Dunántúli Napló, 1980. január (37. évfolyam, 1-30. szám)

1980-01-20 / 19. szám

DN HÉTVÉGE 10. MŰSORAJÁNLAT 1980.-JANUÁR 20. Televízió A televízió Mesék felnőtteknek című sorozatában január 25-én, pénteken este 20 órakor a Gulliver az óriások országában című, színes magyar tevéfiimet vetítik melyet Jonathan Swift művéből — Szentkuthy Miklós fordítása révén Altona« L. Lajos irt tévére. A címszerepet Kozák András alakítja, de játszik benne Szokolay Ottó, Drahota Andrea, Bencze Ferenc, a képünkön látható Szír tes Ági, Fönay Márta, valamint az újvidéki költő-színésznő. Ladik Katalin is. Rendezte Rajnai András, Január 22-én, kedden este 21 órakor a második műsoron ismét vetítik a Kihajolni veszélyes című, magyar filmet, melyben Tóbit, a forgalmistát Bodrogi Gyula alakítja, a potyautas fiatalembert Szikora János, Ferke hűtőházi alkalmazottat Bencze Ferenc, a pénztárost Kiss Mari, Hűtős Tamást pedig Koltai Róbert A törté­net: egy fiatalembert, építőtáborból hazafelé menet leszállítanak a gyorsvonatról, mivel bejelentette- nincs jegye. így került Alma­mellékre, ahol furcsa dolgokat tapasztalt Képünkön: Bodrogi Gyula és Bencze Ferenc. A hétfőn 17 óra 5 perckor kezdődő HANGADÓ az al­bérletben élő fiatalok gondjai­val foglalkozik. Az 55 perces ifjúsági magazin vendégei a főbérlő és az albérlők kapcso­latának etikai, jogi és erkölcsi kérdéseire válaszolnak. A mű­sor ideje alatt is élő 10-424-es telefonszámon már délután 2 órától várja o hallgatók kér­déseit a HANGADÓ szerkesz­tője: Görgényi Zoltán. A Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat új, korszerű telephelyet épít Pécsett, a Pel- iérdi úti elágazásnál. A kor­szerű telephely megépítésének célja, hogy termelékenyen dol­gozó üzemeket hozzanak létre, így az építkezéseket meg lehet majd gyorsítani. Ennek lehető­ségeiről szól Laky Rudolf ked­den 17 óra 15 perckor kezdő­dő KORSZERŰBB ÜZEMBEN - KORSZERŰBB MUNKA című riportja. Utána a nótakedve­lőknek a kedvelt pécsi énekes, Bízó József legújabb stúdió- felvételét mutatják be, kísér Oörömböző Géza és népi ze­nekara. Szerdán László Lajos szerkeszti a HÉTKÖZBEN című aktuális zenés magazint, mely olyan időszerű témákkal fog­lalkozik, mint a zárszámadás, az export—import mérleg, ai szö­vetkezeti üzemek tevékenysége. Csütörtökön újabb adásá­hoz érkezik Simon Márta: FÜLD, VIZ, LEVEGŐ című kör­nyezetvédelmi sorozata, mely ezúttal a szeméttel foglalkozik. A háztartási hulladék ugyan­úgy gyűlik az új lakptelepe- ken, mint a belvárosban, egy­re nagyobb gondot okozva. Az üdülőövezetekben gyakran a táj szépségét és természetesen az ember környezetét rontja a nem is kukákban, hanem ki­mustrált edényekben elszállí­tásra váró melléktermék. Saj­nos, nem mindig azért, mert a lakók vagy az üdülők igényte­lenek. A legális szemétlerakó- helyek száma kevés. Gyakori panasz, hogy a háztartási sze­metet azért viszik pl. oz erdő­szélre, mert nem tudják hol el­helyezni. Pénteken ismét jelentkezik — a téli szünet után — a Jókai téri zeneműboltból a fejtörő­A kis Valentinó Szélesebb forgalmazásra hétfőtől kerül A kis Valentinó című magyor film, Jeles András rendezd első al­kotása, Kedvező sajtóvisszhangot ka­pott a film bemutatása alkalmával, témaválasztása és művészi megfor­málása okán egyaránt. Jeles András főhőse egy fiatal fiú, aki egy napon nem adja tel a pos­tán a rá bízott 15 ezer forintot. Mit csinál oz összeg birtokában? Meg­valósíthatja-« ^elképzeléseit? Ad-e le­hetőséget az értelmes életre a pénz? — ilyen s hasonló kérdéseket tesz fel a film. A jövő héten mutatják be A mada­rak is, a méhek is . . . című amerikai természetffSmet es az Orvosság a téle- em ellen című színes szovjet bűn­ügyi fűmet I Hívja a 10­Hang-adólól a Vasárnapi vendégségig játék, melynek helyszíni felvé­tele szerdán délután 5 árakor kezdődik és amelyre szeretet­te! várják a játékos kedvű ze­nebarátokat. Érdemes a vetél­kedőn részt venni, hiszen a Zeneműkiadó és a Hanglemez- gyártó Vállalót értékes aján­dékait nyerhetik el a helyes választ adók. VASÁRNAPI VENDÉGSÉG­BEN . . . címmel indul új soro­zat, mely havonta egy vasár­nap estén invitálja vendégség­be a rádióhallgatókat egy-egy közismert dél-dunántúli sze­mélyhez. Ez alkalommal a pé­csi zenei életben hosszú évti­zedeken keresztül fontos sze­repet betöltő Agócsy László­hoz kopogtat be a mikrofon, de meghallgathatjuk Vadász István néhány lemezérdekessé­gét, valamint Koncz Zsuzsát, aki viszont Pécs vendége volt. A műsorban Sólyom Katalin, a Pécsi Nemzeti Színház mű­vésznője működik közre, aki többek között Galambos: Lászió új verseskctetébői mu­tat be szemelvényeket, A mű­sor szerkesztője, dr. Nádor Ta­más egy érdekes archív-felvé­telt is közread: Csehov: A botrányos műremek című no­vellájának rádióváltozatát, melynek főszerepeit Tomanek Nándor, Fülöp Zsigmond, Som­ló Ferenc, Dariday Róbert, Fülöp Mihály játszotta a mik­rofon előtt, jó két évtizeddel ezelőtt. . . Könyvet a kirakatba! A szerb-hcrvát nyelvű mű­sorban hétfőn a nemzetiségi kultúra közvetítőiről szól Fran- kovics György felsőszentmár- toni riportja. ,,Könyvet a kira­katba" címmel ugyanezen a napon Milankov Annával, az Állami Gorkij Könyvtár mun­katársával beszélgetnek. Szer­dán „Tenni a dolgainkat" címmel Kovácsevics Márkkal, a siklósi járási-városi pb. első titkárával készített interjút köz­vetítik, a riporter: Filákovity István. Ligyancsak ő szerkeszti a vasárnapi műsort. Ez a cso­datevő emberi kézről szól, amely csákányt ragad és ze­nél, áld és simogat, ír és ol­vas ai vakok számára. A német adásban hétfőn a komlói Carbon cipőgyárból je­lentkezik Reil József, A szer­dai ifjúsági műsorban sorozat índui a fiatalok kapcsolotárói- Az I. rész: Barátnők. Három évvel ezelőtt költözött négy lány a pécsi középiskolai kol­légium egyik szobájába. Az idegenek barátok lettek. Mit jelent a barátság? Mennyiben játszott szerepet a barátság kiafakuiásában az a tény, hogy mindannyian nemzetiségiek? Ezekre g kérdésekre keres vá­Elveszett paradicsom, A gyáva II Sarkadi-életmüsorozat eisä kötele „Dózsa György szelleme la­kott benne társbérletben Krúdy homokfuton vágtató hőseivel" - írja Illyés Gyula irodalmunk egyik’ legbonyolultabb, felol­datlan kettősségek erőterében elő egyéniségéről, Sorkadi Im­réről, akinek életútja és írói pályája elválaszthatatlanul ösz- szefonódott a háború utáni másfél évtized történetével. Re­gényírói munkássága a móriczi hagyomány tudatos vállalásá­val és folytatásával indul, de a népi irodalom szigorú valóság­tisztelete ugyanúgy nyomot hagy prózáján, mint ahogy ben­ne vibrál o modern irodalom gondolati igényessége is. Egy­szerre voit kedvenc írója Tolsz­toj és Andre Gide. A boldog ember Móricz Zsigmondja és az Iszony Németh Lászlója. Ezt bizonyítja regényírói munkás­ságának két fontos pólusa: a Gái János útja és A gyáva. Kö­zülük ez első Veres Péter Fá- lyamunkásak-ja és Szabó Pál Isten malmai című regénye mel­lett a paraszti felszabadulás maradandó értékű művészi do­kumentuma, A másodikban a „látványos teljesítményekkel való önérdekű parádézóst", az alkotó éíetre való képtelensé­get és gyávaságot állítja pel­lengérre főhőse alakjában. Re­gényírói pályájának e két pó­lusa között olyan remekek sora­koznak, mint a- Tanyasi dúvad (amelybő! a Dúvad című nagy sikerű film született), a Vihar­ban, a Bolond és szörnyeteg (az Elveszett paradicsom című kitűnő drámájának regényelőz­ménye), amelyekben kivételes művészi erővel ragadta meg a szocialista építés kezdeti évei­nek társadalmi összeütközéseit s az új társadalom alapvető erkölcsi problémáit. Kötetünk­ben két, eddig még kötetben nem publikált regénye is sze­repel. Az Eimentek-visszaiöttek a felszabadulást követő évben született, és a Szabad Szó cí­mű lapban ielent meg folyta­tásokban. A hadifogolytábor­ban játszódó történet közvetlen egyszerűségével és mélysége­sen humánus szemléletével, clakóbrázolásávol ragadja meg az olvasót. Hagyatékából került elő az Oszlopos Simeon, a nagy sikerű dráma korai (1948) regényfeldolgozása. Kötetünk a Sarkadi-éietmű- sorozat első köteteként jelenik meg, immár második kiadás­ban. A következő kötetekben — egész munkásságát felölelve - drámái, novellái, tanulmányai, publicisztikája olvashatók majd Sorokban ÚJ KÖNYVEK Auer Kálmán: Fényképe­zőgép ma és holnap. Gon­dolat zsebkönyv — Cooper, J. F.: Az utolsó mohikár» — Ébred a dzsungel. Del­fin sorozat — Erdődy János; Őrségváltás az Óceánon — Európa autóatlaszai — Ger­mán, kelta regék és mon­dák - Kriszten György: Tai- vasztól tavaszig a szőlőben — Kusche, Lawrence David: A Bermuda-háromszög rej‘- télye megfejtve - Lomb Ka­tó: Egy tolmács a világ kö­rül — Magyarország autó­atlaszai — Mánya Anno: Gergő. Már tudok olvasni sorozat — Molnár Gábor: Éjbe zuhant évek — Petro- vácz István: Nevelem a családom — Pöttyös sorozat — Rubinstein, Sz. L.: Az ál­talános pszichológia alap­jai I. II. IFJÚSÁGI HÁZ Január 20-án, 18—22 óráig a Szélrózsa klub Kri­miközeiben c. estje. Előadá­sok és beszélgetések a va­lóságos történetekről, a fel­derítés módjáról és a bűn­üldözésről. Vendégek: Kris­tóf Attila — író, Bodnár Imre — egyetemi adjunk­tus, a B, m.-i Rendőrfőkapi­tányság szakértői. Január 23-án és 24-én 19 órakor: Műsoron: Moliere: A fös­vény. Jcnuár 26-án, 18— 22 óráig a Jazz Presszó ke­retén belül Csányi Attila j „A tradicionális jazz re- | mekeí" cimű előadása. ; Kamarakoncert: Dés Lász­ló -guartett. Január 25-én, pénteken az utazás iránt érdeklődők számára indított Fiatal Utazók Klubjának akikt iá foglalkozása és tagfelvételi napja. HANGVERSENY Január 24-én, este fél 8 órakor a Liszt Teremben 3. Mesierbérieti hangverseny. PAVEL GERDZSIKOV (Bul­gária) dalestje. Zongorán kíséri: VERA BAEVA (Bulgá­ria). Január 27-én, délelőtt 11 órakor a Liszt Terem­ben ,,Matiné''-bérIet. MOHÁCS Január 23-án, 19.00 óra­kor a Bartók Béla Művelő­dési Központban Szirtes Adóm előadóestje. KOMLÓ Január 21-én, 17.30 és 19.30 órakor az Úttörő- és Ifjúsági Házban „Szőlő­kacsok", Almási Éva érde­mes művész és Balázsovit's Lajos előadóestje. : Hanglemez Úton a Hold felé Úton a Hold felé — ez a címe a népszerű magyar pop-rock együttes, a Mini uj nagylemezének. Török Adóm, Németh Károly, Kunu László és Balogh Jenő zenekara nyolc kedvelt dalát énekli- íötssza a lemezen. Film... Film... Film... ' Film....

Next

/
Thumbnails
Contents