Dunántúli Napló, 1980. május (37. évfolyam, 119-148. szám)

1980-05-24 / 141. szám

1980. május 24., szombat Dunántúli napló 3 Vízgazdálkodásunk egy különlegessége: Siófokon készült a víz­tisztító gépkocsi, amely a víznyerő hely mellé állva egy község vízigényét is kielégítheti. Fotó: Proksza László Vízgazdálkodás és klímatechnika A standokon akadt kezembe prospektusgyűjtés közben a VI- ZITERV arab nyelvű szórólapja — mely a TESCO emblémáját is viseli. Mindössze két kép és két angol nyelvű felirat segí­tett a tájékozódásban. Az egyik képen sivatagi táj, gyengén csordogáló erecskével. melyből csonttá aszott tehenek isznak. A felirat: before — azaz előtt vagy előzőleg. A másik képen duzzasztómű, zöldellő rét, s a szöveg „now” — azaz most. Mindezt azért tartottam fontos­nak felvillantani, mert közvetett bizonyítéknak tartom: a ma­gyar vízkutatás, vízitervezés, víz. mű-építés, vízgazdálkodás előkelő helyen van a világ rang­sorában, s egy kicsit vissza is utal: az átfogó, nagy hazai vízügyi feladatok megvalósítá­sához helyben megtaláljuk a hátteret is. Ezek után fogjuk kézen a vá­sárlátogatót és segítsük — ha érdekli a téma — az eligazo­dásban. Tegyük hozzá: a víz­gazdálkodós és a klímatechni­ka együtt jelent meg a BNV-n, s ezért szétválasztásuk nem len­ne szerencsés. (Csak zárójel­ben: az építőipar is ide csat­lakozott, de túl szegényes ah­hoz, hogy szóljunk róla. Hiszen a közelmúltban zárta kapuit a Construma építőipari szakkiállí­tás, s az ott kiállítók a BNV-re érthetően nem jöttek el.) A vízgazdálkodással kapcsa, latos vásári kiállítás első jel­lemzője: kevés terméket — ha tetszik gyártmányt — tudnak testközelbe hozni. Nyilvánvaló: makettekre, fényképekre, leírá­sokra kell támaszkodniuk — s teszik mindezt jó érzékkel. Még a laikus is rácsodálkozhat a ha­zai vízgazdálkodós szervezetére — szervezettségére — megis­merkedhet az elkövetkező évek feladataival. A vízgazdálkodási pavilon mindent elmond, amire kíváncsiak lehetünk. így meg­tudhatjuk, hogy az előzetes prognózisok szerint a lakosság 85—90 (!) százaléka részesül majd 1990-ig vezetékes vízellá­tásban, s hogy a gazdasági élet, ipar, mezőgazdaság jövőjét alig­ha tervezhetjük a víznyerési- gazdálkodási szempontok fi­gyelmen kívül hagyásával. Fon­tos téma a környezetvédelem — az ipari, mezőgazdasági és egyéb szennyvizek elvezetésé­nek, tisztításának kérdése ál­landóan napirenden szerepel. Kezdjük a Vízkutató és Fúró Vállalattal, amely a nevében szereplő feladatokon túl vízké­miai vizsgálatokat, talajmecha­nikai fúrásokat végez, szakvé­leményeket készít, uszodákat tervez és kivitelez, gyógy- és ás­ványvizek palackozásával, for­galmazásával foglalkozik — tér. mékei között ott van az Igmán- di, a Parádi, a Salvus, a Míra, az Apenta, a Ferencz József gyógyvizek. Szépek a VIZITERV formatervezett víztornyai, néme­lyik tv-toronyra hasonlít. A la- josmizsei VÍZGÉP tablóin egy „baranyai vonatkozás": a finn. országi Lahtiban lévő Upo Osakeyhtiö-céggel kooperálva készítette el az ülepítők kotró­berendezéseit. Egyébként a VÍZGÉP ismert a Közel-Keleten és Afrikában is. Csak közbevet­ve: a vízépítőipari tröszt 3 mil­liárd forintos éves termelést mondhat magáénak, s közel 10 000 főt foglalkoztatnak vál­lalatai, melyek sorában ott a kaposvári székhelyű Dél-dunán­túli Vízügyi és^özműépítő Vál­lalat. Végül a mezőgazdaság számára ajánlkozik a KEVITERV több európai országban is sza­badalmaztatott hígtrágyakeze­lési technológiával, amely so­rán a nagyüzemi állattartó te­lepek környezetszennyező ható. sa megszűnik, s az értékes szer­vesanyag optimálisan hasznosít­ható. A klímatechnika hazánkban a fellendülőiéiben lévő ágaza­tok közé tartozik. Érdemes tal­lózni a gyártók és gyártmányaik között. Az Április 4. Gépipari Művek olaj- és gáztüzelésű hő. légfúvókat, a diósgyőri gépgyár komplett hűtőházakat, a Klíma Szövetkezet mezőgazdasági hű­tőket, gyümölcstárolókat — és többek között ivóvíz gázmente­sítő berendezéseket — kínál. A Prometheus tüzeléstechnikai szolgáltatásokat, a Szellőző Művek légtechnikai gépeket és komplett rendszereket ajánl a figyelmünkbe. A nagyobb „nyu­gati” nevek: a dán Danfoss, a svájci Billmann és Fryma Ma­schinen, az osztrák Alex mind a fűtés, szellőztetés és a klíma- technikai vezérlés területén hoz. tak újdonságokat. Amire azon­ban könnyebben figyelhetünk: több hazai szövetkezet és me­gyei vegyesipari vállalat kiállít univerzális tüzelésű melegvizes kazánokat, családi házak, me­zőgazdasági épületek és irodák fűtésére, illetve melegvíz-ellá­tására alkalmas berendezése­ket. Persze, kissé ironizálva mindehhez az ember hozzáte- hetné: drága az olaj, a fa, a szén, a villany — egyszóval minden energia, így aztán so­kan állták körbe azt a nap­elem-egységet, melyet a „D”- pavilon mellett állítottak ki. (Ez sem olcsó, legfeljebb a nap­sugarakat kapja ingyen, ho kapja). Egyébként létrehozói­ról— gyórtóiról-tervezőiről —és a gyártmányról majd bővebbet hétfői lapunkban olvashatnok az érdeklődők. Kozma Ferenc Jubitátt a Liszt-kórus Régi tanítványok a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Európa legrangosabb zenekaraiban Találkozóra gyűltek össze má­jus 19-én o Liszt Ferenc Zene- művészeti Főiskola pécsi tago­zatának volt növendékei. Az or­szág minden tájáról érkeztek, immár családostól, gyerekestől, hogy újra találkozzanak régi tanáraikkal, az útnak indító is­kolával és várossal. Az alkal­mat oz Antal György vezette Pécsi Liszt Ferenc Kórus fenn­állásának 30. évfordulója szol­gáltatta. — Nem akartunk különösebb ünnepséget rendezni — mondta a találkozóról Antal György igazgató —, azért hívtuk meg a régi tanítványokat, tanárokat, hogy még jobban érezzék szak­mai és emberi idetartozásukat. Az itt végzett fiatal muzsiku­sokkal beszélgetve kiderül, na­gyon is valós ez a Pécshez tar­tozás. A város elkísérte őket pályájukon, bárhová is kerül­tek. — Ha lett volna lakásom, Pé­csett maradok — mondja Póló- nyi Géza, a Magyar Állami Operaház zenekarának tagja. — Pedig rangot jelent az Ope­raház zenekarában játszani és komoly feladatokat is: minden este mást játszunk. — A muzsikus érzelmileg labilis egyéniség, és a mi mun­kánk megítélésénél mindig nagy szerepe van a szubjektív véle­ményeknek, még szakmai rész. ről is — fűzi tovább a gondola­tot Harsányi István, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának bőgőse, és társai megerősítik ezt a véleményt. - Nagyon mozgalmas, színes éveket töltöt­tünk Pécsett. Játszhattunk Gar- dellivel, vagy olyan kitűnő szó­listákkal, mint Ruha István; sok barokk művet adtunk elő, éne­keltünk a Liszt Kórusban, amely biztos zenei alapokat adott a hangszeres zenészeknek is. — Rengeteget jelentett szá- momra a Liszt Kórusban meg­szerzett tudás- és élményanyag — mondja Polónyi Géza —, hi­szen énekes színházba kerül­tem. Azelőtt úgy gondoltam, csak hegedűvel lehet szépen „énekelni", és Pécsett tanultam meg szeretni az énekhangot... Magyar Kornél zongora tan­szakon szerzett tanári diplomát — most a Magyar Rádió egyik zenei szerkesztője. Polónyi Gé­za közbeveti: nagy kár, hogy Magyar nem zongorázik többé, bár nemrég elhangzott az éter hullámain egy olyan program, melyben Polónyi Géza hegedült, s zongorán kísérte Magyar Kor­nél. — Igaz, hogy gyermekkori ál­momról tettem le, amikor meg­váltam a zongorától. Kevés időm van gyakorolni — mondja a fiatal szerkesztő -, de omit a rádiónál csinálok, szellemi téren egyet jelent az aktív ze­néléssel. Azok a legkedvesebb műsoraim, melyekben a legran­gosabb előadókkal mutathatok be remekműveket. Sok magyar művésszel, és sok új magyar ze­nét is — ez egyik fő missziója a rádiónak. — Mit jelent rádiósnak lenni? — Nagy felelősséget és oda­adást - fogalmaz Magyar' Kor­nél, aki kéthetenként a „Mű- vészlemezek"-et szerkeszti, és övé a „Kórusainknak ajánljuk" című műsor is. — Én nem tudok ilyen nagy­szerű dolgokról mesélni — mondja szerényen negyedik be­szélgetőpartnerem, dr. Pusztai Imréné, — Keszthelyen tanítok, egy közepes nagyságú zeneis­kolában. Nagyon szeretem a hangszeremet, a zongorát, hi­szen egy szimfóniát is el lehet rajta játszani. A zongora lehe­tőséget jelent asszonyoknak, gyerek mellett gyesen is a szinten maradásra, aztán o to­vábbfejlődésre. Éppen ezért én is megtaláltam a hivatásomat Keszthelyen, és bár most gye­sen vagyok, nagyon szeretek tanítani. Iskolákban, zenekaroknál — a legrangosabb hazai és európai együtteseknél — mindenütt megtalálhatók a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola egykori pécsi növendékei. Sok szeretet­tel beszélnek a régi iskoláról tanáraikról, a Liszt Kórusról és a Péccsel való újabb találko­zásról, melyre az esti koncert tette fel a koronát május 19-én a Székesegyházban. Magyar Kornélt. Polónyi Gézát a kórus­ban, Harsányi Istvánt a zene­karban láttam viszont a hang­versenyen. A régiek is beálltak a kórusba, a zenekarba, s így hangzott fel Pergolesi, Bach művei után a Psalmus Hungari- cus Antal György vezényletével. Az a mű, mellyel Kodály bizta­tására annak idején a Liszt Kó­rus az oratórium éneklő együt­tesek sorába lépett. Góllos Orsolya Hasznos tapasztalatok résztvevőknek, rendezőknek dzsessz­találkozó Pécsett Napjainkban a szolkásosnáf i s többet beszél ú rik zenei ne­velésünk korszerűsítéséről, s egyre több szó esik a profi- és amatőrképzés valamiféle opti­mális megoldásáról, ledöntött vagy még ledöntendő műfaji korlátokról, és a dzsessz- muzsikcr sajátos, improvizatív eszközeinek eleven gyakorlat­tá válásáról. Ilyen körülmé­nyek között, a jövő ösvényeit taposvo, fokozott felelősséggel tartozunk a jó zene ügyének. Hivatásos és amatőr produk­tumainkkal egyaránt. Akik ezt világosan látják, bizonyára megértik azt a tö- rékvést, amelyet az országos dzsessz klubhálózat az amatőr mozgalom megismerése és fel­karolása érdekében végez. Éneikül a vadhajtások bur­jánzása a nemesítés lehetősé­geitől is elszigetelődve olyan károkat okozhatna, amelynek nemcsak az érdekelt fiatal mu­zsikusok, hanem velük együtt a gyanútlan közönség is áldo­zatává válna. Indokolt tehát a szigorú mérce. Legfeljebb a lépték fokozatát kell a körül­ményekhez hangolni. Az I. dél-dunántúli amatőr dzsessztailálkozó — amely má­jus 17-én zajlott le - a bemu­tatkozást és megismerést tűzte elsődleges céljául. Ennek ma­radéktalanul eleget tett. Eljöt­tek a találkozóra azok, akikről mór hallottunk és eljöttek is­meretlenek is. Olyanok is, akik most szerepelték először a szakemberek és az igazán nagy nyilvánosság előtt. Eljöt­tek, mert találkozni, ismerkedni vágytak mindazokkal, akikkel A szekszárdi Babits Mihály Művelődési Ház Big Band-je azonos feltételek mellett, má­sok és önmaguk előtt is meg­mérettettek. A mérleg pontosan műkö­dött és jól megmutatta o kü­lönbségeket. Anélkül, hogy he­lyezéseket osztottak volna, az értékelés őszintén, minden ker­telés nélkül, az elvárások alap­ján tett észrevételeket. Gonda János szavait — a műfaj ko­molyságához méltóan — nem az elnézés és nem a ledoron- golás vezette. Sokkal inkább az az igény, amely a pódiumra lépés követelményének az együttes tiszta játékot, a jó ritmus- és periódusérzéket, a dzsesszes díszítő és improvizá­ciós készséget állítja. E tekin­tetben a szekszárdi Dzsessz Trió hordozta, töltötte be a fáklya szerepét, hiszen a játék örömén túl ők voltak képesek a zenei mélységek ki­fejező megszólaltatásával iga­zi élményt nyújtani. A szek­szárdi Big Band megnyerő já­téka is osztatlan sikert ara­tott. Szinte hihetetlennek tűnt, hogy a közismert muzsikus- hiány mellett, a lelkesedés ko­vácsolta nagyzenékair milyen határozott magabiztossággal tudott megszólalni az együttes játéktól a szólisták improvizá­ciójáig. Nem keltett csalódást a többi együttes sem annak ellenére, hogy játékuk a meg- ilietődöttség béklyóival küsz­ködött. A mohácsi kvintett hangszerszólói kifejezetten jó benyomást keltettek. Figyelemre méltó volt ugyan, akkor a hangszeres szólista­ként fellépők játéka. Pecze István, Apáti János és a ,,jam session" programjában sze­replő dr. Beke Árpád techni­kai és zenei felkészültsége le­hetővé tette az invenciózus at­moszférateremtést, amit a kö­zönség hálásan fogadott. A találkozó sok hasznos ta­pasztalattal szolgált a részt­vevők és a rendezők számára egyaránt. Megmutatta a hiá­nyosságokat, felcsillantotta az eredményeket és nem utolsó­sorban — elérve célját - fel­térképezte a jövő feladatainak elvégzéséhez szükséges eddig még úttolan utakat. Bornemissza Géza Goodbye és ámen Ez a furcsa cím egy jót megcsinált politikai krimit ta­kar. Sem többet, sem keveseb­bet. Egy kis ármány, egy kis politika, csipetnyi szex, néhány szép római légifelvétel, egy őrült gyilkos és egy antiterro- rista különítmény. Nagyjából ennyi a leltár, mór ami a tar­talmat illeti. Túl sok mondani­valót nehéz volna belemagya­rázni Damiano Damiani most bemutatott filmjébe. Csak az derül ki, amit az újságokból úgyis tudunk: forrong a har­madik világ, s ez a CIA-nak nem tetszik. Az örökké bajke­verő szervezet ezúttal egy af­rikai országban készít elő ál­lamcsínyt. Minden készen ált, azonban a jól kigondolt ter­veket keresztülhúzza egy meg­háborodott követségi sofőr ak­ciója. Ez a fura fickó úgy akar bosszút állni a világon, hogy a római Hilton Szálló tetejéről agyonlő egy koldust, majd egy japán turistát, aki teljeser» felajzódott az „exkluzív" izgal­maktól. Ezután betör a 845-ös szobába, ahol egy ismert wes­tern színész tölti pásztoróráit egy szép olasz signorával. Mi­tagadás — a colt hőse — most nem viselkedik valami férfiason: egyetlen merész tet­te egy köhintés, ezzel azonban lavinát indít el. . . Az olasz rendőrség után beavatkozik a CIA, majd az amerikai nagy- követség is, egyszóval áll o bál a Hiltonban és környékén. Hosszú volna az összes bonyo­dalmat felsorolni — nem is tanácsos egy krimi esetében — elégedjünk meg tehát a ta­nulsággal: az egyik rossz el­nyeri büntetését, a másik elé­gedetten dörzsöli a kezét és hozzálát a nagyobb feladatok­hoz, a jó pedig legyint egyet és hazamegy. A forgatókönyv alapjául szolgáló regényt egy ameri­kai, Francis Clifford írta. Da­miani talán azért kapott raj­ta, mert ügynökközpontként Róma szerepel benne. Egyéb köze alig van a filmnek Olasz­országhoz, ha csak a golyó­álló melíényes és sisakos rend­őröket, valamint a fordulatos­pikáns párbeszédeket nem em­lítem. Máskülönben a film ugyanúgy játszódhatna Fran­ciaországban vagy — mint tervezték — Görögországban is. Szerencsére a rendező sem akarja erőszakoltan hazájára „aktualizálni" a történetet. Va­lahogy úgy van oz egésszel, mint Moreho felügyelő: nem kíván beleavatkozni az ame­rikaiak „családi ügyeibe”, vagyis a Központi Hírszerző Hivatal és a washingtoni kül­ügyminisztérium patvarkodá- sába. A sok homályos szól között egy tényt bizton meg lehet ál­lapítani: Claudia Cardinale még ma is több, mint kellemes látvány a filmvásznon. A nem­zetközi szereplőgárda — Tony Musante, John Steiner, Fabri­zio Jovine, Anna Zimmermann — is rutinja legjavát nyújtja. Ha ez a film elmarad is Da­miano Damiani korábbi alko­tásai mögött — legfőképpen a rendezőt rokonszenvessé te­vő társadalmi érdeklődés hiánya miatt — azért az átla­gosnál sokkal színvonalasabb szórakozást nyújt. Ráadásul hazafiúi érzéseinket is legyez- geti: a kamera hosszasan el­időzik egy Budapest Hilton plakáton. Igaz, hogy csak o CIA-ügynök háta mögött, de reklámnak még így sem rossz... H. J.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents