Dunántúli Napló, 1979. december (36. évfolyam, 329-357. szám)
1979-12-29 / 355. szám
e Dunántúli napló 1979. december 29., szombat Konzerváló tárolás Termények légmentesen zárt térben A rezervátum — nem elég... A természetes génbankok védelmében Még van kiút: őrizzük meg a gyakori növény- és állatfajokat is A z ember leigázza a természetet” — ismerjük a „büszke” jel. szót? Meg azt is, ahogy ezt a megszállott technikai és gazdasági szakemberek értelmezik.. . Akik legszívesebben betonsivatagokat, géperdőket, egyszínű, egyfajta növénnyel borított alföldeket, mindenütt ugyanolyan, „nagyhozamú” haszonállatot látnának csak szívesen, mert az évről évre növekvő termelési mutatók ezt kívánják? A már betakarított, leszüretelt kertészeti terményekből naponta jelentős mennyiség kárba veszhet, elsősorban a víztartalom csökkenése miatt, ami különösen nagy lehet a sok vizet tartalmazó zöldségféléknél és gyümölcsöknél. Növelik a veszteséget a kártékony élő szervezetek is, leggyakrabban a különféle rothasztó baktériumok és gombakórokozók. Mindezek és a szedés után sem szünetelő, csak lelassuló, többnyire bomláshoz vezető élettani folyamatok nemcsak az általuk előidézett súlyveszteség miatt károsak, hanem azért is, mert rendszerint kedvezőtlenül befolyásolják a termés ízét, zamatát, állományát és hasznosanyag-összetételét. Csökkenthető a veszteség A veszteségek pedig leghatásosabban azzal csökkenthetők, ha mielőbb gondoskodunk a termény tárolásáról. A legegyszerűbb, akár ideiglenes szükségtárolókban is rendszerint sokkal kevesebb veszteség éri a terményeket, mint szabadon. Tárolásukkal tehát még akkor sem célszerű várni, ha a későbbiekben kerülhetnék majd a végleges tárolóhelyükre. Szükség esetén, különösen a vártnál sokkal nagyobb, rekordtermések idején még a hagyományos, egyszerű tárolási lehetőségekkel is élni kell. Ezek biztonságossága fokozható, ha műanyagfólia takaróval is kiegészülnek, ami fokozottan véd az átnedvesedéstől. A műanyagfólia-burkolat előnyét bizonyítja, hogy a prizmá- zás után fedetlenül hagyott cukorrépában napi 0,02 százalék cukorveszteség lehet. A műanyagfóliával kétharmad részéig fedett, felül szabadon hagyott, tehát jól levegőző, csak a fagyok beköszöntésekor leszalmázott cukorrépaprizmákban viszont felére csökken a cukorveszteség, és még a kisebb fagyokat is károsodás nélkül átvészelhetik. A tél végén, tavasszal hajtatáshoz használt műanyagfólia-burko- latokkal a prizmákban felhalmozott terményt is meg lehet védeni a csapadék és a szél kedvezőtlen hatásai ellen, addig, amíg a nagyobb hidegek beállta előtt ki nem kerül alóluk a termény védettebb tárolókba, vagy már közvetlenül felhasználásra. A műanyagfóliáknál is nagyobb fokú hőszigetelőképessége, és az ezzel együtt járó hőtartó és egyben hőingadozást tompító hatása miatt lehet nagy szerepe a szükségtárolásoknál is a Temaforg Textilhasznosító Vállalat Temizol elnevezésű, paplanra emlékeztető, körülbelül másfél centiméter vastag műanyagtermékének. A konzervgyárakban feldolgozásra váró és a már kész termékek, továbbá a prizmózott burgonya és esetleg más hasonló módon eltartható termények védő borításán kívül, alkalmasnak ígérkezik a különféle egyszerű tárolóhelyek és tárolási módok esetében a hő- szigetelés javítására, de még a faiskolai áruk kiszáradástól, túlhűtéstől védő takarására is. Kezelése könnyű, egyszerű, tekercs formába göngyölhető, kevésbé rongálódik a használat és tárolás során, mint a nád, szalma és más hagyományos takaróanyagok, és a súlya is sokkal kisebb ezeknél, még nedves állapotban is. Védelmet nyújtanak Készítenek már műanyagból tároló vermeket is. Oldaluk kettős műanyaglemez, amelyek között faforgács vagy egyéb szigetelőanyag van. Földre állítva, ezekből prizma alakzatok állíthatók össze. Egyes országokban tárolás céljára gyártanak kettős falú műanyag palástokat is. Ezek akár a begyűjtés helyén is rövid idő alatt felállíthatók, mert csak fel kell fújni őket levegővel. A „merevítő" levegő egyben kitűnő szigetelő réteg. Mindegyikük előnye a viszonylag gyors és egyszerű felállításon kívül, hogy használat után ösz- szehajthatók és kis helyen elférnek. A műanyagfóliák használhatóságával kapcsolatos vizsgálatok egyikénél henger alakú cellákban és fekvő silókban fekete polietilén palástokat helyeztek el, föléjük körülbelül 30 százalék nedvességtartalmú kukoricát töltöttek, majd a fóliapalástot légmentesen lezárták. Ezután szivattyúzással légritkítást végeztek és kéndioxidot vagy nitrogéngázt fújtak a palást alá. Az így tárolt kukoricaszemeknél csupán szín- változást és csíraképesség- csökkenést tapasztaltak, egyébként, többek között takarmányozási szemponbtól nem károsodtak. Több országban használnak is már a gabonafélék és a kukorica tárolására rendszerint butilfóliából készült, duplafalú, felfújható műanyagburkolatokat, még inkább hatalmas henger alakú műanyagzsákokat. Ezeket először felfújják levegővel, majd egyetlen nyílásrészükön át szállítószalaggal vagy pneumatikus terménybe- fúvóval feltöltik a tárolásra váró terménnyel. Feltöltés után a felesleges levegő kiszivattyúzásával érik el a légmentes zárást. A légmentesen zárt térben a terményeket károsító élő szervezetek elpusztulnak, tehát nemcsak az időjárás viszontagságaitól, hanem a kártékony szervezetektől is védett a termény. A légmentesen záródó légterű tárolókban — megfelelő szárítási lehetőség hiányában vagy az időjárás miatt, esetleg egyéb okokból — a kívánatosnál nagyobb nedvességtartalmú olajos magvak és más szemes termények tárolása is lehetséges, ugyanis ha a légterükbe megfelelő arányban széndioxidot adagolnak, ez meggátolja a magvak romlását, valósággal konzerválja őket. A vetésre már nem kerülő, legfeljebb 22 százalék nedvességtartalmú szemestermények úgy is tárolhatók előzetes leszárítás nélkül, hogy 10 C-fok alatt tartják a tárolóterük hőmérsékletét, ami a vizsgálatok szerint a 10—20 naponként végzett, néhány órán át tartó hideglevegő-befúvással elérhető. Gazdaságos megoldások Mindezeken kívül hazai kutatók olyan önhordó-műanyag bordázat között műanyag habbal kitöltött és külső-belső felén egyaránt üvegszállal erősített elemekből álló — héjszerkezetet is kialakítottak, amelyből az eddig ismerteknél nemcsak sokkal gazdaságosabban, hűnem gyorsabban is létesíthetők tárolóhelyek. Várhatóan ezek a megoldások is terjednek majd az előregyártott elemekből ugyancsak gyorsan összeszerelhető, könnyűszerkezetes tárolók mellett. Az utóbbiak közül egyébként különösen a bárhol gyorsan felállítható, többnyire hengeralakú és felülről a töltésük, alulról az ürítésük gépesítésére lehetőséget nyújtó, könnyűfém tárolótartályoknak lehet nagy jövőjük. Komiszár Lajos TUDOMÁNY TECHNIKA Együttműködés a takarmánytermesztésben A világélelmezés legégetőbb problémája a fehérjetermelés, ezen belül a húsellátás javítása, A világ népességének jelentős része a minimálisnál kevesebb fehérjéhez jut, de e probléma Európa több országában is fennáll. A szocialista országokban nagyon gyors az állattenyésztés fejlesztésének üteme. Az állat- tenyésztéshez azonban sok és egyre több takarmányra van szükség. A megoldás kulcsa a takarmánynövények intenzívebb termesztése. Növelik egyrészt a szemestakarmányok termőterületét, illetve terméshozamát, másrészt szükség van a cukor- és konzervipar, valamint a növényi nyersanyagot feldolgozó élelmiszeripar melléktermékeinek a feldolgozására. A hal- és csontlisztet részben helyettesíti a takarmányélesztő. Csupán 300 000 tonna takarmányélesztőt jelent a hulladékok feldolgozása egyetlen országban — például Csehszlovákiában, ez pedig a KGST-tag- országok teljes szükségletének egyharmada. A takarmányfehérje-probléma megoldására a KGST-orszó- gok együttműködési tervet dolgoztak ki. Bulgáriában és Magyarországon hatékony lucernafajtákat állítottak elő. Magyar- ország és az NDK évelő pázsitfüvet, az NDK, Csehszlovákia és Lengyelország önjáró ta- karmánybegyűjtő-kombájnt fejlesztett ki, a Szovjetunió és Lengyelország azokat az aggregátorokat tökéletesítette, amelyek a takarmányfüveket savanyítás után préselik. Az előirányzat szerint az elkövetkező két évben szovjet területen, Mozirszk- ban közösen építenek fel egy évi 300 000 tonna kapacitású üzemet takarmányélesztő gyártására. ők az egyik felfogás képviselői. Azután vannak, akik sajnálják ugyan égy-egy növény, madár, vad, hal ritkulását, eltűnését, de a segítséget úgy képzelik: létesítsünk néhány rezervátumot, ahol majd csak meglesznek valahogy a fogyatkozó ritkaságok, aki kíváncsi rájuk, menjen oda... És lehet, hogy ez a szemlélet távlatilag még nagyobb kárt okoz, mint az előző, mert elaltatja a lelkiismeretet, ráadásul lehetőséget ad arra, hogy a rezervátumokon kívül az előbbi szemlélet győzzön. Van-e egyáltalán „harmadik út", reálisabb szemlélet is? A kérdésre egy beszélgetés során kerestük a választ, amelyben beszélgető partnerünk Vlda Gábor, a biológiai tudományok doktora, az Eötvös Lo- ránd Tudományegyetem genetikai tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára volt. — A legutóbbi másfél évtized egyik nagy felfedezése a fajon belüli váratlan mértékű genetikai sokféleség — mondja. — Ez biztosítja többek között egy-egy faj alkalmazkodóképességét, ellenállóképességét, kártevőkkel, betegségekkel szemben. Az állattenyésztés és a növénytermesztés során az ember saját érdekében „belenyúl" e genetikai sokféleségbe, és azt a gént, vagy géneket őrzi meg, a többi rovására, amely a kérdéses állatban vagy növényben azt a tudajdonságot fejleszti ki, amit a tenyésztő éppen kíván. Viszont az így létlétrehozott állat, növény alig képes alkalmazkodni, a kártevőknek sokkal kevésbé áll ellen, és további nemesítéshez ismét csak vissza kell nyúlni a vadfajok génbankjába ... — Közismertek azok a kísérletek, amikor egy sor növénynél, például az almánál, éppen azért próbálkoznak ázsiai vadalma-visszakeresztezéssel, hogy a kártevőknek is ellenálló almát kapjanak. De ez azt jelenti, hogy mégiscsak van hová visszanyúlni... Vagy mégsem? — Az ember agrárgazdálko- dáso során a természetes élővilágot az éppen alkalmazott mezőgazdasági kultúrának megfelelő élővilággal „cseréli fel". Ezt nem kell úgy érteni, hogy „ezt kiveszem innen, azt meg a helyébe teszem", bár erre is bőven van példa —de egyszerűen olyan feltételeket teremt növényvédőszereivel, műtrágyáival, gépeivel, omely csak a kiválasztott növénynek, állatnak felel meg, a többit háttérbe szorítja. Magyarországon például a természetes „génbank" ennek során már az eredetinék mintegy ezredére zsugorodott. A még megmaradt „félkultúr" társulásokban napjainkban folyik az „intenzív rendezés”, azaz az uniformizálás, és ez újabb jelentős génveszteséggel jár, aminek egy részét legalább el lehetne kerülni. Mert ha nem kerülik el, lassan nem lesz hová visszanyúlni, amikor egy- egy „kultúrfaj" csődje bebizonyosodik . . . — Növényeknél érthető a genetikai visszanyúlás, a vad fajokkal való keresztezés folyamata. De állatoknál? Nagyon laikus kérdés: a szarvasmarhát talán az őz génállományával javítsák fel? — Nem is olyan távoli jövőben, a génsébészet fejlődése révén ez is elképzelhető... — A növényeknél is óriási változások következtek be — mondja dr. Vida Gábor. Emlékszem, gimnazista koromban kimentem a budai hegyekbe, és nem győztem csodálni a ritka virágokat. Ma meg? Ha előveszem a Borbás-féle Budapest flóráját, azt gondolhatnám : a szerző csak hitte, hogy ennyiféle gyönyörű növény volt a környéken. De jöttek kirándulók, ami szép volt, leszedték, ami a következő évben ennek ellenére újra ki tudott hajtani, azt akkor szedték le, végül csak a megbúvó csúnya növényfajok maradtak meg ... Lassan már a hóvirág is erre a sorsra jut, különösen, ha a mind szervezettebb vadvirág- kereskedelmet, és az ehhez kapcsolódó irtást is számba vesszük... — Igen ám, de a másik oh dal azzal érvel, hogy ez romantikus siránkozás, a civilizáció fejlődéséért áldozatokat is kell hozni... — Még csak azt sem mondom, hogy szép érvelés. Mert nem az. Az élővilág genetikaielszegényedése először csak o- genetikai erőforrások csökkenését, a legtöbb faj fejlődőképességének megszűnését, egy sor fajta kihalászását okozza. De ha messzébre nézünk, az egész földi bioszféra stabilitása kerülhet veszélybe, végső esetben egy környezeti katasztrófa veszélye is fenyegethet ... — Például? — Gondoljunk csak arra: az élővilágnak a természet által szabott „rendje” alakította az éghajlatot is olyanná, amilyennek évezredeken át megismertük, megszoktuk. Leginkább fontos a növényvilág sugárvisszaverése, párologtatása, azután a széndioxid-elnyelő képessége, és így tovább. De gondoljunk arra is: egy néhány hónapig termesztett haszonnövény egyáltalán nem tudja azt a hatást ilyen értelemben kifejteni, mint az egész évben tenyésző természetes vegetáció ... Vagy véletlenek lennének a mind gyakoribb aszályos-kánikulai májusok és az özönvíz-szerű esővel beköszöntő júniusok? — Van-e kiút? — Ma még van. Egyrészt gondolkodva „kultúrálni" a természetet, de ennél is többet érne, ha o már meglevő természetvédelmi parkokban, tájvédelmi 'körzetekben a ritka fajok védelme mellett a ma még közönségesnek számító növény- és állatfajok sokféleségét is megőriznék ... Sz. J. I. Egy lengyelországi kutatólaboratóriumban a gabonatermesztés intenzívebbé tételével foglalkoznak. A búza és a rizs keresztezéséből született gabona magvóból nyert liszt da- gasztás közbeni viselkedését a farinográffal vizsgálják. Hol a termelésnövelés határa? A hektáronkénti 100 mázsás búzatermés nem Illúzió A világgazdaság szakértőinek számításai szerint a mezőgazdasági termelés évi 4 százalékos növekedése tehetné a világ élelmezési helyzetét kiegyensúlyozottá, pontosabban nagyobb zavaroktól mentessé. Ez bizony nem csekély követelmény, tudvo azt, hogy a föld mezőgazdasága — hosszú időre visszatekintve — évente még 3 százalék többlettermelést sem nyújt o világ népességének. A sokszor tragikus méretű élelmiszerhiány különösen a fejlődő országokban észlelhető, de esetenként még a tehetősebb ipari országok élelmezésében is keletkeznek átmeneti zavarok. Az elmaradott mezőgazdaságú országokban már sok évvel ezelőtt meghirdették a „zöld forradalmat". Ennek lényege a nagy termőképességű, új gabonafajták gyors elterjesztésében állt volna. A törekvés eleinte látványos sikereket hozott, az új gabonafajtákkal bevetett területek növekedtek, a hozamok emelkedtek, általában valamelyest mérséklődött az élelmiszerhiány. 1970 után azonban a „zöld forradalom” lendülete megtört, s ma ott tartunk, hogy meglehetősen reménytelennek látszik a mezőgazdasági termelés évi 4 százalékos növekedésének o biztosítása. Pedig az élelmiszertermelés biológiai lehetőségei még közel sincsenek kihasználva. A tudósok azt vallják, hogy a hektáronkénti 100 mázsás búzatermés nem illúzió a jelenlegi 50-80 mázsa helyett. A kukoricatermesztés fejlesztésében még ennél is nagyobb lehetőségek vannak, megháromszorozható lenne a terméseredmény, ha hektáronként sikerülne 200 mázsás átlagot elérni, ami a szakemberek szerint egyáltalán nem elképzelhetetlen.
