Dunántúli Napló, 1980. február (37. évfolyam, 31-59. szám)

1980-02-18 / 48. szám

Mohács, 3500 néző. V.: Ágos­ton. Pét: Daróczi — Palasits, Stieger, Herczegh, Mészáros — Gáspár, Balogh, Orbán — Kus­tos, Jánó, Dómján. Edző: Kere­kes Imre. MVTE: Gyimesi — Farkas, Rótt, Hancz, Berki — Kiss, Pártényi, Dárdai L. — Schwarczkopf, Zsolt, Jónás. Ed­ző: Gyévai István. A 16. percben Zsolt kiugrott a védők közül, de lövését há­rította Daróczi. A 30. percben Jónás szögletét a védők kifejel­ték és a jól érkező Dárdai L. 25 méterről nagy erővel lőtt, a kapus szögletre hárított. A 47. percben Zsolt szöglete után Schwarczíkopf egyből alig lőtt mellé. A 62. percben Rótt jól ugratta ki Pártényit, akinek lö­vését Daróczi bravúrral hárítot. ta. A 70. percben egy előrevá­gott labdára Hancz rosszul he- Í/oz<ede‘Jí és a kiugró Kustos a kifutó Gyimesit is kicselezve az üres kapuba helyezett (1 :0). Meddő küzdelem, labda nélkül. Fotó: Erb János Pét— Mohács-Véménd(0:0) Végig nyomasztó fölényben játszottak a hazaiak, de a kö­zépen erőltetett támadásaik kö. rülményesek és könnyen kiis­merhetők voltak. A pétiek szo­ros emberfogással, igen maga­biztosan, szervezetten védekez. tek, és az egyetlen helyzetüket értékesíteni tudták. Jók: Daró­czi, Steiger, Gáspár, illetve Dárdai L, Berki, Jónás. Molnár Endre Bábolna—Komlói Bányász 1:1 (1:0) Komló, 600 néző. V.: Dravecz. Bábolna: Krass — Sipos L, Se. bestyén, Sülé, Háklár — Deák, Szakolczay, Fedor, Sipos F. — Nagy, Tímár, Edző: Máté János. Komló: Bien — Kelemen, Ko­vács, Tresch, Barta — Bányász, Mód (Rót'n, a 46. percben), Hohmann — Radics, Kolesánsz- ky (Bazsonyi, a 46. percben), Stemler. Edző: Szám Frigyes. A 9. percben Stemler lefutot­ta Sipos L.-t, a 16-os sodráról azonban mellé durrantott. Két perc múlva Bányász váratlan 30 méteres lövését Krass kiejtette, de Sülé felszabadított. A követ­kező akció végén Kelemen be­lőtt labdáját Mód az 5-ösről a kapu mellé rúgta. A 22. perc­ben a 16-osról Kolesánszky Mód elé fejelt, a középpályás lövése alig ment mellé. Az ellentáma­dás váratlan vendéggólt ho­zott. Nagy játszotta magát tisz­tára a jobb oldalon, beadása elgurult Kelemen előtt és Tí­már 8 méterről a kimozduló Bien lábai között gurított a job sarokba (1:0). Rögtön a szünet után Stemler szabadrú­gásból a baloldali lécet találta el. A 64. percben öngóllal egyenlített a Komló. Bányász jobb oldali beadása Sülé lábá­ról pattant a jobb sarokba (1:1). Két támadásának egyikét góllal fejezte be az első félidő­ben a vendégcsapat, s az erőt­lenül támadó Komlónak az egyenlítés is csak szerencsével sikerült Jók: Krass, Sebestyén, Nagy, illetve Tresch, Stemler. Grünwald Géza Sopron—Kaposvári Rákóczi 1:1 (1:0) Kaposvár, 6000 néző. V.: Soós F. Sopron: Horváth Gy. — Lipóth, Drázsnyák, Huber, Benkő — Kiss, Horváth L, Hor­váth G., — Németh II., Tisch­ler, Pánczél (Deák a 76. perc­ben). Edző: Mathesz Imre. Ka­posvár: Békéi — Deákvári, Zentai, Mészáros, Éger — Gu­lyás, Kanyar, Havasi — Cza- bula, Fóbián (Marcsok a 65. percben), Házi. Edző: dr. Pus­kás Lajos. Győr, 1000 néző. V.: Kuti. Győri Dózsa: Földes — Vori­gin, Fekete, Marth, Belső — Glázer Z., Horváth, Keglovich — Schlögl, Glázer Gy. (Fischl, a 69. percben), Görbicz, Edző: Fehérvári Alfréd. MÁV NTE: Szalai — Markán, Gondos, Su­lyok II., Liviczky — Söjtör, Ka- rádí, Szabó F. — Győrvári, Csordás, Németh (Sulyok I., a Kaposvári helyzetek után a 18. percben váratlan fordu­lat történt. Németh II. senkitől sem zavartatva kapta a labdát a felezővonalnál, elindult, s hiába üldözték, a kifutó kapus mellett úgy lőtt a jobbsarokba, hogy a labda a kapufa élétől vágódott a hálóba. 1:0. A 77. percben sikerült csak az egyen­lítés. Egy kapu előtti tűzijátékot követően Czabula jól ívelte át a labdát Havasi elé, aki remek vetődéssel fejjel küldte a háló­32. percben). Edző: Németh Lajos. A 23. percben egy kereszt- labdára Szalai feleslegesen ki­indult a kapujából, Görbicz megszerezte a labdát és éles szögből, mintegy 8 méterről a kapuba ívelt (1:0). A 67. perc­ben Győrvári beadása után az előrehúzódó Gondos, mintegy 18 méterről nagy erővel a jobb ba a kaposváriak egyetlen gól­ját, 1:1. A listavezető Rákóczi csak verejtékezve tudta otthon tarta­ni az egyik pontot. Feltűnően ideges és elképzelés nélküli volt a kaposváriak játéka, a Sopron jó benyomást keltett, rászolgált az egy pontra. Jók: Drázsnyák, Huber, Benkő, Né­meth II., ill. Deákvári, Havasi, Czabula. Kovács Sándor Győri Dózsa—MÁV NTE 1:1 (1:0) Dorog—Szekszárdi Dózsa 2:0 (0:0) Dorog, 1200 néző. Vezette: Bay. Dorog: Szabó — Kapi­tány, Engelbrecht, Goldschmidt, Kovács F., — Hernádi Gy., Izsó, Csapó, — Vigh G., (Mé­száros a 80. percben), Laczlró, Kónya, (Kiss L., a szünetben), Edző: Nagy István. Szekszárd: Pólyák — Bonnyai, Szlovák, Orosz, (Tóth a 70. percben), Somodi, — Koroknai, Varga, Adorján, — Pölöskei, Weitner ll„ Lauer, (Páli a 70. percben). Edző: Magasházi József. A 46. percben Kiss L. ügyes csellel becsapta Szlovákot, kö­zépre ívelte a labdát, és Her­nádi Gy. mintegy 12 méterről nagy gólt lőtt a bal felső sa­rokba. (1:0). A 62. percben a kaputól mintegy 18 méterre szabálytalankodtak a vendé­gek, Csapó a megismételt sza­badrúgást a sorfal felett csa­varta, ugyancsak a bal felső sarokba. (2:0). Az első félidőben nyílt volt a küzdelem, a kapuk azonban nemigen kerültek veszélybe. A jól sikerült csere már az első percben meghozta a dorogiak, nak a vezetést, és ez látható­an megzavarta a vendégeket. N. Olajbányász—MÁV DAC 2:1 (0:1) Nagykanizsa, Olaj'bányász- edzőpálya, 3000 néző. V.: Hor­váth L. Nagykanizsa: Megyi- morecz — Kozma, Englóner, Si- monetz, Müller (Savanyó, a 62. percben) - Nagy, Balogh (Csepregi, a 62. percben), Ke­lemen — Karasz, Bántó, Bé­lák. Edző: Madár Gábor. MÁV DAC: Farkasdi — Fehér, Gu­lyás, Kalmár, Kovács R. — Kiss, Molnár M. (Lengyel, a 70. perc­ben), Csóka —. Csollány, Far­kas, VargaTídző: Baksa Gyula. Sorozatos kanizsai támadá­sok után a 37. percben veze­tést szereztek a vendégek: Csol- lányt a 16-QSon belül Müller buktatta. A büntetőt Farkas biztosan helyezte a kapuba (0:1). Szünet után az olajosok érdekes góllal egyenlítettek a 66. percben. Karasz jobboldali szabadrúgását Kelemen fejelte kapura, amelyet Farkasdi a gól­vonalon ugyan megszerzett, de közben a labdát a gólvonalon túlra vitte. A közelben tartóz­kodó játékvezető nyomban a középpontra mutatott (1:1 ­öngól). A 81. percben Bélák húzott el a baloldalon, akinek pontos beadását Kelemen kö­zelről helyezte a kapuba (2:1). Szünet után a jobb erőnléttel rendelkező olajos csapat újíta­ni tudott, és nagy küzdelemben a maga javára fordította az eredményt. Jók: Kelemen, Me- gyimórecz, Kozma, Nagy, illetve Gulyás, Farkasdi, Csollány, Kiss. Balogh Antal Az NB II. további eredményei Körmend—KOMÉP 0:2 (0:0), Várpalota—Ajkai 1:1 (0:0), Ha­ladás VSE—Sabaria SE 2:2 (1:0), Bauxitbányász—Bakony Vegyész 2:0 (1 :0). Az NB II. állása 1. Kaposvár 21 15 4 2 54-11 34 2. Haladás 21 13 4 4 52-17 30 3. Ajka 21 10 5 6 32-25 25 4. Olajbányász 21 9 6 6 34-26 24 5. Sopron 21 9 6 6 29-21 24 6. Komló 21 9 6 6 29-26 24 7. Bauxitb. 21 10 3 8 32-31 23 8. MÁV DAC 21 8 6 7 27-24 22 9. Sabaria 21 7 8 6 28-29 22 10. MVTE 21 9 3 9 29-23 21 11. Szekszárd 21 7 7 7 23-18 21 12. Bakony V. 21 9 1 11 23-32 19 13. Dorog 21 7 4 10 30-35 18 14. KOMÉP 21 7 4 10 26-38 18 15. Várpalota 21 7 4 10 25-37 18 16. MÁV NTE 21 4 9 8 22-30 17 17. Bábolna 21 5 7 9 28-37 17 18. Pét 21 5 7 9 17-34 17 19. Győri Dózsa 21 3 10 8 24-33 16 20. Körmend 21 4 2 15 18-55 10 Kézilabda DNK A hét végén folytatódtak a kézi­labda DNK döntőinek küzdelmei, melynek során vasárnap a PBTC női csapata meglepetésre legyőzte a PMSC-t. Eredmények. Női i. o.: MEZŐGÉP— Zsolnay 13:11 (5:4), Szekszárd—Kesz­tyűgyár 15:11 (7:8), U. PEAC II.—U. PEAC I. 13:9 (4:5), PBTC—PMSC 21:16 (11:6). Női II. o.: PSI—Gáz­mű 10:10, Siklós—PBTC II. 6:3, PSI II.—MVTE 12:5. Férfi I. o.: PMSC— Pécsi öregfiúk 28:20 (14:11), Komló— István-akna 15:14 (7:7). Férfi II. o.: PSI—Komló II. 13:13, Siklós—Szentlő- rinc 16:16. Férfi III. o.: Szentlőrinc II. —PSI II. 15:14, Dózsa öregfiúk—Szé­chenyi 19:16, Kesztyűgyár II.—Nagy- harsány 22:10, Be re mend—István-ak­na II. 18:12. darúgó DNK PVSK-Baranya válogatott 3:0 (0:0) PVSK-edzőpálya, 300 néző. Vezette: Radó. PVSK: Győri — Németh (Nagy, a 70. percben), Szabó, Hosszú, Jurin — Feren- czi (Bódog, az 55, percben), Herbst, Jaki (Baumholczer, a 46. percben) — Szász (Hámori P., a 66. percben), Iván, Gajág. Baranya-válogatott: Kollár — Dudás, Vass, Kovács I. (Király, a 46. percben), Dunai — Schneider (Krén, a 60. perc­ben), Kovács II., Amigya (Ma­rián, a 46. percben) — Szalóki (Elmájer, a 46. percben), Ul­rich, Panta. Tapogatózó játék után az 5. percben Ulrich fejesét védte Győri. A 10. percben Iván ki­cselezte a ráfutó Kovács l.-et, lövése Kollárról szögletre vágó. dott. A tartalékos összeállítás­ban szereplő PVSK ragadta magához a kezdeményezést. A 15. percben PVSK-szöglet után az előrehúzódó Hosszú lövését védte Kollár. A félidő hajrájá­ban feljött a megyeválogatott és kiegyensúlyozott lett a játék. A 40. percben Ferenczi ügyesen elfutott a jobbszélen, beadását Herbst fejelte, Kollár szögletre mentett. Szünet után tovább rohamo­zott a PVSK. A 48. percben Fe­renczi lövése a védőkről vissza­pattant, Baumholczer másod­szorra nem hibázott (1:0). Az 57. percben Szász nehéz szög­ből talált a megyeválogatott hálójába (2:0), A 65. percben Elmájer már csak Győrivel állt szemben, de nem tudta kihasz­nálni a kínálkozó lehetőséget. Egy perc múlva Ivón kiugrott a védők közül és a kapu közepé­be vágta a labdát (3:0). A me. gyeválogatott lest reklamált, a játékvezető gólt ítélt. A 75. percben Krént a játékvezető szabálytalankodás miatt kiállí­totta. A 86. percben Hámori P. fejesét Kollár üggyel-bajjal mentette. Az első félidőben még tarta­ni tudta a megyeválogatott a PVSK-t. Szünet után a lendü­letesen játszó vasutasok felül­kerekedtek és ez gólokban is megmutatkozott A PVSK-ból Hosszú, Szász és Gajág játéka tűnt ki. A Baranya-válogatott- ból Vass és Ulrich teljesítménye emelhető ki. hi A DNK végeredmény»: 1. PVSK 2 2-------6-t 4 2. PMSC 2 — 2 — 2-2 2 3. Eszék 2 — 1 1 3-5 t 4. Baranya 2 — 1 1 0-3 1 * A PMSC—Eszék találkozó után került sor az ünnepélyes díjkiosztóra. A győztes PVSK csapatkapitányának, Szobának Mitzki Ervin, a Dunántúli Nap­ló főszerkesztője adto át a ku­pát. (Sajnálatos eseménnyel fejeződött be a kétnapos nem­zetközi torna, mert o PMSC csapata nem jelent meg az eredményhirdetésen és ezért jogos volt a nézők elégedetlen­sége.) Mitzki Ervin, a Dunántúli Napló főszerkesztője átadja a Dunántúli Napló Kupát a győztes PVSK csapatkapitányának, Szabó József­nek Fotó: Arató Téli olimpia Kosárlabda Bp. Honvéd—PVSK 106:77 (54:37). NB I. férfi mérkőzés, Pécs városi sportcsarnok, 1000 néző, v.: Bolgár, Domokos. PVSK: Darázs (10), Gáio- si (5), Varasdi (13), Rab II. (20), Tóth G. (23). Csere: Kovács N. (5), Tálján (1). Edző: Solti József. Csak az volt kérdéses, hogy mekkora kü­lönbséggel nyer a Bp. Honvéd és eléri-e a száz pontot. A Bp. Hon­véd legeredményesebb játékosai: Gyű- rasits (24), Recska (18) és Heinrich (15) voltak. PVSK—MAFC 71:61 (36:29). NB I. női mérkőzés, városi sportcsarnok, 500 néző. Vezette: Kardos, Major I. PVSK: Hollós (12), Bundászné (16), Csankó (—), Notaisz (24), Verbőczi- né (12). Csere: Padragi (3), Töl- gyesné (4). Edző: Horváth Imre. A PVSK végig vezetve biztosan győ­zött. A vendégcsapatból Szabó (16) és Herbert (12) érdemel dicséretet. Heiden második aranyérme Lake Piacidban a XIII. téli olimpia eddigi legeredménye­sebb résztvevője az amerikai gyorskorcsolyázó Heiden, aki már két aranyérmet szerzett. A jégkorongtorna csoportmér­kőzéseinek újabb meglepetése: Finnország—Kanada 4:3. Olimpiai bajnokok: Szánkó, női egyes: Vera Zozulija (Szov­jetunió), 2:36.53. 20 km biat­lon: Anatólij Aljabjev (Szovjet­unió) 1:08.16.31 (hibátlan lö­vés). Férfi 5000 m-es gyorskor­csolyázás: Eric Heiden (Egye­sült Államok) 4:02.29 (új olim­piai csúcs). Szánkó, férfi egyes: Bernhard Glass (NDK) 2:54.796. 15 km-es férfi sífutás: Thomas Wassberg (Svédország), 41 -.57.63. Női lesiklás: Annamarie Mo- ser-Pröll (Ausztria) 1:37.52. 1000 m-es női gyorskorcsolyázás: Na- talja Petruseva (Szovjetunió) 1:24.10 (új olimpiai csúcs). Dunántúli napló Hét pályázónk találta el az 1:1-es döntetlenre végződött Komló—Bábolna mérkőzés végeredményét. A szerencse Györkő János, 7629 Pécs, Dobó I. u. 80. sz. alatti lakos­nak kedvezett, aki nyereményét, a 100 forintos vásárlási utalványt postán kapja meg. A góltotó beküldési határ­ideje február 23., déli 12 óra. (Dunántúli Napló Szer­kesztősége, Góltotó. Pécs, Hunyadi u. 11. 7601.) Főmérkőzés: Szekszárd—Haladás VSE: .............................. Pótmérkőzés: MÁV NTE—Bauxitbányász: .......................... A pályázó neve: .................................................................... Lakcíme: ................................................................... A z MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hailama Erisébe Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs. Engel János u._ 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007 felső sarokba küldte a labdái (1:1). A jóiramú, küzdelmes, mér­sékelt színvonalú találkozó else félidejében a Dózsa rohamo­zott többet. Szünet után a MÁV nagy fölénybe került, az egyen- ' litő gól után azonban megelé­gedett az eredménnyel. Jók Belső, Horváth. Fekete, illetve Gondos (a mezőny legjobbja) Sulyok II.. Söitör és Csordás.

Next

/
Thumbnails
Contents