Dunántúli Napló, 1980. április (37. évfolyam, 91-118. szám)

1980-04-21 / 109. szám

■ ■ ■ Nyolc-tízféle halétel Szezonnyitás a Zsinkő-csárdában Volt itt valamikor két csárda is, mindjárt a Dráva-parton, egyik cégtáblán ez volt olvas­ható: „Kis Zsinkó”, a másikon „Nagy Zsinkó", csoda, hogy a két tulajdonos megélt egymás mellett. Mindenesetre a pati­nás név fönnmaradt, mert a tenkesaljai ÁFÉSZ Zsinkóra ke­resztelte a drávaszabolcsi szép kis vendéglőt, amelyet hét­nyolc évvel ezelőtt átalakítot­tak, kibővítettek. A közelben lévő határállo­másra érkező jugoszláv turis­táknak szinte első „megállóhe­lye” a Zsinkó csárda. Amália asszony — a csárda egyik ve­zetője — elmondja, hogy na­gyobb rendezvények esetén kétszáz vendéget tudnak leül­tetni. — Beszélnek-e idegen nyel­vet a felszolgálók? — Corsics Márk, aki a fő- pincérünk, a szerb-horvóton kí­vül németül, angolul tud, jó­magam is beszélem a szerb- horvátot és a németet. Nézem az étlgpot, nyolc-tíz­féle halétel van — köztük a többfajta filézett halból ké­szült drávaszabolcsi halastól, és természetesen az elmarad­hatatlan halászlé. A jugoszláv turisták a készételeket nem na­gyon kedvelik, annál inkább a cigánypecsenyét és a villányi vörös borokat. — Igyekszünk eleget tenni a vendégek kérésének. Főleg a külföldiek óhaja a nyárson sült bárány, ha sikerül az ehhez szükséges berendezést és per­sze a nyersanyagot beszerez­nünk, akkor még egy speciális étellel bővíthetjük majd az ét­lapot. A siklósi márványlapokkal lerakott padlózat tükörfényes, az asztalokra helyezett friss vi­rág kellemes hangulatot áraszt. — Rendezvényeket említett az imént... — Igen. Például a dráva­szabolcsi kakasbólnak híre le­jutott már a határ menti váro­sokba is. Tombolán kisorsolunk egy kis törpekakast, és egy négy-ötkilós kokast. Minden vendég kap egy kakast ábrá­zoló jelvénykét. A menyecske­bál hasonló jó hangulatban zajlik le. A vendéglő falán látható gyűjtemény Amália saját tulaj­dona; melence, mángorló, sulykoló, köcsög, korsó, mere­gető, vajköpülő, mácsikos tál, kovászfa, vászonfazék, meg­annyi emléke a régi paraszti háztartásnak. — Van már néhány halásza­ti szerszámunk, azok is fölke­rülnek a falra. Mert azért a Zsinkó — eredetileg — halász- csárda is. A déli órákban megtelik az étterem, az öt kilométerre lévő Harkányból is sokan átjönnek ebédre, s közben befut ma már a második jugoszláv turista­autóbusz is. A Zsinkó-csárda megkezdte az idei „nyári sze­zont". R. F. Ebéd a Zsinkóban Erb János felvétele Hitvallás a vendégjáték A színész küldetése Beszélgetés a Gombos-Sinkovits házaspárral Kezdjük Sinkovits Imre művé. szí hitvallásával: — Vallom, hogy Magyarorszá­gon a színészeknek mindig sa­játos feladata volt. Ami létre­hozta nálunk ezt a művészetet: a német nyelvű kultúrával szem­beni függetlenség akarata, már az meghatározta a magyar szí. nészek magatartását, azóta is. Akkor a német nyelvű kultúrá­val szemben a független magyar művészet kiharcolása, felvirá­goztatása volt a nagy küzde­lem. Mostanság persze más kö­zegben élünk, mint színművésze­tünk megalapítói éltek. Megma­radt azonban az állandó figye­lem a magyar népre, a nemzet javát szolgáló küldetéstudat. Azzal a fajta szándékkal, hogy egy ember nem akar minden­áron beletörődni az adott kö­rülményekbe. Ehelyett keresi annak lehetőségét, hogy a gon­dokkal is terhelt életet mikép­pen lehetne emberszabásúvá, elviselhetőbbé tenni. Minden olyan szerep, minden olyan írói szándék, amely ezzel a gondo­latkörrel foglalkozik, amelyikben ez a szándék él, nekem nagyon kedves. Gyűlölöm, megvetem az olyan jellemeket, akik minden körülmények között beletörőd­nek valamilyen középszerűség­be, háttérhelyzetbe, netán szol­gaságba és belefeküsznek, mint a bivaly vagy disznó a pocso­lyába. Azok a szerepek, ame­lyek a közömbösségből, megal­kuvásból, holtpontról akarják kimozdítani az embert, nemze­tet, világot, számomra rokon­szenvesek. A Sinkovits-életműnek, ennek a nagy mélységű színészi folya­matnak egyik sziklája a Mózes, Madách drámájának címszere­pe. De a sok színházi, film- és televízióélmény, meg rádiójáték mögött a pécsiekben meghúzó­dik még egy remek Sinkovits- emlék: a meszesi József Attila □tiétföi Sinkovits Imre Gyulán, Keresztury Dezső Zrínyi-drámájában Művelődési Házban néhány éve előadott est — Gombos Kati­val. Vitay Ildikóval — s abból is Vihar Béla: Katona a hóban című torokszorongatóan magyar költeménye. Egy nagy szerep­vonulat rajzolta ki tehát ben­nünk Sinkovits Imre színész­portréját; a magyar színpadok Mózes-erejű küldöttét. Várjuk csütörtökön este Illyés Gyula drámájának, a Homokzsáknak Sóti Kálmán szerepében, mely ugyancsak a megalkuvás okozta emberi tragédia rajza. Vele ját­szik majd felesége, Gombos Kati is. — Olyan kellemes, jó hangu­latú pár hetet töltöttünk együtt Gyulán, szabadkai és pesti ma. gyár színészek, nagyszerűen szervezett társulattal, Sik Ferenc vezetésével, Illyés Gyula darab­jában! — emlékezik most Gom­bos Kati. — Olyan emlékezete­sen szép volt, hogy nagy öröm lesz most, ha csak egyetlen es­tén is, a patinás Pécsi Nemzeti Színházban találkozunk egy másfajta társulattal. Kedves is­merősökkel, kollégákkal, akikkel még sosem játszottunk együtt. Négy város: Gyula, Szabadka, Pécs, Pest színművészetének ta­lálkozásán nagyon szeretnénk, ha egy nagy család összetarto­zást sugalló légkörében mutat­nánk be, egyetlen estén, az ilyen sok színházból összeállt társulattal a Homokzsákot, Máskülönben Sinkovits Imre gyermekkora színhelyére is jön: nagybátyjánál sok nyarat töltött a Mecsek-alján. A pécsi közön­ség pedig szeretettel várja öt vendégét: a szabadkai Kama Margitot, Pataky Lászlót, Medve Sándort és a pesti Gombos Katit, Sinkovits Imrét. Földessy Dénes Kiállítás a DN galériájában Műterem-látogatás Németh Jánosnál 250 éve született? Régi céh korsók, a sorokban Nagy László portréja, egy fotó a kályhás ősök emlékét idézi, körös-körül a falakon murális munkák modelljei, a polcokon a figurális edények, ácsolt ülő­bútorok, amott az égetőkemen­ce, az atbloknál a korong, a munkaasztal — Németh János keramikus birodalma a zala­egerszegi műteremlakásban. A művész kerámiái Európa szinte minden országában szerepelték kiállításon, ott voltak az auszt­riai Pannon Biennólén, a pé­csin is, melyen első szereplé­sekor Németh János III. díjat kapott. Áll egy plasztikája a helsinki magyar követségen és Új-Delhiiben — a magyar pász. tor figurája. A műterem tárgyait nézeget­ve első látásra szembetűnik a tárgyak népi ihletettsége és a minden tárgyon megfogható emberi lépték, az arányok har­móniája. — A népi kerámiák forma­világa, hangulata korán meg­fogott — hiszen minden család­ban volt egy-egy díszesebb edény. Ezek szellemében ké­szülnek fa like rám iáim és a fi­gurális, alakos edények is. Számomra az ezekből adódó orsó vagy hengerforma a leg­fontosabb, amely jól kijön a kőagyagból a vörös agyagmáz­zal. Nem a színek, hanem a formák izgatnak elsősorban, a plasztika embere vagyok. Mestereinek Gádor Istvánt és Borsos Miklósi vallja: Munka közben — Csodálom Borsos Miklós végtelen humanizmusát, em- berszeretetét. Ö tanított arra, hogy ne szégyelljük a fazekas ősöket, hiszen fazekasok voltak a régi mezopotámiai, a görög mesterek is. Gádor István ta­nárom volt a főisikolón. Ö bir­tokában volt mindannak, ami a kerámiát jelenti. Az adta a legtöbbet, hogy Gádor megta­nított a nagy, murális felada­tok megoldására is. Számomra ezek o nagy léptékű munkák a legvonzóbbak, hiszen ezeken érződik leginkább a plasztika, az általam szeretett korongo- zatt forma, a kubisztikus, mér. tani alakzatok és a népi faze­kasság szellemi ihletése. Ha már a mesterekről szó­lunk, nem hagyhatjuk említet- lenül Németh János családját, a régi kályhásdinasztiát, ö'k készítették a környező uradal­mak, kastélyok művészi kivi­telű, díszes kandallóit, meg­rendelőik között voltak a Fes- tetichek is. Malonyai Dezső a Dunántúl népművészetét be­mutató munkájában egy teljes fejezetet szánt a Németh csa­lád műhelyének, melyből 1951. ben alakult meg a zalaeger­szegi kerámia- és cserépkály- hagyár, ahol ma kétszáz em­ber dolgozik. Ebben a szakmában szaba­dult fel Németh János is, ebbe a gyárba tért vissza az Ipar- művészeti Fóiskolo elvégzése után, s itt dolgozott nyolc évig. Ma a zalai dombokra néző tágas műtermében készíti ke­rámiáit: a Zala megyei nagy- kanizsai kórház számára nagy­méretű domborműveket, kerá- miapannót a zalaegerszegi be­vásárlóközpont pihenőjéhez... Pécsett a napokban, április 23-tól állítja ki újra műveit Németh János, a Dunántúli Napló 'kisgalériójában. Gállos Orsolya Magyar Robinson a pápuák földjén Háry János volt-e Jelky András? A XVIII. század krónikái két híres magyar világjáró kalan­dorról emlékeznek meg: Be- nyovszky Móricról és Jelky And­rásról. A Magyar Lexikon sze­rint a világjáró bajoi szabó­legény születésének 250. évfor­dulója idén lenne esedékes: 1730-1783. Csakhogy Jelky And­rás életének adatai meglehető­sen bizonytalanok. A legfőbb forrásmunka az 1779-ben német nyelven írt önéletrajza, omelyet 1791-ben fordítottak magyarra. Az önéletrajz szerint a bajai szabólegény kalandos élete so­rán járt Bécsben, Németország­ban, Hollandiában, Angliában, Portugáliában, az Egyesült Ál­lamokban, Algériában, Ceylon szigetén, Fokföldön, Indonéziá­ban, Japánban és Kínában: volt vitorlaszabó, kukta Macoóban, rabszolga Algériában, szabó Batáviában (a mai Djakarta), tiszt az indonéziai holland qyar- mati hadseregben, holland kö­vet Japánban, hajótörött egy pápua szigeten, királyt koroná­zott Ceylon szigetén. Az önélet­rajz azonban önmagában nem válaszol a legfőbb kérdésre: igaz-e mindez, vagy mese, egy remek „Háry János”-történet? Hosszú ideig méq az is bizony­talan volt, hogy élt-e Jelky And­rás. Az életrajza éppen az egyik legfőbb kérdésre nem ad vá­lasz: mikor született? A homály csak az 1930-as években, a kétszózadik születési évforduló közeledtén kezdett oszladozni, amikor o kutatás ki­derítette, hogy valóban élt Ba­ján Jelky család - igaz kicsit más, „like” néven szerepelt —, s az anyakönyvi bejegyzés sze­rint András nevű fiuk 1732. áp­rilis 20-án született. 1932-ben szobrot emelt a vá­ros híres szülöttének, akiről azonban még akkor sem bizo­nyosodott be, hogy valóban át­élte-e azokat a kalandokat, amelyeket az önéletraizában le­írt: a holland levéltárakban nem találtak adatokat Jelky Andrásról. A kutatás a felsza­badulás utón újból fellendült. Ekkor kapcsolódott be a kuta­tásba dr. Sólymos Ede, a bajai Türr István Múzeum igazgatója, Jelky András kalandos éle­tének felkutatása ma már har­minc éve hobija. 1957-ben je­lent meg kis monográfiája Jelky Jelky szobra Baján András magyarországi életéről, családjáról. Az előkerült adatok azt bizonyították, hogy amikor Jelky 1778-ban Budán letelepe. dett, gazdag embernek számított, másodszor is megházasodott, fia született, s valamennyi hiva­talos okmányán szerepel a „Hol. land Királyság titkos tanácsosa" cím. Ezt a címet pedig akár­kinek akármiért nem adták. Jelky önéletrajzában sok olyan nevet említ Jáva szigetén töl­tött éveiből, amelyeket nem le­het csak úgy íróasztal mellett kitalálni. Hollandiai és djakar- tai levéltárakban levő adatokból kiderült, hogy az életrajzbon említett személyek és hajók va­lóban léteztek, sőt előkerült egy hajó utaslistája, amelyen sze­repelt egy Andreas Jelieke ne­vű utas is. A hajó Jáváról Ams­terdamba hajózott 1777-ben. Ezen a hollandosított néven az­tán már több hiteles adat ke­rült elő. A Jelky-kutatás Japánra is ki­terjedt: járt-e ott követségben az egykori bajai szabólegény? A japán történészek egy cso­portjának ez az adat sokkal fontosabb, mint egy magyar tör­ténésznek: ha sikerül bebizo­nyítani, hogy Jelky járt követ­ségben Jopánban, jelentősen módosulhat Japán 17—18. szá­zadi történelméről alkotott kép, vagyis Japán a világtól elzár­kózás századaiban 1612 és 1854 között mégiscsak tartott fenn valamiféle diplomáciai kapcso­latot az európai hatalmakkal. Kérdés, hogy Jelky nevét mire ferdítették el japánul? Alakjáról lassan oszladozik a köd, de életének történetében még mindig sok a homályos pont. Például nem sikerült még leszármazottaira bukkanni, vagy a rabszolgaságból voló szökése, amelyet szinte szóról szóra úgy ír le, mint Defoe Robinson Crusoe című 1719-ben megjelent regényében I Dunai Imre i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents