Dunántúli Napló, 1980. február (37. évfolyam, 31-59. szám)

1980-02-24 / 54. szám

DN HÉTVÉGE 6. TÁRSADALOMPOLITIKA .........................................."1980. FEBRUÁR 24. K épünkön a Che Guevara brigád tagjai, balról jobbra: Vörösvári Zoltán, Mátis Miklós, Periskics Miklós, Cserfai Tibor és Szijj Gábor Vallomások a munkáról • • Öten a brigádból Koncz Zsuzsa, Iglódi István, a Fonográf együttes és egy pécsi javító-szerelő brigád a KISZ-díj nyomán kerültek azo­nos platformra. A DDGÁZ sok szép napot megért Che Guevara brigádjá­nak néhány tagja vallott ön­magáról, munkásvoltáról, jele­néről, perspektíváiról: Vörösvá­ri Zoltán, Mátis Miklós, Peris­kics Miklós, Szijj Gábor és Cser­fái Tibor, Álmok és a realitá­sok mezsgyéjén élnek, de min­denképpen élvonalban ... Vörösvári Zoltán 25 éves: az idén nősül. Jelenleg diszpécser, 3500 forintot keres, s 26 000 pécsi gáz-fogyasztókészülék jö­vője felől dönt: regisztrálja a bejelentéseket és adja to­vább ... — Szereted a munkád? — Eleinte szerettem. Most már fárasztónak érzem, nincs benne sok fantázia. Megesik, hogy naponta 500-szor is csöng a telefon . . . — Más vállalat felé nézel? — Azt nem. Házon belül va­lami mást. A szakmája: vegyipari gé­pész, elvégezte a gázipari tech­nikumot is, úgy véli, érti a mun­káját. — Rövidesen jön a földgáz. Azt hiszem, akkor itt az én időm is ... Egy kis szakmai fej­lődés nem árt: szeretnék máso. dik szakmaként az elektromos­ság terén is jártasságot szerez­ni. Kell: az új gázkészülékek elektromos biztosításúak . . — A jövő?-— Kemény munka, s ennek fejében reális jövedelem. Nő­sülök: tehát lakás kell. Úgy döntöttem, építek. Nem szere­tem a bizonytalant. * Mátis Miklós 27 esztendős: javítószerelő. A címek nyomán járja a várost: szinte mindenki ismerőse. Nős, két gyereke, a hat éves Miklós és a négy esz­tendős Zsuzsa. A lakása Kert­városban. — Elit munkának érzem azt, amit csinálok. Szabad levegőjű, magam osztom be az időmet. Ha többet akarok keresni: rá­húzok. — Ezek szerint teljesítmény­béres vagy? — Igen. Éppen ezért jó, ha otthon találom a bejelentőt Mert ha nem nyit ajtót, az fo­rintokba kerül. Mondja: azért nem a leg­jobb a vállalatnál ez a bérezés. Kinek-kinek az alapbérétől függ, annak függvénye a teljesítmény. Aki magasabb órabéres, ugyan, azért a munkáért többet visz ha­za. Ezt meg kéne szüntetni. — Vágyaid? — Sok mindent sikerült el­érnem: van lakásom is, Traban­tom is. Ezt a munkát szeretném folytatni — mert szeretem —, de jobb közérzettel. Baj van az anyagellátással, sokszor büty­köl az ember, gumitömítés he­lyet kócot csavar a vadonatúj készülékre .. . Ilyenkor fáj' a szí­vem. * Periskics Miklós érettségi után tanulta ki a gázszerelő szak­mát. Mezőgazdásznak készült eredetileg, de nem sikerült. Et. tői függetlenül elégedettnek lá­tom ... — Amikor annak idején be­mentem a tanács pályaválasz­tási tanácsadójához és eztaján. lotta, nem hittem volna, hogy sokáig maradok. Aztán megsze­rettem ... Nős, 4 éves Péter és 6 hó­napos Miklós fia — szeme fé­nyei. Egyelőre az anyósánál lak­nak, de már kézben van az új lakás kiutalója. Már azt is tud­ja, hányadik emelet. — Ez csodálatos — jegyzi meg. — Ideje már. A vállalat­tal 10 évet írtam alá. De nem is érdekel: itt leszek tíz év múl­va is. — Mit szeretsz ebben aszok, mában? —r Azt, hogy a magam gaz­dája vagyok. — Mit vársz a jövőtől? — Továbbra is azonos len­dületet, egy kicsit magasabb keresetet és ha lehet őzt: spéci szaki legyek. Inkább tőlem kér­dezzék azt; hogyan kell ezt, vagy azt megcsinálni, mint én kérdezzem mástól. Szijj Gábor 25 éves. Dolgo­zott — gépipari utón — a Me­chanikai Laboratóriumban, a PIK-nél, a Vízműnél.... — Hat évvel ezelőtt vissza­költöztem édesanyámhoz. Azóta DDGÁZ a munkahelyem. Sose gondolta, hogy valahol törzsgárdatag lesz. Normásként lett az. Nős: gyereke és lakása még nincs. Mindkettő o vágyak listáján. — Több szeretnék lenni, to­vább tanulni. Nagyon jó gár­da a miénk, ez a húzóerő. Nem tudom, hogy jobb lenne: rossz közösségben a jobb munka? — Látsz perspektívát az éle­tedben? — Igen. Csak akaraterő kell hozzá. * Cserfái Tibor érettségi után segédmunkásként került a vál­lalathoz, 1968-ban, 1200 forint­tal. Az ő élete — az akaraterőt sugározza. Idompróbás volt, gázmérő-bemérő lett, kubikos, munkalirányítá, műhelyadml- nisztrátor— 1971-ben szakmun­kásbizonyítványt szerzett —, majd csoportvezető. Most a gyár propagandatitkáro — osztály- veztői szint —, s a jogot végzi. — Tizenkét év alatt ha le­het, minden munkahelyet, mun­kát megjártam. Mindegyik év tanulóév vált. Tibor nagyon határozott em­ber. — Még tovább akarok jutni. A magam erejéből. — Miért kell neked a jog? — Nem a jelenlegi beosz­tásomhoz. Inkább magam előtt szeretnék bizonyítani. Azt az el. ső sm — azaz segédmunkás be­jegyzést — szeretném egy dr.-rel megfejelni, * Beszélgetésünk során elhang­zott egy generális kérdés: van-e a munkának becsülete? A vá­lasz egyöntetű igen volt. De ah­hoz, hogy az ember ezt fölis­merje, olyan munkahely kell, s ott olyan munkahelyi közösség, ahol van a munkásnak is be­csülete ... Kozma Ferenc „3 M” technológia A szombathelyi Sabória Cipőgyár 6 millió 100 ezer pár cipő gyártását tervezi az idén. A hazai cipőipar­ban először a szombathelyi gyárban kezdték meg a „3 M” technológia beveze­tését. A mozdulatelemzés, a munka tanulmányozása és a munkahelyek átalakítása ré­vén tovább nő a termelé­kenység, javul a munka mi­nősége. A „3 M’^módszert a tűzödei egység után a többi technológiai folyamat­ban is bevezetik. Hogyan élnek Csekéék? — Szóval csak akkor lehetett szó újabb esküvőről, ha meg­üresedett a „kiházasitó" szo­ba?- Dehogy! — tiltakozik Loci. — Gá borék még javábon ott­hon laktak, amikor mi meges­küdtünk. Elmentünk albérlet­be. Volt egy 4 x 2,80-as szo­bánk. Ha vendég jött, vagy a székeket, vagy az asztalt ki kellett rakni az ajtó elé. Sze­Útravaló az édesapától: ,,— Azt a foglalkozást válaszd fiam, amelyiket legyűr az eszed és akaratod, amelyikhez a szíved húz. Akkor sosem lesz sok a munka, sosem leszel elé­gedetlen." Az édesapa már nyugdíjas. Három fiának átlagéletkora nem éri el a harmincat. Ket­ten már dízelmozdony-veze­tők. A legkisebb kocsilakatos, de ő is motorvezetésről álmo­dik: — Az lesz az igazi, öcsi, ha te is felülsz a gépre — ka­csint rá a bátyja, Gábor. - Főleg, ha egy motort kapunk és válthatjuk egymást. Egy­szer már előfordult. Apa hoz­ta haza, én vittem tovább, tő­lem meg Laci vette át. De ez véletlen volt. — A mozdony szeretet is? — Nem, dehogy! Gábor elneveti magát: — Ez apai, mondhatni nagy­apai örökség. Ö is vasutas volt. — Én a gőzöst szerettem — állítja Cseke János. — Az volt az én kezes jószágom. Tizen­két évig utaztam vele, aztán jöttek a dízelek. Akkor még kevés futott belőlük, válogat­ták rájuk az embereket... — Mi meg ahogy betettük a lábunkat ai fűtőházba, már mondták, hogy apa mindig „virtigli", vagyis kiváló volt, de nekünk még jobbnak kell lennünk — folytatta László. — Sikerül? A népes család egy része a konyhában folytatja Gábor. — Akj külön akart gazdálkodni, annak csak segített, de szívesen vállalta a közös háztartást. A mama csupa jóság, szeretet és türe­lem. Ő nemcsak mosott, fő­zött, takarított ránk — igaz, mi is segítettünk neki, mert erre neveltek bennünket — ő varrta a ruháinkat is. Ráadásul ahá­nyon vagyunk, annyiféle az ér­deklődési körünk, hobbink. És a mama mindegyikünket meg­értett. Egyformán csodálta a trombita hangját és a Beotles- fiúkat, szerette a szép verse­ket, a sportot. Ez most is így van. Egyetlen közös családi hobbink az olvasás. Legutóbb Merle könyvét, a Védett fér­fiakat olvastuk. Egyszerre négy könyvjelző volt benne .. . — Azért van még egy közös hobbink — emeli fel a kezét Cseke János. — A terepasztal. Az egyik nágyszoba felét mini- vasúttá változtattuk. Az egész család dolgozott rajta. Az anyag 10—15 ezer forintba ke­rült, a munkát megcsináltuk. Ho látná, mit játszunk a ki­csikkel, az unokákkal! — Mik a legközelebbi ter­veik, vágyaik? Cseke János: — Én szorgalmasan tanulom a szerepem. Két amatőr szín­padnak is tagja vagyok. Gye­rekeknek játszunk. Legközelebb a Helyőrségi Művelődési Ott­honban lépünk fel. A Szarvas­királyt mutatjuk be. Cseke László: — Bulgáriába készülünk a szocialista brigádunkkal. Együtt akarunk nyaralni. Csa­ládostul megyünk. Tanulni is szeretnék. Nemrég a KISZ- alapszervezetünk vezetőségébe jelöltek. Politikai iskolára aka­rok menni. Otthon nemrég kezdtük el a feleségemmel a második subaszőnyegünket. Ketten készítjük. Ezeket mór az új lakásunkba szánjuk. Cseke Károly: — A hónap elején vettem egy motort. Ezzel szeretnék ki­járni Orfűre, a kenuedzésekre. Idővel én is el akorom végez­ni a dízelvezetői tanfolya­mot. Közelebbi tervem és vá­gyam a húsvéti eljegyzés .. . Cseke Gábor: — A Pollack Mihály Műsza­ki Főiskola felvételi előkészí­tőjére járok, szeretnék tovább­tanulni. Azzal az elképzelés­sel, hogy szívesen maradnék továbbra is dízelmozdony­vezető. A nyáron házaspár barátainkkal közösen nyugat- európai túrára készülünk. Le­het, hogy a vasutas zeneka­runk is — én trombitán ját­szom - külföldön vendégsze­repei. — Most háromnegyed tizen­kettő. Hol ebédelnek? A három fiú huncutul ösz- szenéz, édesapjuk érti a te­kintetüket : — Gyertek csak velem. A momát sosem1 éri készületle­nül, hogy többen ülünk az asz. tálhoz... Török Éva Otthon, a terepasztalnál — Remélem! - válaszolja Gábor. A mozdonyt mi is na­gyon szeretjük, és apa, anya munkája, élete jó példa ne­künk. — Igen, anyát nem lehet kihagyni — csillan Cseke Já­nos szeme. - A feleségem ugyanúgy szolgálatban volt, mint én. Ha hajnalban indul­tam, ő keltett, ha éjszaka ér­keztem haza, felkelt. Érdekel­te a munkám, szívesen hall­gatta, hogy boldogultam a szolgálattal. És nevelte a gye­rekedet. A Cseke testvérek nyolcán vannak, öt lány és három fiú. A lányok közül Ani a legki­sebb, ő kereskedelmi tanuló. A fiúk közül is csak Karcsi van még otthon, no és La- ciék. Most ők lakják a „kihá­zasító” szobát. — Már nem sokáig —mond­ta Laci. — Épülnek d MÁV- munkáslakósok. Ha beköltö­zünk, átadjuk neked, öcsi — nevet Karcsira. A két és fél szobás lakás legkisebb szobáját mindig az a gyerek kapta, aki férjhez ment, megnősült. Addig élhet­tek ott, amíg saját otthont te­remtettek maguknak. Vala-. mennyi gyerek innét indult az önálló életének. — Azért volt egy kis változ­tatás — magyarázza közben édesapjuk. - Mikor Gáborék laktak otthon és megszületett a második gyerek, az egyik nagyszobát kapták meg lakás­ként. rencsére gyakran kellett pa­kolnunk... Mikor Gáborék megtudták, hogy mikor köl­töznek, anyuékkal együtt szól­tak, hogy menjünk hazo, mert az a szoba mégis nagyobb és fizetni sem kell érte. Saját bútorunkkal rendeztük be. A háztartási gépeink is megvan­nak.- És a háztartásvezetés?- A mama mindig az új házasokra bízta a döntést ­A „lakásváró” szoba

Next

/
Thumbnails
Contents