Dunántúli Napló, 1980. április (37. évfolyam, 91-118. szám)

1980-04-19 / 107. szám

í Világ proletárjai, egyesüljetek! Dímcmtült napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Országgyűlési képviselő jelölő gyűlések XXXVII. évfolyam, 107. szám 1980. április 19., szombat Ára: 1,20 Ft Losonczi Pált Barcson, Lázár Györgyöt Miskolcon jelölték képviselőnek Barcs Barcson, a Móricz Zsigmond művelődési házban tartották meg pénteken Somogy megye 12. számú választókerületének országgyűlési képviselő jelölő gyűlését, amelyen ismét Loson­czi Pált, az MSZMP Politikai BL zottságának tagját, az Elnöki Tanács elnökét jelölték a megye egyik képviselőjének. A jelölő gyűlésen részt vettek a város ipari, mezőgazdasági üzemei­nek, intézményeinek képviselői, köztük a Kemikál, a Sefag Pa­nelparkettagyár, a Vörös Csil­lag Termelőszövetkezet dolgo­zói, valamint a választókerület lakói., Pandur Istvánnak, a Hazafias Népfront városi bizottsága el­nökének megnyitója után Var­ga Péter, az MSZMP Somogy megyei Bizottságának első tit­kára, a jelölő gyűlés előadója mondott beszédet. A két választás között eltelt időszak eredményeiről szólva többek között elmondta, hogy Somogy megye gazdasága so­kat fejlődött, teljesítőképessége növekedett A megye mezőgaz­daságában elterjedt az iparsze. rű termelés, a növénytermesz­tésben és állattenyésztésben pedig határozottabbá vált a szakosodás folyamata. Javultak a megye lakosságának életkö­rülményei, az elmúlt négy év­ben több mint tízezer lakás épült elkészült a nagyatádi kórház, amely javította Barcs és környéke egészségügyi ellá­tását is. Jelentősen bővült a 'bölcsődei hálózat, és már a gyermekek 86 százaléka járhat óvodába. Ezután a Hazafias Népfront városi bizottsága ne­Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első titká­ra pénteken a KB székházé­ban fogadta a hazánkban tar­tózkodó Pedro Saadót, az Ecuadori Kommunista Párt fő­titkárát. A szívélyes elvtársi légkörű megbeszélésen tájékoztatták egymást országuk helyzetéről, pártjuk tevékenységéről. Véle­vében javasolta a választóke­rület képviselőjelöltjének Lo­sonczi Pált. A jelölő gyűlésen felszólalt Brüsszel Gyula, a barcsi Vörös Csillag Termelőszövetkezet bri- dágvézetője, Berki József, a ho_ mokszentgyörgyi termelőszövet­kezet nyugdíjas elnöke, Boros Józsefné, a bolhái termelőszö­vetkezét dolgozója, Zajgár Pi­roska, a barcsi Dráva Szövet­kezet varrónője, Péter Lajosné, a barcsi 2. sz. általános iskola tanára, Kulcsár Árpád, a vízvári községi tanács elnöke, Vertkov- ci László, a tótújfalui községi pártvezetőség titkára. Gittinger Pál, a Kemikál főmérnöke, Né­met Jenő, a barcsi városi ta­nács elnöke és Horváth Sándor nyugdíjas. Valamennyien amel­lett foglaltak állást, hogy is­mét Losonczi Pált jelöljék a választókerület képviselőjének, akit jól ismernek a barcsiak és környékbeliek. Hosszú ideig itt élt és dolgozott, alapító elnöke volt az országos hírnévre szert tett barcsi Vörös Csillag Terme­lőszövetkezetnek. A jelölő gyűlés egyhangúlag elfogadta a javaslatot, majd Losonczi Pál felszólalásában megköszönte a bizalmat, amely — mint mondotta — további erőt ad számára, hogy jól kép­viselje választóit az országgyű­lésben. Miskolc Országgyűlési képviselő jelölő gyűlést tartottak pénte­ken Miskolcon, a diósgyőri Vasas Művelődési Központban, ahol Lázár Györgyöt, az MSZMP Politikai Bizottságának ményt cseréltek a nemzetközi helyzet, a nemzetközi kommu­nista és munkásmozgalom idő­szerű kérdéseiről, különös te­kintettel a latin-amerikai hala­dó mozgalmak helyzetére, va­lamint a két testvérpárt kap­csolatainak további erősítésé­ről. A találkozón jelen volt Gye- nes András, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának titkára. tagját, a Minisztertanács elnö­két jelölték Borsod megye 5. számú választókerületének kép­viselőjévé, amelyet az előző ciklusban is képviselt. A jelölő gyűlésen részt vettek a Diós­győri Lenin Kohászati Művek, a Diósgyőri Gépgyár, a Sze­rencsi Csokoládégyár miskolci üzeme és más vállalatok és in­tézmények dolgozóinak, vala­mint a választókerület lakóinak képviselői, ott voltak Borsod fnegye és Miskolc város párt- és állami vezetői. A gyűlést Káli Lajos, a Ha­zafias Népfront Miskolc városi Bizottságának elnöke nyitotta meg, majd Grósz Károly, a Borsod megyei Pártbizottság első titkára, a jelölő gyűlés előadója mondott beszédet. Szólt az ország, ezen belül Bor­sod megye és Miskolc fejlődé­sének azokról az eredményei­ről, amelyek a most záruló or­szággyűlési ciklus ideje alatt születtek. Grósz Károly ezután a Ha­zafias Népfront Miskolc városi Bizottsága nevében javasolta Lázár György jelölését a vá­lasztókerület országgyűlési kép­viselőjévé. Ezt követően felszó­lalt Schmiedt János, a Diós­győri Gépgyár, Lyuga Lajosné, a Szerencsi Csokoládégyár miskolci üzemének dolgozója, Iván József, a lyukói bánya­üzem csapatvezető vájára, Szeppelfeld Sándor, a Diós­győri Lenin Kohászati Művek vezérigazgatója, Kiss László, a Diósgyőri Lenin Kohászati Mű­vek dolgozója, Zámbó Klára, a Kilián Gimnázium negyedik osztályos tanúlója, első válasz­tó, Rusz János, a Hazafias Népfront miskolci III. kerületi bizottságának titkára, Mosonyi Elemér nyugdíjas, Jónás Dezső és Mocsári Ferenc, a Lenin Kohászati Művek két dolgozó­ja. Valamennyien támogatták Lázár György jelölését, melyet a gyűlés egyhangúlag elfoga­dott. Lázár György megköszönve a bizalmat, elmondta, hogy örömmel vállalja e munkás választókerület képviselőjelölt­ségét és kifejezte azt a remé­nyét, hogy választóival együtt tovább munkálkodhat a város fejlesztéséért. A Komárom megyei 1. szá­mú választókerület lakosai a tatabányai Turul filmszínházban tartották az országgyűlési kép­viselő jelölő gyűlést. A gyűlé­sen részt vett Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság tit­kára, Mokri Pál, a Komárom megyei Pártbizottság első tit­kára és Kiss István, a megyei tanács elnöke. A gyűlés részt­vevőit Herczeg László, a Haza­fias Népfront városi bizottságá­nak elnöke köszöntötte, majd Mokri Pál szólt a megye és a város fejlődéséről, a XII. párt- kongresszus határozatából adó­dó helyi feladatokról. Beszélt a nagy szénbányászati program­ról is, amely új távlatokat nyit a megye számára. Ezután a Hazafias Népfront városi bi­zottsága nevében javasolta, hogy Havasi Ferencet jelöljék a választókerület országgyűlési képviselőjének. A jelölést tá­mogató több hozzászólás után o résztvevők egyhangúlag el­fogadták a javaslatot. A jelö­lés után Havasi Ferenc meg­köszönte a -választópolgárok iránta tanúsított bizalmát. Nagykőrös Nagykőrösön a Toldi Miklós élelmiszeripari szakközépisko­lában tartották meg a Pest megyei 10. számú választóke­rület képviselő jelölő gyűlését. Részt vett rajta Gyenes And­rás, az MSZMP Központi Bi­zottságának titkára, valamint Barinkai Oszkárné, a Pest me­gyei Pártbizottság titkára. A gyűlést Cs/pő Balázs, a Haza­fias Népfront Nagykőrös váro­si bizottságának titkára nyitot­ta meg, majd Kocsis Jánosné, a városi tanács elnöke szólt Nagykőrös fejlődéséről és azokról a teendőkről, amelyek­nek elvégzéséhez a lakosság minden rétegének segítségét kérik a város vezetői. Ezután Dancsa Mihályné, a Nagykő­rösi Konzervgyár szakmunkásai a Hazafias Népfront városi bi­zottsága nevében javasolta' a gyűlés résztvevőinek, hogy Gyenes Andrást jelöljék a vá­lasztókerület országgyűlési képviselőjévé. Ezt több felszó­lalás követte, majd a- jelenle­vők egyhangúlag elfogadták a javaslatot. A szavazás után Gyenes András emelkedett szólásra és köszönetét mondott a jelölésben megnyilvánuló bi­zalomért. Szeged Országgyűlési képviselő jelölő gyűlést tartottak Szeged tápéi városrészé­ben, az Alsó-tiszavidéki Vízügyi Igazgatóságnál is. A Csongrád megyei 1. számú vá­lasztókerület jelölő gyűlésén részt vett Apró Antal, o Köz­ponti Bizottság tagja, az or­szággyűlés elnöke és Koncz János, a Csongrád megyei pártbizottság titkára. A meg­jelenteket Simády Béla, az Alsó-tiszavidéki Vízügyi Igaz­gatóság állami dijas igazgató­ja köszöntötte, majd a gyűlés előadója, Ördög Piroska, a Szegedi József Attila Tudo­mányegyetem docense javasol­ta, hogy Apró Antalt jelöljék képviselőnek, aki már több cik­luson át képviselte a parla­mentben szülővárosának dol­gozóit. A javaslatot támogató felszólalások után a jelenle­vők — csakúgy mint egy nap­pal korábban a Nagyalföldi Kőolaj, és Földgáztermelő Vál­lalat szegedi központjában tar­tott jelölő gyűlés résztvevői — egyhangúlag Apró Antalt jelöl­ték a válosztókerület képvise­lőjének. Ezután Apró Antal szólalt fel, és megköszönte az iránta tanúsított bizalmat. Kádár János fogadta Pedro Saadót Tatabánya Ünnepi társulati ülés a színházban Pozsgay Imre átadja a kitüntetést Tóth Sándornak Pozsgay Imre miniszter köszöntötte a 20 éves Pécsi Balettot A Pécsi Balett fennállásának 20. évfordulója' alkalmából teg­nap ünnepi társulati ülést tor. tottak a Pécsi Nemzeti Szín­házban. A társulati ülés elnök­ségében foglalt helyet Pozsgay Imre, az MSZMP Központi Bi­zottságának tagja, kulturális miniszter, továbbá Lukács Já­nos, a Baranya megyei Pártbi­zottság első titkára, Horváth Lajos, a Baranya megyei Ta­nács elnöke, Antal Gyula, a Pécs városi Pártbizottság titká. ra és Komlódi Józsefné, a Pécs városi Tanács elnökhelyettese. — Húsz éve új szakasz kez­dődött a magyar táncművészet, ben a Pécsi Balett megalaku­lásával — mondta bevezetőül Nógrádi Róbert, a PNSZ igaz­gatója, majd Pozsgay Imre mi. niszter mondott ünnepi beszé­det. — Amikor húsz évvel ezelőtt megfogant a gondolat, hogy új balett-társulat- létesüljön, sokan kétkedésüket fejezték ki. Am ezéket a kétségeket legyőzték a Pécsi Balett sikerei — mon­dotta Pozsgay Imre, majd sók. oldalúan értékelte és méltatta a Pécsi Balett művészeti, köz- művelődési tevékenységét. — A Pécsi Balett bebizonyí­totta, hogy a szocialista kultúra talaján új lehetőségek tárulnak fel a művészi kifejezés számá­ra, s újfajta kapcsolatok te­remtődhetnek a művészet és a közönség közt - mondta töb­bek között, majd végezetül a kulturális kormányzat elismeré­sét fejezte ki az eddigi sikere­kért, s kívánt olyan művészi vállalkozásokat, amelyek eze­ket a sikeréket is felülmúlják. A miniszter ezután a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és a Kulturális Minisztérium ál­tal adományozott kitüntetése­ket adta át a Pécsi Balett ve­zetőinek, tagjainak. A Munka Érdemrend arany fokozatában részesült Eck Imre művészeti vezető. A Munka Érdemrend ezüst fokozatát nyújtotta át Tóth Sándor balettigazgatónak, Bretus Mária, Hetényi János és Uhrik Dóra magántáncosoknak. A kitüntetés bronz fokozatában részesült Végvárj Zsuzsa balett­mester. Pozsgay Imre ezután a Szo­cialista Kultúráért kitüntetést nyújtotta át Angster Pál korre­petitornak, továbbá Dómján Máriának, Dómján Tibornak, Körmendy Lászlónak, Kuli Fe­rencnek, Lovas Pálnak, Paronai Magdolnának, Rónay Mártá­nak, Sólymos Pálnak, Tény Piri­nek, Tamás Gyöngyinek és Zar- nóczai Gizellának, a balett tagjainak. A Kulturális Minisz. tórium ezenkívül nivódíjban ré­szesítette a Pécsi Balettet. Uhrik Dóra, a Pécsi Balett egyik alapító tagja ezután megköszönve a kitüntetéseket fogadalmat tett a Pécsi Balett nevében, hogy a jövőben is méltók kívánnak lenni az eíis- meréshez. „Mi, táncosok, fana­tikusak vagyunk, hiszünk ab­ban, hogy fontos, amit csiná­lunk — mondta -, de azt is tudják, hogy amit csinálunk, csak úgy lehet igaz, ha más­nak is fontossá tudjuk tenni." * Pozsgay Imre miniszter teg­nap a Baranya megyei Pártbi. zottságon aktuális megyei kul­túrpolitikai kérdésekről folyta­tott megbeszéléseket Lukács Já­nossal, Horváth Lajossal, Antal Gyulával és Komlódi József né­véi. A megbeszélésen jelen volt Bocz József, a Baranya megyei Pártbizottság titkára, Takács Gyula, a Baranya megyei Ta­nács elnökhelyettese és Szabó Árpád, a Megyei Pártbizottság munkatárso is. A miniszter tegnap délután elutazott Pécsről. Elutazása előtt megyei párt. és állom» vezetők kíséretében megtekin­tett több kulturális objektumot. b. I.

Next

/
Thumbnails
Contents