Dunántúli Napló, 1980. január (37. évfolyam, 1-30. szám)
1980-01-28 / 27. szám
Indiában tartózkodik Giscard d'Estaing francia államfő. Képünkön: az indiai államelnök, Szandzsiva Reddi társaságában "te Afganisztán Ellenforradalmi kísérletek Kabul Az amerikai és a kínai propagandakampány nem leplezheti el azokat az imperialista mesterkedéseket, amelyek megpróbálták eltemetni forradalmunkat — állapítja meg Abdul Kader vezérőrnagy, az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt KB tagja, az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság Fórra, dalmi Tanácsának elnökhelyettese az „Áprilisi forradalom igazsága" című afgán lapban vasárnap megjelent cikkében. Az áprilisi forradalom nem volt az imperialisták ínyére. Nekik nem kell egy erős, szabad és virágzó Afganisztán. Azt akarták, hogy népünk szegény és írástudatlan maradjon, az afgán államot pedig változatlanul az Imperialisták járomszalagján tartsák. Ezért gondolták ki országunk felosztásának tervét. Afganisztán keleti részén három vagy négy tartományból szeret, tek volna létrehozni, egy Kínához és Pakisztánhoz hű bábállamot, nyugaton pedig egy másik hasonló, mesterségesen összetákolt államalakulatot. Az imperialisták álnok terveik megvalósítására a pakisztáni területen lévő 12 különleges táborban kiképzett zsoldosokat és diverzánsokat dobtak át afgán területre. A CIA és az angol titkosszolgálat Peshawarba hívta össze az afgánellenes szervezetek vezetőit, hogy „egységfrontba" tömörítse őket. Pakisztánból nemrég hazaérkezett afgánok elmondták, hogy Karachi kikötőjéből több száz teherautó szállít fegyvereket és robbanóanyagot a pakisztáni— afgán határhoz. Változatlanul árad a fegyver a karakorumi or. szágúton Kínából. A pakisztáni különleges táborokban kínai instruktorok irányítják a diver- zánsok kiképzését. Cossiga hazaérkezett Rómába Francesco Cossiga olasz miniszterelnök az Egyesült Államokban tett kétnapos hivatalos látogatásáról vasárnap visszaérkezett Rómába. Az olasz kormányfő Carter elnökkel, Vance külügyminiszterei, Brown hadügyminiszterrel tárgyalt és megbeszéléseket folytatott Kurt Waldheimmel, az ENSZ főtit- ká rával. Cossiga hazatérésekor adott rövid nyilátkozatában „rendkívül hasznosnak” nevezte washingtoni tárgyalásait, amely „az amerikai stratégia közvetlen megismerésére" adott számára alkalmat. Cossiga kijelentette, hogy „nincsenek különbségek" aközött, ahogyan ő és Carter elnök értékeli a jelenlegi nemzetközi helyzetet. Az olasz kormányfő ugyanakkor aláhúzta kormánya érdekeltségét az enyhülési folyamat folytatásában. Cossiga, aki az EGK soros elnöke, a következő napokban tájékoztatja nyugat-európai kollégáit washingtoni tárgyalásairól. Simó Endre, az MTI tudósítója jelenti: Cossiga Carter elnökkel folytatott megbeszélésein megállapította: hogy Olaszország és az Egyesült Államok kapcsolatai „rendkívül szorosak” és tovább mélyülnek. Mindketten síkraszálltak az Atlanti Szövetség pozícióinak konszolidálásáért és az Európai Gazdasági Közösség fejlesztéséért. Iránnal kapcsolatban egyetértettek obiján, hogy „minden megfelelő eszközt igénybe kell venni, hogy meggyőzzék az iráni hatóságokat az amerikai állampolgárok törvényellenes fogva- tartása megszüntetésének szükségességéről”. + ISLAMABAD: Islamabadban vasárnap Ziaul Hak tábornok, pakisztáni elnök megnyitotta az iszlám országok külügyminisztereinek első rendkívüli értekezletét. Mint ismeretes, a határozott afganisztáni tiltakozás ellenére a konferencia napirendre tűzte az afganisztáni fejlemények megvitatását. Több haladó arab ország, mint például Szíria, Algéria és Dél-Jemen lemondta részvételét a konferencián, rámutatva, hogy néhány reakciós ország az Afganisztánnak nyújtott szovjet segítség ürügyén szovjet- s afgánellenes fórummá szeretné változtatni a háromnapos tanácskozást. A vendéglátó pakisztáni államfő az értekezletet megnyitó szovjet- és afgánellenes beszédében az afganisztáni fejleményekre hivatkozva egyfajta „iszlám egységre" szólított fel. + SALISBURY: Több tízezres tömeg fogadta vasárnap Salis- buryben Robert Nugabet, a Zimbabwe Hazafias Front társelnökét, a Zanu vezetőjét, aki öt éve száműzetésből érkezett haza, hogy részt vegyen a februárban megtartandó választásokon, A Zimbabwe Afrikai Nemzeti Unió (Zanu) szombaton közzétett választási mani- fesztumában hangoztatja, hogy a párt a társadalom szocialista irányú fokozatos átalakításáért harcol, figyelembe véve az ország történelmi és társadalmi realitásait. A dokumentum a női egyenjogúság és a vallás- szabadság biztosítását és a kisebbségek jogainak tiszteletben tartását hirdeti meg. + NEW YORK: Az Illinois állambeli Albion térségében kisik. lőtt egy tehervonat, amelynek megsérült tartályaiból mintegy 70 tonna mérgező anyag ömlött ki. A környező települések lakosait evakuálták, a tehervonat személyzetét mérgezési tünetekkel kórházba szállították. 1 TO-IG KERESÜNK MEGVÉTELRE. MECSEKVIDÉKI VENDÉGLÁTÓ VÁLLALAT FENNTARTÁSI ÜZEME. Telefon: 12-115, 14-125. + KAIRÓ: A félhivatalos AI Ahram egyiptomi napilap vasár, napi számában jelezte, hogy Kairó „megtorló intézkedéseket" tervez azon arab országok ellen, amelyek az Izraellel kötött különbéke elleni tiltakozásul diplomáciai és gazdasági szankciókat rendeltek el Egyiptom ellen. A napilap szerint az egyiptomi intézkedéseket Szadat elnök a hétfőre tervezett parlamenti beszédében jelenti be. Mint ismeretes, múlt év márciusában, az egyiptomi—izraeli különbéke aláírása után Szudán, Omán és Szomália kivételével valamennyi arab ország megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Kairóval és leállította az Egyiptomnak nyújtott gazdasági segélyt. + BEJRÚT: Izraeli páncélos csapatok mozgását figyelték meg szombaton a késő esti órák. ban az izraeli—libanoni határ mentén — közölte Bejrútban a Wafa palesztin hírügynökség szóvivője. A csapatok Metullo környékén átlépték a határt és Kleat és Marjayoun dél-libanoni jobboldali keresztény erősségek felé tartanak — mondotta a szóvivő és rámutatott, hogy a hír olyan időben érkezett, amikor egy Izraeli támadás lehetőségéről jelentek meg cikkek a libanoni sajtóban. Kivégzések Tabrizban Tabrizban szombaton este kivégezték az iráni légierő négy katonatisztjét (a légierő egyik parancsnokát, egy főtörzsőrmestert és két szárnysegédet). Ot további katonai személyt tíztől tizenhárom hónapig terjedő börtönbüntetésre ítéltek. A forradalmi bíróság a légierő katonatisztjeit a hónap elején Tabrizban kitört lázadás megszervezésében és a lázadók támogatásában találta bűnösnek. ♦ + MOSZKVA: Washingtonban minden kétséget sietnek eloszlatni aziránt, hogy milyen külpolitikai irányvonalat választottak az Egyesült Államok kormányzó körei — állapítja meg vasárnapi nemzetközi szemléjében a moszkvai Pravda Carter elnök hagyományos, „az unió helyzetéről" szóló beszédét kommentálva. A Pravda rámutat, hogy Carter beszédének tengelyét a leplezetlen, harcias hege- monizmus képezte. A kongresz- szus két házának együttes ülésén elhangzott beszéd szelleme és betűje egyaránt azt bizonyította, hogy az Egyesült Államok nyíltan és egyértelműen „vezető szerepet" követel magának a világban, azaz jogot formál arra, hogy ráerőszakolja akaratát minden más népre. + MOSZKVA: Andrej Gromi- ko, az SZKP KB Politikai Bizottságának 1 tagja, a Szovjetunió külügyminisztere vasárnap Moszkvából hivatalos baráti látogatásra a Szíriái Arab-Köztársaságba utazott. + BELGRAD: Nagy fejfájást okoznak a vadászoknak a boszniai Sátor, íadovnik és Ignjat hegyekben garázdálkodó farkascsordák. A magas hó miatt menekülni képtelen őzek esnek áldozatul az éhes ordasoknak, a farkasok valóságos mészárlást vittek véghez. A boszanszko- grahovói vadászok hajtóvadq. szatot szerveztek. de a vadászat a nagy hó miatt sikertelen maradt. Több éves emigráció után hazatért Rhodesiába Robert Mugabe (középen). Képünkön: a Zimbabwe Hazafias Front társelnökét sok ezer ünneplő híve fogadta A DOMBÓVÁRI UNIÓ IPARI SZÖVETKEZET FELSŐFOKÚ VÉGZETTSÉGŰ TERMELÉSI ÉS VEZETŐI GYAKORLATTAL RENDELKEZŐ keres. Bővebb felvilágosítást ad a szövetkezet személyzeti vezetője. Dombóvár, Köztársaság u. 10. Telefon: 14-76. Hoower felelős Pearl Harborért Egy kettős ügynök memoárja H a beletekinthetnénk egy második világháborús kémtörténetet olvasó agyába, vajon mit láthatnánk? Alighanem furcsa képeket, gondolatokat. Valahol a régmúltban ott csetlik- botlik o sikert sikerre halmozó rokonszenves ügynök, akinek szurkolunk, kint az ablakunk alatt bőg egy motor, a rádió pedig híreket mond. Közben ki kell kapni a dugót a konnektorból, hogy el ne égjen a kávéfőző gumigyűrűje, pénzt kell keresgélni, mert éppen csönget a villanyszámlás. A rádió Tito elnök egészségi állapotáról közöl híreket, a Tv- híradóban pedig Carter „doktrínáját” kommentálja Ipper Pál. A holnapi munkanapra is gondolunk persze, a soron következő értekezletre és közben néha berág a gyomrunk: mi a baja már megint Z.-nek velünk. Lassan csordogál az olvasásra kicsikart, egyéb teendőktől elcsent idő. Kristályos, egyértelmű képek és homályos, tompa szünetek futnak át az odafigyelésre nehezen rábírt agyon. Jelenné válik a múlt és hol megkettőzi, hol pihekönnyűvé teszi a tényleges jelen tonnányi súlyát. Olvasok. Dusko Popov Kettős ügynök voltam című, nemrég megjelent könyvét szorongatom, hátha sikerül kiszorongatnom belőle néhány érdekes második világháborús információt, esetleg néhány órányi kikapcsolódást, szórakozást. Popov — most már nyugodtan elmondhatom róla — fölöttébb érdekes em'ber és okik vonzódnak az ilyenek iránt, könnyedén megköthetik vele a maguk bosszankodás- mentes ismeretségét. A dub- rovniki születésű fiatalember a háború kitörésekor az akkori előkelő családok arany- ifjainak gondtalan életét élve csöppent a „láthatatlan front" katonái közé és mint ilyen valóságos karriert futott 'be az angol hírszerzés berkeiben. Most, hogy a hivatali titoktartás nem kötelezi már, maga is beállt a memoárírók hosszú sorába, hogy közreadja sajátos tapasztalatait. A katonai memoárirodalomnak, mint ő maga is állítja, két eléggé tipikus változata van. Az egyik típusra a tényszerű, szárazabb leírás jellemző, a másikra pedig a fordulatos, színes előadásmód, a regényesség. Dusko Popov ez utóbbi változat képviselője, nemcsak őzért, mert nem szereti az unalmas dolgokat, hanem azért is, mert az ő eíbeszélnivalója eleve ilyen. A cselekmény 1940 körül kezdődik és 1945 májusáig tart. Popov egyszerre lép be az Abwehrhez és oz angol titkos szolgálathoz. Kettős ügynöki szerepet vállal az angolok oldalán. Az ilyen ügynök, ha megbízhatónak nyilvánítják, sokat tud ártani tényleges ellenségének, hiszen elég az, ha a rengeteg pontos és megbízható, ugyanakkor stratégiai szempontból jelentéktelen adat közé dön. tő helyzetben becsempész egy stratégiai dezinformációt. Ilyen helyzetet jelentett például a normandiai partra szállás, amelynek pontos helyét és időpontját illetően Popovnak és az angoloknak sikerül alaposan félrevezetni a németeket. A könyv szerint ezzel emberéletek ezreit mentették meg, miközben a náci erőiket másutt kötötték le. A szerző ezt oz eseményt úgy mutatja be, mint hírszerzői tevékenysége fénypontját, legnagyobb sikerét. Átfutott o kezén egy másik történelmi jelentőségű információcsokor is. Előzetes értesülései voltak arról, hogy a japánok meg akarják támadni Pearl Harbort. Információit el is juttatta az FBI-:hoz, ahol azonban Hoower, a cég hírhedt vezetője egyszerűen elsüllyesztette azokat. Popov könyvében nyíltan vádat is emel Hoower ellen, kendőzetlenül felelőssé téve a csendes-óceáni áldozatokért. Hoowernek és az FBI-nak, mint o szerző írja, nem volt semmiféle komolyabb hírszerzői koncepciója. Kisszerű ügynökökre vadásztak és ha elfogtak egy ilyent, nagy csinnadrattával adták a világ tudtára, milyen kitűnően dolgoznak. Egy volt számukra a fontos, az önadminisztráció, sóját fontosságuknak a hangsúlyozása — állapítja meg Popov. A hongzatosságról, a látszatkeltésről szóló megállapításai egy mai tv-nézőnek is sokat mondhatnak arról, amit naponta lát, hall Amerikáról. Hoowerék puszta „idegen- gyűlöletből" csaknem lebuktatták o németeknél ezt az igazán eredményesen harcoló katonát. E gyre gyorsabban csordogál az ilyen könyvek olvasására kicsikart, egyéb teendőktől elcsent idő. Múlt és jelen találkoznak az óra számlapján és bent az agyban. Érdemes odafigyelni az efféle találkozásokra. Érdemes megbecsülni ezeknek a találkozásoknak oz ingyen szerzett, de egyáltalán nem értéktelen tapasztalatait. Bebesi Károly A Baranya megyei Baromfifeldolgozó és Forgalmazó Közös Vállalat fai kÍO Jelentkezni lehet a gépkocsijavitó műhely vezetőjénél, Pécs, Xavér u. 19.