Dunántúli Napló, 1980. február (37. évfolyam, 31-59. szám)

1980-02-16 / 46. szám

1980. február 16., szombat Dunántúli napló 3 Óvoda hatmillióból\ tornateremmel Budaörs 100 személyes új óvodája BETONYP-ele mekből épült fel néhány hónap alatt Fotó: Halmágyi Péter Tantermeket gyorsan, olcsón (2.) Riportkörúton Pest megyében „Nagyon fontos szemlélet­beli-szakmai kérdés, hogy nem egyetlen magaslétszámú kor­osztályt kell elhelyezni. S mi­után az általános iskolát vég­zettek több mint 90 százaléka középfokon továbbtanul, ez nem alsófokú közoktatási prob­léma, hanem az iskolaszerkezet egészéé ..(Egy KNEB-vizsgá- lat Baranya megyei észrevéte­leiből.) Pest megyében az iskolahá­lózat dinamikus fejlesztése el­lenére, úgy tűnik, nehezebb a tanteremellátottság helyzete a baranyainál is. A megye demográfiai prog­nózisa (1975) szerint 1981-re várhatóan 990 ezer körül lesz a lakosság lélekszámú. Jelen­leg máris meghaladta az egy­milliót . . . Sok a beköltözés, az új ház, illetve lakásépítke­zés, főleg Budapest agglome­rációs övezetében. Mindez megnöveli a fokozódó demog­ráfiai hullám egyébként is ma­gas gyermeklétszámát az óvo­dákban és egyelőre az általá­nos iskolákban. A tantermek száma pedig nem javult lénye­gesen. * Különösen súlyos a helyzet 1978 őszén 84 iskolában, ahol váltakozó tanítás folyik, három­ban hármas váltásban... A szaktantermi rendszerről egyre több helyütt kénytelenek visz- szaállni a hagyományos taní­tásra, az iskola összes oktatásra alkalmas helyiségében. Mind­ezt Martinusz Ferenc tői, a Pest megyei Tanács oktatási csoport, jónak főmunkatársától tudom meg. Elsősorban a tantermek és az új rendszerű iskolaépíté­sek, bővítések ügye érdekel, így a beszélgetést dr. Novák István osztályvezető szobájá­ban folytatjuk, aki készséggel adott felvilágosítást: — Az V. ötéves tervünk 477 új tanterem felépítésével indult — mondotta —, a megemelt tanteremfejlesztés szerint mint­egy 770 tantermet adunk át. — Miből? — A megyei tanács belső pénzügyi eszközeinek átcsopor­tosításával (többletbevételek, pénzmaradványok és egyéb ok­tatási célokra szánt pénzesz­közök átcsoportosításával), il­letve az általános fejlesztési keretekből. Ez a rendkívül fe­szített terv 1979-ben tetőzött. Év végéig megközelítően 210 tantermet adtunk át, köztük több 8 osztálytermes iskolát, pl. Kerepestarcsán, Pécelen, Budakeszin. Három községben: Mendén, Tápiószelén, Tápió- szecsőn most épül ugyancsak nyolctantermes iskola. Ezek már mind az új könnyűszerke­zetes BETONYP elemekből ké­szülnek. Voltaképp ennek kö­szönhető a tanteremfejlesztés ütemének felgyorsítása. — Hogyan találkoztak ezzel a technológiával? Hogyan „ta­lálták ki?"... — A szükségből . . . 1978­ban az általános iskolai tanu­lóink 52 százaléka két műszak­ban tanult. Két feladatunk volt: tantermek épüljenek és gyor­san . . . Egy iskola felépítése hagyományos módon — évek­be telik. Már korábban lát­tunk ún. FORFA elemekből ÁBC-áruházakat és más ha­sonló pavilonokat. .. Fölvető­dött: miért ne épülhetnének ugyanebből iskolák, óvodák? Megrendeltük az első iskolá­kat a soproni gyártól, ahol a technológiát később tökélete­sítették. Nagy előnyük, hogy a megrendeléstől számított 4—5 hónap alatt az iskola a hely­színen összeszerelhető. Melegí­tő konyhával, vizesblokkokkal, kpzponti fűtéssel. Ott gazda­ságos, ahol meglevő intézmény mellé telepíthetik, bővítmény­ként. Hátránya: emelet és tornaterem itt nincs. A peda­gógusok szerint az eddigiek igen jól beváltak, és persze jó­val olcsóbbak is a hagyomá­nyosnál ... — Hány ilyen tanterem épült eddig? — 1977-ben 6, -78-ban 24, -79-ben 48. Az V. ötéves terv­ben 120—130 terem épül eb­ből. De nemcsak iskolákról van szó . .. * Beszélgetésünk után nem sokkal már Budaörs felé visz a gépkocsi. Kísérőm: Martinusz Ferenc. A nagyközség legújabb — sorrendben a 8. óvodáját szeretném látni, amely BETO­NYP elemekből épült fel. Az épület kívülről is nagyon von­zó. Hasonlít a pécsi kertvárosi új óvodákhoz. Belülről egy kis tündérpalota. Szép, világos, drapp és olajzöld színek vál­takoznak a falakon. És minde­nütt: zöld növények, makramé, népi hímzések, szőnyegpadló, színes bútorok, nagyon sok íz­léssel összeválogatva. Csend. A kicsik ebéd után a fektetőben pihennek, így nyugodtan be­szélgethetünk a vezető óvónő, Trautmann Henrikné irodájá­ban. Megtudom: a 100 személyes óvoda 6 millió forintos költség­gel 1979 májustól készült, ok­tóber 23-án avatták fel. Némi késéssel, mert az alapozáskor vízfakadással találkoztak. így a hagyományos betonalapot mélyebbre kellett tenni, ami menet közben adott egy ötle­tet: mi lenne, ha a mélyebb betonozás falai egy alagsort zárnának közre? így történt. Az épületet betongerendák tartják, az alagsorban pedig tonatermet, mosókonyhát, öltö­zőket, raktárakat és kazánházat tudtak kialakítani. (Ez teljesen új, előtte sehol nem csinálták.) Az óvoda kihasználtsága most 120 százalékos, a korábbi 140 —150 helyett. — Mi lesz akkor — érdek­lődtem —, ha néhány év múl­va a születések száma lecsök­ken, és a mostani 8 helyett esetleg 5—6 óvodában is el­férnek a gyerekek? — Itt sok minden lehet. . . Például közművelődési intéz­mény. Ha könyvtár, csak be­rendezni kellene. Vagy ÁBC- áruház. Bölcsőde. Vagy általá­nos iskola, tanműhely, tanuló­szoba, napközi, úttörőotthon, ifjúsági ház, klubhelyiségek. Bármi. Vagy, ha netán minden kötél szakad: lakások. Szolgá­lati lakások, pedagógusoknak. Csak a közfalakat kell kicsa­varni és a szükséglet szerinti méretek alapján az új légte­reket, szobákat, termeket kiala­kítani. A közszükségletek sze­rint ... Ezt már a jövő dönti el — válaszolta Martinusz Ferenc. Számomra ezen a ponton kezdett az ügy nagyon izgal­massá válni. (Folytatjuk) Wallinger Endre Kerek mondatok Péter Rózsa akadémikus, a ki­váló magyar matematikus ja­nuár 17-én lett volna 75 éves, s ebből az alkalomból ismét su­gározták a még 1970-ben róla készített portréfilmet. A kép­ernyő előtt ülve többrendbeli meghökkenésen estem át, ezek egy részéről igyekszem most számot adni. A portréfilmet ezelőtt — esze­rint — majd tíz évvel ugyanaz a Kardos István készítette, aki azóta is a tudósportrék tucat­Baris Vian sanzonjai Sok mindent el lehet mon­dani Pécsről, de egyet nem: hogy a sanzon városa lenne. Vajmi kevés alkalommal sikerül színvonalas sanzonestet szer­vezni, a legtöbbször meghall­gatásra méltó előadóművészek hiányában. A legutóbb ugyan elkényeztetett minket a Filhar­mónia — Gilbert Bécaud-t lát­hattuk a sportcsarnok színpa­dán — de annak is lassan több mint három éve már. Most a budapesti Francia In. tézet és a Pécsi Nemzeti Szín­ház együttműködésének köszön­hetően ismét francia művészek­kel találkozhattunk, ezúttal a Kamaraszínházban. Néhány nappal a Boris Vian-darab be­mutatója előtt Arlette Tephany énekelte a tragikus hirtelenség­gel elhunyt univerzális művész dalait. A zenét a világhírű Charles Lévai szerezte, aki most az énekesnő zongorakísérőjeként érkezett Magyarországra. A szerdai sanzonest különle­ges élmény volt azok számára, akik a viszonylag korai idő­pontban — este hat órakor — beültek a Kamaraszínház néző­terére. Furcsa, bohém világ tá­rult fel előttük, Boris Vian örök­ké lázban égő Párizsának vers­be, zenébe foglalt vilátja. Meg. ismerhettek egy energikus, ki­tűnő énekesnőt, akiben talán az volt a legszimpatikusabb, hogy a sanzonok előadása köz­ben nem akarta elhitetni a kö­zönséggel: most a világ leg­nagyobb drámáját játssza el a színpadon. Hangja, valamennyi gesztusa a dalok mondaniva­lójához idomult, így azok . Is megérthették, miről énekel, akik nem beszélik Voltaire nyel­vét. (A műsorközlő, Sediánsz- ky János ennél jóval keveseb­bet tett a közérthetőségért: né­ha nem lehetett tudni, a ven­dégeknek tolmácsol-e vagy a közönségnek.) „Szeretem a napot, de az embereket nem, Szeretem az ut. cát, de csak akkor, amikor al­szik..." A trombitásról, a tűz­oltóparancsnokról, a mozdony­ról és a kismadárról szóló dal ugyanolyan sikert aratott, mint az, amelynek főszereplője egy párizsi keresztutca, vagy az a sanzon, amely o fiatal lányokat óvja a megházasodástól. A si­ker titka a vers, a zene és az előadás művészi találkozása volt. (havasi) jait. Riporternek Genzwein Fe­rencet kérték föl, aki hajdanán ugyanannak az intézménynek volt a párttitkára, amelyben Péter Ró­zsa dolgozott, nyilván teljesen indokolt is volt az az oda-vissza bók, amit ez o két ember mon­dott egymásnak, mégis, a meg. oldásban volt valami szokatlan. Hiába, azóta a tévések is na­gyon sokat tanultak meg a szak­mából, s kiküszöböltek ezáltal olyan régi hibákat, amelyeket akkoriban talán — összeha­sonlítási lehetőség híján — nem vettünk észre. De ugyanez a sutaság szúrt szemet például abban a tényben, hogy a ri­porter — miért hallgassuk el szemérmesen, hisz mindenki láthatta — olvasta a kérdéseit. Csupa olyan kérdést tett pedig föl, amit szíve szerint, magán­emberként is megkérdezhetett Pintér Rózsától. Nyilván az ak­kori kívánalmak szerint hiba nélkül, kerek mondatokban kel. lett beszélni. Nos, ez a kívána­lom célként ma is helyes. Azóta Jelképük az acquincumi orgona Bemutatjuk a Tinódi Kamarazenekart Csak régi muzsika szerepel a műsorukon Igazi diákhangversenyben le­hetett része annak a három és fél ezer pécsi középiskolásnak, aki a közelmúltban hallgatta meg a Liszt-teremben a Tinódi Kamarazenekart. Ez az egyet­len főhivatású együttes, amely kizárólag régi zenét: reneszánsz és barokk muzsikát tart mű­során. A korabeli dalok, tán­cok, hangszeres művek, orató­riumok, operák kottáit nem­egyszer régi könyvtárakban, gyűjteményekben kell felfedez­niük. Segítségükre sietnek a ku­tatók is, akik a tabulatúrás, menzurális hangjegyírás meg­fejtésével hozzáférhetővé, el- játszhatóvá teszik a régi zene­darabokat. A Tinódi együttes tehát a szó szoros értelmében missziót vál­lal. A reneszánsz és barokk muzsika megszólaltatásához kü­lönleges hangszerkollekciót gyűjtöttek össze. Mossóczy Vil­mos karmester a koncerteken sorra bemutatja a hangszere­ket, hangszercsaládokat, s mintegy lelépve a karmesteri dobogóról szorosabb kontaktust alakít ki a hallgatósággal. Mert nemcsak a fülnek, hanem a szemnek is kedves, különös él­mény a sétabot formájú görbe- kürt, azaz a krummhorn, a re­neszánsz festők képeiről isme­rős finom hangú lant, a gyö­nyörű ívben hajló cornetto. A zenekarban megszólal a block­flőték egész családja, a basz- szus hangú óriáshangszertől a kecses szopraninóig. Nem hiány­zik az instrumentumok közül a mai vonóshangszerek elődje, a viola da gomba sem, kedvesen csilingelő, kissé fátyolos hang­jával. Élő hangszermúzeum te­hát a Tinódi Kamarazenekar, amely kiegészül csembalóval, orgonával és zsákdudával is. Érdekes, hogy ezeket az ódon hangszereket szinte tel­jesen fiatal zenekari gárda szólaltatja meg, egyforma, kis­sé kosztümszerű öltözékben. A hangszerekhez még annyit, hogy ezek érthetően nem az eredeti, több százéves darabok. Azokat ugyanis már nem le­hetne megszólaltatni. A kollek­ció 90 százaléka külföldön ké­szült kópia, az NDK, az NSZK múzeumaiban őrzött zeneszer­számok hiteles másolata. De van köztük magyar munka is— a viola da gamba például pé­csi hangszerkészítő, Boczán Béla kezemunkáját dicséri. A hangszerek választékát nem akarják tovább bővíteni, ugyan­is nem céljuk az öncélú zsong- lőrködés. Gyakran lépnek fel a zenekarral énekesek is, hiszen korai operák, énekes művek is szerepelnek műsorukon, mint például Daniel Speer nemrég elővett oratóriuma, a Török Eulenspiegel, amely a hódolt­ságkori Budán keletkezett. A 30 tagú kamarazenekar nemrég, 1977-ben lépetta nyil­vánosság elé a televízióban. Fenntartója a tűzoltóság tes­tületé, amely régi kapcsolatban áll a zenével, és nemcsak a köznapi fúvósmuzsikával. Ezt jól példázza egyik legrégibb hangszeremlékünk, az acquin­cumi orgona, amit a római vá­ros tűzoltósági épületében ta­lált meg a régész. A Tinódi Kamarazenekar e régi kapcso­lat vállalásával a legkényesebb zenei ízlést elégíti ki, amikor megszólaltatja a napjainkban újra felfedezett régi muzsikát, a régi hangszereket. Gállos Orsolya valóságos mozgalom szervező­dött a szép beszéd érdekében, s épp legutóbb, Péchy Blanka rádiós műsorában ítélte el egy levél a túlságosan sok nyögés­sel tarkított beszédet, sokallván az ö-hangot, amit egyesek be­széd közben kieregetnek. Iga­zuk van, mégsem tagadható, hogy kiváló személyiségek akadnak, akik nyögésektől hemzsegő beszéddel is érthe­tően, okosan, tömören fejezik ki magukat, nem kívánnám te­hát a valóság olyan átprogra­mozását, az élet olyan kilakko­zását, mint amilyennel itt ta­lálkoztunk. Más kérdés, hogy a riport­alany ezúttal a tökéletesen szép beszéd, a művelt fogalma, zás, a kerek mondatok haszná­latának mestere volt. Péter Ró­zsa, a matematikus nemcsak tudósnak volt kiváló, de ember­nek is. Sokoldalú volt, derűs és kiegyensúlyozott — megélt szenvedésekről én még ilyen tárgyilagos mosollyal kevésszer hallottam beszélni. Mindenről volt véleménye, és meg is mondta félreérthetetlenül a vé. leményét. Részrehajló módon emeljük ki azt, amit arról mon­dott, miért „nincsenek női ma­tematikusok”. Először is: van­nak, másodszor: tanároknak gyakran kitűnőbbek, harmad­szor: a nők családbeli helyze­tének meg kellene változnia. „A férfi kevesebb biológiai ter­helése és fizikai erőfölénye miatt az lenne a helyénvaló, ha a munka utáni otthoni műszakot a férfiak vállalnák és az asz- szonyok segítenének nekik." . . . Egy magávalragadó, nagysze. rű személyiséget láthattunk a megismételt portréfilm jóvoltá­ból, igazi tanító szenvedélyű tu­dóst. Nem kívánhatunk jobbat gyerekeinknek, unokáinknak, mint hogy minél több ilyen egyéniséggel találkozzanak éle­tük folyamán. H. E.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents