Dunántúli Napló, 1980. április (37. évfolyam, 91-118. szám)
1980-04-10 / 98. szám
1980. április 10., csütörtök Dunántúli napló 3 Szocialista társadalom — takarékos társadalom Csakis a lehetőségeinkkel összhangban álló éleimül! hívei lehelünk írta: Faluvégi Lajos pénzügyminiszter A szocialista gazdaságban, amelyben a termelőeszközök társadalmi tulajdonban vannak, s a gazdasági és társadalmi folyamatokat megtervezik, elméletileg könnyebb takarékosan gazdálkodni, mint bármely ezt megelőző társadalmi rendszerben. Mert mindaddig, amíg a takarékosság csak az egyéni vagy a részérdekeket, mégpedig egy viszonylag szűk rétegnek az érdekeit szolgálja, az nem terjed ki mindenre és mindenkire: nem' általános, még akkor sem, ha benn az üzemben nagyon szigorú, nagyon takarékos és nagyon ésszerű gazdálkodás folyik is. Tudatos takarékosság Társadalmi méretekben ugyanis, ha a profitérdek azt kívánja, pazarlóan bánnak mind az anyagi, mind a szellemi javakkal. A szocialista gazdaságban ellenben eltűnnek azok a részérdekek, amelyek a takarékosság ellen hatnak. Az ország minden gazdagsága a közösségé, a nép tulajdona, ezért válik lehetővé — történelmileg először — a társadalmi méretű, tudatos takarékosság. De vajon meg is valósul-e a társadalmi méretű, tudatos takarékosság, avagy csak ki nem használt lehetőség marad? Mert abban biztosak lehetünk, hogy a lehetőség önmagától sosem válik valósággá I Ma még lépten-nyomon találkozunk — hol apró, hol nagy dolgokban — az ésszerűtlen gazdálkodással, a pazarlással. Pedig igazán nem most kezdtünk foglalkozni a takarékosság gondolatával és követelményeivel! Sok határozatot hoztunk már, sok cikket írtunk és sok bészédet mondtunk róla. Tettünk valóságos és hatásos intézkedéseket is, bár ezeket néha formális, nem lényegre törő és nem a gazdaságosságot javító, hanem például minőségrontást vagy egyszerűen hiányt okozó látszattevékenységgel pótoltuk. Ismeretes, hogy építőmunkánk körülményei a hetvenes évek elejétől nagymértékben módosultak. Végérvényesen megszűnt annak lehetősége, hogy gazdaságunkat extenzív módon fejlesszük. Munkaerőtartalékaink kimerültek, a gazdasági növekedéssel járó eszközszükséglet fokozódott, egyszersmind a hazai és a külföldi piacokon egyaránt megnövekedett a kereslet a korszerű, jó minőségű termelőeszközök és fogyasztási cikkek iránt. Gazdálkodásunk külső feltételei számunkra kedvezőtlenül változtak. A legfontosabb nyersanyágoknak és energia- hordozóknak, a fejlődés jelenlegi szakaszában létfontosságú, korszerű műszaki fölszereléseknek és berendezéseknek az importára exporttermékeink árához viszonyítva erőteljesen felszökött. A cserearányok romlásából fakadó veszteségek rövid idő alatt nehéz terheket róttak az országra. Megnövekedett kiadásainkat részben csak külső erőforrások felhasználásával, hiteleknek a felvételével sikerült kiegyenlítenünk. Mit jelent tulajdonképpen a takarékosság? Azt jelenti, hogy anyagot, erőt és pénzt csak a legszükségesebb mértékben használjunk fel, mert a fennmaradót más célokra fordíthatjuk, vagy a jövőre tartalékolhatjuk. A takarékosság és a gazdálkodás rokon, sőt mondhatni, lényegileg egyazon fogalmak. Hiszen az ésszerű gazdálkodás — egy kissé leegyszerűsítve — az erőforrások ésszerű elosztását jelenti. A takarékosságon pedig azt értjük, hogy erre vagy arra a célra csak annyit használunk fel bármiből, amennyit okos gazdálkodással mindenképp muszáj, mert így a többit más, új célokra hasznosíthatjuk. így a takarékosság gyarapodásunknak egyik forrása, a pazarlás ellenben a fejlődésnek egyik akadálya lehet. Ezért kell a társadalom minden szférájában — az állami, a szövetkezeti és a magánszektorban, a közületi és az egyéni háztartásokban — ésszerűen gazdálkodni az anyagokkal, az energiával, a munkaerővel és a pénzzel! A kormányzatnak elsődleges feladata, hogy megfelelően ösztönözze és támogassa a kívánatos takarékosságot, s erélyesen fellépjen a pazarlók ellen. Azt már tapasztalnunk kellett, hogy ehhez nem elegendők a mégoly okosan megfogalmazott határozatok, felszólítások és kérések sem. A szükség mindenkit rávezet a takarékosságra. A kormányzatnak tehát olyanná kell formálnia az irányítási rendszert, hogy abban a vállalatoknak, intézményeknek elemi érdekük és szükségletük legyen a takarékos gazdálkodás, azaz hogy jól járjanak, ha takarékoskodnak, de rosszul, ha pazarolnak, egyszóval, hogy az okos gazdálkodás létformájukká váljon. Az elmúlt időszak társadalmi és gazdasági folyamatainak elemzése az utóbbi hónapokban, az MSZMP XII. kongresz- szusára készülve, különösen felélénkült. A társadalom színe előtt folyó értékelő munkában az is hangot kapott, hogy milyen tényezők akadályozzák az ésszerű takarékosságot. Kimondták például, hogy az ár- pol:t:kában sokszor éppen az indokoltnál alacsonyabb árak ösztönzik a pazarlást. A támogatások csökkentik a szabályozásnak egyébként takarékosságra kényszerítő hatását. Sokszor a vállalatok túlzott centralizáltsága akadályozza, hogy takarékosan szervezzék meg az alkatrészekkel és résztermékekkel való ellátást. Az energia költségei A külgazdaság egyensúlyával, kapcsolatos gondjaink szempontjából különösen fontos, hogy mind a kormányzati szervek, mind a vállalatok mindent megtegyenek az importanyagokkal és az importtermékekkel való takarékos gazdálkodás érdekében. Ebből a kérdéskörből is kiemelkedik az energiatakarékosság problémája. Az elmúlt évtizedek során a fejlődő magyar ipar, a korszerűsödő nagyüzemi mezőgazdaság, a szaporodó és egyre modernebb lakások és az életszínvonal emelkedése egyaránt növelték az energiaszükségletet. E fokozódó igényeket eddig váltóképp zavartalanul elégítettük ki, de ennek ára volt: az energiatermelő ágazatoknak fejlesztése és az energiahordozók behozatalának a növelése sok pénzbe került. Az energiaellátás költségei csak az elmúlt három évben is majdnem 30 százalékkal növekedtek. Nemzetközi összehasonlításokból megállapíthatjuk: takarékos energiagazdálkodással elérhető, hogy energiaszükségletünk az eddiginél lassúbb ütemben növekedjen. Energiával takarékoskodhatnak a fogyasztók: nemcsak azzal, hogy nem égetik fölöslegesen a villanyt, s nem járatják fölöslegesen a motorokat, a gépeket, hanem azzal is, hogy korszerűsítik a kazánokat és tüzelő- berendezéseket, s a szállítási rendszerek ésszerűsítésével mérséklik a közlekedési eszközök energiafelhasználását. A^ beruházási célok helyes megválasztása szintén nagyon fontos ebből a szempontból, mert az a kívánatos, hogy ne a sok energiát fölemésztő kitermelő, hanem a kevéssé energiaigényes feldolgozóipari ágazatok fejlesztését helyezzük előtérbe. Megtakarítás kínálkozik az ipari technológiák javításával, mert ha javul a technológiai fegyelem, kevesebb lesz a selejt, s kevesebb energia megy veszendőbe. Sok anyagféleséget (acélt, alumíniumot, cementet, üveget, műanyagokat, műtrágyákat stb.) hatalmas energiák felhasználásával gyártanak: ha ezekkel takarékoskodunk, egyúttal az energiatakarékosságnak is igen fontos szolgálatot teszünk. r Értékteremtő munkát! Ahhoz, hogy a termelés hatékonyabb legyen, fokoznunk kell a társadalmi munka termelékenységét, s takarékoskodnunk kell a munkaerővel. Ma még itt is jócskán akadnak tartalékok. Tapasztalataink azt bizonyítják, hogy foglalkoztatni ugyan mindenkit tudunk, de nem mindenki végez képességeinek és képzettségének megfelelő, értékteremtő munkát: munkaidejüknek egy részét sokan kénytelenek haszontalan elfoglaltsággal tölteni. Ezért képzési struktúránkat — a termelés szükségleteihez igazodva és rugalmasan — meg kell változtatnunk, az olykor tapasztalható túlképzést megszüntetve mérsékelnünk kell a szak- emberhiányt, s enyhítenünk az átképzés gondjait. Munkaszervezési intézkedésekkel, a teljesítmény szerinti bérezéssel meg kell teremtenünk az alapot ahhoz, hogy eljárhassunk azok ellen, akik fölöttébb sajátos módon „értelmezik” a takarékosságot: munkahelyükön a munkaerejükkel „takarékoskodnak”. Lakosságunk legjobban azokat a takarékossági módokat ismeri, amelyekkel egyénileg is nap-nap után találkozik a saját háztartásában. Néhány szokásunkat azonban már eszünkbe sem jut felülbírálni, pedig ha jól meggondoljuk, ezekben is sok a pazarlás. Érdekes példáját tapasztalhattuk ennek legutóbb, amikor a villamos energia árának fölemelése után kiderült, hogy a lakosság jócskán csökkentette a maga energiafelhasználását. Nyilván azáltal, hogy — nagyon helyesen — csak ott és akkor égette a villanyt és használta az energiát, ahol és amikor arra valóban szüksége volt. Csak egy kicsivel több figyelmet kellett erre fordítani, s máris számottevő népgazdasági előnyökhöz jutottunk. Arról is hoztak már nyilvánosságra adatokat, hogy mennyi kenyeret dobunk ki évente, hogy mennyi vizet pocsékolunk el, s hogy mennyit fűtünk fölöslegesen. Kívánatos, hogy olyan közvélekedés alakuljon ki, amely elítéli és megakadályozza a pazarlást, a közvagyon herdálását. Azzal is tisztában kell lennünk, hogy a „takarékosság” nem jár mindig valóságos megtakarítással. Ismeretesek az ötvenes évek takarékossági kampányai, amikor rövidebb ujjat csináltak a kabáthoz. Nemrég hasonlóképp értették félre a takarékosság gondolatát azok, akik az iskolákban gyengébb fényűre cserélték ki a villany- körtéket, mert az kevesebb áramot fogyaszt, s elfelejtették, hogy a gyermekek szemének épsége többet ér az áramnál. Találkozhatunk kevésbé nyilvánvaló és nehezebben megítélhető olyan takarékossági „módszerek"-kel is, amelyek könnyen átbillentenek bennünket a lónak ama bizonyos másik oldalára. Például világszerte elítélik a túlzó és pazarló luxuscsomagolást. Ezt mi is elítéljük, de azért, nem szeretnénk, ha a takarékosság ürügyén megint odajutnánk, hogy az üzletekben az árut csak úgy csupaszon a kezünkbe nyomják, anélkül, hogy egyáltalán becsomagolnák. Kifogásoljuk a túlzott reklámköltségeket is. De azért az sem helyes, ha egy új árucikkről egyáltalán nem tájékoztatják a fogyasztóközönséget, és emiatt nem is tudják eladni. Takarékoskodnunk kell a konvertibilis devizává1. de nem annyira, hogy ne vegyünk meg például egy korszerű gépet, amely pedig munkaerőgondjainkat enyhítené, a termelékenységet sokkal megnövelné, s gyorsan „megkeresné” az árát. Kisebb ráfordítással Azt jelenti-e a takarékosság, hogy spártai módon kell élnünk?. Nem, egyáltalán nem azt jelenti! De csakis a lehetőségeinkkel összhangban levő életmódnak lehetünk a hívei, hirdetői. Általáéban nem az olyan takarékosságot hirdetjük, amely akadályt jelenthet valamilyen józan cél elérésében, hanem az olyant, amelynek révén az eredeti cél kisebb ráfordítással is elérhető, megvalósítható! Ez válik igazán társadalmunk javára, mert gazdagabbá teszi népünket! Még egyszer a búza fejtrágyázásáról A múlt hónapban irtunk már a Dunántúli Napló hasábjain az őszi búza tél végi fejtrágyázásáról. A napokban befejeződik Baranyában a tél végi fejtrágyázás. A határt járva elgyönyörködhetünk az üdezöld táblák látványában. A szakember azonban ilyenkor be is járja azt a földet, amely jövő évi kenyerünket termi, és keresi, kutatja a soron következő feladatokat. A megyében átlósan haladva a déli és északi területeken is gyűjtöttünk adatokat és növényeket a búzatáblákon. A növényállomány a vetésterület mintegy 20 százalékán gyenge, a többi fele-fele arányban jó vagy közepes. Ebben az értékelésben szerepel a növény fejlettsége és az állomány sűrűsége is. Mit mutat a boncolás? A tőszám kedvezőbb, mintta. valy ilyenkor. Ez a tél jellegével és a fajtaszerkezettel magyarázható. Elgondolkodtató azonban, hogy az idén is akadnak hektáronként 4 millió egyednél kevesebb növényt adó táblák. Érdemes lenne visszagondolni a talajelőkészítés minőségére is! — Természetesen vannak 5—6, sőt 7 milliós állományok is hektáronként. Utóbbi esetben megkérdőjelezhető a vetőmagigény megállapításának helyessége. Közelebbről nézve a növényt, azt látjuk, hogy az egy hónappal ezelőtt számolt, a múlt évihez viszonyított 2—3 hetes előny némileg csökkent. Most a tavalyihoz képest 10—14 napos az előny. Szinte csak annyi, amennyivel korábbi volt a vetésid ő is. A boncolás érdekes eredményeket mutat. A levelek belsejében elhelyezkedő szártenyészőcsúcs differenciálódása megindult. A főhajtás végén 16—18 kalászkakezdeménynek a dudora számolható le mikroszkóp alatt. Ez 50 szemet jelenthet a főkalászban. Ahol az állomány nem túl sűrű, ott jelentkezett a bokro- sodás is, ami úgy látszik, az intenzív .fajtákra is jellemző, kiritkulás vagy eleve hiányos kelés után egyenesen hasznos. Annál inkább tekinthetjük hasznosnak, mert az idén ezek az oldalhajtások ebben az időszak, ban nagyon fejlettek is. Az oldalhajtások tenyészőcsúcsai azonban elmaradnak a fejlettség vonatkozásában a főhajtásokétól. Pedig éppen á ritka állományok termését növelhetné jelentősen az oldalhajtások kalászainak produkciója. Találtunk olyan táblákat, ahol két oldalhajtás is fejlődésnek indult. Ennek a két kalásza pe. dig képes annyi termést hozni, hogy az átlagot 50—60 százalékkal növelje. A terméshozó szervek differenciálódásáról szóltam az előző tájékoztatóban. Most csak annyit, hogy elsősorban a felvehető foszfátok játsszák a döntő szerepet a termés, illetve magképzésben. Az első fejtrágyázáskor az üzemek nagy része csak nitrogén tartalmú műtrágyákat használt föl. Valóban fontos volt a nitrogén, mert a talaj hőmérséklete alacsony volt, és a nitrifikáció még nem indult meg. A talaj fölmelegedése még mindig késik, bár egy-két hét múlva már a nitrogénellátás nem lesz probléma. Most azonban azt ajánlhatjuk, hogy ahol a sarjhajtások- tól az üzem termést vár, ott ne késlekedjen a második fejtrágyázás elvégzésével. Erre a célra legjobbnak mutatkozott az előző években is a 16:16:16-os komplex műtrágya. Nem is kell nagy dózisra gondolni. Ilyenkor elegendő a hektáronkénti 100 kg, amelynek hatóanyagtartalma 48 kg harmonikus megoszlásban. Ezt a tömeget csak légi technikával tudjuk a megfelelő egyenletesség szem előtt tartásával kijuttatni. Természetesen hatásos ez a második fejtrágyázás a főkalászokra is. De az egész növényre kedvező hatású a kora tavaszi táplálóanyag bőség, mert a szárbaindulás idején nagymértékben megnő a táplálóanyagigény, és a növény 1—2 hét alatt a korábbi hónapok táplálóanyag-felvételét megötszörözi. Mit és hogyan tovább? A búza szárbaszökésének elején növénymintázásra van szűk. ség. Ezzel a növényanalízissel dönthetünk a búza mező- és mikroelem ellátásának kérdéséről, A Szakszolgálati Állomás felkészült a növényminták fogadására, vizsgálatára és a szak- tanácsadásra. A Baranya megyei AGROKER kellő mennyiségű magnéziumtrágyával és mikroelem tartalmú szerekkel rendelkezik az üzemi igények kielégítéséhez. Dr. Hegyi Géza agrokémiai főmérnök Szaklapokban olvastuk „Az atomerőmű nem fenyeget" A „Búvór" című lap egyik nagy érdeklődéssel fogadott cikkében, a februári számban: „Az atomerőmű nem fenyeget!". címmel Antoni Ferenc akadémikus és dr. Lendvai Ottó, az Országos Atomenergia Bizottság főtanácsadója hangsúlyozzák: „A nukleáris erőművek — összehasonlítva a hagyományos energiaforrásokat hasznosító erőművekkel —, sokkal kevésbé fenyegetik környezetünket, és ezáltal nem terhelik a levegőt sem. A hiányos ismeretek és a tájékozatlanság napjainkban sok félreértésre adnak okot. Pedig az atomerőművek építési költségeinek nagyobb részét éppen a biztonsági berendezések alkotják. Tény, hogy az üzemeltetés radioaktív sugárzással jár együtt, de a neutron, és gammasugárzás ellen különösen szigorú biológiai védelmi rendszert építenek ki Pakson is. így sugárvédő betonnal ernyőzik a sugárforrások helyét. E betonfal vastagsága helyenként eléri a másfél métert. A reaktor üzemeltetése jelentős mennyiségű vízkivétellel jár együtt a Dunából, ezért az erőműből csakis gondosan ellenőrzött víz juthat vissza a folyóba. A visszakerülő víz radioaktivitási szintje messze alatta marad az ivóvíz egészségügyi előírásokban engedélyezett radioaktivitási szintjénél. Gond, hogy a víz hőmér. séklete magasabb lesz a folyó átlagos hőmérsékleténél — néhány kilométeres szakaszon. Világszerte folynak olyan kísérletek, amelyek a hűtővíz melegének hasznosítását tervezik. Kötelesség a tévhiedelmek eloszlatása, a rémhírek elleni küzdelem. Meg kell tehát tanulni együtt élni a nukleáris energiával." A Sopiana Gépgyár portáján nem hirdet tábla munkásfelvételt
