Dunántúli Napló, 1980. február (37. évfolyam, 31-59. szám)

1980-02-08 / 38. szám

A Dunántúli napló 1980. február 8., péntek 1980. FEBRUÁR Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából ARANKA nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 7.02 — nyug­szik 16.55 Arakor. A Hald kél---------------nyugszik 10.22 ó rakor. Ülést tartott tegnap dél­előtt a KISZ Baranya megyei Bizottsága. Az ülésen részt vett Rózsahegyi István, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának osztályvezetője. A KISZ megyei bizottsága többek között meg­tárgyalta a diákmunkaerő fog­lalkoztatásának megyei tapasz­talatairól készült jelentést és az építőtáborok 1980. évi fel­adatairól szóló javaslatot. * Tóth Istvánnét, a Szocialista Hazáért Érdemrenddel kitün­tetett mázaszászvári lakost 70. születésnapján lakásán köszön­tötték. Az MSZMP KB és a Ba­ranya megyei Pártbizottság kö­szöntő levelét tegnap Rózsahe­gyi István, a Megyei Pártbi­zottság osztályvezetője adta át. ♦ — Üdvözlő távirat. A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizott­sága táviratban üdvözölte a Panamai Néppárt VI. kongresszusát. Ma este SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Tüli és bár­sony (este 7 órakor) nyilvános főpróba. MOZI Petőfi: Magyar játékfilmszem­le: záró díszelőadás. Csont- váry (7) Apokalipszis most (10) Kossuth: Asszony, férj nélkül (f10, 12, 4. f7, 9) Won Ton Ton, Hollywood megmentője (2) Tanárképző Főiskola: Az utol­só valcer (f8) Fekete Gyémánt: Nick Carter, a szuperdetektív (6) Jószerencsét: üzemszünet. Rákóczi: Severi no (5, 7) Má­jus 1.: A veréb is madár (fő) Boly: A Blokád folytatása (8) Harkány: A burzsoázia diszkrét bája (7) Komló, Május 1.: Kegyetlen tréfa (f5, f7) Komló, Zrínyi: Hai'r (f4, hnő) Szelíd motorosok (8) Mohács: Biza­lom (6, 8) Pécsvárad: A gyil­kos a házban van (7) Sásd: Buffalo Bill és az indiánok (7) Sellye: A Jó, a Rossz és a Csúf (7) Siklós: Konvoj (5, 7) Szentlőrinc: Férfiak nélkül (7) Szigetvár: Égigérő fű (6) Pantaleon és a hölgyvendégek (8) Villány: Az első kísértés (7) Várható időjárás péntek es­tig: változóan felhős, párás, helyenként ködös idő, a déli, délnyugati országrészben el­szórtan eső. Déli, délnyugati, majd északira forduló, időn­ként megélénkülő szél. A vár­ható legmagasabb nappali hő­mérséklet általában plusz 6 és 11 fok között, a tartósan ködös helyeken plusz 5 fok közelében. A legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet mínusz 1—plusz 4 fok között. Távolabbi kilátások szombat­tól keddig: az időszak elején változóan felhős idő várható, valószínűleg csapadék nélkül. Az időszak második felében erősen megnövekvő felhőzetből ismétlődő esőkre, záporesőkre számíthatunk. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet mínusz 1 — plusz 4 fok között, legmaga­sabb nappali hőmérséklet eleinte plusz 7—plusz 12 fok között, az időszak végén kissé csökken. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 60 százalé­kán várható. Pártértekezlet Pártértekezletet tartott tegnap délután az MSZMP Alsófokú Oktatási Intézmé­nyek pártbizottsága. Részt vett ezen Lukács János, az MSZMP Pécs városi Bízott-■ súgónak első titkára. A pártértekezleten a pártbi­zottság titkárának ismét Takács Józsefet , választot­ták meg. ♦ ' — Órarend jutalomként. A MÉH Vállalat minden gyűjtésben részt vevő paj­tásnak órarendet készítte­tett, amelyet a gyerekek jutalomként kapnak. — Űj szakosztály ala­kult a Magyar Elektro­technikai Egyesület pécsi csoportja keretében 1980. február 7-én , Pécsett, a Technika Házában. A ta­gok a villamos fogyasztó­berendezések szakszerű, takarékos működtetésének kérdéseivel foglalkoznak és tanácsot nyújtanak ez­zel kapcsolatban. — Égertoboz. Az Erdei Termékfeldolgozó és Érté­kesítő Vállalat a tegnapi nap folyamán nyolckilós papírzsákokba csomagol­va, 40 mázsa égertobozt szállított Olaszországba, ahol valószínűleg koszorú- készítéshez fogják felhasz­nálni. — Hússzállítást indit az áfész. Jövő héttől a bogá- di önkiszolgáló boltba a Pécsi Áfész húst fog szál­lítani, így a helyben lévő óvoda és napközi otthon a helyszínen tudja megvá­sárolni a húst, nem kell •máshonnan hozatniuk. — Patyolat-szalon nyílik. Sásdon, a Rákóczi úton négymillió 200 ezer forint értékben — új szolgálta­tásként — Patyolat-szalon nyílik március elején. A műszaki átadás a napok­ban történt, most a besze­relt gépek beüzemelése és a dolgozók betanítása folyik. Beindulás után a Patyolat naponta 80 ki lá­nyi vegytisztítást és 220 kiló napi mosást fog vé­gezni. — A Mohácsi Dolgozók Horgász Egyesülete köz­gyűlésének időpontja meg­változott. Az eredetileg tervezett február 10-e he­lyett 24-én délután 2 óra­kor rendezik meg a mo­hácsi művelődési központ nagytermében. ♦ Esküvő RAMBALA ERZSÉBET és PETERNEL TIBOR értesítik kedves ismerőseiket, barátaikat, hogy 1980. február 9-én 17 órakor a komlói Úttörő és Ifjúsági Házban házasságot kötnek. BO VÁLASZTÉK A VETÖMAGBOLTOKBAN: A Hermes Afész vetőmagboltjaiban a ta­vasz közeledtével megnövekedett a forgalom. Különösen nagy a kereslet a zöldség­félék, a virágmagvak és a kertápolási cikkek iránt Felvételeink a budapesti Rákóczi úti vetőmagboltban készültek.---------------------------------------------------------------«----------------------------------------------------------------­— Vasúti porcelánszige­telők szállítását kezdi meg ebben a hónapban az NDK-ba a Pécsi Porcelán- gyár. Az év folyamán ösz- szesen 140 ezer darab, 700 ezer rubel értékű szál­lítmányt küldenek NDK- beli partnereknek. — Házfelújítás. Az Épí­tő és Tatarozó Vállalat a mai napon megkezdte a Szendrey Júlia utca 42-es számú ház felújítását. Amíg a külső és belső ta­tarozást és a lakások kor­szerűsítését végzik, addig a ház lakóit átmenetileg más lakásokba költöztet­ték. ♦ Belvízveszély 3000 hektáron Jelentősen megemelke­dett a Balaton vizszintje az utóbbi napok hirtelen hóolvadása, sűrű esőzése következtében és Balaton- boglár, Balatonlelle térsé­gében a tóba futó két patak vizét nem tudja fo­gadni a „magyar tenger". Somogy megye ezen ré­szében emiatt 5 tsz 3000 hektárnyi termőterületét sújtja a korai belvízveszély. A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság mentő bri­gádjai a két helység ha­tárában a két vízelvezető folyáson három vizátemelő szivattyút helyeztek üzem­be — napi 12 órában. A belvizek szintje tovább emelkedik a Balatonéval együtt, így újabb, már éj­jel-nappal működő szi­vattyúkat működtetnek majd. Legutoljára hat éve volt váratlan téli belvízve­szély a Dél-Balaton-parti földeken. — Szerelők utaztak Vietnamba. Tegnap az ÉP- GÉP-től Császár János és Rónai Ernő szerelő Viet­namba utazott, hogy o vállalat általt termelt gé­peket „beüzemeljék”. Va­lószínűleg fél évet fognak Vietnamban tölteni. — Vezetékcsere. Borjá- don feszültségesés miatt a DÉDÁSZ kb. egy kilomé­teres hosszúságban kisfe­szültségű vezetékcserét vé­gez. Két hete kezdték meg a munkákat, rövidesen be fogják fejezni. — A Magyar Országos Állatvédő Egyesület Bara­nyában is csoportot ala­kít. Az alakuló gyűlést február 11-én 17 órakor tartják a Galambtenyész­tő Egyesület pécsi székhá­zában, a Hegyalja utca 76. szám alatt lévő ház­zal szemben. Minden ál­latbarát érdeklődőt szíve­sen várnak. 04-05-07 Tüzet okozott a dohányzás. Tegnap délben Szigetváron, az Istvándi út 4-es számú ház­ban a konyhában dohányzás miatt tűz ütött ki. Meggyulladt a konyhai berendezés, elégtek a benne lévő ruhaneműk, az ajtó és az ablak kerete is. A tüzet a szigetvári tűzoltók ol­tották el. A megmentett érték 100 ezer forintra tehető, míg a tűz okozta kár ötezer forint. k Benedek István 36 éves mo­hácsi lakos február 6-án dél­után tehergépkocsival beton­oszlopokat szállított Pécsett, a Nagy Lajos utcában. A meg­billent betonoszlopók a rakfe­lületen tartózkodó Gadanecz András 28 éves helesfai lakos lábát a gépkocsi oldalfalához nyomták, aki 8 napon túl .gyó­gyuló, súlyos sérülést szenve­dett. Benedek István ellen el­járás indult. A magyar sportolók a Ma­gyar Olimpiai Bizottság hatá­rozatának megfelelően szerve­zetten készülnek az 1980. nyári, Moszkvában megrendezésre ke­rülő olimpiai játékokra. Az olimpiára készülő sportolók ün­nepélyes fogalomtételére feb­ruár 10-én kerül sor. A Magyar Olimpiai Bizottság tapasztalatai szerint a moszk­vai szervező bizottság a Nem­zetközi Olimpiai Bizottság és a nemzetközi sportszövetségek előírásai alapján biztosítja mindazokat a feltételeket, amelyek az olimpiai játékok le­bonyolításához szükségesek. Minden előkészület megtörtént, hogy a versenyek és a kap­csolódó rendezvények a béke és a népek közötti barátság, az olimpiai eszme, az olimpiai mozgalom további erősödését, fejlődését segítsék. Megdöb­bentőek az Egyesült Államok elnökének és más politikusok­nak a próbálkozásai, akik a moszkvai játékok elleni táma­dásokkal kívánják politikai el­képzeléseiket érvényesíteni. A Magyar Olimpiai Bizott­ság elitéi mindenfajta bojkot­tal való fenyegetést és zsaro­lást, egyetért e kérdésben a NOB elnökének, Lord Kiüanin- nak és a Nemzeti Olimpiai Bi­zottságok Szövetsége végrehaj­tó bizottságának véleményével. Határozott álláspontunk, hogy a fenyegetések veszélyeztetik a világ sportolói közötti barátság ápolását. A bojkott nemcsak a moszkvai olimpiai játékoknak okozna kárt, hanem a nemzet­közi olimpiai mozgalom jövőjé­nek is. Bízunk abban, hogy a világ haladó erői hitet tesznek az olimpia nemes eszméi mellett, jobb belátásra bírják azokat, akik politikai fenyegetésre használják fel az olimpiai já­tékokat. Biztosak vagyunk ab­ban, hogy a moszkvai olimpia a világ fiatalságának békés találkozója lesz. Ehhez kíván­nak hatékonyan hozzájárulni az 1980. évi olimpiai játékokon részt vevő magyar sportolók, sportvezetők.------A RÁDIÓ-----r É S TELEVÍZIÓ RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 8.27: Miről ír. a Társadalmi Szemle új száma? 8.37: Bruck­ner: VI. szimfónia. 9.33: Lánc, lánc, eszterlánc. 10.05: Hívo­gató. 10.35: Emlékezés. Borisz Paszternák versel. 10.40: Boccherini: a-moll vonósötös. 11.00: Gondolat. 11.45: Verdi: Don Carlos. — A II. felvonás fináléja. 12.35: Hétvégi pano- * ráma. 13.57: A Szovjetunió né­peinek zenéjéből. 14.12: Süss- mayr: A nagypapa névnapja — kantáta. 14.45:- Magyarán szólva . . ; 15.10: Operettrészle- tek: 15.28: Dominó. 16.05: Ma­gyar előadóművészek. 16.35: Népi zene. 17.09: Tenoráriák. 17.35:' Láttuk, hallottuk. 18.00: Filmzene. 18.15: Hol volt, hol nem volt . . . 19.15: Népdalok. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneaka­démia nagytermét. Az MRT szimfonikus zenekarának Beetho- ven-hangversenye az ifjúság­nak. Közben kb. 20.25: Adott­ságok — lehetőségek a Bala- ton-felvidéki Erdő- és Fafel­dolgozó Gazdaságban. Kb. 20.45: A hangversenyközvetítés folytatása. 21.30: Amíg nem ké­ső. A női rákszűrésről. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Alekszander Vegyernyikov Glin- ka-dalokat énekel. 22.40: Mí­toszok és legendák a Bibliá­ban. 23.00: Operarészletek. 0.10: Régi operettdalok. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Az izraelita felekezet negyedórája. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Vidám dalok. 8.45: Népzenei Hangos Újság. 9.25: Fizetés pénz nélkül. Ri­port. 9.40: Indulók fúvószene­karra. 10.00: Zenedélelótt. 11.45: Tánczenei koktél. 12.33: Édes anyanyelvűnk. 12.38: Nó­tamuzsika. 13.15: Népi muzsika a világ minden tájáról. 13.30: A zene titka. 14.00: Kettőtől ötig . . . 17.00: Mindenki isko­lája. 17.30: ötödik sebesség. 18.33: Operttrészletek. 19.06: Az európai popzene csillagai. 19.37: Nem mondhatom el sen­kinek. 20.00: Fél óra népzene. 20.33: Iránytű. 21.35: Nem mondhatom el senkinek. 22.05: A tegnap slágereiből. 23.15: Nóták. HARMADIK MŰSOR 9.00: Iskolarádió. 9.30: Ope­rarészletek. 10.40: Dzsesszfel- vételekből. 11.05: Zenekari muzsika. 13.07: A zeneiroda­lom remekműveiből. 13.52: Hí­res előadóművészek felvételei­ből. 15.10: Könyvszemle. 15.20: XIX. századi operákból. 16.13: Dunának szélén, a pesti1 par­ton. — Barkóczi Péter irodal­mi összeállítása a Dunakorzó védelmében. 16.25: Évszázadok mesterműveiből. 17.09: Tip-top parádé. 17.39: Új lemezeink­ből. 18.00: Khamiszi egy éve. 18.30: Jaime Laredo, Leonard Rose és Glenn Gould Bach- felvételeiből. 19.05: Iskola­rádió. 19.35: Anna Tomova- Sintow operaáriákat énekel. 20.02: 2000 felé. 20.37: Tölt­sön eay órát kedvenceivel. 21.37: Új kóruslemezei'nkből. PÉCSI KÖRZETI STÚDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Tíz perc a Jókai téri zeneműboltban. A fejtörőjátékot Ivasivka Mátyás vezeti. Vendég: Vallai Péter. 17.15: Téli vizek partján . . . Nógrádi Erzsébet és Kovács Im­re riportműsorá. 17.45: Ritmus és daliam. 18.00: Dél-dunán­túli híradó. 18.15: A XII. ma­gyar játékfilmszemléről jelent­jük. 18.30: Szerb-horvát műsor. Hírek. — Horvát népdalok. — Tsz-tagok télen. Filákovity Bránkó riportja a felsőszent- mártgni tsz-ről. — Hanglemez­tárunk újdonságai. — Közben: Nemzetiségi klubok. Jegyzet. 19.QP: Német műsor. Kulturá­lis magazin: Hírek. — Német nyelvű oktatás Dunaharaszti- Ban. Riporter: Hetényi Árpád« — A Budapest fúvóseqyüttes felvételeiből. 19.30: Műsorzá­rás. MAGYAR TV 8.05: Tévétorna (ism., sz.). 8.10: Fizika (ált. tok. 6. o.). 8.40: Fizikai kísérletek. 5. A termodinamika. II. főtétele. 10.05: Élővilág (ált. isk. 7-Ő. 0. ). 11.05: Matematika (ált. isk. 7. o.). 12.05: Világnézet (középisk. IV. o.). 14.50: Fizi­ka (ism.). 15.15: Matematika (ism.). 15.40: Világnézet (ism.) 16.30: Hírek. 16.35: Pedagógu­sok fóruma (ism.). 17.10: A XII. magyar játékfilmszem léről jelentjük, (sz.). 17.30: Bob­világbajnokság. összefoglaló a luganói1 versenyekről (sz.). 18.00: önöknek hogy sikerült? Az áru a Skálából nézve. 18.25: Reklám. 18.30: Öt perc mete­orológia (sz.). 18.35: A lengyel ipar szíve. A Horizont szerkesz­tőség műsora (sz.). 19.05: Reklám. 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-hír- adó (sz.). 20.00: Delta. Tudo­mányos híradó. 20.20: Siker. Vitray Tamás műsora (sz.). 21.30: Szilveszterkor láttuk. Öt dudás egy csárdában (sz.). 22.20: Alfonzé Világszínházo (sz.). 22.55: Tv-híradó 3. MÁSODIK MŰSOR 18.15: Még egyszer gyerekek­nek. Szél hozott, szél visz el. Halász Judit zenés-verses mű­sora (ism., sz.). Énszerimtem az élet . . . Irodalmi összeállí­tás (ism., sz.). 19.30: Tv-híradó 1. (sz.). 20.00: Az éjszaka an­gyalai. Magyarul beszélő bel­ga filmsorozat. VII/1. rész. Az éjszaka démonai. 20.55: Rek­lám. 21.00: öt perc meteoroló­gia (ism., sz.). 21.05: Tv-hír­adó 2. (sz.). 21.30: Tudósklub. Az adás témája: gazdaság — ösztönzés — erkölcs. JUGOSZLÁV TV 17.10: Magyar nyelvű tv- napló. 17.45: Napszárnyúak — gyermekműsor. 18.15: Á fiata­lok szava. 18.45: Muppet show. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este bemutatjuk. 20.00: Hét plusz — szórakoztató zene. 21.00: Gyökerek — filmsorozat. 22.50: Sartre önmagáról — dokumen­tumsorozat. 23.50: Hét tv-nap. MÁSODIK MŰSOR 17.30: Kis koncert. 18.45: A Dráva mente — művelődési adás. 19.15: Fenntartott idő. 20.00: Kulturális műsor. 21.00: Huszonnégy óra: 21.15: Arcké­pek. 21.45: Zenei műsor. 22.35: Házi mozi: Tomy — amerikai film. Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügye­letek gyermek belbetegek ré­szére: Pécs város: POTE Gyer­mekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sely- lyei járás: Megyei Gyermek- kórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon Megyei Gyermek- kórház, Pécs és a megye egész területéről. A Hazafias Népfront Pécs városi Bizottságának egyik ülé­sén többek között azt a tervet is ismertették, amely szerint Pécs köz- és belterületein meg­indítják „a gyümölcsfával tör­ténő fásítási akciót.” Az ülés egyik felszólalója kifogásolta, hogy miért éppen gyümölcsfák­kal fásítják az utakat. Szerinte ugyanis, ha fügefákat ültetnek, az félreérthető. Azt hinnék az emberek, hogy a Tanács fügét mutat a lakosságnak, vagy a nyári fügefaleveles stranddivat­ra akarja felhívni a figyelmet. Ha eper-, cseresznye-, meggy­vagy szilvafákat ültetnek, az ezek terméséből készíthető szeszfajták gyártása ellenkezik a meghirdetett alkoholizmus- ellenességgel. „Mindenesetre nehéz dió ebben az ügyben felelősséggel dönteni" — fejez­te be fejtegetéseit a felszólaló. Véleményünk szerint minden esetben ügyelni kell arra, hogy néhány állandó szókapcsolat­ban vagy közmondásban ne kö­Mondások- némi szépséghibával vessünk el logikai bukfencet, értelmi szépséghibát azzal, hogy nem a megfelelő kifeje­zést használjuk. Az előbb em­lített felszólalásban nem ne­héz diót, hanem kemény diót kellett volna mondani, lévén a dió eléggé könnyű gyümölcs. A nehéz kérdések, feladatok meg­oldása előtt szokásos mondás: — Kemény dió lesz ezt megol­dani! * A kétkezű munkásoknak azonban semmi sem lehetet­len! E gyakran hallott mondás­ban a kétkezű szó helyére a kétkezi-t kell tennünk. Ez utób­binak jelentése: nehéz testi munkát végző személy. Néha vidámságkeltés, nevet- tetés a cél. Ezért összekeverik, kifordítják közismert közmondá­sainkat is. Például: Amit ma megtehetsz, halaszd el holnap­ra! Ki korán kel, egész nap álmos. Aki másnak vermet ás, az szőlészeti munkás. A változott idők változatos „kiszólásai”: Hagyjuk a mesét! Lemaradtál egy brosúrával! Be- mondtad az ultimót. Adod az unalmast. Ilyet rendelt nekem az orvos! Lerobbant a kocsim. Ez nagy öngól. Néha okka!, oktalanul össze­keverünk egy-egy közkeletű ál­landó nyelvi szerkezetet, köz­mondást, szólásmondást. Ha valaki például nem imádja a főnökét, azért még nem kell kivernie a „balhét" (a hup- pot); elég, ha sok borsot hány az orra alá. Hogy itt mi a hi­ba? A „balhét" nem is említ­ve, különösnek tartjuk, hogy a „főnökundoritisz”-ben szenvedő dolgozó — a hajdani szaká­csok kifejezéskészletéből vá­lasztva — nem borsot tör, ha­nem hány a főnök orra alá. Persze, lehet, hogy valamelyi­küknek vaj van a füle mögött (helyesen: vaj van a fején, vagy: sok van a füle mögött), de azért nem szükséges a fő­nökkel összerúgni a port (he­lyesen : a patkót), vagy lánd­zsát törni a feje fölött (helye­sen: pálcát törni), esetleg Sha­kespeare III. Richárdjából idéz­ni: — Ess kétségbe, s halj meg! Mivel bevezető sorainkat a fügefalevél-problémával kezd­tük, illő, hogy az Ádám-kosz- tüm után az Évákkal is foglal­kozzunk. E célra kapóra jött S. Gy. pécsi olvasónk levele, aki azt kérdezi: — Helyesnek tart­juk-e ezt az általa másoktól hallott kifejezést: anyaszűz meztelen? Válaszunk: anyaszült mezte­lenről már hallottunk. Ha akadnak anyaszűzek, azok mi­ért ne lehetnének meztelenek? Népdalaink is ismernek ilyen lehetőséget: Nem anyától let­tél, rózsafán termettéi. De ta­lán inkább Arany Jánosnak van igaza, aki a Szondi két apród- /óban ezt írja: „Meg nem ma­rad így anyaszülte." Az idézet egyik szava szépséghibás, de találó. Tóth István Felnőtt belgyógyászat, sebé* szét, baleseti sebészet: II. sz. klinikai tömb. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet Felnőtt fül-. orr-, gégészet: POTE Fül-. Orr-. Gégeklinika. SOS-ÉLET telefonszolgálat hívószáma: 12-390 — este 7-től reggel 7 óráig. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK I. kér.: Pécs-Vasas II., Beth­len. G. u. 8. 10/52. sz. gyógy­szertár, Pécs-Meszes, Szeptem­ber 6. tér 1. 10/3. sz. gyógy­szertár, II. kér.: Pécs, Kossuth L. u. 81. 10/8. sz. gyógyszertár, Pécs, Munkácsy M. u. 4. 10/9. sz. gyógyszertár, 111. kér.: Pécs, Veress E. u. 2. 10/7. sz. gyógy­szertár. ♦ — Vasúti beruházások. Tavaly a MÁV Pécsi igaz­gatósága 660 millió forin­tot költött új beruházások­ra. így egyebek között át­építettek 61 kilométer vasutat, 56 kitérőt, elké­szült 51 biztosított vonal­térköz, 25 egyedi sorom­pó, két állomáson Integra- Domino biztosító berende­zést szereltek fel. -Az idei tervek költségüket tekintve hasonlóak.

Next

/
Thumbnails
Contents