Dunántúli Napló, 1979. december (36. évfolyam, 329-357. szám)
1979-12-08 / 336. szám
e Dunántúli napló 1979. december 8., szombat Mi is a megyei politika? (lfíta) Szeptember óta zajlik Közgazdasági élet oldalunk hasábjain az a vita, amit dr. Dányi Pál megyei tanácselnök-helyettes Mi is a megyei politika? cikke váltott ki. A vita igen termékenynek bizonyult, számos hozzászólásnak adhattunk helyet lapunkban. Most újabb két cikket közlünk, majd terveink szerint összefoglaljuk a vitában elhangzottakat. M. Z. Megyei mezőgazdasagi politika Kitüntetett szerepe a térnek Kevés szó esett eddig o mezőgazdasággal kapcsolatos megyei politikáról. Ősi összefüggés: a mezőgazdaságban a természeti folyamat szorosan összefonódik a gazdasági újratermelési folyamattal. A mező- gazdasági politika tehát a ,.területi" tényezők figyelembevétele nélkül nem, vagy csak nagyon rosszul valósítható meg. Ebből adódóan a megyei politika mezőgazdaságra vonatkozó fejezetének mottója lehet: tárja fel az ágazati és területi összefüggések konkrét térbeli sajátosságait. A természeti folyamatokhoz igazítva A területi sajátosságok legjellemzőbb vonásai részben a természeti-földrajzi adottságokból, részben a mézőgazda- ság történelmileg kialakult rendszeréből származnak. Sokáig úgy tűnt, mintha szégyenlősek lennénk a mezőgazdasági termelés természeti feltételei jelentőségének megítélésében. Következett ez a mindmáig nyomokat hagyó múltbeli gondolkodásból, a törvények voluntarista értelmezéséből, miszerint a természet legyőzhető, illetve a mostoha adottság tőkével helyettesíthető. Ma már csak rossz álom. hogy térségünkben az 50-es években mandarin- és kenaufültetvénye- ket kívántunk létrehozni, miként az is, hogy a természeti adottságokhoz igazodó termelési struktúra magasztos jelszava (egyes térségekben) nem volt konzisztens az ezen célt megvalósítandó eszközrendszerrel, vagy például a mezőgozdasági termelőszövetkezetek 60-as években kialakult határai felrúgták az évszázados termelési hagyományokat megörökítő és hatékonyan funkcionáló területi munkamegosztás egész rendszerét. (Erről persze nem tehet oz akkori megyei politika.) Mindezek intő jelei annak, hogy miért kell kellő tisztelettel nyúlni a természeti alaphoz, amely nélkül nincs mezőgazda- sági termelés, s amelynek különbözősége az alapja oz eltérő munkatermelékenységnek és az eszközök más-más hatékonyságának. A megyei mezőgazdasági politikának kitüntetett szerepet kell tulajdonítania o „térnek”; elő kell segítenie, hogy a termelés valamennyi mozzanatát a természeti folyamatokhoz igazítsák, legyen ez a természeti-földrajzi környezet egy része, voqy a mezőgazdasági termelés élő szervezete, illetve annak bioritmusa. E^en általános összefüggés konkrét tartalmához többféleképpen lehet közelíteni. Az eltérő nézőpontok a vonatkozó kapcsolat más-más oldalát emelik ki. A mezőgazdasági termelés színvonala a termelési tényezők újratermelésétől és hatékonyságától függ. Ebből a szempontból nézve a mezőgazdasági politikát arra a kérdésre lehet koncentrálni: mit tehet a megyei politika a termelési tényezők újratermeléséért, ozok hatékony kombinációjú működéséért? A föld termékenységéért A föld, mint alapvető termelési eszköz termékenységének megőrzése és növelése nemcsak azért fontos feladat, mert nélküle nincs termelés, hanem azért is, mert elhonyagolása (termeI ésbizonyta'l a risá ga m iatt) veszélyezteti például megyénk vízrendezetlen térségeiben annak anyagi potenciálját. A melioráció eddigi gyakorlata nem mindig mutatta o hatékonyságra való törekvést. Részleges és ideiglenes eredményessége atomizáltságával kapcsolatos, azzal, hogy nem a domborzati egység vagy a vízgyűjtő terület keretei között valósították meg. Ezzel összefüggésben megfontolandó az is, lehet-e a meliorációt anyagi preferenciákkal, például rét- és legelőtámogatással társítani; célszerű-e a meliorációt finanszírozó vogy kiegészítő pénzügyi kereteiket úgy felosztani, bogy azok csak a 6-10 aranykoronás földekre irányuljanak, vagy nem lenne-e kedvezőbb a 20—30 aranykoronás földek meliorációja, ahol ez művelésiág-változást és kedvezőbb tőkehatékonyságot eredményezne? Úgy vélem, a föld újratermelésének kérdése igen differenciált megközelítést igényel, melyek rendezőelve csakis hatékonysági kritérium lehet. A föld újratermelésének „távlati" szemlélete a megyei politika figyelmét két fontos mozzanatra is ráirányíthatja. Egyrészt a föld tápanyagtartalmának — „társadalmilag szükséges mértékű" bővítésére, másrészt a föld-növény ökológiai eqységének tiszteletben tartására. Az ebből eredő ellentmondások térségünkben is fellelhetők, s negatív következményei a környezetvédelem vonatkozásában szinte belátha- tatlanök. A műszaki fejlődés gondjai A felgyorsult műszaki fejlődés új távlatokat nyitott iparosodó mezőgazdaságunkban. A technikai haladás ugyanokkor gondokat, megoldásra váró problémákat is kitermel. Többek között felmerül a kérdés, hogyan lehet a nagy értékű gépek alkatrészhiányát vogy javítását meqoldani, a gépek kapacitás-kihasználását is fokozni? Kedvező tapasztalatokkal is rendelkezünk, amikor például oz eqyes qazdaságok a tőlünk északabbra fekvő megyék később jelentkező munkacsúcsainak gépszükségletét elégítik ki.) A megoldásra váró feladatok szerteágazóak, mert pélKÖZGAZDASÁGI ÉLET dóul nem csupán gazdasági kérdés, hogy a termelési rendszerekhez való tartozás — sók esetben indokolatlanul - egyenlőtlen helyzetbe hozza a résztvevőket, vagy az sem, hogy például ha a hűtők és akkumulátorok javítása megéri a „maszeknak”, miért nem éri meg a termelőszövetkezetnek. A munkaerővel kapcsolatos problémák bonyolultak és ösz- szetettek. A foglalkoztatottak számának általános csökkenése a megyén belül sajátos módon jelentkezett, aminek eredményeként eltérő gondok fogalmazódtak meg a fejlett és fejletlen agrártérségekben. Az utóbbiak gazdálkodását a mostoha természeti adottságok mellett — nem is szólva a tőkehiányról — a munkaerőhiány is nehezíti. Ez azért bizonyul ördögi körnek, mert a térség szakemberhiánya az alacsonyabb munka- és életkörülményekre vezethető vissza. Mindenesetre megfontolás táirgyát képezheti a jövedelmező melléktevékenység bővítése — az országoshoz képest itt indokolatlanul alacsony —, ami mérsékelné a tartós (monopolisz- tikus) jövedelemdifferenoiákat és hozzájárulnak az előbbi probléma feloldásához is. A kedvező, dinamikusan fejlődő agrártérség munkaerőkínálata (amely látens, mert tartalékolják a gazdaságok) megcsillantja, sőt a munkaerő oldaláról is alátámasztja a mező- gazdasági terelés vertikális fejlesztésére, az élelmiszeripari kapacitás létrehozására irányuló kezdeményezést. A megyei tapasztalatok azt is mutatják, hogy a népesség mozgatása nem megy olyan könnyen, mint azt a távlati fejlesztési tervekben gondoltuk. A népesség átrendeződésének, a foglalkoztatás egyensúlyának erőteljes követelése feltételezi, hogy mind jobban megismerjük a termelőerők térbeli mozgásainak sajátosságait, s ennek alapján fej'lesz- szük a közlekedést és a településrendszert. Agrárkörzetekben gondolkodva A termelési struktúra átalakításával kapcsolatos gondok összetettek, nagy körültekintést igényelnek. A struktúraA megyei gazdaság- és településpolitika kapcsolata A jelenlegi centralizált irányítási rendszerünkben az egész társadalomra meghatározott gazdaságpolitikai, művelődés- és oktatáspolitikai stb. irányelvek megyei szintű megvalósítása az országos feladatok tekintetében részfeladatot jelent. A megyei irányító munkában azonban a részfeladatok már fő feladatként jelentkeznek és azok olyan szintű összehangolására van szükség, ami indokolttá teszi a megyei politika fogalmának használatát. Ezért egyet kell érteni dr. Dányi Pállal abban, hogy van megyei politika, továbbá abban is, hogy annak egységes megvalósítása nem nélkülözheti a térbeli szemléletet, hozzátéve azt, hogy bizonyos mértékű területi elkötelezettséget, lokálpatriotizmust sem. A megyei politika központi területe a gazdaságpolitika és ehhez kapcsolódóan a munkaerő- és településpolitika kérdése. Baranya megye termelési szerkezetében — a viszonylag kedvező természeti adottságok következtében — az iparnak és a mezőgazdaságnak egyaránt jelentős szerepe van és a megyei gazdaságpolitikának alapvető feladata, hogy a két fő ágazat arányos fejlődését biztosítsa. Az elmúlt két évtizedben a mezőgazdaság sajátos munkaerő-szolgáltató szerepet töltött be és az így kieső munkaerőt ipari eszközök fokozott vásárlásával és felhasználásával igyekezett pótolni. Viszont a munkaerő eláram- lása a mezőgazdaságból a megye egyes részeiből nem azonos ütemben ment végbe. A Pécs környéki területek a munkaerőt nagyon gyorsan elvesztették és emiatt kedvezőtlen helyzetbe kerültek, termelési szerkezetük egyszerűsítésére kényszerültek. Ezért a város környékén nem alakultak ki azok az intenzív termelési szerkezettel rendelkező gazdaságok, amelyek a város tej- és zöldségellátásában meghatározó szerepet tölthettek volna be, pótolni tudták volna a parasztgazdaságok és a bolgár- kertészetek kieső termését. Pedig ezeknél a termékeknél a frisseség a fogyasztási értéket, a szállítási távolság pedig a termelési költséget még javuló szállítási és tárolási viszonyok mellett is döntő módon meghatározza. Nem tekinthető az ellátás szempontjából kedvezőnek, hogy jelentősebb zöldségtermesztés a megye szélén, Szigetvár és Mohács térségében, valamint a Dráva mellékén alakult ki. A város környékén a magasabb munkabérek miatt mindaddig nem várható a munkaintenzív termékek termelésében nagyobb mértékű fejlődés, ameddig a város szélén megtermelt tej és zöldség termelői ára ugyanannyi, mint a várostól 50 kilométerre felvásá- rolté, holott mindenki tudja, hogy a két termék között nem átalakítás hatékonysági problémáit nézve úgy tűnik, mintha a termelés hatékonysági követelményei az állattenyésztés egyes ágazatainak előnyben részesítése mellett nem lennének realizálhatók. Ennék ellentmondani látszik, hogy szép számmal vannak gazdaságok, ahol az állattenyésztés aránya ugyanolyan vagy magasabb, mint például a hegyvidéki térségben, mégis nemcsak a vállalat egésze, hanem az állat- tenyésztés is gazdaságosan fejleszthető. Az újratermelés feszültségeinek oka az említett térségben valóban az állattenyésztés egyes ágazatainak fejlesztésével kapcsolatos, de alapja a kedvezőtlen természeti adottság. A továbblépés egyik lehetséges variánsa a múltbeli tapasztalatokon nyugszik. Ez a területi munkamegosztás visz- sZaállításának kérdését tartalcsak az eltérő szállítási költségek miatt van különbség. A mezőgazdaság már sem országosan, sem pedig megyei szinten nem képes a korábbihoz hasonló mértékben munkaerőt felszabadítani. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a jövőben nem szabadul fel munkaerő az ágazatban. Erre a szolgáltatások színvonalának emelkedése, a gépjavítás, a szerviz, a kemizálás stb. lehetőséget nyújt. Nagyon lényeges azonban, hogy a munkaerő átcsoportosítása a műszaki fejlesztéssel arányosan menjen végbe és ne hozza kedvezőtlen helyzetbe, ne kényszerítse termelési szerkezetének szélsőséges egyszerűsítésére a mező- gazdasági üzemeket. A mezőgazdasági termelés intenzifikálásának lehetőségeit a talajadottságok, valamint a fogyasztó piactól való távolság alapvetően meghatározza. így a mezőgazdaságban foglalkoztatottak aránya a jó adottságú területeken (például a mohácsi járásban), illetve Pécs körzetében kellene hogy magasabb legyen. Ezt az ipar és a település fejlesztésénél egyaránt fokozottabb mértékben figyelembe kell venni. Ideálisnak azt tekinthetnénk, ha a mezőgazdasági vállalatok munkaerő ellátottsága, gazdálkodásának belterjességi szintje Pécstől távolodva fokozatosan csökkenne, a város környékén helyezkednének el a nagy tehenészeti telepekkel rendelkező, a kertészeti termeléssel intenziven foglalkozó gazdaságok. Hogy ez nem így alakult ki, óbban alapvető szerepe van annak, hogy nem ment végbe a lakosságnak — az iparnak és a mezőgazdaságnak is legmegfelelőbb — átrendeződése. Korábban a megyében legfejlettebbnek számító város környéki falvak jelentős része a tanácsok átszervezése következtében fejlődésében megakadt, alapvető kommunális ellátottsági szintje a 15—20 évvel ez előttinek megfelelő (például Málom, Keszü, stb.), újabb családi házas építésre telek hiányában nem nyílott lehetőség. Pedig ezek ütemes fejlesztése döntő szerepet játszhatna a pécsi ipari üzemek munkaerő-hiányának megoldásában, a város környéki mező- gazdasági üzemek munkaerőellátásának javításában, és jelentősen hozzájárulna a nagyfokú ingázás csökkentéséhez is. Kérdés ezek után, nem lenne-e célszerűbb a fejlesztési eszközök jelentős részét a várostól távol eső falvak helyett ezekre a községekre fordítani? A kedvezőtlen termelési adottságú területek gazdaságai — az állami támogatás ellenére — a jövőben rosszabb helyzetbe kerülnek és a szükséges fejlesztési lehetőségek hiányában a célszerű — alacsony élőmunka- és eszközigényű — termelési szerkezetük kialakítására nem lesznek képesek. Félő, mázzá, legalábbis azoknak az elveknek a konvertálását, amelynek eredményeként a századforduló után e térség állattenyésztési eredményei kiemelkedtek a megyében, de országosan is. Időszerű ezt a problémát azért feleleveníteni, mert a következő időszakban kerül sor a szakosított telepek rekonstrukciójára, s ezt már a szakosítás jegyében lenne célszerű végrehajtani. Az említettek csalk kiragadott területek, amelyek az „önálló” megyei politika mező- gazdasággal kapcsolatos lehetőségeire utalnak. Érdemes lenne elgondolkodni továbbá a következő kérdéseken is. Nem lenne-e célszerű a mezőgazdaság területi (megyei) irányításánál a többé-kevésbé homogén természeti adottságokon nyugvó agrárkörzetekben gondolkodni? Milyen együttműködéssel lehetne orvosolni hogy rosszabb bérezési lehetőségeik következtében a munkaerőt gyorsabban elvesztik, mint amilyen ütemben a fejlesztésüket végre lehetne hajtani, ami a megye szempontjából egyértelműen kedvezőtlen. A szükséges fejlesztési források alaptevékenységből nem, csak ipari tevékenységből biztosíthatók. Megfelelő színvonalú ipari tevékenység megteremtésére ezek a vállalatok azonban saját erőből nem képesek, de ez nem is kívánatos, mert a bizonytalan, nem kellő tőkeerővel végrehajtott vállalkozások még súlyosabb gazdasági helyzetbe hozhatják őket. A mezőgazdaságot elhagyó munkaerő foglalkoztatása érdekében a nagyobb ipari üzemek szívesen telepítenek részlegeket ezekre a területekre, de ebből a mezőgazdasági üzemeknek csak káruk van, mert a kevésbé mobil munkaerőt is megmozdítják és fokozott mértékű munkaerő-hiányt teremtenek. A megyei politikának az ipar és a mezőgazdaság igényeit kedvezően összehangoló megoldást kell találnia. A nagy ipari üzemek és a mezőgazdasági vállalatok célszerű kooperációja látszik olyan lehetőségnek, amely kisebb (alkatrészgyártó) bedolgozó részlegeknek a mezőgazdasági üzemekben való kihelyezésével az onnan végleg vagy csak idényszerűen felszabaduló munkaerő foglalkoztatását megoldaná, ami által a mezőgazdasági termelés fejlesztéséhez szükséges fejlesztési források biztosíthatók. Ennek a megoldásnak a célja nem a lakosság eláramlá- sának teljes lefékezése, hanem az eláramlás ütemének a kívánatos keretek közt tartása. A robbanásszerű elköltözés megakadályozása érdekében az elnéptelenedő, ún. kis eltartó képességű területektől nem szabad megtagadni azokat az alapvető infrastrukturális beruházásokat — utat, villanyt, telefont —, amelyek nélkül normális emberi élet nem képzelhető el. Ezek a beruházások a terület elnéptelenedése után sem válnak feleslegessé, hiszen ma már az iparszerű mezőgazdasági és erdőgazdasági termelés nélkülözhetetlen feltételét képezik és nagy a jelentőségük abban is, hogy ne kényszerüljenek lakóhelyük elhagyására azok is, akik már az életüket a szülőfalujukban akarják leélni. Ez a megye érdeke is, mert az elmúlt évtizedek során kiépült lakás- és gazdasági épületállomány nem megy egyik évről a másikra veszendőbe, hanem egy-két évtizedig még betölti a funkcióját. Dr. Sántha Attila egyetemi adjunktus, PTE közgazdaságtudományi kar azt, hogy az* elmúlt 10 évben nem tartott tépést a munka technikai felszereltségével a termelékenység növekedése, amit a romló eszközhatékany- ság is jelez? Milyen konzekvenciái vannak a természeti erőforrások növekvő szerepének? E hozzászólásnak nyilván nem lehet célja ezek kifejtése, csupán azért példálództam velük, hogy hangsúlyozzam a megyei politika felmérhetetlen jelentőségét egy olyan ágazat vonatkozásában, ahöl a terület adottságai behatárolják nemcsak a gazdasági növekedés pályáját, hanem megvalósulásának hogyanját is. Dr. Lehoczky Judit egyetemi adjunktus, Pécsi Tudományegyetem közgazdaságtudományi kara
