Dunántúli Napló, 1980. április (37. évfolyam, 91-118. szám)

1980-04-18 / 106. szám

1980. április 18., péntek

Dunántúlt napló

3

Családi háttér, írágyak, lehetőségek

Károlyi Erika

M

i lehet a gyermekből felnőtt korára? Mi, vagy ki határozza ezt meg? A gének játéka, az örökletes tényezők, netán szüleinek ambíciói, amit vele teljesíttet- nek, vagy szorgalma, akarata, rátermettsége? És mi dönti el, hogy mennyire nyitottak számára a lehetőségek kapui, céljai, vágyai valóra váltásához? Származása? Hogy munkás, értelmiségi, alkalmazott vagy mező- gazdasági dolgozó gyermekeként látja meg a napvilágot; hogy jómódban vagy szerényebb anyagi körülmények között nevelkedik; hogy falusi

vagy városi iskolában veszi o tudás első lépcsőfokait?

Ezekre a kérdésekre keresünk választ, de visszafelé járjuk az utat Ezúttal két tanárképző főiskolást kérdeztünk; honnan indultak?

Károlyi Erika nyúlánk termetű, hosszú barna hajú, nyílt tekintetű lány. Másodéves történelem—orosz szakos hallgató:

— A nagyszüleim életét az otthoni beszélgetésekből ismerem — mondja. — Anyu édesanyja sokat nélkülözött — egyedül nevelte édesanyámat és testvérét. Apu szülei valamivel könnyebben voltak. Az Alföldön laktak, birkákat tartottak. De sem édesanyám, sem édesapám nem tanulhatott. Azt hiszem, gondolni sem mertek rá. Már gyermekkorukban a földön dől. goztak. Felnőttfejjel érték meg, hogy megváltozott az életük. Apu belépett a termelőszövetkezetbe. Kezdetben traktoros volt, aztán szakmunkásvizsgát tett, gépkezelő lett belőle. Édesanyám hat év óta dolgozik. Sza. ikács az én általános iskolám konyháján.

Erika Bogádmindszenten született. ott is járt általános iskolába. Mindig jól tanult; pedig szülei keveset ellenőrizték, a jobb tanulásra „ösztönző” fe. nyegetést pedig egyáltalán nem ismerte. Szülei sok könyvet vásároltak neki, s még általános iskolás volt, amikor lemezjátszót is kapott, hogy az orosz nyelvet még jobban tanulhassa:

— Akkor már úgy gondoltam, hogy orosz tagozatra megyek a Leöwey Gimnáziumból — meséli. Hetedikes koromban anyu bement az iskolába, megkérdez, te az osztályfőnökömet, hogy szerinte mire lennék képes, mihez van tehetségem. Ő tanácsolta a nyelvtanulást.

Felvették a gimnáziumba, ahol szintén nagyon jól tanult, s az érettségi után a Tanárképző Főiskolára jelentkezett. Itt is jól tanul, ösztöndíjas.

— Miért akar tanítani?

— Mert örömet szerez — vágja rá azonnal, aztán elneveti magát. Ez tényleg így van. Már az általános iskolában is legkedvesebb játékom volt az ískolásdi. Van egy húgom, aki most az 500-asbo jár. Varrónő

Honnan indultak?

A szülők példája: iparkodás, becsületes munka

lesz. Vele is szívesen tanultam együtt, de hát ő más, mint én. Nagyon szorgalmas, nálamnál jóval ügyesebb, de tanulni nem szeret.

— Milyen céljai vannak a főiskola elvégzése után?

— Tanítani és tanulni akarok, — feleli. Egyetemre szeretnék menni.

*

Molnár Lászlónak kevés ideje van — fél óra múlva kezdődik a párttaggyűlés, ahol pont az ő felvételét tárgyalják. Ö Veszprém megye egy kis falujából, Somlójenőről jött Pécsre tanulni. Édesapja vájárként dől. gozik Ajkán. Édesanyja háztartásbeli. Testvére szintén vájár.

— Anyai nagyapám fogott fü. lön először azért, hogy tanuljak — meséli. Nagyon ügyesen csinálta. Megígértette velem, hogy minden levelemben megírom, milyen jegyeket szereztem. Nagyon tudott örülni a négyes.

Molnár László

nek és ötösnek és én úgy szerettem neki örömet szerezni . . . Apu is ösztönzött. Ő mindig suszter szeretett volna lenni, de csak a hat elemiig juthatott. Nyolcán voltak testvérek. Engem az állatok, az erdő világa érdekelt. Erdész vagy mezőgazdász szerettem volna lenni. Pápára mentem tanulni, a mezőgazdasági szakközépiskolába, de egy év után otthagytam. Otthon apu elvitt az üveggyárba. Tíz hónapot dolgoztam, utáno jelentkeztem a sümegi gimnáziumba. Szüleim adtak még egy lehetőséget — nappalin tanulhattam. Ezalatt a négy év alatt már nagyon megtetszett a tanulás és úgy döntöttem, hogy folytatom. Biológia—mezőgazdasági ismeretek szakra jelent, keztem o főiskolára. Most vagyok harmadéves.

— Mikor határozott arról, hogy tanár lesz?

— Erre nem tudok válaszolni — feleli elgondolkozva. Leg. aióbbis időpontot nem tudok megjelölni. Kialakult. Szerintem a legfontosabb, hogy lehetőségem adódott a tanulásra. Enél. kül vajmi keveset ért volna a szüleim, nagyszüleim ösztönzése. Az sem elhanyagolható körülmény, hogy az én taníttatásom nem jelentett erőn felüli anyagi megterhelést a szüleim, nek. Az érdeklődési köröm határozta meg, hogy milyen iskolába jelentkezem. A pedagógus hivatást, az ismeretek jó átadását alkotó munkának tekintem, ezért választottam a tanári pályát.

— És miért kérte a felvételét a pártba?

— Gyerekkoromtól azt láttam, hallottam otthon, hogy nemcsak azt kell megcsinálni, ami a munkánk, amiért fizetést kapunk — válaszolja. Ezt tőlem is elvárták. Nagyapám nagyon régi párttag, 19-es vörös- katona. Édesapám is régi párttag. Megpróbálom egy példával bemutatni. Tavaly január 1-től június 27-ig egyetlen szabadnap nélkül dolgozott a bányában. Mikor hazamentem, mindig megkérdeztem, miért csinálja, nem fiatal ember, kell az a szabadnap pihenésre. És mindig ugyanaz volt a válasza, hogy a pihenés csak neki kell, a szén meg az országnak. Sok. ra tartom apámat, nagyon be-, csülöm őt és a vele azonos gondolkodású, magatartású embereket. Ezért.. .

Török Éva

Hazánkban a Budapesti Posta Központi Távíró Hivatala az egyetlen, ahol telexkezelőknek indítanak tanfolyamot. A hét minden napján, különböző vállalatok telexkezelői ülnek a gépek elé a Városház utcai tanteremben.

A fiatalabbik Orehov, iurij Jurievics a lenini Kom szomol kitüntetett szobrászművésze

Beszélgetés a szobrok között

Fehér asztalnál ülünk, s bár nem damaszt borítja, hanem — mintha lisztpor lepné — apró gipszszemcsékből képződött finom réteg vonja be, mégis könnyen megered mellette a szó. Fehér minden az Uszije- vics utcai műteremlakásban, ahol vésőik, esi szol ókoron gok, öntőformák, minták, félkész szobrok vallanak az itt fakók foglalkozásáról. Moszkva két ismert szobrászművészének vendégei vagyunk. Apa és fia — az 53 éves Jurij Grigorievics Orehov és a 30 esztendős Jurij Jurievics Oréhov — ugyanannál a tanárnál tanultak a Moszkvai Művészeti Főiskolán. Másik közös jellemzőjük, hogy mindkettőjük munkássága jószerivel Lenin alakja köré fonódik. Műtermükből több köztéri Lenim- szObor került már ki. Egy Moszkváin látható, egy a rosztovi terület Azov városának főterén, egy pedig Kazánylbam, s ugyancsak oda, Lenin egyetemi tanulmányainak színihelyére kerül most az a 'hat méter átmérőjű kompozíció, amelyet Vlagyimir lljics Lenin születésének 110. évfordulója tiszteleté, re készített a két Orehov.

Az új szobron már csak néhány simítás van hátra, mégis szünetel most a munka, mert népes társasággal zavarkodunk Orehovéknál. Rajtunk, a nemzetközi újságíróküldöttség tagjain kívül — szerencsés véletlen — itt vannak o Vlagyimir lljics nevét viselő villamossági gépgyáriból is néhányon. Vezetőjük, Alekszej Baranov mondja:

— Moszkva másfél ezer üzeme közül a mi gyárunkat fűzi a legtöbb szál Leninhez, aki 1918-ban többször is részt vett nálunk munkásgyűléseken, önkéntes forradalmi csoportokat szervezett. Fontos szerepe volt ennek az 1847-ben alapított üzemnek a forradalom idején, hiszen fegyverjavító műhelyként jött létre — nálunk készülteik a Nagy Honvédő Hálbarú katyu- sái is —, s majd csak 1947-től vált az elektrotechnikai ipar bázisává. Lenin emlékét nemcsak a gyár neve őrzi, hanem az üzem történeti múzeuma is, ahol számos Leninnel kapcsolatos dokumentum kapott helyet.

Mit jelent Lenin a mai szovjet ember számára? A kultikus méretet öltő tisztelet és hagyományápolás mindig csodálkozásra! készteti a külföldieket.

— Tőlem is sok külföldi megkérdezte már — mondja az idősebbik Orehov —, mi ösztönzött arra, hogy Lenin alakjának -megformálására fordítsam munkásságom java részét. Számuk, ra ez a kérdés úgy vetődik fél, hogyan- lehet Leninről annyi szobrot készíteni — számomra pedig úgy, miképpen lehetne még teljesebben -kibontani a személyiségét. Ahogy minden

népnek vannak kimeríthetetlen hősei, nekünk akár Puskin, akár Lenin az. Sokoldalúságuk, szellemi hatalmasságuk és elévülhetetlen örökségük nap mint nap csodálkozásra, tiszteletre késztet. Ha megpillantjuk egy-egy képét, ha elhaladunk valamelyik szobra előtt, ha műveit olvassuk, ez az érzés tovább erősödik bennünk, mert mindig újabb vonását fedezzük fel kimeríthetetlen gazdagságának.. Lenin gondolataival, munkájával, távlatokat nyitó eszméivel, személyes példájának erejével szüntelenül jelen van a világtörténelemben. Napjaink hősét kell tehát -megformálnom benne. S nem hiszem, tíz köztéri szobor elkészítése után sem, hogy befejezettnek

Az „iljicsevecek" gyárában emlékmű jelzi azt a helyet, ahonnan Lenin beszédet intézett a munkásokhoz

vélhetem ezt a munkát, Lenin nagysága nem a gránitban, gipszben, márványban, fémekben él tovább, hanem bennünk, emberekben, akik a magunk módján azt folytatjuk, azt a folyamatot teljesítjük ki, amitő a proletariátus vezéréként, a marxizmus tanainak továb-bfej- lesztőjeként elkezdett.

Az „iljicsevecek” — így -nevezik magukat a villamossági gépgyár munkásai - egyetértőén bólogatnak. S ha már -ilyen fordulatot vett a műalkotások, ról folytatott beszélgetés, Alék- szamdr Sza'harav, az üzem párttitkára hozzáteszi:

— Ha Leninről beszélünk, ne csak azt lássuk, ami önmagában véve is világtörténelmi jelentőségű, hogy megalapította a világ első szocialista! államát, hogy megteremtette az új típusú marxista pártot, -hogy mint teoretikus és gondolkodó szoros egységbe ötvözte az elméletet és a gyakorlatot, hogy az ellenforradalom és imperialista intervenció ellen küzdő fiatal szovjet -köztársaság élén állt, hanem azt is, hogy a gondolkodásban mindig megelőzte

korát, és előre megrajzolta azokat a változásokat, amelyeknék tanúi lehettünk és tanúi vagyunk, nemcsak nálunk, de szerte a világban.

Órákat beszélgetünk, lámpák gyulladnak a moszkvai műteremben, de észre sem vesz- szük az idő múlását. Ore-hovék teát, pirogot, gyümölcsöt hoznak a „fehér” asztalra. A néma szobrok árnyékában sűrű cigarettafüst gomolyog. Amikor egy fiatal munkás, Nyiko- laj Pavlavszkij arról beszél, hogy Lenin mint vezető mennyire emberi volt, hogy egy óriási államot vezetve sem feledkezett meg a látszólag apró ügyekről, hogy mennyire ostorozta a bürokráciát, a hanyagságot és a fegyelmezetlenséget, lengyel kollégám emlékeztető pillantást küld felém, mintha csak tegnapi beszégetésü-nkre célozna. Ryszard Swiezkowski, a varsói Perspektywy munkatársa ugyanis azzal mutatkozott be útunk kezdetén, hogy elő. vette Gyurkó László Lenin, október című munkájának lengyelre fordított változatát, és azt mondta: „Ezt tartom a Leninről szóló legkitűnőbb könyv, nek, elsősorban a szemlélete, a megközelítése miatt. Ily módon kellene Lenint minden -nyelven bemutatni.” Azt — szerénységből talán - már nem tette hozzá, hogy Lengyelországban ő törekszik erre, de később mégis kihozta a szó, hogy Leninről írott könyve megjelenésre vár, és bizonyára nagy vitát fog kiváltani, mert egy teljesebb, átfogóbb Lenin-fkép kialakításáért pöröl benne az utókorral.

A műterem-ben eközben egy megtermett, kissé kopaszodó „iljicsevec" veszi át a szót:

— A mi brigádunk vállalta, hogy április 22-re, Lenin születésnapjára- teljesítjük az ötéves tervet. A vállalás nem könnyű, feszített tempót követel, de megcsináljuk. Ez is a lenini ügy szolgálata. Hiszen jómagam és sok millió honfitársam neki köszönhetjük, hogy mindaz, a-mf előbb csak ábránd, később elmélet, mqjd -mozgalom volt, 1917 után társadalmi-gazdasági valósággá vált. A jólétet. A békét. Azt, hogy kedvemet lelem a munkáiban. Lenin tervek egész sorát dolgozta ki. Ez is az örökségéhez tartozik. A mi feladatunk, hogy megvalósítsuk.

Egyszerűen beszélt, keresetlen szavakkal, de annál meggyőzőbben. Föl akartam írni a nevét, o mellettem ülő munkáshoz fordultam segítségért.

— Nyi'kolaj Metyelkinnek -hívják — mondta. — Kovács a foglalkozása. A szocialista munka hőse, Állami-díjas brigádvezető. Küldött volt az SZ-KP XXV. kongresszusán-.

Juhani Nagy János

(Következik: Vendégségben lljicsnél)

Lenin nyomában (1J