Dunántúli Napló, 1980. március (37. évfolyam, 60-90. szám)

1980-03-28 / 87. szám

1980. március 28., péntek Dunántúli napló 3 Kadar Janos elivtars uitazaro beszédé (Folytatás a 2. oldalról) akkor legyen az, és ne bürok­rata, ha igazgatónak hívják, ak­kor igazgasson, ha tudományos munkatársnak, akkor tudomá­nyosan produkáljon és így to­vább. Mindenki töltse be azt a funkciót, amelyet elvárnak tőle. Ezt érvényesnek tartom a párt szervezeteinek, tisztségviselői­nek munkájára, áttételesen az egész társadalmi életre. A Hazafas Népfrontról sok egybehangzó észrevételt hallot­tunk a vitában, elsősorban azt, hogy nálunk jó feltételei van­nak a népfrontmunkának, a párt szövetségi politikája meg­valósításának. Ahogyan a be­számolóban is szó volt róla, nálunk csak dolgozó osztályok vannak, és az alapvető érde­keik egybeesnek. A mi politikai hatalmunk osztályalapja a munkás-paraszt szövetség, amelyhez csatlakoznak a szel­lemi dolgozók, az értelmisé­giek is. A feltételek tehát jók. Biztosítjuk a belső rendet ElvtársakI A Magyarországon végbement nagy történelmi fordulat, az, hogy győzött és hatalmon van a munkásosz­tály, és forradalmi élcsapata az ország kormányzó pártja, számos kommunistát elbizako- dottá tehet. Vegyük például azt, hogy van erős hadsere­günk, rendőrségünk is. Ezeknek a testületeknek a munkájáról általában keveset beszélünk, örülünk annak, hogy majd minden negyedik magyar csa­ládnak van gépkocsija. Arra viszont nemigen gondolunk, milyen terhet ró ez azokra, akik hivatásuk szerint fenntart­ják a forgalmi rendet. Egy ré­gebbi kongresszuson elhatároz­tuk. hogy a turizmus révén ki­nyitjuk a kaput: a mieink is lássák közelebbről az úgyne­vezett nyugati paradicsomot, s azután örüljenek, amikor haza­jöttek. (Taps) És a nyugatiak is hadd lássák, hogyan él a magyar nép, s tudják, hová te­gyék az ottani lapokban Ma­gyarországról megjelenő hazug­ságokat. De hogy ez a turiz­mus mit jelent a határőrség­nek, pénzügyőrségnek, arról fo­galma sincs annak, aki nem is­meri ó. 'munkájukat. Van tehát hatalmunk, van erőnk, biztositani tudjuk a bel­ső rendet, és mégis azt mon­dom: ne ezzel az érővel, ha­nem elsősorban politikával és meggyőző munkával biztosítsuk társadalmunk rendjét. Higgyék el, ma is érvényes tapasztalat, amire az egykori illegális mun­kában tettünk szert, hogy iga­zán, szívből, teljes erejével az van velünk, akit meggyőztünk. Politikánk megvalósítását to­vábbra is építsük az emberek meggyőzésére. A Hazafias Népfront külön­féle tisztségviselői között 500, különböző vallású, egyházi em­ber is dolgozik. A Központi Bizottság beszámolójának kol­lektív elkészítése közben az elv­társak javasolták, megint ve­gyek bele egy mondatot arról, hogy Magyarországon — ter­mészetesen pártfunkció kivéte­lével — minden köztisztséget párton kívüli is betölthet. Gon­doltam, miért kellene ezt elis­mételni? Tudniillik ez teljesen normális állapot nálunk, min­denki látja. Mégis, hogy ez a téma felvetődött, önmagában is üdvözlöm, mintegy bizonyíté­kát annak, hogy nálunk az ál­lam és az egyház viszonya ren­dezett és annak is, hogy Ma­gyarországon párton kívüli is betölthet és be is tölt bármi­lyen közfunkciót. ^ Szóba került nemzetiségi po­litikánk is, plasztikusan és konkrétan, a gyakorlatból be­mutatva azt, amit a Központi Bizottság beszámolójában is említettünk. Csatlakozom a-ja­vaslathoz: a határozat szöve­gébe is iktassuk be a nemze­tiségi szövetségek munkájának megfelelő méltatását, mert ér­demesek rá. Nálunk, Magyar- országon a különböző nemze­tiségű emberek, a lenini nem­zetiségi politika elveinek, tör­vényünknek és alkotmányunk­nak megfelelően teljes jogú állampolgárokként élnek, dol­goznak és boldogulnak. Ugyan­ezt kívánjuk a határainkon túl élő magyarok számára is. (Taps.) A felszólalók sem a belpoli­tikánkat, sem a külpolitikánkat nem tárgyalták részletesen, ki­véve azokat a felszólalókat, akiknek ez a hivatásuk. Én ezt pozitív jelenségnek tartom. Tudniillik mély meggyőződé­sem, hogy pártunk bel- és kül­politikája benne él o tömegek­ben, jól ismerik az emberek. Népünk tapasztalatból ismeri, elfogadjo, támogatja, egyetért vele, és ehhez fűzi azt a bizo­nyos megjegyzést, hogy „a párt határozatait, a politikát jobban hajtsák végre". Magától értetődik, hogy a vitában nagy teret kaptak a gazdosági természetű kérdések. Ez összhangban van a Közpon­ti Bizottság állásfoglalásával. Most ez a kulcskérdés. Minden területen javítani kell a mun­kát, de a fő figyelmünket o gazdaságra kell fordítani. Szóba került a képzés, a to­vábbképzés, a kultúra is. A mű­veltség és az emberi tényező szerepe is nagy hangsúlyt ka­pott. örülök, hogy helyesen és részletesen foglalkoztak a kul­turális kérdésekkel. Fontos ez, mert művelt, gondolkozni és utána cselekedni tudó embe­rekre van szükség. Ezúttal a nők helyzetéről alig hangzott el valami. Én ezt is úgy fogom fel, mint pozitív jel­zést. Hiszen ha ez feszítő kér­dés volna, ki sem lehetne szo­rítani az MSZMP kongresszusi terméből, k Mondják, nagy probléma, hogy a nők között viszonylag kevesebb a szakképzett. Ez igaz, de tudjuk, hogy mennyi gond és tennivaló hárul a nők­re. Ezek miatt nem követelhet­jük, hogy ugyanolyan arány­ban, ugyanolyan mértékben legyenek szakképzettek, minta férfiak, de a jelenleginél töb­bet próbálunk segíteni nekik. Az óvodai helyek számának lényeges növekedése éppúgy az anyák, o gyermeknevelés terheit könnyíti, mint sok min­den más, amit a társadalomé nők helyzetének a javításáért tett. Ami eddig történt, . azt örömmel összegezzük, ugyan­akkor kongresszusunk fogadja meg, hogy ezt a törekvést foly­tatjuk még tovább javítva a nők, és különösen az anyák helyzetét. Őszintén szolgálni az ügyet Elvtársak! Mind az 57 fel­szólaló tiszteletre méltó alap­állásból, meggyőző erővel be­szélt. Minden felszólaló gazda­gította a kongresszust, de ha megengedik, néhányukat kü­lön is megemlítem. Azt hiszem, mindannyiunk számára élmény volt az ajkai üveggyárból jött elvtársnő, a pécsi egyetemi halig a tónő, a budapesti tudo­mányos kutató és a többi elv- társnő felszólalása. Úgy tűnik, hogy kiállásiban, elvi szilárd­ságban, szókimondásban és politikai bátorságban - itt most elnézést kérek férfitársaimtól — az elvtársnők vitték el a pál­mát. Ez az igazság. Ezt az egész ország látta és hallotta. Valamit röviden az időseb­bekről. A nyugdíjasok helyzete nagy társadalmi kérdés. Erről szó volt a Központi Bizottság beszámolójában, szó lesz a kongresszus határozataiban is. Lankadatlan erőfeszítés kell a? időskorúak, a nyugdíjasok, kü­lönösen a régi, alacsony nyug- dijúak helyzetének javításáért. Nem tudom megállni, hogy ne mondjam meg: végtelenül örülök Andrásfi elvtárs felszó­lalásának. Láttam, mindenki a hatása alá került. Szovai nél­kül szegényebb lett volna a kongresszusunk. Egy nemzedék nevében szólt, az idős, vete­rán kommunisták hangját hal­latta. Nekem végtelenül impo­nált és én ezt tartom példás, «a kommunistákra jellemző ma­gatartásnak. Gondoljanak csak vissza, hogy miről beszélt. El­mondta, hogy volt főispán, nagykövet, sok kitüntetésben is részesült, és most nem szé­gyellj, hanem büszke ró, hogy egy körzeti a lap szervezetben párttitkár. (Taps.) Ez azt mu­tatja, hogy az igazi kommunis­ta nem ismeri a rangkórságot, csak az ügyet, amit szolgál, ameddig az erejéből telik. (Taps.) Én is megragadom most az alkalmat és nagyon köszönöm az idősebb kommunista nemze­déknek ezt a magatartást, azt, hogy az ügy szolgálata vezeti őket. Az ifjúságról viszont szinte minden felszólaló beszélt. Azt hiszem, ez először is annak tu­lajdonítható, hogy a párttag­ság és az egész társadalom felismeri az ifjúság szerepének rendkívüli fontosságát. Másod­szor, mintha lelkiismeretfurda- lásunk is lenne, hogy az ifjúság nevelése tekintetében nem tet­tünk meg mindent, amit kellett volna. Mély meggyőződéssel egyet­értek a felszólalókkal abban is, hogy a pártnak, a szocialista forradalomnak van utánpótlása és jó utánpótlása van! Ennek a nagyszerű érzésnek ösztönöz­nie is kell bennünket, hogy még céltudatosabban és igé­nyesebben foglalkozzunk az ifjúsággal. A fiatalokról szólva hangsú­lyoznunk kell a család nagy szerepét is. Lega'ább azt az ' egyet kérjük a szülőktől: ne tegyék tönkre a saját gyerekü­ket azzal, hogy mindent, amit szeme-szája megkíván, kétsze­resen is megadnak neki, de még az elemi, kis kötelességek teljesítését sem várják el tőle. Az egyik felsőoktatási intéz­mény rektorától hallottuk itt, hogy a fiataloknak tulajdon­képpen semmit se adjunk in­gyen. Idejében szoktassuk hoz­zá őket: valamit nekik is ad­niuk kell, legalább tisztességes ' magatartást, tanulást, hogy megkapják azt, ami a társada­lomtól és a családtól jár nekik. Ami a pártot illeti, az ifjúság­nak forradalmi eszmét, vezérlő életcélt kell adnia. Ez a cél a szocializmus. Ezenkívül konkrét feladatokat is adni kell nekik. Sokszor említettem: a legjobb pedagógia a példamutatás. Ezt most kiegészítem: a feladat is az. A feladat bizalmat fejez ki. A mi fiataljaink sok minde­nért morgolódnak, néha olyas­miért is, amiben nincs igazuk. Ez természetes, a korral jár. De a legkomolyabb és a legáltalá­nosabb panaszúk, hogy ha szünidőben munkát vállalnak — és nemcsak almaszedés vagy szüret van —, nem bíznak rájuk komoly munkát. Ezen változtat­ni kell. Vezérlő eszmét, életcélt kell adni az ifjúságnak. De annál nemesebb célt, mint a szocia­lizmus, nem tudunk ajánlani. S annál sem tudunk jobbat, mint a közösséggel együtt végzett, tisztességes munka. Aki jól dolgozik, boldogul A múltkoriban Bábolnán jár­tam, s feltűnt nekem két dolog. Az egyik: délelőtt 11 órakor ér­tünk a nagyközségbe. Nézem az utcát, az üzleteket - egy te­remtett lélek sem látható sehol. Bábolnán három és fél ezer ember él, ötezer ember dolgo­zik, de ebben a nagyközségben délelőtt utcán sétáló, lötyögő embert — se öreget, se fiatalt — nem-lehet látni. (Taps.) És még­is jól érzik magukat az embe­rek, mert aki jól dolgozik, az jól keres, aki jól keres, az jól él. Talán ebből is lehet valamit tanulni. A másik: a házigazda üdvö­zölt a vezérkarával. Nézem őket, hát elvtársaim, meg kell mondanom, a „veterán" a ve­zérigazgató volt, a vezérkar tagjainak — igazgatóknak és hasonló beosztásúaknak a leg­öregebbje 43 éves, a legfiata­labbja 37 éves. Ez is tanulsá­gos voJt: a fiatalokra, a fiatal emberekre kell építeni! őket külön is fűti az az ambíció, hogy megmutassák: jobban meg tudják csinálni. Engedjük hát, hogy megmutassák, mit tudnak. (Taps.) Van az irányelvek vitájának egy általános tapasztalata, amit ez a kongresszus megerő­sített. Azt kérik tőlünk az em­berek, hagyjuk már békén őket a nehézségek felsorolásával, a nyersanyagproblémákkal, az árrobbanással, a kedvezőtlen világpiaci árakkal. Hadd fűz­zem hozzái: az igazgatók is hagyják abba a számítgatást, hogy ha csak a tavalyi elvonás lenne, mennyivel több volna az idei nyereségük. A nemzetközi gazdasági környezettel úgy kell számolnunk, ahogyan van. Ilyen a helyzet, így kell élni, dolgozni és boldogulni. Az üze­mek igazgatóit pedig külön ké­rem, hogy számítsanak rá: jö­vőre sem lesz kevesebb az el­vonás. (Derültség.) Ha jól tel­jesítik az idei tervet, akkor eny- nvi marad, ha nem jól teljesí­tik, lehet, hogy még szigorúbb lesz. * Kiaknázni tartalékainkat Néha elgondolkodom rajta: miért megy olyan nehézkesen egy-eqy határozat végrehajtá­sa? Csak azzal vigasztalódha­tom. hogy a bibliai legenda szerint Mózes már évezredek­kel ezelőtt átvette a tízparan­csolatot — talán ez volt az első „párthatározat" — de a végre­hajtása még mindig csak folya. matban van. (Nagy taps, de­rültség.) A szükség is szorít minket, hogy egy kicsit nagyobb tempóban dolgozzunk. Kongresszusunkon a legkü­lönbözőbb munkaterületeken dolgozók mondtak véleményt arról, hogy mit kell tenni o munka jobb megszervezéséért, a jobb munkafeltételek megte­remtéséért. Sokan beszéltek róla, a kormány álláspontját is hallottuk erről, és most, a kongresszuson, korábban nem ismert, nagyszerű emberek is kifejtették a véleményüket, akik közvetlenül a termelésben dol­goznak. A mi célunk a haté­konyság és a minőség javítá­sa, a takarékosság. A fiktív számolgatások helyett a valódi költségeket kell számolni, meg a valódi nemzetközi árat. vagy­is azt, hogy mit, mennyiért tu­dunk beszerezni és mennyiért tudunk eladni. Ennek a követel­ménynek kell eleget tenni. Tel­jes mértékben csatlakozom ah­hoz a kongresszusunkon végig uralkodó igényhez, hogy a párt­nak teljes erejével támogatnia kell a' kezdeményező kollektí­vákat és a kezdeményező ve­zetőket. (Taps.) A termelő és a fogyasztói árak összefüggésével kapcsolatos konkrét kérdéseket meg kell vizsgálni, magán az árrendszeren azonban nem kí­vánunk változtatni. Ami pedig a fogyasztói árakat illeti: bizo­nyos alapvető közszükségíeti cikkek árának . megállapítása továbbra is központi kézben van, de ezeknél is szerves kap­csolatnak kell lennie a termelői és a fogyasztói árak között Máskülönben képtelenek len­nénk a vásárlóerőhöz megfele­lő fogyasztási alapot teremteni, pedig ez szintén óriási vívmá­nyunk, amelyet meg kell őrizni, A fejlődési ütem bizonyos fokú lefékeződése szükségszerű realitás, és nem öröm számunk­ra, Ugyanakkor lehetőséget ad és serkent arra, hogy javítsunk a munka minőségén. Sem a szabályozórendszer, sem pedig a csökkent fejlődési ütem sen­kinek a dolgát sem végzi el automatikusan, nekünk kell ki­aknáznunk tartalékainkat. Nekem mondhatnak a keres, kedelemről bármit, egy régi, még gyerekkoromból való meg­figyelésem igazsága egész éle­temben végigkísér: ha kevés a hús, a vevő köszön, ha sok a hús, a hentes köszön! A fejlő­dési ütem csökkenése is így. ösztönzően hat majd. Most ke­vesebb beruházó nyüzsög az építőipari vállalatok házatáján. Ezután meglehet, néha a koope- rálóknál is rendeléshiány mu­tatkozik. A kereskedelemben sem mindig jönnek sűrű, tömött sorokban a vevők. A vendég­látóipar bizonyos osztályú üz­leteiben már mostanában is üresség támadt. Mindez ösztö­nözni fog az igazi gazdasági munkára. Az árakat is be kell szabá­lyozni, és még olyasmi is elő­fordulhat — elő is kell fordul­nia —, hogy bizonyos termelői árak és bizonyos fogyasztói árak nemcsak emelkednek, ha­nem lefelé is mennek. Mert az árak így is mozoghatnak, ha becsületesen és jól dolgozunk. Általános tendencia persze nem lehet, mert a nyersanyag, az energia drágul. A fejlődési ütem csö*kkenése és bizonyos feszítések megszűnése jó irány­ba fogja majd befolyásolni a vállalatokat, az ágazatokat és az embereket. Az életszinvona'llal kapcsó- latban fenntartom, amit a Köz­ponti Bizottság beszámolójában mondtunk: a fő erőnket az el­ért eredmények megszilárdítá­sára kell fordítani. Bizonyos, szerény fejlődés lesz. de a to­vábbi fejlődés megfelelő fel­tételeit az előttünk álló évek­ben kell megteremteni. Valószí­nűleg nem lesz „össznépi" egy­ség a teljesítménybérezésben és annak érvényesítésében sem. Ezt is oda sorolom, elvtársak, ahová jó szó kell, amiért agi­tálni kell, politikai munkát kell végezni. Meg kell szűnnie az olyan jövedelmek kibocsátásának, helyenként az olyan bérek ki­fizetésének, amelyek mögött nincs teljesítmény. Ha ezt ren­desen végezzük, a szocialista építés általános szabálya fog érvényesülni. Ahogyan a szo­cialista építés előrehalad, úgy emelkedik rendszeresen a dol­gozók életszínvonala. De min­denki tanulja meg a munkahe. lyét is, a munkáját is, a kere­setét is becsülni. Takarékosan a nép javaival Aki dolgozik, az érezze ma­gát biztonságban és legyen nyugodt, mert ezután is boldo­gulni fog. Aki azonban munka­képes korú, egészséges ember létére nem akar tisztességgel dolgozni, az csak legyen nyug­talan. Ennek a törekvésünknek a része az is, hogy — amint a beszámoló is említette — ha­tározottabban és keményebben kell fellépni a közvagyon káro- sítói és az élősdiek ellen. Mi a beszámolóban azt mondtuk: a munkabér vagy a munkadij nem jelenléti díj. Erre oda­figyeltek az emberek, s őszinte rokonszenvvel fogadták. Ennek szabálynak kell lennie. A tőkés sajtó most a kong­resszussal kapcsolatban is fel­emlegette, hogy a Magyar Népköztársaságnak ilyen-olyan gazdaságpolitikája, irányítási rendszere van, és bátran alkal­mazza a kapitalista módszere­ket. Ők így „dicsérnek” minket. Én erre a világnézetem alapján tudok válaszolni: ezek nem ka­pitalista módszerek, ezek szo­cialista módszerek. Először is alapvető kérdés az, hogy a bur- zsuj javára takarékoskodnak-e, vagy a nép javára. Ha a mun­kás a burzsuj javára kénytelen takarékoskodni, az burzsoá módszer, ha a munkás a nép javára takarékoskodik, az szo­cialista módszer. Ha kiszámít­juk, hogy hatékony-e a terme­lés — ez szerintem szocialista módszer. Az, hogy jó minőségű munkát kell végezni — szerin­tem ez a szocializmus követel­ménye, mert nem mindegy, hogy a kapitalistának terme- lem-e a jót, a jobbat, vagy a szocialista rendszernek. A szocialista rendszerben okosan kell gazdálkodni a nép javaival, ezekkel takarékoskod­ni — forradalmi, szocialista kö­telesség, a szocialista állam normája! Ez nincs összefüggés­ben a fizetési mérleg helyzeté­vel, amivel most nem dicseked­hetünk, legfeljebb azzal — s ez sem csekélység —, hogy ta­valy, sok év után először, ja­vítottunk rajta egy kicsit, és már ezt is becsülni kell. Szerin­tem ezek a szocialista normák akkor is megmaradnak, amikor a nemzetközi fizetési mérleg tovább fog javulni. örvendetes módon — és nemcsak a szakemberek részé­ről — szóba került a közokta­tás, a képzés, a kultúra, az em­beri tényezők szerepe. Gazdasági céljaink elérésé­hez nagyobb tudású szakembe­rekre és szinte folyamatos to­vábbképzésre van szükség. Er­re gondolva is üdvözlöm a köz­oktatás, a tudomány dolgozóit, a kultúra képviselőit. A tegnapi szünetben volt velük egy kis ta­lálkozónk. Kongresszusunkon a magyar szellemi élet színe-java vesz részt, részben vendégként Itt vannak párton kívüli szövet­ségeseink, barátaink, összetar­tozunk! Ugyanannak a népnek a fiai vagyunk, egy a hazánk, együtt élünk, együtt boldogu­lunk, a gondjaink is egyek. Elvtársak! A feladatok na­gyok, de aki a kongresszus munkáját figyelemmel követte, és a határozati javaslatot is­meri vagy tanulmányozni fogja, az látja, hogy nemcsak nagyok, nehezek, hanem világosak is. Mór ez is jó indítás a munká­hoz. Tettre kész utánpótlás Megítélésem szerint a beszá­molókat és a határozati javas­latokat nagyszerűen és magas színvonalon egészítették ki a vi­tában. Ez is egységes gondol­kodásunkat. pártunk erejét, al­kotóképességét, a rendelkezés­re álló erőt, és a már felsora­kozott és idáiq jutott utánpótlás tettrekésrségét mutajta. A párt­ban egység van, a nép egyet­ért velünk és kész támogatni ennek a kongresszusnak a vo­nalát. Most csak annyit kérek a je­lenlevőktől, hogy ugyanez az egység nyilvánuljon meg a végrehajtásban is! Mutassanak példát, mert az önök szavának különleges súlya lesz az embe­rek szemében, hiszen a határo­zatot is önök hozzák. A pártban és a népben egyaránt bizakodás és tettre- készséq él. Ez logikus kapcso­lat: népünk azért bízik, mert kész a cselekvésre, és azért bíz­hat, mert a tettek alá fogják támasztani optimizmusunkat Mi, kommunisták, eleve op­timisták vagyunk, mert a világ­nézetünk is ootimista. Ezt a vi­lágnézetet választottuk. Tiszte­letre méltó korelnökünk, Hunya elvtárs mindnyájunkat megelő­zött, ő hatvanhárom éve taqia a pártnak, a legfiatalabb kül­dött meg alig több mint egy éve. A kommunista mindig bizik. Ez is megkülönbözteti a más politikai nézetet vallóktól. Per­sze születésekor senki nem hozza a 'kezében a párttagsági könyvet. A párton kívüli csők később lesz kommunistává, párttaggá. Másik különbség is van. A kommunista azt mond­ja : szeretnék boldog lenni, sze­retném, ha a családom 'bol­dog lenne, de nem a másik dolgozó letaiposása, kizsákmá­nyolása árán, nem a kizsák- mányolónaik való hízelgéssel és nem talpnyalássol szeretnék boldog lenni, hanem a saját munkámmal, a saját jogomon és a saját rendszeremben, osz­tályos társaimmal együtt! A kommunista akarja, ami az élettől jár neki, de azt munká­val, osztályos társaival együtt akarja. Ügy nem tud boldog lenni, hogy másak nyomorú­ságban és elnyomásban élnek. Ez a kommunista sajátosság, ezt kell megőriznünk. A kommunista az eszmében hisz, sohasem adja fel a re­ményt, s mindig ..kész csele­kedni. Azt kérem: bízzunk és cselekedjünk. És ha önök úgy döntenek, hogy elfogadják a beszámolókat és a határozati javaslatot, akkor ugyanilyen egységet tanúsítsunk a végre­hajtásban is! (Nagy taps.)

Next

/
Thumbnails
Contents