Dunántúli Napló, 1980. április (37. évfolyam, 91-118. szám)

1980-04-17 / 105. szám

1980. április 17. .csütörtök Dunántúlt napló 3 Nincs munka nélkül a Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat Koncentrált vasúté Iskolát, kórházat, burgonya­tárolót építenek Ebben az esztendőben nem volt megrendelési gondjo a Baranya megyei Tanácsi Ma­gas- és Mélyépítő Vállalatnak. Bőven van munkájuk, melyek zömét még idén befejezik. Az egész megye területén dolgozó mintegy 1500 főt foglalkoztató vállalat 1980-bain 330 millió fo­rint termelési érték előállítását tervezi, ami majdnem 'három százalékkal több, mint a tava­lyi termelési értékűik. A Baranya megyei Tanácsi Magas, és Mélyépítő Vállalat tevékenységének egy részét a lakásépítés jelenti. Szigetváron idén alagútzsalus technológiá­val 145 és hagyományos mód. szerrel 15 lakás kivitelezésére kerül sor. Ezenkívül ugyancsak Szigetváron, az OTP fiók felett építenek fel hat lakást. Pécsett 18 lakás kivitelezése (kezdődik. Most nézzünk néhányat a vállalat egyéb, nagyobb mun­kái közül. Az idén befejezésre kerülő építkezések közül kiemel­kedik a pécsi baromfifeldolgo­zó húsl'isztüzeme, melynek be­ruházási költsége meghaladja a 28 millió forintot, a szigetvári 120 személyes kollégium, mely 10,5 millió forintba kerül, a siklósi kórház, melynek összkölt­sége 16 millió forint, valamint o 19 millió forintért épülő vajszlói burgonyatároló. Ezeken kívül számos egyéb munkát folytatnak, illetve kez­denek. Ilyen például a Pécsi Orvostudományi Egyetem ideg- ki inikó jónak és mosodájának átalakítása és építése, melynél idén 12 millió forint értékű munkát végeznek. Az Állami Termékforgalmi Igazgatóság Cserkútoin létesülő raktárbázi­sának építésén mór két éve dolgoznak, a program erre az esztendőre 22 millió forint ér­tékű munkát irányoz elő. Pé­csett az első kerületi orvosi rendelőintézet alapozását már tavaly elkezdték, idén a vas­betonszerkezeteket állítják fel, s tető alá hozzák a létesít­ményt. Ennek a munkának az idei értéke 'megközelíti a 18 millió forintot. Az orvosi ren­delő átadása a tervék szerint 1981. december 20-án történik. Folytatják az ÁFOR pécsi tele­pének bővítését, s elkezdik Mo­hácson a 27 millió forintba ke­rülő 12 tantermes általános is­kola építését, amit a jövő tan­év kezdetekor adnak át, vala­mint a 'nyolctantermes siklósi általános iskola kivitelezését, melynek bekerülési költsége 11 millió forint. Megkezdődött az új kacsótai tejüzem építése is, melynél ebben az esztendőben 12 millió forint értékű mun'kát végeznek. A Baranya megyei Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat­nál gondként jelentkezik, hogy a szakipari munkát végző or­szágos nagyvállalatok kapaci­táshiányra hivatkozva jóval keve. seb'b munkát vállalnak idén Ba­ranyában, mint az előző évek­ben. A vállalat saját kapacitá­sának jobb kihasználásával és a baranyai építőipari társulás által kínált lehetőségekkel igyekszik segíteni magán. A jövőt illetően nem a legpo­zitívabb a kép a Baranya me­gyei Tanácsi Magas- és Mély­építő Vállalatnál, sőt a jelen­legi meglátások szerint — ahogy a vállalat vezetői fogalmazták — 1981-től gondjaik lesznek. A beruházások csökkentése maga után vonja, hogy keve­sebb lesz a megrendelés: jel­lemző, hogy a korábbi eszten­dőktől eltérően idén még nem tudják, hogy milyen új munkáik lesznek jövőre. R. N. Újabb gyorsított vágányfektetés A gazdasági hasznosságot il­letően Varga István építési és pályafenntartási osztályvezető kiemelte, hogy a hagyományos szervezéssel ezen a részen 110 napig — hétórás vágányzár beiktatásával — dolgozhattak volna, míg az új felállásban na­ponta 441 méter vágányt fektet­nek és végeznek 46 munkanap alatt. Május 15-ig két műszakot szerveztek és ezalatt lesz olyan időszak, hogy 160-an állnak munkába, ami a létszámcsúcs- A gépek és munkásak összpon­tosított alkalmazása révén el­érték, hogy a beruházási költ­ség majdnem 5 millióval csök­kent, de így is mintegy nyolc­vanmillió forint. A vágányzár reggel 9 óra 2 perctől este 18 óra 50-ig tart, és eközben az utasok vagy át­szállnak más vonatra, vagy mo­torvonat viszi őket Dombóvár, Tamási és Keszőhidegkút érin­tésével. Minderre azért van szük­ség, hogy kialakuljon a legide­álisabb géplánc, munkafolya­mat-rendszer. A felvonulás ne­gyed tízkor veszi kezdetét, vá­gányokat bontanak, széttolják az ágyazatot, két menetben fel­sorakoznak a rázó- és tömöri- tőgépek. A szigorúan megszer­kesztett ütemterv értelmében 10 óra 10-től a sínfektetés, majd 13 órától a zúzott kő lerakóso következik, ezt követően alátö- mörítenek és végül vágányt sza­bályoznak. Az eszközök és az emberek elvonulnak a munka­helyekről 17 óra 50-től. E négy Befejezés előtt a szigetvári 120 személyes kollégium építése A koncentrált vasútépítés újabb példáját fogja szolgálni a MÁV Pécsi Igazgatósága, mi­után tavaly jól sikerült a pécs— bicsérdi szakasz gyors1 felújítá­sa. Most is a pécs—budapesti vonalon, ezúttal Keszőhideg­kút—Györrk, valamint Szakály- hőgyész állomások között áp­rilis 14. és május 30. között gyor­sított vágányfektetést hajtanak végre 9,7 kilométeren. Speizer József Viorál Attila Scheffer Ildikó Balogh József kritikus időpont betartásán áll és bukik a napi munkasiker, el­Fiatal szakmunkások - érett tettek A z 500. sz. Zrínyi Miklós Ipa­ri Szakmunkásképző Intézet az idei évben 15 szakmá­ban nevezett országos Szak­ma Kiváló Tanulója és tantár­gyi versenyekre. Az országos döntőben öt tanuló végzett az első 10 között. Az iskola ezzel az eredménnyel a megyében az első helyen áll. Fiatalok, szakmunkások, az 500-as ipari szakmunkásképző tanulói. Ugyanolyanok, mint az iskola bármelyik tanulója, va­lamiben mégis mások. Olyan eredményt értek el, amire jog­gal büszkék nemcsak ők, ha­nem tanóraik is. Országos ver­senyen szereztek dicsőséget is­kolájuknak: Speizer József esz­tergályostanuló vasipari szak- rajzolvasásban az első, Balogh Józsei autószerelő-tanuló mun, kavédelmi versenyen a második, Scheller Ildikó női fodrász szak­versenyen harmadik, Viorál At­tila géplakatos-tanuló elméleti és szakmai feladatok megoldá­sával a hatodik helyezést nyer­ték el. A beszélgetés során érdekes közös „életúf’-ra derült fény. Mind a négyen az általános is­kola után középiskolában kezd­tek. Speizer József a Széchenyi­ben járt két évet. Ott matekból meghúzták - itt iskolai mate­matikaversenyen vett részt, jó eredménnyel. Balogh József a Leöwey Gimnáziumban érettsé­gizett, francia tagozaton. Bár franciából az érettségi ered­mény dicséretes jeles lett, a többi tantárgyban elért ered­ménye miatt letett eredeti ter­véről, az egyetem francia—föld­rajz szakáról — helyette autó­szerelő szakmát tanul. Scheffer Ildikó a művészeti gimnázium­ban gyötörte magát két évig reklámgrafika szakon. Kínlódá­sok, sikertelenségek után vál­tott: és most boldog. Viorál At­tila a Vegyipari Szakközépis­kolát hagyta ott egy év után. Akkor azt hitte, végleg hátat for­dít a tanulásnak, három évig dolgozott segédmunkásként. Aztán mégis meggondolta: je­lentkezett a szakmunkásképző­be. Tanulmányi eredménye né­gyes, most az utolsó évben ki­tűnő lett. Szívesen mesélnek a verseny­ről, s arról, kinek, mit jelentett. Mit jelentett Speizer Józsefnek, aki alig akarta elhinni, hogy 29 versenyző közül ő kapta az el­ső díjat és a vele járó kéthetes NDK utazást. Mit jelentett Ba­logh Józsefnek, aki tiltakozik: — a munkavédelmi tudnivalók nem kívánnak tehetséget, egy­szerűen meg kell tanulni. A má­sodik díjjal nyert siófoki üdülés azért jól jön. Scheffer Ildikónak és Viorál Attilának nemcsak a sikeres szereplést, hanem az iz­galmak után a szakmunkásbi­zonyítvány megszerzését is je­lentette. (A Szakma Kiváló To- nulója verseny helyezettjei a versenyt követően megszerezhe­tik a szakmunkás-bizonyít­ványt.) A verseny eredményei mellett azonban mindennél jobban ér­dekel, hogy ezeknek a minden kétséget kizáróan országos el­ismerést kivívó fiataloknak mik a tervei, és a munkájukról al­kotott véleményei. Scheffer Ildikónak a szak- munkás-bizonyitvóny megszer­zésével szinte a nyakába sza­kadt a felnőttség- — Vajszlón lakom — mondja — Szigetváron kaptam állást. Az utazás na­gyon körülményes, reggel nyolc­kor jövök el otthonról és csak este kilencre érek haza. Na­gyon fárasztó. — Nem bántad meg, hogy otthagytad a gimnáziumot? — Be kellett látnom, hogy tévedtem. A perspektíva sem kecsegtetett. A női fodrászat nagyon tetszik, élvezettel fésü­lök lágyvonalú, szép frizurákat. — Én nagyon megbántam, hogy annak idején nem tanul­tam: már rég érettségi lenne a kezemben — mondja Viorál Attila. — A háromévi fizikai munka után furcsa volt beülni o „szecskák" (az elsősöket hív­ják így) közé. Mint korelnököt meg is választottak osztálytit­kárnak. őszintén megmondom, először a munkám sem tet­szett, most a Sopiona gépgyár­ban dolgozom, kezdek rájönni a szakmám ízére. Egyelőre ne­héz az iskola után a napi ter­melés feszített tempóját meg­szokni. Még nem tudom, hogy az új gazdasági rendelkezések­ből, munkaszervezésből majd mi hárul rám, de az új bére­zési szisztémát, hogy minden­ki szigorúan az elvégzett mun­ka után kapja a bérét, nagyon helyesnek tartom. Már előbb így kellett volna. Nincsenek ha­talmas terveim, szeretnék jól dolgozni, és természetesen az elmulasztott érettségit később letenni. Szintén a Sopianába szerző­dött a még harmadéves eszter­gályostanuló, Speizer József. — Én nagyon megszerettem a szakmámat és nem vágyok visz- sza a Széchenyibe. Most, hogy oz utolsó évben már a terme­lésben dolgozunk, elrettentettek az első napok. De nem a mun­ka, hanem a másféle bánás­mód. Mikor a brigádvezető elő­ször szólt rám nagyon erélye­sen, azt hittem a szívverésem eláll ijedtemben. Most már megszoktam. Sőt, megértem, ha ideges. Hiszen mint brigódve- zetőnek a munkán kívül annyi a gondja-baja. Csodálom, hogy bírja. A feszítettebb munkatem­pó? Én csak abban veszem ész­re, hogy eddig két-három mun­kadarab közül csak egyre volt ráírva: sürgős! — most mind­egyikre. Aztán nem tudom el­dönteni melyikkel kezdjem. — Neked feltétlenül illik majd betartani a munkavédelmi elő­írásokat — mondom az országos munkavédelmi verseny második helyezettjének, Balogh József­nek. — Csakhogy más az elmélet, s megint más a gyakorlat. Az emberek — ahogy én eddig lát­tam, vagy a termelésnek tesz­nek eleget, vagy a munkavédel­mi előírásoknak. Mert például előírás, hogy ha a szerelőak- no aljába olaj kerül, azonnal fel kell takarítani, mert baleset- veszélyes. Na, de a munkát sür­getik, a munkás pedig ezután kapja a fizetést, persze hogy nem áll neki műszak alatt ola­jat takarítani. De másutt is lá­tom, hogy az elméleti elképze­lések a gyakorlatban valahogy elsikkadnak. Mi például a Vo­lánnál voltunk beosztva gya­korlati munkára. Nemegyszer előfordult hogy tízes csoport­ban rászabadítottak bennünket egy autóbuszra, amin annyi munka volt, ami két-három szakmunkásnak 4—5 órai mun­ka lenne. Mi meg ott szöszmö- töltünk rajta egész nap. Miért? Mert, ha öten becsületesen ne­kifogtak a munkának, akkor a többinek már csak a lógás, a munka tettetése maradt. Jelez­tük a vezetőknek, kértük, osz- szanak kisebb csoportokba, vagy egyénenként szakmunká­sok mellé. Elméletben igazat adtak, óm azt mondták, a cso­portos oktatás iskolai előírás. — Gimnáziumi érettségi után lettél autószerelő... — Ezért néznek is rám sok­szor úgy, mint egy csodabogár­ra. Sokan nem értik, lecsúszás­nak vélik, hogy érettségivel „csak" autószerelő leszek. Én örülök, hogy megtanultam ezt a szakmát. Természetesen szeret­nék majd továbbtanulni, még­pedig üzem- és munkaszerve­zést, és eltökélt szándékom, hogy az elméletet a gyakorlat­ban mindig megvalósítsam. Sarok Zsuzsa rontása esetén veszélybe kerül az összes határidő. A berendezéseket a MÁV Géptelep Főnöksége irányítjo ót az országos igények össze­hangolásával. Egyszerre üze­meltetnek Tolna megyében két Platov-darut, egy vágánysza- bályzó gépláncot, hat mozdonyt, ezenkívül tizenkét sínmezőfekte- tő, zúzottkövet, hosszú- és vendégsínt szállító szerelvényt A hosszú sín Gyöngyösről, a kő pedig Uzsáról érkezik. Tolnané- mediben már öt kilométernyi sínmezőt tároltak, míg ugyan­ennyit készítettek elő Kaposvá­ron, ezek most az alkalmi rak­tárbázisok. A régi, mindössze 5—6 éves síneket azonnal elszállítják a balatonfenyvesi bontótelepre, hogy minél hamarabb beépít­sék a gyékényes—barcsi vonal­ba. Mi teszi szükségessé, hogy majdnem tíz kilométeren ót a régi ágyazatot széttolják, majd a töltést megmagasítsák 20— 25 centivel? Ezzel erősítik meg o meglévő földművet, hogy a fel­építmény alatt húzódó tőzeg­mező káros hatásait végleg megszüntessék. A tőzeg rend­kívül veszélyes, hiszen esőben vizet szív magába és önrengése terjed. Kiszáradáskor pedig megroskad az altalaj, aminek következtében 15—20 centit is süllyedhet a pályaszint. Nem utolsó érv, hogy évente több héten át nagyon nehezen fékez­hető tőzegtűz pusztít, a vasutat veszélyeztetve. A pécsi szakemberek javas­latot nyújtottak be a MÁV ve­zérigazgatóságra, azt akarják, hogy az ország összes koncent­rált vasútépítését Pécsről irá­nyítsák. Csuti J. A szép munkáltát nincs nagyobb Öriim

Next

/
Thumbnails
Contents