Dunántúli Napló, 1980. május (37. évfolyam, 119-148. szám)
1980-05-19 / 136. szám
Nyári programok a siklósi várban Siklóson o‘z idei nyári program keretében ismét megrende. zik a hagyományos várfesztivált és fúvószenekari találkozót — olvastuk Siklós város Tanácsának nyári programjában. Az országos hírű nagy rendezvényre június 28—29-én kerül sor. 11 fúvós együttes — négy külföldi és hat hazai zenekor — ad koncertet a találkozó keretében. Egy szovjet, egy csehszlovák és két NSZK-beli együttest hívtak meg. A magyar együttesek: győri, mosonmagyaróvári, budapesti, do. rogi, pécsi és ózdi fúvószenekarok. A vórfesztivál keretében o hazai és külföldi zenekarok koncerteket adnak Harkányban is. A fesztivál versenyszerű, a záró- hangversenyen díjakat osztanak ki. Átlag havonta egyszer komolyzenei hangversenyeket tartanak a várkápolnában. Itt vendégszerepei július elején egy dán ifjúsági kórus, augusztus végén pedig a Mecsek Fúvósötös. Július 6-án, 13-án és 20- án, vasárnap délelőttönként kamaraműsorral vendégszerepei a villányi szoborparkban a Pécsi Balett. A nyáron három alkalommal országos versenyen kiváló minősítést elért pávakörök tartanak bemutatót a siklósi várudvaron. Júniusban és júliusban Somogyi József szobrász- művész és Reich Károly grafikus- művész kiállítása látható a vár lovagtermében. Augusztusban ugyanitt rendezik meg Kornis Péter fotóművész kiállítását. Budapesten: A Pécsi Nemzeti Színház vendégjátéka (Munkatársunk telefonjelentése.) Vidéki és budapesti színházaink találkozásainak ,immár lásson jó másfél évtizedes hagyományai vannak. Ennek jegyében a Pécsi Nemzeti Színház a budapesti Madách Színházzal tart kapcsolatot az utób. bi 6-7 év*ben. Az idén Pécsről hat produkciót mutattak be a fővárosi közönségnek a Madáahban az elmúlt héten. Illyés Gyula: Homokzsák; B. Vian: A birodalomépítők, avagy a Smürc, továbbá Tüli és 'bársony címmel három egyfelvonásos bohózatot, valamint Camus: Az igazak, Hochwälder: A közvádló, s Tor Hangszerük a zenekar A varázspálca lovagjai Éppen egy hete fejeződött be a Magyar Televízió harmadik karmesterversenye. Az ország lakosságának fele másfélkét hétre a karmesterpálca bűvöletében élt és izgult kedvenceiért. A másik ötven százalék viszont morgott és protestált, mondván: zavarja őt a zene élvezetében, hogy állandóan a karmesterek arcát és kezét mutatták, s különben is, mi szükség a karmesterre, amikor úgy is azt kell játszani, ami a kottában áll ... S ez a kérdés bizony sok évszázados múltra tekint visza. A karmesternek az a feladata, hogy a muzsikusokat tempó, hangerő, intonáció, egyes hangszercsoportok arányában együtt tartsa, oly régi, mint maga a többszólamú zenélés. A karmesternek azonban a múlt század közepe óta nemcsak az a feladata, hogy a zenekart akaratának egységes hangszerévé olvassza össze, hanem vitathatatlanul munkájának szellemiségéből valamit szemléletesen is közvetítenie kell a közönségnek. Ez pedig a vezénylés, a zenei értelmezés látható művészete. A 17-78. században mégi korántsem volt olyan kiemelkedő, ,,magányos” személyiség, mondhatni korlátlan úr a karmester a zenekar élén, mint az utóbbi száz évben. Általában többre tartották, ha a többiekkel együtt játszott vagy énekelt, mint ha csupán a taktus végett állt ott. A karmesterek rendszerint a csembaló mellől vezényeltek, mint például Haydn is londoni koncertjei idején. Hajdan a vezénylő pálca terjedelmes és nehéz volt. XIV. Lajos idejében a taktust ceremóniamestemek való bottal ütötték a padlón és igen hangosan. A híres zeneszerző és karmester. LuMy ebbe halt bele, mert figyelmetlenségből a saját lábuiiára ütött, s mivel akkor nemcsak a vezény. lés volt kezdetleges, hanem az orvostudomány is, sebe elfertőződött. A vezénylés mint előadóművészet csak a romantika ideién, Beethoven nagy szimfóniái után, a mai értelemben vett szimfonikus zenekar kialakulásával teljesedett ki, bár még a 19. század közepén is gyakori volt, hogy a karmester hegedűvel a kezében dirigált, vagy hogy a vezénylőpálca díszes elefántcsontból készült bot volt. A nagy ro. mantikus zeneszerzők, Berlioz, Liszt. Wagner érdeme — akik karmesterként is szerepeltek —, hogy a pálca győzedelmeskedett, hoqy a vezénylés művészi rangot kapott. Persze ehhez kellett a 19. század forradalmi lendülete, azok a társadalmi változások, amelyek kiszabadították a műzenét a főúri paloták termeiből, s a 19. század □tiétföi emberének rajongása a nagy egyéniségek, hősök iránt. Ilyen hős volt szemükben a karmester is, aki mint modern Szent György-lovog vagy éppen varázsló, egyetlen pálcával rákényszeríti akaratát a százfejű sárkányra, a zenekarra. Éppen ezért akadt jócskán teát- rális túlzás is. Johann Strauss például o közönség követelésére 1876-ban Bostonban 100 000 hallgató előtt 20 000 énekest vezényelve adta elő a Kék Duna keringőt. Ehhez 100 segédkarmestert kellett beállítania, akik oz ő mozdulatait követték, s ágyúlövés volt a jel a koncert kezdetének. Vagy a múlt századi híres karmester, Bülow szokása, aki Beethoven Eroica szimfóniájának gyászindulóját fekete kesztyűt húzva vezényelte. Persze oz utóbbi évtizedekben is akadt különc karmester szép számmal: Toscanini, aki dühki. törésében képes volt az óráját megtaposni a zenekari próbán; Richard Strauss, oki rendszerint csak a jobb kezével dirigált; vagy Karajan, aki lehunyt szemmel vezényel igen gyakran. Feljegyez a zenetörténet néhány látványos lázadást is az olykor diktátort hatalmat gyakorló karmesterek ellen. A leghíresebb kísérlet a karmester nélküli zenekar, amelyet a húszas években Moszkvában és New Yorkban próbáltok ki, sikertelenül. Jellegtelen volt a muzsikálásuk, hiszen minden egyes műnél a 80-100 zenésznek majdhogynem szavazással kellett eldöntenie, hogy miként játsszanak... D. I. Még Lord Nelsonnak is tisztálkodni kell néha... Képünkön; Jónéhány létrára szükség volt, hogy a londoni Trafalgar téren álló híres szobor szokásos kétévenkénti lemosását elvégezhessék. Age Bringsvaerd: A hatalmas színrabló című darabjait, utób. bit gyermékelőadáson. Egybehangzó vélemények szerint mind a hat produkciót nagy érdeklődés fogadta, élénk figyelem kísérte. , A közvádló előadása előtt alkalmaim volt néhány szót váltani a darab rendezőjével, a Pécsi Nemzeti Színház főrendezőjével, Sík Ferenccel. — Élénk figyelmet keltett a színészek játéka. Nálunk a pró. zai színészek — pl. Vallai, Győry, Koszta Gabi s a többiek — o sokféle feladatból adódóan a legkülönbözőbb arcukat mutatják az előadásokon. Az egy. hetes vendégjáték kaleidoszkópszerűsége ellenére, úgy gondolom, amiben mégis egységesek vagyunk, az műsorunk eszmeisége. Általában a sajátos sorskérdéseinkhez akarunk hoz. zászólni, a nem magyar darabok előadásaiban is. Esténként teljesen más-más karakterű közönség foglalta el a széksorokat. A ,,Smürc',-öt, vagy a Camus-darabot elsősortban fia. talok nézték meg. Előbbit egy éjszakai előadáson meg is kellett ismételni. Rajk András kritikus: — Sajnálom, hogy ez a hét egybeesett a veszprémi színház víg- színlházbeli sorozatával, s így csupán két előadást volt módomban megtekinteni a pé. csiektől. A Boris Vian-darab előadásáról a Népszavában már megírtam jó véleményemet. Szikora többet hozott ki a műből, mint amennyi olvasmány formájában benne van. Igen jó rendezőnek tartom. Camus Az igazakban mély gondolatokat közöl forradalomról, forradalmárokról, lázadásról, hitről, de nem eléggé drámai formában. Mindkét előadáshoz annyit még, hogy a társulat nagyon jó színészekkel rendelkezik, de mind között Sólyom Katalin volt számomra a legnagyobb meglepetés. Eddig nem tartottam olyan árnyalatos színésznek, mint ahogy a „Smürc” feleség alakjában most megmutatkozott. De a többiekről is csak a legjobbakat mondhatom. Ezek a vendégjátékok nagyon fontosak, nemcsak a szakma és a közönség szélesebb látóköre, a vidéki színházak megismerése szempontjából. Hozzájárulnak ahhoz is, hogy o szövetség kritikusi tagozatéin elmélyültebben döntsenek, amikor az év legjobb színházi előadása, magyar drámája, legjobb színészi alakítása, rendezése stb. felől ítélnek. A pécsiek vendégjátékát, amely a szombat délelőtti ugyancsak szép sikerű gyermek- előadással zárult, megközelítően hatezer főnyi közönség látta ■■ Madách Színházban. Wallinger Endre Erzsébet királynőtől Zalaegerszegig A könyvkötészet művészete Váci György könyvkötő mester öt földrészen ismert. Arra is akadt példa, hogy valaki csak azért kereste ki a térképen Magyarországot, hogy ritkaságait ide küldhesse megújulni. Nemrég Nagykanizsán járt az idős mester. — A könyvkötészet valahol ott kezdődik, amikor az ember önállóan képes a könyvhöz, annak korához illő díszítő elemek megtervezésére, majd kivitelezésére. Ez sokoldalú felkészültséget igényel. Elég ha Kner Izidorra gondolunk, vagy Misz- tótfalusi Kis Miklósra, aki betűvető, öntő, vállalkozó kiadó, szedő, nyomtató, könyvkötő és kereskedő volt egyszemélyben, — ön is ért mindehhez? — Aki nálam tanulja a szakmát, az egyúttal bármelyik általa választott rokonszakmából is nyugodtan elmehet vizsgázni. — Nemrég múlt 60 éves. Távolinak tűnik a kezdés? — ötéves voltam, amikor az óvodában jó magaviseletemért képes meséskönyvvel jutalmaztak. Alig értem el a tizedik évemet, amikor már kisebb könyvtáram volt. Hogy megóvásukról gondoskodhassak, gyermekkoromban vettem az első leckét a kiskunhalasi Ivón János könyv, kötő mestertől. Tizenhat éves koromban a váci Kapisztrán nyomdába kerültem. A vizsga után bejártam Magyarország, később Európa legnevesebb könyvkötő műhelyeit. — Számos legenda övezi a nevét. Mi igaz ezekből? — Akad néhány szakmához illő ritkaságom, ami a hozzám hasonló embereket érdekli. A hazánkban tanuló külföldi diá1- kok diplomadolgozatait ingyen kötöm. Mivel az Országháznak, a Magyar Tudományos Akadémiának, az Elnöki Tanácsnak s több hasonló szervnek dolgozom rendszeresen, akadna mesélni való bőven. Kuriózumként említem, hogy hat évig Erzsébet angol királynő részére is kötöttem. a könyveket. A könyvkötészet nálam több mint szenvedély. Ennek mindent alárendeltem. Nincs családom, otthonom, lakásom se. A rendelkezésemre álló könyvkötő műhelyben töltöm az életemet. Mint a nagykanizsai kiállításon is látható, a papirusztöredékektől napjainkig minden szerszám, szakmához kapcsolódó dolog érdekel, ezt felkutatom, összegyűjtöm. Bár öt földrészen ismerem a szakmát, könyvkötészettel foglalkozó múzeumról máig sem tudok. Vácon , tíz év múlva bárki megtekintheti.- Ilyen korral, hírnévvel meny. nyit dolgozik? — Jelenleg egy segéd és három tanuló van mellettem, akik a mesterség elsajátításáért jöttek hozzám. Munkáim mellett velük foglalkozom. Egy-egy régi könyv több napot is leköt az életemből.- Közel 20 városban mutatta be a nemrég Nagykanizsán látott kiállítást. — Április 22-én Kassán volt kiállítás, ahol akkor kezdődtek a Kazinczv-emlékünnepségek. Április elsején Krakkóban volt látható. Győri András Lépcsőházi beszélgetés A ki a televízió második emeletére igyekszik, annak egy kicsit le kell vágnia a kanyart. Az ok: Vitray Tamás, oki irodáját ebben a lépcsőházi fordulóban rendezte be. Erről a lépcsőházi szobáról nekem az jut az eszembe, hogy sok minden más mellett azért is irigylem Vitray Tamást, mert őrá igazán nem lehet azt mondani, hogy amolyan „lépcsőházi okos”. Neki nem utólag jut eszébe, hogy mit is kellett volna mondani. Gyorsan és pontosan reagál, ülnek a szúrásai, mint egy jó tőrvívónak ... — Valóban, én ezzel a dologgal pont fordítva vagyok. Nekem a lépcsőházban többnyire az jut az eszembe, hogy mit nem kellett volna mondanom, s nem az, hogy mit kellett volna mondanom. Ebből azután természetesen 'elég kellemetlenségem származott már az idők folyamán. Vitray válaszol — Persze azért ebben a lépcsőházi fordulóban sok minden más is az eszébe jut, hiszen a Vitray-műso- rokra egyebek között éppen az ötletbőség a jellemző... — Be kell vallanomj hogy az utóbbi időben egy kicsit elkényelmesedhettem. Nem titok: az ötletek, a témák jó része nem tőlem származik. Mások hozzák. Nekem talán abban van némi érdemem, hogy éppen Ide, erre az osztályra kerülnek ezek az ötletek. Sokan tudják, hogy én nemcsak „ráharapok” a jó ötletekre, hanem nálunk aránylag könnyen meg is lehet valósítani a témákat. Sok fiatal dolgozik velünk s természetesen nem csupán „gegmenként", hanem szerkesztőként és riporterként is. — Vitray Tamás ma a televízió leggyakrabban szereplő, még többet látható riportere. Nem nyomasztó érzés egy kicsit: intézmény- nyé terebélyesedni? — Nem túl hízelgő a kérdés, de tudom, hogy nem alaptalan. Kicsit úgy érzem magam, mint az o bizonyos régi vidéki körorvos, aki valamikor mindenes volt: in* jekciót adott, ha kellett, fogat húzott, szülést vezetett, vagy éppen lelki vigaszt nyújtott, ha arra volt szükség. Az idők folyaimán, pusztán a gyokarlatnak köszönhetően olyan mérhetetlen szakmai gyakorlatra tett szert, hogy már az is elég volt, ha beleszagolt a levegőbe, és tudta, mi baja van a gyereknek. — S mi jön a vidéki doktor bácsi korszaka után, pontosabban lesznek-e utódok? — Fiatalok, specialisták jönnek, új műszerekkel, új módszerekkel. Nagyobb múlttal rendelkező televízióknál már tudják, hogy televíziós egyéniséget ma már szinte laboratóriumi úton — tudományos módszerekkel. ha úgy tetszik — lehet előállítani. Vannak tehetséges fiatalok, csak jól kell őket kiválasztani, s azután kellene következni a folyamatnak, amelynek a végén megszületik a kész, az érett, a nézők által is elfogadott személyiség. Ma még talán nem vagyunk kellően profik ahhoz, hogy elég bátram alkalmazzuk ezeket a máshol már bevált módszereket, — Néha úgy tűnik, hogy a nézők sem hajlandók könnyen elfogadni az új egyéniségeket a képernyőn. — A néző konzervatív. Nem szereti a gyors, látványos változásokat. Nehezen fogadja el azokat a személyiségeket, akik szakmai felkészültségük és egyéniségük teljes vértezetével pattannak a képernyőre. Az újaknak fel kell ismerniük azt. hogy csak kanalanként adhatják be magukat. A fiatalok útja biztosan más lesz, hiszen én is tudom, hogy a magamfajta doktor bácsikra már nem lesz szükség abban az új korszakban, amit a 80-as évek hoznak majd a világ televíziózásában. — Végezetül gratulálok a magas kitüntetéshez. Voltak, akik attól féltek, hogy a Munkaérdemrend aranyfokozata után Vitray „hoz- zászelídül" az elismeréshez ... — Azt hiszem, hogy a kitüntetés a koromnak szól. Egyébként nem hiszem, hogy az adományozók cserébe valami olyasmit várnának el tőlem, amire ön célzott. Éppen ellenkezőleg: számomra bátorítást jelent, és azt jelzi, hogy munkámmal használni tudok. Erdős Ákos
