Dunántúli Napló, 1980. április (37. évfolyam, 91-118. szám)
1980-04-27 / 115. szám
V t Világ proletárjai, egyesüljetek! napló XXXVII. évfolyam, 115. szám 1980. április 27., vasárnap Ara: 1,60 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Kommunisták a békéért, leszerelésért j ok millió európai kommunistát képviselnek azok a 'küldöttek, a'kiik kontinensünk békéjének; biztonságának kérdéseiről, a leszerelésről kezdenek tanácskozást holnap Párizsiban. Soha nem volt ilyen aktuális a téma, mint most. Elég emlékeztetni arra, hogy a NATO néhány hónapja döntött az amerikai Iközép -’hatótó vo I só g ú nukleáris rakéták nyugat-európai elhelyezéséről. Ezt a döntést annak ellenére hozták meg, hogy a szocialista országok, a Szovjetunió határozottan felhívták az atlanti tömb tagállamait a tárgyalásokra, a megegyezés ikeresésére. Más jelek Is arra utalnak, hogy a Nyugat minden lehetőséget megragad a feszültség növelésére, a katonai fölény megszerzésére. A veszély tehát nagy: Washington és a NATO lépései aiz enyhülés egész épületének a lerombolását eredményezhetik, isimét a hidegháború felújításával fenyegetik a 'népeket. Pedig az enyhülés éppen 'Európa számára volt a leggyümölcsözőbb, éppen a mi földrészünk államai és lakói élvezték kezdeti eredményeit, s bíztak az ígéretes fejlődésben. Az enyhülés megvédése, a leszerelés alapvető fontosságú számúinkra. A leszerelést már Lenin a „szocializmus eszményének” nevezte, s pártjaink az elmúlt évtizedekben mindany- nyiszor kiálltaik e gondolat mellett. A fegyver és háború nélküli világ eszméje persze nemcsak a kommunisták sajátja, o történelem azonban 'bebizonyította: a kommunista és munkáspártok harcai, a szocialista országok következetes bé- Ikepolitilkája volt és maradt a világ biztonságának záloga. A kommunista pártok tanácskozásaira az elmúlt évtizedekben már több alkalommal sor került. Ezéken az eszmecseréiken megvitatták’ a társadalmi haladásért, a békéért folytatott harc fő kérdéseit, az aktuális tennivalókat. A tanácskozásaik dokumentumai nem voltak a pártok számára kötelezővé, de harci programmá lettek, mivel közösen elfogadott, mindany- nyiuk számára Iránymutató elveken alapultak. Legutóbb 1976-ban Berlin, ben, az NDK fővárosában tanácskoztak Európa kommunistáinak képviselői. A találkozó dokumentuma leszögezte: „Véget kell vetni a fegyverkezési hajszának, hozzá kell látni a fegyverzet és a haderőik csökkentéséhez. A növekvő fegyverkezési kiadások egyre súlyosabb terheket rónak a dolgozókra, a néptöm egekre. Ha ezeket az óriási összegéket a népek életszínvonalának emelésére, a gazdasági elmaradottság leküzdésére, a fejlődő országok támogatására és a környezetvédelemire használnák fel, ez nagymértékben javára válna az egész emberiség haladásának." Amikor ezt megfogalmazták, a világhelyzet kedvezőbb volt, még nem vált nyilvánvalóvá, hogy az imperialista hatalmak semmilyen le. szerelésre sem hajlandóak. A kommunistáik összefogása a közös célok érdekében való, tehát fontosabb, mint valaha. Igaz, különböző 'körülmények 'közepette folytatják harcukat, 'nyilvánvalóan más-más feladatai vannak a hatalmon levő és a tőkésországakibon működő kommunista és munkáspártoknak. A béke, a leszerelés kérdése azonban közös cse. fekvést követel, az ebben való részvétel nem hogy csökkenti, de erősíti a pártok 'befolyását. Ez o fellépés kedvező feltételeket teremt a különböző békeszerető társadalmi erőkkel való párbeszédre, a szocialistákkal, keresztényekkel együttes fellépésre. Erre a tényre hívta fel a figyelmet a Görög Kommunista párt is, rámutatva: „A találkozó létrejöttének inem lehet akadálya, hogy azon a Varsái Szerződés országainak hatalmon levő pártjai is részt vegyenek. Hiszen olyan hatalmon levő pártokról van szó, amelyek ikomoly, közvetlen és 'konkrét hatást gyakorolnak a nem. zetközl helyzetre. A szocialista országok kommunista pártjainak az ilyen értekezleteken való részvétele fokozza őzök jelentőségét, meggyőző erejét és eredményességét.” z, hogy most Párizsban a kommunista pártok folytatnak tanácskozást, nem jelent elzárkózást más békeszerető erőktől. Nin-’ csenek ilyen sorompók, a párták készek a párbeszédre a szociáldemokratákkal, a vallásos és pacifista erőkkel, mindenkivel, aiki valóban ikész lépéseket tenni az enyhülés, a 'béke érdekében. A párizsi tanácskozás fóruma lesz a kommunistáknak; olyan találkozó, amely alkalmat ad az eszmecserére, közös program elfaga. dósára, arra, hogy a társadalmi haladás élharcosai felhívásban forduljanak földrészünk minden országához a leszerelés érdekéiben. A feszültség csökkentése, a katonai leszerelés minden józanul gondolkodó ember érdeke: a 'kommunisták éppen arra törekednék, hogy egyesítsék e célok megvalósítása érdekében Európa békeszerető erőit. Lázár György Ausztriában Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke, szombaton délután nemhivatalos látogatásra a burgenlandi Drassburgba érkezett,. ahol tárgyal vendéglátójával, dr. Bruno Kreisky osztrák szövetségi kancellárral. A kormány elnökét elkísérte útjára Veress Péter külkeres-, kedelmi miniszter, Nagy János külügyminiszter-helyettes és Kozma Miklós kohó- és gépipari miniszterhelyettes. Dr. Randé Jenő, a Magyar Nép- köztársaság bécsi nagykövete Drassburgban csatlakozott a kísérethez. Kreisky kancellár a drassburgi kastélyban üdvözölte Lázár Györgyöt és kíséretét, majd ezt követően megkezdődtek a tárgyalások, amelyeken osztrák részről részt vesz Josef Stari- bacher ipari és kereskedelmi miniszter, Adolf Nussbaumer államtitkár, valamint dr. Johann Dengler, az Osztrák Köztársaság budapesti nagykövete. A tárgyalások középpontjában a feleket kölcsönösen érintő kétoldalú és nemzetközi kérdések állnak. Kreisky kancellár szombaton este vacsorát adott a kormány elnöke és kísérete tiszteletére. Az amerikai katonai provokáció visszhangja Az Irán elleni sikertelen amerikai katonai provokáció megdöbbentette a brüsszeli közöspiaci köröket, s a miniszteri tanács és az európai közösségek bizottsága székházában felvetették a kérdést: hogyan fogja az amerikai akció felforgatni a vasárnap kezdődő EGK-csúcsértekezlet napirendjét. Ennek a problémának hangot ad minden szombat reggeli brüsszeli napilap is. A Belga Kommunista Párt politikai Bizottsága péntek este kiadott kommünikéjében „felelőtlen lépésnek” nevezi az amerikai támadást. Az amerikai akció súlyosan veszélyezteti az amerikai túszok életét s a békét egy robbanékony térségben' sőt, ez egész világon. Belgiumnak határozottan el kell magát határolnia ettől a katonai akciótól, amelyet Washington anélkül határozott el, hogy megkérdezte volna szövetségeseit. Belgiumnak a helyzet enyhítésén kell munkálkodnia, amely egyedül alkalmas a konfliktus békés megoldására, hangoztatja a Belga KP kommünikéje. Aggodalom hatja át a francia sajtó kommentárjait az Irán elleni amerikai kommandó-akció kudarcával kapcsolatban. Több francia lap hangot ad annak a feltevésnek, hogy — miként a L'Aurore fogalmaz — az amerikai elnök táborában egyesek a „minél rosszabb, annál jobb” politikáját kívánják követni. A Le Matin attól tart, hogy az amerikai elnök kudarca a washingtoni „héják” győzelmét hozza. A Le Figaro azt fejtegeti, hogy Cartemek csak két választása van ezekután, vaqy semmit sem tesz, vagy erősebb eszközöket vet be, és mindkettőt egyaránt veszélyesnek tartja. Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár mélységes aggodalmának adott hangot az amerikaiak iráni intervenciójával kapcsolatban. Pártja, az SDP. elnökségi ülésén pénteken este rámutatott: a Közel-Keleten könnyen olyan konfliktus robbanhat ki, amely átterjedhet Európára is. Amennyiben Iránban az amerikai kommandóakció nyomán fegyveres harc tört volna ki az iráni hadsereg egységeivel, a NATO európai része csak hírügynökségi jelentésekből értesült volna a háborúról. A szombaton megjelent nyugatnémet lapok kivétel nélkül az amerikai elnök megalázó kudarcaként tüntetik fel az iráni sivatagi repülőtéren történteket. Ugyanakkor több lap is felhívja a figyelmet arra a veszélyre, hogy a hatalmas nyomás alatt álló, balsikerektől kísért elnök újabb kiszámíthatatlan lépésre ragadtathatja magát. Az, hogy Carter most késznek mutatkozott — szóvivői bejelentései ellenére — máris átlépni a katonai akcióhoz vezető küszöböt — egyértelműen mutatja, hogy a központi problémát többé nem az 53 teheráni túsz jelenti, hanem az Egyesült Államok világhatalmi szerepe. Magyar pártküldöttség utazott Párizsba Gyen es Andrásnak, az MSZMP Központi Bizottsága titkárának vezetésével szombaton pártküldöttség utazott Párizsiba, amely az MSZMP képviseletében részt vesz az európai kommunista pártáknak ai béke és a leszerelés kérdéseivel foglalkozó találkozóján. A delegáció tagjai: Berecz János, a KB tagja, a KB külügyi osztályának vezetője és Horn GyuJa osztályvezető-helyettes. Ghotbzadeh körútja Szadegh Ghotbzadeh iráni külügyminiszter szombaton délelőtt Damaszkusziba repült. Mint a Pars 'iráni hírügynökség közölte, Ghotbzadeh Szíria után ellátogat Libanonba, Kuvaitiba, az Egyesült Arab Emírségekbe és Bahreinba. Az épülő új beremendi mészmü ICíuca Io ífföllalcatolc Ünnepi munkásgyűlések Pécsett, Beremenden és Siklóson A BCM immár hatodszor Kiváló Gyár. A mintegy ezer fős munikáskollektíva tavaly cementből 64 000, künkéiből pedig 42 000 tonnával többet állított elő a tervezettnél. Az exportkötelezettséget határidőre, kitűnő minőségiben teljesítették és ezzel nyolcmillió dollár hasznot hajtottak a népgazdaságnak. A nyereség 185 millió forint lett a tervezett 153 millió helyett. Biztonságos volt a termelés, egyszer sem zavar, ta kiesés. A gépeket és az égetőkemencéket jobban kihasználták, mint a korábbi években, és az alapos szervezés révén a javítási Idejük tovább csökkent. A világszínvonalon is jelentős eredményt értek el azzal, hogy o kemencék évente már 323 napot üzemelnek. A szombati ünnepi munkás- gyűlésen csaknem ötszáz dolgozó jelenlétében Végh József, a Cement- és Mészművek vezérigazgatója nyújtotta át a kitüntetést Szikszói Tibor igazgatónők. A Kiváló Munkáért miniszteri elismerést Cserni JóJubileumi ünnepségen emlékeztek meg tegnap Mohácson a Dr. Marék József Mezőgazdasági Technikum és Szakközépiskola fennállásának 50. évfordulójáról. (Tudósításunk a 2, oldalon.) nos gépkezelő, Juhász Istvánná csoportvezető és Réger Mihály művezető kapta meg. Eitmann János csoportvezető a Szak- szervezetek Országos Tanácsa elnökségének a „Szakszervezeti Munkáért” kitüntető jelvényének az aranyfokozatát vette át. Az ünnepi eseményen 'megjelent dr. Jerszi István, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának titkára, aki gratulációjában a' munkások és o mérnökök kitűnő együttműködését emelte ki. A Pécsi Kertészeti és Parképítő Vállalat negyedszermyer- te el a Kiváló Vállalat címet, egyébek között azért, mert a megyeszékhelyen az egy lakóra jutó zöldterület most már megközelíti a 12 négyzetmétert. Egy négyzetméternyi zöldfelületet évente mindössze 11 forintból rendben tortának. Pé. esett jélenleg kétmillió négyzetméternyi parkot gondoznak, zömében modern, intenzív műveléssel. Tavaly egymillió vágott és 110 ezer cserepes virágot értékesítettek, főként szegfűt és gerberát. A 770 dolgozó fizetése jelentősen javult, és egy munkásnak az éves keresete 40 ezer forint. Az Oklevelet szombaton Simon Jenő, az ÉVM főosztályvezetője adta át Horváth József igazgatónak. Fölkér László főkönyvelő a (Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetésiben részesült. A Siklósi Városgazdálkodási Vállalatot, az ÉVM és á HVDSZ elnöksége Kiváló Vállalatnak minősítette. Az ezt tanúsító ok. monyt Balogh József igazgató vette át Szives Lajostól, az ÉVM lakás és kommunális főosztályának helyettes vezetőjétől. Az igazgató a Kiváló Munkáért kitüntetés tulajdonosa Is lett. A siklósi építők többszörösen használják iki a gépeket, balesetmentesen dolgoznak, eredményes munkaszervezést hajtottak végre és nyereségesen gazdálkodnak anélkül, hogy központi támogatást kértek volna. Alapos munkájukat dicséri a Baranya megyei Vízmű Vállalat siklósi üzemviteli épü(Folytatás a 2. oldalon)