Dunántúli Napló, 1980. január (37. évfolyam, 1-30. szám)

1980-01-09 / 8. szám

Dunántúli napló 1980. január 9., szerda HÍREK 1980. JANUAR 9 SZERDA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából MARCELL nevű kedves olvasóinkat. A Nop kél 7.31 — nyug­szik 16.11 órakor. A Hold kél 23.30 — nyugszik 11.02 órakor. A közélet 1 hitei Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága Oktatási Igazgató­ságán tegnap délután benső­séges ünnepség keretében bú­csúztatták el nyugdíjba vonu­lásuk alkalmából Armbruszt Györgyöt, a pártiskola igaz­gatóhelyettesét és Jakab Fe­rencet, a filozófia tanszék ta­nárát. A búcsúztatón Bocz Jó­zsef, a megyei párt-vb tagja, a megyei pártbizottság titkára és Földes Andrásné, az iskola igazgatója méltatta Armbruszt György és Jakab Ferenc mun­kásságát. ♦ Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága Okta­tási Igazgatóságán mű­ködő Propagandisták Klubja soron következő előadását csütörtökön — a szokásos időnél koráb­ban, 14 órai kezdettel rendezi meg az igazgató­ság módszertani kabinet­jében. Ezúttal Novics Já­nos, a megyei pártbizott­ság tagja tart előadást A szocialista országok együttműködése és az együttműködés továbbfej­lesztésének feladatai cím­mel. Az előadás — amit konzultáció követ — a té­ma legfrissebb informá­cióit tartalmazza, felvilá­gosítást ad a jelenlegi energiahelyzettel, gazda­ságpolitikai törekvésekkel kapcsolatos aktuális kér­désekre. A klubfoglalko­zásra ezúttal is szeretettel várnak minden propagan­distát és érdeklődőt. SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Homokzsák (este 7 órakor) Hevesi bér­let MOZI Petőfi: Égigérő fű (f3, f5) Pantaleon és a hölgyvendégek (f7) BB filmklub (f9) Kossuth: Férfiak nélkül (10, 6, 8) A Vadnyugat hőskora (f3). Ságvári: Vendégek Vadnyuga­ton (4, 6, 8) Tanárképző Fő­iskola: Fantozzi (5) Félelem a város felett (f8) Heö. Műv. O.: BB. filmklub (6) Bizalom (8) Komló, Május 1.: A dzsun­gel könyve (f5, f7) Komló, Zrínyi: Kezedben a kulcs (4) Minden szerdán (6, 8) Mo­hács: Nick Carter, a szuper- detektív (6) Joe HMI balladája (8). Várható időjárás szerda es­tig: időnként felszakadozó fel­hőzet, párás, helyenként ködös idő. Már csak elszórtan ki­sebb havazással, hószállingó- zással, mérsékelt keleti, észak­keleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: általá­ban mínusz 8, mínusz 13 fok között, néhány derült, szélvé­dett helyen mínusz 15 fok kö­rül, a legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán mínusz 1, mínusz 6 fok között. Jog' tanácsadás A Dunántúli Napló szerkesztősége január 9- én, szerdán délután 5-tól 6 óráig jogi tanácsadást tart székházéban (Pécs, Hunyadi út 11.). A ta­nácsadás díjtalan. ♦ — Kiállítás. Kedden délután 18 órakor Ha­raszti Pál festőművész nyi­totta meg Gyimesi Ferenc amatőr festő mozaik és festmény kiállítását a BÉV klubkönyvtárban (Pécs, Szántó Kovács J. út 1. sz.). A kiállításon 20 pasztell és olajfestmény, valamint 9 mozaik látha­tó. Megtekinthető: ja­nuárban és februárban minden nap reggel 8-tól délután 4 óráig. — „Mindenki Iskolája” tv-forgatás Pécsett. Az Is­kolatelevízió a Mindenki Iskolája adásainak a pé­csi 12. sz. Volán iroda­épületében működő kon­zultációs központjában kedden délelőtt felvétele­ket készített. Egy magyar­órát látogattak meg. Szerdán a Dolgozók Ón­álló Általános Iskolájá­ban kémiaórán, délután pedig az egerági műve­lődési házban földrajz­órán forgatnak. A műsor azt kutatja, hogy a fel­nőttoktatásban részt vevő dolgozóknak milyen segít­séget nyújt a Mindenki Iskolája, hogyan haszno­sítják az adásokat. A 35 perces műsort január 29- én 18 órakor sugározza a tv az 1-es csatornán. — A székesfehérvári Videoton Elektronikai Vál­lalatnál elkészült az egy- milliomodik export autó­rádió. A jubileumi készü­léket kedden a rádió­gyáregységben tartott üzemi ünnepségen Nagy József üzemvezető adta át Anatolij Ivanovics Va- sziljevnek, a legnagyobb külföldi megrendelő, a szovjet Lada autógyár magyarországi képviselő­jének. 1980-ban százezer autórádiót gyárt szovjet megrendelésre a székes- fehérvári Videoton Elekt­ronikai Vállalat. ♦ Rablás Lánycsókon a Mohács és Vidéke Takarékszövet­kezet kirendeltségén hét­főn 16.20 órakor Páti Jó­zsef 27 éves segédmun­kás, büntetett előéletű kis- nyárádi lakos arra kény- szeritette az ott dolgozó­kat, hogy hagyják el a helyiséget, majd magához vette a számlázásra elő­készített 76 990 forintot, s a helyszínről elmenekült. A rendőrség széles körű és gyors nyomozás ered­ményeként 21.45 órakor Páti Józsefet elfogta és az elrabolt pénzt — hiánytalanul — megtalál­ta. Továbbra is hideg idő DUÍv'ANTUL I— I | —! max. min. má HAVAZÁS BORULT ESŐS m FELHŐS SZELES qé DERÜLT SZÁRAZ ZIVATAR Hűl KÖDÖS PÁRÁS sz cs H K HETI IDŐJÁRÁS ELŐREJELZÉS Hideggel, igazi téllel érke­zett meg az új év. Ország­szerte hullott a hó. A hóréteg vastagsága általában 5—15 cm között volt, kivéve a Du­nántúl nyugati részeit, ahol csak néhány centis hótakaró alakult ki. Az elmúlt hét vé­gén azonban az újra megin­dult havazás eredményeként itt megnőtt a hóréteg vastag­sága. A hófelszín a felhőzettel együttesen erős hatást gyako­rol a hőmérséklet alakulására. Gyengén felhős éjszakákon a hóval borított helyeken nagyon alacsony minimum-hőmérsék­letek alakulhatnak ki. Ezért mérhettek az elmúlt héten több helyen is —15 fok alatti értékeket a hajnali órákban. De e szélsőséges értékektől eltekintve is a sokéves átlag­nál hidegebb volt az idő az elmúlt napokban. A minimu­mok —10 fok közelében ala­kultak, de a maximumok is alacsonyak voltak, —2, —6 fo­kos jellemző értékekkel. Az elkövetkező egy hétben továbbra is hideg idő várható. A zárt felhőzet egy-egy napon hosszabb időre is felszakado­zik. Ismétlődő kisebb havazás­ra többször is számítani lehet. A hőmérsékleti maximumok ál­V tatában —5, 0 fok között ala­kulnak. A minimumok eleinte kissé emelkednek, majd az időszak végén újra —10 fok körüli értékek lesznek a jel­lemzőek. Közlemény A Volán 12. sz. Vállalat ér­tesíti a t. utazóközönséget, hogy 1980. január 10-től a 36-os vonalon a Budai állo­másról 13.40 illetve Bálicsból 14.10-kor induló járatát 15 perccel később, Budai állo­másról 13.55 illetve Bálicsból 14.25 órakor indítja. ♦ — Eltörölték a TBC- mentes felárat. Ez év ja­nuár 1-től nem jár felár azok után a vágómarhák után, amelyek TBC- mentes környezetből szár­maznak. Ezzel szemben a növendékmarhák árából kilónként 1 forintot, a fel­nőtt marhák árából 50 fil­lért továbbra is levonnak, ha az eladó az állat gü- mőkórmentességét nem igazolja. Megyénkben, mivel Baranya TBC-men- tes megye, ilyen igazolás felmutatása nem szüksé­ges. — Silóépités. A Gabo­naforgalmi Vállalat hagyí harsányi telephelyén hat­ezer tonnás fémsiló épí­tését kezdte meg a Bara­nya megyei Magas- és Mélyépítő Vállalat. Tervük, hogy június 30-ig elké­szülnek a munkákkal és üzembe helyezik a fém­silót, fél évvel a kitűzött határidő előtt. — Szabadegyetemi elő­adássorozat. Az irodalmi szürrealizmus indulása címmel tart előadást dr. Nemes István főiskolai tanár, ma szerdán 18 óra­kor a TIT Bartók Béla Klubjában Pécs, Janus Pannonius u. 2. sz. — Angol vevők a Bőr­gyárban. Tegnap a Pécsi Bőrgyárba Londonból ér­keztek üzleti tárgyalásra, gyárlátogatásra, termékis­mertetésre vevők. Az an­gol vásárlókat a sertés­bőr termékek, cipővelúr, cipőnubuk és a cipő­felsőbőrök érdekelték. — Stílbútorok külföld­re. Ezen a héten a Fa­ipari Ktsz 400 stílbútor szobaberendezést szállít Belgiumba és az NSZK- ba. — Könyv a háztájiról. A mezőgazdasági kister­melés helyzete és jövője címmel, 3000 példányban, 226 oldalas könyvet jelen­tetett meg a Mezőgazda- sági Kiadó. A Varga Gyula által szerkesztett könyv — amely a baksai Ezüstkalász Tsz háztáji integrációs tevékenységét is ismerteti — alapját ké­pező vizsgálatot 1976 és 1978 között végezte el az Agrárgazdasági Kutató Intézet kutató kollektívája. ♦ A Zöldért mai árai Az étkezési burgonya kilója 5,20 és 4,70 Ft. A vöröshagyma ára 10, illetve 8,60 Ft, a fok* hagyma kilója 56 és 46 forint. A fejeskáposztát 9,80-ért és 8,80-ért, a kelkáposztát 11-ért és 8,80-ért kínálják a Zöldért üzletei. A sárgarépa 10,60, 9,60 és 8 forint, a gyökér 15, 14 és 12 forintba kerül, zellert 12,60-ért és 10,60-ért lehet kap­ni. Egy kilogramm alma ára 10, illetve 6,20 forint, a sütő­tök kilója pedig 5 forintba ke­rül. A tojás darabja 2 és 1,80 forint. ♦ — Parkosítási tervek. A Pécsi Kertészeti és Parképítő Vállalat szak­emberei a téli időszakban készítik a parkosítási ter­veket. Jelenleg három ilyen jellegű munkán dol­goznak: a 6/A út, a Me­csek nyugati részén az ál­lami gazdasági lakások és a Hajnalka utca gyepesí- tési, beültetési tervén. A kertész szakmunkát eze­ken a helyeken tavasszal kezdik el. — Pécsi zeneszerző Új­vidéken. Várnai Ferenc megyei ének-zene szakfel­ügyelő az elmúlt napok­ban a Növi Sad-i rádió­nál készített felvételeket az újvidéki kamarazene- kar közreműködésével. Várnai Ferenc magyar népdalfeldolgozásaiból készítenek műsort a Vaj­daság központi rádiójá­ban; a műveket a szerző vezényelte. A műsor adá­sára előreláthatóan ja­nuár végén kerül sor. Félidőben a népszámlálás A január elején kezdő­dött népszámlálás elérke­zett félidejéhez. A jelen­tések szerint a pécsi és megyei számlálók igen jó munkát végeztek: átlago­san már túljutottak az összeírás hatvan százalé­kán. A munka legjobban a mohácsi járás községei­ben halad: itt már a la­kosság 75 százalékát ösz- szeírták. Ugyancsak jól haladnak a siklósi és szigetvári járásban: 65— 70 százalékban már föl­vették az adatokat. A vá­rosokban is átlagosan a lakosságnak több mint fe­lét írták eddig össze. Aki­re eddig még nem került sor, az a héten, illetve a hét végén számíthat a számlálóbiztosok megje­lenésére. Ha valaki ezek­ben az időpontokban nem tartózkodna otthon, ismé­telten kérik, hogy a csa­lád otthon maradó tagjá­nál hagyja meg az ada­tokat, személyi számát és iskolai végzettségének fo­kát, helyét és idejét. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a leg­több helyen előzékenyen és segítőkészen fogadták az összeírókat. Feltehető­leg a községekben és Komlón hét végére már befejeződik az összeírás, a városokban, így Pécsett is, eltart az eredeti idő­pontig, január 15-ig. Ha valahol 15-ig nem jelenik meg a számlálóbiztos, úgy azt a családot kérik, január 16-án keresse föl a helyi tanácsot. ♦ — Kutatóintézetek ösz- szevonása. 1980. január 1-én Gödöllőn, az Állat- tenyésztési Kutató Intézet valamint a Kisállattenyész­tési Kutató Intézet egye­sítésével Állattenyésztési és Takarmányozási Kuta­tó Központot hoztak létre. Az új gödöllői kutató központban koncentrál­tabban használják majd fel az anyagi-műszaki esz­közöket és a szellemi ka­pacitást.------A RÁDIÓ­É S TEUEVfZIÓ Ü S O R A B RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Szocialista brigádok akadémiája. 8.56: Olvasólám­pa. 9.06: Nóták. 9.43: Kis ma­gyar néprajz. 9.48: Tarka me­se, kis mese. 10.05: Csiribiri. 10.35: Saint-Saens művek. Köz­ben: 11.10: Válaszolunk hall­gatói nknak. 11.25: A Saint- Saens művek c. műsor folyta­tása. 12.35: Senki sem születik alkoholistának. 12.55: Opera­slágerek. 13.25: örökzöld dzsesszmelódiák. 14.25: Egy mátravidéki hangszeres nép­művész: Kovács Bander Vilmos. 14.38: Háztűznéző. 15.10: Peter Alexander operettdalokat éne­kel. 15.28: Mesterségünk cí­mere. 16.08: Kritikusok fóruma. 16.18: Klakkban-frakkban. 16.29: Új lemezeinkből. 17.35: Népzenei1 Hangos Újság. 18.15: Hol volt, hol nem volt... '9.15: Tudósítás bajnoki jég­korong-mérkőzésekről. 19.20: Könyvpárbaj. — Szocialista brigádok műveltségi versenye. 20.30: Kincses Veronika és llosfalvy Róbert operettdalo­kat énekel. 21.02: Évszájpdok mesterművei. 21.44: A gondo­lat hatalma. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Franz Schu­bert. 23.19: Puccini operáiból. 0.10: A monserrati kórus gre­gorián dallamokat énekel. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Tamássy Zdenkó dalai­ból. 8.20: Világtörténelem dió­héjban. 8.33: Idősebbek hul­lámhosszán. 9.28: A 04, 05, 07 jelenti. 10.11: Zenedélelőtt. 11.30: A Szabó család. 12.00: Énekszóval, muzsikával. 12.33: Tánczenei koktél. 13.20: Érze­lem kerestetik. — Kronstein Gábor jegyzete. 13.30: Labirin­tus. 14.00: Kettőtől négyig . . . 16.00: Hívogató. 16.35: Né­hány perc tudomány. 16.40: Fiataloknak. 17.30: ötödik se­besség. 18.33: A cirkusz csilla­gai. — Részletek Miljutyin operettjéből. 18.55: Hapci?? 19.20: Nem zavarok? — A hallgató vendége: Rékai Gá­bor. 19.45: A beat kedvelői­nek. 20.33: Kíváncsiak Klubja. 21.23: Nótacsokor. 22.15: A tegnap slágereiből. 23.15: A dzsessz a 70-es években — 5. rész. HARMADIK MŰSOR 9.00: Híres előadóművészek kamarazene felvételeiből. 10.40: A Dunánál. 11.05: Dzsesszfelvételeinkből. 12.00: Operarészletek. 12.37: Madri­gálok. 13.07: Szimfonikus zene. 15.11: Bach-művek — világhírű előadóművészek tolmácsolásá­ban. 16.07: Vlagyimir Valajtisz operafelvételeiből. 16.47: öt földrész zenéje. 17.00: Népek között. 19.05: Reneszánsz kó­rusmuzsika. 19.40: Kapcsoljuk a Magyar Tudományos Akadé­mia kongresszusi termét. Köz­ben: 20.25: Külföldi tudósoké a szó. 20.40: Versek. 20.45: A hangversenyközvetítés folyta­tása. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Itt a prózai stúdió! Itt a zenei stú­dió! — Aktuális, zenés maga­zin. Szerkesztő: dr. Nádor Ta­más. A tartalomból: Januári' jeles napok. — Év elején: be­szélgetés szekszárdi üzemek vezetőivel. — A lakosság ér­dekében: a Patyolat szolgál­tatásairól. — Építészeti kerá­mia a Pécsi Zsolnay Gyárból. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15: Zenés percek. 18.30: Szerb-horvát műsor. Hírek. — Bárác István énekel. — Építők télen. ' Vass Béla riportja. — Tamburazene. — Téli örömök: disznóölés. F'rlákovity Bránkó riportja. 19.00: Német műsor. Ifjúsági műsor: Hírek, tudósí­tások. — Mit várnak a fiata­lok az 1980-as esztendőtől? Hoffmann Antal összeállítása. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TV 9.00: Tévétorna (ism., sz.). 9.05: A természet válaszol. Dr. Frenyó Vilmos műsora. Növé­nyek társbérletben (ism.). Éreznek-e a növények? (ism.) 9.25: Delta. — Tudományos híradó (ism.). 9.45: A Kárpá­tok dalai. Szovjet rövidfilm (sz.). 10.15: Az utolsó ítélet. Magyarul beszélő olasz—fran­cia fi'lmvígjáték (ism., sz.). 15.40: Amiről hallunk II. Rend­szerszemlélet, rendszerelmélet, kereskedelem. 16.05: Surik, Vászja ... és az ige. Egész­ség (sz.). 16.35: Hírek. 16.40: Az Escorial. NSZK ismeretter­jesztő rövidfilm (ism., sz.). 17.10: Regősének II. Iszkáz, Veszprém megye. 17.40: Posta­fiók 250. Takács Mária műso­ra (sz.). 17.55: Töredékek. (Gáspár Simon Antalról). 18.15: Reklám. 18.25: Vetőmag előállítás és forgalmazás. Magyarországon (sz.). Riport- film. 18.50: Staféta. — Tíz perc ifjúság. 19.00: A Közönség- szolgálat tájékoztatója. 19.05: Reklám. 19.10: Tévétorna (sz.) 19.15: Esti mese. 19.30: Tv- híradó (sz.). 20.00: önök kér­ték ... A televízió kívánság- műsora a nézők levelei alap­ján. 21.10: Háború a Szahará­ban. Riportfilm (sz.). 22.15: A Vígszínház Romániában. Ri­portfilm. 23.00: Tv-híradó 3. (sz.). MÁSODIK MŰSOR 19.05: A mi képernyőnk. A pécsi körzeti stúdió szerb-hor- vát nyelvű adása. 19.30: Tv- híradó (sz.). 20.00: Griboje­dov: Az ész bajjal iár. Tévé­játék (ism., sz.). 21.30: Tv-hír­adó 2. (sz.). 21.50: Van ké­pünk hozzá! Tévénézők vetél­kedője. JUGOSZLÁV TV 17.10: Gyermekműsor. 18.45: Látogatóban. 19.15: Rajzfilm. 19.17: Ma este. 21.30: Pop­koncert. 22.30: Egy alkotó — egy film. MÁSODIK MŰSOR 17.30: Dokumentumfilm. 18.15: BelgVádi fiúk (ism.). 19.55: Intermezzo. 20.00: Angol tévédráma. 22.05: Bach: Máté passió. 04-05-07 A jeges úton megcsúszott. Latin Gyula 44 éves pécsi la­kos január 7-én délután a Fürst Sándor utcában vonta­tás pótkocsival közlekedett, a jeges úton megcsúszott a gép­járművel, és a 39-es sz. ház oldalának ütközött. Az anyagi kár 9 ezer forint. * Kigyulladt egy festékszóró berendezés. Tegnap reggel Komlón, a MOM komlói gyár- egységében hegesztés közben kigyulladt egy festékszóró be­rendezés. A komlói állami tűzoltók érkezéséig a vállalat önkéntes tűzoltói eloltották a tüzet és minimális kár kelet­kezett. Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügye* letek gyermek belbetegek ré­szére: Pécs város: POTE Gyer­mekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sely- lyei járás: Megyei Gyermek- kórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon Megyei Gyermek- kórház, Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat, sebé­szet, baleseti sebészet: Me­gyei Kórház. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Felnőtt fül-, orr-, gégészet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika. SZÜLETTEK: Keszü Tamás, Rozen- thál Szilvia, Józsa Gábor, Vörös Gábor, Fekete Csilla, Horváth Vik­tor,, Karsai Andrea, Kovács Gábor, Tamás Anita, Lőrincz Barna, Neve- lős Mihály, Szalahov Agnes, Kácsor András, Krausz Zsuzsanna, Balu- gyánszki Tamás, Szentendrei Krisz­tina, Ulmer Nándor, Mayer Tibor, Polereczki Pál, Kelbert Zoltán, Va­sas Péter, Lancsák Szilvia, Kál- mánczi Balázs, Tarafás Péter, Zim­mer Zoltán, Pincehelyi Róbert, Sánta Attila, Gáspár Irén, Orlovics Gyula, Végh Péter, Bekk Norbert, Kovács Zsófia, Horváth Viktória, Bálint Gab­riella, Stájer István, Varga Olivia, Kepec László, Eredics Júlia, Bcsnyák Réka, Alvics Richard, Szabó Gábor, Kalmár Éva, Pinke Szilvia, Bencze Timea, Halász Csilla, Basa Antal, Böbék Sándor, Göltz Tibor, Bognár Rita, Tarján Piroska, Méhész Szil­veszter, Papp Ágoston, Vida Ágnes, Árvái Anita, Hrabovszki Zsolt, Hor­váth Brigitta, Mangold Mónika, Ko­csis Erika, Titrich Renáta, Losonci Attila, Pálmai Róbert, Törzsök Bar­bara, Pataki Krisztina, Odor Krisz­tián, Fatér Henrietta, Kovács Anna­mária, Bodor Attila, Ruppert Adrien, Fehér Zsófia, Zentai László, Hor­váth Petra, Dallos Renáta. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Horvai Rajmund Ottó és Sárosi Katalin, Harmat István és Pálfi Györgyi, Komlovszki Mihály és Sági Kata­lin, Szentirmai József László és Diamant Eszter Gizella, Kun Árpád és Máté Ilona Mária, Balogh Ta­más és Lőrincz Judit, Kálóczy Lajos Károly és Franck Erika, Keszthelyi Antal és Schmidt Eszter Erzsébet, Mattenheim János és Gyulasi Elvi­ra, Sándor Tibor Zoltán és Sáska Ibolya, Horváth Tibor Dezső és Kapusi Gyöngyi. MEGHALTAK: Gyurcsik Gyula, Pol­gár Józsefné Lengyel Irén, Jakab Sándor, Adóm János, Zerzub Teo- filné Bori Julianna, Wolf József, Var­ga Józsefné Szabó Mária, Stefano- vics Andrásné Végh Anna, Kovács Kálmán, Vass Ferenc, Balogh Sán­dor, Földesi Gyula, Óbert János, Vajda József, Sámik Györgyné Pápa Ilona, Fischer Miklós, Nagy Ödön, Zsolt Ádám, Rózsahegyi Gyuláné Horváth Borbála, Gere Sándor, Ni- kolausz Istvánná Nokk Katalin, Ko­vács József, Marton Béla, Nagy Mária, Jungvirt Ferenc, Reiter László, Gergics Károly, Erdelyácz Mihály, Arpádi József, Jakabfy István, Hu- schek József, Gálfi Lajosné Tóth Vilma, Miklós Ferencné Tóth Anna, Rözge Lajos, Vajda Jánosné Ős Julianna, Orsós István, Marosvári József, Etmár Ferenc, Kovács János­né Juhász Teréz, Balázs Ferencné Kumli Mária, Sikinger Józsefné Dar­vas Mária, Pintér János, Soós Vil­mos, Somogyi József, Krivicz Gyula, Görthner Antal, Orsós József, Koltai Dezső, Őszi Józsefné Szabó Terézia, Pott Mihály, Kovács Józsefné Sáfár Katalin, Grosch Sándor, Benkő Já­nosné Schvarczvölder Katalin, Lenti László, Wiegand Vilmosné Szauer Irma, Tóth Jánosné Putnoki Vilma, Kálmán Lajos, Dómján Benjaminné Vinczen Mária, Katies Antal, Bátori Mihály, Szőke Istvánné Bátai Irma, Horváth Györgyné Béres Anna, Ke­resztes Pál, Papp Józsefné Szalay Teréz, Illés Lajos, Magyarfalvi János, Pap Elemérné Torma Rozália, Fehér Gyuláné Kiss Erzsébet, Meglicser Mihály, Aszódi Mihály, Auth József­né Kaufman Regina, Békés Józsefné Balanek Hedvig, Ivanov Gusztávné Szabó Etel, Flink Jánosné Botor An­na, Kovács Jánosné Csery Aranka, Orsós Vendel, Pandur Lajos, Sán­dor Lajos, Gál István, Farkas Jó­zsefné Puffier Rozália, Kövér Sán- dorné Márkovics Ilona, Szalai Jó­zsefné Tóth Rozália, Hídvégi László- né Vidus Irén, Komáromi Józsefné Láng Erzsébet, Erdősi Kálmán, Gáti Ferenc, Ginder Rezsőné Steig Kata­lin, Tóth István, dr. Palásty László, Deák Ferenc, Mezőfi István, Vajda József, Zsizsek Antalné Vízvári Ro­zália, Schuszter Józsefné Erb Rozá­lia, Vudrág Milivojné Hilgerth Mar­git, Kelemen Sándorné Szabó Ro­zália, Wágner Mihályné Tolnay Julianna, Kovács Józsefné Pápai Ro­zália, Koszér Nándor, Pallai Ferenc, Horváth József, Verestói Mihályné Filep Berta, Gerencsér Erika, Nagy Lajosné Szlovatsik Teréz, Fenyvesi Péter, Standovár Márkné Bosnyák Anna, Takó János. SOS-ÉLET telefonszolgálat hívószáma: 12-390 — este 7-től reggel 7 óráig. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK I. kér.: Pécs-Vasas II., Beth­len G. u. 8. 10/52. sz. gyógy­szertár, Pécs-Meszes, Szeptem­ber 6. tér 1., 10/3. sz. gyógy­szertár. II. kér.: Pécs, Kossuth L. u. 81. 10/8. sz. gyógyszertár, Pécs, Munkácsy M. u. 4. 10/9. sz. gyógyszertár. III. két.: Pécs, Veress E. u. 2. 10/7. sz. gyógyszertár. ♦ — A hazai nyomdák 44 új könyv elkészítését ígé­rik több mint félmilliós peldányszámban a mező- gazdasági szakirodalom hónapjára. A mezőgazda- sági könyvhónapot az idén február 1-én nyitják meg a Mezőfalvai Mező- gazdasági Kombinátban. *

Next

/
Thumbnails
Contents