Dunántúli Napló, 1980. március (37. évfolyam, 60-90. szám)
1980-03-21 / 80. szám
1980. március 21., péntek Dunántúli fíaplo 3 Kifogástalan munkát a pénzemért! Ezekben az épületekben egy háromszobás lakás ára: 600 000 forint. Aki ilyen otthonba költözik, nyilván egy életre köt üzletet, amikor a lakás tulajdonba vételekor esedékes első tekintélyesebb összeg megfizetésére, a több évtizeden át tartó részletfizetésre vállalkozik. Azt persze — a gyakorlat alapján — hiába is remélnénk, hogy hibátlan lakást kapjunk, függetlenül attól, milyen formában jutottunk hozzá, s mennyibe kerül. Az építőipar a minőség tekintetében nem jeleskedik, s ezt tapasztalták Pécsett, a Siklósi városrészben, az Ércbányász Lakásépítő és Fenntartó Szövetkezet beruházásában elkészült új lakások gazdái is. A két ötszintes épületet a beruházó csökkentett minőségben vette ót a kivitelezőtől, a Pécsi Építőipari Szövetkezettől. A lakók az új otthonokba februárban költöztek be. ♦ Csökkentett minőség: azt jelenti, hogy a kivitelezés során olyan szembetűnő hibákat követtek el az építők, amelyek miatt az épületeket alacsonyabb osztályba kellett sorolni. A lakók természetesen a 600 ezer forintért szépet és jót akarnak, azt, hogy a lakások tartóssága arányban álljon a 35 éves részletfizetés terhével. Mi erről a véleménye Balogh Andornak, a Pécsi Építőipari Szövetkezet főmérnökének? — Általában elégedettek az emberek az általunk épített lakások minőségével. Ha a lakók azt akarják bizonyítani, hogy nem jól dolgozunk, téves úton járnak . . . — Ezeket az épületeket a lakásszövetkezet csökkentett minőségben vette át. Milyen hibákat tüntettek fel az osztály- basorolás okának? — A falfelület, a padozat (műanyagburkolat, padlószőnyegek), a nyílászárók anyagának és mázolásának, illetve a lépcsőházi pihenők műkőpadozatának hiányosságait. A Lahti utca 14—16. számú házakról van szó: csöpögő csapok, rosszul szigetelt fürdőkádak, vetemedett ajtók és ablakok, csúnya mázolás, faltól elváló tapéta, állandóan folyó vécétartályok. Mindehhez tegyük hozzá a Mihálovics Gábortól, az egyik 600 000 forintos lakás tulajdonosától, lépcsőházi közös megbízottól hallottakat: — Az egyik épület alagsorában döngölt föld van 'beton helyett. Minden emeleten vé- gighúzódóan az egyik szóba fala kidomborodik, nagy púp van rajta. A padlószőnyegeket sok helyen több darabból és eltérő színárnyalatból tették le. Olyan konnektorokat is szereltek a falra, amibe nem vezették be az áramot. Púpos a beton a közlekedőfolyosón. Az ablakok zárai mór meglazultok, bármelyik pillanatban kieshetnek. Zárójelben jegyezzük meg, hogy az alagsori betonozás Balogh Andor szerint tervezői utasításra maradt el — költség, kímélés céljából. Miért csak az egyik épületben? Ezt nehéz lenne megfejteni. — Kulcsátadáskor azt javasolta Berkes Sándor, az Ércbányász Lakásépítő és Fenntartó Szövetkezet elnöke — tájékoztatott Mihálovics Gábor —, hogy az értékcsökkenés összegét használjuk fel az említett alagsori helyiségek lebetonozá- sáro. Csakhogy nem tudjuk: mekkora ez az összeg ... A púpos fallal kapcsolatban ezt hallottuk az építőipari szövetkezet főmérnökétől: — Ezek az épületek alagútzsalus módszerrel készültek. A falon levő domborulat oka: a zsaluban lehetnek némi egyenetlenségek. — Ezek szerint a továbbiakban épülő több száz lakás falán is ott lesz a púp? — Ez nem jelent lakhatást gátló körülményt. Legfeljebb esztétikai kifogásaik lehetnek a lakóknak.- A kijavíttatás nem megoldás? — Elvileg igen, de nehezen és sok pénzért. Természetesen megkérdeztük azt is Berkes Sándortól: mekkora összeget jelent az érték- csökkenés? Pontos számot nem tudott mondani — 90-110 000 ke szerint is a lakóknak legfeljebb esztétikai kifogásaik lehetnek, ugyanakkor a jogi szakember ezeket a hibákat komoly értékcsökkentő tényezőnek mondta. Nem értjük, hogy lehet a lakásszövetkezet szerint 90—110 000 forint között az értékcsökkenés összege, s miért 10 000 forint a kivitelező szerint. Mi nem vagyunk arra hivatottak, hogy a kettő közül az igazat megtaláljuk. Az azonban nyilvánvaló, hogy a lakásokkal szemben súlyos kifogások merültek fel. Mészáros Attila A vonalzó és a mérőszalag mutatja a szobafal domborultságát A lakók ezeket a domborulatokat a saját költségükön le. faragtathatják, ám ez ugyancsak költséges vállalkozás lenne. Ottjártunkkor látva a padlótól a mennyezetig húzódó púp nagyságát, nincs okunk ebben kételkedni. forintbon jelölte meg —, s a számlák beérkezése után is hiába érdeklődtünk a lakásszövetkezet i rodá jóba n: — Már továbbküldtük, az ösz- szegre nem emlékezünk . .. ♦ — Hogyan osztjuk el a garázsokat? — kérdez visszct Berkes Sándor. — Először megkeressük a garázs fölött lakókot, majd a szomszédokat: kérik-e? Ha így nem találunk vevőre, csak akkor kérdezzük meg a többi lakót is. Egyszóval nem mindenkit kérdeztek meg. Ezért fordulhatott elő, hogy az egyik épületben levő garázst a másik háziban lakó szövetkezeti tagnak juttatták. Mindenki megkérdezése, az igénylők közötti sorsolás — ez lett volna oz igazságos, a szövetkezeti demokráciának is megfelelő megoldás. Az alagsori helyiségekről csak annyit; hosszú huzavona után kapták meg a lakókezeknek kulcsait — helyesebben az ötből hármat... És a padlószőnyegek? Maradnak ezek is. Mint oz építőipari szövetkezetnél hallottuk, az alagútzsalus módszerrel épült lakások szobaméreteihez nem tudtak megfelelő szélességű padlószőnyeget beszerezni. Az persze más kérdés: nem lehetett volna-e azonos színű darabokat egymás mellé rakni... A lakó ezt is kicseréltetheti a saját költségén. A főmérnök szerint ugyanis az építőipari szövetkezet nem eléggé tekintélyes partner a megfelelő padlószőnyeg beszerzéséhez. Ezek szerint a lakó — igen? A lakásszövetkezet irodájában csapódnak le a lakók panaszai, s várják, hogy segítséget kapjanak, megoldást találjanak. Csakhogy Mihálovics Gábor — mint közös megbízott is — hiába kilincsel, vitatkozik, nem kap egyértelmű válaszokat. Rendellenességet tapasztalt o garázsok elosztása, az alagsori helyiségek átadása körül is. Dr. Sós József, az UNIBER jogtanácsosa: — Hibás teljesítés esetén lehet perelni a kivitelezőt, ha az átadás-átvételi jegyzőkönyvben felsorolt hibákat 30 napon belül nem javítja ki, és kötbért sem fizet. A kötbér alapja egyébként egy lakásban előforduló egy hiba esetén is a lakás teljes építési költsége. Az értékcsökkenés előfordul a bírói gyakorlatban: 1 százaléktól 30—35 százalékig terjedhet. A Lahti utca 14—16. számú épületekben a hibák komolyabb mértékű értékcsökkenést okozhatnak. — Az értékcsökkenés összegét épületenként 10 000 forintban állapítottuk meg — közölte velünk az építőipari szövetkezet főmérnöke. Amit nem értünk: a kivitelező és a lakásszövetkezet elnö- Mi történik, ha a lakók az építési hibák láttán nem költöznek be a lakásokba? — Bárkinek joga van erről egy nyilatkozattal lemondani. Egyébként az embereknek kell a lakás ... A konyhai mosogató mellett két centiméteres rés tátong Társadalmi munkaakciók Pihenőparkot szeretnének o Fábián Béla úti Nevelési Központ vezetői. Már készen vannak a tervek, s ezek megvalósulásával nemcsak az intézmény, hanem az egész város, a pécsiek is nyernének. Az épületek feletti domboldalt szemelték ki arra, hogy ott legyen a pihenőpark. Az intézmény vezetői kéréssel fordulnak a szülőkhöz, a patronáló szocialista brigádokhoz, KlSZ-alapszerve- zetekhez, a terület lakosságához, hogy segítsenek a pihenőpark kialakításában. A nagyszabású rendezés keretében a pihenőparkon kívül az épületek közötti részen egy bitumenes kézilabdapálya, játszótér és tornaterem lesz, az eddig: használaton kívüli területen pedig zöldségtermelő gyakorlókért kialakítását tervezik. Ugyancsak társadalmi munkában szeretnék — a Hazafias Népfront körzeti bizottságainak szervezésében — kitakarítani a Lég- szeszgyár utcai 4 emeletes bérházak környékét. Az akció szombaton lesz, délelőtt 9 órától. Ugyanezen a napon várják a környezetüket szebbé tenni akarókat a Liszt Ferenc utca— Rózsa Ferenc utca sarkán is. A KISZ-lakótelepen, a Március 21. téren délután fél öt órától lesz „nagy- takarítás”, március 29-én. Ugyanerre a napra szervezik a környezet rendbetételét a Pollack Mihály utcában is. A segíteni kész lakosokat a délutáni órákra várják a szervezők. A MÉV KlSZ-díjas fiataljai Négyen a „Váci Mihály" brigádból: Szabó Nándor, Deák László brigádvezető, Keszericze László és Kiss István. A Váci Mihály brigád Mindenben számíthat rájuk az üzem Kevés olyan veszélyes munkahely van. mint az övék, a Mecseki Ércbányászati Vállalat IV. üzemének „Váci Mihály” brigádjáé. Képzeljünk el ilyen munkahelyet, ilyen munkakörül, ményeket: egy liftaknához hasonló 2x2 méteres „kút”, amit alulról felfelé törve „mélyítenek” a KPV—1B feltöréshajtó padozattal. Egyszerre két ember dolgozik a géppel, alattuk 10—15 emeletnyi mélység. Tetőtől talpig gumiruhában fúr. ják négy órán keresztül pokoli zajban a lyukakat a robbanótöltetekhez, s közben ömlik rájuk az iszap, a felismerhetetlen. ségig beborítva őket. Aztán következik a robbantás szinte a fejük felett, majd kezdődik minden elölről. — Hibázni nem lehet — mondja Deák László brigádvezető, — Az a két ember, aki fenn dolgozik, úgy egymásra van utalva, mint talán sehol máshol a bányában. Ha valami baj van, gyors segítséget csak egymástól várhatnak. A „Váci Mihály” ifjúsági bri. gád évek óta reflektorfényben áll, hiszen a munkájuk a KISZ- védnökségben készülő MÉV V. üzem beruházásához kapcsolódik, a IV. és V. üzem légútrendszerét és a szinteket összekötő aknákat készítik. A brigád 1975-ben alakult, eredetileg egy nagy cél végrehajtására; hogy a szovjet KPV—1B feltörés, hajtó padozatot kipróbálják, munkába állítsák, hogy ezzel meghonosodjon egy új, a régebbi hagyományosnál olcsóbb és gyorsabb technológia a MÉV-nél. — Tulajdonképpen magunk verbuváltuk össze a brigádot — mondja Kiss István brigádveze. tő-helyettes. — Olyanok jöttek ide dolgozni a fiatalok közül, akik már korábban is ismerték egymást, megbíztak egymásban, hiszen nem akármilyen munkáról volt szó. Előtte mindegyiküknek el kellett végezni egy tanfolyamot, le kellett tenni egy csomó vizsgát, hiszen ilyen technikával korábban egyikük sem dolgozott. A tanulás folyamata később sem szakadt meg. Valamennyi brigádtag az öt új fi. ún kívül, akik most tanulnak bele ebbe a munkába, szakmunkás, sőt hetüknek két szakma is van a kezében, s olyan is van köztük, aki azóta leérettségizett — Nagyon sokan figyeltek a munkánkra — meséli Deák László —, s azt hiszem a több. ségük nem hitte, hogy sikerül kimagasló eredményt elérnünk. Bizonyítanunk kellett. Olyan eredményt értek el, ami sportnyelven szólva legalábbis Európa-csúcs: 223 méter magasra jutottak el a géppel, pedig azt csak 80 méter magasságra tervezték. Ezért a rendkívüli teljesítményért Deák László brigádvezető 1978- ban megkapta a szovjet közép- ipari miniszter kitüntetését. Azóta sem volt idő pihenni a babérokon: új és új feladatok jöttek s a brigád mindig az élen járt. 1978-ban és 1979- ben elnyerték a „Vállalat kiváló ifjúsági brigádja” címet, s leg. utóbb a kongresszusi munkaversenyben mindkét félévben az élen végeztek, s ugyanakkor a KISZ-akcióprogramot is túlteljesítették. A brigádtagok közül néhányon párt-, Kisz-, és más közéleti feladatot és tisztséget látnak el. Deák László brigádvezetőt például nemrégiben a megyei pártbizottság tagjává választották. Azt vallják a „Váci Mihály” brigád tagjai, hogy ha a munka jól megy, minden jól megy. Részt vettek az Alkotó Ifjúság pályázaton és hét újításukat fogadták el, s hasznosítják már más üzemekben is. A brigád általában három műszakban dolgozik, tehát leginkább csak hétvégeken tudnak összejönni. A közös program igen gyakran társadalmi munka: Kertváros és Uránváros gyermekintézményeinek vezetői úgy adják át egymásnak a Váci Mihály brigád nevét, mipt a háziasszonyok a jó receptet. A 11 tagú törzsgórdából a legidősebb 35, a legfiatalabb 23. éves. Ök tizenegyen: Kiss István, Arató László, Arató István, Gábor István, Keszericze László, Szabó Nándor, Soós Lajos, Németh János, Pold Ferenc, Torma István és Deák László tegnap délután a KISZ KB székházában megrendezett ünnepségen vehették át a MÉV „Váci Mihály” ifjúsági brigádjának adományozott KISZ-díÚj lakások - hibákkal