Dunántúli Napló, 1979. december (36. évfolyam, 329-357. szám)
1979-12-02 / 330. szám
1979. DECEMBER 2. IRODALOM — MŰVÉSZET DN HÉTVÉGE 7. A Jelenkor decemberi száma A Pécsett szerkesztett irodalmi és művészeti folyóirat új számának lírai rovatában többek között Bárdosi Németh János, Csordás Gábor, Galambosi László, Kálnoky László, Károlyi Amy, Páskán- di Géza, Vas István és Weöres Sándor költeményeit olvashatjuk. A prózai írások sarában Bertha Bulcsu elbeszélését, Mészöly Miklós készülő új művének részletét és Szako- nyi Károly hangjátékszövegét közli a folyóirat. A tanulmányok között figyelmet érdemel Alföldy Jenőnek Kálnoky László versét elemző írása, valamint egy rádióbeszélgetés szöveg Vas István Mindig előre c. költeményéről. Az „Irodalomtudó- soink fóruma”-sorozatban Fenyő Istvánnal beszélget Kab- debó Lóránt. A művészeti rovatban találjuk Vitányi Iván: Gyarmathy Tihamér életműve c. írását, amely megnyitóként hangzott el a pécsi származású festőművésznek a Műcsarnokban rendezett kiállításán. A Képzőművészeti krónikában Láncz Sándor beszámol a Párizsban rendezett nagyszabású Moszkva— Párizs kiállításról. A szám képanyaga a két kiállításhoz kapcsolódik. Bárdosi Németh János HÁLA Az elvivő-úton már fölzeng a hálazsoltár. Ha fáztam, féltem, égtem, Te sírtál mindig értem. Ha fellegekbe szálltam, féltő-szó volt a szádban. S ha pokolra merültem rohantál megrémültén. Halálból visszahoztál, romokon oltár voltál. így öregen, betegen vezetsz a rengetegben. Hála hát minden jóért, ontanál könnyet és vért, hogy megmaradjak így is, ha hajóm örvénybe visz. A léten-túli létben légy horgonyom, reményem. Csordás Gábor HAZATÉRÉS tanúsítja e papír: gyerekkorunkat rendben visszahozzuk beleértve a kokszolható játékbabákat a sötétben vacsoráit krumplit az eső mely telesirja fülkénk üvegét s a veszteglő ellenvonatot kifényesíti Villányban szőlőt szemelget gyönggyel veri a mandula kabátját a lepusztult falvakhoz kristálykápolnát ragaszt szerelmem ez már Magyarország folyók korbácsa suhog felhasítva lüktet a térkép a talajszelvényben vesztes néptörzsek dideregnek avarok kunok magyarok lángban az idő tornyai szomorúságunkat , alávetjük a vámkezlésnek A háromnapos északnyugati szél délután elcsendesedett, de a Balaton vize még késő este sem nyugodott meg. Zimits Ferkó félálomban hallotta, hogy az erejüket vesztett hullámok behömpölyögnek az öbölbe, végigborzolják o nádast, majd lomha csobbanássaj elhalnak a famóló vízbeereszkedő lépcsőfokai között. Csaknem. elaludt, amikor a lépcsőn megtörő hullámok loccsanásai közé, más, finomabb neszek is vegyültek. Mintha nagy madaraik ereszkedtek volna le a kiszáradt fű és a felmagzott gázcsomók közé. Hirtelen felült és hallgatózott. Az öbölben ritkán volt moccanatlan csend. Ha elültek a Bakonyból lezúduló szelek, s partvédő kövezést ostromló hullámok elsimultak, a nádasban fészkelő madarak kiáltoztak a sötétségben. Nyugod- tabb éjszakákon a hínárból kiugró pontyok csobbanásait, a kagyló- és ivadékvadászatra induló pézsmapocok locsogó evezését is lehetett hallani. A pézsmapocok az öböl mindkét oldalán járatokat ásott a partfalba, gyakran a bokrok, fák gyökerei közé, így szelesebb időben előfordult, hogy egészségesnek látszó fűzfák, nyárfák roskadtak a vízbe. Zimits Ferkó lépteket vélt hallani a ház körül. Megrecs- csent egy faág, aztán újra csend lett. Fülelt, de csak a víz csobogását lehetett hallani. Várt még néhány percig, aztán visszafeküdt szalmazsákjára, behunyta a szemét. Ekkor valaki meg kopogtatta az ajtót, és halkan megszólalt: — Alszol ? — Ki az? — kérdezte Zimits Ferkó és felült. — Csak én vagyok. A vékony .lányhang ismerősnek tűnt. Leugrott az ágyról, és feírántotta a nadrágját. Miközben cipőbe lépett, és elindult az ajtó felé, elikiáltatta magát: — Ki az az én?! — Hát, én, magam . . . Felhúzta a reteszt, és kinyitotta az ajtót. A holdfényben fürdő deszkaimólón Masa, a zómori cigánylány várakozott. Tizenkét éves lehetett, esetleg tizenhárom. Zimits Ferkó a lány világoskék szoknyájára, piros blúzára, majd szép, titokzatos arcára bámult, és csodálkozva megszólalt: — Mit csinálsz itt ilyenkor? — Cida küldött. Azt üzeni, hogy hozz ki neki egy doboz cigarettát. — Zámorbót küldött ide? — Nem, csak innen. Ittvannak az öböl végénél — mondta, s a fejével a nádas felé intett. Hosszú haja a mozdulat közben előrecsúszott és eltakarta a fél arcát. Zimits Ferkó zavartan állt az ajtóban, s olyan érzése támadt, mintha aludna; és álmában látná a lányt, a holdfényben csillogó vizet. — Cida Hercegovinát szeretne — szólalt meg újra a kislány. — Nincs nekem cigarettám, Masa — ingatta a fejét limits Ferkó, s az ajtó nyílásából a famólóra lépett, és kö- rülpillantott az öbölben. Furcsállotta, hogy süt a hold. — A Nyusztnak van itt cigarettája, Levente és Hercegovina is. — Zsebben hordja a cigarettáját. — Itt a műhelyben is van még legalább húsz doboz cigarettája. A szerszámos szekrény és a gerenda között van egy üreg, ott bent tartja a cigarettáit. A domború gyalu mögött kijár a deszka, ott lehet benyúlni.- Megpróbálhatom, de mit mondok holnap a mesteremnek? — Semmit sem kell mondanod. Mindig részeg. Ha a felét elcsórod, azt sem veszi észre. Zimits Ferkó bizonytalan léptekkel befelé indult. Masa utána szólt:- Hercegovinát hozz. Zimits Ferkó a félhomályos műhelyben a szerszámos szekrényhez lépett és lassan kinyitotta. Kitapogatta a domború gyalut, aztán a mozdítható deszka szélét. Túl nagy kedvet nem érzett a cigaretta keresgéléshez, de lelkiismeretfur- dalása egyáltalán nem volt. Cida, Masa, s még néhány zámori vagány hozzátartozott az öböl képéhez, s félig- meddig Nyuszt faházához is. örökké a vízparton lebzseltek, horgásztak, híreket, üzeneteket hordtak a városba. Áteveztek a somogyi partra és bort cseréltek kukoricára, 'kukoricát cigarettára. Tavasszal segítettek Nyusztnak a csónakokat vízre tenni, és év közben is, ha valamit meg kellett emelni vagy odébb tenni. Cida- egészen fehér volt, Masa is csak félig cigány. Vásári napokon eltűntek, a dunántúli falvakat, kisvárosokat járták, mivel Masa szülei mutatványosok voltak, Cida mostohaapjának pedig fele részben egy céllövöldéje volt. Amikor Zimits Ferkó augusztus elején Nyuszt hajókészítő műhelyébe került, azt hitte, hogy Cida és Masa testvérek, vagy ha nem, akkor mostohatestvérek. Az anyjuk vagy az apjuk közös. örökké együtt lógtak. Cida, oki ekkoriban már elmúlhatott tizenhat éves, a lányt küldözgette borért, cigarettáért, s az üzenetekkel is a Meinl-féíe üzletbe, ha délutá. nőnként a partot közelítgette a Stephánáa. Szeptemberben, amikor az iskola megkezdődött, Masa hetekig elmaradozott. Ferkó egyik délelőtt megkérdezte Cidát: ,,A húgod iskolában van?" — „Nincs nekem húgom” — mondta Cida. — „A Masa, neked nem testvéred?” — „Nem, de kedvelem, mert az apja utánozni tudja a bálnák hangját” — mondta Cida. Zimits Ferkó napokig gondolkodott a dolgon. Ügy képzelte, hogy Masa apjának saját bálnája van, lent tartják a Zámor alatt a nádöbölben, ott, ahol a büdös árok beletorkollik a Balatonba. Masa apja éjszakánként kimegy a bálnához, vokargatja, s közben bálnahangon beszél vele valamit. A bálna csak néha szólal meg, mert nem alkarja elárulni a titkot. A bálna tud valamit, valami furcsa dolgot, ami megmenthetné a várost. De a bálna nem bízik eléggé Mosa apjában, és keveset'beszél. Zimits Ferkó esténként, amikor az öbölre nyirkos sötétség ereszkedett, elég jól el tudta képzelni a bálnát, s Masa apját .is, ahogy klott- gatyában, feltűrt ujjú ingben vízbe ereszkedik és befelé gázol a bálnához. De reggelre eztán, amikor az aranyló napfény behatolt a műhely fűrészporos ablakán, úgy gondolta, hogy a bálna már nem él. Masa apjának biztosan volt bálnája, de még a háború előtt. A bálna aztán meghalt, s a titkot is magával vitte a víz mélyére. Egyik szeptemberi dél- előttön, amikor Nyuszt még egyetlen korty pálinkát sem ivott, óvatosan kérdezősködött nála: — „Mester, igaz, hogy a Masa apja utánozni tudja a bálnák hangját?” — „Lehet, hogy utánozni tudja, minden lehetséges, de most be van csukva” —• mondta Nyuszt. — „A bálnák miatt?" — „Nem, lovat lopott" — mondta Nyuszt, majd kis idő után újra megszólalt: - „A Masa anyja, az . . . Vajákos . . . Mindent tud előre... Ha akarja, a kéményben visszafelé jön a füst. . . 44-ben, amikor az orosz Felderítők éjszakánként átjöttek már a jégen, én is be voltam osztva partőrségbe. Tizenkét órás szolgálatban voltunk, lefagyott a lábunk. Előtte és utána be szoktunk ülni a Táltos Rózsi konyhájába forralt bort inni. Ahogy ott egyik reggel összesöpörtem a kártyalapokat a viasz- kosvászonról, és keverni kezdt- tem, nyikordul az ajtó, s a következő pillanatban már ott ült az asztal mellett Orsós Zelka, a Masa anyjo . .. Megnézett, aztán elvette a kártyát és újrakeverte. Kidobta az asztalra Geszler Henriket, a piros felsőt. Újra megkeverte a paklit, s közben az asztalra esett Kuoni pásztor, a piros alsó. Szétterítette a kártyákat és azt mondta, hogy húzzak. A piros hetest húztam. A három kártyát egymás mellé tette, s azt mondta, hogy barna férfi, szőke nő, utazás, távolság . .. Semmit sem értettem belőle, de aztán, amikor a feleségem megszökött a német őrmesterrel, aki be volt hozzánk szállásolva, újra elmentem Zalkához. Zelka már tudta, hogy kint vannak Németországban. Onnan írt is a feleségem . . . Mit akarsz te a bálnákkal?" - „Én semmit sem akarok, csak a Cida mondta, hogy a Masa apja utánozni tudja a bálnák hangját ..." — Zimits Ferkó emlékezett rá, hogy Nyuszt abbahagyta a gyalulást, elgondolkodva nézett maga elé és lassan, vontatottan megszólalt: — „A bálnák hangja ...” - Azon a napon már nem is dolgozott többet. Letette a szerszámot, és elment. Csak késő este került elő részegen. Zimits Ferkó lefektette a gya- luforgácsra, s vizes borogatást rakott a homlokára. Óvatosan végigtapogatta a rejtekhely belsejét. A keze először egy rumosüveg hideg nyakán csúszott végig, aztán az egymásra rakott cigarettásdobozokat is megtalálta. A Hercegovina finomabb dobozát azonnali felismerte, s két ujjal kiemelt egyet. A deszkát, a domború gyalut a helyére tette, és a félhomályos műhelyből kilépett a holdfénybe. A hold már magasan járt. Megvilágította a vízen him- bálódzó csónakokat, az öböl mentén húzódó nádfalat, a parti fákat, s az alattuk álló horpadt tetejű csónakházakat is. A deszkamóló üres volt, Masa eltűnt. Zimits Ferkó a fák alá pillantott, de a lányt nem látta. Becsukta o műhely ajtaját, aztán az öböl partján elindult a fűzfaerdő felé. Amikor a csónak házat megkerülte, látta, hogy az öböl mentén árnyak imbolyognak, hajladoznak a nyárfák alatt. Há- Tom ember mozgott a parton. Cida előrehajolva állt, és a földre mutogatott, ketten előtte térdeltek és rakosgattak valamit. Masát csak akkor vette észre, amikor nekiütközött. Megkerült egy fatörzset, s a lány mögötte állt. Keze egy pillanatra a szoknyájának ütközött. Érezte a kék bársony puhaságát, és a lány izmos, nyugtalan testét. Elpirult, de a hold fényénél ezt senki sem vette észre . . . Bertha Bulcsu A bálnák hangja (részlet) Gyarmathy Tihamér rajza
