Dunántúli Napló, 1980. január (37. évfolyam, 1-30. szám)
1980-01-13 / 12. szám
DN HÉTVÉGE 6. TÁRSADALOMPOLITIKA 1980. JANUÁR 13. Fogászati és a gyermekorvosi rendelő Kilencszázhatvanöt ház, s ezekben több mint 3000 ember. Esténként 1057 tv-készülék képernyőjén kéklik fel a fény Mágocson. Ha minden „helyileg illetékes" gépkocsi otthon van, akkor 415 tulajdonos dugja zsebébe a slusszkulcsot. Egy büszkén emlegetett tornaterem a diákságnak és egy, a múlt évben közel hét hónapon keresztül csendes művelődési ház. A háztáji gazdaságokban ezerszám a pulyka. És körben három apró kis település, a társközségek: Alsómocsolád, Me- kényes, Nagyhajmás. Két szakmával Akik mertek változtatni I Egyikük sem tegnap kezdte a dohánygyári munkáját. Milics Ilona tíz, Puskás Imréné, pedig 12 évvel ezelőtt lépte át először a gyár kapuját. Mindketten szakmunkás-bizonyítvánnyal érkeztek, de itt takarítónőként kezdtek. Ma már dohányfeldolgozó-ipari szakmunkások. Szeretik munkájukat, itt akarnak maradni. A mágocsiak jó része a termelőszövetkezetben, a MEZŐGÉP gyáregységében, a Cár- bort konfekcióüzemében, s a Bikali Állami Gazdaságnak a mágocsi községi közös tanács igazgatási területén levő különböző, jórészt az állattenyésztéshez kötődő üz'emeiben, telepein dolgozik. Ezeket a gazdasági egységeket azonban nemcsak ebből a szempontból kell Mágocson megemlíteni. Jellemzőjük az is, hogy komoly mértékben segítik o községfejlesztést. Messze már az az idő, amikor az otthoni kis gazdaságokon és a birtokokon kívül csak az agyagipar adott munkát az embereknek ezen a környéken. Most már a foglalkoztatottak nagyobb hányada az iparban keresi meg a kenyerét. A régi hagyományokat egy téglagyár képviseli, 76 dolgozója van. Fazekas már nin- csen. j. Kell a tégla.- Ebben a tervidőszakban 48 lakás épült Mágocson — mondja Sziveri Mátyásné tanácselnök. - Ebből 19 az utóbbi évben. Folytatjuk az építkezést, mert úgy véljük: a községnek van jövője. — Mágocson nem csökken a lakosok száma — tette éhhez hozzá Vincze István vb- titkár. — Bár sok az ingázó, de amennyien eljárnak — körülbelül 250 ember - annyi jön is ide dolgozni. Közlekedésük megoldott, a munkahelyei: szervezik saját buszokkal. ... Ha úgy tekintenénk, hogy Mágocs és az itt működő gazdasági egységek kapcsolata pusztán a munkaerőforrás- munkáltató viszonyra korlátozódik, túl egyszerű lenne a képlet. A tanácson és a pártbizottságon hallott vélemény szerint nincsen az elmúlt öt-hat évben elkészült létesítmények között olyan, amelyikben ne lenne benne „a keze” valamelyik gazdasági egységnek, elsősorban a termelőszövetkezetnek vagy a MEZŐGÉP gyáregységének. Pedig a sor tekintélyes: gyermek- és fogszakorvosi, illetve körzeti orvosi rendelő, tornaterem, utak, járdák, gyermekjátszóterek, bölcsőde és óvoda átadásának örvendhetett a község lakossága. Hegedűs Lajos tsz-elnökhe- lyettes: — A művelődési ház munkáját 150 000 forinttal támogatja a tsz. Az óvodának és a napközinek 110 000 forintot adunk. Gondolunk az orvosi rendelőre is: a Bikali ÁG-val közösen segítjük a fenntartását, mi 10 000 forinttal. Az augusztusban átadott 15x30 méteres tornaterem felépítésében — amellett, hogy a szövetkezetünk vállalta a kivitelezést — ugyancsak komoly társadalmi segítség van. A sor azonban nem teljes. Már csak azért sem, mert a termelőszövetkezetnek nem egyedül Mágocsra és társközségeire kell figyelnie. A tsz-hez tartozik ugyanis Köblény és Szalatnak is. A jó hírű mágocsi Béke Tsz az 1979-es évet várhatóan több mint 200 millió forintos termelési értékkel zárja. Az aktív dolgozók száma 800 körül van, fele mágocsi. * Egy házzal odébb — pontosabban 7 kilométerre - van Alsómocsolád, a legrégebbi és legkisebb társközség. „Otgon. dokkal küszködnek", mondják jellemzésül a közös tanácson. Bővebbet erről —és a községről - Kiss Károlytól, a 70 éves H'NF-titkártól hallottunk. — Többen születnek most már itt, mint ahányon meghalnak. Néhány év múlva jellemzően jó lesz a községben a népesedési statisztika — mondja. — Az emberek jó része az állami gazdaságban, a tsz-ben, az erdőgazdaságban, a MEZŐGÉP-nél, az útfenntartóknál dolgozik. Minden munkanap kora reggelén öt busz jelenik meg itt, viszi az embereket. Na és az utak: a község négy utcája közül csak egynek van szilárd burkolata, a Petőfi utcának. Tavaly készült el társadalmi munkában. Több mint 1100 tonna követ — a régi vasúti töltésből származott - terítettek el az itt lakók. Tavasszal nekikezdünk a Rákóczi utcának is. A székhelyközségben levő családi házakon látszik, hogy a mágocsiak jól keresnek. Nem kis része van ebben a pulykának. A tsz-szel kooperálva a háztáji gazdaságokban nevelik, sok helyen évente 1000 darabot is. összesen 148 vagon pulyka származik a háztájiból, a tsz pulykatelepéről 119 vagon. Munka és jó üzleti érzék van tehát a jólét mögött. Egyebek mellett abból is meglátszik ez, hogy 929 lakásban már csapból folyik a víz. A szennyvízzel azonban már gondok vannak és ennek gyors megoldása nem is vá fható. A fiatalok szívesen építkeznek - például az Ifjúsági Lakásépítő Szövetkezetbe tömörülve - a községben. Vagy építkeznének, csak hát a közeli Dombóvár néhányukat már „elcsábította”. Ott ugyanis jelenleg még könnyebb közművesített lakáshoz jutni. Nem véletlen, hogy a tsz vezetői közül heten Dombóvárról járnak ki Mágocsra dolgozni. Pár évvel ezelőtt még csak egy ilyen volt. Ha már a lakásnál tartunk: a Bikali Állami Gazdaság — hallottuk a mágocsiak, alsó- mocsoládiak panaszát — csak azoknak a dolgozóinak a házépítését támogatja, akik az ÁG székhelyén építik fel új otthonukat. Zámbó István, az ÁG igazgatója: — Nincsen ilyen megkötés. Akik például Alsómocsoládon laknak, az állattenyésztéshez kötődő környékbeli munkahelyeinken — a sertésgondozóban, a nyúltelepen, a takarmányfeldolgozóban, vagy a még épülő halfeldolgozó'ban keresik kenyerüket — minden további nélkül számíthatnak az állami gazdaság támogatására, ha házat akarnak építeni. Tény viszont, hogy az ÁG központjában dolgozók csak Bika- Ion építhetik fel a támogatás segítségével családi házukat. * Mágocson határozottan válaszolnak: úgy érzik, hogy a község, a tanács megfelel a vele szemben támasztott követelményeknek. Büszkék például az alapellátások megoldottsá- gára. Nagyon jól megszervezték az egyedül maradottak szociális gondozását is. Ha azt kérdezzük a tanács vezetőitől, hogy mit hallgatnának el szívesen, arra panaszkodnak: nem vigyáznak a mágocsiak eléggé a község tisztaságára. — A kerítésen kívül is rendnek kellene lennie! — mondják. Mészáros Attila Milics Ilona az újpetrei általános iskolában tanult, Peterd- ről járt oda. Szülei ösztönözték, hogyha befejezi az általánost, menjen középiskolába. Ő a közgazdaságit választotta —akkor még technikum volt —, de nem sikerült a felvételije. A Nagy Lajos Gimnáziumba jelentkezett, de meglehetősen kedvetlenül tanult, lazított is, s egy év múlva kiiratkozott a gimnáziumból. Édesapja azonban nem hagyta annyiban: rábeszélte, hogy szakmát tanuljon, és Ilona a Pécsváradi Mezőgazdasági Szakmunkásképzőben folytatta a tanulást. Állattenyésztő lett. A Pécsi Állami Gazdaság szentkúti sertéstelepén állt munkába 1970-ben. Nyolc hónap múlva azonban felmondott: — Nem tudtam megszokni azt a munkát — mondja. Nagyon nehéz volt nekem és sehogy- sem tetszett, amit csináltam. Akkoriban sokat gondolkodtam azon, hogy miért nem találom a helyem, de az okát nem tudtam pontosan meghatározni. Lehet, hogy még mindig a köz- gazdasági után vágyakoztam, de ugyanakkor igazat adtam édesapámnak, aki szakmatanulásra buzdított, és a szakmunkásképzőben jól is tanultam. Végül odáig jutottam, hogy megkérdeztem magamtól: „Beletörődsz, hogy így alakult, vagy megpróbálsz változtatni?” Az utóbbi mellett döntöttem. Egyetlen támpontom az volt, hogy olyan munkahelyet találjak, amelynek azért valami köze van a mezőgazdasághoz, mert a szakmunkás-bizonyítványomat nem akartam örökre sutba vágni. Ha örökre nem is, egy időre azonban félre kellett tennie. A dohánygyárban takarítónőnek vették fel, az előkészítő osztályra. Egy év múlva azonban meg. kérdezték, hogy van-e kedve megtanulni a dohányfeldolgozó szakmát, s mikor igent mondott, beosztották a termelésbe. Kocsányi vágott és a munka mellett tanult. Évekig minden rendben ment, mígnem tavaly jött a hullámvölgy: — Szerettem a munkám, a munkahelyem, de fizikailag egyre jobban elfáradtam. Mindig rosszabbul éreztem magam, sokat betegeskedtem. Ráadásul szégyelltem is magam, hogy mások jóval régebb óta itt dolgoznak és bírják, én meg nem. Szentkút-puszta is gyakran eszembe jutott, hiszen onnét is elsősorban a nehéz fizikai munka miatt jöttem el változást re. mélve, és itt sem alakult másként. Nem láttam kiutat — fölmondtám. Egy-két nap múlva szóltak, hogy az igazgatónk beszélni szeretne velem. Arra Milics Ilona volt kíváncsi, miért akarok elmenni. Mikor elmondtam, hogy úgy látom, itt sem találom meg a helyem, nem vagyok képes jól helytállni a munkámban, azt javasolta, először próbáljuk meg a gyáron belül megkeresni a megfelelőt. A készáru ellenőrzőben épp volt üres hely, igaz, kevesebb fizetésért, de könnyebb munka. Nagyon örültem neki. És azóta elővehettem a pécsváradi szakmunkásbizonyítványomat is, Tavaly elkezdtem a szentlőrinci mező- gazdasági szakközépiskolát. Ez a bizonyítvány most kamatozik. Rövidebb idő alatt szerezhetem meg a szakközépiskolai érettségit ♦ Puskósné sem tett le még a szakközépiskola elvégzéséről, pedig ő elkerülte a negyedik X-et. Szegedről jött Pécsre. Még a Tisza-parti városban végezte el az irodai szakiskolát, de Pécsett ezzel a képesítéssel akkor nem kapott megfelelő állásit Szakképzetlen eladóként helyezkedett el először a vendéglátóiparban. Munkahelyi büfét vezetett. Közben különböző tanfolyamokat végzett — többek között a presszógép és hűtőszerelőit — majd megszerezte az eladói és a boltvezetői képesítést. Egy zöldségboltot vezetett, amikor a második gyermeke született: — Kicsi volt a forgalom, kevés a fizetés — és még kevesebb az az idő, amit a gyerekekkel tölthettem — mondja. Úgy gondoltam, hogy a gyári fizetés és munkaidő kedvezőbb lesz számomra. Egy ismerősöm segítsénével — aki már régóta itt dolgozott — választottam a dohánygyárat. Kezdetben takarítottam, selejtet bontottam, esetleg csomagot szedtem. Akkor kerültem gépre, amikor az egyik kolleganőm szülni ment. Sokat segített nekem az akkori műszakvezetőnk Martonné, Erzsi néni. Hamarosan gépvezető lettem. Először egy német, majd egy csehszlovák csomagológépen dolgoztam. Másfél évig voltam a Skodán, aztán segédanyag raktáros lettem. Az osztályon lévő gépekre kellett kiadnom és elszámoltatnom az anyagot. Ezt a munkát is kedveltem, de amikor meghallottam, hogy indul a gyár első szakmunkásképző tanfolyama, jelentkeztem. Negyvenhetén startoltunk, 17-en végeztünk. Továbbra is a raktárosi munkakörben dolgoztam, de lényegesen több tudással, áttekintőképességgel és ebből következően nagyobb magabiztossággal. Közben többször hívtak vissza gépre, s tavaly, amikor egy gépvezetőt kerestek — elvállaltam. Nemrég új gépet kaptam, most járatom be. Azt mondja, nagyon szereti a gépeket. Mikor kérdezem, hogy mi szeretnivaló van rajtuk, jót nevet. — Valahányszor új gépet kapunk, tudjuk, ez többet tud, mint az előző. És elkezdődik a „mérkőzés". Nálunknál okosabb emberek konstruálták, de nekünk kell itt a gyárban „betörni” a legtöbbet kihozni belőle, ráadásul kíméletesen. Ehhez viszont az kell, hogy mindig többet tudjunk, mint a gép. De ez a mérkőzés folyamatos, hiszen ahogy telik az idő, egyre inkább azon és úgy kell vele dolgozni, hogy minél tovább bírja a termelést, hogy ne álljon meghibásodások miatt. — Mi haszna van abból, hogy nem maradt az első szakmájában? — Elégedett vagyok. + Nem kell ahhoz túlságosan hosszú idő, hogy az emberben kialakuljon egy bizonyos mértékű kötődés a szakmájához, -munkahelyéhez. Még akkor is nehéz az elszakadás, a változtatás, ha folyton felmerül benne, hogy „mi lenne, ha másutt, vagy más szakmában próbálnék szerencsét?”. De az önmagunkra találáshoz vajmi kevés a morfondírozás. Kell hozzá egy kis elszántság, akaraterő és nem utolsósorban egy újabb szakma megtanulása. T. É. Puskás Imréné Baranya szeleit MAGOGS
