Dunántúli Napló, 1979. december (36. évfolyam, 329-357. szám)

1979-12-16 / 344. szám

1979. DECEMBER 16. .«■ KULTÚRA DN HÉTVÉGE 7. Csikvári Péter: Halotti beszéd, Brutyó Mária: Faliszőnyeg, Mészáros Géza: Kornélia Ravennában, Szabados Árpád: Kések mukmmwm A Fiatal Képzőművészek Stúdiójának kiállítása Pécsett Múlt évben jubileumi tár­latuk máig gyűrűző vitát ka­vart. Az idei kiállításnak az évi bemutatkozás fontosságát kel­lene „modellszerűen reprezen­tálni". Ehhez tisztázni kéne a célkitűzés lényeges kérdéseit. Miből mit és mennyit? Bármit állítunk ki, kinek az alkotása legyen? Milyen esztétikai mér­cével mérjük az elgondolást? A mesterségbeli tudást melyik szinten kérjük szómon a meg­valósításban? A felmerülő kérdéseket nem egy napilap keretében leihet megnyugtatóan tisztázni. Nem ezen a fórumon vizsgálhatjuk felül a művészképzés problé­máit, pedig a tárlatról való véleményalkotás folyamán ez is felvetődik. Aztán a mére­tek. A látogató legelső be­nyomása — különösen a fes­tészet esetében — a képek nagysága. Sok a négyzetmé­ternyi vagy nagyobb kép. Hol­lóm, hogy külföldön ezt elvár­ják. Pedig nagyon sok bukta­tója von. A nagy felület min­den kis darabját ki kell hasz­nálni, meg kell munkálni. A vásznat be kell tölteni. Nem­csak festékkel, hanem ötlete­sen szerkesztett gondolattal. Egyik sem hiányozhat: sem a gondolat, sem az ötlet, ame­lyik biztosítja az autentikus technikát. Biztosan lesz fórum amelyik elemzi, minden szem­pontból helyére teszi ezt a tár­latot. Az egyes művészeti ágaknak belülről fakadó törvényszerű­ség szab határt. Az avantgárd tágított a kereteken, sok oz átjátszás. De a festményeket és plasztikákat maradéktala­nul „elmondani" nem lehet, ahogyan a zenét se. Azt hi­szem, ezért berzenkedem az iskolás, a didaktikus művek ellen. Hitelüket rontja az egy­oldalú konkrétum. (Czene Gá­bor: Devecserí Gábor emléké­re, Szanyi Péter: A nagy konst­rukció; Ferk Anna: Évszakok). Tudom, pályakezdők a kiál­lítók. Fogékonyak. A hatások erősek. Jóindulattal őzt mon­dom: magukat keresik, az egyéni, a csak rájuk jellemző „kifejezhető!” és eszközeit. Si­keresnek találom az útkeresés tükröződését Brutyó Mária: Faliszőnyeg; Csikvári Péter: Halotti beszéd; Kéri László: Átalakulások — Goya emlé­kére; Mészáros Géza: Korné­lia Ravennában; Lacza Márta: ceruzarajzai; Jávor Piroska tűzzománcai és Szabados Ár­pád: Kések esetében. Szorgos kereséssel ezeknél is kinyo­mozható az „előd", de né­hány esetben bántó utánér­zéssel találkozunk. Kárpáti Ta­más nem tud vagy nem is akar szabadulni Chagalltól. Remélem, fölényes mesterség­beli tudását és nem eredeti­ségét jutalmazták KISZ-dijjal. Zavaró ef. Zám-bó István ké­pein az alakok Miróra emlé­keztető lebegése. Egy korszak látásmódját, technikáját menti ót Trischler Ferenc a Festő és modellben, Bállá Margit gra­fikáiban, Bánkuti István Szkíta szarvasában, Katona Zsuzsa Fiú című faszobrában, Körö- sényi Tamás és Lóránt Zsuzsa festett bronz figuráiban. Ezért a megvalósítás átlagnál ma­gasabb színvonalát értékeljük és nem kutatunk a forrás után. Egyénileg egy tökélete­sen beszélt nyelv birtokában esélyesek az önmegvalósításra. Bokos Ildikó In situ soroza­ta, Mihályi Gábor Régészete, Romvári János Előhívásai, Tóth Juli Mesterségek című reliefjei, Szüts Miklós két képe, Mátrai István Altamira fotójo a mo­dern képzőművészet intellektu­ális hagyományára épít. Kitűn­nek a megmunkálás különös gondosságával. A tárgyválasz­táson túl ennek köszönhetik vonzerejüket. Megrogadóak a Babos testvérek képei. Hepp Edit finom lazurjai, Nagy Gá­bor olajfestményei, Schlosser Béla Töprengője, Tölg-Molnár Zoltán alkotásai. A műgond és az egyéni gondolatvilág emeli ki ezeket. Van mondan­dójuk. Érdemes rájuk figyelni. Nem tudom, kik és mennyit vásárolnak ezekből a képek­ből. Műhelyekből. De festé- szetileg ragyogóan megoldott alkotások túlméretezés miatt eladhatatlannak tűnnek. Kövü­letnek nem elég közérdekű a téma, az egyéni vásárlónak nagy o forma. Zrínyi-falvi Gá­bor Útban az É-sark felé és a szellemes A struktúra felfe­dezése című alkotásával, Vá- rády Róbert Kiemelve című olajával a pozitív esztétikai ér­tékelés ellenére nem tud meg­győzni, hogy a kép-nagyság adekvát, egyedül helyes. Hát­ha még az üresség vagy feles­leges extravagancia-taszítja-az­embert. (Barabás Márton: Nadrágba bújt felhő, Bu'hály József: Homokvilág és Kocá­tok, Erdős Júlia: Élősövény, Fábián Pál: Reggel, Fehér László: Gazdátlan temető II., Gábor István két képe, Her- pai Zoltán: Ébredés, M. No- vák András: Ikarosz bukása, Sinikó István: Kora tavasz a Ró­zsadombon, Szikora Tamás: Varratok, Tiry Péter: Rejtett fények, Topor András két olaj­temperája, Trombitás András: Teljes holdfogyatkozás, Wa- horn András három fotóra fes­tett vegyes technikájú képe; (Tamás Noémi két olaja Da- lisan expresszív. Ami a jövő képzőművésze­tét jelentheti, abból keveset láttunk. Ráadásul kezdetleges elsietett megoldásokat. (Topor András: Dimenziók I—II. Kéri Adóm: Töltények, Gyulavári Pál: Vasvénusz). A sikerültebbek se meg­győzőek. Hiányzik az átütő­erő. (Palotás József: Ablakok Pannóniára I—//., Szabó Ta­más: Hasáb és Oszlop című üvegplasztikói, Sándor Antal: Rozsdamentes vízió.) Renge­teg lehetőség maradt kihasz­nálatlanul. (Ásztai Csaba tűz­zománcai, Bábos László: Női portré, Fi i lenz Istvá n tus-ké­pei, Kun Éva: Ablakok.) Olyan kezdemények ezek, amikben az adott művész esetében van fantázia. Ha már a fantáziát emlí­tem, megjegyzem, hogy a ki­állítás grafikai anyaga ebből a szempontból is felülmúlta a kisplasztikáit és festészetit. A kivitelezések műfaji skálája s ezek minősége is itt volt a legmagasabb színvonalú. Egy­két bronzot: Szeift Béla érmei, Pálffy Katalin: Nikéje, s az ólommal dolgozó Bánkuti Ist­ván szobrai kivételével a plasztikai rész a legegyenet­lenebb. Ide venném a festett bronzokat is. (Körösényi Ju- ditja és Lóránt Látogatója.) A festészeti anyag gyenge­ségéért az időt lehet a leg­könnyebben okolni. S van is benne ráció. Ahogy a regé­nyek írásához is több idő kell, mint a vershez. Több megélt idő is. Türelem is. Higgadt­ság. Ebből az anyagból ez topinthatóan hiányzik. Mara­déktalan örömöt csak oz je­lent, hogy mindezt első kéz­ből tudtuk megállapítani. . .. Körösi. Pál,*. Faludi Ferenc, „a magyar poéták csudája” Amikor a jó öreg Bőd Péter írói életrajzgyűjteményét Nagy­szebenben Magyar Athenás címmel közzétette, az ország másik végében élő Faludi Fe­rencről úgy véli, hogy költött nevű író, s nem is veszi be oz addig ismert írók közé. Pedig kortársa, Révai Miklós elsőnek ismeri fel nagyságát, s már 1786-ban kiadja életrajzát és műveit. Batsányi János is jeles, nagy írónak tortotta, s amikor Faludi műveinek kiadásához arcképét kereste, nem talált rá. Akadtak azonban olyan rohon- ci emberek, okik még emlékez­tek rá, s akik szerint a költő „középtermetű, teljes képű, vaskos, kissé kopasz ember volt." Verseit 2 angol, 3 fran­cia, 3 német és egv olasz anto­lógia is közölte. Rájnis, Révai, Verseghy és Horváth Ádám vol­tok első jelentős tanítványai, de sokat tanult tőle Kisfaludy Sándor, Csokonai és Berzsenyi is. Formai hatása Vörösmartyig kimutatható. 1921-ben Németújvárott hosz- szú ideig tartó kutotás után rá­találtak arra a házra, ahol 275 évvel ezelőtt, 1704. március 25- én született. Amíg atyja, Faludi János, a Batthyány grófok tiszt­tartójaként a Habsburgok ér­dekeit szolgálta, addig anyja, Radostics Jusztina családjábon kuruc kapitányok jeleskedtek. 1714 novemberében az öreg Faludi Kőszegre vitte fiát be­íratni a gimnáziumba. 1719-ben azonban már o soproni jezsui­ta kollégium tanulója Faludi Ferenc, majd egy év múltán Bécsben a rend tagja lesz. Grázban Amode Lászlóval együtt szerzi meg a bölcsészet- tudori oklevelet. Majd Pozsony után Pécs következett, ahol Fa­ludi 1728—29-ben két éven ót tanította a retorikát és a poéti­kát, s egyben a ház történet­írója is. Bécsi, grázi, linzi, mojd római, nagyszombati és pozso­nyi évek után 1758—59-ben is­mét visszatér Pécsre, ahol a kollégiumban két évig az al­igazgatói (minister) állást tölti be. Pécsi tartózkodásai emlékét utcanév és emléktábla őrzi. A jezsuita rend eltörlése utón a rohonci szegényházban talált menedéket, s életét újabb iro- dalmi művek olkotására szen­teli. Rohoncon, ebben a kies alpesi városkában halt meg két­száz évvel ezelőtt, 1779. decem­ber 18-án. Szerény „vagyonát" elárverezték, és a Batthyány családtól kapott néhány arany- nyol együtt Körmenden élő Klára húgának küldték el. A Magyar Tudományos Aka­démia és a Burgenlandi Tarto­mányi Kormányzat november közepén egyhetes emlékülést tartott részben Kőszegen, ahol emléktáblát lepleztek le, rész­ben Németújváron, Rohoncon és Felsőőrön. Foludi Ferenc a magyar ro­kokó irodalomnak Mikes Kele­men mellett a legjelentéke­nyebb képviselője, aki prózai, költői, drámai alkotásaival, ki­vételes formaművészetével, bá­mulatos stílusérzékével beírta nevét o magyar irodalom törté­netébe. Valóságos polihisztor volt. A matematikát, a nyomdá­szatot, a jogot, a filozófiát is magába foglaló ismereteivel, német, olasz, francio, latin és görög nyelvtudásával kora leg­műveltebb írói közé tartozott. Egyéniségének és írói mun­kásságának legjellemzőbb sa­játossága : emberszeretete. Ré­vai Miklós így ír erről: „El szo­kott volt a köznép és cselédek közé járogatni, csak ovégett, hogy őket szabadabb beszédre felbátorítván, igazabban kita­nulhassa a tulajdonabb magyar szóejtéseket. Amiket észrevett, aztán fel is szokta nagy gond­dal írogatni.. Ő az első tudotos népnyelvi gyűjtő, akinek kitűnő érzéke volt a dolformához. Fejlődés- történeti jelentősége abban áll, hogy vele kezdődik a magyar irodalmi népiesség. Horváth Já­nos benne a népies irány úttö­rőjét látja: „Faludi remek ma­gyar prózát fogalmaz, eladdig példátlan stílfegyelemmel, de oly magyarosságra törekedve, minő Pázmánynak sem volt tu­datos szándéka, másfelől pedig verseket ír, nemegyszer idegen ösztönzésre, de a magyar rit­musnak oddig ismeretlen sza­batossággal.” Verset ír az 1763. évi komá­romi földrengésről: abból az alkalomból, hogy Mária Terézia hazahozotta első királyunk jobbját. Máig is énekelt ver­sei: Szüzek, ifjak sírjatok! és a Ki ragyogni látod élted csilla­gát kezdetű ének. A Tarka ma­dárban egy fogságba esett, megölt madárka hatstrófás történetét ellentétes refrének­kel, bz egyszerű mese fordula­taival mondja el. Talán legis­mertebb versében, a Forgandó szerencsében arra oktat: „For­tuna szekerén okoson ülj!" Kí­sérletet tesz az olasz „sonetto” formájában írt verselésre is A pipárul írt versében. Bár magyarságára jelentős hatással volt Pázmány is, de az övé már szándékolt, pedáns magyarosság, amelynek jelleg­zetessége a velős tömörség, a színes, érzékelhető képekkel te­li, választékosabb népiesség. Nézzünk egy-kettőt bölcs mon­dásaiból I — Aki fullánkját könnyen bo­csátja másra, nyilakat várhat helyébe. — A szegény nem látja, hogy sértő tüske a gazdagság, hogy több bú, s gond vagyon o gaz­dag fejében, hogysem szőrszál nyusztos süvegében. Műveiben nemcsak bölcs mondásokat találunk, hanem gyakran új szavakat is. Néha csak a szó jelentésének megszo­rításával újít mint például a mindmáig használt hitel (=hí­vés) szóban; máskor maga al­kot új szavakat: az udvariasság, ellenfél, figyelem, napirend, zsebóra stb. Magvas szólásokat jegyez ki Pázmány és Grácián, spanyol prózaíró műveiből, meglesi a nép beszédmodorát, s mindezeket „természetes, kel­lő, tulajdon magyar nyelven” (Révai Miklós) beépíti nagyará­nyú prózai műveibe is. Ezekben- o nemességet oktatni, nevelni okaró Faludi a művelt társasá­got szórakoztató szépíróvá fej­lődött. A Nemes ember, a Ne­mes asszony és a Nemes úrfi moralizáló művek írásától eljut a Téli éjszakák mulattató vilá­gáig. Bőd Péter sajnálatos tévedé­sétől eltekintve Foludi írói-költői neve már életében nagyra nőtt Legrégibb magyar nyelvemlé­künk, a Halotti Beszéd az ő ol­vasata szerint jelent meg. Gyors, ütemű, magyaros versformáinak egyikét, a Faludi-tizest róla ne­vezték el. Többen verset írtak „ Faludi nótájára". Nemzeti klasszikussá Batsányi János tet­te, aki 1824-ben sajtó alá ren­dezte műveit. Tiszteletére ala­kult meg 1906. május 21-én Szombathelyen a Faludi Társa­ság. A későbarokk és a rokokó kiemelkedő művésze két ízben- tartózkodott Pécsett. Városunk­ban tartózkodása idején irtó azt a tizenkét soros latin nyel­vű epigrammát, amelyet Batsá­nyi János mogyar nyelvű ver­seivel együtt 1824-ben tett köz­zé. E versében Janus Pannonius- nak és a nagy könyvtáralapító­nak, Klimó Györgynek állít em­léket. E disztichonos verset magyarra fordítva, az alábbiak­ban közöljük. A PÉCSI PÜSPÖKI KÖNYVTÁR DICSÉRETE Itt, hol hamvaidat végső nyugalomba helyezte Ó Janus, nagy Korvin, s zengte babérod e hely, A görög és a latin költőket ölébe terelve Váteszek üdvére állt ez a könyvtár itt A sors vasfoga sajnos akarta, hogy egyszer Vad törökök serege végképp tönkre tegye. Visszahívott múzsák, bátran tapsoljatok immár! Új könyvtár épült, szebb ez az egykorinál. Válogatott tudományokkal ma virágzik e könyvtár, Szellemek számára messzire tárva kaput. Püspököm, istenek áldjanak, szerzőjét tudománynak! Hisszük, a kései kor Téged is olvas majd! Dr. Tóth István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents