Dunántúli Napló, 1980. április (37. évfolyam, 91-118. szám)
1980-04-14 / 102. szám
Hétfőtől Hétfőig Miért URH-sávon? Bizonyára sokan ismerik az apáról, a kisfiáról és a szamárról szóló keleti mesét. Amikor az apa ült a szamáron, az emberek megszólták, hogy hagyja gyalogolni kisfiát, amikor helyet cseréltek, a kisfiút szidalmazták, végül pedig kinevették őket, mert tanácstalanságukban mindketten a szamarat vették a nyakukba. Sokszor eszembe jut ez a történet, amikor azt hallom, hogy észszerű, korszerű kezdeményezések kapcsán, mennyire megoszlanak a vélemények, milyen különböző, egymásnak ellentmondó tanácsokat adnak az érdekeltek. Régi tapasztalat, hogy á rádiózásban a középhullámú adáshossz mennyire telített, mily nehéz egyes adásokat, még a legjobb készülékeken is hallgatni. Érintette ez a gond a magyar rádiózást is, ezért kerül sor már évek óta arra, hogy a Petőfi rádió műsorát a vidéki adórelék segítségével felerősítették, vagy jelentős összegű beruházással megépítették a Kossuth rádió műsorvételi lehetőségét lényegesen javító solti adóállomást. A Magyar Rádió a kereskedelemmel együtt évek óta rendez megyei akciókat, melynek az a célja, hogy mind többen cseréljék ki készülékeiket korszerűbbekre, mindenekelőtt olyanokra, melyek az URH-adások vételére is alkalmasak. A körzeti rádiók műsorai iránt évek óta növekszik az érdeklődés. Elsősorban azért, mert sok olyan helyi és közérdekű információval szolgálnak, melyet más adók műsorában nem hallhatnak a körzetek lakói. Ebben található meg a pécsi körzeti adó népszerűsége is. Tevékenységével kapcsolatban korábban sok kifogás merült fel, hogy nehezen és kis körzetben hallgatható, éppen a kis teljesítményű adóállomás következtében. Nem kis munkával, körültekintő szervezéssel elérték, hogy nemrégiben áttérhettek az URH-sávon való sugárzásra. Sokak ezt elismeréssel fogadták. Mégis azonnal jelentkeztek a kétkedők, a kéreletlen tanácsadók: „Nem helyes, hogy elveszik a Kossuth rádió URH-n való hallgatásának lehetőségét”, „Miért nem a 3. műsorban jelentkeznek az URH-sávon?” vélekednek, talán éppen azok, akik korábban a jelenlegi lépés megtételét javasolták! Úgy vélem, az érdekeltek helyesen döntöttek, a többség javaslatait vették figyelembe, s ha a jövőben ők is mindenkire hallgatni akarnának, úgy járhatnak, mint a mesebeli apa és kisfia: nyakukba véve a szamarat, kinevetnék őket! Azoknak van igazuk, akik az újat, a jobbat akarók mellé állnak, azokat támogatják — s talán így az élet más területén előbbre jutnánk. M. E. Mercedes titka Két vádlott -1111 csempészkvarcóra — A házibetegápolás tanfolyam zárásaként Bolyban ma, hétfőn versenyt rendez a Magyar Vöröskereszt Mohács Járási vezetősége az úttörő vöröskeresztesek részvételével. — Unger Pálma és N. Szabó Sándor színművészek vidám műsorral lépnek fel kedden 18.30 órakor a Siklósi Ifjúsági Házban. Előadják Paul Everac két egyfelvonásosát, a Hamis pofonokat és a Nesscaffét. □ hétfői Harkány, kvarcórák és jugoszláv állampolgárok a közös főszereplői annak a két bűnügynek, melyekben a Pécsi Városi Bírósághoz és a Siklósi Járásbírósághoz nyújtott be vádiratot a közelmúltban az ügyészség. Nikolity Cvetko vendéglőtulajdonos Jugoszláviában. Havi jövedelme — bemondása szerint — 40 ezer dinár. A történtek fényében azonban úgy tűnik, hogy a 29 esztendős fiatalember kevesellte ezt az ösz- szeget és törvénysértő úton próbálta megnövelni. Útlevelének tanúsága szerint 1978. júniusa és 1979. december között 20 alkalommal járt Magyarországon Cvetko. Legutóbb 1979. december 26-án lépte át az államhatárt és azóta is Magyarországon tartózkodik, minthogy január 16-án letartóztatta a rendőrség. — A harkányi víz nekem jót tesz — mondta kihallgatásakor Cvetko válaszul arra a kérdésre, hogy mi az oka a sűrű utazgatásoknak. A fiatalembernél ugyanis 254 hongkongi gyártmányú kvarcórát találtak. A szakértő véleménye szerint a lefoglalt, folyékony kristályos karórák belföldi forgalmi értéke 334 420 forint. Cvetko azzal védekezett, hogy nem ő hozta be az órákat, csupán Dzséni nevű ismerősének segédkezett az értékesítésben — szerény jutalék fejében. Cvetkóval együtt két büntetlen előéletű magyar fiatalember is bíróság elé kerül, mivel nagyobb mennyiségű csempészárut vettek át a jugoszláv állampolgártól. A Pécsi Városi Bíróság várhatóan holnap hoz ítéletet az ügyben. * Furcsa módon a másik kvarcóra-ügy vádlottja is a vendéglátóiparban dolgozik: a 24 éves Sejic Mile Nürnbergben szakács. 1980. március 1-én Drá- vaszabolcsnál lépett hazánk területére olajzöld Mercedes személygépkocsijával. A megnyerő modorú, elegáns ifjú napok alatt ismert vendége lett a harkányi éjszakának. Nappal azonban nem a strandon töltötte az idejét, hanem többnyire a piacon tartózkodott. Március 25-én is a piacon kezdte a napot a jugoszláv fiatalember. Itt vett át egy csomagot. A rendőrség felfigyelt Sejic Mile üzelmeire és indokolt, alapos gyanú álapján tartóztatták fel a Mercedest a harkányi autóbusz-pályaudvar közelében. Megkérdezték a méltatlankodó fiatalembert, hogy tartogat-e a kocsijában csempészárut. Határozott „nem” volt a válasz. Azután hatósági tanúk jelenlétében megkezdődött az autó átkutatása. Rejtő Jenő tizennégy karátos autóról ír kitűnő könyvében, Sejic Mile gépkocsija 801 kvarcórát rejtett. Sorra kerültek elő a nylonzacskóba csomagolt hongkongi gyártmányú órák az üléstámlákból, a két hátsó ülés közötti üregből. Több mint félmillió forint az értéke a Wint- ron, Fevientron, Zoro és Unadjusted típusú női kvarc karóráknak. Sejic azt mondta, hogy nem ő csempészte az országba az órákat, feladata csupán any- nyi lett volna, hogy tisztes fuvardíj ellenében egy budapesti étteremben átadja valakinek az árut. A nyomozás során az is kiderült, hogy ez év februárjában Hegyeshalomnál már lefoglaltak és elkoboztak 56 darab kvarcórát Sejic Miiétől. Mindezek alapján a Siklósi Járásbíróság Sejic Miiét jelentős értékű vámárura elkövetett vámorgazdaság bűntette miatt 8 hónapi szabadságvesztésre ítélte és elrendelte a legfoglalt 801 darab kvarcóra elkobzását. A vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. A két történetben szereplő 1111 kvarcóra természetesen nem marad sokáig a bíróságok bűnjelkamrájában — a Bizományi Áruház Vállalaton keresztül forgalomba kerül a milliós értékű óratömeg. E. A. Orvosmeteorológiai előrejelzés HDNhírek HDN hírek Kocsiátvételi sorszámok (Budapest) 24 783 Trabant Limousine (Győr) 10 529 Trabant Limousine Spécié! (Budapest) 37 212 Trabant Limousine Spéciéi (Győr) 20 143 Trabant Limousine Hycomat 9 467 Trabant Combi (Budapest) 5 633 Trabant Combi (Győr) 1 788 Wartburg Limousine 18 611 Wartburg de Luxe 26 713 Wartburg de Luxe tolótetős 6 437 Wartburg Limousine tolótetős 4 295 Wartburg Tourist 8 602 Skoda 105 S (Budapest) 630 Skoda 105 S (Győr) 593 Skoda 105 S (Debrecen) 4 544 Skoda 120 L (Budapest) 312 Skoda 120 L (Debrecen) 306 Skoda 120 L (Győr) 582 Polski FIAT 1500 5i7 Polski FIAT 126 26 345 Zaporozsec 30 570 Lada 1200 (Budapest) 109 660 Lada 1200 (Debrecen) 2 242 Lada Combi 16 404 Lada 1300 (Budapest) 2 528 Lada 1300 (Debrecen) 1 630 Lada 1500 (Budapest) 1 775 Lada 1500 (Debrecen) 1 563 Lada 1600 (Budapest) 5 876 Lada 1600 (Debrecen) 2 220 Dácia (Budapest) 1 775 Dácia (Debrecen) 593 Moszkvics 2140 9 26S — Ma este Szekszárdon vendégszerepei a kaposvári Csiky Gergely Színház. A kaposvári társulat a Middleton—Rowley szerzőpáros: Átváltozások című drámáját mutatja be a Babits Mihály megyei Művelődési Központban 19 órai kezdettel. — Újabb 24 beteget tudnak elhelyezni egy turnusban a tapolcai gyógybarlang-kór- házban. Ezt a csaknem egymillió forintos rekonstrukció tette lehetővé, amihez jelentős anyagi támogatással járult hozzá a Bakonyi Bauxitbánya, az Alumíniumipari Tröszt és a Vegyipari Dolgozók Szak- szervezete. A 24 kórházi „bentlakót" márciustól fogadják. — Folytatódik a Gyékényes —barcsi vasútvonal 1977-ben megkezdődött rekonstrukciója. Idén a mintegy 40 milliós beruházás keretében Vízvár és Berzence térségében 12 kilométert újítanak fel; már 2,5 kilométerrel rekordidő alatt végeztek. — Az alig ismert kis bagolylepke, az Oligia versicolor előfordulását európai tudósok közösen kutatják. Így elsősorban a francia, a f lama nd, a spanyol, német, lengyel és ukrán kutatók érdeklődnek a dániai szigetektől a Pireneusok déli lábáig megjelenő ritka, nagyon nehezen felismerhető lepke iránt. Az első problémás bagolylepke- példányokat a Mecsekben fedezték fel nemrég. — Új erdei létesítmények kialakítását, a régiek felújítását tervezik Pécsvárad határában. így a Rékai-erdőben pihenő, a Zengőn esőbeálló létesül, az apátvarasdi erdei pihenőhely környékét pedig fásítják. Babakocsiba hajtott. Nagyatádon, szombat este, a város egy útkereszteződésében balra kanyarodás közben a járdára hajtott Lada személygépkocsijával Fodor Csaba, 20 éves helyi lakos és nekiütközött egy babakocsinak, melyben a 11 hónapos M. R. feküdt. A Lada ezután az úttest másik oldalára vágódott és egy villanyoszlopnak ütközve állt meg. A baleset következtében a kislány könnyű sérüléseket szenvedett. k Erősen ittas állapotban volt szombat éjjel Kelemen Lajos 35 éves so- mogytúri lakos. At akart szaladni az úttesten és egy épp akkor érkező — T. Sándor komlói lakos által vezetett — motor elütötte. Kelemen súlyos sérülés szenvedett. Ittasan, bukósisak nélkül vezette motorkerékpárját szombat este Bakházán Zsifkó Lajos 33 éves helyi lakos. Elvesztette uralmát a motor felett és az útpadkára zuhanva súlyos sérüléseket szenvedett. ■HHB Bíróság előtt a dombóvári gyújtogató Csaknem 50 ezer kórházi karton égett el január 9-re virradó éjjel a dombóvári városi kórház Tolna megyei kortonozójában. Amikor a január 14-i HDN- ben beszámoltunk az esetről, még nem közölhettük a nyomozók gyanúját: a tűz nem gondatlanságból vagy műszaki hiba folytán keletkezett, hanem gyújtogatás történt. Január 16-ón a rendőrség őrizetbe vett egy dombóvári fiatalembert, a 26 éves Schäfer Tibort. A gyanúsított rövidesen beismerő vallomást tett. Az ügyet a Szekszárdi Járásbíróság dr. Szigeth Ferenc áltol vezetett tanácsa tárgyalta, és o vádlottat közveszélyakozásért, valamint lopás kísérletéért háromévi börtönbüntetésre ítélte. Az ítélet nem jogerős, mert a vádlott és védője megfellebbezTettével közveszélyt idézett elő — az emeleten benzinestartályok voltak te, így a döntő szót a Szekszárdi Megyei Bíróság mondja majd ki. A kartonozóban mintegy 80 000 ember egészségügyi adatait őrizték. Az elpusztult kartonok jó része pótolhatatlan. A lángra lobbant helyiség fölött, az első emeleten laboratórium van. A tűz heve fölmelegítette oz ott tárolt benzint, metilalkoholt és gázpalackokat. A kartonozótól 15—20 méterre levő szobákban aludt három éjszakai ügyeletes: az orvos, az asszisztens és a gépkocsivezető. Ki tudja milyen tragédia történik, ha nem veszik észre viszonylag még időben a tüzet. Schäfer talán piromániás? Vagy valami különleges oka volt az éjszakai gyújtogatásra? Nem. Vallomása szerint ő mago sem tudja pontosan miért tette. Január 8-án délelőtt 9 órakor kelt Töl. Napközben egyedül poharazgatott a Kékfürt vendéglőben. (Pénzét alkalmi munkákból szerezte, ugyanis állandó munkahelye sohasem volt.) Este 6-tól o Hotel Dombóvár éttermében nagyfröccsök- kel verte el az iJőt. Késő este hazafelé indult, összetalálkozott három ismerősével, okik közül az egyik az utcán megsérült. Leintettek egy személyautót. Történetesen a kórház ügyeletes orvosa ült a sofőr mellett. A sérültet bevitték a kórházba, s vele tartott Schäfer is. Miután már nem volt rá szükség, kijött az épületből. Ekkor jutott eszébe, hogy meg kellene látogatni a lányokat a nővérszállón. Két évvel ezelőtt jórt egy ápolónővel, talán ez adhatta az ötletet. Talált egy ablakot, amely nem volt bezárva, s ezen keresztül a szálló hőközpontjába jutott. Innen azonban már nem tudott tovább menni, mert valamennyi ajtót bezárták. Hogy elégtételt vegyen, eltekerte a központi fűtésszabályozó csapjait. Az egész épületben megszűnt a fűtés. Az irodákat nem tudta megközelíteni, mert oz átvezető ajtókat bekulcsolták, ezért a fcarA hét első felében általában kevés felhő, száraz idő várható. A hőmérsékleti minimumok +3, +8 fok között, a maximumok 18, 23 fok között alakulnak. A hét második felében megnövekszik a felhőzet, több ízben várható záporeső, eső. A nappali felmelegedés gyengül. Az elmúlt hét sorozatos hidegfrontjai, időnként szinte téliesen hideg időjárása után megérkezett a meleg. A most előttünk álló hét második felében kisebb lehűlés várható ugyan, biológiai szempontból azonban a meleg hatásával számolhatunk az egész héten. A lehűlést ugyanis csupán csapadék megjelenése, és a kevesebb napsütés okozza. Első pillanatra ellentmondásnak tűnik, mégis ekkor lesz jelentősebb a meleg légtömegeknek a szervezetre gyakorolt hatása. Korábban nagyjából egyforma tulajdonságú íéghul- lámok érkeznek az ország fölé, a hét közepétől kezdve viszont annak a levegőfajtának az érkezése várható, amelyik a közérzet, a viselkedés alakulására talán a leghatékonyabb. A szerdai időjárási helyzetre vonatkozó térképünkön is látszik már, hogy a légáramlás egyre déliesebb, így egyre többször jut hazánk fölé a mediterrán vidékről származó levegő. Miért tartozik ez a levegőfajta a leghatékonyabbak közé? A magyarázatot a mediterrán levegő alapvető tulajdonságai adják meg: hőmérséklete jóval magasabb, mint az a mi földrajzi szélességünkön megszokott, átlagos hőmérséklet; páratartalma olyan nagy, hogy jóformán trópusi viszonyokat is létrehozhat (ez inkább nyáron jellemző); ez a levegőfajta az esetek többségében jóval szennyezettebb, mint a más tájakról érkező levegő; a légelektromos viszonyok is nagymértékben eltérnek az átlagostól. A felsorolt tulajdonságok a nálunk megszokotthoz képest merőben eltérő környezeti feltételeket alakítanak ki, s ez a szervezetünkben jelentős változásokat hoz létre tonozón át próbálkozott. Elhúzta az előcsarnokra nyíló üvegablakot és néhány szál gyufa világánál értékek után kezdett kutatni a csöppnyi helyiségben. A sok ezer kartonon és egy kerámia-kistányéron kívül mást nem talált Ekkor kihúzta az egyik dobozt, s a kartonok közül egyet meggyújtott. A papír már tíz centis lánggal égett, amikor Schäfer visszamászott az előcsarnokba, anélkül, hogy az üvegablakot visszatolta volna. Ugyanazon az úton, amelyen jött, elhagyta az épületet és hazaballagott. Mint aki jól végezte dolgát, lefeküdt aludni. Az utcá-n ugyan még eszébe jutott, hogy talán vissza kellene menni, de félt, hogy a portás észreveszi. A portás hajnali 4-kar figyelt fel a tűzre. Míg a tűzoltókat értesítette, Serfőző István segédfűtő poroltóval az épületbe ment, felébresztette az ott alvókat, majd a lángokat igyekezett elfojtani. A tűzoltók már csak gázálarccal tudták a tűzfészket megközelíteni: a füst mindent elborított. H. J.