Dunántúli Napló, 1979. december (36. évfolyam, 329-357. szám)
1979-12-15 / 343. szám
e Dunántúli napló 1979. december 15., szombat Szomszédolás Kesztyűgyári fiatalok Eszéken tuzoité mérnök M it tagadjuk: ilyen az emberi természet. Ha vendégségben voltunk, mégha a legjobb barátunknál is, hazaérve „kitárgyaljuk" a vendéglátóinkat: ízléstelenül csiricsáré náluk az új tapéta, viszont milyen praktikusan rendezték be a kisszo- bát, s ehhez hasonlók. Aztán van olyan, ami annyira tetszik, hogy mi is megpróbáljuk utánozni. Mert ugye a szomszédolás, vendégeskedés nemcsak szórakozás, társasági vagy családi kötelezettség, hanem tapasztalatcsere is. Nincs ez másképpen akkor sem, ha kollektívák látogatják meg kölcsönösen egymást. A Pécsi Kesztyűgyár KlSZ-bizott- ságának 1975 óta van kapcsolata az Eszéki „Slavonije” IMK ruházati konfekcióüzem ifjúsági szervezetével. 1976 no. vemberében együttműködési megállapodást is kötöttek. A magyar és a jugoszláv gyár csak igen kis mértékben hasonló profilú, bár mindkettő a könnyűipari ágazathoz tartozik, s nem is üzleti partnerek. A legfőbb hasonlóság köztük az, hogy mindkét vállalatnál sok fiatal dolgozik. Ha belelapozunk a két üzemi ifjúsági szervezet együttműködési megállapodásába, ott ilyen pontokat találunk: kölcsönösen tájékoztatják egymást az ifjúsági szervezetek munkájáról, életéről, kezdeményezik a kapcsolatok kiszélesítését a vállalatok más szervei között is, egynapos látogatásokat szerveznek, amelyek során közös kulturális és sportrendezvényeken vesznek részt. Kétség kívül ez utóbbi, a személyes találkozás, a szomszédolás jelenti az igazi fűszerét ennek a sok éves baráti kapcsolatnak. Ebben a kérdésben teljes az egyetértés beszélgetőpartnereim, Rónaki An. talné, Marika, a Kesztyűgyári KISZ-bizottság titkára. Kakas István szervező titkár, Bologh Erzsébet alapszervezeti titkár, Sántavy Csabáné, Margitka, és Lovász Tamás között. Amikor azonban arra kerül sor, hogy mi volt a legmaradandóbb élmény a számukra a vendégeskedés során, már igencsak eltérőek a vélemények. — Négy év alatt körülbelül hatvanon jutottak ki a KISZ- tagságunk köréből eszéki barátainkhoz — meséli Marika. — Egy ilyen egész napos eszéki látogatás egy kicsit jutalom is, hiszen az útiköltséget a KISZ- bizottságunk fedezi. Ami az élményeket, tapasztalatokat illeti, én legszívesebben a tavalyi zenés-táncos divatbemutatónk hangulatára emlékezem vissza. Mint KISZ-titkár, egy kicsit büszke vagyok arra, hogy a mi példánk nyomán a „Slavonije" IMK ifjúsági szervezete is bevezette az egyéni feladatvállalási rendszert a mozgalmi munkájába, ami ott ismeretlen volt. Kakas István az eszéki gyár ifjúsági klubját említi, nem kis nosztalgiával, s nemcsak azért mert rendkívül hangulatos, szépen berendezett, hanem azért is, hogy valóban betölti legfontosabb rendeltetését: a szó. rakozásban is össze tudja tartani a gyár fiataljait, akik egyáltalán nem érzik nyűgnek, hogy az alkalomhoz méltóan öltözzenek egy-egy rendezvényre. — A gyárlátogatás, városnézés mellett mégiscsak az a ieg. szebb élmény, amikor újra találkozunk az ismerősökkel — mondja Margitka. — Ilyenkor csakhamar eltűnnek a nyelvi nehézségek, s mintha csak nem is külföldön lennénk, beszélgetünk hasonló gondjainkról, terveinkről, hogy van ez nálunk, hogy van ez náluk. Például az eszéki lányok, asszonyok „irigykednek” ránk a mi hároméves gyesünk miatt, vagy hogy a lakáshelyzet ott sem jobb, mint nálunk. Abban mind az öten megegyeznek, hogy a szabad idő eltöltésében, a klub és az amatőr sportmozgalomban az eszéki fiatalok messze előttünk járnak, viszont az ifjúságmozgalmi, szervezeti élet nálunk jobb. Erzsébet két tapasztalatát említi: az eszékiek kevésbé prű- dek mint mi, s más a sporttal kapcsolatos szemléletük, nemcsak a kimagasló eredményeket, versenyeket, hanem a közös mogzást, a szórakoztató, játékos sporttevékenységet is megbecsülik. — Azt hiszem, nem véletlen, hogy alkalmi focicsapatunk eddig valamennyi meccsén kikapott az eszékiektől — fűzi hozzá Tamás. Neki egyébként leginkább a jugoszláv fiatalok hagyománytisztelete nyerte meg a tetszését: — Náluk a népi hagyomány még a városokban is elevenen él. Például a mi barátaink olyan természetesen, őszintén kálóztak a közös rendezvényeinken, hogy az egyszerűen lenyűgöző látvány volt. Ilyen szinten táncolni nálunk legfeljebb egy amatőr népi együttes képes. D. I. Pfeiffer Márton „Gyereklővel is jól választottam” Elöljáróbon: szemüveges, bajszos, arcáról ritkán hiányzik o derűs mosoly, 29 éves, nős, kislánya és kisfia van. Végzettsége: tűzoltó-mérnök, rendfokozata: főhadnagy, beosztása: a Boranya megyei Tűzoltópo- rancsnokság tűzmegelőzési kiemelt főelőadója, neve: Pfeiffer Márton. — Mi szeretett volna lenni? — Apám tűzoltó volt, most nyugállományú őrnagy, gyerekéveimben sokat laktunk tűzoltólaktanyákban, így előbb tudtam meg róluk sok mindent, mintsem írni és olvosni. Akkor, gyerekként, mesebeli és hétköznapi hősöknek láttam a tűzoltókat, így nem csodálom, hogy mindig közéjük szerettem volna állni, örök meghatározó döntésemnek hajdanán az anyám, látta kárát: nem voltam hojlandó otthon enni, csak a laktanyában, az eszményképeimmel egy asztalnál. — így nem volt nehéz a pályaválasztása, két lehetőség adódott: tűzoltó lesz, vagy tűzoltó, de mindenáron. — A gépiporiban gépész- technikusként érettségiztem. Szerencsémre azonnal felvettek a tűzoltósághoz. Beiskoláztak a tűzoltó tiszti iskolára, tanultam, készültem a hivatásomra, közben a tiszoi árvíznél a mentési munkákban is részt vettem. Mivel műszaki végzettségű és nőtlen voltam, megkérdezték: vállalnám-e a moszkvai tűzoltómérnöki egyetem öt évét. Meglepett az ajánlat... — Végül is vállalta ... — Igen. Előbb egy évig súly- koltuk oz orosz nyelvet, hogy letehessük a középfokú nyelvvizsgát. Sikerült, 1972. augusztus végén indultunk Moszkvába. Mi voltunk az első magyar csoport azon az egyetemen. Tele voltam szorongással. Ott eztán kiderült, hogy feleslegesen. Rengeteget tonultunk, nagyon sok barátra tettem szert ez ott tanuló különböző nemzetiségbeli fiatalok közül, különösen a kubai fiúkkal jöttünk ki jól. Feleségem. Klári — közben itthon megnősültem — egy évig kint élt velem. A végén jeles eredménnyel védtem meg a tűzoltó mérnöki diplomát. — Hogy fogadták itthon? — Itthon a megyei parancsnokságon már nagyon várták, hogy elfoglaljam a helyemet. Tűzoltási kiképzési főelőadó lettem, a tűzoltás taktikai olda- lo: az oktatás, kiképzés és a gyakori kivonulások töltötték ki a munkámat. — Képzettségét hasznosíthatja? — Igen, különösen most a megelőzés területén. Kiselőadásba kezd: a ma tűzoltójának univerzális szak. embernek kell lennie, értenie kell a vegyészethez, villamossághoz, építészethez, hőtanhoz, a különféle technológiákhoz, ha eredményesen akarja megelőzni, vagy megfékezni a lángok pusztítását. Amíg gyerekkorában a kocsifecskendőkön levő kézzel üzemeltetett dugattyús szivattyú, majd a Csepel dízelek jelentették a mű- szoki tökélyt és egyeduralkodó oltóanyag a víz volt, addig ma már a Csepel, Ikarus szériakocsik, a Rába, sőt... A Rába— Rosenbauer különleges gépjárművek porral, habbal, gázzal oltanak, de a víz is megmaradt. Vannak áramfejlesztő gépjárművek, gépezetes tolólél- rák és a műszaki mentőszer már szinte bármilyen műszaki mentési feladat elvégzését lehetővé teszi. Fejlődik a technika, ők sem maradhatnak el. — Nem bánta meg a választását? — Szerencsére azt csinálhatom, omit gyerekkoromban a fejembe vettem. Bent vagyok a sűrűjében, izgatnak oz újabb és újabb feladatok, vannak megvalósításra váró ötleteim, van mit és szerencsémre van kiktől tanulnom itt a megyében. — További céljai, tervei? — Szeretnék Klárival kijutni a kubai barátaimhoz. Szakmailag továbbra is a megye tűzvédelmének érdekében szeretnék dolgozni — de mielőbb az új tűzoltólaktanyában. Murányi László A pécsi kesztyűsök futballistái vendéglátóikkal Diszkóstílus Az igazi közlést helyettesítő közhelyek A jeles pop-híresség nyilatkozatot adott egy irodalmi lapnak. A nyilatkozat stílusa üdén csacska, mondanivalója már-már ostoba volt, a rossznyelvek szerint nem is a sztár írta. A szavak lényege szerint a dalnoknő egyáltalán nem akar hatni közönségére, sőt ő magára se hatnak azok d dalok, amelyeket elénekel, szép is lenne, ha azok hatására formálódna személyisége! Meg úgy egyáltalán: minek az ilyesmiben tartalmat, mondanivalót keresni, mikor a lényeg a szépség, a fiatalság, a ruganyos lábak, a diszkó sejtelmes fényei és a többi... Már most ha így vesszük, milyen egyszerű lenne, ha az énekes kiállna zsabós selyembársony ruhájában, és a zene ritmusára elénekelné a dallamot ilyenformán: du-du- du-duuu! Lévén, hogy a szövegnek úgy sincs értelme, hatása, mondanivalója. Persze az igazat megvallva nagyon veszélyes okoskodás ez: mindenfajta felelősséget, gondot elhárít, hisz aki csak énekel, az csak énekel. Értelemszerűen ő is tudja, hogy közhelyek halmaza az, amit dalszöveg ürügyén előad. Csakhogy a közhelyeknek van néhány rossz tulajdonságuk: miután a társadalmi érintkezésben gyakoriak, az őszinte, igazi közlést helyettesítik, vagyis jól ismertek, jól beváltak — tehát ha a hallgató a pódiumról hallja őket. könnyen megjegyzi, hisz félig mát ismeri is. Ráadásul ha a hétköznapok szintje fölé emelt — ha csak a húsz centiméternyi dobogóval is, de fölé emelt — sztár dalolja neki ezt a szöveget, könnyen megzavarodik. Hát ő is ezt mondja? Ö is így gondolja? Márpedig amit egy nagy zenekar előtt, hatezer forintos toalettben, jupi- terlámpák fényében közölnek velem, az bizonyára igaz, bizonyára közlés. Ha pedig ez a közlés kimerül abban, hogy „gyere a diszkóklub elé”, „táncolj, gyere táncolj”, vagy a másik oldalról: „szabadnak születtem”, meg a hasonlók, nagyon veszélyes, hiszen ezeket a közhelyeket állapotjelző ténymegállapításnak tekintik. Magyarán: a diszkóstílus napsugaras boldogsága, hollywoodias jellegű flitteres műcsillogása, jóllakot dagadt macskára emlékeztető gondtalansága épp- oly veszélyes, mint a mű- és igazi csövesek magányosságát, kitaszítottságát, kilátástalanságát hirdető — náluk gyakran húsz évvel idősebb, más stílusokból kikopott, kiöregedett, az ő „ügyüket” jobb híján fölvállaló — popzenészek, énekesek világa. Az egyik stílus azt hazud- ja, hogy elég ha brokátszín selyemblúzba bújsz, szandált, bokafixes fehér zoknit viselsz, fölveszed a digócsizmát, a fenékbentrapéz nadrágot, és lemész a diszkóklubba. Máris boldog lehetsz, táncolj, ölelj . .. A másik stílus pedig azt próbálja elhitetni, hogy ha összetört családból származol, ha mióta az eszed tudod, vernek, s rúgdal az élet, nem érdekel a karrier, akkor ott az aluljáró, te „magányos farkas”, közösséget, bórátokat csak ott találsz. Egyedül ott. Márpedig mindegy, melyik irányban gyalogolunk ki a társadalomból, a diszkóklub- ba-e, avagy az aluljáróba. Legfeljebb az előbbi többe kerül, tehát csak bizonyos jövedelem felettiek engedhetik meg maguknak. A Hanglemezgyártó Vállalat illetékesét hallgattam a minap a rádióban. A „csövesekről" beszélt. Először is megkérdőjelezte, hogy egyáltalán léteznek-e olyan nagy számban. Hát léteznek. Majd elmondta, hogy a „csöves zenekarok” közül a Piramissal dolgoznak, az M. Mobillal „tárgyalnak”, a Beatricével nem hajlandók érintkezni. Végül is így egyszerűbb. Márpedig ha valaki, akkor épp a cég foglalkozhatna a Beatricéhez hasonló „csöves zenekarokkal”. Most mindegy, hogy elkötelezett vagy zsebbéli érdekek miatt állnak ezek a bandák ott, ahol; a lényeg, hogy értelmes, emberi beszéddel biztosan szót lehet érteni velük, mint ahogy ők is megtalálják a közös hangot a hallgatóságukkal. A z említett illetékes elvi, politikai, sőt mi több: szocialista művészetpolitikai elvekből utasította el ezeket a zenekarokat, ugyanakkor a cégnek a képviselője, amelyik elvi, politikai, művészetpolitikai gátlások nélkül ontja a slágergyárosok gyomorfordító diszkónótáit, amelyek épp úgy az exodust, a társadalomból kivonulást hirdetik, mint a Beatrice dalai. Csak kissé konszolidáltan, diszkréten, jólnevelten, pénzes fiatalok számára. Nagyon egyszerű, de túlságosan látszat-érvelés ehhez képest, hogy a dalénekesnő egyáltalán nem akar közönségére hatni és reméli: nem is veszik komolyan. Bizony, hogy komolyan veszik. Nézzen egyszer körül abban a diszkó-klubban! Szántó Péter * Á fiatalok táplálkozása A nyugatnémet Max Planck Intézet 'munkatársai megvizsgálták 10 000 tanuló - fiú és lány - táplálkozását, vohamint 20 000 további, 20 év alatti fiatal reggeli, illetve tízórai étkezését és aggasztó jelenségekre bukkantak. A nyugatnémet ifjúság jelentős része csupán szalmakrumplin, fagy- ■lalton és coca-colán él. A nyugatnémet háztartásokban egyébként általában egyoldalú az étlap, és túl sok szénhidrát szerepel benne. A tanulóifjúság emellett túl kevés B- és C-vitamint ■vesz magához, a fehérje és kalciumellátása is hiányos. Annál több zsiradékot és rengeteg édességet fogyaszt — állapították meg az intézet munkatársai. Sok fiatal gimnazista lány tért át a „nulldiétára”, hogy karcsú legyen, vagy maradjon, s ez felettébb veszélyes köny- nyelműség. Nincs általános érvényű étkezési recept, de annyi mindenképpen bizonyos, hogy nelytplen reggeli nélkül megkezdeni a napot. Márpedig o nyugatnémet tanulók 20 száza- éka reggeli nélkül megy isko- ába. A gyermekeknek és a felnőtteknek egyaránt be kellene tartaniuk a háromszori fő- és a kétszeres közbenső étkezés rendjét, mégpedig o1y- képp, hogy a reggeli legalább kb. 25, a tízórai 10, az ebéd 30, az uzsonna és a vacsora 10 százalékát tegye ki a napi szükségletnek. A tanulók egészséges reggelijében kellene lennie állati eredetű fehérjének (tejnek vagy tojásnak), felvágottnak, kenyérnek vagy zabpehelynek és egy kevés gyümölcslének.
