutató Intézet is kirukkolt egy mintadarabbal. Csuti J. Pillantás a jöuö euí kiállítási menetrendre Zajlik a Budapesti Nemzetközi Vásár, mely ezúttal is sok látnivalóval szolgál. A magunk részéről kuriózumokat kerestünk, s ezúttal is sűrűn elkattinthattuk fényképezőgépünket. Mindenekelőtt azonban néhány hasznos tudnivaló azoknak, akik ezután szeretnék felkeresni a kőbányai vásárvárost. Jó tudni, ma, holnap és holnapután szakmai napokat tartanak, ami azt jelenti, délelőtt 10 órától délután 2-ig csak szakmai jeggyel nyerhetünk bebocsátást a kiállításra, s csak 2-től fogadják a nagy- közönséget. Nyitvatartás délután 6-ig. A leggyorsabban metróval közelíthetjük meg a vásárt, az Örs vezér téri végállomáson leszállva a sűrített járatú 100-as autóbusz visz a főbejáratig. Villamosra a Népszínház utca és a Lenin körút sarkán szállhatunk, a 29-es ingajáratban közlekedik. Ezzel azt is mondjuk, gépkocsival körülményes megközelíteni a vásárt, s nagyon kevés a parkolóhely is. * A tavaszi BNV köztudottan a beruházási javak vására, tehát elsősorban a szakembereknek szól. Ennek ellenére évről évre a laikus látogatók százezrei is felkeresik, hiszen ki-ki a gépek és a műszerek csodálatos világába nyerhet betekintést. A sok látnivaló között jó eligazodást nyújtanak az újdonságoknak kijáró vásári díjak és nagydíjak, az ilyen, babérkoszorúval ékesített termékek mellett érdemes elsősorban elidőzni. Sajnos a díjazott termékek között nincs baranyai. * Egyre színesedik műanyagfeldolgozó iparunk termékpalettája. A Tiszai Vegyi Kombinát standján, a „B”-pavi- lonban többek között rengeteg új, korszerű csomagolóanyag felett tarthatunk szemlét. Barátkozzunk meg mindjárt egy hazai viszonylatban merőben új csomagolóanyaggal — a műanyag konzervdobozzal! Letpak a neve a konzerviparnak kínált, az üvegnél és a fémlemeznél jóval könnyebb műanyag dobozoknak, melyeknek gyártását a közeljövőben kezdi meg a TVK. S ha már a csomagolásnál tartunk, emlékezzünk meg ' az USA csomagolástechnikai bemutatójáról is, ahol elújságolták, a Pápai Húskombinát most először hoz forgalomba az USA piacán nem konzerv, hanem csomagolt élelmiszert — s ez a farmerkolbász. Tárgyalások folynak arról, hogy az ehhez szükséges csomagolóanyagot amerikai cégtől vásárolják. A Budapesti Nemzetközi Vásár legjei közül ezúttal egy nyugatnémet cég gépezetes tolólétrája viszi el a pálmát. Ez a legmagasabb kiállítási IhhíMM 44 méter magasba kúszik fel az IVECO cég gépezetes tolólétrája tárgy: a gépkocsiból 44 méter magasba kúszik fel a létra. A magasházak tűzoltásánál nélkülözhetetlen az ilyen eszköz. A tűzoltókat a tolólétrán lift röpíti a magasba, a földiekkel rádiótelefon útján tarthatják a kapcsolatot. * Vásári nézelődéseink során természetesen most is rengeteg prospektust gyűjtöttünk, s ellátott bennünket bőven információs anyagokkal a vásár- rendező HUNGEXPO is. üssük föl végezetül a HUNGEXPO vásárnaptárát, mely a szokásos rendezvények mellett az idei esztendőre meglepetést is tartogat, amire a magunk részéről látatlqnban befizetünk. Az ötévenként rendezett és idén esedékes Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításról és Vásárról van szó. A nagy seregszemle augusztus 19-től szeptember 4-ig zajlik, tizenhét napon át tart nyitva, naponta délelőtt 9-től este 7-ig. A kiállításon nemcsak a hazai mezőgazdaság, élelmiszeripar, erdészet és faipar vonul fel, de széles körű lesz a nemzetközi részvétel is. @ Közületek, magánosok, figyelem! A Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat korszerű betongyárából MEGRENDELHETŐ SAJÁT JÁRMÜVÉRE KORLÁTUN MENNYISÉGŰ, GARANTÁLTAN MINŐSÍTETT befont szolgáltat térítés ellenében. # Kérje díjtalan árjegyzékünket Címünk: Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat VB. Főüzem Betongyára, Pécs, Pellérdi út 55. Tel.: 10-444/248 Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet Állomása „D" vizsgával rendelkező NYUGDÍJAS GÉPKOCSIVEZETŐT keres 5 hónapos időtartamra. Jelentkezés: Úttörő u. 4. szám alatt 1/144/80. A Szabadság úttól nyugatra — a tógabb belvárosban — VÁLLALAT VÁSÁROLNA vagy tartósan bérbe venne önálló épületet — lehetőleg udvarral — IRODA CÉLJÁRA Rövid leírást és pontos címet kérünk „100 m2 felett” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Benzinjegyek, tolvajok, orgazdák Érdekességek a Budapesti Nemzetközi Vásárról