Dunántúli Napló, 1979. november (36. évfolyam, 300-328. szám)

1979-11-30 / 328. szám

Ökölvívás A 16:2 arányú győzelem­mel végződött Magyarország —Finnország találkozó után a magyar ökölvívók még nem in­dultak Haza. Közös edzéseken vesznek részt a legjobb finn versenyzőkkel.- Érdekes, jó mérkőzést vív­tunk a vendéglátókkal — mon­dotta telefonon az MTI-nek Helsinkiből Papp László, a magyar válogatott vezető ed­zője. — Különösen kitettek ma­gukért a most először kipró­bált fiatalok, Simonies és Al- vics. Simonies döntő fölénnyel nyert, Alvics pedig azok után is jobbnak bizonyult, hogy el­lenfele egyik ütése után nyol­cat számoltak rá. Mindketten idegenben, országok közötti viadalon is bizonyították, hogy további, szorgalmas munkával még előbbre juthatnak. Nagy érdeklődéssel várta a közönség szupernehézsúlyban, Európa- bajnoki ezüstérmesünk, Somodi Ferenc szereplését. Akárcsak Angliában az elmúlt héten, Finnországban is remekelt, nagy sikert aratott, ismét az első menetben győzött. Ö az az ökölvívónk, aki a kölni eredménye óta is minden al­kalommal bizonyít, úgy is le­het mondani, hogy rettegett szupemehézsúlyú versenyzővé lépett elő. Jorma Limmonen (római, olimpiai bronzérmes), a finn ökölvívó szövetség egyik veze­tője úgy vélekedett, hogy az Európa-bajnok Uusivirta nélkül kiálló fiatal finn együttes lel­kesedése kevésnek bizonyulta •magyarok jobb felkészültsége, nagyobb tudása ellen. Limmo­nen véleménye szerint Somodi volt nemcsak a mezőny leg­rangosabb, hanem a legjobb ökölvívója is. A magyar ökölvívó-váloga­tott vasárnap a késő esti órákban érkezik vissza Buda­pestre. Jegyelővétel A szombati PVSK-Dunaúj- városi Kohász NB l-es bajnoki labdarúgó-mérkőzésre jegyek elővételben a Konzum Áru­házban vásárolhatók. A klub új szolgáltatásai Eseménynaptár kempingezőknek Jövő évben világtalálkozó Bulgáriában A Magyar Camping és Cara­vanning Club Baranya megyei Szervezete megtartotta éves köz­gyűlését. A megyei klub veze­tőségében személyi változások történtek. A klub új alelnöke Nagy Sándor, az Ifjúsági Ház igazgatója lett, míg az előző alelnököt, Karádi Károlynét a titkári teendőkkel bízták meg. Ebben az évben dinamikusan fejlődésnek indult a megyei szervezet. A taglétszám az előző évhez viszonyítottan 100 száza­lékkal megnőtt. Jelenleg 1228 taggal rendelkezik a klub, amely Budapestet kivéve, a megyék sorendjében a második helye­zést jelenti. Mivel továbbra is fő feladat a taglétszám és a szervezettség növelése, a vezetőség a pécsi és a megye más városaiban az üzemeknél, nagyobb vállalatok­nál kempingcsoportok létreho­zását tűzte ki célul. A jövő évi tervek ismertetése során az eseménynaptárból ki­derül, hogy nagyon sok, aazdag, színes programú utak, találkozók kerülnek lebonyolításra. Bár a tagság nagyobb része egyéni- » leg szervezi meg útprogramját, az újonnan megalakult ,,Touring Bizottság" a legnagyobb érdek- * lődésre számító rendezvényekre utat kíván szervezni. Mégpedig újfajta szolgáltatásként, gon­dolva a kempingezést kedvelő, ifjúsági vagy felnőtt tagságra, akik nem rendelkeznek saját járművel, és azokra, akik kü­lönböző szempontokból nem a saját járművükkel kívánnak utazni —, autóbuszos utakat hirdet meg a klub. Az autóbusz vinné a sátrakat, felszerelése­ket, melyeket a találkozó szín­helyén már mindenki saját ma­ga állítana fel. A jövő évben a következő eseményekre tervez a klub autós és buszos utat: A hazai ese­ménynaptár kiemelkedő rendez­vényére a Dunamenti országok kempingtalálkozójára, május 23—25. között, a Bulgáriában augusztus 1—9. időszakban, Albénán a tengerparton, a vi­lágtalálkozóra — ezt az utat az Express Ifjúsági Utazási Irodá. val közös szervezésben, melyhez még kétnapos isztanbuli kirán­dulás is járul. Ez utóbbi útra az Express Iro­dánál kell jelentkezni, ahol a kedvezően alakult befizetési ha­táridőről is részletes tudnivaló­kat adnak. Az ezévi legsikere­sebb akcióját a Jugoszláviában Savudrián, egyhetes turnusok­ban történő üdülést is meg­kívánja ismételni az MCCC, melyhez szintén a megyei klub indítana csoportot. A .Tátrába két utat is szerveznek, Tátralom- nicra és a Szlovák Paradicsom területére Mindezekről és az ezen felüli lehetőségekről a klub részletes felvilágosítást ad az érdeklődőknek. (Levélcím: Pécs, Megye u. 21.) A jövő évtől kezdve az Ifjú­sági Házban havonta egy al­kalommal klubestet tartanak, melynek programjában élmény- beszámolók, neves utazók meg­hívása, előadások vetélkedő­kön kívül kötetlen baráti beszél, getések szerepelnek. Itt mű­ködne a ,,kemping börze" is, és a különféle kölcsönzési lehe­tőségek megszervezése. A klub legérdekesebb terve, hogy a város környékén az ide­genforgalmi szervekkel közös üzemeltetési kempinget hozzon létre, az Európában már sok helyen látott formában, ahol egy-egy területet, élőre felállí­tott sátorral, lakókocsival lehet­ne bérelni. Ennek megvalósulá­sa, több lépcsőben, először még szerényebb keretek között, egy­két év múlva várható. Súlyemelés Az országos serdülő magyar bajnokságon a PMSC két ver­senyzője ért e| helyezést. A 48 kg-os súlycsoportban Ka- lányos 4. volt 130 kilogram­mal, a +82,5 kg-os súlycso­portban- Tóth 6. volt 220 kilo­grammal. Az úttörő magyar bajnokságon Kállai a 36 kg- os súlycsoportban 2, lett 95 kilogrammal. A győztessel azo­nos eredményt ért el, testsú­lya azonban 10 dekával ne­hezebb. A 67,5 kg-os súlycso­portban Barkóczy bajnokságot nyert 160 kilogrammal. A ver­senyzők Tóth Tibor edző tanít­ványai. * A PMSC súlyemelő-szakosztálya várja a fiatalok jelentkezését, felvé­telt hirdet az 1964—67. között szüle­tettek részére, akik kedvet éreznek a súlyemelés iránt. A jelentkezőket dél­utánonként 15—17 óra között várják a Tüzér utca 3. sz. alatti súlyemelő­teremben. A BNV-n bemutatott termék NÁLUNK már megvásárolható Szafari hőpalackok különböző méretben, 87— Ft-tól 122— Ft-ig. CENTRUM ÁRUHÁZ a város központjában Röviden bportmozgalom. Orosz Ottó­nak, a Baranya megyei Test- nevelési és Sporthivatal elnö­kének vezetésével pécsi sport­vezetőkből álló küldöttség tár­gyait Lvovban. A küdöttség tagja volt dr. Garányi László, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának munkatársa. A Ivovi és o baranyai sportveze­tők megállapodást kötöttek az 1980. évi testvérvárosi sport- kapcsolatokról, melynek kere­tében 11 sportágban találkoz­nak a két terület versenyzői. Kosárlabda. Haris Ferenc, a Magyar Kosárlabda Szövetség szakfelügyelője péntek délután 16.30-kor a Tanárképző Főis­kolára („A" épület 119-es te­rem) filmvetítéssel egybekötött előadást tart. Mai sportműsor Kézilabda. A MEZŐGÉP SE nem­zetközi női tornája, városi sportcsar­nok. MEZŐGÉP—RK Dakovo 17.00, BTC—Zsolnay 18.00, MEZŐGÉP—BTC 19.00. Vívás. Az Universitas PEAC nem­zetközi klubközi versenye a marosvá­sárhelyi vívók részvételével, Egyetemi tornacsarnok, 17.00. Egy évi munka mérlege Edzés a Sportiskola labdarúgóinál Arató László felvétele Sportiskolások Előbbre léptek a kerékpárosok, kajakosok, kenusok Új szakosztály: a birkózás A Pécsi Sportiskola biztosít­ja a város minőségi sportjá­nak utánpótlását, így nem kö­zömbös, hogyan szerepelnek versenyfSik. A sportiskola 22 éves fennállása alatt sikere­sen oldotta meg feladatát. ötvenkilenc csoportban 16 főfoglalkozású és 25 mellék­foglalkozású edző dolgozik a sportiskolásokkal. A PMSC 5 főfoglalkozású és 6 mellékfog­lalkozású edzője segíti a mun­kát; 1300 fiatallal foglalkoz­nak az edzők, A város 5 álta­lános és 1 középiskolájának testnevelés osztályaiból kerül­nek ki jórészt a sportiskola- sok. Az atlétika, az úszás, tor­na, kerékpár, birkózás, kajak­kenu, kézilabda, labdarúgás* sportágakban a PMSC, a ko­sárlabda sportágban a PVSK, vívásban az Universitas PEAC részére nevelik az utánpótlást. Az elmúlt években az atléták, kosárlabdázók, labdarúgók, sportáguk élvonalábo kerültek. A legutóbb a sportiskolás ke­rékpárosok, kajakozok és ke­nusok tettek ki magukért. So­kat fejlődtek a tornászok is. Az atléták hosszú időn ke­resztül az összesített pontver­senyben az 1—3. hely valame­lyikét biztosították maguknak országos viszonylatban. Az idén ilyen jó eredményekkel fiem dicsekedhetnek annak el­lenére, hogy minősített sporto­lóik száma növekedett. Négy arany (Vrancsics Zoltán, Vaj­da Lajos, Rózsa László és Kruch Judit), 25 ezüst és 50 bronzjelvényes versenyzőt ne­veltek. A birkózó-szakosztály idén alakult, még csak két csoport működik. A gyerekek java ré­sze most ismerkedik a sport­ággal. Lényegesen előbbre léptek a kajakosok és kenu­sok. Békés Attila személyében kétszeres ifjúsági magyar baj­nokkal rendelkeznek, olimpiai pontjaik számát lényegesen gyardpították. A kerékpárosoknál mutatko­zott meg a fejlődés a Jeg- jobban: 11 olimpiai pontjukat 21-re növelték. Tavaly I. osz­tályú és aranyjelvényes minő­sítéssel rendelkező sportolójuk Népsport Képes Sport D. N. 1. Építők SC—Csepel X 2 1 2 X X 2 2. Esztergom—SZEOL AK X 2 X 2 2 3. Szegedi Dózsa—Bp. V. Izzó’ X 2 X 1 1 X 4. Ganz MÁVAG—Kecskemét X 1 X X 5. Eger—Szolnok 1 X X 1 2 6. B.-csabai TASK—H.-mezőv. 1 X X 2 1 7. Avellino—Juventus X X 2 X 2 8. Bologna—Lazio 1 X X 1 X 9. Cagliari—Internozionale X 2 2 X X 10. Pescara—Napoli X X 1 11. Róma—Fiorentina 1 1 1 12. Atalanta—Como X 1 X 1 X 13. Brescia—Palermo X 1 X 1 X +1 14. Pistoiese—Monza X 1 2 X sem volt, az idén Szabó Lász­ló I. osztályú minősítést értei, Hirth József, Splisz Tibor és Vámos Attila aranyjelvényt szerzett. Vámos, Szabó és Hirth az ifjúsági válogatott­ban is szerepeltek. Sokat fejlődtek a fiú-torná­szok. Hosszú évek után elin­dultak az országos ifjúsági I. osztályú csb-n, 1973. óta nem volt aranyjelvényes pécsi fiú tornász. Most Roch Norbert mellett ennek megszerzésére Tüske Zsoltnak is van esélye. Ferenczi Csaba edző munká­jának gyümölcse mindinkább beérik. A leány tornászok felnőtt I. osztályú csapat mellett I. osz­tályú női ifjúsági csapatot is versenyeztettek. Kurucz és Tóth Tatán készül az olimpiai ke­rettel. A szakosztályban a ma­gas követelmények és a szer­vezett keretek között végzett munka, kedvezően érezteti ha­tását. Az úszó-szakosztály szervezeti élete sok gondot okozott a Sportiskola vezetői­nek. Év közben személycserék történtek a vezetésben. Dr. Vlaskovits József lett ismét a szakág vezetője. Az új veze­téstől sokat várnak. A vívók nem tudták megis­mételni elmúlt évi sikereiket. Több versenyző elkerült Pécs­ről, mások kiöregedtek. A lány tőrvívó utánpótlás mellett a párbajtőr-utánpótlás is tehet­séges versenyzőkkel rendelke­zik. Jó szervezeti munkával is­mét előrébb kerülhetnek. A kézilabdások lánycsapata az elmúlt évben országos if­júsági kupát nyert. Az idén nem jutottak döntőbe. Az IBV-n aranyérmet szerzett ma­gyar csapatban 3 pécsi (Sza­bó, Rákosa, Kovács) szerepelt. Rozsnyák a „B" válogatottban játszott. A fiú csapatot - eredményeinek elismeréséül — meghívták a tv kézilabdasuli tornájának mérkőzéseire. A kosárlabdázók éveken ke­resztül az NB ll-ben játszot­tak. Az elmúlt évben 37 já­tékos került át a PVSK bázis­szakosztályához, de a PVSK NB l-ben szereplő fiú és lánycsapatának edzői is a Sportiskolától kerültek a Vas­utashoz. Nagyon megfiatalo­dott a játékosállománya. Fi­gyelemre méltó a lány serdü­lő csapat sikere, az országos serdülő kupa döntőjébe vere- kedték magukat. A labdarúgók, jó eredmé­nyeikkel, éveken keresztül el­kényeztették a szurkolókat. Az idén a látványos eredmények elmaradtak. A szakosztályban folyó jó nevelő munkát bizo­nyítja, sok sportiskolás játszik NB-s csapatokban válogatott­ba. A Sportiskola 11 szakosztá­lya év közben 10-re csökkent, a cselqáncs szakosztályt meg­szüntették. Hegyi István A számok tükrében A 40. SALGÓTARJÁN—PMSC TA­LÁLKOZÓ. Az eddig lejátszott harminckilenc mérkőzés összesített eredménye a pé­csi csapat szemszögéből: 39 11 13 15 48-51 35 csak Salgótarjánban: 19 1 7 11 13-35 9 Az utolsó hat salgótarjáni össze­csapás eredménye: az 1970—71-es baj­nokságban 2:3, az 1971—72-es baj­nokságban 0:2, az 1972—73-as bajnokságban 0:0, az 1973—74-es baj* nokságban 1:1, az 1974—75-ös baj* nokságban 0:1 és az 1978—79-es bajnokságban 1:1. Az egyetlen (1:0- ás) győzelmét a P. Dózsa Salgótar­jánban 1962. november 4-én a követ­kező összeállításban aratta: Danka — Bendes, Kocsis E., Hegyi — Vaj­da, Halasi — Györkő, Garami, Vári, Dunai I., Török. — A gólt Hegyi lőt­te. Tarjánban eddig a következő já­tékosok találtak be a STC hálójába: 2 gólos: Daka, 1 gólos: Lehel, Bra- da, Hegyi, Kamondi, Rádi, Dunai dr., Bencsics, Jánosi, Máté, Juhász és Dárdai P. A két csapat legutóbbi hazai, il­letve idegenbeli eredményei: Salgótarjáni TC (otthon) : PVSK 4:0, Ferencváros 0:0, Tatabánya 0:1, Videoton 0:1 és Debrecen 0:0. A Salgótarján jelenlegi hazai mér­lege: 6 1 3 2 7-5 5 Pécsi MSC (ideaenben) : Bp. Hon­véd 0-1. Ferencváros 1:3, MTK-VM t:1, PVSK 1:0, Zalaegerszeg 1:2 és Bp. Vasas 1:2. A PMSC jelenlegi idegenbeli mér­lege: 5 113 5-83 AZ 1. PVSK—DUNAÚJVÁROS TA­LÁLKOZÓ. A két csapat legutóbbi hazai, il­letve idegenbeli eredményei: Pécsi VSK (otthon) : Tatai Rákóczi 4:2, Bp. Honvéd 2:1, Békéscsaba 0:0, PMSC 0:1, Újpest 1:1 és Fe­rencváros 3:1. A PVSK jelenlegi hazai mérlege: 5 2 .2 1 6-4 6 Dunaújvárosi Kohász íideqenben): MTK-VM 1:1, Újpest 3:4, PMSC 0:3, Diósgyőr 1:2, MÁV Előre 1:1 és Bp. Vasas 1:4. A Dnnauiváros jelenlegi idegen­beli mérlege: 6 — 2 4 7-15 2 A 3. KOMLÓ—PÉTI MTE TALÁL­KOZÓ. Az eddig lejátszott két mérkőzés összesített eredménye a Komló szemszögéből: 2 2 — — 8-2 4 csak Komlón: 11 — — 5-0 2 A Komló a hazai 5:0-ás győzelmét a Péti MTE ellen 1978. szeptember 17-én a következő összeáll tásban ér­te el: Machlik — Kelemen, Kovács, Lahó (Róth), Barta — Bányász, Hoh- mann, Kolesánszky — Iván, Martin- kovics, Tóth íTresch). — A gólokat Tóth (2), Kolesánszky. Martinkovics szerezte, egy pedig öngól volt. A két csapat legutóbbi hazai, il­letve idegenbeli eredményei: Komlói Bányász (otthon) : Sopron 2:0. Kaposvár 1:1, Olajbányász 1:4, Haladás VSE 1:1, KOMÉP 0:0 és Bauxitbányász 3:1. A Komló jelenlegi hazai mérlege: 9 5 3 1 14-9 13 Péti MTE (idegenben) : Bábolna 0:0, Szekszárd 0:3, Ajkai Alumínium 0:2, Körmend 1:1, Várpalota 2:4 és Dorog 0:4. A Pét jelenlegi idegenbeli mérle­ge: 9 2 2 5 7-18 6 AZ 1. GYŐRI DÓZSA—MOHACS- VÉMÉNDI TE TALÁLKOZÓ. A két csapat legutóbbi hazai, il­letve idegenbeli eredményei: Győri Dózsa (otthon) : Ajkai Alu­mínium 0:1, Körmend 5:1, Várpalota 1:2, Dorog 4:0, Komló 0:0 és KOMÉP 1:1. A Győri Dózsa jelenlegi hazai mérlege: 8 3 3 2 13-6 9 Mohács-Véméndi TE (idegenben): Sabaria 0:1, MÁV DAC 1:1, Sopron 0:2, Kaposvár 0:3, Olajbányász 1:2 és Haladás VSE 1:4. Az MVTE jelenlegi idegenbeli mér­lege: 8 — 2 6 6-18 2 Lehel Jenő Dunántúli napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallatna Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun.Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 30,— Ft negyedévre 90,— Ft, egy évre 360,— Ft Indexszám: 25 054

Next

/
Thumbnails
Contents