Dunántúli Napló, 1980. január (37. évfolyam, 1-30. szám)
1980-01-06 / 5. szám
Dunántúlt Tlaplö 1980. január 6., vasárnap A15 éves INTRANSZMOS Világóceán Az emberiség kincsestára Kicsit elfogódottan ismerkedünk 1980-nal, amely nemcsak az új esztendőt, hanem egy új évtized nyitányát is jelenti számunkra. És ahogy ilyenkor lenni szokott, gyors egymásutánban formálódnak bennünk a kérdőjelek; erősödik a megérzés, hogy az emberiséget foglalkoztató „nagy kérdések” száma szaporodni fog, a ma még aprónak tűnő gondok, remények ezután — a nyolcvanas években serdülnek kamasszá, s hogy „megembe- resednek”-e majd, nem tudjuk, de úgy hisszük. „Ez lesz az utolsó harcunk. Ha győzünk, tovább élhetjük ezer éve megszokott életünket. Ha vesztünk, az a lappok halálát jelenti.” A prófétikus, bár kissé túlzó idézet Mikkel Eira lapp környezetvédelmi aktivista kijelentése. Mikkel társaival együtt hosszú ideje harcol az ellen, hogy a norvég hatóságok új erőművet építsenek az ország északi részén. Véleményük szerint az építkezés, s az eddig háborítatlan tájat átszelő út veszélyeztetné egyrészt az Alta folyót — pedig ezt tartják a világ lazacban leggazdagabb vizének —, másrészt akadályozná a rénszarvascsordák szabad mozgását. A rénszarvas az egyetlen háziállat, amely a sarkkörön túl is megél — a lappok életének gazdasági alapja. Igaz, a több százezres állomány állandó legeltetése A környezetvédelmi aktivistákhoz, akik az Alta folyó közelében táboroznak, sok fiatal is csatlakozik Ma még ilyen aprónak tűnő gondunk, reményünk a világóceán. Innen talán érdektelen kérdéseknek tűnnek titkai, való. jóban évszázadok óta foglalkoztatják az emberiséget. írásos dokumentum nincs rá, de köny- nyű elképzelni, milyen értetlenség fogadhatta az első jövendölést, hogy a „kék mező” majdan az emberiség bőségszaruja lesz. A kihalászott „fém. krumplik” hosszú ideig kizáló- lag a tengertan és a földtan megszállottjainak okoztak fejtörést, a szakemberek csupán a múlt század vége óta vallják bizonyosan és nyilvánosan, hogy a tengerek és óceánok kincsei nem a fantázia szüleményei — léteznek s szinte kimeríthetetlenek. Anglia királynőjének parancsára a híres Challenger-expe. díció éveken át végzett kutatásokat, s kiderítette, hogy gyakorlatilag szinte valamennyi kémiai elem megtalálható oldott állapotban a tengerekben. Egyetlen köbkilométernyi tengervíz például mintegy 25 millió dollár értékű aranyat és ezüstöt tartalmaz. A korszerű repülőgépgyártás fontos alapanyagát, a magnéziumot már 1941. óta nagyrészt tengervízből vonják ki. Energiaéhes korunkban egyenesen szenzációszámba megy a feltevés, hogy a „kék mező” legkevesebb 400 milliárd tonna szénhidrogén-kincset rejt. Kék mező - talonban Ha ilyen gazdagok a tengerek és az óceánok, akkor miért nem kezdtük el hasznosításukat már korábban? A várakozás egyik oka az idegenkedés volt Az természetes számunkra, hogy bolygónk felszínének 71 százalékát víz borítja. Mint ahogy az is, hogy a folyókon, tengereken, óceánokon utazunk, anyagokat és termékeket hatalmas mennyiségben szállítunk, halászunk. Azt elképzelni azonban még ma is nehezen tudjuk, hogy a vizek mélyén bányász- szunk, vagy városokat építsünk, idegenkedésünket erősítette, hogy a tudományos-technikai forradalom hosszú ideig nem érte el azt a szintet, ahol már felkészülten kezdhettünk hozzá a világóceán lehetőségeinek kiaknázásához. S végül, a várakozás harmadik oka: planétánk szárazföldi területei mind ez ideig biztosították a szükséges nyersanyagokat és energia, hordozókat. Üj helyzet állt elő azonban az 1973—74-es energiaválsággal. Rálátásunk a Földre, jö- vőnkre megváltozott, realistább lett. Elkezdtünk számolni, s egy csapásra kiderült, hogy szárazföldi lelőhelyeink készletei végesek, kincsei napról napra drágábbak, hogy a mezőgazdaság nem lesz képes mindenkinek előteremteni a mindennapi táplálékot, hogy az emberiség egészének fejlődése érdekében új forrásokról kell gondoskodnunk az ezredfordulóra. Ez a felismerés szűkebb szakmai körökben már korábban érlelődött, s a lehetséges megoldásokat keresve irányult a figyelem a talonban tartott világóceánra. Ennek tulajdonítható, hogy a tengerek és óceánok hozzájárulása a világgazdaság produktumához az ötvenes évektől több mint tízszerezése növekedett 1979-re. Már mintegy félAz INTRANSZMAS budapesti székháza (Potzmann János felvétele) Korunkban a szocialista országok között új típusú, komplex nemzetközi gazdasági kapcsolótok alakulnak ki. Erre jó példa a 15 évvel ezelőtt létrehozott INTRANSZMAS nevű magyar—bolgár vállalat működése is. Az iparosítás, a termelési folyamatok gépesítése és automatizálása felvetette az anyag- mozgatás és raktározás gondjait. A nehéz gépalkatrészék, öntvények mozgatása, az alkatrészek szalagszerű összeszerelése korszerű görgősorokat, szállítópályákat követel. A raktározás nehézségei is egyre égetőbben sürgették egy olyan nemzetközi összefogáson alapuló vállalat megalakítását, amely több ország kutató és tervező tevékenységéi hasznosítja az anyagmozgatással kap- csoJatos műszaki gondok megoldására. Kezdetben mindkét országban kevés tapasztalata volt a szakembereknek; sem a bolgár, sem a magyar gépipar nem volt igazán felkészült. Az üzemi anyagmozgatás fejlesztését, az automatikus rakodó- és emelőgépekkel felszerelt hatalmas ipari raktárak tervezését és megépítését csak szocialista munkamegosztás alapján lehetett elképzelni. A két szocialista ország az INTRANSZMAS létrehozásával úttörő vállalkozásba kezdett, akkoriban ugyanis még nem működtek olyan nemzetközi gazdálkodó szervezetek, amelyek hasonlóan széles körű tevékenységet folytattak volna. Ma az INTRANSZMAS az első kapavágástól a kulcsátadásig vállal mindenfajta raktárépítést és -gépesítést. A közös vállalat Szófiában és Budapesten működik. A megalakulást követő évben 700 fős létszámmal 37 millió forint értékű munkát végeztek, a múlt évben az 1760 fősre bővült vállalat termelési értéke 320 millió forintot ért el. A vállalat dolgozói közül 1200- an Bulgáriában és 560-an Magyarországon végzik munkájukat. Tervezőik, tudományos munkatársaik, közgazdászaik és tapasztalt szerelőmunkásaik már nemzetközi' tekintélyt szereztek — ezt bizonyítják a beérkező megrendelések és az elkészült létesítmények mind a szocialista országokban, mind az NSZK-ban, Irakban, Líbiában és Szíriában. Másfél évtized alatt összesen mintegy 10 ezer tervezési és építési munkát végeztek. A megrendelések beérkezése után felosztják a tennivalókat a vállalat magyai és bolgár részlege között. A rakodódarukat például Magyarország gyártja, a raktári szállítóeszközökéi Bulgária. Pneumatikus száll'tórendszert csak a bolgár ipar hoz létre, raktári automatikus vezérlőberendezést viszont Magyarországon terveznek és készítenek. Hazánkban a Ganz-MÁVAG gyártja az INTRANSZMAS részére a szükséges darukat és a nagyobb berendezéseket, a Csepel Művek gyárai pedig a raktári szállítórendszereket. Jeienlegi legnagyobb munkájukat Pakson végzik: 18 méteres, 2x160 tonna emelőképességű darupályát építenék — ezzel emelik majd át a Dunán hajókon érkező hotalmas gépeket. még ma is nomád életformát követel, de tejük, húsuk és bőrük a megélhetés forrása. Kevesen tudják, hogy nemcsak a finn, hanem a lapp nyelv is rokon a magyarral. Bár a nép eredete nem teljesen tisztázott, s vándorlásuk útvonala sem igazán ismert, any- nyi megállapítható, hogy körülbelül ezer évvel ezelőtt érkeztek mai lakóterületeikre: a Skandináv-félsziget északi vidékeire. Napjainkban legnagyobb részük Norvégiában él (20 ezer körül), s 2, 3, illetve 8 ezerre becsülik a Szovjetunióban, Finnországban és Svédországban élő lapp népességet. Egységes irodalmi nyelvük nincs, legtöbbjük ismeri annak az országnak nyelvét, ahol él. Kultúrájuk, kézműiparuk is fejlett, öltözékük nemcsak életkörülményeikhez alkalmazkodik tökéletesen, hanem színes, díszes is. Ez éppúgy vonzza a turistákat, mint az évről évre fő látványosságként megrendezett rénszarvasbefogás és -vásár. Nem mintha Lappföld ezen kívül nem nyújtana csodálatos élményeket: hóval borított síkságokat, ragyogó napsütést, néha 16 órás nappalokat, a téli sportok teljes skáláját, lazac- és pisztránghalászatot, aranymosást vagy északi fényt. A legfőbb idegenforgalmi vonzerő mégis a tiszta, romlatlan környezet. Ez magyarázza azt a féltést, ami Mikkel Eirát és társait vezérli. Kétszer akadályozták már meg az építkezések megkezdését, testükkel zárva el az utat a felvonuló munkagépek előtt. „Mi nem akarunk erőszakot” — vallja vezetőjük. A hatóságok viszont bejelentették, hogy legközelebb — akár rendőri erő felhasználásával is — keresztülviszik terveiket. (szegő) Erőmű és rénszarvasok száz állam termel ki kőolajat és földgázt a kontinentális talapzatból, illetve tesz előkészületeket a víz mélyén rejlő szénhidrogén-kincs feltárására. Egy sor az ország — így az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Fran. ciaország, Japán, Lengyelország stb. — eddig több mint száz víz alatti bányát létesített a vasérc, továbbá az ólom-, réz- és nikkel tartalmú ércek, valamint az egyéb ásványi anyagok kitermeléséhez. Előrelépés a kiaknázáshoz A látványos előrelépés ellenére a világóceán igazi hasznosítása még a jövő, jelentős mértékben a nyolcvanas évek feladata lesz. Ha teljesül, forradalmasító hatása a nyersanyag- és energiahordozó, ellátottságra, az élelmezési helyzetre, s általában az államok egymás közti viszonyára aligha lesz vitatható. A tengerek és óceánok hagyományos ásványi kincskészletét (só, magnézium, foszfor, nátrium, kálium stb.) több mint 300 millió tonnára becsülik. Csupán a Csendes-óceán középső térségében négyzetkilométerenként 21 ezer tonnára becsülik a „fémkrumplík" mennyiségét, omelyek vasat, mangánt, nikkelt, kobaltot és más fémeket tartalmaznak. Ha a tengeri kő. olaj és földgáz kitermelése marad a jelenlegi szinten, akkor 1990-ben 40 százalékkal részesedik a világ teljes szénhidrogén-termeléséből. A szakemberek a világóceánt tekintik az emberiség legnagyobb tartalék-éléskamrájának is, A tengerek és óceánok élőlényei a becslések szerint évente 130 milliárd tonnányi szerves, anyagot hoznak létre — ebből jelenleg 65—70 millió tonnányit hasznosítunk. A halászat módszereinek korszerűsítésével, tengerparti víz alatti ültetvények és telepek létesítésével a következő évtizedekben megtöbbszörözhetjük a világóceánból kitermelt élelmiszermennyiséget. A „kék mező megszelídítése” ugyanakkor olyan nagy feladat, hogy az országok külön-külön aligha lesznek képesek megbirkózni vele. Az együttműködés ezen a téren is létszükséglet. Ezt ismerte fel a Szovjetunió és az Egyesült Államok, amikor 1974-ben megállapodást kötött a világóceán közös kutatására. Az ötéves együttműködési terv valóraváltásán 17 szovjet és 22 amerikai tudományos intézet dolgozott. A világ 158 országának mintegy ötezer tudósa, nemzetközi jogásza, tengerésze és diplomatája évek óta munkálkodik egy mindenki számára elfogadható tengerjogi egyezményen. A feladat nagyságát jelzi, hogy a tengerjogi konferencia az ENSZ eddigi leghosszabb szakosított tanácskozás-sorozata, s o résztvevők ezután is minden bizonnyal szorgalmasan látogatják majd az üléseket. A tét: megakadályozni, hogy a partmenti államok kisajátítsák maguknak a világtengerek 40 százalékát. Az Egyesült Államok például, amelynek megbízottai rendszeresen részt vesznek ezeken az összejöveteleken, gyakorlati lé. péseket is tesz azért, hogy befolyása alá helyezze a nyílt ten. ger több mint 2,2 millió négyzetmérföld nagyságú területét, a világ legnagyobb gazdasági övezetét. A kontinentális talap, zat hovatartozása feszíti évek óta többek között Görögország és Törökország viszonyát, s bizonyára még sokan emlékeznek az 1973-as angol—izlandi „tőkehal-háborúra” is. Az ilyen és ehhez hasonló feszültségek megakadályozását célozza a készülő tengerjogi egyezmény. A konferencián részt vevő államok többsége már elfogadta azt az alapelvet, hogy a tengerek és óceánok kutatásának lehetőségét lehetővé kell tenni minden ország számára. Amint az egyezmény megszületik, nem lesz akadálya a „kék mező" széles körű hasznosításának, a legendák „ledöntésének" a tengereken és óceánokon. Kocsi Margit Mikkel Eira a természet romlatlanságának megőrzését tartja a legfontosabbnak
