Dunántúli Napló, 1980. január (37. évfolyam, 1-30. szám)

1980-01-05 / 4. szám

Dunántúli Tlaplö 1980. január 5., szombat NÉPS2AMLALASRA KÉSZÜL A KSH: Az 1980. évi nép- számlálásra készül a Központi Statisztikai Hivatal. A Számítástechnikai Igazgatóság IBM számítógépein dol­gozzák majd fel a beérkező adatokat Jelenleg ezeken a gépeken programpróbákat végeznek.------------------------------------------*­—A RÁDIÓ----­É S TELEVÍZIÓ MŰSORÁBÓL. 1980. JANUÁR SZOMBAT Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából SIMON nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 7.32 — nyug­szik 16.07 órakor. A Hold kél 19.29 — nyugszik 9.14 órakor. — Versmondó verseny. A pécsi középiskolák és szakmunkásképző intéze­tek tanulóinak hirdetett versmondó versenyt a Doktor Sándor Művelődé­si Központ, dr. Hajdú Im­re 1972-ben létesített ala­pítványából. Az iskolák 'legjobb 5 versmondójának 1980. március 15-ig kell jelentkezniük a művelődési központban, József Attila Ars poetica című költe­ménye, még egy verse, valamint egy mai magyar költő felszabadulással kapcsolatos alkotása sze­repelhet a műsoron. — Új felvásárlási árak o MÉH-nél. Január 7-től lépnek életbe a MÉH új lakóterületi felvásárlási árai: így például a vas­hulladék ára a korábbi ki­lónkénti 40 fillérről 60 fil­lérre, az ólomhulladéké 3,20 forintról 4,50-re, az alumíniumé 4 forintról 5,50-re emelkedett. — Utazások külföldre. A Coopturist Baranya me­gyei Irodájánál a tavalyi­nál már eddig 40 száza­lékkal többen előlegezték ' le az 1980-as külföldi uta­kat. Az iroda már 42 autóbuszt rendelt meg a kültorar utakhoz, melyek közül legnépszerűbbek a Bécsbe, Észak-Olaszor- szágba, a Porec-Velencé­be és a Törökországba in­dulók. M m-ésie:. SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Pillangó- kisasszony (este 7 órakor) Tí­már bérlet. Kamaraszínház: Meseóra (du. 3 órakor) MOZI Petőfi: Kezedben a kulcs (f3) Pantaleon és a hölgyvendégek (f5) A Vadnyugat hőskora (f7) Kossuth: Égigérő fű (10, 12, 2, 4) Pantaleon és a hölgyven­dégek (6, 8) Ifjúsági Hóz: Piedone Afriká­ban (2) Ságvári: Nálunk csend volt (4) Rocco és fivérei (6) Tanárképző Főiskola: A vad hattyúk (4) Fekete Gyémánt: A csillagszemű (4) Júlia (6) Jószerencsét: Az állatok vála­szolnak (4, 6) Rákóczi: A sza­badság fantomja (5, 7) Május 1.: Dráma a tengerparton (fő) Harkány: Zelengora csú­csai (7) Komló, Május 1.: Fé­lelem a város felett (f5, f7) Komló, Zrínyi: Nick Carter, a szuperdetektív (4, 6, 8) Mo­hács: A vasálarcos férfi Jő, 8) Sellye: A kétbalkezes és az örömlány (5, 7) Siklós: A nagy balhé (4, 7) Szigetvár: Buffalo Bill és az indiánok (8) Várható időjárás szombat estig: keleten is csök­kenő felhőzet, majd jobbára derült idő, szombaton délután nyugat felől megnövekvő felhő­zet havazással, lassan mérsék­lődő, erős, időnként viharos északi szél. A várható legala­csonyabb éjszakai hőmérséklet: általában mínusz 8, mínusz 13, legmagasabb nappali hőmér­séklet 0, mínusz 5 fok között. Pécsiek a rádióban Ma délután a Petőfi adón 13.30 órakor az Éneklő ifjúság című mű­sorban a pécsi Nagy Lajos Gimnázium vegyeskara énekel, vezényel Ivasivka Mátyás. Előadják: 1. Aubanel: A macska. 2. Orff: Jam ver egelidos. 3. Zoltán Ala­dár: Három szilágysági népdal című műveket. Az együttest Varga Károly mutatja be. ♦ — Pályadíjnyertes ba­ranyai újítók. Több mint 300 pályamű érkezett be az „Újítás a mezőgazda­ságban és élelmiszeripar­ban" című, termelőszövet­kezetek, állami gazdasá­gok és élelmiszeripari üze­mek előadóinak, szervezői­nek részére meghirdetett pályázatra, amelynek dí­jait az AGROIMFORM- ban a közelmúltban ad­ták át. A termelésben leg­jobban hasznosítható pá­lyázatok közül kilenc ré­szesült díjazásban. Bara­nyából Gáspár Zoltán, a Bólyi Mezőgazdasági Kombinát újítási és ipar- jogvédelmi előadója pá­lyázatával első díjat nyert. — A Balázs Béla film­klub ez évi első sorozata a jövő héten kezdődik Komlón, Mohácson és Pé­csett a Petőfi moziban, valamint a Helyőrségi Művelődési Házban. A filmsorozat címe: Házas­sági és családi konfliktu­sok ábrázolása a filmmű­vészetben. — Egyre többen adnak vért rendszeresen Bere- menden, Kásádon, Püspök- bolyban és a BCM-ben: jelenleg már 250 azoknak a száma, akik ötödször vagy annál többször adtak vért. A kiváló véradóknak január 5-én, szombaton ,16 órakor jutalomműsort szervez a Magyar Vörös- kereszt megyei és helyi szervezete pécsi színművé­szek részvételével. ♦ A Zöldért mai árai Az étkezési burgonya kilója 5,20 és 4,70 Ft. A vöröshagyma ára 10, illetve 8,60 Ft, a fok* hagyma kilója 56 és 46 forint. A fejeskáposztát 9,80-ért és 8,80-ért, a kelkáposztát 11-ért és 8,80-ért kínálják a Zöldért üzletei. A sárgarépa 10,60, 9,60 és 8 forint, a gyökér 15, 14 és 12 forintba kerül, zellert 12,60-ért és 10,60-ért lehet kap­ni. Egy kilogramm alma ára 10, illetve 6,20 Ft, a sütőtök kilója pedig 5 forintba kerül. A tojás darabja 2 és 1,80 Ft. A LOTTÓ nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott 1. heti lottósorsolás alkalmával a kö­vetkező számokat húzták ki: 12, 46, 55, 69, 71 ♦ — A kistermelők, kis­kerttulajdonosok téli elő­adássorozatát ismét meg­szervezi a Pécsi Szőlő- és Gyümölcstermelő ÁFÉSZ szakcsoportja: 11 héten át nyolc elméleti foglalkozás és három gyakorlati be­mutató lesz, rendszerint hétfői napon. Az első elő­adást január 7-én, 17.00 órakor a pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskola Boszorkány utcai nagyter­mében tartja a korszerű szőlőművelésről dr. Dió- fási Lajos. — Megkezdték a vasúti pályafektetés előkészíté­sét a MÁV Építési Főnök­ség dolgozói a bükkösdi állomás után lévő szikla­bevágásnál, miután az Ak­namélyítő Vállalat végzett a robbantással és a Föld­gép elhordta a törmelé­ket. A másfél éve tartó munkák befejezésével el­készül a Pécs—Godisa közötti vasúti pálya­rekonstrukció. — Hogyan élnek a gyerekek 2000-ben? című pályázatunk nyerteseit kérjük, hogy a nyeremény­utalványokat január 10-ig szíveskedjenek átvenni szerkesztőségünkben. (Ba­logh Rita Komló, Finok Zoltán Mohács, Tavasz Zsuzsa Pécsvárad.) 04-05-07 HALÁLOS UGRÁS. Sásd bel­területén tegnap kora reggel Villányi József 43 eves foglal­kozás nélküli sásdi lakos a jár­dáról egy arra haladó autóbusz elé ugrott. A gépkocsivezető képtelen volt kikerülni, s az autóbusz jobb hátsó kereke át­ment a férfin, aki röviddel ez­után belehalt sérüléseibe. Az eset körülményeinek részletes felderítésére a rendőrség szak­értők bevonásával folytatja a vizsgálatot. BUSZOK KARAMBOLJA. Teg­nap reggel, nem sokkal 6 óra előtt Pécsett, az Építők útján haladt egy autóbusz, amelyet Erdősi László 41 éves nagykő- zári lakos vezetett. A Jedlik Ányos utcai kereszteződésnél előzni akart egy balra kanya­rodni szándékozó másik autó­buszt, amellyel összeütközött, s ennek következtében Fink György 47 éves abaligeti lakos súlyosan, egy másik pedig könnyebben megsérült. Az anyagi kár mintegy 15 000 fo­rint. A rendőrség a szabályta­lanul előző gépkocsivezető el­len vétségi eljárást indított. CSÚSZOTT A FÉKPEDAL. Pécsett, tegnap délben a Szi­geti úton haladt személygép­kocsijával Orsós András kővá- gótöttösi lakos. A Tüzér utcai gyalogátkelőhelynél fékezni akart, de a lába lecsúszott a fékpedálról, s ezért belesza­ladt az előtte álló személy- gépkocsiba, amely továbbadva a lökést, ugyancsak összekoc­cant az előtte állóval. Szeren­csére az eset során mindössze egy könnyű sérülés történt, és mintegy 15 000 forint anyagi kár keletkezett. — Autóbusz megállók korszerűsítése. A pécs— abaligeti összekötő út pé­csi átkelési szakaszán az utasok biztonsága érdeké­ben kiemelt szegélyes utasperonokat épít a KÉV a KPM Pécsi Közúti Igaz­gatósága megbízásából. A tizenkét buszmegálló korszerűsítése mintegy két­millió forintba kerül. — Tavaszt ígérő virágok. A Pécsi Kertészeti és Park­építő Vállalat üvegházai­ból kiszállították a virág­üzletekbe a tavaszt ígérő virágokat: a cserepes fe­hér jácint, a vágott fehér Írisz - hollandika, a sárga frézia már kapható és két héten belül kinyílnak többféle színben a fréziák is. ♦ Értesítés A Szakszervezetek Baranya megyei Tanácsa pénzügyi osz­tálya értesíti az érdekelt szü­lőket, hogy a január 10-én Kő­szegre induló gyermekek má­sodik orvosi vizsgálata január 8- án, kedden 8—10 óráig lesz az SZMT székházban. (Pécs, Szalai András u. 11.) A gyer­mekek Kőszegre január 10-én 5.20-kor indulnak. Gyülekezés indulás előtt fél órával a fő- pályaudvaron lesz. ♦ — Hahó, itt a tél! A pécsi Szabó István Úttörő­ház verses, mesés klub- foglalkozásra hívja a vá­ros kisdobosait, a Hahó, itt a tél programot 7-én, hétfőn délelőtt 10 órakor tartják és délután 2 óra­kor megismétlik. 8-án és 9- én délután 14.30 órai kezdettel mesefilmvetítés­re várják a kisdobosokat és úttörőket. ♦ Állatorvosi ügyelet Ügyeletes állatorvos 1980. január 5-én du. 13 órától január 7-én reggel 8 óráig: Pécs város és környéke szá­mára : Pécs, Megyeri út 24. Telefon: Pécs 15-588. Mohács város és járás részére: Mo­hács, Széchenyi tér 1. Telefon: Mohács 1. Komló város és já­rás részére: Komló, Lenin tél 3. Telefon: Komló 81-194. Sik­lós város és járás részére, ke­leti részen: Siklós, Dózsa u. 19. Telefon: Siklós 32. Siklós város, és járás részére, nyu­gati részen: Sellyéi Tanács. Telefon: Sellye 1. Szigetvári járás, keleti részen: Szentlő- rinc, Erzsébet u. 31. Telefon: Szentlőrinc 71-052. Szigetvári járás, nyugati részen: Sziget­vári Állatkórház, Alapi G. u. 6. Telefon: Szigetvár 75. Amennyiben a fenti telefon­számok nem jelentkeznek, vagy az ügyeletes nem található, akkor üzenet hagyható Pécs város és környéke számára a 09-es telefonszámon, Komló város és járás részére a 009-es telefonszámon, illetve az ille­tékes telefonközpontoknál „Ál­latorvosi ügyelet" címen. RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 8.30: Lányok, asszonyok. 8.55: Tipegő. 9.30: Helyettem írták. 10.05: Balcaz és a mu­zsika. 11.04: Középkori kalan­dozások. I. rész. 12.20: Zenei anyanyélvünk. 12.30: Magyarán szólva . . . 12.45: Szatirikus da­lok. 13.00: Mindenki szórako­zik. 14.00: Elégtelen elégtelen. 14.10: Holnap közvetítjük . . . 14.30: Az idei népgazdasági terv és a mezőgazdaság. 15.05: Új Zenei Újság. 16.00: 168 óra. 17.30: Új Melódia lemezeink­ből. 18.15: Hol volt, hol nem volt . . . 18.45: Rádiószínház. Az igazi karácsonyfa. Jerzi Ja- nyicki hangjátéka. 19.37: Nóta­csokor, csárdáscsokor. 20.20: Operettfelvételekből. 20.51: örökzöld dallamok. 22.15: Em­lékezés Laczó Istvánra. 23.00: Népszerű szimfonikus -zene. 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Népdalok. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Klasz- szikus operettekből. 9.25: Vá­laszolunk hallgatóinknak. 9.40: Szabad szombat a Hegedűs családnál. 11.40: Fiataloknak! 12.33: Jó ebédhez szól a nóta. 13.30: Éneklő Ifjúság. 14.35: Orvosi tanácsok. 14.40: Ver­sek Petőfi' Sándorról. 14.52: Népdalok. 15.20: Operettrész­letek. 15.57: Százszorszép szín­ház. 16.33: Pophullám. 17.30: Közkívánatra. 19.20: Versek. 19.30: Portré slágerekből. 20.38: Társalgó. 22.35: Népda­lok. 23.10: Slágermúzeum. HARMADIK MŰSOR 7.30: A miskolci stúdió szlo­vák nyelvű műsora. 8.08: Em­lékezés Bél Mátyásra. 8.38: Kamaraművekből. 10.25: Slá­gerlista. 11.05: Zenekari mu­zsika. 13.07: Operarészletek. 14.08: A kétéltű ember. II. rész. 15.00: Huszonöt perc beat. 15.25: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Délutáni hanqverseny. Közben: kb. 16.05: Kritikusok fóruma. Kb. 16.15: A Délutáni hangverseny közvetítésének folytatása. 16.45: Tündérálom. 16.50: Századunk mesterművei­ből. 18.10: Bemutatjuk a Ma­gyar Hanglemezgyártó Vállalat új kóruslemezét. 19.05: Opera­áriák. 19.35: Kapcsoljuk a Ze­neakadémia nagytermét. Köz­ben: 20.25: Versek. Kb. 20.45: A hangversenvközvetítés folyta­tása. Kb. 21.30: Dzsesszfelvé- telekből. 21.49: Legszebb stú- dflófelvételeinkből. 22.37: Új zenei könyvekről. 22.52: Nap­jaink zenéje. PÉCSI RÁDIÓ 8.00: Jó munkát, ió pihenést! A Pécsi Stúdió három nyelvű — Lippó országos első. A MÉM STAGEK a közel­múltban értékelte a me­zőgazdasági nagyüzemek 1978. évi gazdálkodásá­nak színvonalát. A 40 él­vonalba tartozó gazdaság közül három kulcs mutató szám — az egy hektár mezőgazdasági területre jutó mezőgazdasági ter­melés bruttó értéke, az egy dolgozóra jutó válla­lati eredmény — aggre­gált sorrendjének alapján az országos első helyezést a lippói Béke Őre Tsz sze­rezte meg. Második a nádudvari Vörös Csillag Tsz, harmadik a Dalmandi Állami Gazdaság. zenés szolgáltató műsora. Mű- sorismertetés, hírek. Szerb-hor- vát műsor. Vidám népi ritmu­sok. — Visszapillantó tükör. A hét krónikája. — Tereza Keso vija énekel. Közben: Lapszem­le. — Munkatársaink, tudósí­tóink jelentik. — Hangszerpa­rádé. — Időjárás. 8.30: Német műsor. A héten történt. — ÚJ év, új feladatok. — Zenés kí­vánságok. — A jövő hét mű­soraiból. — Jelentés az utak­ról. — Időjárás. 9.00: Magyar nvelvű műsor. Telefonszámunk: 10-424. Szerkesztő: Felső Pál. Riporterek: Görgényi Zoltán és Müller István. Közben: 10.00: Hírek. 10.30: Műsorzárás. MAGYAR TV 9.00: Tévétorna (ism., sz.). 9.05: Rész és egész (ism., sz.) 9.25: A természet válaszol (sz.) Fába zárt emlékek (ism.). 9.65: Szünidei matiné. 1. Az állatok felfedezése (ism.). 2. Két bárányka (ism.). 3. Har­lekin. 10.35: A csinos férj. Ma­gyarul beszélő olasz fi'lmvígjá- ték (ism.). 12.05: Játék a be­tűkkel (ism.). 15.20: Parti túra Warnemündében (sz.). 15.50: Hírek. 15.55: Reklám. 16.00: TTT Asztalitenisz Kupa. Leány döntők. 17.20: A vadon világa. Az amerikai mosómedve (ism., sz.). 17.45: Költőnk és kofa. Versek. 18.15: 1979 a gyerme­kek éve volt. 18.45: Reklám (sz.). 18.50: Egymillió fontos hangjegy. A Piramis együttes műsora (sz.). 19.10: Tévétorno (sz.). 19.15: Esti mese (sz.). 19.30: Tv-híradó (sz.). 20.00: Vers — mindenkinek. József Attila: Hazám (sz.). Elmondja Avar István. 20.05: Derrick. Magyarul beszélő NSZK bűn­ügyi filmsorozat. Johanna (sz.) 21.45: Sepitykó sorozat: Forrá­ság. Maqvarul beszélő szovjet film. 23.10: Tv-híradó 3. (sz.) MÁSODIK MŰSOR 18.20: Forró mezők. Tévéfilm (ism., sz.). 19.30: Tv-híradó (sz.). 20.00: Rajzfilm. 20.05: Az utolsó ítélet. Magyarul be­szélő olasz—francia filmvígjá­ték. 21.40: Tv-híradó 2. (sz.) 22.00: Zenés ajándékkosár (sz.) JUGOSZLÁV TV 17.00: Jugoszláv kosárlabda­bajnokság: Cibona—Bosno. 18.45: R. Domanovic: Rendőri bö'csesség. 19.15: Rajzfilm. 20.00: Mosolyogj — amerikai film. MÁSODIK MŰSOR 17.45: Gyere barátkozzunk. 18.30: Népi muzsika. 19.00: Válogatás. 20.00: A víg özvegy. Közvetítés a Modern színház­ból. Utána: huszonnégy óra, tévétárca és sportszombat. Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügye­letek gyermek bel betegek ré­szére: Pécs város: POTE Gyér* mekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sely- lyei járás: Megyei Gyermek- kórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon Megyei Gyermek- kórház, Pécs és a megye égési területéről. Felnőtt belgyógyászat: Me­gyei Kórház (fertőző épület). Sebészet: Pécsbányatelepi Kór­ház. Baleseti sebészet: I. sz. klinikai tömb. Égési sérüléseki Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Felnőtt fül-, orr-, gégészet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika. SOS-ÉLET telefonszolgálat hívószáma: 12-390 — este 7-től reggel 7 óráig. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK I. kér.: Pécs-Vasas II., Beth­len G. u. 8. 10/52. sz. gyógy­szertár, Pécs-Meszes, Szeptem­ber 6. tér 1., 10/3. sz. gyógy­szertár. II. kér.: Pécs, Kossuth L. u. 81. 10/8. sz. gyógyszertár, Pécs, Munkácsy M. u. 4. 10/9. sz. gyógyszertár. III. kér.: Pécs, Veress E. u. 2. 10/7. sz. gyógyszertár. ♦ — A szigetvári vasút­állomáson a MÁV Pécsi Igazgatósága elkezdte a korszerű gépi rakodás feltételeinek megteremté­sét szolgáló 2 889 000 fo­rintos beruházást. Tavasz­ra lebetonozzák a rakodó­vágány melletti 2885 négy­zetméteres rakterületet, s megépítik a vágányhoz vezető utat is. Valamit a fogyókúráról Á 1 11 L n Ko mélytál: »AU4f Ilii * 1 1 f Mi gömbölyded családból származunk. Apám, bátyám, mind kissé gömbölyűek voltak, ami manapság nem divatos. Én ennek nem nagyon örü­lök, és az állam sem siet se­gítségemre. Három-négynapos ünnepeket rendszeresít, ami alatt az egyetlen lehetséges szórakozás az eszem-iszom. Most különösképpen bajban vagyok. Orvosok kezébe kerül­tem, akik szerint mindent abba kell hagynom, a dohányzást, az evést stb. A dohányzást és a satöbbit már abbahagytam, csak az evést kell még, hogy minta­szerű ember váljék belőlem. A feleségem nagy ellensé­gem. Ő főz! Bármi vackot-esf- nál, olyan jó íze varvifiTrítha a Gundelban főzték, sütötték vol­na. Ilyen koszton nem lehet diétára vagy fogyásra gondol­ni sem! — Hiszen csak egy kis zöld- babfőzelék volt, amit csinál­tam!... — mondja és a kis zöldbab máshol fölér egy tel­jes menüvel. Pedig mivel nem kísérletez­tem már! Ettem fél ebédet, ami csak arra volt jó, hogy ál­landóan a kaja járt az eszem­ben. Úgy jártam, mint az egy­szeri ismerősöm, akinek az or­vos csak almát rendelt. Mást ne is egyen, csak azt! Meg is tartotta! Azt hiszem négy nap alatt négy kilót hí­zott. Ez alatt megevett közel negyven kiló almát. Mással is próbálkoztam. Szi­gorú diéta volt ez is. Semmi kalória, semmi zsír! Haszna nem sok akadt. Szin­te úgy jártam a városban, mint a kiéhezett kóbor kutyák. Kí­nomban be-betértem egy-egy ko_csmába, ha már nem ehetek, legalább igyam valamit. Egy dekával sem lettem soványabb, és hajszál híján elvonókúrán kötöttem ki. Azt hittem már, nem lesz semmi mentség, míg végre ki­segítettek a bajból. Ajánlottak egy tökéletes fogyókúra recep­tet. A lényege nagyon egyszerű. Az ember nemigen eszik mást, mint tojást. Ehet egyszerre hár­mat is! Ez a nekem való kúra! Én születésemtől fogva utálom már a tojást. Ha sátoros ünnepen, húsvétkor például, le tudok nyelni egyet, akkor elég is. Ha nincs, mitől hízzon az ember, akkor fogy! Ez az egyszerű igazság. Attól a ronda tojástól ugyancsak nem fogok elhízni. Még kísértés sem lesz. A fe­leség szintén diétázik. Ö kap­ta a receptet is, tehát nem fog főzőcskézni sem. Inni sem le­het. Az is beletartozik a kúrá­ba ! Ahogy a receptet nézem, a lélekzésen kívül minden tilos. Dőzsölni egyedül abból a ron­da tojásból lehet. Tilos tehát a nejem átkozott kosztja is. Ezekután sumákolhat nekem, hogy csak egy kicsit!... — Nem asszony! Nézd meg a diétát! Valami, kevés grape fruit, meg a tojás ... Én abból dőzsölök. Két hét múlva egy karcsú fiatalember fog föl alá járkálni, aki mindent szívesen megeszik, kivéve a tojást! De akkor már nem kell kúrálni ma­gam, mert lefogytam hat-hét kilót, és nyugodtan nézhetek a sorsom elébe! Nem kell többé arról panaszkodnom, hogy mit nem szabad. Egy karcsú embernek min­dent szabad. Áldja meg az Is­ten, meg a diéta! Szöllősy Kálmán

Next

/
Thumbnails
Contents