Dunántúli Napló, 1980. március (37. évfolyam, 60-90. szám)
1980-03-29 / 88. szám
Mozgó jegyárusok és Képes Sport tombola A vórható nagy érdeklődésre való tekintettel a PMSC rendezői különleges intézkedésekkel készülnek a mai PMSC—PVSK NB l-es labdarúgó-mérkőzésre. Mozgó jeqyáirusokat állítanak szolgálatba, akik az Építők munkásszálló, a 27-es autó- buszmegálló, valamint a Mecsek étterem körül találhatók meg. Kérik az ülőhelyre igyekvőket, hogy a Szigeti úti rész középső kapujához menjenek, ugyanitt lesz az ülőhelyi jegypénztár is. Természetesen üzemelni fog a másik Szigeti úti, valamint a Szántó Kovács János úti és az öltözőépület felőli oldalon lévő pénztár is. A mérkőzés során Képes Sport tombolát is rendeznek, amelynek során az újságárusoknál és a helyszínen, a találkozó előtt vásárolható számozott Képes Sport-példányokkal Adidas-sportfelszereiések, Képes Sport-előfizetés és PMSC- melegítők nyerhetők. MHSZ- verseny Komlói és pécsi versenyzők részvételével bonyolították le a közelmúltban az MHSZ rádiós klub rádió iránymérőinek versenyét Mohácson. Az eseményen a klubtagok mellett számos úttörő is részt vett. A klubszintű vetélkedőt a mohácsiak nyerték, s így részt vettek vasárnap a székelyszabari tornapályán megrendezett területi döntőn. Az újabb győzelmük eredményeként pedig indulnak az április 16-án, Komlón megrendezésre kerülő megyei bajnokságon. Úszás Zágrábban, a nemzetközi úszóversenyen, amelyen 8 nemzet 28 szakosztálya vett részt, a pécsi úszók a következő helyezéseket érték el. Pesti Anikó 100 m mell 1. (1:19.69), 400 m vegyes 3. (5:32.61), 200 m mell 1. (2:47.8). Marczi Gábor, 100 m hát 5. (1:11.39), 200 m hát 7. (2:34.01). Csonka Zsuzsanna, 100 m hát 2. (1:13.31), 400 m vegyes 4. (5:58.75), 200 m hát 3. (2:37.70). Kamondi Mónika, 200 m mell 3. (2:57.01), 100 m mell 3. (1:23.73). Pesti Anikó az 1965-ös korosztályban a 200 m-es mellúszásban elért 2:47.80 mp-es időeredménnyel elnyerte a legjobb teljesítményért járó kupát. NB I. tartalékbajnokság PMSC—PVSK 3:1 (2:1) Kovácstelep, 200 néző. V.: Lovasi. PMSC: Bodnár — Iványi, Hammer, Pirkhoffer, Lajtai — Ambrus, Skáfár, Keresztes — Varga (Ratting), Kerekes, Rézsó (Miklós). Edző: Csordás István. PVSK: Győri — Nagy, Hosz- szú, Vinkler (Jockl), Kerner — Fe- renczi,, Herbst (Balogh), Jurin, Kresz — Szalóky, Baumholczer. Edző: dr. Dunai János. Góllővők: Kerekes (3, egyet 11-es- ből)„ illetve Hosszú. Jók: Pirkhoffer, Ambrus, Kerekes, ill. Hosszú, Jurin. JÓ volt a magyarok játéka, de csak az utolsó napon Tegnap délután két mérkőzéssel melyek a végső sorrendet döntötték el — mintegy 2500 néző jelenlétében befejeződtek a pécsi városi sportcsarnokban az első alkalommal kiírt Konzum Kupa nemzetközi férfi kosárlabdatoma küzdelmei. A harmadik helyért: Ausztria—Románia 87:79 (57:42). V.: WeidinS er, Berki. Ausztria: Miklas (2), illik (10), Tecka (24), Karosok (16), Haselbacher (15). Csere: Pestal (6), Zimmel (—), Wellenhofer (—), Gráf (4), Poiger (8), Wolf (2). Edző: Witold Zagorski. Románia: Dávid (16), Scarlat (18), Netolitzchi (2), Marinache (19), Antochi (4), csere: Mara (2), Szabó (—), Suciu (—■), Tecau (18). Edző: Dumitru Lecca. Az osztrák csapat győzelme egy pillanatig sem volt kétséges. Az első helyért: Jugoszlávia „B’*— Magyarország 81:73 (45:35). V.: Dr% Sinzinger, Contaninescu. Jugoszlávia „B”: Jokanovics (—), Kop- ridica (26), Bogoszavljev (8), B. Kovacsevics (14), Vukoszavljevics (2), csere: Nikolics (14), Zsivkovics (9), Karadsics (4), Banjanin (4). Edző: Ranko Zseravica. Magyarország: Farkas (10), Székely (8), Kamarás (13), Recska (11), Szűcs (6). Csere: Gouth (8), Szlávik (8), Kucsera (2), Morgen (2), Demeter (1), Varga (2), Heinrich (2). Edző: Ránky Mátyás. A 6. percig vezettek a magyarok, Kosárlabda Konzum Kupa A jugoszláv csapat a győztes Támad a fehérmezes magyar csapat a jugoszlávok ellen ezután átvették a jugoszlávok a kezdeményezést, és megérdemelten nyertek. Ránky Mátyás így nyilatkozott: Ügy érzem, a jugoszlávok igazolták hírnevüket, az elején szerzett előnyünket részben a számunkra kedvezőtlen bírói felfogás, valamint a gyengébb dobóbiztosság miatt nem tudtuk megtartani. Csapatom vfczont az utolsó pillanatig nem adta föl^o harcot, méltó ellenfél volt, s ez biztató a jövőre nézve. Rankó Zseravica, a jugoszlávok edzője így beszélt: Az első két nap úgy láttuk, hogy a magyarok zóna- védekezés ellen nemigen tudnak játszani, ezért ezt alkalmaztuk. Mégis nehéz volt a mérkőzés, mert a magyarok most játszottak legjobban a három nap alatt. A Konzum Kupa végeredménye: 1. Jugoszlávia „B”, 2. Magyarország, 3. Ausztria, 4. Románia. A legpont- erősebb játékos díját Szűcs (Magyar- ország), a legtechnikásabb játékosét B. Kovacsevics (Jugoszlávia „B") kapta, a legsportszerűbb csapatnak Románia bizonyult, a közönségszavazatok alapján a legnépszerűbb játékos pedig a magyar Varga Lajos. B. Cs. Nyílt túra Szigetvárra Városismertető múzeumi séta A B. m. Természetbarát Szövetség március 30-án, vasárnap a műemlékeket kedvelő természetbarátoknak vezeti nyílt túráját, melyhez bárki csatlakozhat. A túra célja: Szigetvár műemlékeinek és a várnak megismerése. Távolság: kb. 4,5 km. Étkezés: Szigetváron étteremben, vagy hozott élelemből. Program: A múzeumi séta során megismerkedhetnek a résztvevők a Várbaráti Kör által működtetett Múzeumiskola programjával, majd egy előadást hallgathatnak Szigetvár történelmi múltjáról és a Zrínyiekről. A program után fürdési lehetőség a város meleg vizű gyógyfürdőjében. Találkozás: a pécsi főpálya- udvarnál 10.30 órakor. Az autóval csatlakozóknak pedig a szigetvári vár efőtt 11.30 órakor. Túravfezető: Varga Ferenc. * Felszabadulási Kupa túraverseny. Március 30-án, vasárnap a B. m. Természetbarát Szövetség rendezésében kerül sor a Felszabadulási Kupa túraversenyre. Rajt: 8.30 órakor az istenkúti Művelődési Háznál. A 8.00 órakor Újme- csekaljától induló buszhoz erősítést biztosít a rendezőség. Borella eltalálja Oroszt. Az olasz versenyző 5:0 arányban győzött Arató László felvétele Olaszország nyerte a Gaudini Knpát A három évtizedes múltra visszatekintő nemzetközi férfi tőr csapatversenynek, a Gaudini Kupának ebben az évben Magyarország volt a rendezője. A hagyományoktól eltérően ezúttal nem a fővárosban, hanem első ízben vidéken került sor erre a versenyre. A Magyar Vívó Szövetség a Baranya megyei Vívó Szövetség munkájának elismeréseként adta Pécsnek a rendezés jogát, és a POTE-aula ezúttal is hangulatos színhelynek bizonyult. A Gaudini Kupáért négy ország — Magyarország, Francia- ország, Olaszország és Románia — verseng. Az első fordulóban Magyarország Romániával mérkőzött és 9:7 arányú vereséget szenvedett. A szoros mérkőzésen a magyarok közül Szelei vívása érdemel említést, az ifjúsági világbajnokságra készülő versenyző három győzelmet aratott. A másik páston a Franciaország—Olaszország találkozó 8:8-ra végződött, de jobb találataránnyal Olaszország szerezte meg a győzelmet. A második fordulóban a magyar csapatnak Franciaország volt az ellenfele. A mieink kezdtek, előbb 4:0-ra, majd 5:2-re vezettek. A franciáknak sikerült az egyenlítés, de ismét mi húztunk el 8:5-re. Sajnos, ezután három franoia győzelem következett és a 8:8 ellenére jobb találataránnyal a franciák bizonyultak jobbnak. Az utolsó fordulóban Magyarország 11:5 arányú vereséget szenvedett a kupát nyerő Olaszország csapatától. További eredmények: Olaszország—Románia 9:7, Románia—Franciaország 9:7. A Gaudini Kupa végeredménye: 1. Olaszország 3 győzelem, 2. Románia 2 győzelem, 3. Franciaország 1 győzelem, 4. Magyarország 0 győzelem. L. L HDN Kupa díjkiosztó Szombaton a PMSC—PVSK városi rangadó előtt kerül sor a labdarúgó Hétfői Dunántúli Napló Kupa ünnepélyes díjkiosztójára, az újmecsekaljai sporttelepen. A kupát a PMSC csapata nyerte. ) J A hétvége sporteseményei Nagy csata lesz ma Ujmecsekalján ■ Nemzetközi röplabdatorna ■ Hazai pályán NB I l-es labdarúgóink Ma városi labdarúgó-rangadóra kerül sor Újmecsekal- ján a PMSC és a PVSK között. Az elmúlt napokban többször jártunk mindkét csapat háza táján. Tapasztalhattuk, nagy akarással készültek, szinte vibrálni kezdett a levegő, amikor a mérkőzés került szóba. Nem csodo, hiszen a mérkőzés végeredménye nemcsak rangot ad, hanem létkérdés is. A PMSC győzelmével el tudna szakadni a kiesőjelöltektől. A PVSK fjedig minden mérkőzésén bizonyítani szeretné, annak ellenére, hogy az utolsó helyen áll a táblázaton, nem a legrosszabb csapat az NB l-ben, ráadásul a két pont megerősítené halvány esélyét az előbbrelépésre. A PMSC-ből újabb játékosok dőltek ki a sorból. ,,Sárgaság”, azaz két sárga lap miatt nem szerepelhet a két szélsőhátvéd, Tapasztó és Kincses. A PVSK-nál Kresz kivételével viszont mindenki harcképes. A vátható összeállítások. PMSC: Katzirz — Schul- teisz, Torna, Ráth, Baumann — Lutz, Dárdai, Dobány — Nagy, Réfi, Vígh. A kispadon ül: Bodnár, Kardos és Megyeri. PVSK: Hausznek — Hü- ber, Tallósi, Kaszás, Németh — Szőcs, Tóth, Grünwald — Szász. Stájer, Horváth (Szabó). A kispadon Horváth vagy Szabó, valamint Sulyok és Bódog foglal helyet. Nemzetközi röplabdatorna kezdődik ma délelőtt Szüts Emilné emlékére, az Universitas PEAC rendezésében. A hagyományos eseményen 10 felnőtt női csapat, valamint ifjúsági együttesek vetélkednek. A Lipcsei Pedagógus röplabdázói, részvételükkel nemzetközivé avatják az eseményt, melynek döntőire vasárnap délelőtt kerül sor a POTE-csarnokban. Ugyancsak ma kettős kosárlabda-mérkőzést láthatnak oz érdeklődők a vasutas tornacsarnokban. A Felszabadulási Kupa keretében a PVSK- nők a Bp. Spartacussal, a férfiak pedig a Bp. Honvéddal találkoznak. A labdarúgó NB II. vasárnapi fordulójában mindkét baranyai együttes hazai pályán mérkőzik. A Komlói Bányász, mely múlt héten Sopronban, szerdán pedig Üjme- csekalján ért el jó eredményt, vitathatatlanul esélyes a sereghajtó Körmend ellen. Stemler és Kovács még mindig sérült, Kelemen viszont már játszhat a bányászcsa- patban. Nehezebb dolga ígérkezik oz MVTE-nek, hiszen a MÁV DAC jóval nagyobb erőt képvisel a Körmendnél. Az utóbbi hetek formái alapján így is az MTVE az esélyes. MÁRCIUS 29., SZOMBAT KOSÁRLABDA. Felszabadulási Kupa, férfiak: PVSK—Bp. Honvéd, Pécs, vasutas tornacsarnok, 17.30. Nők: PVSK—Bp. Spartacus, Pécs, vasutas tornacsarnok, 16.00. NB II. férfiak: Bátaszék—U, PEAC, Baja, 16.00. NB II. nők: Sopron—Szigetvár, Sopron, 17.00, Bonyhád—U. PEAC, Bonyhád, 16.00. RÖPLABDA. Szüts Emilné emléktorna. POTE-csarnok, Műszaki Főiskola, 2. sz. Gyakorló Iskola tornaterme, 8.30. LABDARÚGÁS. NB I.: PMSC— PVSK, Űjmecsekalja, 15.00. MÁRCIUS 30., VASÁRNAP KOSÁRLABDA. NB II. férfiak: P. Postás—Sabaria, Pécs, vasutas tornacsarnok, 11.30, Győri Közlekedési Főiskola—Szigetvár, Győr, 10.00. NB II. nők: Komló—Pét, Komló, Fürst Sándor utca, 10.00, Sopron— Szigetvár, Sopron, 10.00. RÖPLABDA. Szüts Emilné emlék- torna. POTE-csarnok, 8.00. Döntő: 12.00. Sakk. OB II. férfiak: PMSC— Komló, Pécs, Hajnóczy u., 9.00. TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÁS. Megyei iskolás bajnokság, Dömörkapu, 10 .00. ATLÉTIKA. Országos vasutas mezei futóbajnokság. Pogányi reptér, 12.15. LABDARÚGÁS. NB II. Komló— Körmend, Komló, 15.00, Mohács- Véménd—MÁV DAC, Mohács, 15.00. Megyei I. osztály: Universitas PEAC—Szigetvár, Szentlőrinc, 10.00, Kétújfalu—Vasasi Bányász, Kétújfalu, 15.00, Pécsi Postás— Zsolnay, Postás-pálya, 10.00, Vajszló —Boly, Vajszló, 15.00, Kesztyűgyár —Beremend, Pécsbányatelep, 15.00, Mázaszászvár—Steinmetz SE, Má- zaszászvár, 15.00, István-akna— Sellye, Pécsszabolcs, 15.00, PBTC— Siklós, Bőrgyár-pálya, 10.30, Má- gocs—Pécsi Kinizsi, Mágocs, 15.00. Országos ifjúsági bajnokság: PMSC —PVSK, Pécsújhegy, 15.00, MVTE —Dunaújvárosi Kohász, Mohács, Újváros, 13.30. Lakótelepi tömegsport Mohácson A Duna-parti városban a lakosság munkahelyi és lakótelepi testedzése az utóbbi időben némileg fejlődést mutat, de még nem terjedt el a kívánt mértékben. A felnőtt korúak mintegy 15 százaléka rendszeresen, további 12 százaléka alkalomszerűen vesz részt a testedzés és sportolás különböző formáiban. A létesítményfeltételek elsősorban az üzemekben fejlődtek, viszont sajnálatos, hogy a város közepén levő, szép környezetű salakos kispályát teljesen elhanyagolták. A lakosság testedzésének és sportjának erőteljesebb kibontakozásához javítani kell a sportolás feltételeit. Pedig Mohácson országosan negyedikként a nagyrészt fiatal, mintegy 1000 lakosú Radnóti-lakó- telepen 5 évvel ezelőtt megalakult a tömegsportcsoport. A városi tanács két helyiséget, míg az MVTE sportszereket biztosított részükre a lakosság társadalmi munkája mellett. Ezenkívül hetenként két alkalommal az MVTE Kórház utcai sporttelepén kondícionális edzést, valamint kispályás labdarúgás és női kosárlabdázás lehetőségeit biztosította. A város másik igen nagy lakótelepe a Felszabadulás-lakótelep. Ez még állandóan formálódik, de már itt is elkezdett gyűlni azon lakók száma, akik sportolni kívánnak. Mohácson ezenkívül szervezett-lakótelepi sportélet nincs. Az itt élőket természetesen érintik a város üzemeiben, intézményeiben minden évben a már hagyományosan megrendezendő sportnapok, hiszen az itt dolgozók egyben nagyrészt lakótelepi lakosok is. Pazaurek Dezső Dunántúlt napin Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzkj Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallama Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 760t Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hfrlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 30,— Ft negyedévre 90,— Ft, egy évre 360,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007