Dunántúli Napló, 1979. december (36. évfolyam, 329-357. szám)

1979-12-07 / 335. szám

1979. december 7., péntek Dunántúli HqdIö 3 Kiváló pártmunkások Deli András Deli Andrásnéval a komlói Kossuth-bánya titkárságán be­szélgettem, míg megérkezett a férje. Egyik kollléganőjével ép­pen o Mikulás-napi meghívó­kat címezték: közel ötszáz té­véiét számoltak össze. — Mind a bányaüzem dol­gozóinak gyereke — mondja. Deli András beköszön az irodába, majd néhány perc türelmet kér. Most szállt ki, éppen hogy lefürdött, még el keld igazítani a következő mű­szak embereit. Férj és feleség egy munka­helyen. Komló, o bánya hozta őket össze, az ötvenes évek 'legelején. Gyermekeik felnőt­tek. A fiú a Kun Béla Gimná­ziumban tanít, a lány Száz­halombattán dolgozik. A há­rom unoka a nagyszülők sze- mefénye. Röpül az idő. Déli Andrással az emeleti tanácsterem egyik csöndes zu­gába húzódtunk beszélgetni. Vele és róla, mint pártvezető- ről, mint olyan emberről, aki szerényen és becsülettel dol­gozik munkahelyén és a köz­életben. Már az első szó után sza­badkozik: A vezetőik — a pártvezetőség tagjai. Kovács ímréné a nép­fronttitkár, az a közösségi em­ber, akinek a városrész talán a legtöbbet köszönhet. — A lakóterületi .pártalap', szervezetnek a lakóterület gaz­dáinak a teendőit kell ellátnia. Minden téren. S ha értélmes célokat tűzünk az emberekeié, akkor hegyeket mozgatnak meg. Útépítés, járdák rendbe té­tele, parkosítás, játszóterek szé­pítése... Különböző politikai fórumok. Szinte felsorolni is ne­héz, hogy mi minden történik egy-egy évben. Tavaly, a vá­rospolitikai fórumon imát nem fértek be a párthelyiségfoe — sok pártonkívüli is eljött — s ezért a Május 1. Ruhagyár kultúrtermét kélilett kölcsön­kérni . .. — ön mióta párttag? — ötvemhétben kértem a fel­vételemet. — Miért? — Nagyon könnyű és kézen­fekvő volna, ha azt monda­nám: meggyőződésből. S talán kevésbé hihető is. Pedig vala­hogy így volt. Sok barátom, munkatársam volt már akkori­ban párttag, s közülük sok olyan, akit láttam 56-ban helyt­állni, a nehéz időkben esz­mékért, igaz ügyért lelkesedni. És főleg konkrét esetékben tenni! Aztán már egy percig sem volt vitás: közéjük tarto­zom. Deli András 1928-ba.n szüle­tett. 1951 ótai megszakítás nél­kül a Szénbányáknál dolgozik. Most az anyagellátó körlet vezetője. Fél órája még a mun­kahelyeket járta. — Az összes termelő helyék anyaggal való ellátása múlik a munkánkon: közvetve a ter­melés. Nagyon szem előtt va­gyunk minden órában, minden percben. Munkatársainak többsége Bondi bácsinak szólítja. Pedig fiatalos külsejével, mozgásával pem szolgálna rá. — Ez a bácsizás nálunk nem o kornak szól. inkább a megbecsülés, a közvetlenség jele ... Deli András hét éve vezeti a 79 fős kelet-kökönyösi párt- szervezetet — mint ahogy ő mondta, kiváló partnerekkel, vezetőségi tagokkal, elvtársak, kai. Amikor felkérték, hogy vál­lalja, eleinte húzódozott. Oda­menni? Idősebb, tapasztaltabb kommunisták közé — vezető­nek? Elfogadják-e majd? — Most azt mondják: köny. nyű nekem. Ilyen emberekkel, ilyen emberek között. A beszámoló taggyűlésen nem véletlenül fogalmazták meg a kelet-kökönyösi kommu­nisták: a terület lakóinak meg­felelő szintű tájékoztatása az elsőrendű feladat. Hiszen a ko­rábbi éveknek is ez völt a leg- nagyöbb vívmánya: tudni, hogy mi folyik körülöttünk, a város­ban, a megyében. így lehet reális igényeket teremteni, s így lehet megtalálni o 'közös teendőket is. Talán ez okozta azt is, hogy a környék lakói­nak és a városi tanácsnak a kapcsolata az utóbbi években igen jónak mondható. — Személy szerint is jó a kapcsolatunk Morber elvtárs- sa'l, a tanácselnökkel. A közös 'beszélgetéseken derült ki: mire van pénze a tanácsnak, s mi az, amit pénz nélkül is meg lehet csinálni. S ha van cél, lehet az embereket is mozgó­sítani. Így oldódott meg a város­rész 20 éves járdagondja, így kapott sportpályát az iskola, így születtek új játszóterek. Amikor búcsúzom, még meg­kér: — Remélem, nem felejti el, amit az elején mondtam. Le­het, hogy a felsőbb vezetés­nek, páirtszerveknek az a véle­ménye: a kelet-kökönyösiék jól dolgoznak, de ez nem az én érdemem. Mindenkié, oki ott él, ott dolgozik. S ez semmi­esetre sem maradhat ki a ri­portból. Kozma Ferenc Olvasói vélemény - Zobák-bányából „Az újsággal kezdem a napom” A szedő ujja hegyének érin­tésére naponta lepoty- tyan jó százezer rézmatri­ca. Ennyi betű és írásjel tölti'1 meg a nyolc újságoldalt. Éjfél után a gépteremben megszólal a duda és tiszteletteljes lassú­sággal elkezd surrogni a Sa­phir 96. Az első példányok még fehérek. Azután festéket kap a henger, és a lapokban kirajzo­lódnak az erősebb címbetűk, megjelennek a fényképek kör­vonalai. Felgyorsul a rotációs gép, és a dübörgésben megszü­letik a friss, az adott pillanat­ban a legfrissebb újság. 3382 kilogramm papír, 40 kiló fekete színű, 2 kiló kék nyomdafesték és hajnalra elhagyja a nyomdát a Dunántúli Napló 93 603 pél­dánya. Az újság egynapos éle­te utazással kezdődik. Postások, vasutasok, volánosok vigyázzák útját, hogy reggel az újságos­standokon, postaládákban, le­vélszekrényekben megpihenhes­sen a lap. Itt kezdi meg önálló életét az újság, miután talál­kozik az Olvasóval. Az Olvasó­val, akinek híréhsége csillapí­tására, kíváncsiságának kielégí­tésére és szórakoztatására meg­íratott, kinyomatott. A december 5-i lap öt olva­sónkhoz szerény, géppel írt „mel­léklettel” érkezett. Az oldalak közé csúsztatott levélen ez állt: „Kedves Olvasónk! ön a Du­nántúli Napló december 5-i számának 1. (2., 3., 4., 5.) pél­dányát kopta kézhez. Kíváncsiak vagyunk arra, hogy kihez kerül­nek a DN első példányai. A magyar sajtó napja alkalmából készülő újságcikkben szeret­nénk önt bemutatni, lapunkról kialakult véleményét megismer, ni. Kérjük ezért, hogy telefo­non vagy személyesen keresse fel szerkesztőségünket..." Elsőként a komlói Schaub Jó­zsef, Zobák-bánya szállítási fel­vigyázója jelentkezett kérésünk, re. Szerencsénk volt, mert Schaub József nemcsak a Me­cseki Szénbányáknál törzsgár- datag, hanem a Dunántúli Nap­ló olvasótáborában is annak számít... — Huszonöt esztendeje kerül­tem a bányába és azóta előfi­zetője vagyok a Dunántúli Nap­lónak. Ha délutános vagy éj­szakás műszakban dolgozom, akkor mindig az újsággal kez­dem a napom. Fél hét körül már bedobják a levélszekrény­be, így korán hozzájutok. Elin­dítja a napot, mert megtudom, hogy mi újság a világban, mi­ről fognak ma beszélni az em­berek a bányában. — Mindent elolvas a lapban? — Nem. Attól függ, hogy mennyi az időm és milyen ér­dekesek a cikkek. Hátulról kez­dem el az olvasást. Szeretem a sportoldalt. Ma is találtam ben­ne érdekeset az ökölvívókról. Beszéltünk is róla délelőtt. El­lekedésről, s mint autótulajdo­nos ezzel nagyon egyetértek. — Kérem, mondja el azt is, ami nem tetszik! — Én meg vagyok elégedve az újsággal. Megyei dolgokkal foglalkozik, mindig találok ben. ne olyat, amire ráismerek. Jó érzés, ha az ember úgy érzi, hogy az ő véleménye is benne van a helyi ügyekről a lapban. Kicsit sokallom a hirdetést és sajnálom, hogy mostanában nincs folytatásos regény a nap­lóban. S, ha szabad rosszat is mondani — nem tetszenek a kis hibák, apró tévedések. A múlt­kor is elhibázta az újságíró egy fejtésbiztosító berendezés ne­Aláírták a magyar-csehszlovák árucsereforgalmi jegyzőkönyvet — Nem tudom, hogy miért éppen engem választott, hogy ki 'küldte magát hozzám? Ha lehetne, ne rólam beszél­jünk ... És máris fordít. A kelet-kö­könyösi pártszervezet titkári teendőit pártmegbízatásként végzi. Az aJapszervezetben fő­leg idős — többnyire nyugdí­jas — tapasztalt pártmunkás- múlttal rendelkező emberék dolgoznak. S amennyiben az a hír járja, hogy jól dolgoznak, az csak ennek köszönhető. Jó érzékkel nyúlnak a várospoli­tikai kérdésekhez. Nem vesztik el a hitüket akkor sem, iha né­ha bosszantó dolgokat is lát­nak .. . Szóvá teszik, változtat­nak rajta. — Igen jók a kapcsolataink a város üzemeivel, intézmé­nyeivel. Ami ott folyik, az mind kollektív munka. Említi a társadalmi munká­kat. Kiemeli a lakóterületen dolgozó népfrontosok, vörös­keresztes aktívák tenniakarását. A magyar—csehszlovák gaz­dasági és kereskedelmi kapcso. latok 1979-ben is- tervszerűen fejlődtek: a forgalom az év vé­gére eléri az egymilliárd rubelt, ami mintegy 10 százalékkal ma­gasabb az elmúlt évinél. Mind­ez jó alapot biztosított a jövő évi árucsere-forgalmi tárgyalá­sokhoz, amelyeknek jegyzőköny­vét csütörtökön Budapesten ír­ták alá. A megállapodás 1980-ra 1 milliárd 42 millió rubel össze­gű forgalmat irányoz elő. Ez 4 százalékos növekedést jelent az ideihez képest és a hosszú le­járatú árucsere-forgalmi megál­lapodás 1980. évi előirányzatát 8 százalékkal haladja meg. A kölcsönös árucsere-forgalomban a legnagyobb arányt változat­lanul a gépipar termékei kép­viselik. Ennek keretében Ma­gyarország különféle futómű­veket, gépjárműtengelyeket, va­lamint csuklós autóbuszokat és alkatrészeket, Csehszlovákia pe­dig tehergépkocsikat, építő, és útépítőgépeket, speciális ren­deltetésű gépkocsikat és alkat­részeket szállít. Magyar kivitelezésben tovább folytatódik Csehszlovákiában a diákszállók építése. A BKV vil- lamosvágányágy-panelek szállí­tásával járul hozzá Prága köz­lekedési hálózatának rekonst­rukciójához. A jegyzőkönyv árulistái rögzí­tik a nem gépi szállításokat is. Ennek értelmében bauxitot, tim­földet, alumíniumot és alumí­niumtermékeket, növényvédősze­reket, műbőrt, búzát, kukoricát, hús- és húskészítményeket, ve­tőmagot, növényi olajat és bort szállítunk Csehszlovákiába, ahonnan kokszolható kőszenet, kokszot, hengerelt árut, külön­féle vegyi anyagokat, kerámia és tűzállóanyagipari termékeket, faárukat és sört kapunk. Jövőre 10 ezer Skoda-személy- gépkocsi, 34 ezer Moped és mo­torkerékpár gazdagítja a ma­gyar belkereskedelmi közúti jár­műkínálatot. Ezenkívül bútort, szőnyeget, konfekcióárut fém­tömegcikkeket exportálunk, amiért cserébe kötött felsőruhá­zati cikkeket, bőrdíszműárut, fém- és kempingbútort, kozme­tikumokat, gyógyszereket és iro­dacikkeket szállítunk. olvasom, ami a fociról szól, mert hiába tudom az eredményt, en­gem a részletek is érdekelnek. Haragszom a Komlóra, mert nem tudott megkapaszkodni, most a PVSK-nak szurkolok. Sze­repelt már a fiam is a sport­oldalon, amikor országos ifjú­sági bajnokságot nyert 400 mé­teres gátfutásban. Az utolsó ol­dalról azután középre hajtok. Megnézem a baleseteket, a té­véműsort, az időjárást és sor­ban a híreket. Érdekel a kül­politika, azt sose hagyom ki. Ezután meg átböngészem az egészet és válogatok. Nem ha­gyom ki a Komlóval, a bányá­val foglalkozó riportokat. Van egy kis szőlőm, így kíváncsi va. gypk az ezzel kapcsolatos cik­kekre. örültem a napokban a szőlészeti-borászati tanácsadás­nak. Egyre többet írnak a köz­vét. Nem sokan vették észre, de az a néhány száz bányász bősz. szankodott, mert mi tudtuk, hogy itt tévedés van. — Mit szeretne olvasni a bá­nyáról a Dunántúli Naplóban? — Az biztos benne lesz az újságban, hogy Zobák decem­ber 5-én teljesítette az éves ter­vet — 487 600 tonnával. Azt sze. retném még az idén elolvasni, hogy sikerült a 32 000 tonna felajánlást is teljesíteni. És örül­nék, ha bekerülne az újságba, hogy nemcsak a magam, ha­nem a bányász munkatársak nevében is hasonló munkasike­reket kívánok a Dunántúli Nap­ló dolgozóinak a sajtónap al­kalmából ... — Köszönjük, jószerencsét! E. A. Ambíciókról - ünnepnapon A mikor az újságírói minősí­tő vizsgára készültünk, egyik előadónk sorra megkérdezett bennün­ket: mi a legfőbb ambí­ciónk, becsvágyunk újságirói pályánkkal kapcsolatban. Volt, aki azt mondta, szeretne úgy írni, mint a hajdani nagy író­újságírók, volt, aki a szakma hierarchiájának bizonyos pont­ját jelölte meg megvalósítandó vágyói netovábbjának. Akadt, aki külföldi tudósítói posztról álmodott, mások közgondolko­dásunk markáns organizátoroi- ként képzelték el majdani ön­magukat. És mi a te válaszod? — kér­dezem azóta is jobb-rosszabb hangulatú időszakaimban ma­gamtól. Mit szeretnél végül is csinálni, mi a „legfőbb ambí­ciód"? Meg kell mondanom, egyre inkább hajlok arra, hogy azt mondjam, szerintem nincsenek úgynevezett „legfőbb" ambí­ciók. Én maholnap beérem a csendben megfogol mazódó konkrét tervekkel, elgondolá­sokkal, a minden felsőfok nél­küli, embernyi méretű, az adott helyzetekhez és képességekhez illő ambíciókkal, amelyeknek a mottója ,,a legjobb tudásom szerint..Sőt, azt is tudni vé­lem, hogy ezek a hétköznapi ambíciók a legcsekélyebb mér­tékben sem alábbvalóak, mint a „legfőbbek”. Azoknak a — ambíciókról szóló - beszélgetéseknek az idején persze még sok egyéb is fölvetődött. Megfogalma­zódtak ideológiai, filozófiai és politikai problémák, kérdések is. Éreztem, hogy két nagy „új­ságíró", Marx és Lenin mun­kásságát bővebben, részlete­sebben kellene ismerni. Marxot, Engeist és Lenint olvasva döb­bentem rá, hogy áz igazi vég­telenség érzése nem a csilla­gos ég alatt lepi meg oz em­bert, hanem ezeknek a szer­zőknek a munkáit tanulmányoz­va. Az ő példájukat, munkássá­gukat szemlélve, elemezve érzi meg igazán az ember, hogy jó­val több és ugyanakkor keve­sebb annál, mint aminek bár­melyik pillanatában definiál­hatja magát. Azazhogy totali­tás maga is. Ott, valahol az ő vidékeiken járva lehet érdem­ben fölvetni a bennünket ér­deklő kérdéseket, így például a mivé akarunk lenni, a mit aka­runk megvalósítani, azaz a mi a teendő kérdéseit, Azt mondjuk, azért van ma annyi elhízott ember Magyar- országon, mert népünk nap­jainkban több évszázados éh­séget elégít ki. Ha szabad azt mondanom, ugyanígy vagyunk a szóval, az igazsággal is, hogy egy másik igen jelentős, ezúttal magyar „újságíróra", Adyra utaljak. És a „szó éhe” talán még fájóbb tud lenni, mint a kenyéré. Meg kielégít- hetetlenebb is. Ha elgondoljuk, hogy a mi népünket hányféle urak hány­féle módon némították el, szól­ták és pocskondiázták le, ha elgondoljuk, hogy a vox huma. na itt csaknem minden idők­ben a börtönfalak románca volt, nem vitatkozhatunk azon, hogy nekünk valami alapvetően újat kell csinálnunk, minden minket megelőző korokhoz ké­pest. Nekünk az igazságot keli közvetítenünk. Nekünk nem sza­badna még egy írásjelben sem mellébeszélnünk, mert bennün­ket többre kötelez az elődök példája, minket kíváncsi sze­mekkel figyel és elemez a je­len. és mert egyikőnk sem sze­retné, ha a holnap rossz száj­ízzel legyintene ránk ... Hogyan tehetjük ezt meg? Csakis a dialektikus és a tör­ténelmi materializmus talaján állva. Csakis emberséggel, be­csülettel. A türelem és az al­kotó feszültség oxigéndús lég­körében élve — azokkol együtt, akik csinálják az életet, soho! az élet úgymond: történik. Szerettem volna újságíró len­ni, hogy benne élhessek a je­lenben, hogy tudósíthassak, tá­jékoztathassak, elmondhassam mindazt, ami nekem is öröm­hír. Talán ezeknek az örömhí­reknek a táján teremhetnek meg azok a vágyak, ambíciók is, amiket véglegesnek még ma sem neveznék, de egyet-kettőt hadd fogalmazzak meg most itt csöndes ünnepünkön. A legfőbb talán oz, hogy sze­retnék jó híreket írni. Szeret­nék annak a tárgyalásnak a tu­dósítója lenni, ahol és amikor a teljes és általános leszerelés legutolsó papírdarabját aláír­ják oz illetékesek. Szeretnék arról a tárgyalásról tudósitoni, ahol a legutolsó egykori és mai háborús bűnöst elítélik a népek képviselőiből alkotott törvény­szék előtt. Szeretném megírni, hogy ma már egyetlen anyá­nak sem kell aggódnia gyerme­ke életéért, jövőjéért. Ezek volnának oz én — jól tu­dom, nem szerény — ambícióim. Bebesi Károly

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents