Dunántúli Napló, 1979. december (36. évfolyam, 329-357. szám)

1979-12-02 / 330. szám

DN HÉTVÉGE 10. KULTÚRA 1979. DECEMBER 2. Az ellenállási mozgalom mártírja •EMLÉKEZÉS FÁBIÁN BÉLÁRA Ha még élne, akkor decem­ber 5-én töltené be ötvenedik életévét Fábián Béla, a bara­nyai munkásmozgalom, a fa­siszta német megszállók elleni fegyveres harc résztvevője. Bá­nyászcsalád gyermekeként 1929 •decemberében Pécsett szüle­tett és tizenhárom éves koráig Mánián, édesanyja testvérénél •nevelkedett. 1943-ban villanyszerelő tanu­ló lett. Csoládi körülményei azonban olyanok voltak, hogy a tanulást kénytelen volt félbe­szakítani. Ezért Komlóra ment, ahol a szénbányában csillés­ként dolgozott. Itt értesült arról, bogy o gyors ütemben előreha­ladó szovjet csapatok Pécs vá­rosát már felszabadították. Amikor tudomására jutott az is, hogy a pécsi fiataloknak egy csoportja a juqosztávioi Petőfi Sándor partizánbriqádba je­lentkezett. ő is soraikba lépett. Fábián Béla akkor még csak tizenöt éves fiatalemberyolt.de 1744 decemberében már a Pe­tőit partizánbrigád tagjaként futárszolgálatot teljesített Szto- dolko László politikai biztos Irányítása mellett. A 25 német hadosztály kísér­letet tett arra, hoqy mindenáron átkeljen a Dráván és a brigá­dot eaészen Barcsig szorította. A Petőfi brigád togjai akkor kapták a oarancsot, hoqv a túlerőben levő német hadosz­tály további előrenyomulását a barcsi híd felrobbantásával akadályozza meg. A feladat véqrehajtásáro Fá­bián Bé'a egész eqyséqe jelent­kezett. Ezért sorshúzást tartot­tak, hoqy eldöntsék, kit bíznak meq a harc további kimenetele szempontjából fontos híd fel­robbantásával. A sorsolás során Fábián Béla nevét húzták ki. A robbanóanyagot a parttal elektromos kábellel kötötték össze. Fábián Béla pedig a tes­tére erősített robbanóanyaggal a barcsi hid alá úszott. A híd hotalmas robbanással hullott a Drávába, amelynek hullámai a roncsokkal együtt, magukkal sodorták a fiatal Fpbián Bélát ís. De hősi halálával megoka- dályozta a fasiszta német had­osztálynak a Dráva folyón, a frontszakasznok akkoriban egyik igen fontos pontján való átke- - lését. Ezzel Fábián Béla beírta ne­vét a baranyai munkásfnozga- lom, az ellenállási akció, a Pe­tőfi Sándor partizánbriqád hő­seinek történetébe. Fábián Bé­láról Pécsett a III. kerületben utcát neveztek el és úttörőcsa­pat viseli a nevét. December 4-én, Barcson emlékest kereté­ben emlékeznek meq Fábián Béláról. Barcs felszabadulásá­nak nopián, december'6-án pe. diq az úi drávai hídon leleple­zik Fábián Béla emléktábláját. Pusztai József A neves baranyai helytörté­nész, Németh Béla is említi a Szigetvár története c. 1903-ban kiadott monográfiájában, hogy a legkorábbi telepesek Sziget­váron a bosnyákok, akik még a török uralom alatt, tehát 1566 és 1689 között foglalták el a város melletti keleti oldalt és a Turbék körüli vidéket. A város­nak ez a része a maga zeg­zugos településével a mai na­pig is megőrizte balkáni jelle­gét. (Alapi Gáspár utca, Szuli- món utca, Zalka Máté utca, Ju. ranics utca, Almás utca, Ilo­na utca, Miklós utca stb.) A bosnyákok, ez a kevert eredetű délszláv nép ugyanis a mai Bosznia-Hercegovina területéről nyomult fel hazánk déli részei­be, így Szigetvárra is a török­kel folytatott harcok idején. A többnyire földműveléssel és ál­lattenyésztéssel foglalkozó, rendkívül színes és gazdag, fel­tűnően sok török hatást muta­tó népművészettel rendelkező bosnyákok o görögkeleti vallást vették fel. A töröktől való fel- szabadulás idején, a XVII. szó. zad végén oly sokan tartoztak A szigetvári bosnyákok emlékei e felekezetnez, hogy Szigetvár görögkeleti püspökséggé ala­kult. Hozzátartozott a Hegyhát és a Zselic vidéke is. Abból az időből származik, de ma már egyre ritkábban hallani a vala­mivel megsértett bosnyákok ön­érzetének büszke megnyilvánu­lását: ,,Ja szám tike, ti si gyitt- ment!" (Én őslakos vagyok, te meg egy jöttmént!) Az idősebb korosztályhoz tartozó szigetvá­riak még jól emlékeznek a mai Szabadság utcára néző görög­keleti ráctemplomra, az iskola- épületükre és a pópa lakására. Emlegetik azt is, hogy az első világháború utón, a szerb meg­szállás idején, 1920-ban a vá­ros szerb katonai parancsnoka ebben a templomban tartotta fényes esküvőjét a szigetvári fiokkeres lányával, a szépséges Vida Erzsébettel. Bár II. József 1781-ben kiadott háes türelmi rendelete e vallás híveinek is szabad vallásgyakorlást biztosí­tott, de gyakorlatban mindig elnyomták őket, megkezdődött az erőszakos térítés, felgyorsult az asszimiláció. Az 1880-ból származó feljegyzések már csak 14 görögkeleti vallású család­ról tesznek említést. A bosnyá­kok szokásaikban, nevükben is elmagyarosodtak, de sok csolád őrzi még a bosnyák mellékne­vét. így például: Cincó, Matán, Bakula, Turác, Birák, Csuró, Ju- zsó, Sziszák, Mándzsa, Kornyác, Sadresz, Kundró, Mikolándzsa, Szrákó, Guró stb. Az utolsó gö­rögkeleti vallású szigetvári la­kost, Nicsovics Vazult 50 éves korábon keresztelte meg Ben- cze Ernő, szigetvári plébános. A Városépítési Tervező Iroda szakemberei 1952-ben városké­pi és műemléki vizsgálatot vé­geztek Szigetváron. Tanulmá­nyukban részletesen leírják a ráctemplomot, mellékelik a fényképét is. Megjegyzik, hogy a templom belseje a szentély felett bedőlt, de helyreállítását műemléki szempontokból kívá­natosnak tartják. Az 1950-es években összeállított háromkö­tetes Genthon-féle műemlék- jegyzék különös értékként eme­li ki bronztábláit, ikonosztázát, a misekönyvét és modonnás zászlaját. Sajnos, az épület bol. tozatának beomlása után, a gazdátlanul pusztuló templom berendezési tárgyait a lakos­ság széthordta, csak néhány fára festett ikon került be a Janus Pannonius Múzeum rak­tárába. A templomot 1954-ben lebontották, helyén lakóházak épültek. Hosszú lappangás után az idei évben került elő a templom misekönyve és szép barokk ke­resztelőkoncsója. Jelenleg a Várbaráti Kör gyűjteményében őrizzük őket. A hat és fél kilós súlyú 42x28 cm méretű vaskos misekönyvnek az első lapjai hiányoznak, de minden valószí­nűség szerint Szentpétervárott vagy Lembergben nyomták ci­rill betűkkel, sok szép famet­szettel. Különösen értékes a könyv barokk kötéstáblája. Mind oz elülső, mind a hátsó oldalán fatáblákra erősítve, öt­vösművészeti szempontból is fi­gyelemre méltó ezüstlemez-dom­borításban gyönyörködhetünk. Nagy kár, hogy a finoman ci­zellált elülső oldalon az ová­lis keretekbe foglalt zománc­képeket barbár kezek tönkretet­ték. Az iparművészeti szempont­ból is jelentős tárgyi emlékek Sziqetvár legrégibb lakóira, a töröktől való felszabadulás után a város újjáépítőire emlékeztet­nek bennünket. Illő, hogy a történelmi múlt e beszédes em­lékeit kellő becsben tartsuk, és megőrizzük az utánunk jövő ge_ nerációk számára is! Molnár István Kompozíció Radó Kálmán szobra Babits Mihály vallomásai - interjúkbai Budapesten, a Reviczky utca 7. sz. ház III. emeletén magán, könyvtára könyvei közé bújva szinte aszkétaként élt a kor nagy lírikusa Babits Mihály. Az irodalmi életben elfoglalt vezető helye miatt a sajtó mun­katársai gyakran látogatták meg véleményadós, új művei­ről való tájékoztatás végett. Csakhogy Babits nem volt jó interjúalany, nehéz volt hozzá közelíteni. Ezért a költő leg­többször előre kérte a kérdése­ket, s az azokra odott válaszait mindig írásban közölte a lap­pal. Az 1918-tól 1941-ig terjedő időszak alatt a különböző la­pokban, folyóiratokban megje­lent interjúkból negyvenhatot kötetbe sűrített és jegyzetekkel látott el Gól István és Téglás János. A tartalmi vonatkozáson túl a kötet másik érdekessége, hogy a 256 lapnyi munkát a szakoktatók irányításával oz 54. sz. Ságvári Endre Nyomdaipari Szakközépiskola IV. B. osztályá­nak tanulói készítették - pél­damutatóan precíz, ízléses ki­vitelben, alig néhány sajtóhi­bával. Babits Mihály interjúi nem­csak vallomások, nemcsak be­pillantás írói alkotóműhelyének néhány titkába, hanem egyút­tal a kor társadalmának, főleg a második világháború előtti évtizedek atmoszférájának is hű vetülete. Ezért nem lehet kö­zömbös számunkra, hogy miként tárulkozik ki Babits, mit mond kora irodalmi életéről, ars poé­tikájáról, a más népekkel való kapcsolatokról. A közzétett in­terjúk, úgy érezzük, közelebb hozzák hozzánk az eddig „ele- fóntcsonttoronyba" zárkózott költőt, akiről sok olvasmit is megtudunk, amit eddig iroda­lomtörténészeink nem közöltek róla. Verseiből tudjuk, hogy Babits mennyire háborúellenes volt. Ezért Rákosi Jenő följelentésé­re nemcsak elkobozták Fortis­simo című versét, de tanári ál­lásából is fölfüggesztették. Ami­kor erről az Élet 1918. nov. 24-i számában nyilatkozik, egyúttol egy mindenkor érvényes elvet is hangsúlyoz: „A költő is föly- ton-lolyvást neveli magát állan­dó tanulással." Nagyon érdekes a mellőzött új irodalommal kapcsolatosan föltett kérdésre adott válasza: „Az irodalomra nézve egyet­len mértékodó fórumnak a kö­zönséget és a kevés hozzáértők ítéletét tartom. Sohase tapasz­taltam, hogy ezek mellőztek volna engem, vagy más, úgyne­vezett új írót. Hogy a hivatalos fórumok mellőzik az új írókat, azt természetesnek tartom, és úgy látom az irodalomtörténet, bői, hogy ez mindig így volt.” Az is meqlepő, hogy költé­szetének első, igazi megértői a zsidók voltak, „akiket mintha azért rendelt volna a sors ide miközénk hogy leqyen, oki érté­keink tudatára keltsen bennün­ket." Azt sem tudtuk eddig, hogy a szerb lapok és folyóira­tok Babitsot szerb íróként tün­tetők föl. A költő a „hízelgő” ajánlat elől kitér, bár elismeri, hogy büszkeség volna abból a szláv fajból származtatnia ma­gát, „amely Tolsztojt hozta a világra, amely a nagyszerű orosz irodalmat teremtette”. De szláv hanqzású neve ellené­re magyar származéknak vallja magát. A babies szó megvan az ősmaqyar nyelvkincsben is. A „babicsolás" varázslást jelent. Elárulja: ősei Somogybái szár­maztak Tolnábo. s szentistváni nemesek voltak. Ugyanakkor el­veti a származáston hiú ördö­gét. Nem akar büszke lenni ma- qyar származására. „Nem szü­lethetnek-e különb emberek — és különb írók is — szláv vaqy proletár, vagy mondjuk, zsidó vérből, mint a legkékebb spa­Berzsián és Dideki Lázár Ervin meseregénye Valamikor, a hatvanas évek közepén A kisfiú meg az oroszlánok címmel érde­kes, hamarosan nagyon nép­szerűvé vált meseregény je­lent meg egy fiatal író tollá­ból. Az írónak, Lázár Ervin­nek ez volt a bemutatkozó könyve, holott ekkor már kü­lönböző folyóiratokban pub­likált elbeszéléseire is felfi­gyeltek. Nem véletlen ez a rendhagyó indulás Lázár Er­vin esetében, a gyerekkor emlékei iránti ragaszkodása gyakran felbukkant első no­velláiban, s szinte természe­tes volt, hogy a mese von­zani fogja, mint alkotót. Az eltelt közel másfél évtized be is igazolta ezt. Lázár’ Ervin regények, elbeszélések írása mellett többször fordult a számára oly kedves meséhez, hogy örömet szerezzen a gyerekeknek. Már A kisfiú meg az orosz­lánok is jelezte, hogy Lázár Ervin egy sajátos, összeté­veszthetetlenül egyedi mese­világot igyekszik teremteni. Ez a törekvése utóbbi meséi­ben, különösen a most meg­jelent Berzsián és Didekiben teljességgel megvalósult. A könyvben együtt találjuk mindazokat a mesei eleme­ket, melyek az író gyerekek­nek szóló történeteit szembe­ötlően jellemzik. Egyike ezeknek a csoda, a fantasztikum. A szereplőkkel, akik egyébként többségük­ben a mindennapi életben felbukkanó figurák, elképesz­tő dolgok történnek. Ber­zsiánról például kiderül, hogy amit mérgében kimond, azonnal be is teljesedik. Aki­nek azt kívánja, hogy csap­jon belé a mennykő, abba máris belevág a villám. Mi­kor pedig Violin, a fülrepesz­tő zenész miatt szomorkodik, egyszer csak megtelik sötét­séggel. Ribizli, Dideki kutyá­ja úgy röpköd a virágok fe­lett, mint valami madár. Igaz, hogy , ezek a virágok nem akármilyen kertben nyílnak. Dideki virágoskertje nap­fényben pompázik, miközben a kerítésén túl sűrűn hull a hó. De említhetnénk az ár- mánykodó Áttentő Redázt is, akinek "ördögi figurája már puszta megjelenésével izgal­mat kelt e varázslatos világ­ban. v Legalább ennyire sajátos tartozéka Lázár Ervin mese­regényének a humof. Az író már a nevek megválasztása­kor remekel. A mindentudó, minden Tében kanál Zseben- ci Klopédia neve nyilván a Zsebenciklopédia játékos kettéválasztásából származik. Sróf mester, a csavaros eszű ezeregymester neve híven tükrözi a foglalkozását. A Vinkóci Lőréncé hasonlókép­pen. Áttentő Redáz egy nyel­vi bukfencnek köszönheti fé­lelmetes nevét, hiszen go­nosz tulajdonságait ismerve, mindjárt tudjuk, hogy volta­képpen egy „rettentő ádáz" alakról van szó. Dideki figu­rájának megszületésében pe­dig a gyermeki fantázia név­teremtő botlása játszott sze­repet. Mint az író könyve elején megjegyzi, kislánya a következőképpen értelmezte az ismert mondókát: „Csiga­biga gyere ki, ég a háza, Dideki.” A kis Fruzsina, mint társszerző, valóban méltó társa volt az író apukának. Kívánhat-e egy meseíró jobb segítőtársat magának? Az ötletgazdag humor mindenütt jelen van a re­gényben. Megtaláljuk Ber­zsián magányos elmélkedé­seiben, Zsebenci Klopédia kedves locsogásaiban, Vin­kóci Lőrénc, a Hörpentő ször- pentő kocsmárosának szavai­ban (aki, mint állítja, de­hogyis a bort vizezi, hanem a vizet borozza!). De legfő­képpen Sróf mester alakja fakaszt ellenállhatatlan ne­vetésre. Neki ugyanis meg sem kottyan, hogy televízió­ból talicskát, és talicskából televíziót csináljon. A nyelvi humor, a nagy mesélőkedv, a történet menetének gyako­ri megcsavarintása együtte­sen teszi igazán élvezetessé ezt a könyvet a gyerekek számára. Ám felnőtteknek is nyu­godtan ajánlhatjuk, hiszen a jó mesében gyermek és fel­nőtt egyaránt megtalálja a maga olvasói örömét. K. S. nyoléból?” Szláv vér folyt Zrí­nyiben és Petőfiben, s mindket­ten o magyar lelket táplálták. „Korunkban a lélek alkot népe­ket s nem a vér", hirdeti a vér- mítosz korában. A kis kötetből ki kell ragad­nunk rövid interjúit Adyval való kapcsolatáról, a 1‘art pour l’art- ról vallott felfogásáról, Vörös­marty európaiságáról, Petőfi bátorságáról, Arany János kul­túrájáról, a Baumgarten-alapít- vány munkájáról, a magyar és a román, illetve jugoszláv szel­lemi eqvüttműködésről. Bennünket, pécsieket, különö­sen érdekel, hogyan lett költő­vé. Erről így ír: „Pécsi diák voltam, a cisztercitákhoz jártorrv gimnáziumba" — írja ötven év­vel ezelőtt a Literatúra könyvhe­ti különszámában. Azt is be. vallja, hoqy qimnazista korá­ban volósáqqal undorodott a versírástól; méq mások verseit is halálosan unta. Az eqvik ön­képzőkör! pálvatétel alkalmá­val valamennyi tételt meqpá- lyázott: nyert is mindeqvikben, csupán a verspálvázaton bukott meq — Surónyi Miklóssal szem­ben. „Arany Jánosnak köszön­hetem, hoqy megtanultam a verset szeretni és szépségeit ér­tékelni.” Fölemeli szavát a túlzott mo­dernség ellen. „Aki azt hiszi, hogy modernnek lenni annyit tesz: kiirtani a lélekből mindent, ami eddig volt, tabula roscit csinálni, aztán a puszta teret vadidegen újdonságokkal be­népesíteni: aki nem akar át­érezni semmi régit, aki minden­ben úiot okar és néhány csőké, vény úidonsáq kedvéért kilöki leikéből a régi kincseket: az megfosztja magát attól, hogy valaha is sokat érezhessen mindent, valaha is gazdagod­hasson lelkileg.” Az elmondottakon túlmenően Babits Mihály népünk „látó”- ia volt. Jós volt, mint Batsányi, Vörösmarty, Kölcsey, Petőfi és mások. 1925-ben ezt írja a Pes­ti Naplóbon: „Kiáltás volt elég: most úgy érzem, itt o halk és komoly beszéd ideje. Barbár áramlatokat látok körös-körül, a. szellemi kultúra hitele sokak, ban megingott: sport és tánc sodra kapta el a világot.... A költő márványa is. vésője is a lélek.” Kilenc évvel később, 1934. április 1-én már így szól: „Veszedelem idején mindenki­nek kötelessége segíteni; aki tud, rámutatni a menekvésre, amelyet megpillant." Megható olvasni az 57 éves, beszélni, írni alig tudó költőnek holála előtt alig egy hónappal közölt interjúját amelyet Deák Zoltán vett fel 1941 júniusa vé­gén: az esztergomi „végvár­ban, amelynek verandájáról tá- aas kilátás nyílik az országha­tárra. Babits nyári tuszkulánu- mában maqyaros bútorok, kézi­munkák. A sok-sok könyv kö­zött ágyban fekvő betea költő kezében Vörösmarty költemé­nyeinek kötete. A Szózatot la­pozza fel. és rámutat erre a sorra: „Népek hazája, nagyvi­lág I” Dr. Tóth István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents