Dunántúli Napló, 1979. november (36. évfolyam, 300-328. szám)

1979-11-24 / 322. szám

1979. november 24., szombat Dunánt últ napló 3 Aitorjai István kamaratárlatáról Ingázó gyerekek A termelő- üzemek sokat segíthetnek Bejáró diákok a pécsi főpályaudvar kultúrtermében tanulnak iskolakezdésig Fotó: Erb János A bejárás nem magánügy Nem vagyok babonás. Véle. menyemet nem befolyásolja, hogy ezúttal tizenhárom képet láttam ai Ságvári Művelődési Ház előcsarnokának eldugott sarkában. Fele is elég lett volna ezen a — falusi kamra nagyságú — helyen. Nem szó- viccnek szántam a kamara­kamra párosítást. A kiállító helyiség nagyságát, mint meg­határozó körülményt, minden­kinek — művésznek, meghívó­nak, rendezőnek — szem előtt kell tartani. Az alkotás szem­lélésére, értő értékelésére tá­volság kell. Nagyságát a mű határozza meg. Technikája, mérete. Tudom, hogy ugyan­azt a képet egyszer egészen közelről, egyszer meg olyan optimális távolságból kell szemügyre venni, amelyen tar­talmi, hangulati hatása egy­séges egészként érvényesül. Ez utóbbi követelmény külö­nösen hiányzott az Őszi ágéi a Csendélet II. esetében. Ezt a hiányt magam azért fájlal­tam, mert meggyőződésem, hogy a kiállított művek közül talán a legjobbak. Techniká­juk bizarr, de találó. Lehetővé, teszi a képszerkezet utólagos korrigálását. Befejező alapo­zásnak nevezném, amikor a megfestett tárgy körül a hát­teret megszüntetve egy sem­leges fehérrel új körvonalat kap a kép. A tárgy érdekes távlatot nyer. — Szakadt pa­píron, a szakadáson át látjuk a lényeget? Az egész kiállítás összhatá­sa a zsúfoltság. Négy kép már tárgyválasztásával fokozza ezt a benyomást. A Kék kredenc, a Piros szekrény, a Kék szék, a Korsós csendélet megfestett tárgyai önmagukban nagyok, hatásukban, akkor is, ha a konkrét vásznak nagyságbeli eltérése lényegtelen. Ide tar­tozik az egyetlen „tájkép”, a Piaci csendélet is. Ez utóbbi­nak agyonkent vásznán szinte minden felismerhetetlen. Nem az izmusok hatása. Poszt­impresszionista ihletésű viszont a Kék kredenc. Nem újdon­ság, inkább furcsa, hogy Mű­termi csendélete síkkonstruktív jegyeket hordoz. Erőltetett és árulkodó. Szűk — barna-sárga — színvilága szegényes fantá­ziára utal. (Színtelen egyszínű műterem?) Szeretném azt hinni, hogy az elhibázott kiállítás nem be­folyásolja értékelésemet. A ké­pek másik fele, amiről még nem szóltam, megerősítik fele­más véleményemet. A Napra­forgó tetszik, a Mozsaras csendélet, a Kenyeres csend­élet és a Teáskanna érzelme­ket nem kelt, nem sugároz. Iskolás mestermunkák. Hiány­zik a művészi többlet. Ezt érez­tem az emeleti előcsarnokból látható négytáblás Pannájának vizsgálatánál is. Egyszerre sok és kevés. Vázlatnak túlzottan kidolgozott, kész alkotásnak didaktikuson agyon részlete­zett. Méreteit tekintve mégis üres. Szerkezete széteső, pe­dig láthatóan kényszeríti ma­gát a festő, hogy felhasznál­jon minden eddig tanult ele­met. Egyetlen képpel, a Csend­élet /.-gyei nem tudok mit kezdeni. Nem tetszik, csak nem tudom miért. Megrende­lésre készült volna? S nem a művész ízlésvilágát tükrözi? Nem sértésnek szántam kéte­lyeimet. Csak miért állította ki? Minden leírtak ellenére a Ságváriban valpmi nagyon jót akarnak. Az első lépés az ösz- szetett művelődés útján. Ha az üzemekben mozgósítani kell minden tartalékot, akkor itt se maradjon kihasználatlan hely. A hogyan még nem si­került. Hallottam sikeresebb­nek ígérkező terveikről. Csak pártolni lehet igyekezetüket. Együttérzéssel is. Szigorral is. Körösi Pál Megszokott kép a reggeli busz­megállóban: toporgó asszonyok, férfiak. Néha a távolban össze­szűkülő útra néznek, cigarettára gyújtanak és takarékos szóval be­szélgetnek. Mellettük álmosan pis­logó gyerekek ácsorognak, a reg­geli maradékát majszolják, vagy az iskolatáska szíjával piszmognak. Bejárók valamennyien. A felnőttek­ről gyakrabban esik szó — ők az ingázók, a szó szoros értelmében vett mobil munkaerő. De ingáznak a gyerekek is, az iskolák körzete- sitésével együtt növekvő számban. A körzetesítés a fejlődés egyik nélkülözhetetlen feltétele, de sokféle gonddal is jár. A megyei tanács művelődési osz­tályának adatai szerint Bara­nyában 7022 volt a központi is. kólákba bejáró általános isko­lások száma az 1978/79-es tan­évben. Az idén ez a szám to­vább nőtt, s a következő idő­szakban is emelkedésre ^lehet számítani. 1975 októbere óta másfél ezerrel szaporodott az autóbuszra, vonatra váró gyér. meksereg, amely ma már a megye általános iskolásainak 15 százalékát teszi ki. Közülük majdnem háromezren alsó ta­gozatosak. Hat-hétéves gyere­kek kelnek föl a korukat — kényszerűségből - meghazud­toló frissességgel, hogy elérjék a reggeli busz*-. Nem tudom, őket sajnáljuk-e jobban vagy az óvodásokat, akik ugyanezzel a járattal utaznak be a na­gyobb községekbe, a szülők számára mentsvárnak tekinthe­tő óvodába. Q — Mikor van nálatok ébresz­tő? — kérdezem Rasztik Gábor­tól, aki Vaskapuról jár be a szalántai iskolába, és az autó­buszhoz még gyalogolnia is kell. — Hatkor kelek, mosakszom, reggelizem, és megetetem a nyulaimat — sorolja katonásan. — Nem rossz, hogy ilyen ko­rán kell fölkelni? — Meg lehet szokni — vonja meg a vállát. — Én már meg sem érzem. — Valamikor minden, környé. künkön levő faluban volt isko­la. Most tizenhárom községből járnak hozzánk a tanulók — ve­szi át a szót Farkas lánosné szalántai igazgatóhelyettes. — Egyedül Garéban és Pogány- ban működik még' egy-egy ösz- szevont alsó tagozat. A 260 gyerek közül 186 bejáró. Reg­gel fél 7-től délután negyed 6-ig hangos tőlük az iskola. A legjobb helyzetben a turonyiak vannak, mert a Pécs-Harkány vonalon igen sűrű az autóbusz­forgalom, de a Szava—Bisse— Babarcszőlős útvonalról bejá­rókat egyáltalán nem irigylem. Reggel az óvodásokkal együtt 102 qyereknek kell eljutnia az iskolába, egyetlen busszal! S okkor hol vannak még a mun­kába induló felnőttek! Délután ugyanez vissza. Szerencsére a Ne rója fel senki bűnömül, de világéletembén sajnáltam a királyokat. Az a szerencsétlen pucér kölyök még alig szippan­tott valamit a levegőből, és máris felségnek szólítják, visel­kedni, uralkodni tanítják. Aztán ahogy cseperedik, egyre több bonyodalom, cselszövés zavarja meg az életét. Előbb-utóbb ki­házasítják valami jobb királyi családból, s aztán lassan eljön az uralkodás nehéz időszaka. Egyszerre , kell bölcs döntéseket hoznia, kecsesen táncolnia és csevegnie, sőt a magszakadást elkerülendő legalább egy fiú­gyermeket illik nemzenie. Vall­juk meg, rengeteg bonyolult fel­adat. Ráadásul az évek múlá­sával egyenes arányban szapo­rodnak a merényletek, a fúrká- lások, sokszor onnan jön a tá­szalántai Hunyadi Tsz kötött egy szerződést a Volánnal, s egyes útvonalakon elhozzák a tsz-dol- gozók gyerekeit az iskolábo. A szövetkezet segítsége nélkül — ezt nagyon komolyan mondom — talán ^megbénulna az okta­tás. De akármilyen iskolai ren. dezvény, kirándulás vagy késő estébe nyúló foglalkozás van, csak szólnunk kell, és előáll o tsz-busz. — Oktatási szempontból nem jár egyéb hátránnyal a bejá­rás? — önmagában véve nem, de oz feltétlenül gondot jelent, hogy mindent össze kell zsúfol­nunk a reggel 8-tól délután fél 3-ig terjedő időszakra. Sok gye­reknek egyáltalán nincs több lehetősége a hazautazásra, ha a kora délutáni autóbuszt el­szalasztja. Az összes szakkört, úttörőfoglalkozást sportrendez­vényt, vetélkedőt ebbe a hat és fél órába kell beszorítani. A ta­nítás mellett természetesen. A napközis helyünk kevés, mind­össze 80 gyereket tudunk elhe­lyezni, a bejárók számára étke­zést nem tudunk biztosítani. Te­hát már ezért sem lehet őket tovább itt tartani. — Otthon mit szoktál csinálni délután? — fordulok Piri Jutká­hoz, aki ugyancsak Vaskapuról jár be. — Otthon? Nem unatkozom. Takarítok, rajzolgatok és ját­szom a kistestvéremmel. o — A mi iskolánk mindig a perifériára szorult — mondja kesernyés mosollyal Pálmai Ká. roly, a véméndi általános isko­la igazgatója. — Azelőtt Pécs- váradhoz tartoztunk, most Mo­hácshoz, de mind a két járás­nak a közelünkben húzódik a széle. Erősen érezzük ennek a helyzetnek minden hátrányát. A Véméndhez tartozó községek­ben csökken a lélekszám, kör- zetesíteni kellene az iskolákat, hiszen Szebényben és Erdős­madás, ahonnan a szerencsét­len király a legkevésbé várná. Hogy mi minden meg nem tör­ténik a feudalizmusban . . . Alexandre Dumas aztán iga­zán tudta, hogyan kell roman­tikus történetet írni. William Bast forgatókönyvírónak nem le­hetett nehéz dolga, hogy A vas­álarcos férfi című filmmel még a regénynél is jobban felkorbá. csolja a publikum érzelmeit. A most bemutatott színes angol filmben előfordul minden, ami a kalandos történetek cselek­mény-, kellék- és ruhatárából nem hiányozhat: főhős, alhős, jól vívó testőr, kígyó tulajdon­ságokkal megvert egyik minisz­ter; bölcs jósággal megáldott másik miniszter; szép fiú, szép lány, várbörtön, tenger, naple­mente és rózsaszál. Ikerpár ver­mecskén a felső tagozatban is van már összevont osztály. Le­gyen bármilyen polihisztor az a tanár, nem hiszem, hogy osz­tatlan rendszerben eséllyel ké­szítheti föl a gyerekeket o to­vábbtanulásra. A központi is­kola viszont még a fekedi be­járókat is nehezen tudja fogad­ni: öt osztályunkra tizenegy ta­nulócsoport jut! Az új iskola felépüléséig feltétlenül kell ta­lálnunk valomi átmeneti megol­dást. Egyelőre, oktatási ciklu­sonként váltva a tagozatokat, délelőtt-délután tanítunk. — Milyen a bejárók helyzete? — Reggel 7 óra 10-kor érnek ide Fékedről a délelőttösök, és fél 2-kor mennek haza. Ekkor érkeznek a délutánosok is, akik este fél 7 után kerülnek haza. Piaci napokon a helyzet kétség­beejtő. A távolság nem nagy, de iszonyatosan zsúfolt az autó­busz. o — Mi is gazdálkodó cég va­gyunk, szigorú előírások sza­bályozzák a személyszállítási feltételeket — mondja Erdő Já­Országszerte megalakultak a termelőszövetkezetek oktatási és kulturális bizottságai a TOT idevonatkozó irányelvei alap­ján. E testületek hivatottak a közös gazdaságok közrr\űvelő- désének kibontakoztatására; összegezik a helyi ötleteket és az oktatási-kulturális tevékeny­ség fejlesztésére javaslatokat tesznek a tsz-ek vezetőségének. A bizottságok kidolgozták az üzemek közművelődési tervét, továbbá a kulturális alap fel- használására tettek indítványt. A falusi közművelődési tevé­kenység alakításáért felelős seng a trónért és a szép Louise kegyeiért — ez már önmagá­ban is csiklandós históriát ígér. Ám a sztori eléggé lagymata­gon csordogál, inkább mesébe, mint kalandfilmbe illő jelenetek váltják egymást. Némi vigaszul szolgál a Mike Newell rendező jóvoltából elcsepegtetett humor, ami különösen a piperkőc XIV. Lajos udvarának bemutatásakor mozgatja meg néhány másod­percre a mimikái izmokat. A dr. Kildern című televíziós soro­zatban feltűnt Richard Cham­berlain küzd meg az ikerszerep­pel; nem olyan bravúrosan, mint Kabos László a Veréb is madár­ban, de mindenesetre megté­vesztően. Hiteles ikerbátyja ön­magának, olyannyira, hogy még az agyafúrt, minden hájjal meg­kent Fouquet pénzügyminisztert nos, a 12-es Volán Vállalat személyforgalmi főosztályának vezetője. — Harmincnyolc szá­zalékos kihasználtság alatt meg kell szüntetni a járatot. Luxus volna egyetlen iskola érdeké­nek megfelelően felborítani a menetrendet vagy félig üresen közlekedtetni egy autóbuszt. Egyébként gyakran részt ve­szünk menetrend-egyeztető tár­gyalásokon az iskolaigazgatók­kal. Nincs is különösebb vitás kérdés közöttünk. Úgy érzem, a Volán — teljesítőképességének határáig - igyekszik kielégíteni az igényeket. Ebben nincs okunk kételkedni. Azonban az is tény, hogy a zsú­foltság továbbra is mindennapos kísérőjelensége az utazásnak. Ami jövedelmező egy vállalatnak, nem biztos, hogy előnyös az utasnak. A forgalom óriási növekedésével számolva a problémákon csakis a termelőüzemek segíthetnek. Dol­gozóik s azok hozzátartozóinak a szállítása nagy tehertől szabadí­taná meg a Volánt. Mert ma mar, az ingázó életmód ily nagyfokú elterjedése mellett, egyáltalán nem magánügy, hogy a dolgozó eljut-e időben a munkahelyére, a gyerek pedig az iskolába. Havasi János művelődési ház igazgatókat is bekapcsoltak a tervezésbe; ily- módon szorosabb egység ala­kul ki a falusi művelődési ott­honok, klubok, szakkörök és a termelőszövetkezetek között. A bizottságok munkája nyo­mán máris megfigyelhető: bő­vült az együttműködés a szö­vetkezetek és a községi műve­lődési házak között. Több me­gyében rendszeresen megbeszé­lik a tennivalókat a megye és a járások falusi közművelődé­sének felelős vezetői, valamint a tsz-ek oktatási és kulturális szakemberei, társadalmi akti­vistái. is megtéveszti. A nők finom ér­zékére vall, hogy Lajos felesé­gét, a szépnek még túlzással sem“'nevezhető Mária Teréziát nem tudja becsapni. (Ez a hölgy természetesen nem azonos a mi iskolareformáló királynénkkal.) Az egész történetből végül az a tanulság vonható le, hogy ha már valaki a testvérét nem tud­ja megválasztani, tanulja meg a baráti körét az emberi faj ne­mesebbjeiből kialakítani. De a legfontosabb az, hogy az ün­neplő ruha övét mindig maga válassza ki az ember, és ne bíz­za a szabójára. Ennyi erkölcsi tanulság után azt hiszem erre a filmre nem is érdemes több szót vesztegetni. H. J. Anyám könnyű álmot ígér Mindnyájan emlékszünk még az élmény ízére, amit Sütő And­rás könyve okozott. Nagy siker volt. Nem a felszínes, könnyű sikerek közül való. Mert milyen is ez a könyv (ez a regény, vagy ahogyan az író maga nevezi: naplójegyzetek)? ,,A könnyű ál­mot anyám naphaladáskor az udvaron ígérte meg a cöveklá- bú asztalnál, amely nyári na­pokon piros paradicsommal, frissen hámozott uborkával, me­zőségi sajttal vár haza engem; ősszel is vár, s olyankor,- ha sí­rás az idő, a tornác fájáról né. zem, és igyekszem tanulni va­lamit tőle. Fűzlábaival maka­csul a földbe kapaszkodik, eső­ben, jégverésben tisztul, s té­len is vár, hóval borítottan, akár egy fehér koporsó.” Mire gon­dolt az anya, amikor a köny- nyű álmot megígérte? ,, ... mind. annyiunk háta mögött felgyűlt az idő; szép csendesen eresz­kedünk alá, mint a harangóra súlya. Mind közelebb a földhöz, azután kopp! — megérkeztünk, s nincs kéz, amely az órát még- egyszer fölhúzná. De lenne bár egy könyvecske, ó, nem vigasz­talónak, hanem tanúskodáskép­pen egyről és másról, ami meg­esett velünk.” Ilyen a könyv, ezért született, ilyen a táj, a szülőföld, a régi otthon, ahol lelke van, törté­nete van egy cöveklábú öreg asztalnak is. És ahol költészet és élet elválaszthatatlan, ahol a múlt úgy nőtt át a jelenbe, ahogy talán sehol. Vagy csak nem volt író, aki ezt így ész­revette, megfogalmazta volna. Ezt a könyvet — amelyet a legszebb magyar nyelven írott­nak is neveznek — nem köny- nyű filmre átfogalmazni. Utol­érhetetlen szépsége egyrészt ép­pen nyelvében van, akár egy versnek, amihez a vizuálisan méltót megtalálni igen nehéz, — másrészt rebbenő szőttes-szö. vésében, amelyben az álomsze­rű mellé bumfordi népi humor sorakozik fel, amellé tárgyila­gos történelmi ténysor, amellé megint a szeretet lírája ... és így tovább. Hogyan lehet ebből filmet, játékfilmet, eseményeset, pergőt tisztát és egyenesvona­lút készíteni? Nem kell-e ki­emelni a sokféle hang közül egyet, amely aztán meghatároz­za az egészet, szerkezetileg ösz. szefogja, de esetleg azon az áron, hogy többi színét, zama­tét elveszítjük? Katona Márta dramaturg és Sík Ferenc rendező természete­sen az utóbbi megoldást vá­lasztották. A lehetőségek közül a költőit emelték ki, feketébe öl­tözött énekesasszonnyal, gyer­tyákkal, sírkeresztekkel, Mancsá­tól tanult benépesített szabad terekkel és különös, „zsoltáros" mozgásokkal gazdag balladát csináltak Sütő könyvéből. Két­ségtelen, ez is benne van a könyvben. Ugyanakkor azonban ez a könyv tetőtől-talpig realis­ta írás is. Egyetlen szó nincsen benne, ami ne lenne egy-az- egyben is valóság. (Nem állha­tom meg, hogy ne idézzem megint az írót, aki az anyai ígé­retre fölkapván fejét, mintha tündéri szót hallana, azt veszi észre: „a szó, mit a mesékben az égi magasság szokott kül­deni, alantról hangzott, majd­nem a föld porából, a mályva, porcsfű és törpebürök szintjé­ről, ahol anyám rongypokrócon ülve Jóska öcsém ingét foltoz­gatta.”) Ez a reális réteg, a humor, önirónia, nyomorúság, szeretet és kritikus gyengédség életszerű ötvözete, az a réteg, ami olyan kimerithetetlenül gaz­daggá teszi Sütő András művét, így kissé kívülrekedt a filmen. Néhány nagy színész hozta visz- sza a teljességnek ezt az érzé­sét: Gobbi Hilda és Páger An­tal például. A szülői páros — Törőcsik Mari és Szabó Sándor — elfogadta a bálladai alap­hangot, s csak néha lépett ki belőle. Győri Emil, akit öröm­mel láttunk ismét a tévében, nagyon szépen, árnyaltan, ma- gávalragadóan alakította az írót. H. E. A vasálarcos férfi Termelőszövetkezeti oktatási és kulturális bizottságok

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents