Dunántúli Napló, 1980. március (37. évfolyam, 60-90. szám)
1980-03-23 / 82. szám
1980. MÁRCIUS 23. KULTÚRA DN HÉTVÉGE 7. „A legtöbb vállalat pusztán munkaerőnek tekinti a bejárókat...” Munkahely és lakóhely Bejáró munkások életmódja (II.) A megyében a legtöbb bejárót az érc- és a szénbánya, valamint a Baranya megyei Építőipari Vállalat foglalkoztat, ja. Ha a térképre vetítjük, melyik nagyüzem, honnan szívja fel a munkaerőt, érdekes képet kapunk: Pécs és közvetlen környéke bejáróinak zömét a két bánya vonzza magához — és még néhány pécsi gyár —, így az építőipari vállalatnak a megye peremén elhelyezkedő községekből, városokból kell munkásokat toboroznia. Sokan járnak az építőkhöz Somogybái, sőt Zalából is, bár ez utóbbiak csak hétvégeken utaznak haza. A három nagyvállalat szak- szervezeti kultúrosai jól ismerik a bejárók művelődésének akadályait. A közművelődésre fordított pénz összegének megemlítése, a programok felsorolása önmagában ugyan kedvező képet sejtet, ám ha az eredményeket a szükségletekhez viszonyítjuk, aligha lehet bárkinek is oka az elégedettségre. — Száztizennégy településről jönnek hozzánk dolgozni, de mi csak azokat tekintjük igazán bejáróknak, akik a vállalat körzetén kívülről utaznak üzemeinkbe — mondja Suhajda Tibor, a Mecseki Szénbányászati Vállalat szakszervezeti kultúrfe- lelőse. — Közművelődési szempontból egyformán foglalkozunk minden dolgozónkkal. Tekintve, hogy bányászaink lakóhelyén nagyon változóak a művelődési lehetőségek, az üzemi klubhálózatot fejlesztettük. A hét termelőüzem közül négyben főállású népművelőt foglalkoztatunk. Úgy tapasztaltuk, hogy a falvakban szívesen fogadják a vállalat művészeti együtteseit. A fúvószenekar fellépése például egy-egy bányászközségben nagy eseménynek számít. Az emberek büszkén mondogatják: ez a mi zenekarunk!... Az ilyen fellépések szorgalmazása és a klubélet szervezése mellett a 130 ezer kötetes központi és a 39 letéti könyvtár szolgáltatásaira építünk. A közművelődésnek — általánosan elfogadott meghatározás szerint — négy fő területe van: politikai képzés; szakmai képzés; az általános műveltség megszerzése és a szabad idő hasznos eltöltése. — A. Mecseki Ércbányászati Vállalat bejáró dolgozóinak mintegy 40 százaléka részesül tömegpolitikai oktatásban — mondja dr. Roisz Andrásáé, a MÉV szakszervezeti bizottságának kulturális ügyekkel foglalkozó munkatársa. — Az előadások idején egy-egy órára visz- szatartjuk a bányászjáratokat, de az is előfordul, hogy a bejárók lakóhelyén tartjuk meg a foglalkozást. Vállalatunknál 15 tanfolyamra lehetne jelentkezni, sajnos elég kevesen élnek a lehetőséggel. Évente körülbelül 20—25 ember végzi el az általános iskolát a felnőttoktatás keretében, de még így is ötszáz — többségében idősebb — szakmunkásnak nincs meg az alapfokú iskolai végzettsége. A szakszervezeti bizottság TIT-előadásokat, különböző műsorokat szervez azokban a falvakban, ahonnan a legtöbb bányász jár be. Ezenkívül átlag 6-7 ezer forinttal támogatjuk néhány község művelődési házának a költségvetését. Ott, ahol sok uránbányász lakik. Tavaly augusztus 20-án művészeti együtteseink színes műsorral járták be a bánya körüli falvakat. Az idén Falusi vasárnapok címmel sorozatot szeretnénk indítani a MÉV amatőr csoportjainak részvételével. Dr. Roisz Andrájsnéval és az építőipari vállalatnál dolgozó kollégájával, Matkovits Kornéllal két faluba is ellátogattunk; Hidasra, illetve Dunaszekcsőre. A hidasi művelődési házat évi ötezer forinttal támogatja a MÉV, a dunaszekcsői tanács pedig harmincezer forintot kap az építőipari szakszervezettől. — Ebből a faluból majdnem hetven munkásunk jár be. Nem innen a legtöbben, mégis szívesen adjuk a pénzt a tanácsnak, mert tudjuk, hogy jó helyre megy: ők látják a legjobban, mire kell fordítani, és abból a mi dolgozóink is részesülnek. Sajnos ez a jó kapcsolat a ritkább eset — mondja Matkovits Kornél. — A legtöbb vállalat pusztán munkaerőnek tekinti a bejárókat — teszi hozzá Botz Lajos dunaszekcsői tanácselnök. — Például a Mohácsi Farostlemez- gyárba sokkal több szekcsői lakos jár be, mint Pécsre, mégsem kapunk tőlük semmit. Szó sincs arról, hogy fejőstehenet látnánk az ipari üzemekben. De úgy gondolom, ha a dolgozóink a munkaihelyükön végzik a társadalmi munkát, a kommunista szombatokon befolyt összeg is a vállalat székhelyét gazdagítja, nem beszélve a községfejlesztési hozzájárulásról, akkor a munkás lakóhelye is igényt tarthat bizonyos támogatásra. Hiszen nekünk kell beiskolázni, óvodában, bölcsődében elhelyezni a bejárók gyerekeit, és valamiből biztosítani kell a művelődési lehetőségeket is. Hogy ezt mennyire nem ellenszolgáltatás nélkül végezzük, arra jó példa1, hogy az építők napján a dunaszekcsői népi együttes lépett fel az ünnepi műsorban. Azt is vállaltuk, hogy más építőipari rendezvényen is szerepeltetjük őket a megyében. *- A téma kimeríthetetlenül gazdag, de valahol mégis le kell zárni. Matkovits Kornél tanulmánynak is beillő szakszervezeti előterjesztésének néhány pontja kívánkozik ide. Hogyan lehet továbbfejleszteni a bejárók körében végzett nevelőmunkát? — teszi föl a kérdést, és mindjárt javaslatot tesz: Szorosabbá kell tenni a munkahely és a lakóhely közötti kapcsolatot, össze kell hangolni a különböző állami és társadalmi szervek tevékenységét, egyesíteni kell a szellemi és anyagi erőforrásokat. Folyamatosan figyelemmel kell kísérni a bejáró dolgozók igényeit és célszerű azokat beépíteni a vállalati és lakóhelyi közművelődési tervekbe. (S nemcsak beépíteni, hanem ki is elégíteni.) A legfontosabb azonban az lenne, hogy a munkáltatók a közlekedési vállalatokkal együttműködve csökkentsék az utazási időt. Sem a termelésnek, sem a közművelődés ügyének nem, használ, ha a bejáró munkások zsúfolt járatökon, aránytalanul hosszú időt töltenek úton. — Mi 80 személyes buszokkal számolunk, arról nem tehetünk, hogy az Ikarus csak 48 élőhelyet tesz a kocsikba. Tőlünk éppen úgy megkövetelik a takarékosságot, mint más vállalatoktól. Gondoskodnunk kell arról, hogy a járatok jó kihasználtsággal közlekedjenek — mondja Erdő János, a 12-es Volán személyforgalmi osztályának vezetője, s még hozzáteszi:' — Ha valamelyik üzem úgy gondolja, hogy munkásai fáradtan érnek be a munkahelyre, miért nem rendelnek nálunk szerződéses járatot? Bennünk az együttműködési készség megvan, de minket is kötnek a szabályozók. 38 százalékos kihasználtság alatt meg kell szüntetnünk a járatot. Ez azt jelenti, hogy ha egy buszban csupán az ülőhelyek foglaltak, a járat éppen hogy rentábilis... De ebbe már ne bonyolódjunk bele. Egy biztos: a munkások munkaerején, pihenőidején nem volna szabad takarékoskodniuk sem. a munkáltatóknak, sem a közlekedési vállalatoknak. A még oly fontos részérdekeknél is magasabb rendű szempontok kívánják ezt. Havasi János Az író legutóbbi kötetében — Reqvierrv Wolf Antalért és a többiekért — már feltűnt Csányi hadnagy alakja két emlékezetes novellában is. Sejteni lehetet, hogy még találkozunk vele, hiszen érdekes figurája — éppúgy, mint Thiery másik kedvelt hőséé, Franké — kitűnő lehetőségeket adott az írónak társadalmi és emberi problémáink sokrétű ábrázolására. A Csillagáztatás teljes egészében Csányi hadnagyról szól. Mégsem regény ez a könyv, inkább egymáshoz jól illeszkedő novellák füzére, melyekből végül is egységes történet kerekedik ki. Csányi katonaember, a vállalt fegyelem, a civil élettől sokban különböző elvárások és kötelességek törvényei szerint kell élnie és dolgoznia, s ez az életvitel lényegében meghatározza jellemét, mentalitását. A szolgálat után azonban a hivatásos katona is magánember, éppúgy szembe találja magát a mindennapi élet ezernyi gondjával, bajával, mint sok más embertársa. Talán csak annyi a különbség — s Csányi hadnagy története pontosan ezt akarja bizonyítani — hogy egy másfajta szabályokat érvényesítő közösség tagja a Történelem, ideológia, kultúra Óvári Miklós válogatott beszédei és cikkei Két évtizedet fog. át Óvári Miklós beszédeinek és cikkeinek a Kossuth Könyvkiadó által most megjelentetett válogatott gyűjteménye: a hatvanas és a hetvenes évek ideológiai, politikai, kulturális életéről nyer átfogó képet belőlük a kötet olvasója. A cikkek és beszédek összességéből kirajzolódik pártunk ideológiai tevékenysége és kulturális politikája a fejlett szocialista társadalom építésének eddigi időszakában. Mint a könyv címéből — Történelem, ideológia, kultúra — is kitetszik, Óvári Miklós munkásságában nagy helyet foglal el a történelem tapasztalatainak elemzése. A kötetben megjelent írások nem kis hányada valamilyen történelmi esemény évfordulójához kapcsolódik. Ám legyen szó akár a Párizsi Kom- mün, a Kommunista Kiáltvány megjelenése, Marx, Engels, vagy Lenin születése, a Szovjetunió megalakulása, akár az őszirózsás forradalom, a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltása, vagy az MSZMP országos értekezlete évfordulójáról, a történelem eseményeit mindig a ma feladatainak szemszögéből elemzi. Nemcsak azért idézi fel ezeket, hogy — mint írja — „megemlékezzünk egy jelentős évfordulóról. Nemcsak a múltba nézünk, hanem mai és jövőbeni feladatainkra is gondolunk. A tapasztalatok fényénél világosabban látjuk az előttünk álló utat, a célokat, és a célhoz vezető módszereket is”. Megemlékezései kiváló példáját adják annak a megközelítési módnak, amelynek szükségességét a tudományosan megalapozott tör. ténelemszemlélet fontosságát hangsúlyozó — a Párttörténeti Intézet létrejöttének 30. évfordulóján elhangzott — beszédében is kiemeli: „A munkásmozgalom és a párt történetét. . . nem tekinthetjük pusztán példatárnak, amelyből — sokszor erőltetett aktualizálással — az egyes eseményeket tetszés szerint kiemelhetjük. A párttörténetnek, mint általában a történelemnek, alapvetően fontos feladata a fejlődés, az összefüggésnek, a tendenciák vizsgálata, annak bemutatása, hoqy a jelen hogyan nő ki a múltból”. Épp ez a megközelítési mód teszi lehetővé, hoqy Óvári Miklósnak a történelem jeles évfordulóihoz kapcsolódó be- -szédeí és írásai messzemenően teljesítsék az általa a propaganda művelői elé tűzött célt: a múlt, a jelen és a jövő dialektikus kapcsolatának érzékeltetésével segítik a szocializmust építő emberek tudatának, társadalomszemléletének formálását. A történelmi taoasztalatok állandó jelenlétét érezzük a szerzőnek azokban a munkáiban is, amelyek ideológiai életünk mai folyamatait, jelenségeit, tendenciáit elemzik. Mint a párt felelős tisztséget betöltő vezetője, Óvári Miklós e folyamatokat és tendenciákat mindig a politikai cselekvés oldaláról közelíti meg. Azt kutatja, melyek a kommunisták, a szocializmus építésén tudatos elkötelezettséggel munkálkodó emberek tennivalói a közgondolkodás formálásában, eszméink terjesztésében. Különös fontosságot tulajdonít a közösségi szocialista gondolkodásmód erősítésének és oz individualista gondolkodásmód visszaszorításának, amire — különböző összefüggésekben — többször is visz- szatér. Ugyancsak a visszatérő témája a kötetnek a szocialista hazafiság és az internacionalizmus erősítése, a küzdelem a nacionalizmus és a nemzeti közömbösség ellen. „Hazafiság és nemzetköziség” című, 1968-ban született tanulmánya kristály- tiszta logikával és az érvek meggyőző erejével világítja: meg ennek az összekuszálódott és olykor mesterségesen is összekuszált problémakörnek a lényegi összefüggéseit, legfőbb tartalmi kérdéseit. Fejtegetései korábbi vitákra utalnak, de mai problémáinkban is hasznosítha. tóak a honi történelem szemlélésének módjára, nemzeti öntudatunkra, a nacionalizmus gyökereire és veszélyére vonatkozó gondolatai. Mai kérdéseinket vizsgálva Óvári Miklós nemegyszer visz- szanyúl a marxizmus—leninizmus klasszikusainak útmutatásaihoz, gondolataihoz. Ebben is ugyanezt a mércét tekinti irányadónak önmaga számára, mint amit másoknak ajánl figyelmébe: „A ma kérdéseire a ma emberének kell válaszolnia, s ez alól a kötelezettség alól a legragyogóbb Lenin-idézetek sem adnak felmentést. De ugyanígy igaz az is, hogy a konkrét helyzet konkrét elemzéséhez Marx, Engels és Lenin teremtette meg az elméleti alapot". Erről az elméleti alapról elemzi a szerző napjaink problémáit, hangsúlyozva, hogy „a valóságot megváltoztatni csak a valóság talaján állva lehet”. „A munkásosztály — mutat rá ezzel kapcsolatban —a tudományos szocializmus elméletével megalapozott valóságérzékéhez teszi hozzá a maga forradalmi bátorságát és lendületét". A tudományos szocializmus elmélete által megalapozott valóságérzék vezérli a szerzőt társadalmunk jellegzetességeinek megítélésében. „Olyan világot nem tudunk teremteni — hangoztatja —, amelyben nincsenek ellentmondások, társa, dalmi feszültségek. De azt el tudjuk érni, hoqy ezek az ellentmondások és feszültségek az elkerülhetetlennél ne legyenek nagyobbak és felesleges: nehézségeket ne okozzanak." Ennek azonban — mutat rá más- helyütt — nem lehet az az útja, amit a szubjektivista látásmód sugall. Óvári Miklós ezzel kapcsolatban kétfajta türelmetlenséget különböztet meg. Az egyik a tettekben is megnyilvánuló egészséges türelmetlensége a lazasággal, a fegyelmezetlenséggel, a rossz munkával szemben. A másik viszont aza- ké, akik úgy képzelik, hogy gondjaink, feszültségeink leküzdéséhez elegendő csupán az elhatározás. Csakhogy a „gondokat, a feszültségeket, a szocializmus építésének problémáit nem lehet úgy megszüntetni, hogy egyszer jól odacsapunk, és utána minden rendben lesz. A szocializmus építésének feladatait csokis szívós, türelmes munkával oldhatjuk meg”. Ebbe a szívós, türelmes munkába mindenkit be kell vonni, aki kész tenni a közösségért. Óvári Miklós számos helyen és alkalommal hangsúlyozza a legszélesebb tömegek összefogását célzó szövetségi politika fontosságát, az emberek meggyőzésének, megnyerésének szükségességét. Az ideológiai kérdésekben folyó vitákat is mindenekelőtt azért tartja szükségesnek, hogy ezek révén is meggyőzzük az embereket, megnyerjük őket ügyünknek, közelítsük őket álláspontunkhoz. Ez a szemléletmód hatja át a kulturális politika elméleti és gyakorlati kérdéseivel foglalkozó beszédeket és cikkeket is. Legyen szó okár a tudomány és a művészetek társadalmi hiva- tásárál, akár a közoktatás fejlesztéséről. akár a művelődési lehetőségek alakulásáról, mindenütt érzékelhető e törekvés a kultúra demokratizálására, az egész nép műveltségi színvonalának emelésére és kulturális alkotóerejének kibontakoztatására. A művelődést sohasem önmagában, hanem mindig társadalmi céljainkkal, szocialista fejlődésünk követelményeivel és igényeivel összefüggésben vizsgálja. A könyv tartalmi elemzéseiben kibontakoznak a fejlett szocialista társadalom építéséből adódó kulturális és ideológiai tennivalók lényegi összefüggései. A szerző higgadt, körültekintő, mindenfajta felleng- zősségtől mentes és mindig a valóság tényeire építő hangvétele pedig méltóképpen repze- rentálja a Magyar Szocialista Munkáspárt munkastílusát. Gyenes László Csillagáztatás Thiery Árpád új könyve magánéletben sem szakadhat el a szigorúbb, következetesebb életmód megszokott, vérévé vált parancsaitól. Az író e kettősségből adódó ütközéseket aknázza ki egymásra épülő novelláiban, egy sajátos emberi magatartás kritikus megnyilvánulásával világítja meg azokat a jelenségeket, melyek mai világunkban negatívan hatnak. Csányinok az a legszembetűnőbb vonása, hogy másként gondolkodik az életről, mint sokan körülötte. Ez a másfajta felfogás cselekedeteiben is tükröződik. Az író így jellemzi egy- helyütt: „Megértette, hogy amíg sokan a könnyebb ellenállás felé sodródnak, sőt sodortatják magukat, minden különösebb szívfájdalom nélkül hanyagolják el közösségi teendőiket, s mondanak le olyan elképzelésekről, melyek a társadalom és az ember megváltoztatását szolgálhatnák, s amelyre sokan fel is esküdtek — addig ő romantikusan kapaszkodik az emberi tisztesség, az örökös remény, a haladás, az egymás megsegítésének árbocába, mint egy viharba került hajós.” Erőt, lelkesedést ehhez a katonai szolgálat keményebb sza-bályokra alapozott világa ad Csányi hadnagynak. Ez az a „háttér”, mely munkájában és magánéletében egyaránt biztosítja számára az önmegvalósítás lehetőségeit. Persze önmagában ez kevés lenne. Csányiban megvan a kellő jellembeli szilárdság, a mindenkori következetesség, a megalkuvásoknak ellenálló tartás, a kritikával párosuló őszinteség. A rábízott katonákkal mindig szót tud érteni. Követel, de példát is mutat. Nehéz helyzetekben elsőként vállalja a megoldó szerepét. Ez a tulajdonsága nemcsak katonái szemében teszi rokonszenvessé, de elöljáróinak megbecsülésére is szá- míthat. Természetesen nem könnyű a feladatokkal úgy megbirkóznia, hogy rosszul felfogott érdekeket ne sértsen, hogy emberi gyengeségekből eredő bonyodalmakba ne ütközzön, azonban éppen a nehézségek tudatos vállalása Csányi karakterének erőssége. A magánélet más jellegű problémái olykor keményebb próbákra kényszerítik Csányi hadnagyot. Más eszközökkkel kell harcolnia, s nemegyszer reménytelennek' látszó helyzetekben. A házassága felbomlik, mert felesége tőle merőben idegen életideálok rabjává válik. Régi barátai a „könnyebb ellenállás felé sodródnak”, kiüresedő életüket látványos külsőségekkel igyekeznek takargatni. Csányi — a tisztaság, az őszinteség: megszállottja — képtelen bármiféle azonosulásra, ha abban az önfeladás veszélyét érzi. Talán valóban romantikus hős egy kicsit, de éppen romantikusságában rejlik számunkra énjének ritka értéke. Meggyőzi az olvasót az értelmes küzdés sohasem időszerűtlen vállalásának felemelő voltáról. Kovács Sándor
